Dunántúli Napló, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-08 / 289. szám

2 liupLO 1965. DECEMBER 8. Baranya megyei népfront- aktivisták üdülnek Debrecenben A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa és az Állami Biz­tosító igazgatósága most elő­ször rendezi meg a több éve kiváló munkát végző nép­front aktivisták szervezett, csoportos üdültetését. Az ak­ció kapcsán az ország egyik legszebb, legmodernebb üdü­lőjében, festői környezetben, a debreceni nagyerdő évszá­zados fái alatt épült, egyetlen magyar termelőszövetkezeti üdülőben 14 megye, kilenc- venegy kilencvenegy Nép­front-aktivistája pihen. A Debrecenben üdülő éveken át kiválóan dolgozó népfront- aktivisták között öt Baranya megyei van. Köztük a sziget­vári, a szentlőrinci, a bodo- lyabéri, a marázai Hazafias Népfront Bizottságok tagjai. A vendégek részére az üdü­lő vezetősége gazdag, változa­tos programot állított össze. Mindenekelőtt megismerked­nek Debrecen város neveze­tességeivel, ellátogatnak a hajdúszoboszlói gyógyfürdőbe, megtekintik a debreceni Cso­konai Színház előadását. A program kiemelkedő esemé­nye volt a napokban rende­zett műsoros est. Ennek kere­tében előbb több ismert mű­vész, köztük a Csokonai Szín­ház, a debreceni Népi Együt­tes művészei szórakoztatták a vendégeket. Megjelent a Jelenkor decemberi száma Gazdag, változatos tarta­lommal, a szokásosnál na­gyobb terjedelemben, műmel­léklettel jelent meg a Pécsett szerkesztett irodalmi és mű­vészeti folyóirat új száma. A decemberi Jelenkor egyik különlegessége, hogy szép- irodalmi, kritikai és képző- művészeti rovataiban — ki­váló műfordítók közremű­ködésével — képet ad a mai jugoszláv irodalomról és kép­zőművészetről. Arató Károly, Ankét a Jelenkor szerkesztőségében Tegnap délután a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztálya és a Jelenkor szer­kesztősége ankétot rendezett a folyóirat néhány számáról. A megbeszélésen Szederkényi Ervin, a Jelenkor főszerkesz­tője mondott vitaindítót, rész­letesen elemezte a folyóirat munkásságát és célkitűzéseit. A hozzászólók hasznos ja­vaslatokkal segítették az el­képzelések valóraváltását. Egy hét az országutakon HÉTFŐ: Kusz József Dombóvárról Sásd felé közlekedett gépkocsival. Ha­ladása közben műszaki hiba miatt jobb oldali első kereke ki­esett és ennek következtében összeütközött a vele szemben köz­lekedő Csutora János gépkocsijá­val. Az anyagi kár 2500 forint. CSÜTÖRTÖK: Kész Ferenc pótkocsis vontató­val Pécs és Komló között áttért a bal oldalra és nekiütközött a vele szemben szabályosan közle­kedő Kiss László tehergépkocsi­jának. Kész Ferenc ellen felje­lentést tettek. PÉNTEK: Hock János Hosszúhetényben az autóbuszról leszállva, körül­tekintés nélkül akart a gépkocsi előtt átfutni és féktávolságon be­lül nekiment Darabos Ferenc te­hergépkocsijának. A gyalogos sú­lyosan megsérült, ellene feljelen­tést tettek. Tehergépkocsival Pécsett, a Rá­kóczi úton közlekedett Bíró László, aki a követési távolság be nem tartása miatt nekiütkö­zött az előtte megálló Gáspár Ferenc gépkocsijának. Az anyagi kár 3500 forint. Bíró László el­len feljelentést tettek. SZOMBAT: Keszthelyi László személygép­kocsijával Pécsett, a Rácvárosi úton haladt, amikor nekiszaladt Antal István. Szerencsére, sérü­lés nem történt. HÉTFŐ: Hollósi Mihály Dutra vontató­val a cserkúti kőbányából a 6-os út felé közlekedett, amikor a rossz fékberendezés miatt felbo­rult és emiatt a pótkocsin tar­tózkodó Lusek József keze eltört. Az igazságügyi szakértő megálla­pította, hogy a fék sáros és pisz­kos volt. és a szennyeződés ré­gebben keletkezett. A vontató- vezető azért okolható, mert rossz fékberendezéssel Indult ki a te­lephelyről. Ellene eljárás indul. Szabó István Pécsett, az Ady Endre úton autóbusszal ráhajtott az útfelbontást jelző táblára, de sérülés és anyagi kár nem kelet­kezett. Bede Anna, Demény Ottó, Galambosi László, Mezei And rás, Pál József és Vasvári István versei mellett Nagy László délszláv népdalfordítá­sokkal, Dudás Kálmán, Papp Árpád és Weöres Sándor pe­dig élő jugoszláv költők vers- fordításaival szerepel. A szépprózai anyagban Déry Tibor regényrészlete s a fia­tal Naszvady József novellá­ja mellett részletet olvasha­tunk Miroszláv Krlezsa új regényéből Csuka Zoltán for­dításában. Figyelmet érde­mei Sztepanov Predrág dub- rovniki beszámolója is. A folyóirat másik különle­gessége a Bartók Béla emlé­kének szentelt rovat, mely­ben válogatott összeállítást közöl Kodály Zoltán Bartók- írásaiból, Tüskés Tibor írását a Pécsi Balett ötéves fejlődé­séről (az íráshoz műmellék­letek közölt fotók kapcsolód­nak a Pécsi Balett Hódolat Bartók Bélának című új elő­adásából, továbbá Péczely László tanulmányát Bartók Béla pályakezdéséről. Pécs új városrészének, TTj- mecsekaljának problémáiról írt érdekes meditációt Thiery Árpád a Húsz év rovatban, a jegyzetek közül pedig ki­emelkedik Németh László cikke az Iszony filmbemuta­tójáról és Taxner Ernő bu­dapesti színházi levele. Hogyan növekszik az export libamáj? Nyilvános szakelőadások a íöldművesszövetkezetek terveiben A mostani művelődési évad­ban összesen százkilencven- kilenc ismeretterjesztő elő­adást szervezett a Szövetke­zetek Baranya megyei Köz­pontja. Hetvennyolc előadást Közgazdasági akadémia jel­leggel elsősorban a kereske­delmi és felvásárlási dolgo­zók számára tartanak. Ideoló­giai jellegű előadás harminc­hat, kulturális témájú pedig huszonnégy lesz a szervezé­sükben. Közérdekűbb a mezőgaz- sági oktatás. Ez nyilvános lesz, s nemcsak a szövetke­zet alkalmazottai vehetnek rajta részt. Természetesen csak a földművesszövetkezet feladatkörébe tartozó terme­lési, tenyésztési ágak jötték számításba. így „A baromfi- tenyésztés korszerűsítése a háztáji gazdaságokban” cim- mel Hegyszentmártonban, Mo­hácson, Dunaszekcsőn, Vá­mén den, Pécsett, Szederkény­ben, Magyarmecskén, Mozs- gón és Nagydobszán tarta­nak előadást. Rendkívül ér­dekes lesz az a tárgykör, melyről a nagy libatenyész­tő hagyományokkal rendelke­ző Dunaszekcsőn, Mohácson és Beremenden hallhatnak elő­adást. Ennek során nemcsak a libahizlalás, hanem a sa­játos májhizlalás, a tömési idő meghosszabbítása, tömő­gép gyakorlati bemutatót és az exportmáj hizlalás is napi rendre kerül. Nyúlegészségügyről, a négy­szeri fialás bevezetésének szükségességéről, fajtakivá­lasztásról, takarmányozásról kilenc szakelőadás hangzik majd el, mégpedig Pécsett, Komlón, Mohácson, Sásdon, Mágocson, Bolyban és Bere­menden. A pécsi méhészek pedig öt rendkívül érdekes méhészeti témakörben gyara­píthatják ismereteiket. A véméndi és palotabozso- ki szőlősgazdák a szőlőter­melésről hallhatnak előadást, a siklósiak és máriagyűdiek pedig a baracktermesztésről, a barackmóly elleni védeke­zésről, mivel e két helyen ezt a gyümölcsöt szeretnék meghonosítani. Ugyancsak a véméndiek és a palotábozso- kiak számára rendeznek szak oktatást a náluk elterjeszteni szándékozott meggytermesz­tésről. A földiepertermesztés- ről Kővágószöllősön beszél­nek majd, mivel ott már ter­melik azt a gyümölcsöt, va­lamint Keszűben és Mólom­ban, ahol a Pécs körüli zöld­övezet megkívánja, hogy meg­honosodjék. Görcsönyban, Nyu gotszenterzsébeten és Baksán pedig a cseresznye lesz a téma. 1 Dzsessz h an g verseny a Doktor Sándor Művelődési Házban December 12-én, vasárnap délután fél három órakor dzsesszhangversenyt rendez­nek a Doktor Sándor Műve­lődési Ház nagytermében. A műsor első részében a Garami együttes mutatkozik be: Ga­rami Zoltán (zongora), Ko­vács István (bőgő), Turczer György (tenor-szaxofon), Böhm István (trombita) és Vámay Ottó (dob). Majd a már ismert Sopianae dzsessz- kvintett mutatja be új mű­sorát. Az együttes tagjai: Sár­közi László (zongora), Kiss László (bőgő), Tornai Ferenc (alt-szaxofon), Eperjesi Lajos (dob) és a budapesti Radics Gábor (vibrafon). A műsort Krassó Jenő ismerteti. Televízió műsor BUDAPEST Időjárásjelentés Várható időjárás szerda es­tig: jobbára borult, enyhe, párás idő, többfelé újabb eső. Mérsékelt szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet nulla, plusz 5, leg­magasabb nappali hőmérsék­let 5—10 fok között. 17.28; Hírek. 17.35; A ma­gyar Hirdető műsora. 17,45: Társak nélkül. A „Nyílt tár­gyalás” vitaindító filmje. 18.2(1 Hogyan lehetne több és jobb’ Riportfilm. 18.50: 25 éves a Budapesti Kórus. Beszélgetés Ádám Jenővel, Ferencsik Já­nossal, Forrai Miklóssal és a kórus tagjaival. 19.20: Esti mese. 19.30; TV-híradó. 19.50: A nők kongresszusa előtt, jegyzet. 20.00; Éjszakára haj­nal, magyar film. 21.40: Tánc­ritmusban ... a belgrádi Vé­sel i Bendzsó együttes játszik. 21.55: TV-híradó 2. kiadás. BELGRAD 10.00: Iskola TV, 16,40: Orosz nyelvoktatás, 17,00: An­gol nyelvoktatás, 17.40: Akis pingvin. 17.55: A világ képek­ben. 18.30: TV-újdanságok. 18.45: Zenekari muzsika, 19,15: A TV postája, 19.30: Inter­mezzo, 19.40: Reklám-műsor, 19.54: Jó éjszakát gyerekek, 20.00; TV-híradó. 20.30; Nem­zetközi óra: Ausztrália, 21.30: Kulturális szemle. 22.10; Hí­rek, 22.15: Spanyolország— Anglia labdarúgó mérkőzés közvetítése. ÍREK DECEMBER Mária napja m A Nap kél 7,19, nyugszik 15,53 órakor, a Hold kél 15,36, SZERDA nyugszik 6,55 órakor. jjetvenöt éve, 1890. december 8-án szüle- ír tett Ligeti Károly, a győzelmes orosz- országi proletárforradalom egyik magyar hő­se. Kiskőrösi kovácsmester fia volt, maga is vasmunkásként dolgozott. Nélkülözések kö­zött tanulva kereskedelmi iskolai érettségit tett. Tevékeny szocialista, szervezett munkás, a Népszava állandó külső munkatársa volt. 1916-ban, mint zászlós került orosz hadifog­ságba. A következő év elején a Bolsevik Párt tagja lett. Omszkban a hadifoglyok között végzett oda­adó szervező munkát. „Forradalom’’ címmel hadifogoly la­pot is alapított és szerkesztett. A fehérek ellen hősiesen harcoló internacionalista csapatoknak egyik eredményes szervezője. Amikor a fehérgárdista csapatok átmenetileg el­foglalták Omszkot, Ligeti Károlyt súlyos sebesülten elfog­ták, bebörtönözték, majd az omszki börtönben kivégezték. A proletariátus kiemelkedő mártírjának „Válogatott írásai’’, 1957 végén, külön kötetben jelentek meg. A isellyei szülőotthonnak van most az ötödik születés­napja. Húsz ággyal létesítet­ték 1960 őszén és azóta az Ormánság lélekszám gyarapo­dásának egyik központja. Kli­nikai tisztaság és kitűnő or­vosi, konyhai ellátás — mit mondjak még? Talán azt be­vezetőnek, hogy harminc köz­ség, húszezer ember tartozik a körzetébe. — Sőt valamivel több is, mint a volt sellyei járás, mert a pécsi járás nyugati része, a siklósi járás pedig Harkánytól ide jön szülni, kezelésre. Ezt dr. Radics Antal, a sellyei szülőotthon főorvosa említi beszélgetés közben. Az­tán hozzáteszi: — Nem ormánsági problé­ma már az „egyke”. Eltoló­■ dott a nagyvárosok felé, ott ütötte fel a fejét. Nálunk évről évre emelkedik a