Dunántúli Napló, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-09 / 7. szám

Artner Tivadar: A reneszánsz művészete Budapest, 1965. -It. (Móra Könyvkiadó: Búvár könyvek, 57) Nem dicsérhetjük eléggé Artner Tivadar művészettör­téneti tevékenységét. Népmű­velő és népnevelő jellegű az a munka, amelyet végez, ami­kor ügyesen, fordulatosán megírt könyvekben hozza az olvasókhoz közel az egyetemes művészettörténet nagy kor­szakait. Elsősorban az ifjúság­ra és az úgynevezett „laikus” érdeklődőkre gondol, de úrrv ír, úgy dolgozza fel anyagát, hogy a „szakember” is örömét lelheti benne. Artner — egy- ideig a felejthetetlen Rabinov- szky Máriusz tanársegéde — n°m a „kutató” tudósok kate­góriájába tartozik, s nem ab- b-n latja a művészettörténet feladatát, hogy például a Szép- művészeti Múzeum vagy az esztergomi Keresztény Műze- i'T valamilyen névtelenül fennmaradt festményét többé- kevésbé mindig vitatható bizo m-itékok alapján „attribuálja” mester-névvel lássa el. Az ilvesféle kutatások — ame­lyek, sajnos hazai művészet- tő- ténészeinknek szinte főfog­lalkozását jelentik — helyén valók egy katalógusban, eset­leg egy kisebb szakcikkben: r-'-oünk kulturális igénye azon h; n elsősorban'a magas szín­vonalú művészeti-esztétikai is­meretterjesztést követeli meg. Artner tehát nagyon helyesen teszi, amikor ezt a feladatot választja, s feladatát úgy old­ja meg, hogy a népszerűsítés ne menjen a színvonal rová­sára. A reneszánsz az európai művészet és művelődés törté­netének egyik legvonzóbb és leggazdagabb korszaka. A svájci Burckhardt és a fran­cia Michelet kezdeményezései óta már könyvtári munkákat írtak erről a korról. Voltak és vannak, akik kétségbe vonják létezését, s amint 1950 körül divat volt a barokkot „meg­kérdőjelezni”, most fellépnek egyesek, akik a reneszánszot „kérdőjelezik meg” vagy szo­rítják szűk határok közé. — Nincs itt terünk arra, hogy a tudomány vitáit eldöntsük, arról azonban meg vagyunk győződve, hogy mind a „re­neszánsz”, mind a „barakk” fogalma igen hasznos eszköz a művészeti fejlődés periodizá- lasánál, s nélküle nehezen bol dogul az, aki a középkor utol­só és az újkor első száza­daiban tájékozódni kíván. Artner — nagyon helyesen — nem merül bele szőrszál­hasogató fejtegetésekbe, ha­nem magát a reneszánsz művészetét, a nagy alkotások sorát akarja bemutatni, lénye­gében az 1300 és 1550 közötti években. Mint marxista kép­zettségű tudós, nem mulasztja el a társadalmi és történelmi kérőt megrajzolását sem. s ál­landóan utal a kor irodalmi, vallási, filozófiai összefüggé­seire. Látszik, hogy anyagát ki tűnőén ismeri, s pompásan kereskedők céhe együttesen pályázatot hirdetett a dóm keresztelőkápolnája a nyolc­szög alaprajzú Battistero (Art­ner k'emelése!) bronzkapujá­nak domborműves díszítésé­re. Ennek a pályázatnak dá­tuma a tulajdonképeni rene­szánsz születésnapja.” Nos, ht ez a helyzet akkor az 1401 előtti évek fejlődését csak „elő reneszánsznak” kell minősíte­nünk. Érthető, hogy Artner. Rabinovszky tanítványa és munkatársa, osztja mesterének csodálatát a Trecento, az olasz XIV. század iránt, de azért ezt a részt elég lett volna negy­ven-öt ven lapon összefoglalni. Az így felszabaduló részben bővebb helyet kaphatott vol­na a francia és német, a. németalföldi, lengyel és hor- vát reneszánsz. Mi .talán így szerkesztettük volna meg a munkát: I. kötet: Olasz re­neszánsz, II. kötet: Reneszánsz Itálián kívül. Sajnálattal hiá­nyoljuk a német Albrecht Alt- dorfert. a pompás német pol­gári reneszánsz bővebb tár­gyalását (Rothenburg vagy Wittenberg városházai!), hiá­nyoljuk még az olaszok közül is Gaudenzio Ferrarit, s ki­fogásolnunk kell azt, hogy Artner néhány mondatot ele­gendőnek tart a gazdag dal- mát-horvát és lengyel rene­szánsz ismertetésére. Az sem ártott volna, ha könyvéhez négy-ötlapos bibliográfiát il­leszt. A ti zenkilencezer pél­dányszámban megjelent mű ol vasói közül biztosan lesznek olyanok, akik kiváncsiak len­nének a magyar és nemzet­közi szakirodalom legfonto­sabb eredményeire is. akik­nek Artner könyve egv lé­pést jelent további stúdiu­mok felé. Amit azonban annál inkább dicsérnünk kell, az Artner kitűnő elemző-készsége. A gazdag képanyagot rajzok egészítik ki: ezek a rajzok a legfontosabb reneszánsz al­kotások „elővonalait” vázol­ják föl. s ezzel alaposan se­gítik az olvasót a műalkotá­sok megértésében, élvezé­sében. A különféle stílusok keveredését, találkozását is jól érzékelteti: a Trecento művé­szednél utal a gótikus elemek továbbélésére, Miehelangeló- nál és kortársainál a barokk vonások megjelenésére. Szá­mos műelemzése olyan mes­teri, hogy legszívesebben szó­ról szóra idéznök. Egy újság­cikk erre sajnos nem ad al­kalmat, ezért csak azt taná­csoljuk mindenkinek, elsősor­ban művészet iránt érdek­lődő ifjúságunknak: szerezzék meg és tánulmánvozzák el mélyülten Artner Tivadar ki­tűnő munkáját. ANGYAL ENDRE A mai jugoszláv költészet A mai jugoszláv költészetet vizsgálva nem kerülhetjük el, hogy bizonyos áttekintést ne adjunk arról a művészetről, amelyben oly mélyen gyökere zik. A második világháború utáni változások a jugoszláv prózát szinte, új alapokra he­lyezték. s csak eléggé laza kapcsolata van a régebbi rea­lista és modernista irányza­tokkal. amelyek egymás mel­lett éltek a századforduló ide­jén és a két háború között, kétségtelen, hogy a mai kor forradalmi hatással van a lí­rára is, mégis a mai jugosz­láv költészet sokkal szerve­sebb folytatója a szerb és hor vát népdaloknak, a romantiku sok lelkesült énekének és fő­leg a francia hatásra erősen elterjedt izmusoknak, amelyek oly jellemzően tagolták az egész jugoszláv irodalmat szá­zadunk első felében. A mai jugoszláv líra leginkább egy mozaikhoz hasonlít, amely ezernyi apró részecskékből te­vődik ősze. több száz egymás­tól elütő, vagy hasonló színt tartalmaz, de végül egy egysé ges, lezárt képet alkot. Nem véletlen, hogy az egész szerb—harvát irodalomból a népdalok azok, amelyek világ viszonylatban a legismerteb­bek. Már Goethe és Grimm érdemesnek tartották lefordí­tani őket, s az ő német for­dításuk nyomán kerültek át később egyre több európai nyelvbe, többek között Ka­zinczy és Kölcsey segítségé­vel a magyarba is. Nem cso­da hát, hogy ez a népkölté­szet erősen rányomta bélye­gét a későbbi korokra, s még ma is tevékenyen hat. Bran- ko Radicsevity, akit a szerb Puskinnak is nevezhetnénk, a népdalok alapján teremtette meg azt a költői nyelvet, amelyen Jugoszláviában mind máig írnak. Később amikor Párizs egyre erőteljesebben kezdett hatni a Balkánon, egy sajátos kétarcúság jellemezte a szerb irodalmat. Az ősi fol­klór és a nyugati moderniz­mus egyik ütközőpontja lett. Van egy másik forrás is. mely bői elsősorban a horvát iroda­lom táplálkozott: a közép­kori duhrovniki kultúra, amely bár szűk területen, olyan eredményeket ért el. amit csak ma kezdenek megfelelő­en értékelni. Láthatjuk tehát, milyen sok összetevője van a mai jugoszláv irodalom ki­alakulásának. Petar Petrovity Nyeffos filozofikus eposzának a Hegyek koszorújának, Jak- sity és Zmaj népi ihletésű romantikájának. D ucsity és Rakity 'intellektuális moderniz musának köszönhető, hogy mindaz, ami a két század fo­lyamán igazán értékes volt a szerb irodalomban, eljutott korunkhoz. A két háború kö­zötti időszakra oly jellemző irodalmi iskolákat ma mái kifejezetten a költészetben sem találjuk meg mégis, ta­lán éppen ezeknek a hatására a mai jugoszláv lírában olyan sokarcúság, olyan dinamizmus uralkodik, amely szinte lehe­tetlenné teszi, hogy bármiféle kategóriákat állítsunk fel vagy valamilyen besorolást végezhessünk. Hogy mégi« megfelelő áttekintést adjunk a mai jugoszláv költészet hely zetéről. céljairól és törek­véseiről, megkíséreljük a leg­hagyományosabb kategóriák segítségével rendszerezni. — Egészen leegyszerűsítve a problémát, a mai jugoszláv költőket két csoportra oszt­hatjuk: az ún. tradicionalis- tákra és az avantgardistákra Természetesen a két irányzat­nak nagyon sok érintkezési pontja van, s még több az olyan költő, akiket teljes bi­zonyossággal egyikhez sem so­rolhatunk. Arról nem is be­szélve, hogy ugyanazon író munkásságának más más sza­kaszában akár mindkettőhöz tartozhat. Csoportosításunk alapja elsősorban a kifejezés­forma és a költői szubjektí- vumna'k a külső világhoz való komplikált, vagy kevésbé komplikált viszonya. Tradicio- nalistáfcnak fogjuk nevezni azokat, akik a hagyományos, úgynevezett tiszta • líra foly­tatói. Kifejezésmódjuk egy­szerűbb, világosabb, • kerülik az irracionális elemeket, lírá­juk alapja az egyszerű emberi érzések, életfelfogásuk többé kevésbé mentes a bonyolult egzisztenciális és társadalmi problémáktól. Költészetük nem annyira filozofikusan el­vont. inkább emberi és köz­érthető. Elsősorban az idősebb generáció tagjai tartoznak ide, de számos követőjük akad a fiatalok között is. Egyik legkiíejezettebb kép­viselőjük Deszanka Makszimo- vity szerb költőnő. A múlt szá­zad végén született, Belgrád- ban és a párizsi Sorbone-on tanult. Lírája erősen érzel­mi alapon áll. A táj, a ter­mészet áfeeretete. a humaniz­mus fő ihletéi. A Jugoszláv költők antológiájában, mely 1963-ban jelent meg Budapes­ten Vujicsics D. Sztoján ösz- szeállításábam, három költe­ménnyel szerepel. Lekaszált rét című versén (Rab Zsuzsa ford.) határozottan érezhető a Koszovói lányka népi éte­kének hatása. A horvát Gusztáv Kriklec, aki a múlt évben magyaror­szági útja során Pécsre is el­látogatott, a következőket mondta: „Örülök annak, ha verseimet a gyerekek ’\S meg­értik.” Költészetén érezhető a nyugalom, a természet kere­sése, menekülnivágyás a mo dern élet fárasztó és számára unalmas lüktetésétől. (Fecske a város fölött; Symphonia Do- mestica). Dobrisa Ceszarity a szlavó­niai születésű horvát költő versein már érezhető a mo­dernizmus hatása; a magány filozofikus keresése, a bizony talanság, a lét és az emberi tudat végességén való töp­rengés: „Ki tudja (ó jaj, nem tud senki semmit! Cserép tudásom!) (Visszatérés: Kárpáti Csilla ford.) — Életművével mégis a tradicionalistákhoz kapcsoló­dik elsősorban. Kétségtelen, hogy ez a csoport szám sze­rint nagyobb mint az avant- gárddstáké. Az említetteken kívül olyan jelentős költők tartoznak ide. mint a szerb Dusay Kosztity, Milorád Panity Szurep, vagy Vladimir Popoanty. A jugoszláv költészet, mely a háború utáni évek bizony­talanságából kilábalva olyan problémákat keresett, ami szá­mára nem volt idegen, erősza­kolt, hanem nagyon is reális, kézzelfoghatóan emberi, vagy filozofikus mint az avantgar­distáké. És ez mindig meg­menti az ürességtől az else- kélyesedéstől, ezért tud min­dig újszerű lenni. Azokat a költőket, akiket a másik nagy csoporthoz, az a van tgardi zmushoz sorolunk:, nemcsak intellektuális prob­lémáik, bonyolult életszemlé­letük különbözteti meg a tradicionalistáktól. hanem a modern költői kifejezésmód is. Milan Dedfnae, aid a hábo­rú előtt-a belgrádi szürrealis­ták csoportjához tartozott, költészetének élményét a mai ember érzéseiből meríti. Lírá­jában érdekesen vegyül a va­lóságos elem, a látomásszerű­vel. Miért emelsz magadhoz? c. versét, mellyel az említett antológiában szerepel, 1942- ben írta a görlitzi koncentrá­ciós táborban. A fiatalabbak közül igen jelentős Vaszko Popa. Költészetével a mai ju­goszláv irodalomban reprezen­tatív helyet foglal el. Bonyo­lult kifejésmódja. újszerű ér- zésvilága talán nem a leg- közérthetőbb, mégsem fosztja meg az olvasót verseinek iga­zi élvezetétől. Első kötete 1953-ban jelent meg, s azóta több nyelvre lefordították. Nagyon érdekes, mindmáig problematikus egyénisége volt a jugoszláv irodalomnak Bran- ko Milkovity, aki négy év­vel ezelőtt, 1961-ben öngyil kos lett. Petar Dzsadzsity "gy ír róla monográfiájában: A költő, Branko Mrtkoritv élt 27 évet: sokat akart é= sok mindent elkezdett.” Számára a költészet nemcsak egv kifeie- zésmód volt hanem egv sa­játos életforma is. Mintha verseiben ő maga égett volna. S amilyen melanchoi'k^ek versei, olyan volt a fiatal köl­tő is. Meghökkentően merész, sokszor irracionális, de rr>’"dig mély gondolatai végül fel­emészt iték. Ltolsó kötetének, a „Tűz és semmi”-nek záróda­lával már búcsúzik az élettől. A tenger, mielőtt még álomba merülök a címe ennek a fáj­dalmasan szép költeménynek. Az élet bátorsága és a halál­vágy furcsán fonja át ezt az utolsó sóhajt: „Viasz-füldu- gags7j)i az időn át kalmárok hajózzanak — te hallgasd bát­ran a sivatagok dalát!” Mennyire más ez, mint az első versszak végén: „A víz ma éjjel önmagát kíván ia, fenékig hörpinteiú, s rá aludni mélyet”. Nagyon sok nevet kell Ki­hagynunk ebben a rövid átte­kintésben, de Oszkár Davi- csóról feltétlenül szólni kell. Egy kicsit külön a többiektől. Nem mintha .őt nem lehetne beleerőszakolni a fenti sémá­ba, hanem azért, mert Oszkár Davicso a mai jugoszláv iro­dalomnak, lírának és prózának egyaránt olyan alakja, akj minden téren valami újat ho­zott. Kétségtelenül avantgar­dista ő is, de sajátos, nayyen is egyéni módon. Költészete a szerb romantikusokban gyö­kerezik, s ebből alakította ki azt a káprázatos formanyelvet, amelyet, ma egész Jugoszlá­viában a legmodernebbnek, legújszerűbbnek tartanak. Nagyon sokrétű, és sokarcú a mai jugoszláv költészet. Sokszor végletekig elütő egyé­niségekkel találkozunk. Érté­kük mégis abban rejlik, hogy megtalálták a számukra leg­megfelelőbb formákat, me­lyekkel az életről és az em­berről szóló mondanivalójukat kifejezzék. SZTEPANOV PREDRAG tudja ismereteit rendszerezni. Élvezhetőén, jól olvashatóan ír, anélkül, hogy engedne a színvonalból. A kötet legnagyobb része az olasz művészettel foglal- KiLi/.ik; először a nagy előfu- 'érök, az 1300 körül működő C. ivalltoi, Giotto, Cimabue és Puccio tevékenységével, majd i XIV. és XV. századi gaz- r y kibontakozással, a há­rem . ma gj mesterrel”, Leonar- dóval, Rafaellel és Michel- angelóval, a velencei művé­szettel, s csak a végén juttat körülbelül ötven lapot az , északi reneszánsz” — első- s orban a német művészet — pr üHematíl iájának. Itt nem hallgathatjuk el kritikai met jegyzéseinket sem Az ölasz reneszánsz nagysá­ga és úttö.ő jellege vitat- hatatiar de azért az Italian kívüli fejlődés valamivel több teret ér.'emelt volna. Talán _>r járt volna el helyesen . i tner, ha az 1400 előtti Itá- 1 ", trr"ya'ását kissé tömöríti. Az I. kötet 98. lapján 6 maga írja: „1401-ben a firen zed vártai tanács ém a Mntjá­4 í A Ludas Matyi Kétszáz éve, hogy megszü­letett Fazekas Mihály, a Ludas Matyi költője. Fő műve egyi­ke irodalmunk legismertebb, legkedveltebb klasszikus ér­tékű alkotásainak. Első meg­jelenése óta több mint negy­ven kiadása látott napvilá­got, ezeken kívül műve alap­ján jónéhány verses, prózai, drámai átdolgozás, sőt film is készült. Nem véletlen tehát, hogy a költő neve ily szorosan összekapcsolódik fő művével, s annak kiváló költői képzelet tel megteremtett igazságsze­rető. talpraesett, furfangos né­pi hősével. Fazekas Mihály nemesi ere­detű polgárcsaládból szárma­zott. s a nagyhírű debreceni kollégiumban tanult. Innen hozta magával a protestáns­puritán világszemléletét, s valószínűleg már itt megismer kedett az ekkoriban mind job­ban terjedő felvilágosodás esz­méivel. Érlelődő szelleme min den bizonnyal sokat köszönhet a természettudós Hatvani Ist- vának. aki tanára volt, hiszen a természettudományos érdek­lődés a költészet művelése, a közdolgokban való buzgólko- dás mellett végigkíséri egész életét Szánté kamasz' még, amikor sorsában nagy fordu­lat következik be: 1782-ben ugyanis beállt/ katonának, s másfél évtizeden keresztül jár ta Európa hadszíntereit. Meg­fordult Moldvában, Németor­szágban, Hollandiában, Belgi­umban, Franciaországban. A hadakozásból, öldöklésből ki­ábrándult. békére vágyó fér­fiúként tért vissza szülőváro­sába, mindinkább kibontakozó emberbaráti magatartással, s meggyőződéssé szilárdult fel­világosodott gondolkodással. A kilencvenes évek közepe tá­ján keletkezett verseiből kiol­vasható ennek az emberi-köl­tői fejlődésnek a története. Mint költőt az irodalomtör­ténetírás a másik két neve­zetes debreceni költővel, a tudósként is rangos Földi Já­nossal, s a korszak legjelen­tősebb poétájával, Csokonai­val együtt szokta emlegetni, akikhez egyébként meghitt személyes barátság is fűzte. Költői életműve lassan épült már csak azért is, mert Fa­zekas nem tekintette magát kizárólagosan költőnek. A ma gányosan élő, híres kertjét művelő Fazekas alkotókedve Csokonai halála után erősen megcsappant, s érdeklődése a költője botanika felé fordult. Diószegi Sámuellel együtt Linné rend­szere alapján megírta a Ma­gyar Füvészkönyvet (1807), amelynek — tudományos ered ménye mellett — az az érde­me. hogy gazdagította a ma­gyar botanika műnyelvét. A tizenkilencedik század első éveiben belekapcsolódik a vá­ros közéletébe, foglalkozik a kollégium ügyeivel, részt vesz az Árkádia-perben s Ka- zinczyval szemben védi a vá­ros becsületét, és ezenkívül számos közhasznú munkálko­dásból vállal részt, ellenszol­gáltatás nélkül, példás ügy­szeretettel. Emberbaráti, fel- világosító szándékkal írta és szerkesztette Í819-től haláláig (1828) a jó értelemben vett népnevelő célzatú Debreceni magyar kalendáriumot. Pályá­jának ez az ága, bár látszó­lag távol esik a poézistől, még is közelebb hozza, megérteni gondolkodásának lényegét, n;inden ekelőtt demokratikus nézeteit, egész magatartásá­nak népközelségét. Igen érdekes a Ludas Ma­tyi megjelenésének története 1804-ben készült el az elbe­szélő költemény első változa- ta, ám Mániására nem Bon dőlt, > csak egy évtized múltán öltöztette ma ismert formá­jába. Az a tény, hogy ez a műve (ellentétben költemé­nyei nagy részével) még életé­ben megjelenhetett, a Vélet­lennek köszönhető. Ugyanis 1815-ben Bécsben Kerekes Fe­renc nevű orvostanhallgató egy kéziratos másolati pél­dány alapján kiadta, s ezzel akaratlanul is arra kényszerí­tette, hogy a költő két év múl va közzétegye művét, annak hiteles, végleges szövegét. A Ludas Matyi alapmotívuma, az elnyomó eszén túljáró, igazságot szolgáltató, a sérel­mekért fortélyosan visszafize­tő népi hős története ősrégi, már az ókorban megtalálha­tó, s alakja felbukkan keleti és nyugati népek meséiben egyaránt. E nemzetközi motí­vum felhasználásával azonban Fazekas saját korához szólt, s példázatával, az adott társa­dalmi lehetőségek között ple­bejus indulatoknak adott han­got, s így a népi hős megte­remtésével Petőfi számára egyengette az utat. Művé­nek folklorisztikus színezete, erőtől duzzadó egyszerűsége frissesége, természetes humora szinte magától értetődően si­mul az antik hexametere« versformába. Jjizonyítva, hogy a népi és műköltészet között nincsen igazi akadály (s ezzel Petőfi és Arany különösen akkor, ha mint itt, a bátor és okos Lulas Matyi s a felfuvalkodott, de szorult helyzetben megalázko­dó Döbrögi párviadalát, a kor lényeges kérdései töltik meg a népi forrásokból táplálkozó művet igazi tartalommal. Életművének csúcsa, a Lu­das Matyi mellett is jelentős­nek mondható sok lírai költe­ménye, amelyek között a hadi életről szóló ódák és rokokó- jellegű udvarló költemények, őszinte egyéni hangú szere’- mes versek (Ruszánda. mold­vai szép, Amelihez) s a gon­dolati költészet darabjai egy­ként találhatók. A különböző klasszicizáló, rokokó, szenti­mentális versek időszaka után írt s a kalendáriumában mén­jeién t, a népies szemlélet és stílus későbbi magasabb fokát előlegező a Hortobágyi de'. Nyári esti dal. A kelletekorán jött csendes esőhöz c. költemé­nyei méltán helyezkedne1' “1 művészetének legnagyobb ér­téke. a Ludas Matyi szom­szédságában. Fazekas Mihály munkássá­ga a század legnagyobb mű­vészi telejsftményeit létre­hozó demokratikus népiessé i irodalmi áramlatának előké­szítőié, .' ieglelentősebb alko­tásaiban önmamihan véve klasszikus rangú, a mához is szóló irodalmi hagyomány, WEBER ANTAL

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom