Dunántúli Napló, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-05 / 183. szám
1965. AUGUSZTUS 5. 4 napló EMGELS 1895. augusztus 5-én halt meg Engels Frigyes. MÚZEUMBAN, üveglap alatt őrzik azt a már megsárgult papírra írott levelet, amelyet a magyar munkásmozgalom hajnalának egyik kimagasló alakja, Engelmann Pál irt 1890-ben az idős Engelsmek. ,.3z alkalommal nem akarok lemondani arról, hogy néhány sióban összefoglaljam azt az érzést, amely engem tizenhat év óta mind fokozottabb mértékben áthat, $ kifejezzem azt a szeretetteljes tiszteletet, amelyet minden hecsületes szociáldemokrata ön iránt, tanítónk, mesterünk iránt érez”. '"anító, mester: méltó szavak Engels nagyságához. A férfi, aki hetven esztendeje, nem sokkal halála előtt, egy levelében szenvedélyesen magyarázta. hogy az emberek maguk alkotják történelmüket előbb Marx oldalán, — mr' ó Marx halála után egye? dü\ Lenin előtt a legtöbbet tett a szocialista jelenért, azért, hogy a dolgozók millaói felismerjék, és sorsuk megváltoztatására használják fel történelemalkotó erejüket. Mindig Marxszal együtt emlegetjük. S most, az emlékezés napján idézni kell Marx szavát — egy levelében írta barátjának a Tőke megírásáról szólva: „Csupán Neked köszönhetem, hogy ez lehetséges volt. irántam való ön- feláldozásod nélkül semmiképpen sem végezhettem volna el a három kötet roppant munkáját”. Harcos, elvhű, bátor éleit volt az övé. A gyáros fia már szinte serdülő korában meggyűlöli az önkényuralmat s 22 esztendős, amikor élete fordulópontjához érkezik; — Gyári tisztviselő Manchesterben („... nemcsak azzal foglalkozott, hogy a gyár irodájában ült — bejárta a piszkos városnegyedeket, ahol a munkások tengődtek, saját szemével látta nyomorultat és ínségüket” — írja Lenin) és ekkor kezdi írni első müvét, „A munkásosztály helyzete Angliában” című könyvet. És ez az az év, amelyben egy életre szőlő barátságot köt Marx Károllyal. (Lenin: „Az európai proletariátus elmondhatja. hogy tudományát két olvan tudós és harcos teremtette meg, akinek viszonya felülmúlja a régiek megható legendáit az emberi barátságról”) Egyszer azt írta: „Marx mellett én a második hegedűt játszottam.. * De Lenin szigorúan figyelmeztet: „nem lehet a marxizmust megérteni és nem lehet a maga egységes egészében ismertetni, ha nem vesszük számba Engels összes müveit”, VALÓBAN összes műveit; hiszen például a Kommunista Kiáltvány immár egy századnál hosszabb ideje messzezen- eő soraiban, alapgondolataiban ott van egy viszonylag ritkán emlegetett 1847-es En- gels-mű, „A kommunizmus alapelvei”. Egy másik műve — ..A politikai gazdaságtan bírálatának vázlata” — ösztönözte Marxot a később a TőVárható időjárás csütörtök estig: kisebb felhőátvonulások, a délutáni órákban egykét helyen záporeső. Mérsékelt, átmenetileg kissé megélénkülő, nyugatias szél. A nappali felmelegedés erősökében feldolgozott kérdésekkel való foglalkozásra. Az „Anti-Dühring” ragyogó kifejtése a dialektikus módszer nek. „A család, a magántulajdon és az állam eredete” a materialista történelemszemlélet, a marxista államelmélet remeke. Egy kisebb terjedelmű mű, „A szocializmus fejlődése az utópiától a tudományig” szinte minden élő nyelven tíz és tízezreket hívott hareba a tudományos szocializmus győzelméért A felsorolás végtelen lehetne. Hosz- szabb-rövidebb tanulmányai, cikkei közül ha például csak egyre gondolunk, amely a szár mazástan, az ember előtörténete és az őstörténet kérdés- halmazát világítja meg („A munka szerepe a majom emberré válásában”), megértjük, hogy egész életműve, minden alkotása ma sem csorbuló, éles fegyver a világnézeti harc ban. Teljes tudományos megalapozottság, bátor keresése az újnak, szellemes és találó megsemmisítése minden avult dogmának, a gondolatok szabatos és pontos kifejtése: ez Engels munkásságának néhány fanitos jellemzője. A tudományos szocializmus tanítója és mestere a forradalmi harcok barikádjain is otthon van: 1848 áprilisában Engels Marxszal együtt tér haza a forradalmi Németországba. Lapjuk, a „Neue Rheinische ZeitungT (a szerkesztés vezetője Engels) hosszú ideig felülmúlhatatlan forradalmárújság. A dél-németországi népfölkelés idején Engels fegyvert ragad, csak a túlerő szorítja ki csapatát hazája földjéről. Tizenkét esztendővel élte túl nagy barátját és fegyvertársát, Marxot, s élete utolsó percéig harcolt a forradalmi mozgalomért, a . proletariátus nemzetközi győzelméért. Budapesten, a régi polgári lövölde nagytermében, ahol 1890. december 7-én ült össze a Magyarországi Szociáldemok rata Párt első kongresszusa, a százhuszonegy küldött meg- hatottan hallgatta Engels üdvözlő levelének szavait, aki azt írta Budapestre, hogy a magyar párt megalakulása „... újabb bizonysága annak, hogy a modem nagyipar nem fészkelheti be magát egy országba sem anélkül, hogy a rent, a tőkeuralom előtti társadalmat ne forradalmasítaná,' s hogy ne csak egy kapitalista osztályt, hanem moletár- ságot is ne teremtene és ezzel mindkettőnek osztályharcát, valamint a polgári kapitalista világrend megváltoztatására működő munkáspár- totr. ÜGY TEKINTETT a világ messzi tájain küzdő forradalmi harcosokra, mint az édesapa gyermekeire. 1893-ban, az Intemacionálé zürichi kongresszusán éppen egy magyar forradalmárt. Frankéi Leót érte az a megtiszteltetés, hogy a nagy nemzetközi összejövetelen „Kedves fiam”-ként szólította meg. Kedves fia volt minden forradalmár —, Lenin méltán mondotta róla: „Ennek a kemény harcosnak és szigorú gondolkodónak mélyen szerető lelke volt”. dik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11—J5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24—28 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál szerdán 11 órakor 19 fok volt. Augusztus 1-től OTP hitelakció keretében vásárolhat Pannónia motorkerékpárt! az afgAn király szovjet vezetőkkel tárgyalt Újabb fejlemények a maffia-ügyben Őrizetbe vették a szicíliai maffia több vezérét Moszkva: Muhammed Zahir sah afgán király szerdán délelőtt a Kremlben megbeszélést folytatott Alek- szej Koszigin szovjet miniszterelnökkel, Anasztasz Miko- íannal, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnökével és Dimitrij Poljanszkij- jal, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának elnökhelyettesével. Afrikai nemzetek felhívása a Biztonsági Tanácshoz New York: Harminckét afrikai állam a Biztonsági Tanács mielőbbi összehívását kéri, hogy megvitassa a délafrikai kqrmány faji megkülönböztető politikáját. A levél egyidejűleg azt is kéri, hogy a tanács a lehető legrövidebb időn belül tartson vitát az Angolában, Mocambiqueban és az úgynevezett Portugál- Guineában fennálló helyzetről. Harriman hazaérkezett RÓMA: A szicíliai maffia kilenc ismert vezetője között augusztus másodikén a hírhedt, 1948-ban a* Egyesült Államokból kiutasított Frank Conpola is rendőrkézre került. Coppola a nemzetközi kábítószer csempész-hálózat irányítója volt. A rendőrök Palerinóba viszik az olasz rendőrség szerint gyilkosságokban is bűnrészes bandavezért. A palermói rendőrfőnök szer------------------------------------------------------------------------------------------------------W ashingtont W. Ave- rell Harriman, Johnson elnök utazó nagykövete hazaérkezett Washingtonba európai körútjáról, amelynek során Moszkvában, Londonban és Belgrádban is tárgyalásokat folytatott, elsősorban a vietnami 'kérdésről. Harriman Kosziginnel, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével is tárgyalt. A nagykövet Rusk külügyminiszterrel együtt felkeresi Johnsont és beszámol tapasztalatairól. Jugoszláv—guineai közös közlemény Sékou Touré guineai elnök és Tito elnök belgrádi tárgyalásairól jugoszláv—guineai közös közleményt adtak ki. A közös közlemény megállapítja, hogy az aktív békés egymás mellett élés elveinek következetes érvényesítése valamennyi ország számára megteremti a tartós béke, az egyenjogú nemzetközi együttműködés és a fejlődés feltételeit, dai nyilatkozata szerint a tíz maffia-vezér letartóztatása még csak „a kezdet-kezdete”. A rendőrség kedden és szerdán két palermói kereskedelmi társaság helyiségeiben tartott házkutatást. Az egyik társaság a hétfőn letartóztatott Gioe Imperiale tulajdona és feltételezhető, hogy csupán fedőszervül szolgált a dohány- és kábítószer-csempészethez. Körözik továbbá Rosario Man- cinot, az Olaszország és az Egyesült Államok között lebonyolított kokaincsempészet egyik fő szervezőjét, ö volt a már hétfő óta ugyancsak letartóztatásban lévő Frank Coppola egyik alvezére. Az évekkel ez előtt Libanonba szökött Mancino konzervgyárat alapított, s konzervdobozokban szállította a kokaint Szicílián keresztül az Egyesült Államokba. Az olasz lapok részletesen elismerésüket fejezik ki az olasz bűnügyi rend őrség teljesítménye előtt. Vállalatok! Szövetkezetek! Figyelem! A Lenin Kohászati Művek Kereskedelmi Főosztálya és Anyagellátási Főosztálya, va lamint a Diósgyőri Gépgyárak Anyaggazdálkodási Főosztálya 1965. augusztus 10-én, kedden 8—16 óráig a 114/1965. PK. 8/PM—OT. számú együttes utasítás alapján önálló börzét tart az alábbi időéi osztással, ahol öntecset, bugát, hengerelt, húzott, kovácsolt, ötvözött és ötvözetlen árukat, valam int klf. beszerzett anyagokat villamossági, csőszerelvény, kötőelem, műanyag, -umi- áru, csavaráru, vízvezeték, szerelékek stb. megvételre ajánl. Börze helye: Pécs, Felső-Malom u. 13. sz. (Pécs, Fémipari Vállalat kultúrterme). Börze ideje: 8—10 óráig és 14—16 óráig Baranya megyei vállalatok, 10—12 óráig Tolna megyei vállalatok. 12—14 óráig Somogy megyei vállalatok. Érdeklődni lehet: LKM-nél. Telefon: 14-731/165 mellék. Rhuz Mihály 14-731/275 mellék Papp József. Diósgyőri gépgyáraknál: Telefon: 14-131/277 m ellék. Koncz Ernő elvtársnál. Szudáni helyzetkép Amerikai zsoldosok, kubai ellenforradalmárok és Csőmbe repülői Déi*Szudánban Abdalla Nugdalla, szudáni miniszterelnök-helyettes a déli tartomány Juba városába utazott, hogy a helyszínen tájékozódjék a lázadó csapatok és a kormány egységeinek újabb véres csatái után kialakult helyzetről. Repülőút- jára azért is szükség volt, mert a főváros és a déli városok között ismét megszakadt minden távközlési kapcsolat. A miniszterelnök- helyettes elutazása . előtt részt vett Khartoumban a Nemzetbiztonsági Tanács rendkívüli ülésén, amelyen megvizsgálták a külföldi zsoldosok intervenciója miatt gyorsan mélyülő válságot. A khartoumi sajtó részleteket közöl a külföldi beavatkozásról. Megállapították, hogy a déli lázadók oldalán Kongóból beszivárgó amerikai zsoldosok és kubai ellenforradalmárok is harcolnak. A szudáni légierő parancsot kapott a behatoló elelnséges repülőgépek lelövésére: ezek a gépek Csőmbe légierejéhez tartoznak és lőszert, fegyvereket és élelmiszert dobnak le a déli lázadóknak és az őket támogató zsoldosoknak. Csőmbe kairói vélemények szerint azért támogatja a dél-szu- dáni szeparatista mozgalmat, hogy a befolyása alatt álló déli állammal elvághassa a kongói szabadság- harcos erőket Szudántól, amely segítette a kongói hazafias erőket. Várható, hogy a dél-szudáni harcok ismét fellángolnak, mert lejárt az a határidő, amelyet július 19-én El-Mahdi belügyminiszter a lázadók fegyverletételére kitűzött. A tizenötnapos ultimátum szerint azok a lázadók, akik megadják magukat, teljes amnesztiában részesülnek. A Kenyában tartózkodó Mohammed Mahgub szudáni miniszterelnök nyilatkozata szerint azonban a kormány nem vetette még el a tárgyalások gondolatát. Mahgub, miután Dar es Salaamból Nairobiba érkezett, tanácskozott Jomo Ke- nyatta elnökkel, kijelentette, hogy Dél-Sziidán „bizonyos autonómiát” kaphat. Hozzáfűzte, hogy a déli autonómiáról folytatandó tárgyalásoknak azonban előfeltétele, hogy helyreálljon a rend és a biztonság Dél-Szudán- ban. Tovább pusztít a franciaországi erdőtűz Dél-Franciaországban az erdőtűz szerdán tovább pusztított Hyeres és St. Tropez földközi-tengeri fürdővárosok között harminc kilométer hosszú és húsz kilométer mély területen a váltakozó irányú szél mindig más-más oldalon élesztette fel a tüzet. Szerdára virradó éjszaka a St. Tropez-félsziget egy részét is ki kellett üríteni, a várost magát azonban nem veszélyeztették a lángok. A tengerrel párhuzamosan -elterülő Mauíes hegység erdői nagyrészt elpusztultak. Az oltási munkálatokat erősen gátolja a vízhiány, a tartálykocsik nehezen tudják megközelíteni az égő erdőket. Egy tűzoltókocsit körülzártak a lángok, hat tűzoltó csak égési sebek árán tudott elmenekülni, mielőtt a gépkocsi benzintartálya felrobbant. Szerdai edzőmérkőzések Komlói Bányász—Pécsi Bányász 3:1 (1:0) Pécsújhegy.. Komlói Bányász: Kiss (Buus) — Komlói, Csordás, Ruppert, Jerabek — Lutz, Pataki I. — Garai, Rónai, Lazaridisz, Bodai. Az első félidőben nagyjából kiegyenlített jiát.ék folyt, az NB -es csapat túl kényelmesen, az NB H-esek lelkesen iátszottak. — Szünet után a komlóiak nagyobb erővel vetették magukat a játékba és néhány korszerű támadással igazolták vasárnapi háromgólos győzelmük reális voltát. — Góllövők: Rónai, Bodai, Lazari- ciisz, illetve Selymes. Pécsi Dózsa—Pécsi Előre 5:0 (1:0) PVSK-pálya. Pécsi Dózsa: Rapp — Hernádi, Móricz, Kincses — Vajda, Halasi — Borovácz, Dunai dr., (Rádi), Csupák, (Tüske). Csics- mann, Török. A Dózsa edzésérő: hiányzott a lábát fájlaló Goór és a vasárnapi Honvéd-mérkőzésen rúgást kapott Györkő dr. is. A Dózsa az első félidőben túlságosan körülményesen építette támadásait, és a védekezésre beálló megyei csapat ellen ekkor csak gólt tudtak elérni. Szünet után Rapp védte az Előre kapuját, de ekkor már ő sem tudta a nagyobb kedvvel játszó NB i-es csatárokat a gólszerzésben megakadályozni. Góllövők: Török 2, Halasi, Borovácz, Rádi. é 4 IdSj árás j elentés