Dunántúli Napló, 1965. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-14 / 88. szám
2 napló 1965. ÄPP^ — 14L ’ Egy hét az országutakon Szerda: Berecz János Pécsett, a Tol- buhin úton közlekedett személygépkocsijával, amikor fék- távolságon belül a gépkocsi elé szaladt Rajnai Mária tanuló, akit a gépkocsi elütött. A kislány súlyosan megsérült. A tehergépkocsi rakfelületén foglalt helyet Dakos Gyula. Amikor Mohácsi József gépkocsivezető Vajszló felé kanyarodott, egy fűszeres láda megbillent, Dakos Gyula utána kapott és az úttestre esett. A baleset következtében súlyosan megsérült, ellene szabálysértési eljárás indul. Péntek: Körültekintés nélkül lépett le a gyalogjárdáról Jónás Miklós Pécsett, a Kossuth Lajos utcában, s emiatt Soltra János autóbuszvezető elütötte. Jónás Miklós megsérült, ellene eljárás indul. Krisztbaum György vontatóiéval Szentlőrinc és Pécs között haladt, amikor a vontató jobb hátsó kereke letörött. s emiatt a jármű az árokba bomlt. Az anyagikár 2500 forint. Szombat: Viszmeg József személygépkocsijával Pécsett, az A/l előtt közlekedett, s észlelte, hogy előtte az autóbusz fékez. Ö is fékezni kezdett, de megcsúszott és nekiütközött %‘Tity Ferenc szembe jövö ’-'ereénkocsijának. A balesetért Viszmeg József okolható, e’iene eljárás indul. Harkánvból Pécsre igyekezett személygépkocsijával Varga János, amikor a Reptér után gyakorlatlan vezetés következtében az árokba hajtott, ahol felborult. Az anyagi kár 2500 forint. Varga János ellen eljárás indul. Hétfő: omsics István rakodógépesei Palkónya és ViUánykö- vesd között haladt, amikor eev meredek partra menet felborult. A gépjárművezető megsérült, ellene feljelentést tettek. A Pécs Városi és Járási Rendőrkapitányság ezer forint pénzbírsággal és az 1. számú ellenőrző lap egy évre való bevonásával sújtotta Kovács Lajos pécsi lakost, mert személygépkocsijával ittasan vett részt a közúti forgalomban és lakott területen a megengedettnél nagyobb sebességgel közlekedett. .Délutáni hangverseny ”, bábjátékok, délszláv tánc;áíék Baranyai felszabadulási körmüsor A baranyai öntevékeny művészeti csoportok a felszabadulás huszadik évfordulója tiszteletére nagyszabású kör- műsort adnak a megye lakosságának. Ez a műsor április hónapban kezdődik és május végéig tart A színjátszó csoportok programjában a Szocialista kultúráért jelvénnyel és Kiváló együttes címmel kitüntetett szentlőrinci földművesszövetkezeti színjátszók Gyárfás Miklós: Változnak az idők című színművét adják elő mégpedig május 2-án Gerdén és Szabadszentkirályon, 23-án Perekeden és Szilágyon, , valamint 30-án Üjpetrén. A pécsi KPVDSZ Művelődési Ház műkedvelői szovjet darabot mutatnak be, Afigenov: Kis- unokám című színművét. Előadásukat május 2-án Geres- den és Püspöklakon, május 16-án Nagyharsánvban és Majson tartják. Május 9-én viszont a Jubiláló hibáink című szatirikus műsort mutatják be Komlón. A felső- szentmártoni színjátszók Drá- vaiványiban, a szebényiek Borjádon, a bodolyabériek Okorágon, a máriakéméndiek pedig Lovászhetényben adnak műsort. A sellyei, siklósi, komlói és bólyi irodalmi színpad Magyarmecskén, Oroszlón, Magyarszéken, Tormáson, G ödrekeres ztú ron, továbbá Hetvehelyen és Helesfán tart előadást. A körműsor egyik érdekessége az úgynevezett délutáni hangverseny. Ezt a Baranyai Óvónők Énekkara adja Szigetváron és Mohácson, mégpedig délután három órakor, vagyis olyan időpontban, amikor más szórakozási lehetőséggel nem ütközik. Ebben a pécsváradi Zengő kamarkórus is közreműködik, továbbá az Amtmann Prosper vonósnégyes és Pécsi Ildikó színművésznő. A táncegyüttesek műsorában a Mecsek Együttes Hidason, Bikaion és Siklóson mutatja be a húsz év táncai című produkciót, mellyel az április negyediki pécsi köz ponti ünnepségen nagy sikert aratott A mohácsi illetőleg a kátolyi és a felsőszentmár- toni délszláv csoport a versen di, a birjáni, szalántai, to11 találmányi, újítási és iparjogvédelmi hét programja Tegnapi számunkban tévesen közöltük a találmányi, újítási és iparjogvédelmi hét előadásainak időpontját. Helyesen a következő helyeken é= időpontban lesznek előadások: 14- én: délelőtt 9 órakor az SZMT (Pécs, Színház tér 1) nagytermében a közlekedési szakmákban dolgozók részére Fehérvári Géza tart előadást. Délután 2 órakor a Petőfi Kultúrotthonban a KPVDSZ, az ÉDOSZ és a Vasas szakszervezethez tartozó dolgozók részére Igaz Imre tart előadást. 15- én csütörtökön délelőtt 9 órakor az SZMT nagytermében a vállalatok, üzemek és gyárak vezetői részére Tas-nádi Emil, az Országos Találmányi Hivatal elnöke tart előadást a „Gazdasági vezetők feladatai az iparjogvédelem területén” címmel. 16- án, pénteken délelőtt 9 órakor a tanácsi vállalatok dolgozói részére az SZMT nagytermében Fehérvári Géza tart előadást. A fogadóórákat és a tanácsadást mindennap délután 2-től este 6-ig az SZMT székházának klubszobájában tartják, kivéve 16-át, amikor délelőtt 9—12 óra között tartanak fogadóórát és tanácsadást. Mohács városában, a munkásklubban 15-én délután 2-től este 6-ig tartanak fogadóórát és tanácsadást az Országos Találmányi Hivatal vezetői. vábbá a drávasztárai és drá- vafoki közönséget szórakoztatja majd. A szebényiek pedig a híres Lakodalmast adják elő Hímesházjin. Ebben az időszakban több úgynevezett komplex műsort is bemutatnak. így a mohácsi művelődési ház Vókányban. a siklósi Kémesen, a szigetvári Mozsgón és a Komlói Munkáskórus és Irodalmi Színpad Sásdon. A falvak ifjú közönsége is szén műsort kap majd. mégpedig a siklósi, a Valotabo- zsoki és a komlói báb csoporttól. Nagyharsáuvban és Vil- lánvban a Három pillangó. Erzsébeten és Máriakéménden az Egvszeregy királvfi, Ma- gyaregregven és Szászváron oedig a Körtánc iária című bábiátékot mutatják be. Mivel a körműsomak éppen az a célja, hogy a megye minél több falujába vigyék el a programot, az előadásokat április 25-től május 30-ig arányosan elosztva tartják meg, s így minden vidék néhány falujába eljut a kőrműsor egy-egy előadása. A körműsorban külön program alapján részt vesz a mozgó művelődési ház is. Időjárási elentés Várható időjárás szerda estig: hűvös idő. Nyugaton változó mennyiségű, keleten legfeljebb időnkint felszakadozó felhőzet. Sokfelé eső. Helyenként megélénkülő észak nyugati, északi szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2—7, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 8—12 fok között. A íelevízié műsora mmöimc 21. GAZDASÁGI ÜTKÖZETEK ű.boan az időszakban nagy- .í'ányú gazdasági szabotázs- evékenység, gyújtogatás volt ’.-jjdapesten és az országban Szervezett, ellenséges aknamunka volt etz, ami első ionon a Pfeiffsr-páirt bukását aozta, miután tagjai közül elfogtak néhány gyújtogatót, szabó tőrt. A Dunántúli Népszava így reagál az eseményekre: „Miniszter elnök, miniszterek és egyéb magasrangú köztisztviselők árulják ezt az országot a halárokon túl. Itt bent az országban pedig cinkosaik semmisítik meg a magyar értékeket. És most nem kérünk, hanem követelünk: cirkusz- nélküli, haladéktalan és évszázadokra elrettentő példa sta- iuálását követeljük az illetékesektől. Halált, azonnali ítéletvégrehajtást követelünk mindazok számára, akik részesei. tettesei vagy alcárcsak tudói vol*ak a magyar nép ellen irányult merényletnek”. — U"--''-ekkor az Uj Dunántúl is követeli: „Halál a gyújlc- gatókra!” Heteken keresztül szerepelt niind'k'ét pécsi újságban a pécsi tejellátás. Lényege, hogy nagyon kevés volt a tej. A vaj, sajt eltűnt" Kiderült, hogy a tejüzemek magántulajdonosai nyugatra szállították. Az OMTK 60 fillért adott a termelőknek egy liter tejért, azt lefölözte, a ’vajat értékesítette és 60 fillérért továbbadta a fölözött tejet. A termelők nem találták meg számításukat, egyénileg, magas áron értékesítették a piacon, de a behozott mennyiség az ellátásra így sem volt elegendő. A legkülönfélébb árdrágítások voltak napirenden. Intézője az akkori központi anyag- és árhivatal volt, amely lényegét tekintve a nagykereskedők és a kapitalista vállalkozók szövetsége volt. Az Uj Dunántúlban a pécsi bányászok megüzenték a vezetőnek: .ha nem akar önszántából menni, akkor segítenek neki”. Provokatív céllal reakciós erők július 22-én sztrájkot szerveztek Pécsett a közigazgatási és közüzemi dolgozok között. Uj Dunántúl: . az első perctől tudtuk, hogy ebbe az akcióba lelkiismeretlen demagógiával rántották be a köz- igazgatási és közalkalmazotti dolgozókat... A közalkalmazottak követelése nagyrészt teljesen jogos. (Kevés fizetés, magas árak.) A drágulásnak elsősorban nem gazdasági, ha1965. április 11-én, szerdán 9.30: A szánkó. Magyar kis- film (ism.). 9.50: Iskola-tv. Élő világ (ált. iskolások VII. oszt. számára). Növényi sejtek és szövetek (ism.). 10.10: Csibék az úton. Magyarul beszelő csehszlovák film (ism.). 16.13: A Magyar Hirdető műsora. 16.25: Vasas—FTC bajnoki labdarúgőmérkőzés. Közvetítés a Népstadionból. 18.25: nem egészen más természetű okai vannak. Nézzenek csak utána a köz- alkalmazottak, hogy milyen ítéleteket hoznak a bíróságok egy-egy leleplezett árdrágító és feketéző bűnében. A lisztet a dolgozók elől vagonszámra elfeketéző malmosok, elsőrendű közszükségleti cikkekkel láncolok, statárium alá eső árdrágítók még egyetlen esetben sem kaptak a pécsi bíróságon nagyobb büntetést három hónapnál, de az esetek túlnyomó többségében felmentették őket... a pécsi Tábla ilyen ügyekben valóságos kegyelmi tanács szerepét tölti be”. Jellemző a helyzetre, hogy 1946. augusztus 1-e óta Baranyában a rendőrség 29Ö esetben indított eljárást (nem egészen egy év leforgása aiatt), az ügyészség 400 vádiratot készített, de a bíróságon még azt sem lehetett megállapítani, hogy hány elmarasztaló és felmentő ítéletet hoztak ezekből. A bíróság mindössze 74 ügyben ítélkezett. „A dolgozók türelmének is van határa. Ha sokáig visszaélnek, ha nagyon megtelik a pohár, véget ér a türelem. Figyelmébe ajánljuk mindenkinek, akit illet...” A sztrájk 24 óra alatt megszűnt. A munkások felháborodottan tárgyalták e jelenségeket Amikor később, napirendre került a dolgozók bíróságának létrehozása —, amit a reakció természetesen nagy felháborodással fogadott —, joggal nyilatkoznak így addHÍREK ÁPRILIS Tibor napja 14 A Nap kél 4.50, nyugszik 18.31 órakor. A Hold kél 16.47, SZERDA nyugszik 4.44 órakor u ettőszázhatvan éve, 1705, április 14-én jelent meg Rákóczi hadi újságjának, a Mercurius Hungaricusnak első száma. Ezt a napot a magyar időszaki sajtó születésnapjának nevezhetjük. A lap még az év nyarán elnevezését megváltoztatta, a Mercurius Veridicus ex Hungária nevet vette fel. Az első hírlap volt, amely Európa keleti részén, a bécsi udvar elnyomó politikájával szemben az önálló nemzeti politika mellett állt ki. Arra szánták, hogy a magyarul nem tudó külföld előtt a függetlenségérrt küzdő Magyarország szószólója legyen, és a kor nemzetközi érintkezésének legelterjedtebb nyelvén — latinul — felvilágosítsa a Rákóczival rokonszenvező országok közvéleményét a szabadságharc természetéről és való helyzetéről. Döntő részben a felkelés hadieseményeit ismertette, de emellett külföldi híreket és értesüléseket is közölt. Az első magyarországi újság öt évi megjelenés után, 1710-ben szűnt meg. Hírek. 18.30: Tessék kérdezni — a nyelvész válaszol. Lőrin- cze Lajos műsora. 18.55: Technika és ügyvitel. Helyszíni közvetítés. 19.15: Napló. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Napi jegyzetünk. 19.55: Lányok, asszonyok... A háztartási balesetek megelőzéséről. 20.15: Parabola. 20.35: Karambol. Magyar film (10 éven felülieknek). 22.00: Tv-híradó 2. kiadás. gozók: „Ha mi leszünk ott, akkor minden másként lesz”• Ugyanebben az időszakban nagy teret kapott a 3 éves terv indulása. 1947 augusztus 1-én a Dunántúli Népszava vörös fejléccel jelent meg és kettős ünnepről írt vezércikket. Egyik a forint megszülető sónek évfordulója, a másik a 3 éves terv indulása. A tervvel kapcsolatban különféle elképzelések kerültek kinyomtatásra. A nagy eseményről az Üj Dunántúl így ír: „És most elindulunk... A pesszimizmusra hajlamosabb lelkekben még ott remegett a Szigetváron elhangzott perrvikto- ri jóslat: de mi lesz a forinttal augusztus másodikén? — amikor úgyszólván a forint megszületésének másnapján összeültek kongresszusukra a kommunisták legjobbjai. És tíz hónappal ezelőtt ott hangzott el először a szó: hároméves terv. Akkor a forintban sem mertek bízni sokan, a kommunisták tisztán láttak. Hosszú volna ennek a tíz hónapnak a hároméves terv körül lezajlott minden küzdelmére visszatekinteni. De lehetetlen meg nem említeni azokat a minősíthetetlen orvtámadásokat, amelyeknek színhelyévé avatták magát a Nemzetgyűlést is...” Augusztus 8-án Peyer és csoportja átlépett az úgynevezett Radikális Pártba. „A hulla jobbra lép” — írja az Uj Dunántúl és azt bizonyítja, hogy hullanak azok, akik nem balra, hanem jobbra akartak menni. „Peyer úrról nem volt — A Magyar írók Szövetsége Pécsi Csoportja és a Jelenkor szerkesztősége 1965. április 15-én, csütörtökön este hét órakor vitaestet rendez a Jelenkor szerkesztőségében Thiery Árpád: Alcser sorsdöntő éjszakája című novellájáról. A vitaindító előadást Szederkényi Ervin, a Jelenkor főszerkesztője tartja. — A GYERMEKBÉNULÁS ELLENI VÉDŐOLTÁS harmadik részletét, melyet az influenza járvány miatt elhalasztottak, április 20—24. között végzik a körzeti gyermekorvosi rendelőkben. Oltásra kerülnek az 1901. október 1. és 1964. augusztus 31-e között született kisgyermekek.A védőoltást az eddigiekhez hasonlóan cseppekben kapják a kisgyermekek. ezért kérik a szülőket, kiskanalat vigyenek magukkal. — Hétfőn este nagy sikerrel szerepelt Pécsett a Stovepipe No. 4. elnevezésű londoni jazzegyüttes a Pécsi Nemzeti Színházban. — A Moziüzemi Vállalat értesíti a közönséget, hogy szerdán délelőtt 10 óraikor a Park moziban a híradó helyett A kőszívű ember fiai című filmet mutatják be. — A Pécsi Víz- és Csatornaművek közli a város lakosságával, hegy kazánkapacitás és a fürdo- szolgáltatások fokozottabb higiéniai követelményei miatt a für- dőszolgáltatásokat április 20-tól az alábbiakban korlátozza. Nők részére, thermál fürdő: hétfőn 7—12, szerdán 13—18, pénteken 7—12 óráig, iszap: hétfőn 13—18, kedden 7—12, szerdán 7—12, csütörtökön 13—18, pénteken 13—18. és szombaton 7—12 óráig. Férfiak részére, thermál fürdő: kedden 7—12, csütörtökön 13—18, szombaton 7—12 és vasárnap 7— 12 óráig, iszap: kedden 13—18, szerdán 13—18, csütörtökön 7—12, pénteken 7—12. szombaton 13—18 óráig. A kádfürdő hétfő kivételével minden nap 7—18 óráig üzemel. vasárnap 7—12 óráig. Az egyéb gyógy szolgáltatások (Galván paraffin) rendje nem változik. titok, hogy nem híve a népi demokráciának, a munkásegységnek. Mindenki tudja róla, hogy veszedelmes törtető, az SZDP jobbszárnyának vezére. Köréje csoportosultak a reakciónak azok a támogatói, akik taktikai okokból nem a jobboldalon, hanem a baloldalon helyezkedtek el... A Szociáldemokrata Párt XXXV. kongresszusa „erkölcsi hullává” változtatta őket, mint a szociáldemokrata vezetők mondták róla. De ezt a „hullát” bennhagyták rothadni, bűzleni a pártban... Nem kisep- rűzték pártjából, hagyták elegánsan jobbra sétálni... Ezek után fölösleges bizonygatni, hogy az egész magyar nemzetnek egyetlen vártja van, amelyet nem tépnek válságoké amely szilárdan megy a dolgozók érdekeit védő úton, a mi pártunk, a Magyar Kommunista Párt. Ezek a tulajdonságok készítik elő győzelmünket is”. A Dunántúli Népszava is, igaz, kissé melankolikusan, de leteszi a véleményét ez ügyben: „Mert azzal mindenkinek tisztában kell lennie, hogy aki a munkásmozgalomból átáll az ellenkező oldalra: politikai halott lesz . •. rövid idő kérdése és már sokan tudni sem fogják, hogy ki volt Peyer Károly... Veszteség nem ért bennünket, csak tisztábbak, egészségesebbek lettünk”. Ettől kezdve egy új politikai folyamait kezdődött RássMi József — A* Express Utazás! In»« da május 18-i 14 napos Eisenach—Oberhoff—Meiningen— Erfurt—Drezda útvanalú társasutazására ma lehet utoljára jelentkezni a KISZ Pécs Városi Bizottsága Ifjúsági Utazási Osztálya ügyeletén délután 4—6-ig a Doktor Sándor Művelődési Házban. A részvételi díj 1700 forint — A Baranya megyei Élelmi* szerkereskcdelmi Vállalat értesíti a város lakosságát, hogy húsvét másnapján, hétfőn egy kilós kenyeret árusítanak a következő boltokban: 710. sz. Irányi D. tér, 713. sz. Bem u., 713. az. Doktor S. u., 714. sz. Rákóczi úti kenyérboltok. 206. sz. Jókai tér, 211. számú Kertváros, 139. sz. Fehérhegy, 201. sz. új-mecsefealjaS. 190. sz. Kórház téri önkiszolgáló boltok, 404., 411. sz. új-mecsek- aljai, 427. sz. Bajcsy Zs. utcai. 430. sz. Szabadság úti tejboltok: és a 151. sz. pécsbányatelepi fűszerbolt. — Gépi betakarításra ötven holdon termel zöldborsót a somogyapáti termelőszövetkezet és szerződésre szállítja a szigetvári konzervgyára ak. A bor'd vetése már befejezés* hez közeledik. — A Baranya megyei Rendőr* főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya kéri, hogy jelentkezzenek azok a' személyek, akik 1964. december 31-én 09 óra 30 perckor Pécsett a Mártírok útja Szabadság utca kereszteződésében történt közlekedési baleset szemtanúi voltak, vagy a balesetei kapcsolatban felvilágosítást adhatnak. Jelentkezés telefonon: 30-15. Személyesen: Pécs, Kilián György u. 3. n. e. 100. Dolgozókat fe’vesznefe A KPM Pécsi Közúti Igazgatóság útépítésben többéves gyakorlattal rendelkező technikust alkalmaz. Jelentkezés: Köztársaság tér 5. II. e. 20. (765661 * Csőszerelőket azonnalra alkalmaz a Pécsi Gázmű. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Pécs, Felszabadulás útja 107 (volt (Kokszművek) munkaügyi osztályán. 76415 * Ipari tanulókat felveszünk az alábbi szakmákra: lakatos (általános) csőszerelő, gázvezeték és készülékszerelő és központifűtés- szerelő. Jelentkezés Pécsi Gázmű, Pécs. Felszabadulás útja 107. (volt Kokszművek) munkaoer-d osztályán. 76417 * A Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat gépkocsis-e- relőt alkalmaz azonnali belépésre. Fizetés megegyezés sz“-'-*. Jelentkezés a vállalat munkaütvi vezetőjénél. Rózsa Ferenc u. i". szám alatt. 76474 * Állandó munkára segédmunkásokat alkalmazunk. Pécsi Vasas ktsz. Zsolnay u. 15. Jelentkezés a munkaügyön. 76480 * Kőműves szakmunkásokat felvesz a Pécsi Járási Építő k sz. Pécs, Sallai u. 11. sz. 76482 ¥ Az ÉM. Betonclemgyártó Vállalat dombóvári telepe keres felvételre egy villanyszerelőt 8—10 éves gyakorlattal. Felvételhez szükséges munkakönyv, minap, személyiigazolvány, katonakönyv, szakmunkás bizonyítvány, i hónapnál nem régebbi tanácsigazolás. Szállást tudunk biztos tani. üzemikonyhával rendelkezünk. 401 * Tehén gondozót keres az iba- fal Mg. Termelőszövetkezet. Lakás van. 399 * Esztergályos és motorszereié szakmimkásokat felvesz az ÉM. Építőgép javító és Gépgyártó V. 7. sz. gyár Pécs, Vasút u. 2.- sz. 313 A Vízügyi Építő Vállalat én‘t -s- vezetösége felvételre keres magas- és mélyépítésben Járta* -n.1- vezetőt (lehet nyugdíjas is) valamint kőmunkában já'tas -ö- műveseket. Jelentkezés VIZ P, harkányi építésvezetőségén személyesen vagy Írásban. Munkásszállást, valamint egyszeri étkezést biztosítunk, 39« « %