Dunántúli Napló, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-25 / 304. szám

JL TH1ERY ÁRVÁD: Az AP jelenti A postás öt óra után néhány perccel csen­getett. Egy express levelet hozott, alá kel­lett írni, azután Fiaton magára maradt a levéllel. A rádió egész éjszaka szélt. Fiaton elaludt, mielőtt eszébe jutott volna, hogy ki kell kapcsolni, az este egyébként is vá­ratlanul nagy fáradtság tört rá, s ezt a kü­lönösen nehéz fáradtságot egy kicsit még most is érezte, álmos volt. Eszébe jutott egy keleti bölcsesség a korai ébredés elő­nyeiről; csak akkor ér valamit a nap, ha legalább öt órakor felkelsz; Fiaton körül­nézett, mit lehet ilyenkor csinálni, tűnő­dött bizonytalanul, azután felbontotta a le- volet. Megnézte az aláírást: egy régi barát­ja írt. „Egy ifjúsági lap szerkesztőségében dol­gozom. Megbízást kaptam, hogy állítsak össze egy nagyobb karácsonyi interjú-soro­zatot, az ABC sorrendjében. Az F betűnél rád gondoltam. Hogy miért, ezt most ne részletezzük, nincs kedvem magyarázkod­ni. Mindenesetre biztos tudsz valami értel­mes dolgot. A kérdés tehát: pillanatnyilag mi az, ami a számodra a legfontosabb? Azt hiszem, ez érthető így. A választ a fantá­ziádra bízom. Tizenöt sornál több nem le­het, legkésőbb kedden add postára.” Fiaton hátradőlt a széken, nem értette egész pontosan, hogy miért éppen rá esett a választás. Rengeteg F betű van a világon, gondolta; legalább tízmillió, vagy annál is több, közöttük államférfiak, boxbajnokok, munkahősök és világsztárok. Felállt, végig­ment a szobán: tulajdonképpen most szé­pen meg kellene hatódnom, gondolta. A rá­dió a napi időjárás-jelentést közölte; vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet mí­nusz egy plusz öt fok között lesz. Valami aforizmát, egy kis bölcsességet kellene bele­írni ebbe a tizenöt sorba, gondolta, valami olyasmit például, hogy nem szeretem az ér­zelgős dolgokat, az érzelmeskedés az anyák­nak meg a kamaszlányoknak való, azután az egyik fiókban megtalálta a kék színű no­teszét, belelapozott: ebbe szokta beírni, ami napközben vonaton, kávóházban, a füs­tös italmérésekben, a folyó mellett vagy máshol eszébe jutott. Nem, ez semmikép­pen se jó, a szamárságokat biztos rossz né­ven vennék, gondolta. Az AP jelenti Washingtonból; közölte a rádió; Johnson elnököt amerikai anyák ez­rei valósággal elárasztják olyan karácsonyi üdvözlőlapokkal, amelyeken felszólítják az elnököt, hogy karácsonyra valósítsa meg a békét Vietnamban, Fiaton felfigyelt; a fejében egy pillanat­ra sugárhajtású repülőgépek és tengeri cir­kálók suhantak át és egy megviselt, kemény arc, fajta volt az egész háború, de ez is csak egy pillanatig tartott. Átlapozta a no­teszt, azután végigdőlt az ágyon. Még soha­se kértek tőle ilyesmit, tulajdonképpen nagy zavarban volt, eszébe jutott a barátja: legalább tizenöt éve nem látták egymást. Kövér, tejszagú gyerek volt. Alig fűz hozzá valami, gondolta Fiaton; volt a folyó déli szakaszán egy asszonyos kis öböl, azt együtt fedeztük fel; egyszer ránk sötétedett a fo­lyó, majdnem berezeltünk a félelemtől, s félelmünkben fárasztó cémahangunkon el­kezdtük a himnuszt énekelni, ez minden, meg egyszer egy rozoga csónakkal átkeltünk a folyón, ő megszólalt a víz közepén: mi­lyen mély ez itt, vagy valami hasonlót, s én azt mondtam: ez a világ egyetlen