Dunántúli Napló, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-16 / 218. szám
W«5. SZEPTEMBER 16. napló 3 A megye fiataljai teljesítették vállalásaikat Ülést tartott a KISZ Baranya megyei Végrehajtó Bizottsága Tegnap ülést tartott a KIS7 Baranya megyei Végrehajtó Bizottsága. Elsőként az 1965 évi ifjúsági versenyekről szóló jelentéseket vitatták meg. Az iparban 378 brigád 5385 taggal vett részt a versenyben. mely a teljesítmény növelésére, az anyagtakarékosságra. a szakmai és politikai képzésre, valamint a munka- fegyelem megszilárdítására irányult. A verseny eredmé- n veként a Komlói Helyiipari Vállalat fiataljai kétezer párral csökkentették az elmúlt évi lemaradást, a bőrgyár' ctvőri Ferenc-tmigád 22 000. a Helyiivari Vállalat konfekciós brigádja 203 000 forintot takarított meg. A Szénbányászati 'r-föszt ifjúmunkásainak féléves mérlege: 3 300 000 forint megtakarítás. Megállapították azonban azt is, hogy a Mecseki Ércbánya Vállalatnál a 41 benevezett brigádból tíz nem teljesítette vállalásait. A vállalások nagy részében helyesen tükröződnek a KISZ védnökségvállalásai s jelentősek az újítások is: a hőerőműnél hat brigád 27 újítást adott be, s ezekből a megtakarítási 440 000 forint. Az ércbányánál 149 fiatal újított 410 000 forint értékben, — s egyedül Vasason 11 fiatal újítása 883 000 forint megtakarítást eredményezett Népszerűek a versenymozgalmak a mezőgazdaságban is. Példa rá a rét- és legelő- karbantartás. melynek során 2700 fiatal. 15 ezer kh legelőt tisztított meg. Nagy számban csatlakoztak a versenyhez a traktorosok, kombájnosok. A megyében 75 kombájnos 500 kh-on felül teljesített ég 80 azoknak a száma, akik az 500 kh-as teljesítményt megközelítették. Hofecker János a világon egyedülálló teljesítménnyel büszkélkedhet. öt követik a sorban Kovács Ottó és Bodó József 875, illetve 812 kh aratásával, ök is a Kozáirmislenyi Gépjavító Állomás dolgozói, A vitában felszólalók hangoztatták, hogy a 440 holdas megyei kombájnos átlag jóval magasabb a környező megyékénél. Somogybán 340, Fejérben 350, Tolnában 256 és Rács-Kiskunban ugyancsak 256 kh aratása jut egy kombájnosra. Természetesen sok nehézséget okozhat még az idén az időjárás. A KISZ-fiatalok sokat tehetnek, hogy ezeken úrrá legyünk. Ezért a v. b. felhívja a fiatalokat: vegyenek részt minden olyan közvetett és közvetlen munkában, mely- lyel a vetést segíthetik, segítsenek a betakarításban, szervezzenek kettős műszakot, segítsék az állatállomány átte- leltetését. A tavaly kiképzett traktorosokat kérjék fel éjszakai munkára (a jelenleg) 250 kettős műszak helyett 640- re lenne szükség Baranyában), a betakarításnál mozgósítsák a diákokat megfelelő anyagi juttatással (90 ezer hold kukoricát kell letörni megyénkben) és segítsék a gépek helyes kihasználását, karbantartását. A meg%iel KISZ-, úttörővezetőképző- és az építőtáborok munkájáról szóló vitában kitűnt, hogy jó volt az emberi kapcsolat a táborvezetők és táborozók között, az építőtáborok színvonalban javultak, sokat segítettek a munkára való nevelésben és az arra való felkészítésben. Bár késik, azért lassan közeleg a kukorica érésének és törésének ideje. A szakemberek szerint jövő héten már megkezdik a törést megye- szerte és sor kerül az első szállítmányok átvételére is a Baranya megyei Malomipari és T érmén y forga Imi Vállalat telepein. Elsőnek a hímesházi Rövidesen megszűnnek a tejszállítási zavarok A kereskedelmi tanácskozásokon általános panaszként hangzott el, hogy a Tejipari Vállalat késedelmesen juttatja el a tejet az üzletekbe. Ezen kívül is sok szó érte a Tejipari Vállalat házatáját: a tejespalackok kupak nélkül érkeznek; a sajtok súlyhiányosak; a tejeskannák horpadtak; egyes körzetekben — mint a ka- csótaiban — lökésszerű a tej- és tejtermékszállítás stb. A panaszok sora igen hosz- szú, felesleges felsorolni őket, mert a tejüzem október 1-i üzembehelyezése után fokozatosan megszűnnek. Pillanatnyilag a szállítás pontatlansága ad legtöbbször panaszra okot. A Bm. Élelmiszerkereskedelmi Vállalat központjában, a megyei tanács kereskedelmi osztályán levelek tömege jelzi ezt. A panaszok alapján már július óta folyik a csatározás a tejüzem és a Belkereskedelmi Szállító Vállalat pécsi kirendeltsége között. A Tejipari Vállalat a szállítóra hárítja a felelősséget, a szállítók különféle okokra hivatkoznak és hónapok óta nem találnak megoldást. Mivel a Belkereskedelmi Szállítási Vállalat pécsi ki- rendeltségének vezetőivel nem tudtak megegyezni, az Élelmiszerkereskedelmi Vállalat felsőbb szervekhez juttatta el a fogyasztók panaszát. Az első intézkedés az volt, hogy leváltották a szál Irtási kirendeltség vezetőjét. — Ez az intézkedés, reméljük, meghozza a kellő eredményt — mondta Torbó Nándor, a Tejipari Vállalat áruforgalmi előadója. — Tejünk bőven van, kifogástalan ellátást tudunk biztosítani a város minden pontján. csak bocsásson rendelkezésünkre elég üzemképea géokocsit a Belkereskedelmi Szállító Vállalat pécsi kirendeltsége. Eddig valóban áldatlan állapotok uralkodtak. Nap-nap után nem állították ki számukra a szükséges gépkocsikat. Gyakran előfordult, hogy azok a gépkocsik, amelyeknek reggel 4 órakor kellett volna a tejszállítmányokkal kiindulniuk, 8—9 óra tájban kezdték meg a szállítást. A Belkereskedelmi Szállító Vállalat pécsi kirendeltségének új vezetője Ígéretet tett, hogy rövid időn belül gyökeres változás lesz a szállításoknál. — A kirendeltség gépkocsijainak műszaki állapota riasztó — mondja Erdőfi Róbert, a kirendeltség megbízott vezetője. — Elsősorban ezen kell változtatnunk, ha azt akarjuk, hogy a tejüzemhez naponta elég kocsit küldhessünk. Az a szándékunk, hogy a tartalékkocsit is üzembe helyezzük. Munkafegyelem vonatkozásában is van javítanivaló. Előfordult, hogy egyesek nem min dig álltak pontosan munkába, megtagadták a szállítást. Szeretnénk elérni, hogy ilyen esetek a jövőben ne forduljanak elő. Erdőfi Róbert kirendeltségvezető elmondotta, hogy munkájuk megjavításához más szervek támogatására is szükségük van. Most például legfontosabb, hogy gyorsan megjavítsák a rossz állapotban lévő kocsikat, de annak ellenére, hogy a kirendeltség szerelői az éjszakai mun kát is vállalták, a javításokra csak a nappali órákban van lehetőség. A Pécs- váradi Építő Ktsz ugyanis az ez év januári befejezési határidővel szemben, még ma sem végezte el azokat a munkákat, amelyekkel biztosítható volna a telep világítása! — Ha világításunk lenne, éjszakai műszakok beállításával egy héten belül rendbehozhatnánk a gépkocsiparkot és biztosíthatnánk, hogy a tej szállításhoz szükséges 19 kocsit és két pótkocsit mindennap időben kiállíthassuk! Segítsen ehhez hozzá bennünket a pécsvá- radi szövetkezet! termelőszövetkezet jelentkezett és már a jövő héten szállítani kíván a mohácsi tárolóhelyre. Az idén 2290 vagon kukorica felvásárlására készült fel a vállalat. Tavaly 1900 vagonnal került kukorica a megyei raktárakba. Az idei kedvezőbb termés lehetővé teszi a nagyobb tervfeladat teljesítését. Az átvett kukoricát nagyobb részben azonnal szárítókba küldik, összesen kilenc- száz vagonnal szárít a vállalat 13 nagy teljesítményű szárító berendezése. A közelmúltban három új szárítót helyeztek üzembe Villányban, Vajszlón és Pécsváradon. A kilencszáz vagon kukorica szárításával december 31-ig végeznek. A vállalat ötszáz vagon kukoricát tárol górékban és négyszáz vagon körüli meny- nyiséget szállít az iparnak keményítőgyártásra. de küldenek más megyébe is, elsősorban Zalába, amely tudvalevőleg kukoricában szegény vidék. Napirenden az állatok téli ellátása Egy hónappal lerövidítették a téli takarmányozási időszakot a Szentlőrinci Tangazdaságban Még egy röpke hónap, s véget ér a nyári takarmányozási időszak, kifogy a zöld, elnéptelenednek a legelők, s október közepén a mezőgazdasági üzemek megkezdik az áttérést a téli takarmányozásra. Hozzá kell nyúlni a szénakazlakhoz, meg kell bontani a silógödröket, de mindezt olyan óvatossággal, hogy május elejéig fussa a készletből. Mit mutat a mér eg? Jó agronómus mindig aszályos évre tervezi a takarmánytermesztését, s fgy sohasem jön zavarba. Pallér Gáspár, a Szentlőrinci Tangazdaság főagronómusa jó gazda, hiszen az ő gazdaságában 11 év óta egyetlen egyszer sem jelzett hiányt a takarmány- mérleg. A takarmánymérleget Szent lőrincen is a naptári év elején egy évre készítik el. A beteleltetés előtt azonban újra számba kell venni a készleteket és a szükségletet, mert az őszi betakarítási időszakban a különféle melléktermékekből még igen sok hiányzó takarmány pótolható. A Szentlőrinci Tangazdaság éves takarmánymérlegének egyetlen sebezhető pontja volt a szénahiány. A gazdaságban ősgyep, kaszáló nincs, a pillangósok nagy részét tavaly elvitte az egér — és a késve észrevett fuzárium-kár- tétel. Az új telepítésű lucernák jól beállottak, de az első kaszálást — borsóval és zabbal vetették felül a lucernát — nem tudták megmenteni, a sok csapadék miatt csak al- mozásra lehet felhasználni. A tehenek napi szénaszükséglete viszont 4,5 kiló, a borjaké 2 kiló, a növendékeké 3 kiló, a lovaké 4 kiló — ezt szudánl fű és zabosbükköny szénával fedezik — a juhoké pedig napi 1 kilogramm. 6200 mázsa szénára van tehát szükségük akkor, ha a zöldetetés időszakát legalább egy hónappal megnyújtják. A gazdaság 6500 mázsa szénát takarított be, 300 mázsás tárolási veszteséggel kell számolni és egy kis rátartásra, hogy a széna legalább május 1-ig elég legyen. A zöldetetés időszakának megnyújtása érdekében Tar- csapusztán egy sekély vizű árkot gáttal elrekesztettek és az így létrehozott 7 holdas víztározóból megkezdték a tarlóvetésű takarmányok öntözését. A legkorábban lekerülő San Pastore után 50 hol'-’ napraforgós kukoricacsalamá- dét vettek tarlóba. Vetés előtt 1 mázsa pétisót szórtak ki a táblára és a kelés meggyorsítására 40 milliméter csapadékot permeteztek ki. A második öntözésre már 60 millimétert adtak, \de ekkor — augusztus végén — megjött a nagy esőzés s most 150 mázsás termést várnak, meh et zölden fognak feletetrti. így kereken 1 hónappal — október eleje helyett november elejéig — nyújtották ki a zöldetetés időszakát. Fontos szempont a torosbilás A téli takarmánymérleget a legapróbb részletekig napi bontásban készítették el, különben tiszta kép nem nyerhető, hisz a tél folyamán az állatok egy részét korosbítani kell. A tehén naponta 1,5 kilóval több szénát igényel, mint a növendék. Hamis képet kapna az üzem, ha november elsejei induló 210-es tehénlétszámra számítaná ki a téli szükségletet, hisz februárban 24 üsző ellik le és minősül tehénné, s május 1-ig a nyári áttérésig a 210 tehén száma 299-re nő. A jó takarmánymérleg készítésének feltétele tehát az állomány- változás figyelembe vétele. A napi szénaadagok megállapítását tudományos pontossággal végezték el, ehhez az adatokat a Pécsett működő takarmányvizsgáló laboratórium szolgáltatta. Az alapelv az, hogy minden 5 kiló szi- lázs mellé 1 kiló szénát adjanak — mivel a tehenek naponta átlag 25 kiló szilázst fogyasztanak, így jön ki a napi 4,5 kiló széna. II tépett kuhoricaszárat prizmákban tárolják A széna mellett a szilázs képezi a téli takarmányozás gerincét. Mivel a szilázs évekig is eláll, a tényleges igénynél — jelenleg 27 000 mázsa a szükséglet — minden évben többet készítenek. Két éve 9000 mázsa, tavaly 1000 mázsa szilázs maradt meg és jött át az új évrg, így aszályos években van mihez nyúlni. A teRendkívüli érdeklődés Tizenkétezren a tűzrendészeit kiállításon Tizenkétezren tekintették meg eddig a tűzrendészet! kiállítást a Pécsi Nemzeti Színházban, melyet szeptember 6-án nyitottak meg. Naponta átlagosan másfélezren látogatják a kiállítást, de voltak olyan napok, amikor két és fél ezer ember nézte végig a tablókat és szemléltető modelleket, és a tűzoltáshoz szükséges berendezéseket. A képen: a Siklósi út mellett lévő benzintöltő állomás kicsinyített modelljén a tűzvédelmi berendezéseket mutatják be a látogatóknak. A kiállítás szeptember 18-án zár. — Szakolai felv. — heneknek naponta 20—25 kiló, az egy éven felüli növendékeknek napi 20 kilo, az éven aluli növendékeknek napi 15 kiló szilázst adagolnak. A naookban befejezték a silózást, 20 000 mázsa szilázst fővetésű silókukoricából készítettek, a többit különféle takarmánykeverékekből. A szilázs mellett a fejőstehenek fontos takarmánya a takarmányrépa, napi adagiak °bből 15—20 kiló, melyet 30 holdon termelnek men és mintegy 11 000 mázsát tárolnak majd prizmákban. Télen tépett kukoricaszárral, illetve takarmány szalmával keverik a répát. Szentlőrincen a kukoricaszárat is prizmában tárolják télire. Az Orkán járvasüózók- kal azonnal törés után levág- iák és feltépik a síárat, melyet a tábla szélén felállított prizmasablonba fuvatnak. A' sablon közönséges drótketrec, melyet ahogy telik, a traktor húz mindig előbbre. A prizma háztető fedele megakadályozza a beázást. Tavaly az összes kukoricaszárat így tárolták. Almoztak is vele 4,5 hónapig és csak ezután bontották meg a szalmakaziakat. Szentlőrincen nem ismerik az alomhiányt. A tangazdaság abrakmérlege ez évben újra többletet mutat. A gazdasági abrakszükséglet 6200 mázsa, ipari abrakból pedig 1868 mázsa. Ezzel szemben már eddig 2768 mázsa takarmánygabonát raktároztak be, s kukoricából 5600 mázsára számítanak. Az abraktöbbletet társgazdaságoknak adják el. Hincs kárbaveszett melléktermék A A szentlőrinci gazdaság téli takarmánymérlege tehát jelentős többletértéket mutat, mégsem ismernek felesleges mellékterméket. A kukoricaszárakat mind felszecskázzák s január végéig — míg értéke nem csökken lényegesen — belekeverik a pácba. Azután a takarmányszalma veszi át a ballaszt szerepét. Zabszalmából naponta 5 kilót adnak a lovaknak. Az árpa és kölesszalmát a tehenek kapják napi 2 kilós adagokban. De nem hagyják kárbaveszni a répafejet, sőt a répalevelet sem. Répaszedéskor kupacokba gyűjtik és besilózzák. A sörtörköly mellett — ebből 10 kiló a tehenek napi adagja — sörélesztőt is adnak hetente háromszor napi 1 kilós adagban az állatoknak. Ez jelentős fehérjetakarmány, hisz 1 kiló sörélesztőben 70 gramm fehérje van. A pozitív takarmánymérleg alapja a takarmánytermesztés körültekintő megszervezése. S hogy az 1966. évi mérlegük is pozitív legyen, annak megalapozását már most meg kezdték az őszi keverékek vetésével. A napokban elsőként elvetik a repcés rozsot, mely tavasszal a legkorábbi zöldtakarmány s 4—5 napig etethető. Ezután szöszös bükkö- nyös rozsot vetnek, melynek tavaszi etetési ideje már 8—10 nap. Majd a harmadik szakaszban, szeptember végén a Legány féle keverék is földbe kerül, melynek tavaszi zöldetetési időszaka már 3 hét. Február végén, március elején elvetik az úgynevezett Diószegi keveréket, majd szakaszosan a borsós napraforgót és végül a zabosbükkönyt. A hozamnövelés egyik módja a terület többszöri kihasználása, persze ehhez Szentlőrincen négyévenként 200 mázsás adaggal istállótrágyázzák a földeket. Megtehetik, mert sok az állat, de azért sok, mert van takarmányuk. Ezt a körfolyamatot azonban el kell kezdeni valahol, mert a téli takarmányozás gondja annyival köny- nyebb, amennyivel hosszabbra tudják kinyújtani a nagyüzemek a nyári zöldtakarmányo- zás időszakaszát. — Rác — Kétezer-kétszáz vagon kukorica átvételére készülnek Baranyában