Dunántúli Napló, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-16 / 218. szám

2 napló 1965. SZEPTEMBER 16. Jó termést takarítanak be cukorrépából Tízezer vagon termés a cukorgyárnak Ebben az évben 6650 hold­ról takarítják be a cukor­répát Baranyában a tervezett 6000 holddal szemben. A ter­melőszövetkezetek rájöttek, hogy jó termést takaríthatnak be cukorrépából megfelelő ta­lajkészítéssel és trágyázással. Ezért több közös gazdaság évről évre növeli a cukor­répa vetésterületét. Az idén 60 szövetkezeti gazdaságban becs­lések szerint 10 000 vagon cukorrépát szednek fel és szál­lítanak a cukorgyárba. A szedést szeptember 2-án kezdték meg a termelőszö­vetkezetek a cukorgyár üte­mezése szerint. Az éíső szál­lítmányok szeptember 6-án Mikor cselekednek? indultak el a Kaposvári Cu­korgyárba, míg a répa üzem­szerű feldolgozására szeptem­ber 9-én került sor. A gyár naponta 200—220 vagon ré­pát dolgoz fel, ezért feltétle­nül szükséges, hogy a kölcsö­nös megegyezéssel kialakított ütemezést a közös gazdasá­gok pontosan betartsák. Ebben az évben 50 átvevő­helyet alakított ki Baranyá­ban a Kaposvári Cukorgyár. Ez kevesebb, mint az elmúlt évben volt, és majd csak a szezon csúcsideje dönti el, hogy helyes volt-e csökken­teni az átvevőhelyek számát. Különösen ilyen időjárási vi­szonyok mellett, amikor a ka­pások beérése késik és össze­zsúfolódik a betakarítás. Néhány termelőszövetkezet a cukorépát közvetlenül a va­gonokba rakja. Ezért a gyor­sított eljárásokért 3 százalék­kal többet kap a közös gaz­daság és meggyorsul a cukor­répa elszállítása. Ugyanakkor jobban leköti a termelőszö­vetkezetek szállítógépeit, ame­lyekre ebben az időszakban a talajelőkészítő és vetési mun­káknál talán nagyobb szükség lenne. Ilyen önrakódó mód­szerrel dolgozik többek kö­zött a bodai és az ócsárdi termelőszövetkezet, vagy a beremendi közös gazdaság, ahonnan 200 hold termését kell elszállítani. A termelőszövetkezetekben jó termés ígérkezik cukorré­pából. A lippói, az egyházas- haraszti és a beremendi tsz- ek átlagon felüli termést ta­karítanak be. A megyei be­csült átlag 150—160 mázsa körül lesz. Hosszú esztendők óta tar­tó vita veri fel megyénk egyik kisközsége. Baranya- jenő csendjét. A nézetelté­rések gyújtópontja az or­vosi rendelő és szolgálati lakás, amelyet még évekkel ezelőtt alakítottak ki — rosszul. Az egészségügyi in­tézményt ugyanis egy nagy tsz-istálló mellé telepítet­ték, s ennek következmé­nyei hamarosan jelentkez­tek. A szomszédban felhal­mozott trágyahegy szeny- nyes leve kikezdte az or­voslakás falát, s összedő- léssel fenyegette az épüle­tet. A trágyalé behatolt a pincébe, s ellepte a hidro­for-berendezést, amelyet azért szállítottak oda, hogy a rendelő és orvosi lakás üWóvízellátását biztosítsák. A trágyalé kis patakot al­kotva a rendelő bejárata előtt is megjelent, s végül, mindennek tetejébe, a legyek is ellepték az épü­letet, amelyeket a gyakori permetezés ellenére sem sikerült teljesen kiirtani. Amikor a rendelőben jár­tunk, akkor is egész légy- raj gomolygott a várószo­bában. Ilyen körülmények kö­zött hamarosan beállt a hadiállapot az orvos és a tsz, illetve a mögöttük álló erők között. Az orvos és a községi tanács arra hivat­kozott, hogy a nagy istállót még akkor is ki kellene te­lepíteni a faluból, ha nem lenne szomszédos az orvosi rendelővel. A tsz ezt kész­séggel elismerte, ám hozzá­tette, hogy egyelőre nincs új istállóra pénze, s még ha volna is; a megye építő­ipara nem képes annyi is­tállót építeni, mint ameny- nyire a mezőgazdaságnak hirtelen szüksége lenne. így tart a vita, már évek óta. egész aktahegy szüle­tett már a beadványokból és az élleniratokból. Né­hány apróbb változtatástól eltekintve minden maradt a régiben. A hidrofort még nem fertőtlenitették, válto­zatlanul a pincében hever, holott az ivóvízellátás meg­javítására fel lehetne hasz­nálni. A tsz ma is nagy trágyahegyet tárol a rende­lő közvetlen közelében, — ahelyett, hogy ezt meg­szüntetné, és a trágya na- pontkénti elszállításáról gon­doskodna. Még az ideigle­nes intézkedéseket sem le­het megfelelőnek nevezni, pedig a véglegesnek is rég meg kellett volna születnie. Az egészségügyi, tanácsi szervektől terveket, elkép­zeléseket hallunk ugyan, semmi jele azonban annak, hogy a tervek valamelyike a közeljövőben megvalósul­na. Pedig az idő sürget, nem lehet tovább várni. Ha az illetékeseik tovább húzzák, halasztják a dolgot, megtörténhet, hogy a jár­ványos betegség onnan in­dul el. ahonnan normális körülmények között senki sem várja: az orvosi ren­delő épületétől. 1 M. E. Tegnap Pécsire érkezett a Magyar Ifjúság vendégeként hazánkban tartózkodó Vasile Baran, a bukaresti Scienteia Tineretului (Ifjúsági Szikra) című ifjúsági lap szerkesztő­je, a román ifjúsági mozga­lom egyik vezetője. Eddigi útján szerzett tapasztalatai alapján elmondotta, hogy a magyar fiatalok műveltek, sok nagy feladat végrehajtá­sára képesek. Példaként em­lítette a Debreceni Orvosi Műsizergyárban és a száz­halombattai erőműben tett lá­togatásának néhány érdekes­ségét. melyből meglátta: a Sváb-bál Október 2-án az istenkúti művelődési házban rende­zik meg a tömegszerveze­tek a hagyományos Sváb­bált. A bál célja, elsősor­ban az, hogy az itt élő német nemzetiségűek szoká­saiknak megfelelő módon szórakozzanak. Nem kevés­bé fontos azonban az is, hogy a jövőben részt ve­gyenek a művelősdési ház rendezvényein. Az esten közreműködnek a pécsi né­met gimnázium, valamint a zeneművészeti szakiskola növendékei. A tánczenét egy 12 tagú fúvószenekar szol­gáltatja. magyar fiatalok csakúgy, mint a románok, sokat tesznek a szocializmusért, elégedettek és boldogok. Pécs náluk ismert város, nemrég jelent meg egy soro­zat a városról lapjuk hasáb­jain, melyekben sok jót és szépet olvasott erről a város­ról. Első benyomásai is meg­egyeztek az olvasottakkal. Délután a Ztsolnay-mú- zeumba látogatott a román vendég, este a Nemzeti Szín­ház balettkarának táncosai­val beszélgetett. Ma délelőtt a Tanárképző Főiskolán ta­lálkozik a fiatalokkal, majd ebéd után visszatér Buda­pestre. Százezer hütőszekány A Hűtőgépgyár sajtótájékoz­tatót tartott. Elmondották, hogy az év végéig mintegy 75 ezer Lehel kerül a belkeres­kedelembe és körülbelül 25 ezer exportra. A hazai ellá­tásra az idén nagyobbrészt 70 literes hűtőszekrényt szállított a Hűtőgépgyár, s több mint 40 ezer „Kis Lehel” egész nyáron kapható volt. A tapasztalatok szerint azonban azonos kész­pénzfizetési feltételekkel in­kább a nagyobb típust kere­sik^ a vásárlók. Ennek megfe­lelően jövőre a kereskedelem 100 ezer hűtőszekrényt, köz­tük 80—85 ezer 120 literest kért. A televízió műsora 8.05: Iskola-tv. Környezet- ismeret. — Olvasás, az ált. isk. 4. oszt. számára közlekedési ismeretek. (Vidék). 9.05: Föld­rajz, az ált. isk. 5. oszt. szá­mára. Felszíni formák. 9.26; Az inségdomb vidékén. Riport film (ism.). 9.50: Elemi iskola. Magyarul beszélő olasz film (ism.). 10 éven felülieknek! 11.20: A tv-bébi postája. 11.30: Föld, víz és ember. A Tv kis- filmje (ism.). 13.35: Környezet­ismeret, — Olvasás (ism.). 14.35: Földrajz (ism.). 17.33: Hírek. 17.40: Házúnktája. Szü­ret a kiskertben. 17.45: Csak egy kicsivel jobban ... Gyá­rak újítási versenye VI. Köz­vetítés a Technika Házából, 18.15: Fehér fejek. Kanadai kisfilm. 18.35: Nyelvvizsgára javasoljuk... Beszélgetés az iskolán kívüli felnőtt orosz nyelvoktatásról. 18.55: Tele­sport. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Napi jegyze­tünk. 19.55: A jövő hét műso­ra. 20.05: Világhírű rendezők. A hóhér halála. Magyarul be­szélő amerikai film. (14 éven felülieknek!) 22.20; Tv-híradó — 2. kiadás. Ma indul a Fiatal Utazók Klubjának lengyel nyelvtanfolyama HÍREK SZEPTEMBER Edit napja. io A Nap kél: 5.22, nyugszik: 17.55 órakor. A Hold kél: 20.30, CSÜTÖRTÖK nyugszik: 11.11 órakor. uétszázhúsz éve, 1745. szeptember 16-án "" született Mihail lllarionovics Kutuzov, a történelem legtehetségesebb katonáinak egyi­ke, az 1812. évi oroszországi hadjárat. Napó­leont legyőző hadvezére. A rendíthetetlenül hidegvérű, merész, eredetien és ésszerűen kez­deményező tábornokok mintaképe volt, akinek zseniális és eredményes hadicselei ma is cso­dálatra késztetnek. Mindenkor kitűnt személyes bátorságával, s többször sebesült meg, kétszer súlyosan. Fél szemét 29 éves korában, harc közben vesztette el. Megvetette a cári udvarban uralokdő gerinctelenséget, hízel­gést, megvesztegethetőséget. Szókimondása miatt, az udvarnál nem szerették, de katonái annál inkább tisztelték. Az általa irányított, jól előkészített ellentámadással, az orosz nép szét­zúzta a francia hódítókat. Napoleon 600 000 főnyi hadserege, a hadjárat végére, alig 30 000 főre olvadt és a világuralomra törő francia császár ereje, ettől fogva gyorsan hanyatlott. Ma este 6 órakor a Doktor Sándor Művelődési Ház klub­termében tartja első összejö­vetelét a Pécsi Fiatal Utazók Klubjának lengyel nyelvtan- folyama. A nyáron Lengyel- országban járt fiatalok több helyen is tapasztalták, hogy mennyire érdeklődnek a ma­gyarok nyelve iránt a len­gyelek. Elhatározták, hogy ők is megismerkednek a lengyel nyelvvel. Elhatározásukhoz a I klub ad segítséget, amikor biztosítja nyelvtanulásukhoz a tanárt, helyiséget és külön­féle segédeszközöket, amelye­ket a budapesti Lengyel Kul­túra bocsát rendelkezésükre. A nyelvtanfolyam tandíja fél évre (heti egyszer 2 óra) 102 forint. A tanfolyamra szere­tettel várják azokat a fiatal utazókat is, akik a jövő évbeq kívánnak Lengyelországba ki­rándulni; — A Marx Károly Közgaz­daságtudományi Egyetem ki­helyezett tagozata ünnepélyes tanévnyitóját szeptember 18- án délelőtt 11 órakor tartja a Pécsi Tudományegyetem Ál­lam- és Jogtudományi Kar II. sz. előadótermében, amelyre az érdekelteket ezúton hívja meg. — Több mint 3000 kis és nagy kamasz fiú télikabát készítésén dolgoznak a Ruha­ipari Vállalatnál. Nemrégi­ben szerződést kötöttek a Má­jus 1 Ruhagyárral, melynek értelmében 1000 férfi télika­bát elkészítését vállalták. A kabátokat november 15-ig ad­ják át, hogy még Időben a boltokba kerüljenek. — Spannenberger Dezső traktoros és Korb József, a gerdei határban szalmát húz­tak össze. A szalma összehú­zása közben a traktoros nem vette észre, hogy munkatársa a láncot a szalmából még nem akasztotta ki, elindította gépét, s a traktor maga alá húzta Korb Józsefet, aki sú­lyos lábszártörést szenvedett. Spannenberger ellen bűnvádi eljárást indítottak. — Gépesítették a csávázást a sombereki termelőszövetkei zetben. Az új módszerrel em­beri kéz érintése nélkül 10 vagon gabomavetőmag csává- zását fejezték be a napokban. — A Spartacus természet- járók túrát vezetnek 19-én, vasárnap Hosszúhetény, Puszta bánya, Somogyhegy, Rékai v. h., Büdöskút, Pécsvárad, Pécs. Találkozás: Piac tér fél 7 óra­kor. Vezető: Hering Mária. Vendégeket szívesen látnak. Bemutatjuk: Sümegh Zsuzsa és Szabó Éra a Pécsi Nemzeti Színház új tagjait — Pécs tíz utcájában kicse­rélik a régi gázvezetékeket.' Az elmúlt hónapok során fel­újították a Rózsa Ferenc, a János, a Basamalom, a József, a KiUán György utca, vala­mint a Szabadság úton húzó­dó vezetékeket; Jelenleg a Bercsényi, a Toldi és a Tímár utcában végeznek felújítás^ majd a Légszeszgyár utca ve­zetékeit korszerűsítik. A több mint egy kilométer hosszú ve­zetékek olyan átmérőjűek és teherbírásuk akkora, hogy 40— 50 év múlva is biztosítani fog­ják a zavartalan gázellátást. — Elkészült Komló távfűté­sének terve című keddi cik­künkben téves adat jelent meg. Komló nem a harmadik ötéves terv folyamán gazda­godik 2500 lakással, ez a szám a második és a harmadik öt­éves tervre együttesen vonat­kozik. — Újabb mosógép érkezését várja a Patyolat Vállalat a Német Demokratikus Köztár­saságból, körülbelül 200 ezer forint értékben. Ugyanonnan novemberben elektromos au­tomata, új típusú vegytisztító, gépet is kap a vállalat kipró­bálásra. Ha ez beválik, akkor hat hónap után Komlón, vagy Mohácson egy szalon létesíté­sére használja majd fel a Pa­tyolat. Időjárásjelentés Várható időjárás csütörtök estig: kisebb felhőátvonulások, eső nélkül. Gyenge, nap köz­ben megélénkülő szél. A hő­mérséklet alakulásában lénye­ges változás nem lesz. Sok helyen lassan múló hajnali köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5—10, legmagasabb nappali hőmér­séklet 17—23 fok között. akadémiára vették fel. Opera­szakon kapta meg a diplomát és most operettet énekel. — Járok a színház folyosó­ján és arra gondolok: „min­dig ez volt a vágyad, most itt vagy, most jó?” — És jó? — Tudja, félelmetesen jó. Jó, mert elértem célomat és ha most jogász lennék, örök nosztalgia élne bennem a művészet után. De félelmetes is kezdőnek lenni. Végered­ményben színészetet nem ta­nultam, meg egyébként is sok minden új. Teljes erőm­mel dolgoznom kell, és nem énekelhetek kedvem szerint, nem ehetek meg nyugodtan egy fagylaltot, mert a tor­kom ... Persze, azért ez így jó! A zeneakadémián dr. Sipos Jenő tanítványa volt, azt mondja, nagyon sokat kö­szönhet neki. Tavaly nyáron Olaszországban tanulmány­úton járt, ösztöndíjjal; két hónapig Rossinit tanult. De a Cosi fan tutte Rosináját Pesten is énekelte. Tehetsé­géről sokat hallani. Most a legnagyobb vágya: jó színész lenni. A kollégák ugratják: akár Júlia is lehetsz. S ő mit tehet? Szerényen tiltako­zik. Szabó Éva. — Én egy furcsa kis em­berke vagyok! — mondja. Eb­ben van valami igazság. Nem is annyira az a tény, hogy tizennégy, negyvenöt és het­venöt éves figurát is megfor­mált már. Eddig ugyanis ját­szotta Ibsen Vadkacsájának tizennégy esztendős Hedvig­jét, Garcia Lorca: Bernards Házá-ban a negyvenöt éves Augusztát, és egy Sarkadi- darabban hetvenöt esztendős öregasszonyt. Inkább a kerá­mia! — Ha a próbák megenge­dik, azonnal elkezdek kerá­miát tanulni itt, Pécsett. — Aztán semmi egyebet nem árul el arról, hogy milyen vi­szonyban áll a képzőművé­szettel. Annál többet új sze­repéről: — Az Éjféli randevúban egy olasz kislányt alakítok. Eddig nem hittem, hogy a könnyű műfaj milyen nehéz. De most igazán érzem ezt az igazságot. Nemcsak humor és tehetség kell hozzá, hanem rengeteg munka is. Soha sem dolgoztam ennyit, pedig ját­szottam Júliát, Ophéliát, Pig- maliont, Elektrát. Persze Szabó Évát nem kell félteni. Erről tanúskodik az a virágcsokor is, amit a szü­lei oly tétován adtak át neki a Sarkadi-darab bemutatója után: „Kislányom, eljöttünk, mert azt mondtad, játszol a darabban. Hát mi történt?” Nos, csupán annyi, hogy a hetvenöt éves asszonyt alakí­tó Szabó Évát nem ismerték fel a szülei. — És még valamit: nagyon szeretek verset mondani. Jó lenne, ha erre alkalmam nyílna itt Pécsett! Földessy Dénes Dolgozókat felvesznek Az EM Betonelemgyártó Válla­lat Pécsi Betonárugyára komlói üzemébe építőipari munkára férfi segédmunkásokat alkalmaz. Je­lentkezés a komlói üzemben. — Komló-Kenderföld. 102073 * A Pécsi Közúti üzemi Vállalat kubikosokat alkalmaz Székelysza- bar, Szigetvár és pécsi munka­helyein. Közeli lakhelyű dolgozó­kat naponta hazaszállítja a válla­lat, míg a távollakók részére mun­kásszállást és étkezést biztosit. Bérezés teljesítménybérben plusz 15 százalék idénypótlék. Lehető­séghez mérten téli hónapokban is munkalehetőséget biztosít. Je­lentkezni lehet: Pécs, Köztársaság tér 5. munkaügyi osztály Pécs, Garay u. 37. (építésvezetőség) és Szigetvár, Szabadság u. 43. (épí­tésvezetőség). Felvétel esetén úti­költséget térít a vállalat. 10307b * Az ÉM Bm. Állami Építőipari Vállalat felvételre keres segéd­munkás, kubikos és esztergályos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet Pécs, Rákóczi út 54. 103194 * öt fűtőt és három segédmunkást felveszünk. Jelentkezés: Pécsi Ve­gyesipari Vállalat, Irányi D. tér 9. munkaügy, 1038 * Asztalosokat, órásokat, cipésze­ket és irodagép műszerészeket fel­veszünk. Pécsi Vegyesipari Válla­lat, Irányi D. tér 9. munkaügy. 1027 * Szakképzett és megfelelő gya­korlattal rendelkező szerelőt iván- szöllősi üzemegységünkbe felve­szünk. Bérezés megegyezés sze­rint, szükség esetén lakást bizto­sítunk. Jelentkezés Ivánszöllősön. Villány-Siklósi Állami Gazdaság. 103€ Ebben az ikerportréban szí­nészeket kellene megrajzolni, hamvas reményű két kis­lányt. De a „kellékek" ezút­tal nemcsak a színházból va­lók, irodalmi, képzőművészeti és zenei vonásokat is hang­súlyozni kell. És mindig iz- i galmas dolog, ha a pályakez­dő egyszerre több művészet áramköréből indul el. * Sümegh Zsuzsa. Irodalmár akart lenni, jo­gásznak Jelentkezett, a zene­Román ifjúsági vezető Pécsett

Next

/
Oldalképek
Tartalom