folyó­ja, amelyiknek nincs feneke. Ezt a tizenöt sort azért megcsinálom, gondolta Fiaton; igaz, hogy jó volna tudni; a többiek milyen válaszokat adnak, például az A betű. Vagy mondjuk a T. Az AP jelenti Washingtonból: Johnson elnököt amerikai anyák ezred valósággal elárasztják olyan karácsonyi üdvözlő la­pokkal, amelyeken felszólítják az elnököt, hogy karácsonyra valósítsa meg a békét Vietnamban. Fiaton a nádiéra nézett, az arca furcsa volt: mintha ezt egyszer már bemondták volna, tűnődött, s egy pillanatig úgy tűnt, mintha évek óta tartott volna már a hír beolvasása. Hat óra volt már, Fiaton megpróbálta elkezdeni a napot, mint rendesen szokta: borotválkozás, fürdés, egy kis torna meg egy kis friss levegő, meg minden, de most különös módon mindez csúfosnak és el­képzelhetetlennek látszott. Azután vala­honnan az emlékezet homályából felbuk­kant egy kis szabályos arc, fiatal volt s olyan tiszta, hogy lánynak is lehetett volna nézni, az arc fölött egy cédula volt: az ame­rikai légikalózok legújabb áldozata, mond­játok meg, miért volt erre szükség? A test az oldalán feküdt egy hosszú, fehér épület mellett, a keze a feje alatt volt, mintha aludt volna. Fiaton egy száraz takarót akart szerezni, mert zuhogott az esó, de nem volt száraz takaró, semmilyen takaró se volt, és Fiatont nagy szomorúság fogta el. Lehet, hogy csak álmodtam az egészet, gondolta. A kávéház olyan volt, mint egy eliszapo­sodó öböl, s benne kis piszkos vitorlások a szürke márványasztalok. Már elmúlt este nyolc, az öreg lókereskedő kinyitotta a do­hányos szelencéjét, megforgatta a sima asz­talon. mint egy játékszert, dünnyögöu ma­gában valamit, azután átnyúlt az asztalon. — Ismeri azt az anekdótát, kisbarátom, amikor az amerikai hadseregben illemre oktatják a közlegényeket? ... Na, figyeljen csak! Az őrmester feladja a leckét: Johny újoncnak meghalt az anyja, a feladat az, hogy tapintatosan kell vele ezt közölni. Az egyik mondja így, a másik úgy, de az őr­mester egyre csak elégedetlenül csóválja a fejét. Na, fafejűek, mondja végül, én felvi­lágosítom magukat a helyes viselkedésről. Tehát meghalt Johny anyja. Akkor kiállunk a század elé és azt mondjuk: akinek él az anyja, az lépjen ki a sorból. Johny közle­gény is megmozdul... Na-na Johny, nem kell ezt úgy elsietni ... Az öreg valami elismerést várt, rókasze­mével mereven belebámult Fiaton arcába. Fiaton ekkor megfogta az öreg kezét: a kéz egy kicsit reszketett; csak azt nem tudom, hogy melyikünk keze az, tűnődött, azután a szomszéd asztalnál egy körszakállas fiatal­ember magához intette a pincért és kocso­nyát kért. A pincér olyan volt, mint egy sovány komondor. Azután a körszakállas a barátaihoz fordult, valami katonákról be­széltek, áthallatszott a hangjuk. — Legfeljebb nem mindenki egy és ugyanazon adott pillanatban válik lázadó­vá — mondta a szakállas. Fiaton még egyszer elolvasta az express levelet: az F betűnél rád gondoltam, hogy miért, ezt most ne részletezzük, nincs ked­vem magyarázkodni. Fiaton megborzongott. Valahonnan furcsa, egyenletes zúgást le­hetett hallani, mintha valamelyik szom­széd lakásban porszívóztak volna. Nincs meg ezeknek a négy kerekük ilyenkor takarítani, gondolta, azután megint megborzongott, s úgy érezte: egyre hidegebb lesz a szobában, odalépett a fűtőtesthez, elkezdte csavar­gatni a bakelit fogantyúkat, de a legkisebb eredmény nélkül, valami megtilt történt a hóközpontban. Az AP jélenti; közölte zeti Felszabadítási Front 1965 október végéig 631 ezer ellenséges ka­tonát tettek ártalmatlanná, köztük 20 ezer amerikai katonát. 1644 repülőgépet lőttek le 120 ezer lőfegyvert zsákmányoltak, 2870 hadi járművet semmisítettek meg, 2300 el­lenséges őrállást, őrtornyot és erődítményt szálltak meg, 7200 stratégiai falut számol­tak fel. Csak 1965 novemberben a szabad­ságharcosok 5700 amerikai katonát tettek harcképtelenné. Azt az arcot nem tudom elfelejteni, egy kisfiú arca volt, gondolta Fiaton. Szeretett volna valamit inni, a szekrényben talált egy kis vodkát, azután elkezdett teát főzni. Karácsonykor tűzszünet, morogta teafőzés közben, szegény amerikai anyák, azután eszébe jutott a saját anyja: amikor bevo­nult katonának, egy járműjavító műhely salakos udvarán gyűjtötték össze őket, a portól már délben retkes volt a zokni alatt a lábuk, egész nap ott ácsorogtak az udva­ron. Fiaton anyja egy ideig a kerítésbe ka­paszkodott. látszott, hogy lesújtja a látvány, azután amikor elkezdték Flatonékat külön­böző alakzatokba sorakoztatni, kaputól ka­puig röpködött, mint egy ősz madár, s egész nap arra várt, amikor Flatonékat majd kivezetik az udvarról és elindulnak az állomásra, akkor egy pillanatra még megfoghatja a fia kezét. Fiaton egész idő alatt átkozottul szégyellte magát a többiek előtt, állandóan az árnyékos szögleteket kereste; meg lehet itt fulladni a hőségtől, mondogatta, s ha ránézett az anyjára, meg­értette a legfontosabbat: tulajdonképpen szégyellte ezt a ragaszkodó kis ősz mada­rat, ahogy ide-oda szálldosott, hogy minél többet láthasson, s Fiaton a lelke mélyén megérezte: rettenetes dolog ez. Szegény amerikai anyák, gondolta Fiaton, és lehúzta a teáskannát a tűzről: azt hi­szik, hogy a két ünnepnapon különösebb gyötrelmet jelent meghalni, mint máskor. Fájdalmasan mindegy, hogy melyik nap. Washingtonban már 460 ezer amerikai katona bevetéséről beszélnek; közölte a rá­dió; egy katonai statisztikus nyilvánosságra hozta a VDK területén eszközölt amerikai légitámadás áldozatainak a számát és a le­dobott bambamennyiség tűzerejét; Az amerikai ősz madarak fáradhatatla­nul csak teleröpködik a világot, gondolta Fiaton szomorúan; a ferdeszemű ősz mada­rak meg lekuporodnak a bambuszt edenékek mélyére, s várják a bambákat Fiaton ké­sőbb elaludt mintha nagyon kimerült vol­na. Almában egy kis, hízásra hajlamos em­ber bukkant fel a fák s vizek sűrűjéből és meghajolt: uram, karácsony van, mondta, garantáljuk, hogy mostantól számítva hat­van órán át ezen a területen fegyver által nem fog meghalni senki, de hatvan óra ei­fern- múltával semmit se garantálhatunk, est meg kell értenie. Azután eltűnt Késő volt, amikor Fiaton felébredt, nagy fejfájással, összezilált lélekkel feküdt az ágyon. Még nem írt egy sort se. Talán ar­ról majd valamit, gondolta; vannak helyek, ahol ahhoz, hogy az ember egyáltalán tisz­tességes maradhasson, gyakran a legnehe­zebb kockázatokat kell vállalni, s ezt mind­végig, mindenkor, a teljes kifulladásig. Igen, ezt írom le a tizenöt sorban, gondolta. Már este volt egy közömbös vasárnap utolsó órái: a rádióban újra csak beolvasták az AP jelentését Washingtonból, közben a su­gárhajtású gépek állandóan zúgtak a leve­gőben, s az express levél ott feküdt az asz­talon: hanyagul szétbontva, mint egy ősz madár, amelyik repülés közben egy mély sebet kapott a rádió: a fegyveres erői BERTHA BULC3U: FÜSTKUTYlK Éppen egy éve jelent meg Bertha Bulcsu második no- velláskötete, a Harlekin és szerelmese, s máris új művét, első regényét vehetjük ke­zünkbe. Akik ismerték és sze­rették a fiatal prózaíró művé­szetét, fokozott érdeklődéssel és némi nyugtalansággal vár­ták ezt a könyvet Korábban úgy látszott, Bertha Bulcsu sajátos novel­la-típus megteremtésén fára­dozik, melynek legfőbb jel­lemzője az egyre általáno­sabbá absztrahált lelkiállapo­tok, tudati fejlődési csomó­pontok, belső erkölcsi konflik­tusok erős hangulati hatású szimbólumokkal történő meg­ragadása, a cselekmény he­lyett a tudatváltozás finom rezdülésének elemzése, a fő­leg természeti környezet szub­jektív, lírai hangulati funk­ciójának megnövelése, és mindezek hordozására alkal­mas finom, hajlékony, érzék­letes stílus kialakítása volt. Az átmeneti kor ellentmon­dásai között hányódó, de a szocializmus felé mozgó em­ber állt érdeklődésének kö­zéppontjában, a közösségek helyett mindinkább az egyé­nek és emberpárok viszonyla­tainak elemzésére irányult a figyelme, társadalmi miliőjü­ket tekintve pedig az író c’etíerületének, élményköré- "' ir megváltozása nyomán — főként városi, intellektuális típusok megjelenítésére vál­lalkozott. Korábbi elbeszélé­seiben még fel-felbukkantak pg""S7ti alakok is, az újab- br.k' á , azonban alig találunk erre példát. Mindez nem ígért kedvező konstellációt egy tsz- regény keletkezéséhez, ezért várhattunk meglepetést az új műből, és innen származtak aggodalmaink is. Aki kezébe veszi a Füstku- ll'ák-B t, aligha tudja leten­ni. míg végig nem olvassa, üendkívül izgalmas, mozgal­mas, változatos, szellemes; helyenként ragyogó máshol rutinos stílussal megformált regény, minden szórakozási igényt kielégít. Remekül van megszerkesztve s egy pillanat­ra sem vált unalmassá. Első benyomása az az olvasónak, hogy az író, aki eddig alig beszélt el történetet, egyre kevesebb cselekményes novel­lát írt, önfeledt áradással tud mesélni is, halmozni a törté­net-elemeket — anélkül, hogy lemondana korábbi erényeiről, a hangulatteremtő erőről s a lírai hangvételről. Sőt, újabb eredményeket ér el annak a sajátos humoros-szatirikus előadásmódnak az Alkalmazá­sában is, amelynek előzmé­nyei karcolataiban, s néhány novellájában is megtalálhatók. Maga az író is a cselekmé­nyes elemek megnövekedését tartja a regény egyik fő jel­lemzőjének. Az ízléses kötet­nek külső borító hiányában bölcsen könyvjelzővé előlép­tetett fülén így nyilatkozik Bertha Bulcsu: „... Az élet viszonylatait, a XX. századi ember gyorsan változó arcvo­násait többnyire lírai hangvé­telű novellákban igyekeztem megrajzolni. Inkább színekkel, hangulatokkal dolgozom, mint kontúros, a véglegesség érzését keltő vonalakkal... Most több, egymással összefüggő emberi sorsforduló ábrázolására vál­lalkoztam, így a színek helyé­re sokszor vonalak kerültek, a hangulatkeltő festegető jel­zőket pedig a történet szorí­totta háttérbe.” A regény történetét és gon­dolatmenetét elég nehéz fel­vázolni. Színhelye egy Drává­mén ti falucska, melynek ko­rábban jól fizető tsz-ét egye­sítették a szomszédos gyen­gébb tsz-szel, ez fokozta a vezetőség iránt egyébként is (jogosan) bizalmatlan parasz­tok elkeseredését, s mivel úgy érzik alacsonyabb lese a mun­kaegység értéke, munkájukat elhanyagolják, lopnak a kö­zösből. Az üzemegység-vezetőt iszákossága miatt leváltották, most érkezik helyette Krizek János, 6 lesz a regény köz­ponti alakja. Krizek hitében megrendült, lélekben meg­tört, de még nem elveszett ember, akit kezdetben a bi­zalmatlanság és a fokozódó ellenszenv félelembe, majd rémlátásokba kerget, egyre sűrűsödő titokként fojtogatja a falu — később azonban rendszeres munkájával, néhány egyszerű, éssze­rű intézkedéssel, továbbá mér­hetetlen mennyiségű alkohol elfogyasztásával és nagyszerű verekedésekkel felülkerekedik, megszelídíti, illetve félholtra veri ellenségeit, legyőzi ré­meit, a füstkutyákat, felszínre hozza a falu titkos bűneit és megteremti a további fejlődés lehetőségeit. Magánélete is rendeződik: belefárad a falu közismert ringyójával történő szenvedélyes, majd egyre ter­hesebbé és kilátástalanabbá váló szeretkezéseibe és révbe jut a tikfanmon dolgozó szép­lábú Fésűs Marika karjaiban, sőt, technikumba is beiratko­zik. Csak töredékesen jelez­hetjük a cselekmény fordula­tosságát, a főhős sokoldalú­ságát, az optimista kitekin­tést és azt a remek humoros­ironikus hangot, amely át­szövi az egész művet. Éppen a jellegzetes, nagyvonalú és fölényes eleganciáhofc nehéz hozzáférkőzni, amely pedig a cselekményesség mellett szórakoztató hatásának a tit­ka. Ennek eszközévé válnak a különlegesség elemei is (meztelen férfi a téren, rajz­szeg a pálinkás pohárban, a nyüzsgő legyek stb.), amelye­ket — ha ráadásul esetlege­sek és véletlenszerűek is, de az író vagy a főhős nagy je­lentőséget tulajdonít nekik — semmi sem menti meg attól, hogy szimbolikussá ne válja­nak. A szimbólumok a az egész regény első félében érezhető kísértetiesség azonban itt egészen más funkciójú, mint a novellákban. Itt mintha a2 író maga is ironizálná saját módszerét, olyanok ezek a kísértetiessé váló elemek, mint a léggömb, amelyet először keményebbre fúj még a szer­ző, aztán egy óvatlan pilla­natban beleszór egy gombos­tűvel, mire az lassan le­ereszt. S ezen a ponton kerül za­varba az olvasó s még in­kább a kritikus, aki nagyra értékeli Bertha Bulcsu humo­rát, önfeledt játszadozásait és úgy érzi, elég lenne megáll­ni a regény szórakoztató jel­legénél, mert az önmagában is nagy dolog. Emellett na­gyon lehangoló érzés olyan gyanúba keveredni, hogy nem értjük a tréfát s még lehangolóbb, ha az ember a tréfára gorombasággal felel. Mégsem kerülhetjük meg a kérdést, hogy talán ezt a történetet nagyon komolyan kell venni, hiszen mégiscsak a mai falu életéhez kapcso­lódik a tárgya, s ezt nem üt­hetjük el azzal, hogy itt a látszat csal, tulajdonképpen nem is tsz-regényről van szó. Ha erről az oldalról köze­lítjük meg a regényt, feltá­madnak a bevezetőben emlí­tett aggodalmaink, az az ér­zésünk támad, hogy az író minden látszólagos fölényes­sége mellett sem vette birto­kába a tárgyat, nem Ismeri eléggé a falu életét, vagy legalábbis ebben a műben nem sikerült közelebb kerülni a lényegéhez. A főhős, akit az író paraszt származásúnak fe­lez, egész lelkialkatában, gon­dolkodásmódjában s erkölcsi- ségében inkább intellektuális értelmiségi figura, éppúgy erősen Urai hős, mbit