Dunántúli Napló, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-25 / 304. szám
i A félrevezetett király Kétszáz tolvaj lopta el Rhodesiát A L_.iingrádból Tailinba vezető széles műúton nagy a forgalom. Teher- és személy- gépkocsik. helyi és távolsági autóbuszok végeláthatatlan sora halad mindkét irányban. A 120-as kilométerkőnél jókora nyü mutatja, itt kell letérni a foszforitkombinát- hoz. Az út erd>k között vezet tovább. Kétoldalt fehértörzsű nyírfák, erdei fenyők, lombos lucfenyők sorakoznak. Ez az út, amely az itteni építkezés első létesítménye volt, a bányához vezet. Nem is olyan Jégen ezen a helyen, a legendáshírű kommunista forradalmár, Kingi- szepp nevét viselő városka közelében évszázados erdórenge- teg terpeszkedett s a keskeny Luga folyó kristálytiszta vize csendesen hömpölygőit tova a Finn-öbölbe. A környékre üdülni jáitak csak az emberek. akik nyaranta százával keresték fél ezt a vidéket, s még csak nem is sejtették, mennyi kincset nejt itt a föld mélye. A geológusok rábukkantak a kincsekre, s hamarosan hozzáfogtak a kombinát építéséhez. A* építőmunkások hosszúszárú radászcsizmában dolgoztak az- ingoványos mo* csárban, s hat méter mély föld- és kőréteget kellett szétrobbantaniuk, hogy elérjék a foszforit-települést. Az építkezésen hatalmas uráli exkavátorok, buldózerek és 25 tonnás belorusz dömperek dolgoztak. Éjjel-nappal, szünet nélkül működésben voltak a szivattyúk, hogy a külfejtés alapárkaiból kiemeljék a talajvizet Felépültek a dúsító üzem tömbjei, a szárítókemencék, a szkrubberek, a hatalmas raktárak, elevátorok, iparvágányok, javítóműhelyek is. A kombinát első üzemegysége már teljes kapacitással dolgozik. Csaknem egy éwej a kitűzött határidő előtt kezdte meg a termelést s ma már több mint 800 ezer tonna foszforitlisztet termel évente Ugyanekkora lesz a második üzemegység kapacitása is. Egyre nő a kombinát dolgozóinak száma. Mint minden egyes új ipari — különösen pedig vegyipari — létesítményre, ide ja az ország minden részéből jönnek dolgozni az emberek. így például, Pavel Szemjonov, a kombinát igazgatója, a Kóla-félszigetről jött, ahol eddig egy apatit- dúsító üzem igazgatója volt Több mérnök és szakmunkás is jött vele, hogy segítse a termelés megkezdését. de Ukrajnából, Szibériából, sőt még a Szahalin-szigetről is jöttek ide szakemberek. Az újonnan érkezők gyorsan átesnek a hivatalos formaságokon és másnap már munkába is állhatnak. Vannak köztük vegyészmérnökök, technológusok, malomgépkezelőik, gépkocsivezetők, extrává torosok, buldózervezetők, villanyszerelők, géplakatosok s egyéb szakemberek, A posta is sok levelet hoz naponta, amelyekben azt kérdezik; szükség van-e munkásokra a kombinátban* S nemcsak szakmunkásoktól, műszakiaktól jönnek ilyen levelek, hanem főiskolásoktól, technikumi tanulóktól is. A szovjet vegyipar tehát ismét egy újabb létesítménynyel gazdagodott. S ezt már érzik is azok a kolhozok és szovhozok. amelyek több száz tonna műtrágyát kapnak a kombináttól. A föld mélyének Kingiszepp közelében feltárt kincse gabonát, húst, ipari nyersanyagot jelent a népnek. Kingiszepp jelentősége azonban ezen is túlnő. Egy jó család tagjai mindig kölcsönösen segítik egymást. A testvéri szocialista országok nem rendelkeznek mindazokkal a természeti kincsekkel, amelyek bőségben megtalálhatók a Szovjetunióban: így például nincs megfelelő nyersanyaguk a műtrágya- gyártáshoz. A Szovjetunió ezért felajánlotta az NDK- nak, Bulgáriának. Magyar- országnak, Lengyelországnak és Csehszlovákiának, hogy a továbbiakban közösen aknázzák ki a kingiszeppi foszforit- lelőhely gazdagságát. A baráti országok elfogadták a javaslatot, s ennek alapján egyezményt kötöttek. Az öt szocialista ország hitelt nyújt a Szovjetuniónak a foszforitbánya kibővítéséhez és a kombinát második üzemegységének felépítéséhez. Ennek ellenértékéként, a Szovjetunió ez évtől kezdve foszfaritlisztet szállít ezeknek az országoknak — az elkövetkező hat év alatt mintegy hárommillió tonnát. Kingiszepp nagyszerű példája több ország sokoldalú és nagyarányú együttműködésének. Ez az együttműködés nemcsak ezeknek az országoknak egyre erősödő barátságát bizonyítja, hanem a KGST-ben rejlő előnyöket is. H. Janhbuhtyin A dél-rhodesiai függetlenségi nyilatkozat Angliában és valamennyi afrikai államban felháborodást keltett. Sokan talán nem értik ezt meg. Azt kérdezik: talán nem jó dolog a függetlenség önmagában véve, akkor is, ha csak egy fehérbőrű kisebbség kiáltja ki’ Aki azonban csak valamelyest ismeri a történelmet és tudja, hogy a fehérek az elmúlt évszázadban miként kerültek Rhodesia birtokába, az mindjárt megérti, hogy miért gyűlölik az afrikaiak olyan elkeseredetten a fehér kisebbséget Rhodesiában. Azzal kezdődött a dolog, hogy a matabele törzs főnökénél, Lobengula királynál megjelent három fehér ember és koncessziót, * agy is engedélyt kért az aranybányászatra. Az afrikaiak már ezt is gyanakodva fogadták, s a királyi udvar egyik tagja meg is kérdezte a három fehér ember egyikét, bizonyos Thompson nevezetűt: — Nem testvére véletlenül egy bizonyos Cecil Rhode» nevezetű fehér ember, aki reggelire egész országokat fal fel? A fehérek az engedélyért cserébe ezer fegyvert, tízezer patront, egy ágyúkkal felszerelt gőzhajót és ezerkétszáz angol font évi járadékot kínáltak a királynak. 1888. október 30-án Lobengula király keresztet rajzolt aláírás gyanánt az okmány alá, melyről úgy tudta, hogy az aranybányászatról szóló engedélyt tartalmazza. Az okmányt gyors- futárral azonnal továbbították Dél-Afrikába, Cecil Rhodes- nak. Lobengula király későn ismerte fel, hogy mibe keveredett. Küldöttséget menesztett Viktória angol királynőhöz a következő üzenettel; — A fehér aranyásók sok gondot okoznak nekem. Ha a királynő azt hallaná, hogy eladtam az országomat, kérem, ne higgye el. Sajnos, az én hazámban nincs egyetlen ími-olvasni tudó ember sem. A király aggodalmai, sajnos, nagyon is alaposaknak bizonyultak. Cecil Rhodes angol gyarmatosító most már kezében tartotta a koncesz- sziót és egy esztendőre rá az angol királyi udvartól megkapta jogainak igazolását, a Brit Délafrikai Társaság elismerését is. Ezzel megnyílt az út Észak felé, abba az országba, amelyet Cecil Rhodes után Rhodesiának nevezték el. A Kimberley Clubban, vil- lásreggelizés közben. Rhodes szerződést kötött a mindösz- sze 23 esztendős Frank Johnson őrnaggyal, és megbízta egy gyarmatosító hadsereg toborzásával Megállapodtak 89 285 font összegű zsoldban A Rhodesiában élő fehér emberek — akiknek kétharmad része egyébként csak 1945 után telepedett meg ebben az országban —, legendás hírűnek tartják Rhodes úttörőinek előnyomulását 1890-ben a Limpopo folyón át A kétszáz tagú zsoldoscsapat kivétel nélkül 25 éven aluli fiatalokból állt, akik azt a feladatot kapták, hogy elragadják a földet a matabele törzs kezéből. A csapat vezérei között volt Frederick Selous nevezetű labdarúgó és elefántcsontvadász, továbbá az ismert zsoldosvezér. dr. Starr Jameson, és néhány amerikai fiatalember Is. Egy ez utóbbiak közül Maurice Heany, hazájában arról volt hírhedt, hogy kegyetlenül Irtotta az indiánokat. Ez az amerikai meg akarta gyilkolni Lobengula királyt, de a merénylet elmaradt. A fehérek nagy körutat tettek, hogy elkerüljék az azonnali összecsapást Lobengula harcosaival. A matabele harcosok már a 500 zsoldos puszta látványától is felbőszülték, hiszen legfeljebb egy maroknyi fehér emlber jövetelét várták, akik majd fúrásokat végeznek, hogy aranyhoz jussanak. A tehén* ne* héz gépfegyverekkel és reflektorokkal őrizték táborukat* a lámpákat gőzgépekkel üzemeltették. A bennszülötteket halálra rémítették a fényszórók. Lobengula király több ízben küldötteket menesztett a fehér zsoldosokhoz és figyelmeztette őket: — Úgy sétáltok ezen a földön, mint az oktalan birkák. Sohasem jutott még eszetekbe, hogy talán nem fogtok ép bőrrel megmenekülni? Nem tudjátok, hogy a fehérek vére éppoly könnyen ömlik, akár a feketéké? A matabele harcosok azonban nem kezdtek harcba és miután a zsoldosok két hónap alatt utat építettek, amelyet az ide települő farmereknek és bányászoknak szántak közlekedési útvonalul, egy ponton — ahová később Salisbury város épült — kitűzték az angol lobogót. Csak azt követően állapították meg mélységes csalódással, hogy minden fáradozásuk hiábavaló volt: a hatalmas aranyhegyek, amelyekről egy Kari Mauch nevű német geológus lelkendezett, a valóságban nem léteznek. Szorult helyzetéiben Cecil Rhodes elhatározta, hogy a támadás a legjobb védekezés és a matabelek földjének északi részét is megtámadta, ahol Bu la way ónban Lobén- gúla király székhelyét tartotta. 1893-ban Jameson zsoldosvezér a következőket írta barátainak: Ha győzünk, amihez kétség nem férhet, hatalmas hecc lesz. Lobengula viszont ismét Viktória királynőhöz fordult ezzel a kétségbeesett kérdésS&1* — Miért öldöstk le az ön emberei az enyémeket’ Viktória királynő erre kertelég nélkül válaszolt: — „Szándékomban áll meghódítani az ön országát”. (Arbeiter Zeitung) j 1 a szovjet vegyipar új létesítménye
