Dunántúli Napló, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-20 / 117. szám
6 napló L 1965. MÁJUS 2«. Kilüni kezdeményezés volt! Vasárnap újra igen élénk sportélet zajlott az egyetemi tornacsarnok környékén. Kék. zöld. lila mezekben fiúk és lányok lepték el a kézilabdapályákat. Kiderült, hogy ugyanakkor az asztalitenisznek és az atlétikának is szép számmal akadtak követőt — Hajrá Mohács! Hajrá Boly! — zúgott a biztatás és ezekből könnyű volt megállapítani. hogy a résztvevők valamennyien vidékiek voltak. Vidéki középiskolás kollégiumok lelkes, sportszerető fiatallal — Ezeket a sportvetélkedéseket évről évre hagyományossá kívánjuk tenni, hogy ezzel is lendületet adjunk az iskolai sportköröknek és a sport szeleteiét is beültessük a kollégiumok életébe. — Nagyjából ezekkel a szavakkal jelölte meg megnyitójában e versenyek célját a megyei tanács művelődési osztálya képviseletében Ballér Endre. Dicséretes volt a vidéki kö- ~enískolás fiatalok sportszereddé és ha kimaradtak is a •apuk előtt a helyzetek, vagy éppen gyenge időt is mértek a stopperórák, az nem keserítette őket. — Idén rnég különösebb előkészületek nélkül került sor erre a megyei vetélkedőre — mondotta Orosz Ottó —. Jövőre rendszeresebbek lesznek a versenyek, előbb házibajnokságokkal, majd a legjobbak részére megyei döntőkkel. Szigetvári, szentlőrinci, mohácsi. komlói és bólyi középiskolások magukkal vitték a sportvetélkedés szeretetét. örült is a bólyi mezőgazdasági szakközépiskola nevelőtanácsa, Abay Ferenc. — Kitűnő kezdeményezés volt! — mondotta. Pécsi kerékpárosok is indulnak a dunántúli körversenyen Viszt György, a magyar válogatott kerékpáros csapat volt edzője készíti fel az év versenyeire a Pécsi Spartacus kerékpárosait. A pénteken induló dunántúli körversenyre már az új edző kíséretében utaznak el ma délelőtt a pécsi kerékpárosok. Ebben az évben is megrendezik a dunántúli kerékpáros körversenyt. A háromnapos viadal során 380 kilométeres távon találkoznak a résztvevők. Ez alkalommal immár tizenkettedszer rajtol pénteken reggel a dunántúli kerékpáros körverseny mezőnye. 68 nevezést küldtek a sportkörök. A csapatversenyben többek között ott lesznek az Újpesti Dózsa, a Bp. Vasas, a BVSC, a Mosoni Vasas, a Szombathelyi Haladás, a Szombathelyi Építők mellett a Pécsi Spartacus kerékpárosai is. — Sajnos, tartalékos csapattal indulunk — tájékoztatott bennünket Fischer Ferenc, a Spartacus Sportkör elnöke. — Kozma és Rajna a legutóbbi edzésen megsérültek. Csapatunkban a Dévaifivérek mellett Hományi. Ként éndi és Keserű kapott helvet. Különösen Dévaitól és Keserűtől várunk jó eredményeket. A dunántúli körverseny lesz a pécsi kerékpárosok főpróbája, a magyar körverseny és a román nemzetközi viadal előtt. A csapatot Ciszt György és Lőrincz József edzők készítették fel, a szakvezetők szerint a versenyzők még nem nem érték el legjobb formájukat. A cél az. hogy a magyar bajnokságon álljanak a legjobb formában rajthoz a Spartacus- kerékpárosok. E heti totótippjeink I. £ 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. II. 12. 13. 14. NUR—Magy ar ország Budafok—Egyetértés Sz. VT Vasas—MA V-DAC Ny ír egy h.—Miskolci VSC Szombathely—Oroszlány Jászberény—BVSC Kistext—Szolnoki MTE Pápa—Ikarus ZTE—PVSK Roma—Lanerossj Cagliari—Genoa Foggia—Juventus Torino—Bologna Palermo—Napoli épszab. Népszava NépspQrt D. Napló Férfi: 2zi 2 1 x 2 1 x 2 x 2 2 1 X X 2 1 X A tavasad végeredmény: 1 2 1 1 1 1. MAFC 13 13 — 1168:795 26 1 x 1 X X 1 2. Bp. Honvéd 13 11 2 1204:850 24 1 X X 1 X 1 3. Sopron 13 10 3 1112:1004 23 1 X 1x2 2 x X 4. Baja 13 9 4 1042:917 22 X 1 2 X 2 1 2 5. Csepel 13 9 4 1102:1052 22 1 1 X 2 1 6. VTSK 13 7 6 1038:1024 20 x 1 x 1 2 x 2 2x1 7. Szeged 13 7 6 998:1029 20 1 8. Szfehérvár 13 7 6 962:1016 20 1 1 1 1 9. Pécs 13 4 9 1008:1047 17 1 x 2 1 x 2 10. OSC 13 4 9 989:1116 17 2 2 1 x 2 x 1 11. U. Dózsa 13 4 9 884:1079 17 1 9 12. TFSE 13 3 10 976:1066 16 I z I X 1 1 13. Kecskemét 13 2 11 767:970 15 X 2 X x 2 1 2 x 14. Diósgyőr 13 1 12 845:1130 14 Kosárlabda NB I. Nagy az érdeklődés a falusi spartakiád versenyek iránt A sásdi járás elismerésre méltó munkát végzett a tömegsport mozgalommá fejlesztése érdekében. Az elmúlt időszakban lezajlott őszi—téli spartakiádok során, — amely a sorrendben már a tizenhatodik volt — a járás 39 községének 2267 fiatalja vett részt az asztalitenisz- és sakk-küzdelmekben. Dicsérjük meg a sásdi járási spartakiád rendezőbizottságot azért is, hiszen e két sportágban mintegy százzal több férfiversenyzőt mozgósítottak, mint a ..nagy” siklósi és mohácsi járások együttesen. És mivel a Baranya megyei TS elnöki ülésén letárgyalt beszámoló jelentés joggal kifogásolta e versenyekről a falusi leányok hiányát, úgy érezzük, hogy a bírálatból is ki kell hagynunk a sásdiakat, hiszen náluk 662 nő versengett, 180 fővel több, mint a megye többi járásaiban együttvéve! A sásdi járási fiatalok tehát a sportsikerek mellett megérdemelten részesültek erkölcsi elismerésekben is. Bognár János, a megyei TS módszertani főelőadója szerint az érdeklődés ez évben meghaladta a múlt évit. — Amíg tavaly 162 községben megrendezett versenyekről volt tudomásunk, idén 175 községből érkeztek be a járásokhoz a verseny jegyzőkönyvek. A községek részvételi aránya a mohácsi járásban volt a legjobb, 86 százalékos. viszont igen nagy meglepetésre a siklósi járásban a legkedvezőtlenebb, hiszen 85 község közül mindössze 23 község rendezett versenyeket! Végeredményben az elmúlt őszi —téli spartakiád-versenyein 5288 férfi és 1152 női versenyző indult a községi selejtezőktől a megyei döntőkig. Még máig is kérdés maradt, hogy a pécsi megyei döntők küzdelmeiről miért hiányoztak a pécsváradi járás férfi, valamint a pécsi és siklósi járás női asztalitenisz-csapatok, pedig itt alkalmuk lett volna bizonyítani, hogy ki a „legény” (és a leány) a kaucsuklabda ütögetésé- ben?! A lezajlott tömegversenyek tapasztalatait tehát már nemcsak a községek, járások, hanem a megyei sportszervek elnökségi tagjai is ismerik. Egyrészt annak érdekében, hogy majd még jobban sikerüljenek az év második felében újból megszervezendő hasonló falusi spartakiád-küzdelmek, másrészt a most nyáron immár hagyományosan sorrakerülő spar- takiádok során is fejlődés mutatkozzon, a megyei TS elnöksége több intézkedés megtételét tervezi. — Felül kell vizsgálni a járásokban a körzeti beosztásokat és a jobb megközelítésre, a sportfelszereléssel való jobb ellátásra vonatkozó javaslatokat még május vége előtt be kell hozzánk küldeni, hogy a nyári spartakiádok szervezését ez is elősegítse. Az úgynevezett körzeti versenyrendszert is át kívánjuk alakítani. Megtartjuk az eddigi, a jók kiválasztását szolgáló vetélkedéseket. de az egész kicsi falvak megsegítésére is rendezünk majd körzeti selejtezőket ott, ahol a kis létszámok miatt még falusi versenyeket sem tudnak rendezni — újságolta Bognár János. Szó van még arról is. hogy a spartakiád-versenyek bővítése érdekében községek és lárások közti versenyek is lesznek, hogy a megyei, . sőt, az országos döntőkön még felkészültebb fiatalok képviseljék Baranyát. Az a terv is célravezetőnek látszik, hogy a községi döntőket kultiiroroeram- mal egybekötve, a helyi művelődési házakkal karöltve rendezzék a falusi sport eredményeinek népszerűsítésére. Végezetül megtudtuk azt is. hogy a nyári spartakiádok előkészületei is megkezdődtek, éV i^én az atlétika és kerékpározás mellett négy labdajáték, és pedis a kézilabda, kispályás labdarúgás, kisgolyós teke és röplabda <=7e**e- Del majd Baranyában a nyári '•'a- lusi spartakiádok színesnek és érdekesnek ígérkező programjában. 1NNEN-ONN AN A sásdi járásban népszerű sport ág a kézilabda. A járási bajnokság mérkőzéseit élénk érdeklődés kíséri. A legutóbbi forduló eredményei: női csapatok, északi csoport: Egy házaskozár—Bikái 11:2, Szalatnak—Nagyhajmás 10:0, Me- kényes—Magyaregregy 5:4. Keleti csoport: Sásd—Gödrekeresztur 11:3, Magyarszék—Gerényes 6:1, Bárány ászén tgyörgy—Szőlőhegy 7:1. Férficsapatok, keleti csoport: Magyarszék—Gerényes 29:1, Csikós- töttös—Sásd 14:5, Baranyabér— Kishajmás 13:11, Vásárosdombó— Liget 15:12. A pécsi járásban 15 körzeti iskola közül 12 iskola rendezte meg tomaversenyét. A körzeti győztesek kerültek a járási döntőbe. A fiú iskoláknáJ Szentlőrinc együttese bizonyult a legjobbnak Királyegyháza és Pellérd előtt. A lányoknál is a szentlőrinciek nyertek, B ükkösd volt a második. Olasz a harmadik. A legjobb versenyt Szentlőrinc és Király- egyháza fiúcsapatának vetélkedése hozta. * A cserkuti sportolók ritkán adnak hírt magukról. Pedig a községben lelkes sportolni vágyó fiatalokat talált legutóbb a pécsi járási Testnevelési Sportszövetség aktívája. A községi tanács is támogatja a sportkört, "elszerelés is áll a fiatalok rendelkezésére és a járási TS-től is kapnak támogatást. A versenyekről, mérkőzésekről azonban mind ez ideig távol maradtak. * A Televízió a pécsi és a mohácsi tömegversenyekről készít ma délután felvételeket. A Televízió riporterei az Egyetemi Tornacsarnok melletti pályákat keresik fel először a kora délutáni órákban, majd a PVSK-pályán készítenek felvételeket a kispályás labdarúgó bajnokság mérkőzéseiről. Més a nap folyamán ellátogatnak Mohácsra is. ahol a mohácsi törne •- versenyekről készítenek riportfilmet. KÉZILABDA VB Nfik: I. 1. Goldberger 7 5 — 2 53:32 10 2. Bp. Postás 7 5 — 2 51:36 10 3. Bp. Spartacus 7 5 — 2 52:39 10 4. TFSE 7 5 — 2 56:44 10 5. VM KÖZÉRT 7 4 — 3 35:34 8 6. Ózdi Kohász 7 3 2 2 39:38 8 7. Pécsi Bányász 7 3 1 3 55-48 7 8. Győri Textiles 7 3 1 3 40:40 7 9. Csepel 7 2 1 3 44:36 6 10. Győri ETO 7 3 — 4 27:36 6 11. FTC 7 3 — 4 26:35 6 12. Híradótechn. 7 2 1 4 46:54 9 13. Tatabánya 7 1 1 5 28:48 3 14. Vasas 7 1 — 6 32:55 3 Es igen! Még nem késő! MÁJUSI Június 30-40-50 százalékkal VÁSÁR! olcsóbban öltözhet TEXTIL MÉTERÁRO, KONFEKCIÓ, KÖTÖTTÁRU, DIVATÁRÜ, FEHÉRNEMŰ, CIPŐ! Mintás karton 15.— Ft-tól Leértékelt boltokban: Mintás ruhaselyem 26,— Ft-tól Női bőr pumps cipő 48.— Ft-tól Női karton ruha 78.— Ft-tól Női szandál 90% 31— Ft-tól Női selyem ruha 132.— Ft-tól Női textil szandál 30% 19.— Ft-tól Lányka karton ruha 39.— Ft-tol Férfi félcipők 90% Férfi ing 40»/, Női félcipők és pumpa cipők 30—40»A Lányka Dorka pijama 4®% Gyermek félcipők Fiú pamut pólóing 40»/, 31—34-ig 52.— Ft m Női habselyem blúz 40% 35—38-ig 08.— Ft m Lányka habselyem nadrág 30% Női utcai papucs 48.— Ft-tól . Lányka habselyem pijama 30% Az Állaani Áruházban; Női habselyem nadrág 30»/, Női szandál 10L50 Ft t Női habselyem kombiné 30% az,— Ft , Női nylon nadrág 30#/, TOS körömdpő 9LS0 Ft Női nylon kombiné 30% OK— Ft Női, férfi, gyermek fürdőruha Gyermek félcipő TOJÓ Ft a Női, leányka halásznadrág »—38-ig 00.— Ft _ Női, gyermek short HASZNAI JTA KI AZ ALKALMAT! KERESSE FEL AZ AIXAMI £S SZÖVETKEZETI SZAKBOLTOKAT, ÁRUHAZAKAT ES LEÉRTÉKELT BOLTOKAT' I l i