Bertha Bulcsu porcelánfestői vagy Unt-figurái az elbeszélések­ben. Inkább Titok Joe roko­na Krizek, mint a paraszto­ké, akiktől csak azért nem üt el nagyon a műben, mert ha a regénybeli parasztok bele­merülnek a mesélésbe, róluk is inkább újságíró jut az em­ber eszébe, mipt paraszt. Az se lenne megnyugtató, ha az egész művet szatírának értelmeznénk, mert a sema­tikus parasztregények szatí­rájaként kissé elkésett lenne, mai társadalmi szatírának pe­dig azért nem tarthatjuk, mert a valósággal szembesít­ve nem találjuk meg benne azt a gondolati szintet, amely a szatíra hitelességének fel­tétele. Sajnos, a Füstkutyák­ban a mai falu problémáiról a legmagasabb gondolati álta­lánosítás szintjén a pap nyi­latkozik, akivel se Krizek, se az író nem tud hasonló szin­ten vitatkozni. Nem kérhet­jük számon egy nyilvánvaló­an más jellegű és igényű al­kotástól a Húsz óra vagy Ré­szeg eső gondolati szintjét, az* sem hallgathatjuk el azonban, hogy a mai falusi élet lénye­gének felvillantásával adó- sui^k maradt a mű, s volt he­lyenként olyan érzésünk, hogy ennek hiányában a tovább­fejlesztett formai eredmé­nyek is vesztenek funkciójuk­ból, súlytalanabbakká válnak, megmaradnak a könnyebb szórakoztatás szintjén. Talán nem tévedünk, ha Bertha Bulcsu továbbfejlődé­sének útját a tartalmi, gon­dolati elmélyülés irányában képzeljük el, amely nem áll ellentétben sem a humor, sem a szatíra lehetőségeivel. Íriszen ezek mostani kiteljesí­tésével sokban gazdagította értékes művészetét. A Füst­kutyákban is megnyilatkozó tehetsége alapján bizalommal "hatjuk újabb műveit. SZEDERKÉNYI ERVIN Külföldi könyvhírek ENCYKLOPEDIA TECH. NIKI címmel a lengyel Wy- dawnictwa Techniczne átfogó kézikönyv sorozatot ad ki mérnökök és technikusok né* szere. A sorozat kötetei abc* sorrendben 7—10 ezer szak­mai fogalom ismertetését ad­ják a kémia, a gépészet, az anyagismeret, a gyenge- és erősáramú elektrotechnika, az atommagtechnika, az au­tomatika és a közlekedés kö­réből. További szakterületek­kel foglalkozó kötetek kiadá­sát is tervezik. DANTE KOMÉDIÁJÁNAK 1472-ben nyomott, eddig is­meretlen kiadását fedeztél! fel egy középolaszországi kis­város, Jesi könyvtárában. A kötetet Sandro Botticelli raj­zai díszítik. HÉTNYELVŰ ŰRHAJÓ­ZÁSI SZÓTÁR szerkesztésé­nek munkálatai folynak a Csehszlovák Tudományos Akadémia Könyvkiadójánál. A szótár kiadása a Nemzet­közi Űrhajózási Szövetség megbízásából történik és két év múlva lesz esedékes. A SZOVJETUNIÓ TUDO­MÁNYOS AKADÉMIÁJÁ­NAK Orosz Nyeltudományi Intézete 17 kötetben adja k* A modem orosz irodalmi nyelv szótár-át. amely g ie- ningrádi Nauka kiadónál yt- lenik meg 15 évi előkészítő munka után. A szótár az orosz irodalmi nyelvet Pus­kin korától napjainkig dol­gozza fel, és 120 480 szócik­ket tartalmaz. BORISZ PASZTERNÁK verseinek minden eddiginél teljesebb kiadása jelent meg Leningrádban, mely a fiatal­kori alkotásoktól a Doktor Zsivágó című regényébe fős lalt versekig az 1961-ben el- húnyt író összes költeményeit, tartalmazza. Paszternák ver­seinek egy másik gyűjtemé­nye Moszkvában jelent meg a Szovjet költészet könyvtára elnevezésű sorozatban Ezt a kötetet Jevgenyij Paszternák. az_ író mérnök-fia rende7* sajtó alá, és kísérő tanulmá­nyát Komyej Csukovszki* írta. i i )

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom