Dunántúli Napló, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-09 / 108. szám

Bruno Apitz 65 éves Április 28-án ünnepelte 65. szültésnapját Bruno Apitz, aki a? utóbbi években az NDK-nak az egész világon egyik legis- mertebb írójává vált. Farkasok közt. védtelen című regénye 1958-ban jelent meg a Német Demokratikus Köztársaságban. Hét év alatt 22 nyelvre fordí­tották le (magyar kiadása is komoly könyvsiker volt), s összesen másfélmillió példány­ban látott napvilágot. A DEFA filmet is készített a regény nyomán: ez 17 ország mozi­vásznain hódította meg a kö­zönséget. A műből önálló rá­dió- és televíziós-játékok is készültek. A buchenwaldi koncentrá­ciós tábor sorsdöntő napjairól szól Apitz könyve, amely egyi­ke a legjobb regényeknek eb­ben a műfajban. Apitz regé­nyének svéd kiadásához írt előszavában a többi között a következőket mondta: „Én csak egyszerű ember vagyok, s az, amit könyvemmel el akartam mondani, ugyanolyan egyszerű: béke és emberi boldogság! Könyvem fordítójának nincs szüksége különösebb művészi tehetségre, mert ezt minden ember minden nyelven köny- nyen megérti”. Bruno Apitz küzdelmes éle­tének egynegyedét töltötte bör­tön cellákban és elektromos töl­tésű drótsövények mögött. Far­kasok közt, védtelen című re­génye személyes élményeken alapul, az író maga iß a bu­chenwaldi koncentrációs tá­bor foglya volt A fasizmus bu­kása után minden erejét az újjáépítésnek, az újarcú Né­metország megvalósításának szentelte. Legnagyobb sikerét említett regényével aratta, amely a fasiszta láger borzal­mait is úgy ábrázolja, hogy minden sorából az életbe, az az emberekbe vetett optimista hit árad. Pá! József: DLíli fények párzanak Kék fények párzanak fent a magasban Megmutatta a tavasz pelyhező ölét Amint letörölte arcáról a csillogó harmatot Hajamban virágpor aranyeső szirma Mosolyom sóhajnyi szállni akar Árnyékom kiterítve mögöttem Barátaim elmaradtak Ellenségeim elmaradtak De szemben jő a fiú legkisebb-énem Kis klottgatyában és mezítláb Kezében sudár gyürkicevessző Füzéren ezüstös halak Fontos dokumentum az ideológiai munkáról z MSZMP Központi Bizottsága néhán héttel ezelőtt megvi­tatta a párt időszerű ideológiai feladatait. A vita eredményeit összefoglaló do­kumentumot azonban nem ön­tötte határozat formájába. Irányelvekként tette közzé, a párt elméleti folyóiratában, a Társadalmi Szemlében. Miért történt ez így? Azért, mert fel­adatainkat, s köztük a szocia­lista tudatformálás feladatait, már a párt VIII. kongresszusa meghatározta. Nem új, ettől eltérő határozatra van tehát szükség, hanem annak vizsgá­latára, mit valósítottunk meg ebből. Továbbá: nem lehet minden Ideológiai kérdést ha­tározattal lezárni. Az irányel- vek éppen arra ösztönöznek mindenkit, aki szellemi éle tünk területén dolgozik, hogy tovább tanulmányozza a kér­dések megoldásának legjobb módját. Az elméleti munka megja­vításának elengedhetetlen elő­feltétele az ideológiai front pártvezetésének erősítése. A párt a munkásosztály ideoló­giáját képviseli, annak az osz­tálynak nézeteit, amely a szo­cializmus teljes felépítésének fő társadalmi ereje. A mun­kásosztály ideológiája, a mar­xizmus—leninizmus a prole­tárdiktatúra első percétől kezd­ve a társadalom vezető ideo­lógiája. A szocializmus alap­jainak lerakása arról tanús­kodik, hogy a nép egésze elfo­gadja, helyesli a szocialista építés fő céljait. Ez egyben a párt vezető szerepének erősö­dését is mutatja. Azt a közeget, amelyben ma az ideológiai munka folyik, az jellemzi, hogy a szocializmus alapjainak lerakása óta tovább növekedett a dolgozó tömegek szocialista tudatossága. Szép eredményeket értünk el a kul­túra területén. Ámde változat­lanul küzdenünk kell a dog­matikus és a revizionista néze­tek, különösen az imperialis­táknak a szocialista országok belső gyengítésére irányuló „fellazítási” taktikája ellen. Ez és a nemzetközi kommunista mozgalomban kialakult vita is megkívánja az állandó és szí­vós eszmei küzdelmet, az ideo­lógiai munka megjavítását. Az ideológiai munkát szocialista építésünk hatékony segítőjévé kell tennünk. Véget kell vet­nünk az ideológiai munkában gyakran tapasztalható bátor­talanságnak, lassúságnak, passzivitásnak az ismert téte­lek mechanikus ismételgetésé. nek. A mindennapos termeli' munkának eszmei vo­natkozásai között so- vita folyik arról, ho­gyan hat az életkörülmények javulása az emberek gondolko­dására? „Elpolgáriasodást okoz” — mondják egyeseik. Mi elutasítjuk ezt az álradifcális fe'fogést, az azonban tapasz­talható, hogy ha némelyek olyan keresethez jutnak, ame­lyet nem érdemeltek ki mun­kájukkal, akkor ez valóban erősíti a kispolgári önzést és haszonlesést. „A magasabb életszínvonal automatikusan növeli a szocialista tudatat” — mondják mások. Ez sem igaz. A szocializmus tettekkel való igenlését, a szocialista tudato­sodást megkönnyíti ugyan az anyagi körülmények javulása, de fontos feltétele a céltuda­tos, friss, rugalmas eszmei— politikai nevalőmunika. És szükséges a tervszerű, szocia­lista munkaszervezés, s az, hogy a dolgozó valóban magáé­nak érezze üzemét, közösségét, egész államunkat. Ehhez sokoldalúan tovább kell fejlesztenünk társadal­munk szocialista demokratiz­musát. Az elmélet művelődnek ma fontos feladatuk, hogy en­nek módozatait tanulmányoz­zák. Annyi máris megállapít­ható: megvan a lehetősége és a szükségessége is annak, hogy hatékonyabban nyilvánuljon meg a szocialista demokrácia választási rendszerünkben, par­lamentünkben, tanácsainkban, a központi irányítás és a helyi önállóság jobb összehangolá­sában. És ami a legfontosabb: abban, hogy a dolgozók köz­vetlenebbül és aktívabban ve­gyenek részt a közügyek inté­zésében. Ide számítva termé­szetesen a gazdasági ügyeket, az üzemek, terme! őszövetkeze­tek, hivatalok és intézmények irányítását. Az apolitikusság, a közügyek iránti közömbösség a kapita­lizmus káros eszmei öröksége: egyik megnyilvánulása a kis­polgári szemléletnek, amely még ma is széles körben hat, s amelyet nyugatról jövő ha­tások is táplálnak. Ez ellen elsősorban a szocialista viszo­nyok tökéletesítésével, eszmei harccal küzdünk, úgy azonban, hogy türelmesek vagyunk azok kai szemben, akik még nem érkeztek el a szocializmus tu­datos vállalásáig. Elítéljük a vallásos ideológia elleni harc kapcsán tapasztalható türel­metlenséget és opportunizmust. Terjesztjük a tudományos vi­lágnézetet. cáfoljuk a vallás mai érvelt, bíráljuk -az egyház képviselőinek azokat az állás- foglalásait, amelyek politi­kánkkal ellentétes törekvéseket tükröznek. De a szociaüsla nemzeti összefogás keretébei' kommunisták és pártonkívüli matéria1 istáit együtt dolgomat a hívőkké'. Tudjuk, hogv ezek­nek többsége neveltetése foly tán lett vallásossá, vagv baiav ra keres vigaszt a hitben Tár­sadalmunkban megvannak a feltételei annak, hogy ha ezek az emberek bekapcsolódnak a társadalmi tevékenységbe, ha megismerik a szocializmus új erkölcsét, akkor meggyőző ér­veink hatására előbb-utóbb megtalálják az utat a tudomá­nyos világnézethez is. S zéles körben, sokféle formában hat még nálunk a nacionaliz­mus. Vele szemben erősítenünk kell a szocialista hazafiságot, amely mindenek­előtt népünk szocialista vív­mányainak, ezek nemzeti és nemzetközi jelentőségének tu­datából táplálkozik, s amely eggyéforrt az internacionaliz­mussal, azzal a meggyőződés­sel, hogy hazai eredményeink és a világ haladó erőinek sike­rei elválaszthatatlanul össze­függnek. Ezért erősíti népünk a barátságot a Szovjetunióval, mint a kommunizmust építő nagyhatalommal, a haladás út­törőjével, a béke fő védelme­zőjével. S támogatja annak a szocialista világrendszemek az egységét, amely egyenjogú szo­cialista államok közössége és szuverenitásuknak is legfőbb biztosítéka. Fontos tényezőié országai fejlődésének és egységének az, hogy tovább fejlesszük gazdasági együtt­működésüket. leküzdve ennek akadályait. A szocialista orszá­goknak harcolniuk kell a na­cionalizmus, s elsősorban a sa­ját országukban fellelhető na­cionalista maradványok ellen. A társadalomtudományban eredményes harc folyik a mar- xizmus—leninizmus alkotó al­kalmazásáért, a dogmatikus és revizionista nézetek ellen. Amikor hangsúlyozzuk, hogy a marxizmus a legutóbbi negy­ven évben is fejlődött, akkor egyúttal azt is látjuk, hogy sok, az élet által felvetett új kér­dést kell még feldolgoznia, sok vitás problémát kell tisz­táznia. Amilyen örvendetes a szociológiai kutatások megin­dulása, olyan sajnálatos, hogy egyik másik folyóirat szocio­gráfiai írásai torz, elriasztó ké­pet festenek a mai társadalmi valóságról. Mások divatossá te­szik a polgári ideológia „mo­dem” termékeit. Némelyek vi. szont túl egyszerűnek mutatják be a szocializmushoz vezető utat. E hibák kiküszöbölése fontos feladata ideológusaink­nak, különösen az ifjúság szo­cialista nevelésének szempont­jából. Társadalmunkban igen nagy tudatformáló szerepe van az irodalomnak és a művészetnek, s e területeken is vannak ki­emelkedő eredményeink Eg és művek azonban a szocializmus eszméitől eltávolodást, kispol­gári nézetekét, vagy világné­zeti közömbösséget, kiábr; n- dultságot és pesszimizmust, vagy álforradalmi türelmetlen­séget tükröznek. A helyes ál­láspont az, hogy korunkban az irodalom és a művészet csak akkor töltheti be társadalmi hivatását, ha tudatosan és kö­vetkezetesen a szocialista rea­lizmus alapján áll, ha tehát a valóságot a maga lényeges tendenciáiban ragadja meg es tükrözi. Ezen belül igen sokféle stílusáramlat lehetséges. A párt nem avatkozik bele az írói és művészi alkotómunka műhelykérdéseibe, de mint tár­sadalmunk ideológiai és poli­tikai vezető ereje, állásfogla­lásaival az irodalomnak és a művészetnek is ad eszmei irá­nyítást. I dőszerű ideológiai fel­adataink kijelölésé­nek azt kéU eredmé­nyeznie, hogy foko­zódik a párt kezdeményező, irányító és szervező tevékeny­sége a szocialista ópítőmunka és az ideológiai harc támasz­totta problémák elméleti, mar­xista kidolgozásában, s erősö­dik az eszmei munka, amely a tömegekre a legnagyobb ha­tást gyakorló ideológiák: a kispolgáriság, a nacjonalizmua, a vallásos világnézet leküzdé­sére irányul. Az agitációs- és propaganda-munkának is bát­rabban és kezdeményezőbben kell szembeszállnia a téves fel­fogásokkal és a demagógiával, a demoralizáló nézetekkel. Az iskolában és a sajtóban, a tu­domány és kultúra területén folyó ideológiai munka, a Köz­ponti Bizottság irányelvednek szellemében, megújult erővel fáradozik azon, hogy egész né­pünkkel elfogadtassa a mar­xista világnézetet, meghonosít­sa és érvényre juttassa a szo­cialista erkölcs követélményeit s megtanítsa az embereket szo­cialista módon élni, dolgozni és gondolkozni. bzcüercnyi Leheli LÓSZÖG A z iskolában a kézimunka körét a modern pedagógiai elveknek megfelelően kiterjesztették. Úgy annyira, hogy maga a „kézimunka” szó ódivatú, mint ma ma­gunk, kik emlékezünk még a régi kézimunka órákra, aho! is színes íüzőspapírokkal matattunk, s az ollóval, amit az órára vinnünk kellett, lenyisszantottuk az előttünk ülő leány­ka copfját. Mennyivel több: politechnika! Korunk matematikai fölé­nye lebeg e szóban, s mindaz a magasrendűség, amivel a mai gyerek születik. Éppen ezért, ma már az olló másodrendű helyet foglal cl a megfelelő órákon, elébe tört a kés. — Éles kést adjál anyuci — mondja a nagyobbik lányunk, ki szivrepesve várja a tizedik életévét, hogy véle a felnőtt korba lépjen. — Minek kell az neked? — kérdezzük elszömyedve. — Vinni kell az iskolába — fortyan ránk ő, kinek kezé­be" ti tompa kés is balul áll. Megkönnyebbülésünkre éles kés az egész házban nincs, de a tompa miatt is, mit elvitt egész nap drukkban voltunk, hám- ujjal tér meg a gyerek az iskolából. Megjött aztán, mindössze az orra hegyén egy karcolat. Attól kezdve esténként állt elő ezzel-azza1, bonyolultabb­nál bonyolultabb feladatokat róva ki ránk, melyekkel téli es- té'nke' kitölthettük. és amelyek biztosították, hogy este se legyen tétlenség a házban. A dugványozó bot volt a legegyszerűbb. Mindössze hó­ban kellett kimenni, és éjnek idején, lévén nálunk az a szo­kás. hogy a gyereknek az ágyban jut eszébe a másnapra rendelt politechnikai feladat. Gázoltam hát a szügyigérő hó­ban. s arra gondoltam, hátha ez a dugványozó bot meghozza a tavaszt., ha már télen szerepel a tantervben. Mert úgy kéne. hogy egyben mindjárt dugványozzunk is vele, mondjuk korai karambol Agasfát kellett nyesni, s miközben a tompa késsé’ kínlódva hegyeztem, mert ez volt a feladat, így szóltam ma gamban: elmés, hogy ily egyszerű művelettel kezdik, ismer­kedik a gyerek a munkaeszközzel, s a vele való bánással. Aztán jöttek a bonyolultabb feladványok: fűzfasíp és cif­rabot, ugyancsak fűzvesszőből, melynek kérge finoman hánt- ható, és a fűzbokrok ugyancsak kétségbeesett keresgélése a téli havas éjszakákon, lévén itt is elcsúszás a tantervi és természeti évad kötött, mely a füzek vidulásának ideje. Mindegy: az évszakok manapság úgyis eltolódnak, s vala­mikor ezeket is meg kell a gyereknek csinálnia. Csendeskén faragdáltunk hát a kályha meleg oldalánál, hová békés fény- karikát vetett a hangulatlómpa, melyet még törülközővel is letakartunk, nehogy a fény megzavarja lányunk álmát. M iután a gyereknek a kés minden csímját-bínját már ismernie kellett, s immár ügye en kellett, hogy for­gassa, leány Létére — a tanterv továbblépett immá­ron egészen bonyolult régiókba. Feleségemmel a fejünket kezdtük vakarni, s váratlan kiadásképpen be kellett szerez­nünk egy éles és hegyes kést. A saját tervezésű kopjafát csak így tudtuk