Dunántúli Napló, 1965. július (22. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-03 / 155. szám
e napló 1965. jrrotrs 5. Ä vízilabdázók reményei Városunk egyetlen csapattal képviselteti magát a vízilabda vidéki I. osztályú bajnokságban. Az első forduló két legnehezebb mérkőzését a csapat idegenben játszotta, s mindkettőt 4:2, 4:2 arányban megnyerte. öt év óta minden évben ott állunk az OB II. küszöbén, az akkor még a Pécsi Dózsa néven szerepelt csapattal. 1964 őszén egy egészséges kezdeményezés eredményeként fuzionált a Pécsi Dózsa csapata a jórészt még fiatalokból álló, jól úszó, tehetséges Ércbányász együttessel. Az egyesítés helyes volt, mely már a kéz det kezdetén a Budapesten megrendezett Fedett Kupa küzdelmek során bebizonyosodott. Itt a csapat a legjobb Dózsa-játékos nélkül (Gyöngyösi János, ő még átigazolás alatt állt) 18 csapat közül az 5. lett. Az Ércbányász gyors játékosaival frlgyorsult a játék, a tapasztalatot és a rutint a Dózsa játékosai adták. Jelenleg n teljesen egyforma képességű játékos áll az edző rendelkezésére. Mindig a pilla- natnvilág legjobb formábon lévők közül, illetve a speciális helyzetnek megfelelően válogathat. Mind ebből még az a tény is következik. hogy a játékosok „hajtanak”, hiszen csak hét játékos kerülhet be a kezdő csapatba. Nem lenne viszont helyes, ha a többi sportegyesület egyszerűen lemondana az utján pótlás neveléséről. A Dózsa példáját mások is követhetnék. A lila-fehérek újonc és ifjúsági csapatot szerveztek. Az Ércbányásznál nincs utánpótlás, mindössze öt fiatal játékos van, aki látogatja az edzéseket. A labdajáték mindig vonzó, minden sportág közül a legnépszerűbb. Jogos a kérdés: miért 1 nem rendezünk az úttörőkorosztályok részére vízilabda-bajnok siágot városon, illetve megyén belül. Nagyon kevés a vízilabda csapat. Egész Baranyában, de Dél- Dunántúlon nincs olyan együttes, mely komoly ellenfele tudna lenni az Ércbányásznak. Jobb esetben Pestre kell utazni edzőmér- kőzést játszani. Az Ércbányász együttese fiatal játékosokból áll, a csapat átlagos életkora 24 év, ami a vízilabdában fiatalnak mondható. .A csapat tagjai kitűnő szellemű játékosok, akiket egy évtizedes barátság köt össze. Egymás segítése, támogatása kiterjed a mindennapi élet területére is. Tökéletes az összhang az edzővel, Nyíri Bélával. A csapat tagjai öt alkalommal tartanak edzéseket, kiadós úszóedzés mellett kétszer edzőmérkőzést is játszanak, alkalmanként a játékosok technikai gyakorlatokat is végeznek. Az Ércbányász SC vízilabdázói komoly tervet tűztek maguk elé. Szeretnék, ha az elkövetkezendő évben a pécsiek OB II-es vízilabda-mérkőzéseket láthatnának. Erre a feltételek adva vannak, bár nem lesz könnyű bajnokságot nyemiök a vidéki i. osztályban, de az első két mérkőzés eredménye mindenesetre biztató. S a játékosok • mindent megtesznek siker érdekében. Vasárnap délelőtt első hazai mérkőzésüket vívják. Az ellenfél Jászberény jóképességű együttese lesz, s azok, akik vasárnap délelőtt Balokány versenyuszodában pihenik ki a hét fáradalmait, egy színvonalasnak ígérkező vízilabda, mérkőzésnek lehetnek tanúi. Vass Antal Eszéken szerepel Baranya atléta-válogatottja Pécsett lesz az országos vidéki bajnokság Nemrégiben Pécs tornász utánpótlás-válogatott gárdája találkozott az eszéki tornászokkal. A jövő hét elején a megye atlétaválogatott csapata utazik Eszékre, és ott a város válogatottjával találkozik. A csapat hétfőn reggel 28 versenyzővel és öt vezetővel kel útra. A baranyai sport- küldöttség tagjai: versenyzők, férfiak: Mátis, Kiss, Vámos, Honti, „Stiga“ - az asztalitenisz robotgép Tage Flisberg, a svédek volt I világhírű játékosa a malmöi Európa-bajnokságon és a ljubljanai világbajnokságon egy különleges készüléket mutatott be, amely az edzőpartnert helyettesíti. Az érdekeltek alig akartak hinni a szemüknek, látva a szellemesen megszerkesztett asztali- tenisz robotgépet. A szakemberek és neves versenyzők mir_d nagyszerű találmánynak tartják ezt a nem is túl bonyolult szerkezetet, hiszen használatával az edzéseken egészen kivételes intenzitású munkát lehet elérni, s képes a versenyzők reflexeinek egészen magasfokú tökéletesítésére. A géppel szemben álló partnernek gyors egymásutánban kell visszaadni a labdákat, s ez a gyorsaság, és a rontás nélküli” játék biztosítja az edzés igen magas intenzitását. A ; .Stiga*? robotgép fő része egy állvány, rajta egy 400 labdát befogadó műanyag tartállyal, s egy adogató szerkezettel. A tartályból a labdák egy csövön át két, elektromotorral meghajtott tárcsa közé kerülnek és ezek röpítik ki a labdákat 40—80 km/óra sebességgel. A két gumibevonatú tárcsa vagy egyenlő vagy különböző sebességgel forog, és ezáltal kapja meg a közéjük kerülő Labda a kívánt' forgást és sebességet. tehát a különböző falsokat. A hengerek forgási sebességét és a labdák kidobása közötti időt az automata szabályozza. A visszaütött labdák egy hálóba esnek és onnan veszik őket vissza a tartályba. Innen a labdák folyamatosan kerülnek vissza a gépbe, így addig tarthat a géppel való gyakorlás, amig a játékos el nem fárad vagy a kívánt edzésmennyiséget el nem végzi. Prohászka, Fogarassi, Homoki, Betlehem, Perlaki, Lelkes, Gál, Weber, Lovász, Hauszmann, Csirke, Márton. Nők: Tóth dr., He- tessy, Köves, Kulcsár, Jandala, Prohászka, Nikolauszné, Szabó E., Szilágyi, Tóth Zs. Vezető: Rözge Ferenc. Kísérők: Baracs Ferenc, Morvay Vidor, dr. Sélley Elek, Cserháti Zoltán és Verbőczy József. Atlétáink nyári programja érdekes eseménnyel bővül. A vidéki atlétikai bajnokság színhelye augusztus 7-én és 8-án eredetileg Szombathely lett volna. A városon keresztül folyó Gyöngyös patak áradása miatt azonban a tervbe vett pályarendbehozatali munkákat nem lehetett elvégezni, így a vidéki bajnokság az eredeti időpontban Pécsett, a PVSK sporttelepén kerül sorra. Hét közben Lipcsében tartották meg az NDK—Magyarország utánpótlás atlétikai viadalt. A 400 és 800 méteres női síkfutásban a komlói Prohászka volt az egyik magyar utánpótlás-válogatott. Mindkét számban a komlói versenyző 4. helyen végzett, 400 méteren Prohászka 60,7, 800 méteren pedig 2:23,7 mp-es időt ért el. Csütörtökön Budapesten meghívásos 800 m-es férfi síkfutó versenyt rendeztek. A komlói Prohászka 1:54,4 mp-es időt futott, de ezzel csak 9. tudott lenni. A versenyt Nagy I. (Újpesti Dózsa) nyerte 1:51-gyeL Mohácsi járási labdarúgó-bajnokság I. osztály: 1. Versend 9 7 — 2 33:12 14 2. Himesháza 9 7 — 2 35:15 14 3. Sátorhely 7 6 1 — 22:5 13 4. Kölked 7 6 — 1 22:9 12 5. Székelyszabar 8 5 — 3 15:14 10 6. Majs 9 3 — 6 20:21 6 7. Erdőfű 7 3 — 4 10:19 6 8. Ujmohács 7 1 2 4 8:12 4 9. Babanc 9 2 — 1 11:30 4 10. Dunaszekcső 8 1 i 6 5:28 3 11. Spartacus 8 — 2 6 4:20 2 Vers eny en kívül: 5. MTE II. 10 6 — 4 16:20 12 Déli csoport 1 Ivándárda 2. Homorúd 3. Töttös 4. Nagynyárád 5. Borjád 6. Lippó 5 4 — 1 15:7 8 5 3 11 12:5 7 5 3 — 2 11:7 6 5 2 1 2 13:8 5 5 2 — 3 8:14 4 5------5 3:21 — É szaki csoport 1. Palotabozsok 2. G er esd 3. Szajk 4. Kékesd Versenyen kívül: 4. Szederkény II. 4 1 3 2 1 — 5:3 3 2 — 1 9:4 3 1 1 1 7:2 3------3 3:15 3 8:15 2 A mohácsi járási labdarúgó bajnokságot egy kiemelt járási I. osztályú és két területi elosztású II. osztályú bajnokság keretében j bonyolítják le. A két II. osztályú ! bajnokságot rendben be tydták fejezni, a déli csoportban Ivándárda végzett az első helyen Homorúd előtt, míg az északiban Palotabozsok vezet Geresd előtt egy pont előnnyel. A 12 csapatos I. osztályú bajnokság mérkőzéseit az árvíz megzavarta, amennyiben lehetőség lesz rá, július végén szeretnék befejezni a tavaszi idényt. Vasárnap délelőtt PEflC - Győri Vasas ETO tenisz NB II. mérüdzés Néhány hetes szünet után folytatódnak a tenisz NB II. mérkőzései. A pécsi csapatok közül a PEAC női együttese játszik otthonában. Vasárnap délelőtt a Ba- lokány-ligeti pályákon a PEAC gárdája a Győri Vasas ETO-val veszi fel a küzdelmet. Az egyetemistáknak nagyon elkelne a győzelem, a Tamásy, dr. Ambrus- né, Holota, Baricz, Czibulkáné, Kiss összetételű csapatnak a legjobb formájára lesz szüksége, ha győztesként akar kikerülni a találkozóból. A Spartacus férfi együttese Budapestre utazott és ott a pécsi teniszezők a BVSC- vel küzdenek meg az NB II. pontjaiért. i ■ ■KÉSI Ilii! SS Evek óta a Dózsa veterán atlétája, Litz László nyeri a hármasugrásban a megyebajnokságot. Az utánpótlás nagyon elkelne ibb *n a versenyszámban, de a szövetség vezetői mindezideig hiába várták a hármasugró tehetségek felbukkanását. A hét vége sportműsora JULIUS 3.. SZOMBAT: Labdarúgás. Barátságos mérkőzés: Pécsi Dinamó—Dunaújvárosi Erőmű, Erőmű új pálya Í6.30. Birkózás. Országos vidéki felnőtt szabadfogású bajnokság a legjobb pécsi versenyzők részvételével, Székesfehérvár 15.00. Teke; Országos felnőtt férfi és női egyéni bajnokság a legjobb pécsi tekézők részvételével. Szeged 8.00. JULIUS 4., VASÁRNAP: Labdarúgás. Magyar Népköztársasági Kupa-mérkőzések: Mohácsi TE—PVSK. Mohács 17.00. Birkózás. Országos vidéki felnőtt szabadfogású bajnokság a legjobb pécsi versenyzők részvételével, Székesfehérvár 9.00, Országos ifjúsági verseny a PVSK birkózók részvételével, Kiskunfélegyháza 9.00. i i Teke. Országos felnőtt férfi és női egyéni bajnokság, a legjobb pécsi tekézők részvételével. Szeged 8.00. Vízilabda. Vidéki I. osztályú mérkőzés: Pécsi Ércbányász—Jászberény, Balokány-fürdő 12.00. Tenisz. NB n. mérkőzések: PEAC—Győri Vasas ETO, női. Balo- kány-liget 8.30, BVSC—P. Spartacus, férfi, Budapest 9.00. Vívás. Országos II. o. férfi tőr és m. o. kard vívó-verseny a PVS SK vívók részvételével, Balaton- füred 10.00. Természetjárás. Országos I. o: tájékozódási futóverseny a PVSK és a Pécsi Vörös Meteor versenyzőinek részvételével, Mosonmagyaróvár 8.00. Atlétika. Országos serdülő bajnokság, a legjobb pécsi és komlói versenyzők részvételével. Budapest 9.00. HEVERŐ, epeda-| Simpson Moped űjsze-| rugós ágybetét,1 rü állapotban hatszá- modern garnitúra zat futott, valamint (5 db 3 9 5 0 Ft-tói;j törzskönyves Puli kan reszletrE i s>!, 2 hónapos eladó. Pécs! VAJTA kárpitos, Pécs, Domátusnál Ibolya u.l Déryné utca 11. szám.1 8. szám alatt. Telefon: 3 6 - 7 5. ZTZ7Z~TT~ , Beköltözhetően eladó Dombóvár mellett Csi- kóstöttösöm háromszobás ház nagy kerttel. Érdeklődni Ingatlankezelő Vállalat Kaposvár________________ Lány csókon háromszobás ház gazdasági épü lettel 700 négyszögöl kerttel, azonnal beköl- , tözhetőem olcsón eladó Mohács, Színház u. 1. Aradi. Teljesen komfortos ult| ramodern öröklakás a belvárosban eladó. Bu-, dapesti lakott örökla-. ká ért elcserélhető.1 Megtekinthető július 3 to! Szilágyi Dezső utca 20. Telefon: 46-55. 500 -s BSA kéthenge-1 rés szóló motorkerékpár igényesnek eladó. Jókai u. 43. fsz. 3. | E’adó konyhabútor, kombinált szobabútor, gyerek ágy több félék Szabadság u. 5. kisud- var. Á4 vennék belterületen egy szobás vagy más fá szobás szövetkezeti vagy OTP öröklakást. Dorcg4. Janus Paninó- ri- 8 Telefon: m-mka napokon 8—16 óráig 55-41. E1f*ó Kozármislemy új telepen egy 450 négyszögöles házhely. 15 ezer Ft. Cím: Vári Já nos Villány._______I 6 ■ r benzinmotor el8f’ó - -;jtó u. 4. (Me gyér út.*'ál) Telefon este- 12-61. Szö'ő présházzal eladó.' Postavölgyben Érdek-, lödni Becsei Ferenc Nagyárpádi út 11. \ 2 sz-mé’yes lemgyel he verő é- 2 kis fotel eladó. Imre u. 2. földszint. ________| K ertvárosban Pannónia utca 18. sz., 70 kg sül Äok eladók. . i Befőzéshez üvegeket VÁSÁROLJON a MÉH Vállalat pécsi telepén. DOKTOR SÁNDOR U. 14. SZÁM Két szoba konyhás csa’ ládi ház eladó. Patacs Patak u. 52.__________ Széchenyi térre néző 2 szobás öröklakás eladó. Beköltözhető főbérleti lakáscserével. „Szép” jeligére Sallai utcai Hirdetőbe. Ezer forint jutalmat \ adok anmak, aki Pé-; esett f. év április 21-' éra elveszett 1 drb fül; bevalómat leadja. Pécs' Bartók Béla u. 37. j Trafik. 900-as Wartburg eladó Pécs, Munkácsy u. 5. Üzembe társat keresek lakást biztosítok. Ingatlanfedezet van. „Huszonhatezer” jeligé re Sallai utcai Hirdetőbe. Ugyanott 140 négy szögöl telek eladó. i Beköltözhető házrész eladó szoba konyha részletre kesztyűgyár felett Gáspár u. 3. Nyugdíjasnak nagyon1 alkalmas 600 négyszög öl szőló' sok gyümölcsfával, épülettel Pellér-j den eladó. Bővebbet: Sándor u. 22. Autó, motorkerékpár háztartási gépek és más berendezések Ékkő Eladó konyhakredenc 2 asztali tűzhely balos egy nagy asztal, egy létra, kerti padok egy szekrény Antónia u. 7. DROHOKA BIZTOSHATASÜ TYUKSZEM- IRTÓ tapasz 3,60-ért kapható Vidákovics drogériában Doktor S. u. 56. ____________ I Családi ház építést, tatarozást, átalakítást a város minden pontján és a közeli falvakban, azonmalra is vállal Stámgli kőműves mester. Pécs, Pacsir- ta u. 2/1. _______ Ü jmccsekalja vagy kör nyékén két szobás Cő- bárleti lakást keresek Csere esetleg lehetséges 60 ezerig. Telefon: i 62-10. . 1 FÉNYEZÉSÉT vállalom, Pécs. Rókus utca 7. Ikerház 2x2 szoba össz komfortos lakás +! pince terasz, beköltözhetően, OTP-vel eladó. Egy lakást beszámítok Érdeklődni Jászai Mari u. 21. Építkezésből visszama-1 radt vasbeton elemek, I 3 db 300/100/10 lemez, áthidalók 240/40/25 emésztőgödör fedésére alkalmas tálcák, ajtók és ablakok (használt) I eladók. III. Rozmaring u. 19. _ Három szoba összkom fortos kertes családi ház azonnal beköltöz-i hetően eladó. Kiss Ernő u. 50._____________ S zőrtelenítse lábát szőrtelenítő krémmel, j Ajkat, bajuszt (női), hónalj szőrtelenítőpor-! ral. Egészségre, bőrre ártalmatlan. Adagja 9 Ft. Hámlasztó fehérítő szeplőkrém. Halványító folyadék. Fényvédőkrém. Érzékeny, száraz bőrre bőrtápláló zsíroskrém. — Ráncos bőrre kakaó-vajas zsíroskrém. Zsíros, mit- teszeres, pattanásos, tágpórusú arcbőrre arc szesz. Korpás, zsíros fejbőrre hajszesz. Száraz törékeny hajra fej bőr krém. Folyékony kömruyálló szemöldök, szempilla lakk. Láb- izzadás elleni hintőpor Hónalj izzad ás elleni púder. Megrendelhetők utánvétellel Dr. Rabi- nek Aladár vegyész- mérnöknél. Székesfehérvár, Piactér 53. Aranyhegy legszebb ré szén az Új kórházhoz 10—15 percnyire beköl tözhető szoba konyhás| présház és pince, fel-: szereléssel, terméssel1 kb. 900 négyszögöl szőlő eladó sürgősen. Rip pert, Pécsbányarende- ző. pu. ÁftiáUikd&lás&U Azonnal beköltözhetően eladó egy szoba konyhás új ház közművesítéssel, mellék-j helyiségekkel, 127 négy ; szögöl beépíthető te-1 lekkel. Érdeklődni a 23-81/1-en lehet 16 óráig. Házrész külön telekkel 2 szoba összkomfort + pince + terasz, azonnal beköltözhetően OTP-vel eladó. III. Rozmaring u. 19. Vak Bottyán u. 35. sz. udvari házrész 2 szoba konyha, 1 'nagy szoba konyha beköltözhetően eladó. Kútásás tisztítás, karbantartás stb. TEMPO FSZ, PÉCS, SALLAI U. 9. Telefon: 28-41« Asztalos műhelyemet Zöldfa u. 12. sz. alól Felsőmalom u. 17. sz. alá helyeztem át, továbbra is javítást, bú- torátalakltást, különböző rekamié vázakat és heveröket készítek. Gruber Ad ám asztalos mester. 2 db nagyméretű kétszárnyas ablak bontás ból eladó. Érdeklődni 16 óra után, vasárnap egész nap. Pécs, I. Pó- sa Lajos u. 7. _______ 4 00 négyszögöl szőlő 50 gyümölcsfával, kis szobával eladó. Sallai u. 34. Bőgner.________ F ő- vagy albérleti szo-J : ba konyhát keresünk. ..Megállapodunk” jel-; ! igére Sallai u. Hirde- j tőbe.__________________j Eladó a belvárosban) egyelőre nem beköl-. tözhető 1 szoba kony-! ! ha előszoba, kamra, házrész hozzáépítési I és garázsépítési lehető j séggel. Külön utcára i nyitható bejárattal, j Ugyanott értelmiségi házaspárnak albérleti szoba kiadó fürdőszoba használattal. Soponyai Aradi vértanuk u. 16. Mosógépek javítása és! tekercselése. — Gröbl testvérek. Pécs, Szi-j geti út 8. Tel. 22-44.' Ablakredőny minden méretben házhozsz állítva felszerelve 1 évi jótállással kapható Zrínyi, Orsolya u. 10. Szent István tér 4. ház eladó. Lakáscserével beköltözhető. Asztalos tanulót felveszek. Inkeller János asztalos, Endre u. 9. Konyhaberendezés, — hálószoba, kombin ált- szekrény, rekamié, fotelok, garnitúrák, sez- lon, heverő, hármas- szekrény eladó. Molnár, Felső-Vámház u. 2.___________________ 350-es DKW oldalkocsis motorkerékpár kitűnő állapotban eladó. Endre u. 9. Kisebb házat vagy ház részt vennék 40 000 Ft kp. a többit megegyezés szerint, lehet életjáradékra is. „Pontos” jeligére Sallai utcai Hirdetőbe. Eladó 25 NB kaptár kétanyás méhekkel da rabonként is Vass Sán dór, Siklós, Széchenyi utca. tJj, kétszemélyes, egyszemélyes rekamié eladó. Gruber asztalos, Felsőmalom u. 17. Rózsadombi 1 szoba összkomfortos főbérleti telefonos lakásom pécsi 2 szoba komfortos-j ra cserélném Érdek-; lődinl INKÖZ-nél. Értesítjük a lakosságot, hogy 30 cm-en felüli hosszúságú hajat 3—5 Ft/dkg értékben VÁSÁROLUNK. Pécsi Fodrász- ipari Vállalat — Pécs. Rákóczi út 66. Nagy gyakorlattal gépírni tudó adminisztrátor azonnal elhelyezkedne. „Jó munkaerő” jeligére Sallai u. Hirdetőbe. 10 Wattos gitárerősító eladó. Harkányban szó bák nyaralásra kiadók Üjváriné, Pécs, Rákóczi út 28. I. 3. HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy dr. BENCZE JENŐ dunaszekcsői ny. körállatorvos rövid szenvedés után június 27-én hirtelen elhunyt. Végakarata szerinti elhamvasztása után hamvait Budapesten a Farkasréti temető kolumbáriumá- ban fogjuk örök nyugalomra helyezni. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága feleségem, édesanyánk és nagyanyánk, IZSÓFY LOTÁRNÉ temetésén megjelenésükkel, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. — A Pécsi Izraelita Hitközség július 4-én. vasárnap délután 5 órakor templomi gyász-istentiszteletet, utána temetői gyászünnepséget tart a deportáció -L évfordulója alkalmából. A gyászolókat és együttérzőket mindkét kegyeleles megemlékezésre tisztelettel meghívja a hitközség elöljárósága. (x) Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak. akik szeretett édesanyánk, ÖZV. PÉTER GYÖRGYNÉ temetésén részvétük nyilvánításával, valamint megjelenésükkel, virágok küldésével fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetét mondunk a sellyei fmsz dolgozóinak, Gyászoló Péter testvérek. Idős értelmiségi férfi teljes ellátást keres. Aj árnilatot , .Belvárosban” jeligére Sallai u Hirdetőbe. Emeletes, kertes családi ház eladó. Emeleti rész teljes egészében beköltözhető. Érdeklőd ni Pécs, Vas Gereben u. 35. emelet. Üres albérleti szoba és garázs kiadó. István u 6/3. Különbejáratú üres al bérleti szobát keresek szeptember 1-től, egy éves előrefizetéssel „Fi, atal pár” jeligére Sál lai u. Hirdetőbe. I Kertvárosban 1 szoba összkomfortos, szuteri- nos kertes családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni minden nap de. 12-ig vasárnap egész nap. Készül út 20. Különbejáratú utcai bútorozott szobát kiadnék fürdőszoba hasz nálattal 2 egyetemi v. j főiskolai hallgató részé! re Székesegyház felett Bartók B. u. 26. sz. alatt. Érdeklődni hétköznapokon 7—8 óra között, vasárnap egész napom át. — TÜZIFA— FÜRÉSZELÉS??? Tamás!!! Telefon: 39-91. György u. 6. Két értelmiségi dolgozó nő belvárosban különbéi ára tú szobát keres. „Augusztus 1” jeligére Sallai utcai Hirdetőbe. Utcai házrész azonnal beköltözhető, eladó. Major u. 11. 495 négyszögöl gyümöl esős házhelynek eladó. Heidt Simon, Borbálatelep. Vennék egy szobás összkomfortos öröklakást, OTP átvállalással is. Ajánlatokat „Szeptember” .jeligére Salai u. Hirdetőbe kérem. Nagyméretű belvárosi két szoba összkomfortot adok egy szoba há lófülkés és egy szoba összkomfortért, esetleg két egy szoba összkom fortért. Telefon 34-87, 7 óra előtt, vagy 20 óra után. 200 négyszögöl házhely a Magaslati úton csa-1 ládi ház építési enge-' délivel eladó. Érdeklőd ni György &. 18. i Eladó Pellérden Dózsa u. 14, Pécshez közel 2 szoba, 2 konyhás ház melléképülettel, 700 négyszögöl kerttel, müút mellett, viz, villany vám, 55 000 Ft-ért Részlet lehetséges. Ér deklődnd a helyszínen. Fő a bizalom! Előleg nélkül azonnal szállítok ablakredönyt. — Redőnyszekrény nélkülit — valamint redőnyszekrénye- set 10 százalékkal leszállított áron 8 havi részletfizetésre. — Todenbier, Rákóczi út 38. Eladó 362 négyszögöl szép fiatal szőlő, legszebb helyen, házhelynek is alkalmas, Érdeklődni lehet Ürög, Kócsag u. 25. Szép hálószobabútor, háromajtós szekrény, konyhabútor, rökamié, sezlon eladó. Alkotmány u. 7. Bútorüzlet. ikés 3 számú szőlő lakható épülettel villany, vízzel, buszmeg állótól 1 perc, eladó. Inkeller János, Endre u. 9. Beköltözhető három szobás villa lakás sző lővel gyümölcsössel, el fogadható áron fizetési kedvezménnyel eladó. Pécs, III. úttörő u. 68. Kereszti. 3 szobás családi vagy; öröklakást vennék bel! városban „180 ezer kp” jeligére Sallai u. Hirdetőbe. Eladó üres szuterém öröklakás újonnan tatarozva. Érdeklődni: Semmelweis u. 4. 9— 6-ig. Beköltözhető 2 szoba konyhás lakással ház rész eladó. Sándor u. 21. Beköltözhető családi ház eladó Komló, Dá- vidföldi iskolánál Zen gő u. 5. _________ S ürgősen eladó három szobás összkomfortos nyárikonyhás családi ház beköltözhetően belvárosban Kulich Gy u. 32. Délelőtt 11 után Két családnak megfelelő ház, 800 négyszögöl szőlő, ' gyümölcsössel, százharmincezerért eladó. Vasas II Bencze József u.71. Vízvezetékes garázs ki adó. Nagyvárad u. 10. Hálóbútorok, konyhabútorok, ágybetétek, rekamiék, garnitúrák, ágyneműtartó, sodronyok, matracok, kom- bináltszekrény, príma bútorok Soóky bútorüzletében olcsón vásárolhatók. Zsolnay u. 1. Varrni tudó, egyedülálló középkorú, vagy nyugdíjas asszonyt ke resek háztartási mun-' kák végzésére, bejáró, esetleg bentlakással. „Gépesített háztartás” jeligére Sallai u. Hirdetőbe. Belvárosi kétszofoa, konyha, fürdőszoba, éléskamrás, alagsori lakás, beköltözhetően eladó. Nagy-Flórián u.1 24. Megtekinthető min denmap 11—13-ig Asz-! talos. Egyszoba, konyha, élés kamrás házrész eladó. Azonnal beköltözhető. Ditz-malom 10. Családi ház gazdasági épületekkel eladó. Pogány, Jókai u. 5. Tricikli új állapotban eladó. Pécs, Körösi Csorna Sándor u. 3/1, Tóth. 10 000 Ft kölcsönt, — 10 000 Ft lefizetés ellenében hosszabb időre, távfűtéses lakásban szoba-konyha für dőszoba használattal kiadó jómodorú fiatal házaspárnak vagy két férfinak. — „Uj- mecsekalja” jeligére a Jókai u. hirdetőbe. 600-as Trabant Combi sürgősen eladó. — Hosszúhetény, Petőfi u. 5. Érdeklődni délután fél 3-tól. Uj állapotban lévő spanyol gitár olcsón el adó. Bártfa utca 4. Megbízható középkorú háztartási alkalma- •i-lwv:: benti. ássál fel - veszünk. Bárány ék, Hal tér 1. Pécsre üzenem F. L.- niek, aki 1913-ban lett Szegedről áthelyezve, írjon „Etusnak 120 623” jeligére a szegedi hirdetőbe. Akváriumok, trópusi díszhal különlegességek, beszélni tanítható papagájok és kalitkák nagy választékban beszerezhetők. — Nagy Géza Pécs, Doktor S. u. 50. Kérje díjtalan árjegyzékemet. Morzsolt kukorica és zab eladó. Pécs, Doktor S. u. 50. Nagy Géza. Nagyméretű ajtó tokkal és fürdőszoba-ablak eladó. Telefon: 39-10, délután. 1000 négyszögöl jövedelmező szőlő barackos lakóházzal eladó. Víz villany. Érdeklődni György u. 19. Vasas II. Újtelep 4/1. összkomfortos kertes ikerház fizetési kedvez ménmyel eladó. Volkswagen mikróbüsz eladó (átírható) Ung- váry József, Vajszló. Tel.: 38. ____ E ladó 1 db 750 csúcs távolságú vas eszterga pad fél sor táv vagy oügyobbért elcserélném Cím: Vári János Villány. 4