Dunántúli Napló, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-04 / 130. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunámon napiö-[WÉHT—~ W—— lim I I I ■ I II - —- i ..... _ . nnpMIMMWMMI !■ 11 ■! I MH II 1 III i «■ lHWl —IW——W———— —nf A z MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja________ X XII. ÉVFOLYAM, 130. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR 1965, JŰNIUS 4., PÉNTEK Megkezdődtek a III. Pannónio snezőgcizdaség! napek 300 szakember tanácskozik az állattenyésztési és növénytermesztési szekcióban Ülök az írógép mellett — vezércikket kell írnom az öregek napja alkalmából. Felkészültem rá, az íróasztalomra kitettem a jegyzetfüzetemet, amibe sok adatot feljegyeztem; — megyénkben az állami szociális otthonokban 1075 idős ember él. havonta 1200—1300 forintba kerül az ellátásuk, csak Baranyában mintegy 15 millió forintot fordít az állam a szóéi ális otthonok fenntartására, ez év második felében Görcsöny- ben és Gödreszentmártonban újabb szociális otthont nyitnak, sok még az idős, az eltartásra szoruló ember, a megyében közel 1000 idős bácsika, nénike kap közsegélyt, azok. akik otthon élnek a kis házukban, vagy lakásukban, de nincs aki gondoskodjon róluk, ezért segíti őket az állam... Amikor eddig eljutottam — becsuktam a jegyzetfüzetemet. Nem adathalmazra van szükségünk az öregek köszöntésére. Valami egészen másra... Szívre, őszinteségre, megbecsülésre. Mert ezt várják tőlünk, gyermekeiktől. Tiszteletet, a melegszívű szeretetet kérik, ezek éltetik őket. Tudom. Tudom, mert sok idős embert ismerek. S közülük is legjobban a — szüléimét, a 72 éves édesapámat, a 65 éves édesanyámat. Amikor hazamegyek látogatóba, azt sem tudják, hogyan törüljék meg a széket, amikor le akarok ülni, ott sürögnek, forognak körülöttem, kínálnak enni-, innivalóval, s nem lehet olyan kérésem, amit megtagadnának. S mit kémek cserébe? Egy ölelést, egy „csókolom édesanyám, csókolom édesapám” — köszöntést. Mindössze ennyit, amit én is szeretnék megkapni idős koromban gyermekemtől. Hiába pötyöghetem az írógép billentyűit — nem tudok az óregek napja allcalmából „vezércikk-stílusban” írni. Könnyű lenne egyszerű köszöntőt gépelni, annyi sort, hogy éppen két hasáb legyen az újság első oldalán, aztán kipipálni a határidős naplóban, — hogy ezen a feladaton is túl vagyok. Nem köszöntőt akarnak ők olvasni az újságban... Küzdelmes életük volt fiatalkorukban. Vigyázzba kellett állniok a mindenkori főnök előtt, süvegelve kellett mélyet hajolniok, ha jött a jegyző, vagy az ispán. A mindennapi kenyér utáni hajsza mélyített barázdákat arcukra, kérge-sítette tenyerüket. Tűmiök kellett sokszor a megalázást is, — meri otthon falatra várt a család, a gyerekek. Idős bányászok mesélték, hogy amikor hivatta őket az akna igazgatója, az irodában egy kör volt a padlóra rajzolva, abba kellett állniuk, onnan el nem mozdulhattak, így beszéltek velük. A hivatalokban pedig az Íróasztal mellől fel kellett állni, ha jött a vezető ... Így éltek. S ha szólni mertek, ajtót mutattak nekik — helyükbe jöttek mások — az emberpiacról. S mégis: voltak, akik kiegyenesítették gerincüket — voltak tízen, százan, ezren, tízezren, százezren... akik emberibb bánást kértek, akik nagyobb szélei kenyérért emelték fel szavukat, s ha kellett, sztrájkoltak, harcoltak, oda álltak a csendőrszuronyok, a puskagolyó elé is... Ok a mi apáink, nagyapáink, — a mai öregek. És mégis mennyien megfeledkeznek róluk, csak legyintenek, ha régről beszélnek. Igaz, — a 20 évesek már nem ismerik azokat az időket. Az életből ne is ismerjék meg soha! „Érdekes” emberek a mai öregek. A munka átitatta testüket, lelkűket — és száz- és százezren közülük ma sem tudnak „nyugdíjban lenni”. Valamit mindig tesznek-vesznek, a ház körül, sokszor elsétálnak a gyár, az üzem felé, bepillantanak a kapun, néha fejcsóválva nézik, — ejnye, a mi időnkben az igazgató elzavart volna bennünket, ha ilyen munkát adtunk volna ki a kezünkből... „Majd a nagymama elmegy a gyerekértf”— „majd a nagymama elhozza a tejet” — „majd a nagymama befizeti a villanyt” — hangzik a refrén sok családban. És a nagymama megy, eltipeg a gyerekért az iskola elé, délelőtt vég g jár ja az üzleteket, aztán siet haza, hogy mire a fiatalok hazaérnek — főtt étel legyen az asztalon, de a lakás is rendben legyen, a mosást is elvégzi addig... Örömmel teszi, mert segíteni akar, hasznosítani magát — ha már a gyerekeknél lakik és azok gondoskodnak róla. S mennyi fiatalnak nem jut eszébe, hogy nem is ők gondoskodnak a mamáról, hanem a mama róluk... Nyugodtan dolgozhatnak, mert a mama, a nagymama otthon mindent elintéz,' ha kedvük úgy adódik, elmehetnek szórakozni, táncolni — nem kell haza sietniök, mert ott a mama, a nagymama, aki vigyáz az otthonra. A mamák, a nagymamák, az idősek mindezért sokszor még egy jó szót sem kapnak cserébe... Öregek, idősek — lassúbb már a lépésük és sokszor „rigo- lyások” is. A mai dolgokra nemegyszer csak a fejüket csóválják, nem értik, az ő idejükben nem így volt. És sokszor emlegetik a „mai fiatalokat”... Pedig ezek a fiatalok építették Komlót, Uj-Mecsekalját, Kazincbarcikát, Dunaújvárost... Pedig ezek a mai fiatalok ülnek a traktoron, hajolnak a ter- vezöasztal fölé... építenek, szép, új, szabad életet alkotnak. De... igen, néha-néha sokan meg is feledkeznek magukról, tiszteletlenek az idősebbekkel szemben, sokuknak valahogy „túl jó dolguk” van... Az idősek, az öregek intő szavára mindig figyelni érdemes ... Tiszteletet, megbecsülést érdemelnek anyáink, nagyanyáink, apáink, nagyapáink. Nyújtsuk nekik a szeretet virágait — ma is, holnap is, holnapután is. Garay Ferenc Csütörtökön délelőtt a Pécsi járási Tanács nagytermében ünnepélyesen megnyitották a in. Pannónia mezőgazdasági napokat. A háromnapos szakmai tanácskozásra az ország minden részéből mintegy 300 mezőgazdasági szakember gyűlt össze. A megnyitón megjelent H. Clausen proI fe&szor. a koppenhágai kir. állatorvosi és mezőgazdasági főiskola tanszékvezető tanára és dr. S. Barbier, a linzi nitrogénművek kutatási osztályának vezetője. A III. Pannónia mezőgazda- sági napokat Földvári János, a Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökhelyettese nyitotta meg, majd dr. Szűcs Kálmán, a Földművelésügyi Minisztérium szakoktatási és kísérletügyi főigazgatóságának vezetője „A szakmai képzés szerepe a mezőgazdasági termelés fejlesztésében” címmel tartott előadást. A szakmai képzés szerepe a mezőgazdaság fejlesztésében —« örvendetes, hogy napjainkban kevés olyan tanácskozás. tudományos ülésszak van a mezőgazdaságban, ahol a szakoktatás fontosságáról ne esne szó — mondotta az előadó. — A nagyüzemi szocialista mezőgazdaság fejlesztése igen bonyolult, sokrétű, nehéz feladat. Alapjában véve elmaradott mezőgazdaságot örököltünk és ennek az évszázados elmaradottságnak felszámolásához, a fejlett mezőgazdasággal bíró országokhoz való fölzárkózáshoz, a 'korszerű nagyüzemi belterjes mezőgazdaság kialakításához — a nagymértékű anyagi ráfordítások mellett — a szakemberek és szakmunkások sok ezres, sőt százezres számára van szükség. Ahhoz, hogy a mi mezőgazdaságunk is elegendő és jó terméket gazdaságosan termeljen, s így a lakosság igényét mind nagyobb mértékben kielégítse és versenyképes legyen a világpiacon —, elengedhetetlen, hogy a világ fejlett mezőgazdasággal rendelkező országaihoz Az Országos "!ziigyi Főigazgatóság tájékoztatója A nyugat-dunántúli folyók felső szakaszain tovább apad a víz. A Rábán levonuló árhullám Sárvárnál tetőzött. A Duna az osztrák és a magyar szakaszon Paksig árad, lejjebb a déli országhatárig még las- Bnn apad. Az elmúlt 24 órában Budapestnél t centiméterrel áradt, viszont Baján hét. Mohácson pedig 8 centiméterrel apadt a folyó. A Duna árhulláma Budapestnél vasárnap az előző árhullámnál némileg kisebb vízállással tetőzik. Mohácsnál a jövő hét közepén, az előző árhullám legmagasabb szintjét elérő víz állással várható a tetőzés. A Duna menti vízügyi igazgatóságok fokozott erővel folytatják a védekezést az átázott töl tésszakasz okon. Szekszárdig első- és másodfokú. Szekszárd és a déli országhatár között pedig harmadfokú készültség vigyázza a gátakat. hasonlóan a műszaki-technika; fejlesztés, a tudományosan megalapozott korszerű termelési, üzemszervezési módszerek nálunk is a gazdálkodás széleskörű gyakorlatává váljanak. Egyre kevesebb ember dolgozik a mezőgazdaságban A szaktudás növelése ma a mezőgazdasági termelés fejlesz tésének egyik nagy tartaléka. Ezért a mezőgazdasági nagyüzemekben dolgozó mezőgazdasági mérnökök, technikusok eredményesebb munkájának is döntő feltétele, hogy a mezőgazdasági üzemek dolgozói műveltek legyenek, többségükben a szakmunkás, illetve betanított munkás szak- képzettséggel rendelkezzenek. A mezőgazdaságban a szakmunkás! gén y a szocialista átszervezés után ugrásszerűen növekedett. Mintegy 200—250 ezer szakmunkásra volna szűk ség. A szakmunkásképzés az elmúlt években mind a fiatalok, mind a felnőttek körében jelentős számszerű növekedést ért el. 1964 év végéig mintegy 66 ezren szereztek szakmunkás-bizonyítványt. A szükséglethez mérten ez elenyésző. A mezőgazdasági népesség alakulása is követeli, hogy a mezőgazdaságban minél több jólképzett ember doW^zék. Világszerte tapasztaljuk, hogy a korszerű mezőgazdasággal rendelkező országok mezős*/» daságában csökken a keres'k aránya. Ma már az Egyesült Államokban csak 8.2 Hpi'an- diában 12, az NSZK-ban »4. Franciaországban pedig 28 százalék a mezőgazdaság; keresők aránya. Magvarország/m is tizenöt év alatt 54.7 százalékról 32,7 százalékra csökkent. Ezt a nagyarányú munkaerőcsökkenést csak szakképzettebb dolgozókkal a munkatermelékenység jelentős fokozásával leszünk képesek pótolni. A mezőgazdasági üzemekben tervszerűbbé kell tenni a szakmunkás-képzést. Nem szabad tovább megtűrni az ötletszerűséget és a cél nélküli számszerűséget. Azoknak az üzemeknek a vezetői cselekszenek helyesen, akik az üzem termelési feladataiból ég a távlati fejlesztésből kiindulva azokra a munkakörökre képeznek ki szakmunkásokat. ahol a termelőeszközök korszerűsége és a termelés módszerének sikeres alkalmazása már a tapasztalatokon alapuló ismeretekkel (Folytatás a 3. oldalon) 3Cötiijtniap (iiitrekeknek — Higyje el, falun a könyvheti sátornak leginkább mindig a gyerekek örültek. Ilyenkor „szabad a vásár”, jobban lehet fogdosni, válogatni. A „nagyok” bejönnek a boltba is, ha kell egy könyv. Ezeket Mezei Imre, a bólyi földművesszövetkezeti kultúr- cikkbolt — egyúttal könyvesbolt — vezetője mondja. A többit a tenyerek árulják el. A tenyerek négyen vannak, s arra szolgálnak, hogy két bólyi srác kicsit megtámaszkodjék velük az üzlet kirakatüvegén. Kívülről. Ezért kicsit, persze éppen csak, rátapadnak az üvegre, aminek következtében a két tízéves fiatalember felderítheti, hogy lesz-e holnap a sátorban Fekete István, Verne, az Ezüst tó kincse, lapu valami más iá indiánot. A négy tenyér eltűnik, a felderítés sikerült. Bólyban fél óra múlva minden 14 éven aluli állampolgár tudja majd, hogy holnap mi lesz a sátorban. Mert a sátor az más mint a bolt, ott talán még köszönni sem kell... * Miki, a meszest ablakok réme mesélte vasárnap délben: — A csoda gondolta, hogy ennyi gyerek összejön ide, erre a ... könyvnapra, vagyis, ide a meszesi kultúrházba. Az a bajúszos bácsi mondta, hogy háromszázan is vagyunk, de nekem mindegy, mert én nem járok iskolába és nem tudok számolni. — Én nem láttam a sz’n- padra, mert az az undok nagy srác ült előttem. Azt sem tudom, ki beszélt, ez • bajuszos bácsi-e a színpadon, vagy a bábú, ami a kezében volt. A hangja azért úgy szólt, mintha a bábú lett volna. — Nem láttál semmit, és mégis ott maradtál? — Igen, mert aztán jött egy író bácsi és elmesélte a kiskondást, meg a kunkori farkú kismalacot. De a három kis traktorost is elmesélte, és még egy mesét. A Pisti mea csokit kapott, mert meamovd- ta, hogy egy verset Petőfi Miklós írt... De én aztat még nem tudom, mert vem járok iskolába. Ha majd Aá- rok, akkor megvetetem anyuval a kunkori farkú kismala- cos könyvet és mindig elolvasom. Tessék mondani, a bácsi is a Dózsának szurkol?! Földessy Dénes Tisztelet, megbecsülés