elkészíteni gyenge hármasra. — Tóvégi apuka hányast kapott? — kérdjük lányunkat. — Négyest. — Akkor ő mégiscsak ügyesebb. Lányunk a tárgyra tért: — Holnapra kell egy méter hosszú léc, aminek minden oldala pontosan egy centi ... — Milliméterrel se lehet keskenyebb, vagy szélesebb? — Nem, és fűrész is kell, meg egy laposfogó, meg ka­lapács, meg négy darab szög, aminek feje van... Hát bizony a lányunk — szégyen ide, szégyen oda — hiányos felszereléssel ment másnap iskolába. Fűrészünk nincs, laposfogónk sincs, s lécért közvéleménykutatást végeztünk, ami teljes egy hétbe került, míg a szomszéd falu asztalosa megkönyörült rajtunk. Jövünk haza, a politúros asztalunk oda van. Lányunk ügyködik rajta: kalapál, pú föli a szöget a lécbe, túloldalon jön ki, hol várja a politúr. Az anyja belekap a tulajdon frissen vasalt frizurájába. — Mit csinálsz te szerencsétlen!!? Nem megmondtam, hogy várj meg vele?! — De anyuci, meg tudom csinálni magam is... ide nézz! — Az alkotás öröme lobog az arcán. Feleségem fejét ingatja, torkán a sírás görcse. Még ha • ak az asztal lapja lenne felkarmolva, de elrepedt a nehezen szerzett léc. — Honnan veszünk másikat, azt mondd meg? Honnan veszünk? S ezek a lószögek? Hát persze, hogy szétreped! Ennyi sütni valója nincs, ekkora gyereknek? Lányunk pillantásai nekem szólnak, mintegy további ljak i anyja kritikáját. Én adtam a lószögeket, nem találtam mást. Kikap a gyerek kezéből lécet, szerszámot, s míg helyre­üti valahogy az elfuserált viráglétrát, csomó könnyet s mér­get nyel. A gyerek tisztes távolból, némileg megszeppenve leseget oda, lecsúszottan az önbizalom első lépcsőjéről. — Nesze — mondja az anyja —, erre kettesnél jobbat nem kapunk. Velem pedig azon az estén a szögek miatt nem bes él. Mindez télen volt. Feleségemmel azóta büszkén mondhat­juk: a kor politechnikai színvonalán vagyunk. A minap spu.- niból kellett valami furcsa szerkezetet eszkábálnunk. hami­sítatlan, fából való cérna spulniból. Igaz, régen kikopott , ke­reskedelemből, mint divatjamúlt ágya a cérnának, papír já :.ia már, de azért a hetedik szomszéd ládafiából csak került békebeli fakarika. Annak aztán egyik kerekébe négy zö \ került, mely négy szög a négyszög mértani formáját idézte, s a rajtuk keresztül-kasul húzgált pamut rejtelmes kuszaság >; adta a vonalaknak, mintegy az atom szerkezetére emlékezte­tett. Egy horgolótűvel kellett át- meg átbiztatni a szögfejeke i a pamutot, mely ezekután a spulnd alján mint hurka bújt ki a lyukon. Szokás szerint éjfélbe nyúlón élveztük ezt a játé­kot a törülközővel takart hangulatlámpa alatt, míg a hurka el nem érte a két méter hosszúságot. Mondom az asszonynak; a télen egy könyvet sem olvas­tam. Mondja, hogy ő se. Most szeretett volna, hogy ezzel a hurkával elkészülünk, de néhány gombot kell felvarrnia a gyereknek. Mondom: ő ezt nem tudja? Lánygyerek létére? Már hogyan tudná? — ütközik meg értetlenségemen — /| még nem tanulták az iskolában. V árom, mikor fogjuk tanulni a gombvarrást. Ehelyett tegnap, hogy kicsit későre maradtam lá­tom, feleségem kidugja a nyelvét a törölközővel ta- k»rt lámpa alatt, és föstöget. — Ez meg mi lesz? — Faliújság. — No? — Szóltam a tanárnak, hogy aktivizálni kéne ezt a gye- adjon neki valami megbízatást. S a pedagógus kinevezte lányunkat faliújság felelősnek. « I A __ I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom