Dunántúli Napló, 1965. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-27 / 98. szám
1965. Április pt. ' 2 napló A versmondók szerepeltek legjobban a pécsi úttörővetélkedőn Vasárnap délelőtt közel féléves készülődés eredményeit tették mérlegre az úttörő kulturális vetélkedő városi döntőién. A Városi Művelődési Házban öt órán keresztül tartott a szellemi küzdelem az arany, ezüst, illetőleg bronzérmekért és oklevelekért. Erre a vetélkedőre már csak azok az együttesek jutottak el, akik a novemberben megtartóul: ra.ivetélkedőktől kezdve, a csapat, majd a kerületi vetélkedőn is végig az első helyen végeztek. \ városi vetélkedő végén a bíráló bizottság a versm-ondók teljes'tményét értékelte a legszínvonalasabbnak és legegyenletesebbnek. Ezért közöttük négy aranyérmet ősz„Obsitosok“ búcsúztatása Vasárnap délelőtt a Fegyveres Erők Klubjában kedves ünnepség keretében búcsúztatták el azokat az 1914- ben született férfiakat, akik ötvenedik életévüket betöltve a hadkötelesek táborából az „obsitosok” állományába léptek. Az ünnepségen a kiegészítő parancsnokság vezetőt mellett megjelentek a város állami és párt-vezetői is. Ott volt. dr. Rngási Endre elvtárs, a városi pártbizottság titkára és Körösi Lajos elvtárs, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke. \ legifjabb nemzedék nevében úttörők búcsúztak az idős harcosoktól. Ezután Magyar Béla alezredes a Magyar Xénhadsereg nevében mondott köszönetét mindazoknak, akik részt vettek a demokratikus hadsereg megszervezésében és annak munkájában. A városi pártbizottság nevében tír. Rugási Endre elvtárs köszöntötte az összegyűlteket, majd kiosztották a díszes emléklapokat Szőlő-gyumölcsfermelő szakcsoport alakult Máriagyűdön Április 16-án huszonhárom fővel szőlő-gyümölcstermelő szakcsoportot alakítottak a máriagyűdi szőlősgazdák. A Siklós és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet keretén belül működő szakcsoport célja a háztáji szőlőterületek megfelelő pótlása, a szőlőtermelés fokozása és az így termelt bormennyiség közös értékesítése az Állami Pince- gazdaság útján. A szakcsoport működésével segíti majd a helyi gyümölcsellátást és a tervek szerint nagyobb mennyiségben kajszi- barackot értékesítenek. A híA 80—100 évvel ezelőtt épült fővárosi épületek kerámiáinak egy részét Pécsett készítették. Restaurálásukhoz is a Pécsi Porcelángyár szállítja a piro- gránitot. A Műcsarnokhoz már tavaly készítettek pirogránit idomokat, de ezek felszerelésénél kiderült, hogy további 500 kerámialapra van szükség. Ezt a mennyiséget a gyár május végére elkészíti. Az idén az Izabella téri színház homlokzatához közel tizenhatezer lapot gyártanak, mégpedig négyféleképpen. Natur színben és nagyobb méretben egyfajta domború és egy homorú lapot égetnek, azonkívül két kisebb méretű lapot is grafitszürke színiben. Az egyik ezekből teljesen sima lesz, a másik enyhén mintázott Ezzel a négyféle idommal az Izabella téri színház tervezője az árnyékhatásokat akarja kihasználni. A különleges követelmények miatt a tizenhatezer idom összesen mintegy félmillió forintba kerül. A Pécsi Porcelángyárban készül a Földtani Intézet teljes kerámiájának felújítása is. Csak a tetőzethez közel száz- ötvenezer idomra van szükség. rés máriagyűdi borból is többet termelnek majd az eddigieknél, ugyanis a termelés fokozására igénybeveszik az egyszerűbb szövetkezeteket megillető kedvezményeket. Nagykereskedelmi áron közösen szerzik be a műtrágya- és növényvédőszereket és a földművesszövetkezettől kölcsönöznek három permetező- gépet az időszerű növényvédelmi feladatok elvégzéséhez. A tagság már az alakuló gyűlésen elhatározta, hogy a legelső közös szerzemény egy csörlő lesz, hogy a hegyoldalon levő szőlők megmunkálását ilymódon megkönnyítsék. A mohácsi szőlő- és gyümölcstermelő szakcsoport után a megyében másodiknak alakult a máriagyűdi szakcsoport, de várható létrehozásuk Villány és a megye más híres gyümölcs- és bortermő területein is. Időjárásjelentés Várható időjárás kedd estig: felhőátvonulások, futó esőkkel, záporokkal, néhány helyen, elsősorban keletem, zivatarokkal. Időnként megélénkülő széL A nappali felmelegedés keleten is mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2—7, legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. A televízió műsora április 27-én, kedden: 8.05: Iskola-tv. Orosz nyelv az ált. isk. VI. oszt. Az utazás. 9.00: Környezetismeret az ált. isk. II. oszt. Gépek a mező- gazdasági munkában. 10.05: Tanulmányi kirándulás az ált. isk. VI—VII. oszt. — A fizikához. 11.00: Orosz nyelv haladóknak. Grisa, Mása, Andrej és a második műszak. 14.00: Orosz nyelv az ált. isk. VI. oszt. (ism.). 14.55: Környezetismeret (ism.). 15.50: Tanulmányi kirándulás (ism.). 16.50: Orosz nyelv ismétlés haladóknak. 17.15: Az Iskola-televízió postája. Műsorkalauz — pedagógusoknak. 17.30: Hírek. 17.35: Kétfelé vezet az út... A Televízió riportfilmje. 17.55: Akinek igénye van... Riportműsor. 18.25: Rembrandt grafikái a Szépművészeti Múzeumban. Riportfilm. 18.55: Esti mese. 19.05: Közvetítés a Debreceni Csokonai Színházból. Shaw: Sosem lehet tudni. Színmű 3 felvonásban. (14 éven felülieknek!) Kb. 19.35: Az első szünetben: Rajk András színházi jegyzete. Kb. 20.40: A második szünetben: Tv-híradó, — Napi jegyzetünk. Kb. 21.55: Hírek. HÍREK Dolgozókat felvesznek építőipari technikusokat kéthárom éves magas-, vagy mélyépítőipari gyakorlattal alkalmazunk. Jelentkezés írásban „Építőipari” jeligére a SaUal utcai hirdetőbe. 76931 * Kőműves, ács, villanyszerelő, tetőfedő szakmunkásokat, kubikusokat, aszfaltozókat és segédmunkásokat alkalmaz a Baranya megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat, Pécs, Zsolnay u. 4—6, sz. Ipari tanulókat szerződtetünk 1965—66. tanévre az alábbi szakmákra: kőműves, ács. útburkoló vasbetonszerelő, tetőfedő, bádogos. 76923 * Tímár tanulókat felvesz a Pécsi Bőrgyár. 103572 * Szakképzett kompresszor-kezelőt felvesz a Pécsi Bőrgyár. 103547 * A Tamási Téglagyár felvesz megfelelő gyakorlattal és lehetőleg géplakatosi szakvizsgával rendelkező génészt. Jelentkezés a gyár vezetőjénél. 461 ÁPRILIS Arisztid napja. 27 A Nap kél: 4.35, nyugszik: éd 4 18.49 órakor. A Hold kél: 3.21, KEDD nyugszik: 14.05 órakor. nétszázharminc éve, 1735. április 27-ért " Vértesi János bíró társaival, Sebestyén Jánossal, Pásztor Andrással, Szilasi Istvánnal Békésszentandráson „Rákóczi nevében” kitűzte a felkelés zászlaját a földesurak és haszonbérlők zsarolásai, az elviselhetetlen adóterhek és a császári katonaság kíméletlen túlkapásai ellen. A mozgalom napok alatt rohamosan terjedt és a forrongó jobbágyok már egy hét múlva tizennégy zászlóaljjal vonultak Gyula s Békés várának ostromára. A felkelés élére Szegedinác Péró határőrkapitány állott, aki azonban árulás következtében a nemesek kezére jutott. Tapasztalt vezér híját» a felkelők nem tudtak helytállni a jól begyakorlott császári katonaság és a kardforgatáshoz, fegyverfogáshoz szokott nemesség ellenében. Mezötelegdnél két tűz közé szorítva csatát vesztettek. A bécsi udvar bosszúja a szegényparasztok ezrein kegyetlenül torolta meg a megmozdulást. — Bővítik a Megyei Könyvtárat a Székesfehérvár és a Geisler Eta utca sarkán lévő épület hozzácsatolásával. — A Pécsi IBUSZ iroda közli a Jugoszláviába utazókkal, hogy a kiutazással kapcsolatos ügyeket délután 14 óráig intézi, 14 óra után kizárólag csak a már kész betétlapok kiadásával foglalkozik. — 36 lakásos társasház építését kezdi meg ebben a negyedévben a Mohácsi Építőipari Ktsz a város úgynevezett Gál-Szécsá kertjében. — Jogi tanácsadást tart a Dunántúli Napló szerkesztősége ma, kedden délután 1 órakor a pécsi járási pártbizottság helyiségében (Pécs, József Attila u. 10.). A tanácsadás teljesen díjtalan. — Csökkent a balesetek száma a Mecseki Erdőgazdaság munkahelyein. Korábban ezer főre vet.tve elérte az 58-at, tavaly pedig már csak 43 baleset volt, amelyet az idén tovább csökkentének. — A párizsi Sorbonne nemzetközi jogi tanszékének professzornője, Susanne Bastid tartott előadást tegnap délelőtt tíz órakor a Pécsi Tudomány- egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. A nagy sikerű előadáson, melynek címe „A nemzetközi bíráskodás” volt, az oktatók és a hallgatók teljes számban részt vettek. mm Ünnepség a városi KISZ-bizottságon Ilja Márkin: A& uioísá csepp A megtépett állásokban 8 tüzért számoltunk meg. A szélső ágyúnál Jermolajev mellett csak egy katona adogatta a lövedéket. A fasiszta tankok újalbb támadásba lendültek. Jermolajev állt az irányzóknál, az ágyúból lángfelhő tört ki, az egyik tank oldalra indult, majd lángralobbamí. Jermolajev ismét az irányzókhoz hajolt. Egy lángoszlop és ismét égett egy tank. A hadnagy mellett álló katona felemelte kezét, majd háitrazu- hant Az ágyúnál egyedül Szergej Jermolajev állt. Hátrarohant, lövedéket hozott, töltött és lőtt. A közeli tank megállt. Négy hatalmas Tigris ágyúi és gépr,?kái kelenel- tek, az ágyút vették célba. Mögöttük a mi lövedékeink csapódtak be. — Közelebb, közelebb, lőj- jétek a tankjaikat! — mondta Afonyin. Még nagyobb lett a löve- dékzápor, de a tankokig nem ért el, úgy látszik tüzéreink félteik, nehogy a mieinket érje a tűz. Jermolajev lenyúlt a lövedékekért, majd hátrafutott, utána meg az ágyúnál keresett valamit. Nagyon ideges volt. Mikor felegyenesedett, kezében tankélhárító gránát feketéllett Az első tank már egészen az ágyúhoz ért. Az ágyú páncélja mögé rejtőzött Jermolajev, erős lendülettel hajította a gránátot. A tankpáncélon lémgnyelv keletkezett, de az acélszörny folytatta útját. Agyújának lövedéke levitte az ágyú fél páncélpajzsát. Szergej mozdulatlanul feküdt. A Tigris már 50 méterre volt. Afonyin parancsnoki pontján halotti csend honolt. Szergej felemelkedett, könyökére támaszkodott, aztán valószínű teljesen legyengülve oldalt feküdt és jobb keze előre lendült. Az egészen közel levő tankon fekete pont keletkezett, majd hirtelen füstfelhő csapott magasba. Néhány perc múlva az égő tank eltakarta előlünk a szétlőtt ágyút és a mellette fekvő Jermolajevet. Az épen maradt három tank kapkodva lövöldözött és maszott visszafelé. A fronton a harc elcsendesedett. így vallott kudarcot a németek második próbálkozása, Budapest felé tömi. A 22 éves szibériai fiú, Szergej Jermolajev, a lenini Komszo- mol neveltje, utolsó csepp vérével pecsételte meg ezt a küzdelmet Székesfehérvár és a Vértes között, 1945 januárjában. (Vége) Sajgó Jenő üdvözli az ifjú mérnököket, technikusokat. Bensőséges ünnepség volt hétfőn délután a városi KISZ bizottság klubtermében. A KISZ Központi Bizottsága, a megyei és városi KlSZ-bizott- ság, valamint az Ércbánya Vállalat vendégül látta azokat a fiatal mérnököket, technikusokat, akik a Kiváló ifjú mérnök, illetve a Kiváló ifjú technikus-mozgalom keretében a II. országos értékelésen szakdolgozataikkal kiváló eredményeket értek el. Az I. díjat a négy főből álló kollektíva, s jutalmul kéthetes utazást a Szovjetunióba, Stocker Lajos nyerte el. Ennek a dolgozatnak elkészítésében részt vettek Csővári Mihály, Vincze János, Rácz István. A II. díjat nyerte: Somogyi János, valamint Erdélyi Miklós, dr. Vári Lászlóné és Géber Sándor kollektívája, Különdfjban részesült Csővári Mihály és Fekete László. Az ünnepségen részt vett Pollách Dezső, a városi párt- bizottság munkatársa, Suhajda Tibor, a megyei KlSZ-bizott- ság titkára, képviseltette magát az Ércbánya Vállalat párt és szakszervezeti bizottsága, a Mecseki Szénbányászati Tröszt valamint a városi KISZ-bi- zottság. Sajgó Jenő, a megyei KISZ-bizottság munkatársa méltatta a fiatalok eredményének jelentőségét, hangsúlyozva annak a segítségnek értékét, amelyet szakdolgozatuk elkészítéséhez a vállalat idősebb műszaki vezetői nyújtottak. A köszöntő szavak után Suhajda elvtárs nyolcezer forint összegű pénzjutalmat adott át a Kiváló ifjú mérnököknek, illetve Kiváló ifjú technikusoknak^ — Díjtalan szakvezetés. AJ Mecseki Kultúrpark állatkertjében május elsején egész- napon át ingyenes szakvezetés áll a látogatók rendelkezésére, azzal a céllal, hogy segítse get nyújtsanak a nagyszámban érkező iskolai csoportok tanárainak. — A Lipcsei Tanárképtó Főiskola ifjúsági küldöttségét fogadta tegnap délelőtt tíz órakor Márk Bertalan, a Pécsi Tanárképző Főiskola igazgatója. A küldöttség a két főiskola között fennálló baráti szerződés keretében tartózkodik Pécsett. — Az énekkar hangzástechnikájáról tartott előadást vasárnap délelőtt Kardos Pál, a Szegedi Tanárképző Főiskola adjunktusa a p&asi kamagyi klubban. Az előadást a klub tagjai, — a pécsi énekkarok vezetői — nagy létszámban hallgatták végig, s utána vitát folytattak. — A Munkácsy Mihály utcai tbc-gondozó átépítése miatt április 26-tól a rendelés Pécs, Rózsa Ferenc utca 13. szám alatt lesz (szombat kivételével) a pécsi járás részére 14—15 óra között, a II. kerület részére 15—16 óra között. — Kőszegi Imre — A Pesti lány, Szivet cserélni és a Diák század becsülete című nagysikerű ifjúsági könyveik szerzője — a Városi Művelődési Ház és a Városi Könyvtár rendezésében április 27-én, kedden délután 6 órakor és április 29-én, csütörtökön délután 4 órakor előadást tart a városi művelődési ház ifjúsági klubjában, illetve az újmesze- si kul túrháziban az ifjúsági irodalom kérdéseitől. Május, június hónapokban kedvezményes előszezoni áron üdülhet a Balaton mellett siófok: FÖLDVÁR. KESZTHELY, TMANV szállodáiban Igényes ellátás, kellemet szórakozás várja önt. Motelekben: kétágyas szobákban, személyenként teljes ellátással 85,— Ft Kőszállókban: kétágyas szobákban, személyenként teljes ellátással 127,— Ft Korlátozott lehetőségek miatt már most biztosítsa szobáját! Jelentkezés: Budapesten V., Vörösmarty tér 5. sz. alatti IBUSZ-ir odóban. Vidéken az összes IBUSZ utazási irodákban. * A Szigeti úti általános iskola tánccsoportja tott ki, mégpedig Török Marianna, az Alkotmány utcai, Lippenszky Ágnes az Ágoston téri, Sebők Tünde a Jókai utcai és Peredi Mária a Bánky Donát úti Általános Iskola úttörője számára. Az énekesek versenyében Agócs Mária kapott aranyérmet, aki a 39-es dandár úti iskolába jár, a zeneszólisták vetélkedőjében pedig Jandó János, az Egyetem utcai iskola úttörője. Az együttesek versenyében a gyárvárosi úttörőzenekar, a 39-es dandár úti iskola népi táncos együttese kapott arany oklevelet, valamint 3 kamarakó rus, mégpedig az Egyetem utcai iskola, továbbá a Mátyás Király utcai iskola ének-zenei tagozatának kamarakórusa és az Alkotmány utcai iskola kisdobos kórusa. Ezek az ének- együttesek két-három szólamban karmester nélkül énekeltek. Pécsett készül az Izabella téri színház és a Földtani Intézet kerámiája