Dunántúli Napló, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-12 / 240. szám
1965. OKTÓBER 12. 4 — napló Kim Ir Szén beszéde Szovjet vezetők üdvözlete Sukarnóhoz Á török választások részleges eredményei Vasárnap Phenjanban ünnepi ülésen emlékeztek meg a Koreai Munkapárt megalakulásának 20. évfordulójáról. Kim ír Szén kijelentette: a Koreai Munkapárt tovább harcol a szocialista tábor egységének szilárdításáért, valamint azért, hogy a marxizmus—leninizmus és a proletár nemzetköziség elvei, az 1957-cs és 1960-as nyilatkozatok tételei alapján erősödjék a nemzetközi szocialista mozgalom szolidaritása. A kubai belügyminisztérium ellenforradalmárok újabb bűnös akciójáról adott közleményt. Október 8-án este ismeretlen személyek partra- szálltak Kubában és automata fegyverrel lőtték a parti őrséget Playa Panchita körzeté, ben, Las Villas tartomány északi részében. Egy kubai Saigon; Vietnamban vasárnap két fontosabb területen bontakozott ki harc az amerikai csapatok és a hazafiak erői között. Saigontól mintegy 50 kilométernyire, Ben Cat környékén a 173-as számú amerikai légi dandár ejtőernyősei az úgynevezett „vasháromszögben” péntek óta első ízben ütköztek meg partizánokkal. Mindkét részről kisebb veszteségekről adtak számot. így nem járt sikerrel az a hadművelet, amelynek célja egy amerikai tiszt szerint az volt, hogy 5,felnyissák a vasháromszöget és megnézzék, mi is rejtőzik benne”. A másik fontos harci terület Saigontól mintegy 440 kilométernyire Binh Dinh tartományban van. A tengerparton fekvő Souí La Tinh völgyben az amerikai félderítőszolgálat a partizánok öt zászóalját sejti. A vasárnap kezdődött bekerítő hadmozdulat- ban a háború eddigi legnagyobb önálló harci egysége: a nemrég Vietnamba küldött elsőszámú gyorshadosztály mintegy öt és fél ezer katonája vesz résizt. Ezen a területen az utóbbi három hét folyamán a hazafias erők több súlyos csapást mértek a délvietnami kormány csapataira. Az amerikaiak mostani nagyszabású vállalkozása, amelyet a suami támaszpontról felszállt B—52-es bombázók támadása készített elő, mindeddig semmilyen eredménynyel nem járt. Saigon egyik külvárosában hétfőre virradó éjjel dél-vietnami partizánok támadást intéztek egy rendőrjárőr ellen. rendőrt megöltek, kettőt megsebesítettek. A mintegy 15 percig tartó tűzharcban egyetlen szabadságharcos sem esett él. A Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítás; Front hivatalos szerve, a „Felszabadulás” hír- ügynökség nyilatkozatban ítélte el az Egyesült Államokat a'ért, mert a műit héten többször is mérgesgázt alkalmi’zott a dél-vietnami lakosság ellen. A mérgesgázok alkalmazásával az amerikai imperialisták ismételten megsértik az 1934. évf genfi egyezményeA szocialista országok, á kommunista és a munkáspártok — mondotta Kim ír Szén — lépjenek fel együttes erővel az imperializmus elleni harcban és kiváltképpen most, fogjanak össze a Vietnam elleni amerikai imperialista agresszió ellensúlyozására, a vietnami nép megsegítésére. Ezzel megszilárdítják a nemzetközi antiimperialista arcvonalat és előmozdítják a nemzetközi kommunista mozgalom egységét. határőr meghalt. A támadók motoros naszádon elmenekültek. Mint később megállapítást nyert — hangzik a belügyminisztérium közleménye — a fegyveres banditák az Egyesült Államokból érkeztek Kubába és a bűntény elkövetése után visszatértek az amerikai hatóságok védőszárnyai alá. feet és az 1925. évi genfi konvenciót — mutat rá a hírügynökség nyilatkozata. Ezeknek az egyezményeknek a megsértőit a dél-vietnami hazafias erők ' háborús bűnösöknek fogják tekinteni és a Front törvényeivel összhangban bíróság elé fogják állítani — állapítja meg végül a nyilatkozat. A pakisztáni rádió jelentése szerint szombaton dan- dámyi erősségű indiai egységek Kasmírban, a Himalája- hegység közelében támadást intéztek két pakisztáni őrállás ellen és a védőket „a főbb védelmi állásokba való viszavonulásra” kényszerítették. Az indiai hadügyminisztérium vasárnapi jelentése ugyanakkor közli, hogy India panaszt tett az Egyesült Nemzeteknél a tűzszüneti meg állapodás pakisztáni részről történt megsértései miatt. Az indiai külügyminisztérium jegyzéket intézett a Kínai Népköztársaság új-delhi nagykövetségéhez és tiltakozott amiatt, hogy három fegyveres kínai katona szombaton Uttar Pradesh állam északi részén indiai területre lépett és tüzet nyitott egy indiai járőrre. Az indiai rádió vasárnap első ízben tett említést egy Kelet-Pakisztánban működő úgynevezett „forradalmi tanácsról”, amely röpiratokat terjeszt, követelve, hogy Ke- let-Pakisztán váljék önálló állammá. A forradalmi tanács röpirataiban hevesein támadja Ajub Khan pakisztáni elnök bel- és külpolitikáját. New York: Bhutto pakisztáni külügyminiszter vasárnap Párizsból New Yorkba érkezett, a repülőtéren kijelentette, nem hozott magával újabb javaslatokat a kasmírt válság rendezésére. A Moszkva : Leonyid Brezs- nyev, Anasztasz Mikojan és Alekszej Koszigán üzenetet küldött Sukamo, indonéz elnöknek. . — Mi és kollégáink örömmel értesültünk arról —mond ja többek között az üzenet—, hogy az ön egészségi állapota javult és már végzi magas kötelezettségeit. A szovjet vezetők Sukarno elnöknek és az indonéz népnek nagy sikereket kívánnak az indonéz forradalom nemes céljainak megvalósításában. Az üzenet megállapítja, hogy az imperialisták és ügynökeik állandóan fondorlatokat szőnek Indonézia ellen, fenyegetik biztonságát és területi épségét. Minden nehézség, a reakciós erők megmozdulásai, azok a kísérletek, hogy csapást mérjenek az imperializmus ellen legserényebben harcoló erőkre, mind az, ami gyengítheti Indonéziát: az imperialisták és a reakció műve — mondja az üzenet. A szovjet vezető államférfiak kifejezik meggyőződésüket, hogy Sukamónak a néphez intézett felhívása megértésre talál és előmozdítja a nyugalom mielőbbi helyreállítását, valamennyi haladó politikai erő együttműködését. — Ez közös ügyünknek: az imperializmus, a gyarmati rendszer és a neokolonializ- mus ellen vívott harcnak is érdeke — állapítja meg befejezésül az üzenet. * Az indonéziai helyzetről egyébként ü TASZSZ idézi a Reuter és az AFP djakartai tudósítójának egy-egy jelentését. kompromisszumos megoldásra — mondotta — Pakisztán nem gondol, mert elvi kérdésről van szó, Lhasa: A Kínai Népköz- társaság hatóságai vasárnap átadták az indiai hatóságoknak a szeptember 19-én Dum- chele térségében agyonlőtt három indiai katona holttestét. A holttestek kiadását — a kínai közlemény szerint — emberbaráti gesztusból tették. Singapore: A Djakar- tától körülbelül kétszáz kilométerrel keletre fekvő Trjiri- bonban tartott muzulmán ifjúsági gyűlésen egy indonéz muzulmán szervezet úgy határozott, hogy önkénteseket küld Pakisztánba az Indiai agresszió elleni harchoz, Az angol hírügynökség jelentése elmondja, hogy Indonéziában tovább folyik azoknak a személyeknek a letartóztatása, akiket a szeptember 30-i államcsínyben való részvétellel vagy az államcsínnyé! való együttérzéssel gyanúsítanak. Magában a fővárosban aránylag nyugodt a helyzet — teszi hozzá a tudósító. — Sukarno elnök október 9-én visszatért Dj akartába bogoii palotájából, ahol az államcsíny-kísérlet óta tartózkodott. Vasárnap délután kezdte meg a VI. szakszervezeti világkon grtsszus a vitát az első napirendi pontról, amelyről Louis Sadllant, az SZVSZ főtitkára tartott szombaton több mint ötórás beszámolót. A vitában elsőnek felszólaló Mauri tius-szigeti küldött után Viktor Grisin, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke, az SZVSZ alelnöke lépett a szónoki emelvényre. A nemzetközi helyzetről szólva, Grisin megállapítottá, hogy az imperialista hatalmak — különösen az Egyesült Államok — fokozták az agresz- sziót, az amerikaiak magukra vállalták a nemzetközi csendőr szerepét, minden erővel meg akarják állítani az emberiség haladását. Különösen veszélyes helyzet alakult ki — mondotta — Délkelet-Azsiában, ahol az amerikaiak nemcsak dél- vietnami beavatkozásukat terjesztették ki, hanem barbár bombatámadásokat intéznek a VDK békés városai és falvai ellen, A nemzetközi munkásosztálynak nem lehet ma fontosabb feladata — hangsúlyozta —, mint véget vetni a hős vietnami nép ellen folytatott amerikai agressziónak és Vietnamnak segítséget nyújtani. Ezután a dél-rhodesiad szak- szervezetek küldötte, majd Herbert Warnke, a Német Szakszervezeti Szövetség elnöke, az SZVSZ alelnöke szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy a német kérdést csak békés úton lehet megoldani, elítélte az amerikaiak vietnami agresszió Isztambul: A török választások hétfő hajnalra ismeretessé vált eredményei alapján már biztosra vehető, hogy a szélsőjobboldali Igazság Párt megszerezte az abszolút többséget. Nemhivatalos jelentések szerint a 450 tagú parlamentben a pártnak legalább 243 képviselője lesz ami bőségesen elég ahhoz, hogy a mostani négypárti koalíció helyett az Igazság Pár* egypárti kormányt alakítson. Az Igazság Párt. amelyet az 1960 évi katonai puccs idején megbuktatott, majd később kivégzett Adnan Mendeját és támogatásáról biztosította a hős vietnami népet. A VI. szakszervezeti világ- kongresszus hétfőn délelőtt meghallgatta Luis Padillának, az SZVSZ titkárának beszámolóját a napirend második pont járói, amely a szakszervezetek szolidaritásával foglalkozik a gyarmati és újonnan felszabadult népeknek a nemzeti függetlenségük kivívásáért és megszilárdításáért, a gyarmatosítók és újgyarmatosítók ellen folytatott harca iránt. Padilla kiemelte, hogy Dr. Horváth nyerte a vidéki tízek bajnokságát Dr. Horváth, az Ércbányász SC versenyzője győzelmével ért véget Kaposváron az asztallteni- saezők vidéki tízek-bajnoksága A kétnapos verseny során a pécsi asztaliteniszező nagyszerűen küzdött, egyetlen vereségét Nagy Tibortól seznvedte. Az elsőséget eldöntő találkozón dr. Horváth színvonalas, Izgalmas csatában győzött a kapovárl Balázs ellen. A verseny egyik esélyese a pécsi Arató, a 6. helyen kötött ki, A bajnokság végeredménye: 1. dr. Horváth (P. Ércbányász) 8 győzelemmel, 17:5 Játszmaaránriyal, 2. Balázs (Kaposvár) 8 győzelem, 16:7 játszmaaránnyal. 3. Ivusza (Kaposvár), 4. Nagy T. (Kaposvár), 5. Tálas (Miskolc), 6. Arató (P. Ércbányász), 7. Demény (Veszprém), 8. Horváth (Dunaújváros), 9. Hart (Eger). 10. Kalmár (Szeged). A női versenyt dr Vincséné (Kaposvár) nyerte. Kosárlabda NB I., KB II. A kosárlabda-bojnokságok vasárnapi fordulójában a PVSK NB I-es férfi kosarasok Baján vendégszerepeitek. ahol súlyos, 31 pontos vereséget szenvedték. Az NB n-ben két baranyai rangadóra került sor. Szigetvárott a hazai lányok könnyed játékkal is fölényes győzelmet arattak a PE- AC ellen; Pécsett a férfi csapatok helyi rangadóján második félideji jő játékával a Tanárképző legyőzte a Postás együttesét. A PVSK-nők és a PEAC-férfiak idegenben is nvemi tudtak. Baja —PVSK 96:61 (55:23). NB I. férfi mérkőzés. Baja. PVSK—Bp. Helyiipari 61:45. NB XI. női mérkőzés, Budapest. Szigetvárr-PEAC 61:29. NB TI. női mérkőzés, Szigetvár. PEAC—Kaposvári Honvéd 76:60. NB n. férfi mérkőzés. Kaposvár. Pécsi Tanárképző—Pécsi Postás 51:46. NB n. férfi mérkőzés, Pécs. rés miniszterelnök szellemi örökösének tartanak, esélyeskért! indult a választásokon, de a vártnál jóval nagyobb győzelmet aratott. Yksel Men- deres, a volt miniszterelnök legidősebb fia és Nilufer Ger- soy. Bayar volt elnök lánya is az Igazság Párt parlamentbe jutott képviselői között van. Ismét Inönü köztársasági néppártja előzetes számítások; szerint 142 mandátumot szerzett, míg a kisebb pártok kénytelenek voltak néhány mandátummal beérni. Oiiatú & jőve de lem a szerződéses dohánytermelés. Magas beváltási árak, természetbeni juttatások, ingyenes védőszer, permetezési költségtérítés. KÖSSÜK MEG MIELŐBB AZ 1966. ÉVI DOHÁNYTERMELÉSI SZERZŐDÉST. Ifjúsági k!ub Szombaton megnyílt a Pannónia szálló nagytermébe- a Köz ponti Ifjúsági Klub. Minden csütörtökön és szombaío rendezvényekkel várják a szórakozni vágyó fiatalokat. Vita a szak szervezeti világkongresszuson: Az USA vállalja a nemzetközi csendőr szerepét ÉM Vas megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali belépésre keres ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖKET és több éves építőipari gya korlattal rendelkező ÉPÍTÉSZTECHNIKUSOKA T. LAKÁST BIZTOSÍTUNK. Jelentkezés írásban va gy személyesen a vállalat személyzeti osztályán, Szombathely, Rózsa Ferenc krt. 2. szám. DUNÁNTÚLI NAPLÓ az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács 'aota. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi János út 11. Telefon: 15-32, 15-33. 21-60. 26-22. 66-11. — Belpolitikai rovat- 31-68. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó vállalat. .... Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út 11 Telefon- 15-32. t5-33. 21-60. 26-22. 60-11. Pécsi Szikra Nyomda, Pécs. Munkácsy Mihály utca tn szám. ____________________Felelős vezető: Melles Rezső.______________________ T erjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyt postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij 1 hónapra 12.— Ft. — Indexszám: 35 OS*. SPORTHÍREK Ökölvívó NB II.: PVSK Bp. Chinoin 12:8 A pécseiik szempontjából rosz- szul kezdődött Budapesten a találkozó. Gard és Peti pontozásos. Tatai kiütéses vereséget szenvedett, az első három pár után 6:0 arányban vezettek a fővárosiak. Ezután Fodor döntetlenje következett, majd Kovács ellenfele feladta, Bereczki István ellenfelét leléptették, Rédai pedig már a második menetben feladásra késztette ellenfelét. így a hetedik pár után már a PVSK vezetett 7:6 arányban. A felsőbb súlycsoportokban Bereczki László döntetlenül mérkőzött, Gulácsi és Kerekes ellenfelei a mérkőzés feladására kényszerültek. A vasutas ökölvívók legközelebbi ellenfelei a listavezető Győri Dózsa legénysége lesz; a találkozót szombaton Pécsett rendezik. Területi ifjúsági CSB: PVSK— Mohács 14:8, Mohács. Mit fizet a totó? 13 plusz egy találatos szelvény nem akadt, s így a 887 822 forintos halmozott jutalom a következő hétre 13 plusz 1 találatot elért pályázók között kerül felosztásra. 13 találatot 4 pályázó ért el. nyereményük szelvényenkint 129 301 forint 25 fillér. 12 találatos szelvények száma 60 darab. Nyereményük szelvényenként 5746 forint 25 fillér. 11 találatot 682 fogadó éri el. nyereményük szelvényenként "05 forint. 10 találatos szelvények száma 4903 darab, nyereményük szelvényenként 105 forint. Az 1000 forinton felüli n'- remények kifizetésére október '"-öl, az 1000 forinton aluliakéra -kló- ber 16-tól kerül sor. a gyarmati rendszer szétesése következtében r neo- kolonializmus kapott döntő súlyt az imperialista hatalmak politikájában. A régi gyarmati hatalmak mellett más imperialista hatalmak, különösen az Egyesült Államok és Nyugat-Németor- szág igyekszik hasznot húzni a gyarmati rendszer ösz- szeomlása nyomán kialakult új helyzetből. „Az amerikai imperializmus most a gyarmati rendszer fő támasza” — mutatott rá. Kubai ellenforradalmárok újabb bűntette Vietnami helyzetkép India—Pakisztán—Kína