szü­letések száma. A körzet asz- szonyainak kilencven száza­léka az intézetünkben szül, ezért eléggé pontos képet ka­punk * születések számának emelkedéséről. Az első év­ben — öt esztendeje — 250, tavaly 270, az idén pedig 280 gyereket segítettünk a világ­ra. Persze a hónapok között nagy az eltérés. Van amikor 32—33 gyermek születik, de most novemberben csak 16 szülés volt. Az, hogy a körzet asszonyai igénylik a szülőotthoni keze­lést, magával hozta a körzet átrendezését is. — Megszüntettük a körzeti bábákat, csak kettő maradt meg, a sámodi és a sósver ti­kéi. A körzeti orvosok sem avatkoznak a szülésbe, in­kább beküldik hozzánk. Ahogy kinézek az ablakon, szemlen az otthonnal ,z új sei'ye: mentőállomás. Naqj seg^ség ez. Gyorsan ■u-uik el szülő kismamák az ott­honi a Jó a kapcsolat a k~t intm ény között. — Ikrek? — Eddig még mindi n ér­ben volt ikrünk, de csak ke ih, ikrek.. — Káderellátás? — Jó. Négy szülésznőnk van és két csecsemőgondo­zónk, valamint a kisegítő sze­mélyzet. — Fiatalok? — Azt nem mondhatnám. Hiszen az új szülésznők nem szívesen jönnek vidékre és főleg ilyen messzire a kultu­rális központot jelentő város­tól. Nekik ez elzárkózást je­lent. Ezért inkább az idő­sebbek telepednek meg csa­ládjukkal együtt. Viszont így tapasztaltabb és gyakorlot­tabb személyzettel rendelke­zünk. Sulyok Andrásné, a ve­zető szülésznő például már huszonöt éve dolgozik a szak­mában. A szülőotthon ma még nincs kihasználva. Nem a jelenlegi „szükségletnek” épült, hanem a várható és lassan bekö­vetkező szemléletváltozás­nak. Amikor az Ormánságban az egyke helyében a két- háromgyerekes család lesz az általános. Az Édesanyák és az Aradi utca sarkán épült szülőotthon homlokzatát egy vasból formált gólya díszíti. Uj jelképe a formálódó, át­alakuló Ormánságnak. (Gáldony!) — Radnóti Miklós halálá­nak 21. évfordulója alkalmá­ból „Ember az embertelen­ségben” címmel irodalmi es-- tet rendez a Vasutas Kultúr­otthon Irodalmi Színpada de­cember 9-én 19 órakor a Vá- rady Antal utcai kultúrter­mében. — A kultűrmunkások klub­estjére kerül sor december 9-én, csütörtökön délután 6 órakor a Ságvári Endre Mű­velődési Házban. Ez alkalom­mal vetélkedőt rendeznek, amelyet Váradi Géza vezet. Utána megjutalmazzák az idei évben jó munkát végzett kulturális aktívákat. — Százharmincezer bélyeg- gyűjtőt tart nyilván a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szö­vetsége. A felnőtt bélyeggyűj­tő körök létszámában Pest megye mellett Baranya vezet. — Televíziót, lemezjátszót, és iskolabútorokat kapott a nemrég felavatott új bogád- mindszenti Általános Iskola. — Czink József pécsi lakos megfelelő jogosítvány nélkül, szeszes ital hatása alatt ve­zette motorkerékpárját, s emiatt a Pécsi Városi és Já­rási Rendőrkapitányság 1200 forint pénzbírsággal, vala­mint az 1. számú ellenőrző lapjának egy évre való bevo­násával sújtotta. — Pécs város II. kér. Tanácsa VB ipari-kereskedelmi csoportja értesíti a kerületben lakó tej­jegyre jogosultakat, hogy a tej- jegyeik kiosztását az alábbi idő­pontban és utcák szerinti sort rendben a Kossuth tér 1. szám I. em. 17. sz. hivatali helyiség­ben megkezdik. December 13-án j A—B kezdőbetűs utcák, 14-én C—J. 15-én K—L. 16-án M—O. 17-én P—Sz, 18-án T—Zs kezdő- betűs utcák, 20-án egész kertvá­ros. A tej jegyek kiosztásához az 1965. évi tej jegy tő ellenőrző szel­vény (a lakóbizottsági elnök ál­tal aláírva és bélyegezve) és a személyi igazolvány szükséges. Felkérik a lakosságot, hogy a kiosztás zavartalansága érdekében a felsorolt időpontokat feltétlenül tartsák be, mert azzal a kiosztás munkáját segítik. — Tetőtüzet jeleztek a pé­csi tűzoltóságnak a járókelők kedden délután 5 óra tájban a Széchenyi tér 2 szám alól. A tűzoltók négy szerelvény­nyel vonultak ki. Megállapí­tották, hogy csak kéménytűz volt, a lecsapódott füstből a kéményből kipattanó szikrák­ból következtettek tető, il­letve padlástűzre. Kár nem keletkezett. Karácsonyhsszöntés — lopással A Szombathelyen élő Bara­nyai Flórián né a múlt héten Komlón járt rokonainál. Ha­zafelé, szombaton Pécsett né­hány házat meglátogatott, hogy 15 éves lányával együtt korácsonyt köszöntsön és így némi zsebpénzre tegyen szert. A Tavasz utca egyik házában nyitott előszoba ajtót találtak, és „köszöntés” helyett össze­szedték a kezük ügyébe ke­rülő sálat, kesztyűket, törül­közőt, majd gyorsan az állo­másra mentek. A két tolvaj- nőt a rendőrség az állomáson elfogta. Ellenük eljárás indul. Ez az eset is legyen figyel­meztető a lakosságnak, hogy a karácsonyt és újévet kö­szöntőkkel szemben legyenek óvatosak. — Elnökségi ülést tart ma* szerdán délután 4 óraikor a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság a Hazafias Népfront előadótermében; Az ülésen megtárgyalják a MSZBT 1960-ban tartott IH. kongresz- szusa óta végzett mumlkát, kü­lönös tekintettel az orosz nyelvoktatásra, a turista for­galomra, a személyes és leve­lezői kapcsolatokra, valamint a kulturális, tudományos és művészi együttműködésre. A füugetlenségi nap Péter és Jolán már ötö­dik éve éltek egymás mel­lett, amikor isteni szikra nyomán remek elhatározás érlelődött meg bennük. A keddi napot függetlenségi napnak kiáltják ki, amelyen szabad a vásár mindkettő­jük számára. Oda mennek, ahová akarnak, azzal talál­koznak, akivel már régóta szerettek volna, azt csinál­ják, amire gondol a kedves olvasó. Így is tettek. Házasságuk ezzel tartal­masabbá vált, volt mire várniuk, volt mire emlékez­niük. Amikor, kis idő éttelté­vel, a kedd mellé szerdát is beiktatták, együttélésük varázsa fokozódott. A független csütörtök, péntek, majd szombat be­vezetése pedig egyenesen le­nyűgöző hatással járt. Házasságuk felbontásakor már olyan bensőséges kap­csolat alakult ki köztük, hogy bár Péternek ma Agnes a felesége, és Jolán Pál olda­lán él, egymásról nem tud­nak lemondani. Minden kedden találkoz­nak. Kéri Tamás — Áramszünet lesz december hó 1—11-ig, 7—16 óráig a Szigeti úton a Zója utcától a Gyümölcs utcáig az északi oldalon. Kürt u., Tiborc u., Batsányi u. Foga- ras u., Mikes K. u., Honvéd u.. Bajtárs u., Zója u., Kisrókus u., Kosztolányi u. és a Budai Nagy A. u. által behatárolt területen. 6—11-ig 7—16 óráig a Rlgóder tető és környékén. 6—9-ig 7—16 óráig a Szőlő u.. István «., Nyűi u., Ilona u„ Mandula u., Antal u. Ötemető u. által behatárolt terü­leten. 8-án az Erkel F. u., Tüzér u., Görgey u., 8-án, 9-én, 10-én és 11-én 7—16 óráig a Mezőszél u., Huszár u., Csend u.. Atléta u., Athinay u.. Móré F. u., és az Istvánffy u. által behatárolt te­rületen. — Az Istenkúti iskola szü­lői munkaközössége az ürögi kultűrházban december 11-én szombaton este 7 órai kezdet­tel családi estet rendez. A kedves szülőket, hozzátartozó­kat, az iskola volt növendé­keit meghívják és vendégeket is szívesen látnak, Dolgozókat felvesznek Gyakorlattal rendelkező kontí­rozó könyvelőt felveszünk. Je­lentkezés: Pécsi Faipari KTSZ, Rózsa F. u. 20/1. Főkönyvelő. 135C * Az EM, Betonelemgyártó Vál­lalat Pécsi Betonárugyára vil­lanyszerelő és lakatos szakmun­kásokat. egy férfi segédmunkást, valamint változó munkahelyre kőművest alkalmaz. Jelentkezés a munkaügyi osztályon Pécs, Siklósi út 10. 1 SZÜIETÉSN A I®

Next

/
Oldalképek
Tartalom