Dunántúli Napló, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-03 / 129. szám
1965. JÚNIUS 5- 1 I napló A szabály az szabály? 1957-ben hatályba lépett egy kormányrendelet. A lényege az, hogy az állami szervek gépkocsijai kizárólag állami Jeladatok végrehajtására használhatók és csak »kitor. ha velük utazik az illető állami szerv dolgozója. Ez így általában rendben 5s volna, csakhogy például a művelődés sajátos munkate- >•11101. ahol sokan társadalmi '•’unkában vagy másodállásban dolgoznak. Vagyis — művelődési ügyben és a művelődési szervezet gépkocsijával gyakran olyan szakembereknek is utazniuk kell, akik nem tartoznak az illető szerv állományába. Ha tehát a mozgó művelődési ház szakelőadót küld falura — vagyis hetente többször —* akkor a megyei könyvtárba megyei tanács művelődési osztálya, vaey éppen a mozgó művelődési ház valamelyik főhivatású dolgozója bent ül a gépkocsiban és ha van dolga azon az úton, ha nincs, autózik. Azt hiszem, az 1957-ben hozott jogszabályt ebben a tekintetben túlhaladta az élet és módosítása indokolt. F. D. Csárdás és kóló A mohácsi táncosok Jugoszláviában Sikeres vendégszereplés után hazaérkezett jugoszláviai vendégszerepléséről a mohácsi Uj Barázda Termelőszövetkezet kultúrcsoportja. A csoport egy hetet töltött külföldön, ez alatt felléptek Pélmonostoron, To- poljen, Batinán, Herceglakon, mindenütt nagy sikert aratva. A kultúrcsoport negyven tagból áll, fiúk, lányok vegyesen, vezetőjük Velin Marin fiatal tanító, aki komoly gond dal foglalkozik a csoporttal, felkutatva számukra a már- már feledésbe merülő népi dallamokat és táncokat. A kultúrcsoport műsora igen változatos, egyaránt énekelnek magyar és szerb dalokat, járják a csárdást és a kólót. A jugoszláviai kirándulással a pélmonostori táncosok vendégszereplését viszonozták, akik a busójárás alkalmával léptek fel Mohácson. Elutazásuk előtt meghívták az Uj Barázda kul túrcsoportját, vegyenek részt a Pélmonostoron sorrakerülő jugoszláv ifjúsági napok ünnepségein. A fesztiválon magyar és szerb népdalokat énekeltek, majd felváltva táncoltak délszláv, ilKorszerű út a várba Korszerűsítik és űj szakasszal bővítik a siklósi járási tanácstól a várba vezető utat. A 220 méteres útszakaszt a Baranya megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat mélyépítő részlege építi. Sőüini/ek luizndidáböL lllóo!ajferm5 tájat alakít ki a bólyi gazdaság A Mohács-környéki domb- vonulaton valóságos illóolajtermő tájat alakít ki a Bólyi Állami Gazdaság. Himesháza határában a közelmúltban fejeződött be több mint háromszázezer levendulapalánta elültetése. Az egymástól 30—40 centiméterre lévő levendulák bokrokká fejlődve, teljesen összeérnek majd: sövényt alkotnak. A sorközök viszont 120 centiméteresek, tehát a gépek jól tudnak majd dolgozni a levendulasövények kö- zö't. Erre azért van szükség, mert az állami gazdaság teljesen gépesíteni akarja a levendula művelését és betakarítását. Különösen az utóbbi munka gépesítése nagyon fontos, hiszen a levendula júliusban virágzik, tehát a termés betakarítása egybe esik más n»Tv munkákkal. A bólyi mér Tökök vállalták, hogy meg- szerke'ztik a betakarító gépet és a tervezéshez már hozzá is fogtak. Még ez év őszén újabb húsz holdon telepít a gazdaság francia levendulát. Ezzel a bácsfai és a biir.esházi levendulaültet- •’én vek területe eléri a száz holdat. Babarcon harminc hold muskotály-zsálya van. Ezenkívül a mostani tavaszon körülbelül négyszáz holdon kaorot is vet a gazdaság, ami ugyancsak illóolajos növénynek számít. A növények zöld- termését a közeid Mohácson, a Farostlemezgyár melletti le- páro’ó üzemben dolgozzák fel. Az üstöket a gyár látja el gőzzel. Az idén a lepárlás meg gyorsítása végeit újabb fkerüstöt állítanak be. Ebben az évben — előreláthatóan — 1700—1800 mázsa francia levendula, 1300—1400 mázsa muskotály-zsálya és 10—12 000 mázsa kapor terem a Bólyi Állami Gazdaság területén. Ezekből körülbelül ötezer kilogramm illóolajat párolnak majd, amelyet a kozmetikai, a gyógyszer- és konzerviparban használnak fel. letve magyar táncokat. A nézők alig akarták leengednd őket a színpadról. Az együttesnek nem a jugoszláv vendégszereplés az első nagy sikere, már „komoly” művészi múlt áll mögöttük, nemrég kapták meg a Szocialista kultúráért kitüntetést. Részt vettek a Budapesten megrendezett délszláv ünnepségeken, ahol az első díjat sze rezték meg. Időjárásjelentés Várható Időjárás csütörtök estig: főként nappali felhő- képződés, legfeljebb egy-két helyen jelentéktelen esővel. Mérsékelt, helyenként átmenetileg még élénk, változó irányú szél. A nappali felmelegedés nyugaton kissé fokozódik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7—12, legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. A televízió műsora június 3-án, csütörtökön: 9.45: Lövés a ködben. Magyarul beszélő szovjet film. 11.10: Tv-bébI (ism.). 11.25: Oszlik a köd. A Tv riportfilmje (ism.). 16.35: Iskola-tv. Kémia a dolgozók gimnáziuma I. oszt. számára. A periódusos rendszer IV. oszlopa. II. rész (ism.). 17.10: Fizika a dolgozók gimnáziuma II. oszt. számára. A szilárd testekre ható nyomóerő és nyomás — (ism.). 17.58: Hírek. 18.05: A Magyar Hirdető műsora. 18.15: Levél Tanganyikából. Dr. Szu- nyoghy János beszámolója. — 18.25: Falusi dolgokról. Ké- kesdi Gvula jegyzete. 18.30: Anyagbőrzc. Riportműsor. — 18.45: A jövő hét műsora. — 18.55: Telesport. 19.20: Cicavízió. 19.30: Tv-híradő. 19.50: Napi jegyzetünk. 19.55: Ha egyszer húsz év múlva- Magyar film (14 éven felülieknek!). 21.35: A Tv könyvesboltjában. Az ünnepi könyvhét néhány jelentős könyvújdonságáról. 22.05: Tv-híradó — 2. kiadás. Pécseit rendezik meg az országos ügyvédi értekezletet Az Igazságűgyminisztérium és az Országos Ügyvédi Tanács június 10—12 között Pécsett rendezi meg az ügyvédi kamarák elnökei és titkára részére háromnapos tanfolyamát. A tanfolyamon az Igazságügyminisztérium képviseletében dr. Szilbereky Jenő miniszterhelyettes és dr. Gu- lőcsi József, az ügyvédi osztály vezetője is megjelennek. A háromnapos tanácskozáson az ügyvédi kamarák vezetői megtárgyalják az ügyvédi munkaközösségek ellenőrző sének elvi és módszerbeli szempontjait, valamint az ügyvédi kamarák és az ügyvédi munkaközösségek kapcsolatának kérdéseit. A tanfolyam elősegíti a szocialista ügyvédi szervezet megerősödését és fejlődését. Hatvan résztvevője a szakmai programon kívül megismerkedik Pécs kulturális és idegenforgalmi nevezetességeivel is. Nővé nyfcldraizi tanulmányút 12 országba Az elmúlt évben dr. Horváth A. Olivér pécsi tanár, a biológiai tudományok kandidátusa, mintegy tizenkét országban végzett természettudományi munkát, amelynek eredményeit, tapasztalatait Baranyában és Pécsett hasznosította. Most, június 2-án ismét 12 külföldi államba utazott növényföldrajzi tanulmányútra. Észak-Bajorországban a déli, meleg, száraz, mészköves vidékeken, a Mecsekhez hasonló, de szegényebb összetételű, délkeleti elemekben gazdag növényvilágot tanulmányozza majd. — Észak-Olasz- országban az olasz botanikusok közreműködésével a délies (mediterrán) jellegű flórát kutatja és a vegetációt összehasonlítja a Mecsekével. Svájcban, Chur környékén a| villányihoz hasonló hárserdők tanulmányozása szerepel programjában. Münchenben részt- vesz a Nemzetközi Növény- társulástani Társaság kelet-alpesi és nyugat-balkáni szekciójának kongresszusán. Belgiumban a középhegységi flórát tanulmányozza. Dániában két napot tölt majd. Itt a koppenhágai botanikus intézményekben végez kutatásokat és tanulmányozza az ottani egyetemkertet. Dél-Norvégiá- ban résztvesz a Nemzetközi Növénytársulástan! Társaság egyhetes tanulmányúján. Svédországban meglátogatja Upsalát. Finnországban helsinki egyetem vendége lesz. Ide meghívást kapott, hogy a biológiai kutató intézetekben tudományos munkát végezzen. E mellett a finnországi erdőket is tanulmányozza. Hazatérőben a Rajna vidékén végez kutató munkát. A franciaországi Grenoble-ban az egyetem meghívására az ottani kutatók növényföldrajzi térképezési módszereit tanulmányozza, majd Jugoszláviában a Fruska Górán és Eszék környékén végez kutató munkát növényföldrajzi szempontból. Háromszor olt ittasan motoriára Babinecz László komlói lakos május 1-én Pannónia motorkerékpárjával kiruccant a környező községekbe. Délután az útvonala Magyarszék, Ma- gyarhertelend, Bodolyabér volt, majd visszafelé Magyarherte- lenden és Magyarszéken állt meg pihenni és megivott egy- egy nagyfröccsöt, aztán Sikom- da felé vette az útját. Sikom- da környékén a rendőrjárőr igazoltatta — s mivel Bebi- n ecz lehel létén érződött a bor szag — elvette vezetői igazolványát és kérte, hogy útját vagy gyalog vagy autóbusszal folytassa. Babinecz gyalog indult az erdőn keresztül, azonban néhány száz méter megtétele után visszakanyarodott Sikondára. A szanatórium udvarából elhozta motorját és Magyarszéken át Komló felé folytatta útját. Nem volt szerencséje, mert Magyarszéken ismét rendőr járőrbe botlott, aki igazoltatta, elvette motorját és az egyik ház udvarába állította. Babinecz azonban ismét megtalálta a módját, hogy újra motorjára üljön és megintcsak Komló felé indult. Komién azonban újabb remdőrjárőr állta útját, igazoltatták, majd immár véglegesen sikerült elvenni tőle a gépjárművet. A véralkohol - vi zsgálat kimutatta, hogy Babinecz ittasan vezette motorját. Lehet, hogy csak a gyakori igazoltatás miatt úszta meg az utat karambolozás nélkül. A „csaik- azértis” motoros a napokban kerül bíróság elé. A törvények értelmében az ittas állapotban elkövetett gépjármű- vezetés 6 hónapig terjedhető szabadságvesztéssel vagy 1 évig terjedhető javító-nevelő munkával büntethető. HÍREK JÚNIUS Kioldd napja. *í A Nap kél: 3.50, nyugszik: o 19.35 órakor. A Hold kél: 7.10, CSÜTÖRTÖK nyugszik: 23.31 órakor. fzázhetvén éve, 1795. június 3-án halt ~ meg Kármán Józsej, a magyar nemzeti művelődés előharcosa. Jogi tanuhnányai után Pesten telepedett le. Nagy műveltsége révén a kulturális életben csakhamar vezetőszerephez jutott. Elvállalta az első budai színjátszó társulat irányítását is. Harmadmagával megindította az „Uránia” című negyedévi folyóiratot, amelyben túlnyomórészt az ő írásai jelentek meg — többnyire névtelenül. Heg- értékesebb alkotása a ,Fanni hagyományai"1 című kisregénye, a XVIII. századi szépprózánk legbecsesebb emléke, a magyar irodalom első lélekrajzl eszközöket alkalmazó elbeszélése. „A nemzet osínosodása” című tanulmányában — a nemzeti műveltség hiányának okait kutató társadalombírálat és reformtervek mellett — sikraszáll azért hogy irodalmunk ne csak fordítások útján, hanem eredeti művekkel gazdagodjék. Miután az „Uránia” kellő pártfogás hiányában harmadik kötetével megszűnt, a csalódott író, akit emellett a Martinovics-féle mozgalom erőszakos elfojtása is lesújtott, szülővárosába, Losoncra vonult vissza, ahol még egész fiatalon, alig 26 éves korában elhunyt. Könnyűzenei hangverseny Népes közönség elölt bonyolította le vasárnap délelőtt 1965. évi növendékhangversenyét a Pécs városi Művelődési Há*. zeneoktatói csoportja a könnyűzenei tagozat növendék-zenekarának közreműködésével. A növendékek zömében pécsi általános és középiskolás tanidók, általában 3—4 éve tanulnak hangszereikkel. Év végi vizsgáikra kiváló zenepedagógusok készítették fel a hallgatókat. A hangversenyen harmonika- és gitáregyüttes, valamint esztrád-zenekar mutatkozott be nagy sikerrel. Képünkön a gitáregyüttes játszik. Winternitz Ferenc felvétele © — A CSEKK című kisregény folytatása mai számunkból anyagtorlódás miatt kimaradt. — Az öregek napját szombaton este 6 órakor tartják a tömegszervezetek az istenkúti turistaházban. Az öregeket megvendégelik és szórakozásukról is gondoskodnak. Az óvodások, iskolások köszön tik őket, a magyarnóta-éne- kesek, valamint népizenekar közreműködésével népdal-estet rendeznek részükre. A határőrség tánczenekara pedig tánczenét szolgáltat. „Az äcefr halász és a fontéi filmen R mozik Is bemutatják a „Teukes kapitányát“ A filmszínházak érdekes műsorral várják a közönséget júniusban. Tizenkét új filmet mutatnak be, azonkívül egy nagysikerű különleges alkotást felújítanak. Utóbbi címe: „Kellemetlenkedők”. Az új filmek közül a Nobel-díjas regény világhíre után legnagyobb érdeklődéssel „Az öreg halász és a tenger”-t várják. Hamingway kisregényének hősét, Santiagói Spencer. Tracy alakítja színes amerikai filmen. Ugyancsak nem számit ismeretlennek a „Tenkes kapitánya” című film sem, amelyet a televízió után most kétrészes változatban mutatnak be a mozik. A magyar filmszínházak vásznára kerül júniusban a „Hajrá franciák" című burleszk, aztán a Gershwin zenéjével készült „Egy amerikai Párizsban”, majd az egykori nagy komikus, Max Linder három filmjéből összeállított „Max Linder társaságában”. Bemutatják továbbá a „Nyári intermezzo” című csehszlovák, a „Harc a banditákkal” című szovjet, a „Lányok” című bolgár filmet, továbbá ugyancsak júniusban kerül a mozikba egy másik csehszlovák film (Az eltévedt ágyú), egy görög produkció (Az álmok utcája) és végül két szovjet film (Fehér karaván és Az út kezdetén). — A Komlói Balesetelhárítási Tanács június 6-án gyakorlati vezetéssel egybekötött KRESZ-versenyt rendez gép- járművezetők részére. — A Leöwey Klára Gimnáziumban június 2-án délben dr. Görcs László Igazgató iskolai kiállítást nyitott meg az iskola nevelői és a tanulóifjúság képviselőinek jelenlétében. A kiállítás az intézet 20 éves fejlődését tükrözi és bemutatja a politechnikások munkáját is. A kiállítás helye az iskola II. emeletén a 30-as, 31-es és 32-es terem. Megtekinthető június 15-ig hétköznap de. 8 órától déli 1 óráig és délután 3 órától 6 óráig. — A Baranya megyei Moziüzemi Vállalat teljesen átépítette a szentlőrinci szélesvásznú filmszínházat. A rekonstrukció során a legmodernebb technikai és akusztikai eljárásokat alkalmazták, a nézőtér teljes egészében műbőrös falburkolást kapott és textil „álmennyezetet” is létesítettek. Az átépített szentlőrinci szélesvásznú filmszínház megnyitására június 12- én kerül majd sor. — 315 ezer forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá Mohács lakói a város szépítéséhez. A házak előtti virágágyak rendbentartását folyamatosan társadalmi mun-' kában végzik. — Pécs város I. kerületi Tanács V. B. Mezőgazdasági Csoportja felhívja a lakosság figyelmét, hogy a Mecseki Állami Erdőgazdaság hármasbükki karácsonyfa-telepén június 4-től 10-ig mérgező növényvédőszerrel permetezést végez. Felhasználásra kerülő vegyszer: Wofatox. A szer emberre, állatra és méhekre veszélyes. A permetezett területtől mindenki tartózkodiéj» távol, i