Dunántúli Napló, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-09 / 108. szám

Ml MÄJTJB L napló 5 Évezredek óta jó otthonra, üdítő vízre, bőséges táplálék­ra lelt itt az erdő vadja, a rétek és a csalitok minden madara, az ízes gyümölccsel kínáló domboldalak minden ősi embervándora. És még mindezeken felül ősidőktől van ennek a tájnak egy nagy ajándéka: az éltető napfény, amelynek itt gazdagabban öm­lik szét aranya, amely íze­sebbé érleli itt a gyümölcsöt, mert a Zengő és a Hármas­hegy szélfogó falként maga­sodik a táj északi oldalán. Ez a vidék dajkálta itt a leg­ősibb kor emberét, ez adja meg az itt munkálkodó nép­nek ma is az élet gazdag le­hetőségeit, Az őskor sága szerint a XI. századig békében éltek együtt a hon­foglaló, az őket leigázó ma­gyalokkal. Őseink Már az i. e. m. évezred második felében pezsgő élet folyt itt. Az Aranyhegyen és a közeli Zengővárkonyban az ún. „lengyeli kultúra” gazdag lakótelepét tárta fel dr. Dom- bay János. Ez a kultúra, amely nevét első feltárási he­lyétől, a Tolna megyei Len­gyel községtől kapta, a múlt század végén, itt nemcsak a vonaldíszes agyagművesség emlékeit fejlesztette tovább, hanem a jó lösztalajon meg­kezdte a földművelést, a házi­állattartást is. A településhe­lyek közelében feltárt egykori temetők a halotti kultusz gaz­dagságáról tanúskodnak. A sírokból előkerült agyagedé­nyek, munkaeszközök, fegyve­rek elárulják az őskor itteni emberének aránylag magas anyagi kultúráját. A kőből, csontból készült használati tárgyak, fegyverek azt is iga­zolják, hogy az itt található anyagok szolgáltak nyersanya­gul, sőt még a sírokból előke­rült festett edények vörös festékét is a pusztakisfalui vasérc szolgáltatta. Ennek a kornak emberei már ismerték a szövést is, a lakás világítá­sára pedig agyagmécsest hasz­náltak. Művészetüknek kima­gasló értékű emléke a gyer­mekét szoptató anya szob­rocskája Zengővárkonyból — (festett, kultikus edény fogan­tyúja volt). A rómaiak A népek sorában több ván­dor fordult meg itt, de hosz- szabb időre csak a rómaiak rendezkedtek be a kömyé- k?n. Pécsvárad határában vitt a Pécsről (Sopianae) Öbudára (Aquincum) vezető római ha- diút. Ennek mentén települ­tek meg a római hivatalno­kok és kiszolgált katonák _ a kapott birtokon. Ilyen magán­telep, gazdasági központ volt az a római villa is, amelynek maradványai Hosszúhetény határában, annak Pécsvárad- dal szomszédos részén, a Somkerék dűlőben láthatók. A Zengővárkonyból indult bekö­tőút mentén a IV. sz. körüli időből előkerült temető és más adatok azt igazolják, hogy Pécsvárad közvetlen környéke a rómaiak korában is sűrűn lakott terület volt. Már a népvándorlás kor­szakára utalnak a nyugati ger­mán télenesek előkerült emlé­kei. Később az avarok sűrű települései jelennek meg a mai Erzsébet, Nagypall, Ké­keid. Fazekasboda, Szebény és Mecseknádasd határában. A földművelő és állattartó népek sorában a szlávok kö­vetkezték az első évezred vé­ge körül. Pribina szláv feje­delem alattvalói voltak ezek, akik a feltárt temetők tanú­Baranyát, így ezt a vidéket is a Botond-törzs nemzetségei kapták szálláshelyül a honfog­lalás után. őseink nem fog­lalták el a szlávok települé­seit, nem is települtek házaik­ba, mert pásztorkodó életük sátorhoz, vándorláshoz kötöt­te őket. Ebből magyarázható, hogy a leigázott nép többsé­ge, birtokával együtt királyi fennhatóság alá került. Mind ezeknek a népeiknek felügye­lete, mind a Koppány lázadá­sával egyetértők fékentairtása, a pogányság megtörése, a té­rítés és a kereszténység meg­erősítése arra indították I. István királyunkat, hogy itt a déli végeken a maga ural­mának erősítésére megalapít­sa a később olyan nagyhírű bencés apátságot. Az apátság megjelölése azonban elég hosszú időn át nem Pécsvárad nevével történt, minthogy a település ezen a néven akkor még nem létezett. A Mecsek keleti vonulatának itt látható legmagasabb (682 m) csúcsát akkor még nem Zengőnek, ha­nem Mons Ferreus-nak, Vas­hegynek, Vasas-hegynek hív­ják. Ez az elnevezés szolgál a kolostor közelebbi megjelö­lésére, s így említik azt va­sa shegytovi apátságként az el­ső írások. A kolostor a mai vár he­lyén, a 259 m magas hegytövi dombságon épült, és I. István koréban a szentmártonhegyi (pannonhalmi) rendházzal majdnem egyenrangú helynek számit. Az alapítás évét nem ismerjük. Az egyik adat sze­rint 998-ban, a másik szerint 1000—15 közötti időben, te­hát még a pécsi és a kalocsai egyházmegye kialakítása előtt alapította I. István király. A kolostor alapításáról, vagyoná­ról, az itt meginduló életről oklevelek, egykorú és későbbi írások is bőven tájékoztatnak. A szokás szerint a kiváltsá­gokat, az adományokat és a kötelezettségeket még az ala­pító király életében foglalták írásba, de ez az eredeti ala­pítólevél elveszett. Az apátságnak reánk ma­radt ún. alapítólevele a XIII. sz. elejéről (1200—1228) szár­mazó hamisítvány, amelynek kiállításához több eredeti ok­levelet és mintát is fölhasz­náltak. így a kolostornak a XIII. században birtokolt ja­vait úgy tünteti fel ez az alapító okmány, mintha azok II. Béla király adományaként már a XI. században oda tar­toztak volna. A kolostor ünnepélyes föl­szentelése a király jelenlété­ben 1015. augusztus 15-én me­hetett végbe, amikor az ere­deti alapító okmányt maga a király adta ki. Az alapítóle­vélben felsorolt javak igen gazdagnak mutatják az apát­ságot. A felszereléskor kiállított leltár adataiból is következtet­hetünk az anyagi javak bősé­gére. Ebben különleges minő­ségű keleti selyemből készült miseruhákról és egyéb egyhá­zi személyeknek való ruhákról olvashatunk. Megemlékezik a leltár a templom díszítésére és a szertartásokhoz használa­tos, rendszerint aranyból ké­szült keresztekről, kelvheikről, bor- és víztartó edényekről, tömjénezőkről is. A kolostor könyvtára a könyvek számát és értékét tekintve vetekedett a pannonhalmi és a bakony- béli kolostori könyvtár kin­cseivel. Pécsváradnak a XI. sz. közepén 58 kódexe volt, ami a könyvek akkori értékét ismerve legalább annyi falu területét jelenti jobbágyostul. A kutatókat régtől izgatja az a kérdés, hogy hol kell keresniük az egykor olyan hí­res kolostort. A kolostor a mai vár felső udvarának nyu­gati sarkában látható, több­ször átépített magasföldszintes főépület helyén és annak kör­nyékén állt. Ennek az épület­nek alagsorában és magas- földszinjén maradt reánk a rendház temploma és kriptá­ja, altemploma. Ezt a templo­mot Keresztelő Szt. János templomának nevezték. Az al­templom közepén álló pillér' lábazata és oszlopfője egy­aránt románkori építésze­tünk kezdő időszakából, a XI. sz. elejéről való. Ugyanezt bi­zonyítják a szentély román ablakkeretei és a közvetlenül szomszédos helyiségek román ablaknyílásai is. Ebben az al­templomban temették el — egy oklevél tanúsága szerint — Damaszló Árpád-házi her­ceget is. Hogy ez a templom a maga pompájával, művészi értékeivel nem állt utolsó he­lyen, azt a reánk maradt fal­festmények közel 1000 év után is igazolják. A kolostorban a szokásos helyiségeken kívül — és ezt is az alapítólevélből tudjuk — betegszobák, fürdőhelyiségek, sütőüzem és műhelyek is vol­tak. Az utóbbiakkal kapcso­latosan említi az oklevél a ko­lostor vízvezetékét is. Hogy az valóban megvolt, azt a mai református temetőben sír­ásáskor többször előkerült ma­radványai bizonyítják. A nyo­mok szerint ez a vezeték az ún. Királygát forrástól termé­szetes eséssel vezette a vizet a kolostorba, amelynek — mai ismereteink szerint — saját kútja nem volt. A kolostort kezdettől, ami­kor a pogányság még fel-fel- éledt a vidéken, katonákkal erősen biztosította a király, de a mileseknek is elrendelte az alapító király, hogy a kolos­tor védelmére kötelesek ösz- szeseregleni, ha „a vidéken lázadás ütne ki”. Szolgálta azonban ez a katonaság az új hit érdekein kívül a királyi birtok érdekeit is. Hondák A pogány hagyomány na­gyon sokáig él itt, s Attila és Csaba ma is előkerülnek me­sékben vagy elnevezésekben. A Zengő mögött húzódó völgy neve Rékavölgy, Réka. Azt mesélik róla, hogy Attila leg­kedvesebb felesége ott van el­temetve aranyhintójával együtt. A hagyomány a Réka közelében, egy domb ormán, festői helyen látható vár, a Rékavár vagy Rákvár eredetét is a hunok idejére teszi, és azt tartja róla, hogy ezt Attila építtette Rékának. Erős népi hagyományai, sőt, okleveles bizonyítékai is van­nak az itteni fejedelmi, majd királyi birtokok egykori lé­tezésének. Egy királyi ado­mánylevél határleírása a köze­li Mecseknádasdot mondja ha­tárosnak a britek (angolok) vagy a besenyők földjével. A bizonytalanságot az okozza, hogy a legfontosabb szó a „cum Terra Brittannorum” ki­fejezésben „Bissinorum”-nak is olvasható. A közelben fekvő helyek, egykori bessenyő faluk sora inkább cáfolni látszik a britek egykori Ittlétét, de a néphagyomány az vallja, hogy István király ezt a területet két angol királyfinak adomá­nyozta, akik a trónöröklés kö­rül támadt belső viszályok miatt menekültek ide. A bir­tok központjának a hagyo­mány Rékavárat (vagy Rák­várat) jelöli meg. A hagyo­mány szerint az egyik királyi herceg, Edward, István király Ágota nevű leányát vette fe­leségül A hercegek állítólag visszakerültek hazájukba, s itt született gyermekük skóciai Szent Margit néven vált hí­ressé. — A tájnak a magyar királyi családdal való kapcso­lata sem halványult el a nép emlékezetében. Imre herceg­nek állítólag nagyon kedves vadászterülete volt a vár kör­nyékén elterülő hatalmas er­dőség. Egy megsebesített vad­kan állítólag itt is ölte meg. A király szeretett fia halála helyén templomot emeltetett. Az idők folyamán kissé módo­sult alakban ugyan, de ott áll a szentegyház ma is közvetlen a 6-os út mellett, ahol az a Nádasdi völgy és Mecsekná­dasd falu után hatalmas ka­nyarral nekiindul a Mecsek­nek Pécs felé. Az alapítás után egy év­századdal ismét a történelmi érdeklődés középpontjába ke­rül az vasashegy-tövi apátság. A várban rejtőzött el Almos herceg fia, akit atyjával együtt Kálmán király megva- kíttatott. Vak Béla itteni fog­ságáról a Gesta, az ún. alapí­tólevél és a helyi hagyomá­nyok szólnak. A gazdag apát­ság a birtokok jó részét II., vagy Vak Béla adományá­nak mondja a menedékért és szeretetért, amelyet a király egykor itt élvezett a kolostor falai között. A virágzó és egyre gyara­podó, bővülő kolostort tűz­vész pusztítja el II. Béla ide­jében (1141—1161). A helyre- állítás után (1158) külön ki­rályi adománylevél erősíti meg az apátságot korábbi jo­gaiban és kiváltságaiban. A szép fejlődést azonban itt is megszakítja a tatárjárás. A Dunántúlra átözönlött tatár hordák feldúlták a kolostort és kardélre hányták annak lakóit. Mivel ide a környék lakossága is bemenekült, bíz­va a falak, a templom, a pin­cék oltalmazó erejében, bizo­nyára sokan pusztultak el itt a vár felperzselésekor. . A tatárok kitakarodása után, IV. Béla idejében újra­települ a hely,•és az új apát a kolostort és a templomot olyan védőfallal építteti körül, hogy az még a tatárokénál erősebb támadások ellen is képes legyen védelmet nyúj­tani. A tatárjárás után A XII. század derekán hos- pesek, vendégnépek jöttek a kolostor mögötti magaslatra, ahol már három kisebb fa­lucska feküdt. A magyarok mellé jöttek ókkor a nyugati szlávok, németek, hazai be­költözők, de még olaszok is. A kolostor-környéki települé- lések összefoglaló neve Uj- Pécs, Novo Peech lett. így most már a település áll Vá­radból, azaz a kolostor körüli településből, Váraljából (a mai Vár utca helyén), a ko­lostor lábánál települt részé­ből és Uj-Pécsből. Az írások az így kialakult helynek már 2 piacát is említik, ami for­galmasabb településre vall. A hely nagy forgalmát elsősor­ban sokfalús nagybirtok vol­tának köszönhette, a XIII. sz. közepétől pedig hiteles hely- lyé alakulván, azért keresték fel többen. A kolostor apátjai a király tanácsának tagjai voltak, és a kolostor mind több új adományt nyert alat­tuk. A XIV. sz. első felében a hely már Pécsvárad néven tűnik fel mezővárosi rangban, A kolostor befolyása, gaz­dagsága az Anjouk alatt sem fogyatkozott meg. Jordán ne­vű apátja 1367-ben, Nagy La­jos uralkodása, a pécsi egye­tem alapítása évében, a mai főépület helyén fényes palotát építtetett, a harcias természe­tű Csöméni Imre apát pedig (1391—1409) valóságos erődöt húzatott a palota köré, és an­nak védelmére őrséget állított. A külső ellenség támadásától való félelem és a jobbágyok elégedetlensége, lázadása elle­ni védekezés szándéka az apá­tokat a falak minél jobb meg erősítésére ösztökélte. Tornyos kőbástyák épültek, a hadvise­lésben jártas várnagyokat fo­gadtak. Hunyadi János idejé­ben a vár a maga 200 fegy­veresével országosan is jelen­tős erősségnek számított. A napjainkban is látható kőfal­maradványok és az öreg to­rony a XIV. században épül­tek fel. amit a falak mérete­zése és az azóta befalazott ágyú-lőrések is elárulnak. A vár mai alakjában egy ágyútomyot mutat, az úgy­nevezett öregtomyot U-alakú alaprajzon. Ez a kelet felé néző torony a várhoz fölve­zető út védelmére szolgált. Aljában ma is láthatók a ro­mánkori lőrések, és az általuk megvilágított belső terem. A mai toronynak volt egy a kolostori főépület nyugati sarkán épült párja is, sőt az északi és keleti kőfal előtt is vannak maradványai elpusz­tított tornyoknak. Mohács A mohácsi csatába innen is elment az apát és banderális hada. A gyásznap után fönn­maradt ugyan még a kolostor, de a szerzetesek száma egyre fogyott. Utolsó javadalmas apátja a Martinuzzi Fráter György, aki tudja, hogy a ki­rálytól hiába vár segítséget a török ellen, s ezért Horvát Sándor nevű várnagyával le is romboltatta a falakat. 1543 nyarán Siklós, Pécs, Simon- tomya, stb. mellett Pécsvára- dot is megszállja a török, a szerzetesek elmenekülnek, hogy többé sose térjenek visz- sza az apátság területére. A török hamarosan újjá­építi a várat, felszereli azt ágyúkkal, fegyveresekkel, és élelemmel. A török adólajst­romok azt mutatják, hogy a Felsőváros és a Váralja nem néptelenedett eL Bádeni Lajosnak, a törököt kiűző seregei kiűzik azután 3. törököket innen is, de jelen tősebb hadműveletről nem szólnak a feljegyzések. A ko­lostorvár elhagyatottan ro­mokban kerül vissza magyar kézbe. Az elpusztult falakra új felsőrészt építtet, és az egész várat rendbe hozatja, lakhatóvá teszi Zinzendorí Fü- löp kölni bíboros, Pécsvárad új kinevezett, javadalmas apátja. Ez a munka 1729-ben fejeződött be, és ettől ura­dalmi központ, a praefektúra zátartozó Vasason megnyitot­ta a bányát, itt volt Széchenyi is, hogy ennek a ritka vállal­kozásnak tanúja lehessen. A ma A vár ma jelentős idegen­forgalomnak örvend. 1948-ban már megkezdődtek, 1957 őszén újra folytatódtak az ásatások, műemléki feltárások és hely­reállítások. 1959-ben a falu felőli toronyban megnyílt a turistaszállás, a restaurált al­templom melletti helyiségben pedig a dr. Dombay János ásatásainak értékeit bemutató helytörténeti kiállítás. Külön figyelmet érdemel az itt el­helyezett érem- és jelvény­gyűjtemény és az országban egyedülálló tojásgyűjterrény. Még mindig vannak azonban, fontos teendők a várral kap­csolatban. Folytatni kell a ku­tatást. különösen pedig az al­só várudvarrész feltárását* mert bizonyosan még több fontos dologra deríthet fényt a régészek munkája. A váron kívül érdemes itt megnéznünk még néhány mű­emlék jellegű épületet. Az 1740-es években épült a maa Gépállomás, az 1790-es évek­ből való a mai járásbíróság épülete. Az 1850-es években járási székhely lett Pécsvárad és megépült neo-gótikus stí­lusban a járási tanácsház, amely ma a községi tanács háza. A már említett 2 ka­tolikus templomon kívül mű­emlék a plébániaház, a hegyi iskola és a patika stb. A Fel­szabadulás téren áll az 1805- ből származó Szentháromság oszlop, amelynek szobor- és relief-csoportozata is megér­demelné, hogy mielőbb rend­behozassák. Az oszlop keleti oldalán a vár öregtornya lát­ható még a török félholddal, az első oldalon a sárkányölő Szt. György figuráját faragták kőbe. (Ez a kép volt a hódolt­ság után a mezőváros címere.) Pécsvárad a két világháború között a tejgazdálkodásban ért el jelentősebb eredményeket, A felszabadulás óta nagy ga­bonaraktára épült, gépállo­mása, kultúrháza, járási könyv tára, most pedig gimnáziuma is' van már. Idegenforgalomról is csak azóta beszélhetünk itt, amióta közel és távol valóban ismertté lettek a nép köré­ben a látnivalók, és amióta az idegenforgalmi szervek és az úriszék működési helye sokáig. A vár mai képe nem sokban különbözik annak a XVIII. század első harmadá­ban kialakult képétől. A meg újult uradalom munkásai kö­zött ott dolgoznak már a szlá­vok, magyarok mellett a ba­jorok is, akik a XVIII, szá­zad elején érkeznek ide. Ren­geteg pörlekedés után újra ki­alakul az apátsági uradalom, amelyet aztán Mária Terézia királynő a vallásalaphoz csa­tolt, és jövedelmét a buda­pesti tudományegyetem fenn­tartására rendelte. Később szétválasztották a földműve­lésre alkalmas területeket és az erdőt, és az utóbbiból a XX.'- század elején megalakult az erdőgazdaság. Az uradalom a maga 29 községével mind­végig rányomta bélyegét a hely, sőt a környék fejlődé­sére. A kezdeményezések, sem hiányoztak az uradalom éle­téből. Amikor például a hoz­gondoskodnak az érdeklődők igényeinek kielégítéséről. A kirándulóknak nem sza­bad úgy elmenniük Pécsvá- radról, hogy ki ne tekintse­nek a Tóvölgybe, az igen szép környezetben látható Dombay- tóhoz. Ez nemcsak Baranya megye nagy régészének, a Pécsvárad környéki ásatások kiváló szakemberének emlékét idézi, hanem a csónakázóval, a táj szépségeivel, derűiével felejthetetlenné teszi a Pécs- váradon töltött időt. Az arany­ló napfénnyel, a virágzó tava­szi vagy hervadó őszi fák pompájával itt nem lehet be­telni! Az élet gazdag áradása nemcsak a múltban hívogatta ide az embert, hanem hívja ma is. Aki pedig már eevszer megismerte Pécsváradot és környékét, az újra meg 'lira visszatér erre a naffyrr>jHú. oihentető. erőőzsörwású és ígéretes jÖ”ő:’" v,~iVr<. Dr. Vargha Károly ( i 1 *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom