Dunántúli Napló, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-09 / 108. szám
6 napló 1963. MÁJUS 9. Kádár János nyilatkozata a Pravdának (Folytatás az 1. oldalról) kell arra, hogy a pöffeszkedő hitleri fasizmus, amely erőit legyőzhetetlennek vélte és kezet emelt a szocialista Szovjetunióra — megsemmisült. ■Emlékezni kell arra, hogy a szocializmus már akikor is legyőzhetetlen volt, ma pedig már három földrészre terjedő világrendszer, s a nemzetközi fejlődést meghatározó erő. — A népeknek szívósan kell küzdeniük, hogy megakadályozzák egy új világháború kirobbanását és rákényszerít- sék az imperialistákra a békés egymás mellett élés politikáját. Valamennyi haladó, békeszerető erőnek egyetértésben kell harcolnia a vitás kérdések tárgyalások útján való megoldásáért. Kényszeríteni kell az imperialistákat, hogy tartsák tiszteletben az országok területi sérhetetlenségét. Meg kell akadályozni a népek belügyeibe való beavatkozást. Mindenkivel tiszteletben kell tartatni a nemzetek függetlenségét. El kell ismertetni mindenkivé] a népeknek azt a jogát, hogy maguk választhatják meg társadalmi rendszerüket. — A népeknek tudndok kell, hogy a békés egymás mellett élés csali így biztosítható. Fel kell lépni az imperialisták ellen, meg kell velük értetni, hogy az emberiséget, a tömegeket nem lehet többé semmibevenni. Az imperialistáknak tudniok kell, hogy akik ma a világháború fűzével játszanak, saját létüket teszik kockára. — Mindenkinek tudnia kell, hogy a Szovjetunió, mely húsz esztendővel ezelőtt Berlintől Phenjanig országok egész sorába vitte el a fasizmus felet, ti győzelem lobogóját és népek millióit szabadította fel, ma erősebb, hatalmasabb,, mint valaha. — Ez a legidőszerűbb és a legfontosabb, amit a fasizmus feletti győzelem huszadik évfordulóján mandamunk kell. A magyar nép, amely a szocializmus szabad társadalmának teljes felépítésén dolgozik, őszintén híve a békének, szemben áll az imperializmus erőivel, s együtt halad a győzelem napjának eljövetelében legnagyobb érdemekkel bíró nagy szovjet néppel, a szocializmus, a béke minden erejével. Ünnepi gyűlés Moszkvában Moszkva: '). Szombaton a moszkvai Kreml kongresszusi palotájának hatezer személyes üléstermében megnyílt a fasiszta Németország felett aratott győzelem 20. évfordulójának szentelt ünnepi gyűlés. A gyűlést Mihail Szuszlov, az SZKP Elnökségének tagja, Központi Bizottságának titkára nyitotta meg. Az ünnepi beszédet Leonyid Brezsnyev, az SZKP elnökségi tagja, a Központi Bizottság első titkára tartotta. Csehszlovákia ünnepel Ünnepségek Prágában — Koszorúzás Budapesten — Üdvözlő táviratok A Csehszlovákia felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából tartott ünnepi ülésen a CSKP Központi Bizottsága első titkárának, Antonin Novotnynak nagy tetszéssel fogadott beszéde után N. N. Podgornij, az SZKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára tolmácsolta az SZKP és a szovjet nép testvéri üdvözletét. A magyar pártós kormányküldöttség nevében Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese mondott üdvözlő beszédet. Magyar államférfiak üdvözlő távirata csehszlovák vezetőkhöz Húsz évvel ezelőtt Dobi István, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke táviratot intézett Antonin Novotny elvtárshoz, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága első titkárához, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökéhez és Jozef Lenárt elvtárshoz, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökéhez, melyben Csehszlovákia felszabadulása 20. évfordulója alkalmából pártunk, kormányunk, egész népünk, valamint saját maguk nevében baráti üdvözletüket és elvtársi jókívánságaikat küldték a csehszlovák államférfiaknak és a testvéri csehszlovák népnek. Vass Istvánná, az Ország- gyűlés elnöke Bohuslav Lasto- vickához, a Csehszlovák Nemzetgyűlés elnökéhez, Péter János külügyminiszter Vaclav David csehszlovák külügymiDominikai helyzetkép Az amerikaiak gyűrűt vontak a felkelők által ellenőrzött városrész köré Santo Domingo: Pénteken este Santo Domin- góban lemondott a Benoit ezredes vezette reakciós katonai junta és helyette felesküdött egy új, amely magát „a nemzeti újjáépítés kormányának’’ nevezi. Vezetője ismét egy tábornok, Antonio Imbert Barrera, aki négy évvel ezelőtt részt Vett a Trujillo diktátor elleni merényletben. Az új juntában két polgári személy — Julio Postigo, a nemzetközi könyvtár igazgatója és Carlos Grisoli a Paloney, a Bosch elnök előtti kormány munkaügyi minisztere —, továbbá Cabral megdöntött juntájának egyik tagja, Alejandro Zeller ezredes is részt vesz. Az előző katonai junta elnöke, Benoit ezredes ugyancsak részt vesz ,.a nemzeti újjáépítés kormányában”. Barrera tábornok hatpontos programot terjesztett elő. Ennek lényege az, hogy az új kormány együttműködik az AASZ erőivel, felszólítja az összes polgári személyt, hogy az AÁSZ ellenőrzése alatt tegyék le a fegyvert, továbbá technikai segítséget kér ettől a, szervezettől az ország talp- raá'lítósára. A tábornok „haladó demokratikus” politikát és a lehető leghamarabb „szabad választásokat” ígért. Az úi junta feje azt állította, hogy Caamano ezredes „személyes jóbarátja”. A felkelők mindeddig hivatalosan nem foglaltak állást Barrera tábornokkal kapcsolatban, Caamano ezredes azonban pénteki sajtóértekezletén már kijelentette, hogy csak szigorúan alkotmányos kormányt fogad el. Magában Santo Domingó- ban pénteken általában betartották a tűzszünetet, csak szórványos lövöldözés hallat- • szott. Az amerikaiak, akik gyűrűt vontak a felkelők által ellenőrzött városrész köré, szabályos vadászatot indítottak a házakban rejtőzködő fe'kelc lövészek ellen. Mesterlövésze • két és távcsöves megfigyelőket vetettek be, s az őrcsapatoknak azt á parancsot adták, hogy ha lövöldözés kezdődik valahol, ne nyissanak tüzet, nehogy megzavarják az amerikai embervadászok munkáját. Santo Domingóban a dominikai, kolumbiai, venezuelai Vöröskereszt és az amerikai hadsereg vette át a lakosság élelmiszer- és gyógyszerellátásának feladatát. A Reuter tudósítójának helyzetképe szerint a fővárosban nem lehet embereket látni az utcákon, nem lehet arcokat látni az ablakokban, mégcsak kóbor kutyákat vagy macskákat sem, s Santo Domingo egy harcban álló város képét mutatja. A város régi és új negyedét egyaránt törmelékek borítják. A hírek szerint az AASZ a dominikai politikai válság megoldására különleges bizottságot szándékozik Santo Domingóba küldeni. Heves összecsapások Dél-V ietnamban A dél-vietnami fővárosból keltezett hírügynökségi jelentések tájékoztatnak arról,' hogy a saigoni katonai bíróság t ítéletet hozott a február 19-i' katonai államcsíny-kísérlet részvevőinek’perében. A tárgyaláson 26 vádlott volt jelen. 19 vádlott perét távollétükben tárgyalták. A bíróság két magasrangú katonatisztet, Lám Van Phat dandár- tábornokot, volt belügyminisztert és Phan Ngoc Thao ezredest távollétében »halálra ítélte. A többi vádlott kisebb büntetést kapott, ötöt felmentettek. Az UPI a dél-vietnami harcokról szóló rövid hírében közli, hogy Saigontól 100 kilométernyire északra a 20-as számú műút mentén heves csata dúl a kormánycsapatok és a hazafias erők között. A harc részleteiről jelentés még nem érkezett. A Reuter arról ad hírt, hogy pénteken Binh Dmh tartományban egy felderítést végző amerikai katonai járőr gerillák által telepített aknamezőre lépett. A felrobbanó aknák egy amerikai tisztet megöljek, két másikat súlyosan m.s ebesítettek. niszterhez intézett üdvözlő táviratot. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Csehszlovák Nemzeti Frontnak, a SZOT elnöksége a Csehszlovák Szakszervezetek Központi Tanácsának, a KISZ Központi Bizottsága a Csehszlovák Ifjúsági Szövetségnek, az Országos Béketanács a Csehszlovák Béketanács, a Magyar Nők Országos Tanácsa a Csehszlovák Nőbizottságnak küldött üdvözlő táviratot az évforduló alkalmából. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe, az ország felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából Frantisek Pisek, budapesti csehszlovák nagykövet, valamint a nagykövetség munkatársai és a budapesti csehszlovák kolónia tagjai szombaton délelőtt a Szabadság téren megkoszorúzták a szovjet hősi emlékművet. Szovjet vezetők üdvözlete Moszkva : Leonyid Brezsnyev, Anasz- tasz Mikojan és Alekszej Koszigin üdvözlő táviratot küldött Antonin Novotnynak és Jozef Lenártnak abból az alkalomból, hogy Csehszlovákia 20 évvel ezelőtt szabadult fel. Az üdvözlet hangsúlyozza: a Szovjetunió és Csehszlovákia népeinek szoros szövetsége és barátsága, amelyet a közös ellenség, a német fasizmus ellen vívott kemény harcokban ontott vér szentelt meg, az elmúlt években hatalmas éltető erővé vált, amely elősegíti, hogy sikeresen haladjunk a kommunizmus felé. A szovjet vezetők az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége, a Minisztertanács és az egész szovjet nép nevében újabb nagy sikereket kívánnak a csehszlovák népnek a kommunizmus győzelméért, a békéért és a népek boldogulásáért vívott harcban. Az UPI washingtoni jelentésében közli, hogy a szenátus is megszavazta Johnson elnöknek azt a kérését, hogy egymillió dollárt fordítsanak egy új saigoni nagykövetség építésére. A régi nagykövetségi épületet ugyanis a vietnami hazafiak felrobbantották.' Anglia második legnagyobb szakszervezete, a több mint egymilliós taglétszámú egyesült gépipari szakszervezet évi értekezletén határozatilag sürgette a kormányt, fejtsen ki minden lehető erőfeszítést, hogy vessenek véget a vietnami háborúnak, mielőtt tovább terjed és esetleg atomháborúhoz vezet A. Gibbard küldött indokoló beszédében kijelentette: „Gyomrunk há- borog az undortól és felháborodástól, ha halljuk, hogy éjjel-nappal tartanak az amerikai légitámadások és hogy ezer tannaszámra dobják le a bombákat A háború terjedésének veszedelme súlyosbodik minden nappal és minden újabb amerikai csapat érkezésével. Az amerikaiak szüntessék be a bombázásokat. Hogyan képzelik, hogy megbeszélések indulhatnak, amíg a bombázások tartanak, — mondotta. Koszorúzás A német népnek a fasizmus alpi történt felszabadulás 20. évfordulója alkalmából Wilhelm Meissner, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete, valamint a nagykövetség munkatársai és a budapesti német kolónia tagjai szombaton délelőtt a Szabadság téren megkoszorúzták a szovjet hősi emlékművet 1945 május elején a fasiszta Németország utolsó napjait élte. A szovjet hadsereg egységei körülzárták Berlint, s az Elba menti Torgau közelében már április 25- én kapcsolatot teremtettek az amerikai—angol csapatokkal, s e hadművelettel a náci „Harmadik Birodalom*» területét kettészakították. Berlin helyőrsége egyhetes elkeseredett harc után, május 2-án beszüntette az ellenállást. A fasiszta államszervezet központjának elfoglalása után a náci hadsereg teljes összeomlása már csak napok kérdése volt. A fasiszta hadvezetés is kénytelen volt elismerni, hogy a katonai helyzet teljesen reménytelen. Míg gyakorlatilag minden ellenállást beszüntettek és május 4-én pedig még a fegyverletételi okmányokat is aláírták a nyugati arcvonalon, a keleti fronton azonban a fasiszták elkeseredett erőfeszítéseket tettek, hogy feltartóztassák az előrenyomuló szovjet csapatokat. E tervük is kudarcba fulladt, mert bár az angolszász erők május 7- ig kijutottak a Trieszt—Brenner- hágó—-Linz—Plzen—Torgau vonalra a szovjet hadsereg egységei már május 2-ára elérték a Wismar— Elba vonalat, délen pedig Drezdáig nyomultak előre. Térképünk azt a hadihelyzetet ábrázolja, mely a hitlerista hadsereg általános és feltétel nélküli kapitulációjáról szóló okmányának aláírási-időpontját közvetlenül megelőzte. Május 8-án ugyanis a fasiszta hadvezetés arra kényszerült, hogy a Szovjetunió megbízottai előtt is aláírja a fegyverletételi okmányt. A szovjet—német arcvonalou azonban ennek ellenére egyes egységek még ellenálltak. Így többek között Mladá Boleslaw körzetében tömörült közel egymillió főnyi német erő is. A Drezda környékéről megindított szovjet tankcsapatok pedig május 9-én — a fasizmus feletti győzelem napján — szabadították fel Csehszlovákia fővárosát, Prágát* melynek népe a hitlerista megszállók ellen május 5-én fegyvert ragadott. Röviddel május 9-e után a Balti-tenger körzetében mintegy negyedmillió, az arcvonal egyéb szakaszain pedig több mint egymillió német katona adta meg magát. A hitleri birodalom teljes összeomlásával ért véget Európában a II. világháború, melyet 1939. szeptember 1-én a fasiszta Németország robbantott ki. Katonai díszszemlét tartottak Berlinben A történelem első közös német—szovjet katonai parádéja zajlott le szombaton, a német népnek a fasizmus uralma alól történt felszabadulása 20. évfordulóján, több mint 40 országból egybegyúlt külföldi vendégek előtt a berlini Marx-Engels téren. A dísztribünön helyet foglaltak a Német Demokratikus Köztársaság párt- és állami életének vezetői, élükön Walter Ulbrichttal, az NSZEP első titkárával, az Államtanács elnökével és Willi Stoph miniszterelnökkel. Walter Ulbricht mellett ott volt Alekszej Ko- szdgin, a Szovjetunió miniszterelnöke, s ugyancsak a dísztribünön foglaltak helyet a külföldi vendégek soraiban a magyar párt- és kormányküldöttség tagjai, Gáspár Sándorral, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjával, az Elnöki Tanács elnökhelyettesével az élükön. Walter Ulbricht üdvözlete De Gaulle-hoz A hitleri fasizmus fölött aratott győzelem 20. évfordulója alkalmából Walter Ulbricht, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnöke üdvözlő táviratot küldött De Gaulle francia köz- társasági elnöknek. Az üdvözlet megállapítja, hogy a győzelemben nagy része volt a francia ellenállási mozgalomnak. Azt a meggyőződésemet fejezem ki, hogy államaink '.c vékeny fellépése az európai béke biztosításáért népeink békés megértését, Franciaország és az NDK kapcsolatainak további fejlődését szolgálja — írja táviratában Ulbricht. Dieckmann, az NDK népi kamarájának elnöke a francia nemzetgyűlés és szenátus elnökeihez, Lothar Bolz külügyminiszter pedig Couve de Mur- ville francia külügyminiszterhez intézett üdvözlő táviratot. A berlini vörös városháza harangjai tizenegy órát ütöttek, amikor az NDK nemzeti hadseregének zenekarai eljátszották a köztársaság állami himnuszát, majd Wagner altábornagy, a díszszemle parancsnoka jelentést tett Hoffmann hadseregtábornoknak, az NDK nemzetvédelmi miniszterének, aki a díszszemlét fogadta. Karl-Heinz Hoffmann miniszter üdvözölte a díszszemlén résztvevő csapategységeket, majd megkezdődött a csapatok felvonulása. Az élen a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió állami zászlóit vivő katonai autók haladtak, majd az NDK Friedrich Engels katonai akadémiájának, azután a fegyvernemek tisztiiskoláinak hallgatói következtek. Később motoros egységek vonultak fel, élükön egy ejtőernyős egységgel. Ezután a rakétafegyverek következtek. A rakétaegységek sorainak élén sorozatvető fegyverekkel ellátott csapatok haladtak, majd légelhárító és szárazföldi taktikai rakétákat bemutató csapatok következtek. Ezután megkezdődött a szovjet egységek felvonulása. A motorizált egységeket Belin vezérezredes, a Szovjetunió hőse vezette. Ezek az egységek magukkal hozták azokat a zászlókat, amelyek a 20 évvel ezelőtt vívott csatákban vezették őket a hitlerista csapatok szétverésére, Németország felszabadítására. A szovjet egységek felvonulása ugyancsak légelhárító és szárazföldi taktikai rakétafegyverekkel felszerelt csapatok menetével ért véget. 1 1 t