Dunántúli Napló, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-13 / 138. szám
8 napló 1965. JÜNltrS ft Atlétikai verseny PINTÉR József: „Két évvel ezelőtt közéd 300 kisdiáknak adtunk színes, gazdag, egészséges sportprogramot — idén is legalább ennyi fiatalt vár az egyesület.” BODI Dezső: „Nagy Lelkesedéssel fogtunk a szervező munkába és reméljük sikerrel valósul meg az első pécsi nyári sportnapközi.” PUSZTAI József: ..Mindenki ősz szefogott a környéken, sokrétű műsorral várjuk a fiatalokat. Nein akarunk céltalanul kószáló, csavargó gyerekeket látni.” Még hosszú ideig sorolhatnám a neveket, akikkel a napokban beszélgettem és akik összefogtak azért, hogy a pécsi és a komlói iskolásfiatalok ne unatkozzanak a nyáron, hanem testedzéssel, tartalmas eseményekkel töltsék a nyári vakáció napjait. Sok ezer kisdiák készülődik táborba,, rokonokhoz vagy szülőkkel a Balaton mellé, de a szünidő nagy' részét legtöbben Pécsett élvezik, s míg a szülők a munkahelyen töltik a nappali órákat, ők legtöbb esetben nem tudják ésszerűen megszervezni szabadidejüket. Segítőkezet több sportkör és több iskola vezetősége nyújt. Az MTS Elnöksége már három évvel ezelőtt javaslatot tett sportnapközik létrehozására. Az okosjavaslatot kevés egyesület hallot- | ta meg, mert tartottak a nehéz * * ..... mir„ , . . .. ! szervező munkától, nem találták A ixlOO-as váltóban a Műegyetem csapata győzött a Buda- j kifizetődőnek a fáradságot, mert pesti Honvéd és Baranya együttese ellen. Képünk: befut a végsös°ron sem a jelenben, sem váltó a célba. Foto: Czakó •§e,^öben nem lehet profitálni A Komlói Bányász Sportkör két évvel ezelőtt belefogott az akkor még „merész” vállalkozásba. A dicséretes kezdeményezésre — és a későbbi sikerre — akkor bizony majdnem az egész ország sportközvéleménye felfigyelt. Pintér Józsefnek, a sportkör akkori elnökének irányításával. közel háromszáz komlói fiatalnak biztosítottak nagyon gaz-1 dag nyári sportműsort. A szervezés idén is folyik a bányász- városban. Készülődés a nyári szünidőre Sporlnapkőzi Komlón és Pécsújlu'i>yen Sportvetélkedők a Jókai utcában A példa Pécsett ebben az évben talált követőre. A Pécsi Bányász vezetőségének felhívópla- kátait találhatjuk már hetek óta a pécsi házfalakon: ,,Jelentkezz, a Bányász nyári sportnapközi foglalkozásaira!” Bódi Dezső, a sport kör elnöke meséli izgatottan a minap, hogy ők bizony nagyobb visszhangra számítottak. Annyi, de annyi munkát öltek a program kidolgozásába és a szervezésre, hogy nagyon elkeserítő len né, ha csak kevesen vennék igénybe a napközit. Jó szívvel tették és lelkesedéssel, hiszen semmi hasznuk nem származhat belőle. De nem is kellenek a megnyugtató szavak, hiszen ilyen előnyös ajánlatra valószínű később, nagyon sok szülő reagál. Mert hogyan is zajlik lé egy sport- napközi foglalkozás? Reggel 8 órától, délután ötig szervezetten, egészséges környezetben, a legnevesebb pécsi edzők, szakemberek irányításával sportolnak, játszanak a gyerekek. A Bányász sportkör, valamennyi pályáját, minden felszerelését a gyerekek rendelkezésére bocsátja. Atlétizál- nak, tornásznak, kézilabdáznak, kosárlabdáznak, fociznak a fiatalok, több közös kirándulás szerepel a műsoron, autóbusszal Harkányba látogatnak, minden résztvevőt. megtanítanak úszni. Rendszeres orvosi ellenőrzés mellett, elsődleges cél nem a sportbeli előrehaladás, hanem a vidám, egészséges játék és a gyerekek lekötése foglalkoztatása, hogy ne kószáljanak felügyelet nélkül hosz szú hetekig. A foglalkozások július 1-től kezdődően hat héten át tartanak, s szülőknek csak heti húsz forint anyagi megterhelést jelent. A jelentkezések már meg is kezdődtek a Bányász Sportirodában, a Buzsáki Imre utca 5 szám alatt. Végül hozzátesszük még, hogy pihentetőnek elméleti foglalkozások szolgálnak. Szellemi vetélke- iőket bonyolítanak majd le. értékes díjakkal. Lesz siportfUmvetítés. A Testnevelési Tudományos Ta- oáe* Pécs-Baranya megyei Elnöksége pénteken ülést tartott a Megyei TE klubjában. Dr. Kál- maiiezhelyi Zoltán főiskolai tan- vezető tanár, a TTT elnök- mondotta, hogy ötéves műkö- a tán. a TTT újjáalakul és eddigi működésének következtetéseit felhasználva jelöli meg . munkaterületének új feladatait. * Feladata segíteni az egyéni és ke’.lektiv vizsgálódásokat és kuta- tó’Tunikát, tagjai bekapcsolódnak az országos központi témák megoldásának segítésében. A megyei és városi testnevelés és sport fejlődését segítő testületben főiskolai tanárok, testnevelési szakemberek, sportorvosok tevékeny- kert«? k. Közreműködnek a TS-ek által igényeit vizsgálatokban, kutatásokban. Közreműködnek a testkultúrát népszerűsítő ismeretterjesztő tevékenységben, kimunkálják a népművelés és a testnevelési és sport ismeretterjesztés együttműködésének lehetőségeit. Összeállítják és rendszerezik Pécsett és megyében folyó, a testnevelés és sport prpblémái- nak, módszereinek tudományos vizsgálataira irányuló törekvés programját, szaksegítséget nyújtanak a kutatómunkát végzőknek. Biztosítják a publikációs lehetőséget egyrészt a Testneveléstudomány című szaklapban, de kapcsolatot tartanak a többi testnevelési és sport lapokkal is. A ITT szeptemberbe-1 tartja újjáalakulását, amikor már kész kutatási és felmérési programmal kezdi meg a tevékenységét. * A A VAROST TESTNEVELÉSI SPORTSZÖVETSÉG felkéri Serédi (Schwara) Nándor hétfői temetésén résztvevő sportolókat, sportvezetőket, edzőket, játékvezetőket, bogy háromnegj'ed 4 órakor gyülekezzenek a temető főbei iratánál, ahonnét közösen vonulnak fel a temetéshez. A PÉCSI DÓZSA SPORT- EGYESÜLET értesíti a labdarúgást szerető közönséget, hogy az 1965. évi őszi bajnoki labdarúgó szezonra érvényes kedvezményes ülő- es álló helyi bérletek árusítását június 15-től a Sörház utca 8. szám alatti sportirodában megkezdik. A tavaszi bórlrttulajdonosok helyeit július 5-ig fenntartják. Ebben az évben is kiírták a kézilabda Magyar Népköztársasági Kupa-mérkőzéseket. A megyei selejtezőket június 27. és augusztus 1. között játsszák. A legjobban szerepelt négy csapat jut tfir vább, Baranyából azonban, tekintve. hogy a sportág igen népszerű és magas színvonalon áll, nyolc együttes jut az országos selejtezők első fordulójába, melyet október 31-én 127 csapat részvételével játszanak. A selejtező második fordulóját a szövetség november 7-re tervezi, ékkor MAI SPORTMŰSOR VASÁRNAP, JÜNIUS 13. Kézilabda: NB I. mérkőzések: Pécsi Dózsa—FTC, férfiak, PVSK- pálya 9.00, U. Dózsa—Pécsi Bányász férfi, Újpest 10.00. NB H. mérkőzések: Pécsi Vörös Meteor —Tolnai Vörös Meteor nők, PVSK pálya 10.15, Várpalota-Pécsi Építők nők. Várpalota 10.00, Várpalota—Pécsi Ércbányász férfi. Várpalota, 11.00, Komlói Bányász— Győri Vasas ETO férfi, Komló 10.00. Teke: NB I. mérkőzés: PBTC— Z. Danuvia női, PBTC-pálya 11.15.1 NB H. mérkőzések: Pécsi Bányász' —KGM férfi, Pécsbányatelep 8.00, Nagykanizsai Bányász—Pécsi BTCi férfi, Nagykanizsa 8.00, Szombat-) hely—Pécsi Szikra férfi, Szombathely 8.00. Röplabda: NB II. mérkőzések:] Pécsi Dózsa—Testvériség férfi, Tü-' zér utca «.09, PEAC—Posta Távbeszélők, PEAC-pálya 10. ()(). I Sakk: Megyei női csapatbajnok-! ság és egyéni döntők, Déryné u. 4. 9.00. Birkózás: Területi felnőtt sza-| badfogású egyéni bajnokság, Szék-1 szárd 10.00. Vívás: 17—18 éves vívók megyei! válogató versenye, PVSK-csarnok| 8.00. Nagy versenyek előtt a kerékpárosok Viszt Györggyel, a Spartacus- kerekpárosok edzőjével beszélgettünk a csapat közelgő versenyedről. — Sajnos, a romániai körversenyre nem tudtunk legjobb együt tesünkkel elutazni. Egyik legjobb formában lévő versenyzőnk, a kis Rajnai, sérülése miatt nem vehet részt a viadalon, de Holényit is megakadályozta sérülése az utazásban. A két fiatal versenyző sérülése azonban szépen javul, hamarosan megkezdhetik ismét az edzéseket és a csapat legközelebbi erőpróLabdarúgás: NB II. mérkőzés: Pécsi Bányász—Mosonmagyaróvári TE. Pécsújhegy 10.00. NB III. mérkőzés: Mohácsi TE—Nagykanizsai VTE, Mohács 10.30, Nagykanizsai Dózsa—Pécsi Ércbányász, Nagykanizsa, 15.00, Siófok—PEAC, Siófok 15.00. Megyei mérkőzések: Pécsi Postás—Pécs} Szikra, Postás- i pálya 9.30, Pécsi Kinizsi—Lány- J csók. mérkőzés elmarad. Szigetvár—Mágocs, Mozsgó, 10.00, Hidas : —Siklód, Hidas 17.30. Boly—Pécsi Előre, Boly 9.30, Pécsszabolcs— Vasas I. Bányász,' Pécsszabolcs 17.30. NB tartalék mérkőzés: PVSK—Dombóvári Spartacus, PVSK- páiya 11.00. Atlétika: Az országos egyesületi csapatbajnokságok II. fordulójának második napja. Baranya—Bp. Honvéd—MAFC férfi és női NB I. viadal, PVSK-pálya 15.30. Torna: Az országos női felnőtt I. osztályú egyéni bajnokság, a PVSK-tornászok részvételével, Budapest 9.00. Miért viszik el a lovakat? Erősednek Pécs és Lahti sportkapcsolatai Eszéki sportvezetők Pécsett Pécs testvérvárosának, a finn Lahti küldöttsége, dr. Galabár ly bor kíséretében látogatást tett az MTS Baranya megyei és Pécs városi Tanácsánál. A finn küldöttség tagjai, valamint a megye és város sportvezetői megállapodtak, hogy az elkövetkezendő időkben szorosabbá fűzik a két testvér- város közötti sportkapcsolalol. Még ebben az évben finn sportolók látogatnak Pécsre, kerékpárosokat küldenek a Mecsek Kupa Nemzetközi viadalra. A jövő év tavaszán a két város labdarúgói vívnak oda-visszavágó alapon mérkőzéseket, 67-beú pedig a pécsi és lahti atléták mérik össze erejüket. A megyei és a városi Testnevelési Sportszövetség meghívására jugoszláv sportküldöttség érkezett- baráti látogatásra Pécsre. Dr« Csemus Kálmán, a megyei, és Rózsahegyi Mátyás, a városi TS elnökei az eszéki sportvezetőkkel folytatnak baráti beszélgetést* A jugoszláv vendégek megtekintik a város és a megye sportlétesítményeit és ellátogatnak a megyei KISZ-bizottság és a megyei TS balatonfenyvesi sportvezetői táborába is. azonban már csak 63 csapat mérkőzik, november 14-én 31 csapat játssza az országos selejtező harmadik fordulójának mérkőzéseit, az elődöntő 16 csapata november 21-én játszók, míg a két négyes csoportú középdöntő mérkőzéseit Budapesten teremben játsszák november 28-án, december 5-én és 12-én. A középdöntő két csoportjának győztese vívja a Kupadöntőt, melynek időpontja december 19. A megyei selejtezőmérkőzésekre június- 19-ig keli leadni a nevezéseket a Baranya megyei Kézilabda Szövetséghez. báján már ők is ott lehetnek. Július elején a Spartacus-kerék- párosok a hatnapos magyar körversenyen vesznek részt, majd következik a nemzetközi Mecsek Kupa viadal. A romániai verseny esélyeiről a csapat edzője a következőket mondotta: — Hatnapos a verseny, Bukarestben Lesz a rajt és ott is lesz a végső cél. Több mint ezer kilométert kell megtenniük a versenyzőknek, román kerékpárosok mellett az NDK, Lengyelország, Jugoszlávia és Bulgária versenyzői állnak rajthoz. A napokban villámcsapásként« hatott, hogy a Lótenyésztési! Igazgatóság megvonta az öt pécsr ló dotációját, ami azt jelenti, hogy hamarosan lakat kerül azjj istálló ajtajára és az állatokat! nyilván átirányítják valamelyik állami gazdasághoz. A felsőbb, ukász takarékossági okokra hi-1 vat kozott! 1 A sportolókat érthetően letörte a hír, több éves álmukat látják) veszélyben. Éppen ezért kérjük a megyei sportszerveinket, jár-l janak el öttusázóink és lovasaink* érdekében, hogy maradhassanak itt Pécsett azok a lovak. Nem lehetne a takarékosság nadrágszíját azokon meghúzni,* akik sem most, sem várhatóan® a jövőben nem tesznek sokat a magyar és a pécsi sport érde-jj kében? lének útjába eső bármelyik mezői királyával elfoglalnia, ugyanis a támadó király a gyalog útjából nem tudja elűzni a védekező királyt. Ennek folytán a játék —- világos gyalogtöbblete ellenére — döntetlen. Különös sajátossága még a szélső gyalogjátékoknak, hogy a szélső vonalon a gyalog előtt a saját királya áll és az egyedül álló ellenséges király tartani tudja a c, ilL f vonalon a vízszintes közeli oppoziciót, végülis patt lesz a játék, mert a gyengébb foglyul ejtette az erősebb, vagyis a gyaloggal rendelkező királyt. Alábbi állás után játszásával köny- nyen meggyőződhetünk erről. Alapállás: Világos király a7, gyalog a5, sötét király d7. Ha itt világos van lépésen, magától értetődően könnyen fog nyerni, mert l.Kb7 után kényelmesen beviheti a gyalogját. Ha azonban sö tét következik lépésre, az 1. —, Kc7! lépéssel elfoglalja a vízszintes oppoziciót és bezárja a világos királyt az „a” vonalra. Ezután több eset lehetséges. Ha világos király a6-ra, vagy a8-ra lépeget, sötét a c vonalon mindig szembeáll vele és a játék lépésismétléses döntetlen eredménnyel végződili. Ha viszont világos a gyalogjával halad előre, akkor 2. a6, Kc8 3. Kaö, Kc7 4. a7, Kc3! után a játék ugyancsak döntetlen, mert a világos király a sarokba zárva, magatehetelenül mozdulni sem tud. Végül tehát jegyezzük meg, hogy szélső gyalogbevitel esetében a támadó fél csak akkor nyerhet, ha királyával a b7, ilL g7 mezőt el tudja foglalni. A gyalogbevitel játékához befejezésül felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy bármilyen jól ismerjük is a gyalogbevitel és oppozició játékát, soha ne felejtsük el: az oppozició nem cél, hanem eszköz a kedvező helyzetek elérésére. Mielőtt egy állásban minden meggondolás nélkül, sablonosán oppozicióba lépnénk, alaposan gondoljuk át, hogy elérjük-e ezzel a gyalog előtti „kritikus terület” elhódítását és ezzel biztosítani tudjuk-e a játszma megnyerését. A kezdők 10. sz. feladványa as alábbi kétölépéses E MAZEL DUNANTCLJ NAPLÓ az MSZMP Baranya megyei Bizottsága es a megyei taná,:s lapja Főszerkesztő: Vasvart Ferenc SzerkeSztőseg Pécs. Hunyadi János út il. Telefon l5-32, 15-33. 21-60. 26-22. 60-11. - Belpoütikai rovat: 31-68. Kiadja: * Baranya megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út 11 Telefon 15-32. 15-33. 21-60. 26-22. S0-) Pécsi Szikra Nyornaa. Pécs. Munkácsy (Vlináiy utca 10 *zám Felelős vezető: Melles Rezső ßS. WM?.Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj J hónapra 12.— Ft. — Indexszám- zs 054 Világos: Ka4, Vb5, Hbl Sötét: K d Világos lép és a második lépésben mattot ad. Beküldési határidő május 20. vasárnap, „Sakkrovat” megjelöléssel. A kezdők május. 30-i 9. sz. (HERLIN) feladványának kulcsL»- pése: 1. Vhll * a MOKEP Sporthlradókat, a TS oktató sportfilmeket bocsát a szervezők rendelkezésére. A sportkörök közül a Bányászt, az iskolák közül a Jókái utcai általános iskola vezetőit dicsér hét j ük meg kezdeményező kedvükért. Pusztai József, az iskola igazgatója örömmel számolt be arról, hogy kilenc hétre készült a nyári programjuk. A pontos „menetrendben” olyan eseményeket találunk, mint: utcák közötti labdarúgó' bajnokság, ' lábtenisz csapatbajnokság, osztályok közötti kézilabda és kosárlabda bajnok ság. Pár napon belül az egyik tornatermet játékteremmé alakítják át, ahol az asztalitenisz bajnokságokat bonyolítják le. Nagyon sok segítőtárs akadt. A patronáló honvéd .alakulatból, a Területi Nőtanácstól, á szülők közül. A labdarúgó foglalkozásokat többek között Danka Iipre vezeti. A többi szülő is, és a pedagógusok is szervezetten, meghatározott pontos program alapján veszik ki részüket a felügyeletből és a játékok, mérkőzések lebonyolításában. Bizonyos tehát, hogy a nyár minden napján pezsgő sportélet Lesz a Jókai utcai iskola udvarán, amelyet nagy számban keresnek fel az iskola tanulói és a környékbeli gyerekek. s. y. Kézilabda Magyar Népköztársasági Kupa I Egy évvel ezelőtt nagy megelégedéssel vettük tudomásul, hogy felsőbb szerveink megértése folytán néhány hátasló került I Pécsre. A fiatal sportolók hihetetlen lelkesedéssel láttak munkához és ügy Ígérkezett, hogy az . I országos viszonylatban is megismert pécsi háromtusa-sport rövid időn belül átalakulhat öttusává és ezzel egyetemes magyar I sportérdekeket is szolgálna. A lovak nyergeibe nemcsak a ! leendő öttusázók pattantak fel, I hanem igen eredményes lovasiskola is indult, hogy még a téli .időszakot is kihasználják és a bevételből a fenntartási költséget [csökkentsék. Annyira eredményes ■volt a lovassport számybontása Pécsett, hogy a legutóbbi orszáI gos siklósi lovasbajnokság mezőnyében már két versenyzőt is láttunk* * I Egyszóval a tehetséges pécsi fiatalok hálás szorgalommal ké- ! szülődtek az Öttusa-versenyekre. I A kezdők mai rovatában a gyaloggal való játékvezetés tárnáját fejezzük be. Szükséges foglalkozni a távoli oppozicióval, mert tudnunk kell, hogy a távoli szembenállást épp úgy lehet, tartani, mint a közelit és épp olyan eredményesen lehet alkalmazni, mintha a két király között csak egy mező lenne. A távoli oppoziciót legkönnyebben az alábbi példából érthetjük meg. Tételezzük fel, hogy világos király ellen, a gyalog e2-ön, míg a sötét király e8-on áll. Ebből az alapállásból a következő lehetőségek vezethetők le. a) Világos lép és nyer, mert királyával a negyedik sort eléri és gyalogja két kockával áh mögötte. Nem nyerhetne azonban, ha gyalogja e3-on állna, mert akkor sötét szembeállását nem tudná elkerülni. b) Világos lép és nyer akkor is, ha királya nem el-en hanem bárhol az első sorban áll. Nem nyerhetne abban az esetben sem, ha gyalogja már e3-on állna. e) Világos nyer abban az esetben is, ha az a2 mező kivételével a második sor bármelyik mezőjén áll, sőt nyelését az sem befolyásolja, ha sötét kezdi g. játékot. d) Ha sötét lép, a játék döntetlen, még akkor is ha a király nem e8-on, hanem c8-an, d8-on, f8-on, vagy g8-on állna is. Láthatjuk tehát, hogy a távoli szembenállás eléréséhez páratlan számú közbeeső kockasor szükséges, ezt pedig egyszerű leszámolással megállapíthatjuk. Ezzel ellenőrizhetők az esélyek, valamint a játék és ellen játék helyessége. Fenti állásból tehát a játék akö vetkezőképpen alakul. — 1. Kd2, Kd8ü (legjobb mindjárt megszokni a páratlan közbeeső sor tartását) 2.Ke3, Ke 7 3.Ke4, KeO. A szembeállást a sötét király érte el és ha a gyalog e3-on állná, a játék döntetlennel végződnék. A világos gyaloglépése azonban elegendő a nyeréshez, mert megszünteti (tempónyeréssel) a sötétre előnyös oppoziciót. Ha viszont a fenti hadállásban a világos király és gyalog egy sorral feljebb állnak, nem kell sokat számolni, elég, ha tudjuk, hogy a páratlan közbeeső kockasor a fon tos. A ravaszkodó Kd 2-re a legkényelmesebb válasz Kd8. Nem veszít ugyan Ke7, vagy Kd7 sem, de akkor a 2.Kd3 lépésre maradnunk ken a hetedik soron, ha nem akarjuk elveszíteni a szembenállás előnyét, ill. a döntetlen tartásának lehetőségét. Végül ismertetjük a szélső gyalog játékvezetésnek mikéntjét. Eddig ugyanis a példáinkban sohasem helyeztük a gyalogot a tábla szélére, vagyis a bástyák vonalára, mert a szélső gyalog gyengébb, mint a táblán belül elhelyezkedő gyalogok és ezért előnyomulása csak akkor lesz eredményes, ha sikerül az ellenfél királyát nemcsak attól a mezőtől, ahová igyekszik, hanem a két mellette lévő vonaltól (b, vagy c. HL f, vagy g) is elzárni. Ennek oka az, hogy a tábla széle miatt hiányzik egy mező az átlós előnyomuláshoz. A szélső gyaloggal nem nyerhetünk, ha az ellenfélnek •iite.kűl • bemeneté Ülést tartott a Testnevelési , Tudományos Tanács