Dunántúli Napló, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-31 / 204. szám

4 napló 1965. AUGUSZTUS SL Elutazott Budapestről luigi Longe« az Olasz Kommunista Párt főtitkára Lniffi Lan««, a* Olasz Kommunista Párt főtitkára az MSZMP Központi Bizottságának meghívására családjával együtt baráti látogatáson néhány napot Magyarországon töl­tött Az olasz vendégek találkoztak a Magyar Szocialista Munkáspárt több vezetőjével. Látogatást tettek Salgótarján­ban, Esztergomban, megtekintették a főváros nevezetességeit, kulturális és művészeti intézményeit. Hétfőn Luigi Longo és családja hazautazott Rómába. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára és Garai Róbert, a Központi Bizott­ság külügyi osztályának helyettes vezetője. Folytatódtak a tárgyalások a Szovjetunió és az EÁK vezetői között Tűzharc Dominika fűvárosában Mint jelentettük: Gamal Abdel Vasszer, az EAK elnöke au­gusztus 27-én ötnapos hivatalos látogatásra a szovjet fővá­rosba érkezett. A képen: (balról jobbra) G. A. Nasszer, L. Brezsnyev, A. Koszigin és A. Mikoján a repülőtéren. Hétfőn délután a Kremlben folytatódtak a tárgyalások a szovjet vezetők és Gamal Abdel Nasszer között. Szovjet részről Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin, Anasztasz Mikojan, Alek­szandr Selepin, Andrej Gro- miko, valamint Rogyion Mali- novszkij, arab részről Nasszer elnök és kíséretének tagjai vettek részt a megbeszélése­ken. Nagyszabású diáktüntetések Dél-Vietna inban Da N a n g : A távirati iro­dák hétfő reggeli tudósításaik­ban hírül adják, hogy a sai- goni rendszer politikája ellen tiltakozó dél-vietnami diák- mozgalom Hue-ból, a régi fő­városból átterjedt Da Nang- ra is. E város mellett fekszik az Egyesült Államok legna­gyobb délkelet-ázsiai légitá­maszpontja. A város főterén a kora reg­geli órákban mintegy 4000 egyetemista gyűlt össze. A kormány po­litikáját bíráló szónoklatok hatására rövid időn belül forróvá vált a hangulat, az egybegyűltek kórusban kiál­tották: „népi kormányt aka­runk!’’ A tömeg egyre dagadt, a diá­kokon kívül most már járó­kelők is csatlakoztak a tün­tetőkhöz. Feliratos táblák emelkedtek a magasba, ame­lyeken Nguyen Van Thieu ál­lamfő személyét támadó fel­iratok voltak olvashatók. , A Reuter tudósítása szerint a felvonulók egyes csoportjai az államfő távozását követelték. Da Nang belvárosában sok üzlettulajdonos bezárta bolt­ját. hogy ily módon adjon kifejezést a tüntető egyetemis fákkal való együttérzésének. Az AP jelenti, hogy Saigonban is megmozdult a diákság, de ellentétben a Da Nang-i és a Hue-i tilta­kozó akciókkal, a tanuló- iHüság csak a katonai ren- és a sorozópa- r-'-s el!*'n emelte fel sza­vát. de jelszavai nem irá- nynltak a jelenlegi kormány vezetői ellen. Nagy-Britanniában ezekben a napokban a Békét Vietnam­nak angol mozgalom tiltako­zó akciókat szervezett az Egye sült Államok vietnami ag­ressziója ellen. Mint a TASZSZ beszámol róla, a dél­walesi Abereybone-ban rende­zett gyűlésen felolvasták Ber­trand Russel levelét, amely­ben a világhírű filozófus és békeharcos többek között han­goztatta: emlékezzünk arra, hogy az Egyesült Államok már több éve irtóháborút folytai Vietnamban. Harci eszközei­ből nem hiányzik a napalm és a foszfor, a mérgező vegyszerek, a rcpeszhatású bombák és nem riad vissza koncentrációs táborok léte­sítésétől sem. Békés tárgyal:! kor kerülhet sor, ha az Egye­sült Államok kivonja csapa­tait és megszünteti bombatá­madásait. A gyűlés résztvevői egy­hangúlag elfogadott határo­zatban szólították fel Wilson miniszterelnököt, hogy hatá­rolja el magát a hivatalos washingtoni politikától. Az Egyesült Államok irá­nyítása alatt álló úgynevezett amerikaközi erők ismét véres incidenst idéztek elő a sokat szenvedett dominikai főváros­ban. Mint az alkotmányos egysé­gek főhadiszállásán bejelen­tették, az amerikaközi csapa­tok állásaiból vasárnap éjjel aknavetőkkel és kézi fegyve­rekkel lőtték a Caamano ezre­des vezetése alatt álló alaku­latokat. A teljes mértékben provokálatlan támadásnak négy halálos és hat sebesült áldozata van. A robbanások fényét és a nyomjelző lövedé­keket jól lehetett látni az Émbajador szálloda halijából is — írja az AP hírügynök­Az AÄSZ politikai bizott­ságának tagjai az amerikakö­zi erők főhadiszállására indul­tak, hogy „kivizsgálják” az ügyet. A bizottság tagjai: Bun­ker amerikai, továbbá Penna Marinho brazil és Ramon de Clairmont salvadori nagykö­vetek. A francia hírügynökség is­merteti Caamano ezredes nyi­latkozatát is. A dominikai szabadságharcos kijelentette, hogy ő és emberei nem félnek az imbertisták támadásától, de minden eshetőségre felké­szülve éberen őrködnek. Nyolcnapos űrutazás után sikeresen földet ért a Gemini 5. két pilótája Rusk külügyminiszterrel, meg­vitatta vole a főbb nemzet­közi fejleményeket. Kitért a genfi leszerelési tárgyalásokra és azt állította, hogy az Egye sült Államok törekszik a -nuk leáris fegyverek elterjedésé­nek megakadá'vozására. Kifejezte meggyőződését, hogv a Dominikai Köztársa­ságban immár megérett a hely zet a szembenálló felek meg­egyezésére. Sürgette az mdiai —pakisztáni viszály békéc ren dezését és üdvözölte Feiszal szaud-arábiai uralkodónak és Nasszer egyiptomi elnöknek a közelmúltban kötött megálla­podását. amely a Jemen-kér- dés „békés megoldásával biz­tat”. Gr mini-visszhang Johnson sajt óér tehezlete Johnson City: Johnson amerikai elnök vasárnap este texasi farmján sajtóértelekle­Megbuktatták Cirimokuszt Athén: Konstantin görög király vasárnap este Korfuba utazott, hogy megünnepelje feleségének 19. születésnapját, de hétfőn délután már ismét Athénben volt és a tervek szerint fogadta Cirimokoszt. Eliasz Cirimokosz válság­kormánya kilencnapos vergő­dés után szenderült jobblét­re, amikor a vasárnapra vir­radó éjszaka megtartott viha­ros ülésen a parlament 24 szavazatos különbséggel meg­tagadta tőle a bizalmat. Konstantin most készül a következő fordulóra. Vasár­nap este kétórás tanácskozást folytatott Cirimokosszal. Ki­elemezték a helyzetet. Ciri­mokosz ezt követően adott sajtónyilatkozatából kitűnik, hogy az uralkodó lemondott a „koronatanács” megtartá­sának tervéről. Ez a pártve­zérek összehívását jelentette volna. A bukott miniszterel­nök, aki ügyvezetői minőség­ben a következő kormány be­iktatásáig hivatalban marad, azt is kijelentette, hogy a helyzet súlyosságára való te­kintettel a király nem fog elsietett döntést hozni. Elő­reláthatólag az új verzió olyan lesz, „amit a parlament mind a háromszáz tagjának el kell fogadnia”. Ez a kitétel félre­érthetetlenül jelzi, hogy At­hénban kezdenek kibontakoz­ni az úgynevezett nemzeti egységkormány körvonalai, amelyben esetleg a jobboldal lesz a hangadó. Papandreu és munkatársai vasárnap minden esetre pezs­gőt bontottak Cirimokosz, „a párt árulója” bukásának hí­rére. Athén utcáin taxik szá­guldoztak. A sofőrök úgy nyomkodták a kürtöt, hogy a dudálás a „megbukott” szó ütemét kövesse. tef tartott, amelyről közvetí­tést adtak az amerikai rádió- és televízióállomások is. Sajtóértekezletének vezérté­mája a Gemini—5 űrhajó si­keres leszállása volt. Az el­nök hangoztatta, ez az űruta­zás azt bizonyítja, hogy az ember hosszú ideig képes tar­tózkodni a kozmosz térségé­ben. A Gemini—5. útja az egész emberiség sikere. Az elnök a továbbiakban bizonygatta, hogy hazáját a vi­lágűr feltárásában csak békés célok vezérlik és kívánatos­nak jelölte meg, hogy a világ valamennyi nemzete fogjon össze egy közös űrkutatási programban. Ennek a törek­vésnek a jegyében több ame­rikai űrhajós felkeresi majd a különféle országok főváro­sait. Rövidesen szólott John­son a külpolitikai kérdésekről is. Elmondotta, hogy szomba­ton este és vasárnap reggel több órás eszmecseréje volt Kasmíri helyzetkép Uj-Delhi: Hírügynökségi jelentések szerint Kasmírban isimét he­ves összetűzésekre került sor. Indiai hivatalos körök sze­rint a helyzet napról napra rosszabbodik és a kasmiri har­cok gyors ütemben terjednek. Egy hivatalos szóvivő szerint azonban az indiaiak akciója Úri körzetében kielégítően halad. Az akció célja, hogy egyre több pakisztáni geril­lát szorítsanak vissza pakisz­táni területre. A pakisztáni hírügynökség szerint a „szabadságharcosok” vasárnap megtámadtak Punch tói északkeletre egy indiai ka­tonai állást. A Kasmir Hang­ja rádióadó szerint az indiai­ak súlyos veszteségeket szen­vedtek a vasárnapi csatákban. A rádió számadatokat nem közölt. Mit fisét a totó? IS és 13 plusz egy találatos szelvény nem akadt. így a hal­mozott jutalomalap a következő, 36. sz. fogadási héten 13 plusz 1 találatot elért fogadók között ke­rül felosztásra. 12 találatot 6 pályázó ért el, nyereményük szelvényenként 110 150.— forint. 11 találatos szelvények száma 78 darab, nyeremény szelvényen­ként 3398 forint 75 fillér. 10 találatot 841 fogadó ért el, nyereményük szelvényenként 472 forint 50 fillér. Az 1000 forinton aluli nyere­mények kifizetésére szeptember 4- től, az 1000 forinton felüliekre szeptember 9-től kerül sor. A Kínai külügyminisztérium augusztus 27-én India pekin­gi nagykövetségének jegyzé­ket nyújtott át, amelyben eré­lyesen tiltakozik az „agresz- sziós ténykedések” miatt ame­lyeket az indiai csapatok követtek el a múlt hónapban Kína—Sikkim határán. A jegy zék szerint az indiai csapatok 12 kilométernyire hatoltak be kínai területre. áramszünet — Áramszünet lesz 31-én 7—16 óráig a Sajtérlelő környékén és a Bem utcában. 1-én 7—15 óráig nagyfeszültségű berendezés kar­bantartása miatt a Megyeri u., Un gvár u., Mártírok u., Nagy­várad u. által behatárolt terü­leten. — 1-én 7—16 óráig nagy- feszültségű hálózat átépítése miatt Kán és Gorica községekben. — 2-án 7—16 óráig nagyfeszültségű hálózat karbantartása miatt a Gyermekklinika, Rét u., Heim P. u., Eperjes u., Igló u., Lőcse u., József A. u., Bajnok u., Szabó J. u., Semmelweis u., Marosvásárhely u., Petőfi u., Hargita u., Jászai Mari u., Ga­ray u., Uzsok u., Hőgyes E. u., Erreth L. u., Madách I. jl. Megyeri u.. Mezőszél u., Móré F. u.. Athinay u.. Nagyvárad u., Szilágyi D. u.. Vas Gereben u., Ungvár u., Szendrei u., Köztársaság u. által behatárolt területen. Halálos gépkocsi-karambol Budapesten összeütközött egy nyergesvontató egy sze­mélygépkocsival. A baleset következtében dr. Wix György 41 éves Kossuh-díjas kutató orvos, a személygépkocsi ve­zetője kórházba szállítás után meghalt. A személygépkocsi­ban utazó Wix Katalin 13 éves tanuló és Ács Katalin 13 éves tanuló súlyos, nem élet­veszélyes sérülést szenvedett. Dr. Wix Györgyné 45 éves könyvtáros és Wix Klára 4 éves kislány, szintén a sze­mélygépkocsi utasai, könnyű sérülést szenvedtek. Szunai Mihály 34 éves gépkocsiveze­tő, budapesti lakost, a teher­gépkocsi vezetőjét a rendőrség őrizetbe vette. Gf orsliita Az 1965. augusztus 30-án a Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság székhazában megtartott lottó tárgynyereménysorso­lásról, amelyen a 34: játékhét szelvényei vettek részt. 041 048 öra 042 783 Tv 048 563 Rádió 049 914 Tv 059 618 Aranyóra 062 734 Utalvány 067 110 Tv 071 159 Könyvállvány és ut. 086 752 Könyvállvány és ut. 510 531 Tv 512 475 Motorkerékpár 516 217 Utalvány 519 682 Lemezjátszó 529 309 Tv 529 729 Aranyóra 536 255 Aranyóra 545 376 Éléskamra ut, 549 197 Óra trió 553 454 Éléskamra ut. 556 782 Porszívó 564 800 Fényképezőgép 571 897 Utalvány 576 125 Utalvány 579 585 Utalvány 580 135 Tv 589 785 Tv 590 731 Óra és ezüstáru utalvány 598 489 Varrógép 619 425 Porszívó 630 217 Öra 630 750 Utalvány 635 628 Utalvány 644 957 Utalvány 5 316 247 óra és ezüstáru ut. 5 316 395 Tv 5 316 651 Porszívó 5 321 692 Háztartási kisgépek 5 515 561 Tv 5 518 515 Óra és ezüstáru utalv. 5 532 673 Utazás 5 535 061 Utalvány 7 003 155 Óra trió 7 003 709 Utalvány 7 009 148 Aranyóra 7 014 932 Utalvány 7 016 303 Utalvány 7 016 380 Modem otthon gépei 7 022 426 Óra és ezüstáru utalv. 7 038 720 Lemezjátszó 7 049 654 Aranyóra 7 316 180 Utalvány 7 323 101 Kerékpár 7 336 212 Utalvány 7 505 881 Tv 7 536 358 Hűtőgép A gyorslista közvetlenül a hú­zás után készült, az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A nyertesnek a szel­vény fogadási szelvényrésztét szep­tember 20-ig kell eljuttatnia a Sportfogadási és Lottó Igazgató­ság lebonyolítási osztályához (Bp. V.« Nád#r u, 15.). i A Gemini—5 nyolcnapos programot teljesített, ezalatt az idő alatt oda-vissza meg­tehették volna a Hold-utazást is. Vasárnap délben szálltak le az űrhajósok az Atlanti-óceán vizére, 1216 kilométernyire Cape-Kennedytől keletre, mi­után 190 órát és 56 percet töltöttek az űrben. Az űrha­jósok láthatólag pihenten másztak be a helikopterbe, ahol kisebb testmozgást vé­geztek. A gép ezután szállí­totta őket az anyahajó fedél­zetére. A Gemini—5 208 kilo­méterre elkerülte az eredeti­leg kijelölt leszállási övezetet, minthogy a houstoni űrköz­pont számláló berendezése té­ves adatokat juttatott el az asztronautákhoz. Harminc perccel később a helikopter leszállt az anyaha­jéra, amelynek fedélzetén Co­oper és Conrad üdvözlésére fel sorakoztak a tengerészgyalo­gosok. A két űrhajós katona­induló hangjára lépdelt végig az előkészített vörös szőnye­gen, majd a Lake-Chaim p- lain betegszobáját foglalták eT, ahol orvosi vizsgálaton esnek át. Cape-Kennedyben Cooper és Conrad előreláthatólag több napot tölt. Az űrtudósok és az orvosok kikérdezik őket ta­pasztalataikról, illetőleg vizs­gálják őket, s együttesen pró­bálják meg kielemezni a Ge­mini—5 programjában elő- 1 adódott hibákat. Az amerikai Gemini—5 két pilótája, Charles Conrad és Gor­don Cooper hét napot, 22 órát és 56 percet töltött az űr­ben, földkörüli pályán és vasárnap délután sikeresen le­ereszkedett az Atlanti-óceánon kijelölt helyre. E bravúros teljesítmény után az első orvosi vizsgálatok kielégítőnek mondották a két űrhajós egészségi állapotát. Most további 11 napos megfigyelés következik, hiszen a jelentős ideig tartó súlytalansági állapot minden következményét tudományosan kívánják felderíteni. Képünkön a két űrhajós a sikeres le­szállás után. Balra: Charles Conrad, jobbra Gordon Cooper.

Next

/
Oldalképek
Tartalom