Dunántúli Napló, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-04 / 29. szám
19«». FEBRUAR 4, 1 6 napiö Mi úfsájj a swelsétse?<feen? Ahol őrölnek az új bajnoki beosztásnak és ahol nem Bajnoki raji előtt a kosárlabdában A kesztyűgyári lányoknak megártott a korábbi dicséret Megkérdez tűk: Mit kell tudni az edzői szerződésekről? A röplabdásoknál váratlanul népes társaságot találtunk. A kis szoba „dugig” megtelt a sportág híveivel. Még egy 13 éves kislányt is láttunk, a kis Fischer Zsuzsit, aki meteoros nővérét képviselte.- gond a soronkövetkező hét- v. ui műsor összeállítása. Szittya Imre jött át a kosarasoktól. Mikor játszotok a csarnokban? — Szombaton, mert vasárnap ■foglalt. Szombaton a Téli Kupa 8. fordulója következik, ha azóta a végleges műsorban meg tudtak egyezni a vezetők. Mert igen nehéz mindenkinek kedvébe járni, különösen a vidéki csapatok beosztása jelent gondot. Legutóbb például a készülék maradtak távol. — Esküvő volt kérerrti nem is egy, de kettői — indokolta vezetőjük a távolmaradást. — Egy lányunk ment férjhez, egy fiunk- najc meg „bekötötték a fejét” — tréfálkozott, de ígérte, hogy szombaton délután rendben és hiánytalan itt a csapat. A férfi L osztályban befejeződött az első forduló és a tabelláról ezt a sorrendet olvastuk le: Dózsa I„ Dózsa II* PEAC, Komló, Pénzügy, Honvéd. A sorrend még változhat, mert egy találkozó szombatra maradt: Dózsa L— PEAC. Ha győz az egyetem, egy- gyel előbbre rukkolhat, A Pécsi Dózsa edzője. Deutsch Péter örül a jó helyezésnek. — Remek ez a kupa az alapozáshoz. Két közel egyforma csapatba minden játékosunkat beosztottuk, Így mindenki mindig játszhat. A kézilabdázóknál nagy az öröm. És jogosnak ia tűnik. — Eddig nem volt az idén egyetlen végleges kiállítás. Sportszerűek a játékosok és a csapatok. Pedig időnként nagy csatákat láthatnak a szurkolók a vasutas csarnokban. Legutóbb például a dózsások elégtételt vettek a bányászoktól. Ismeretes, hogy három hete a Bányász II. legyőzte a Dózsát. Most a Dózsa n. győzte le a Bányász első csapatát. — Persze éhhez tudni kell, hogy a második csapatok semmivel sem gyengébbek az elsőknél. Itt is két egyforma együttest szerveztek az edzők, hogy mindenkinek módot nyújtsanak az alapos munkához — magyarázta Bu- zánszky Béla dr* a szövetség elnöke. Egy csapatot azonban sokat emlegetlek. Egyáltalán nem dicsérő- leg A Kesztyűgyár női csapatát kizárták a további küzdelmekből. Vajon miért? — Legutóbb négyen jelentek csak meg és nem álltak ki mérkőzésre. Pedig a kiírás szerint a teremben ilyen kis létszámmal is kötelesek erre a csapatok. Ejnye, ejnye kesztyűgyári lányok! Pedig a férfi csapat igen jól helytáll és néhány szép sikert szerzett már az üzemnek. Kár volt az eddigi jó véleményeket megtépázni. Hiszen nem a férfi munkaerők vannak túlsúlyban az üzemben. Még egy panasz, de ez már a felsőbb szervek felé. — Megjött az NB Il-es csoport- beosztás, de nincsen benne köszönet. Három 12-es létszámú csoportban alaposan felhígították a mezőnyt. És ezért el kell utazni Várpalotára, Győrbe, Zalaegerszegre, sőt még Csornára is. Az Igaz, hogy több meccéet kértünk, de nem így gondoltuk! — mondotta Gombos Károly, a Vörös Meteor képviselője, A kosarasoknál viszont elégedettek az új bajnoki beosztással. Pedig náluk is háromszor 12 csapat küzd az NB n-ben. Hja, nem egyforma sportág a kézilabda és a kosárlabda. Itt egyébként elnökségi ülés folyt és éppen Egyed Mihály, a szövetség főtitkára számolt be az országos értekezlet tapasztalatairól. Éppen az új bajnokságról beszélt. — örülünk, hogy nincs többet „abszolút” bajnokság és igazi tavaszi-őszi küzdelem lesz. Nyáron alapozunk és nem lesz hosszú téli szünet. Nem kell siettetni a megyei bajnokságot sem, mert megvárják ősszel a feljutó bajnokot. Hallottuk, hogy er a bajnoki forma csak átmeneti lesz. A tervek szerint jövőre ^felállítják az NB I/B-t és kétcsoportos lesz majd az NB IX A Baranya Kupa tabellái is elkészültek. Amint várható volt, a férfi L osztályban az NB I-es PVSK győzött. Érdekes, hogy a hat csoportban öt klub szerzett győzelmet, ami az erők egészséges elosztását és néhány klub — például a Szigetvári VM — szép előretörését jelenti. A kosarasoknál már arccal az idei bajnokságok rajtja felé fordultak. Az NB I-ben vasárnap kezdenek. Nem is akármilyen meccsel: PVSK—MAFC! — Nekünk is jól jött « téli mérkőzéssorozat, remélem ennek eredményeit is megláthatjuk hamarosan — mondotta Czéh László, a vasutasok edzője. Az NB n-es csapatok csak március 21-én kezdenek. Előtte két héttel a megyeiek. Komoly mezőnyökkel, hiszen 12 férfi, 10 női, 11 fiú és 10 leány csapattal számolnak a szövetség vezetői! edzők, hét—nyolc ilyen kérelem áll előttünk. Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy teljes értékű munkát két sportkörnél csak igen nehezen végezhetnek az edzők, a cél az, hogy a lehetőség szerint a sportág minden képzettséggel rendelkező edzője szerződéshez jusson. A megyei TS csak egészen indokolt esetekben járul hozzá a kettős edzői szerződésekhez, például olyan esetben, ha az illető sportágban edzőhiány van. Mert a kosárlabda és röplabda sportágban sajnos ez a helyzet, nem úgy a labdarúgóknál, ahol egész sereg edző szerződés nélkül van. — Az új munkatörvény rendelkezései miben érintik az edzői szerződéseket? — A mellékfoglalkozású edzők munkaviszonyukat csak az illetékes felettes hatóságuk hozzájárulásával köthetik és az edzői illetményük nem haladhatja meg fő- foglalkozásukból eredő keresetüknek felét. Az edzői szerződéseket az erre a célra rendszeresített űrlapon öt példányban kell írásba foglalni és az érvényes munka- szerződés alapján létesült munkaviszonyt a munkáltatónak a munkakönyvbe be kell jegyezni, mellékfoglalkozású edzőknél is. A mellékfoglalkozású edzők heti munkaideje, 8. 12, 16 és 24 óra lehet, a főfoglalkozású edzők munkaideje 48 óra. A heti munkaidő felét az edzők a gyakorlati foglalkozásokra, az edzések vezetésére kötelesek fordítani, a munkaidőből a gyakorlati foglalkozások idején túl fennmaradó munkaidőben szervezési, módszertani feladatok ellátását, a sportolók elméleti képzését, stb. kötelesek végezni. 7 fttoCto - áftft M A röplabda Terem Kupa szórni bat—vasárnapi fordulójában ezúttal csak férfimérkőzésekre került! sor. Eredmények: Pécsi Dózsa I.— Pécsi Dózsa II. 50:40, Pécsi Dózsa I.— Pénzügyőr 50:45, Komlói Dózsa —Pécsi Honvéd 55:51, Pécsi Dózsa n.—Pécsi Honvéd 72:29, Bányaip. Technikum—Helesfa 62:26, 500. ITSK—Janus Gimnázium 35:31* 500. ITSK^-Helesfa 30:30. A pécsi tekecsapatok a Bálint és Kelemen Kupa mérkőzés-sorozatokban készülnek a bajnoki idényre. Bálint Kupa: Pécsi Szikra-Pécsi BTC 8:2, Pécsi Bányász —Pécsi Építők 6:4. A találkozó érdekessége volt, hogy a Bányász 3:0-ás Építők-vezetés után fordította a maga javára a mérkőzést. Kelemen Kupa: Pécsi Honvéd- Pécsi Közlekedés 7:3, Komlói Bányász-Pécsi Kinizsi 6:4. * Szombat és vasárnap az úttörőházban versenyeztek a pécsi általános iskolás asztaliteniszezők. Kü lőnösen a fiúknál volt népes a mezőny, Kovács (Belvárosi ált. isk.) bizonyult a legjobbnak, lányoknál Galamb (39-es dandár úti ált. isk.) győzött. Még egy hír az asztaliteniszezők táborából. A Pécsi Postás a Szabadság úti általános iskola tornatermében asztali tenisz iskolát nyit, jelentkezni lehet Kocsis István edzőnél délutánonként az iskola tornatermében. A »portkörök szakosztályainál működő eazők szerződéséről, az erre vonatkozó rendelkezésekről, az új munkatörvényről beszélgettünk a megyei TS főelőadójával, Bognár Jánossal. — Az edzők fizetésére vonatkozóan az MTST elnökségének 29—4/1959. (Xn. 16.) MTST számú határozata a mérvadó. Az elmúlt évben 226 szerződéssel rendelkező edző működött Baranyában. Vár- kői Ferenc torna mesteredző mellett 11 edzőnk szakoktatói, 81 oktatói és 152 segédoktatói minősítéssel rendelkezik. A minősítéseket a különböző fokozatú edzői tanfolyamok elvégzése után nyerik el' az edzők, kivéve a mesteri címet, melyet az MTS a különböző sportágak legkiválóbb szakembereinek adományoz. Három edzőnk kivételével, akik főfoglalkozásúak, mind mellékfoglalkozású edzőként dolgoznak.-- Hány edzői szerződést kötöttek már meg ebben az« évben és hagytak jóvá? — 120 edző szerződése már rendben van, 40 edzői szerződés most van jóváhagyás alatt, a többit még nem nyújtották be a sportkörök. A legnagyobb problémát a kettős szerződéssel rendelkező edzők jelentik. Kettős edzői szerződést csak a megyei TS külön hozzájárulásával köthetnek az Tavalyi sillerek, idei reménységek Az elmúlt esztendő nem volt mostoha a magyar sakkozás híveihez. Számos jelentős magyar siker született, amelynek mindnyájan őszintén örültünk. Por- tisch Lajos nemzetközi nagymester bejutott a világbaj nők jelöltek versenyére. Az egyéni eredmények sorában említésre méltó még Forintos Győző Bordeaux-i és Szabó László zágrábi elsősége, Lengyel Levente jó szereplése az amsterdami zónaközi versenyen és a római nemzetközi tornán. Milyen feladatok várnak versenyzőinkre 1965-ben? Portisch Tál exvilágbajnokkal vív tízjátszmás párosmérkőzést a továbbjutásért az év első felében, Jugoszláviában. Tízes válogatottunk Hamburgban részt vesz az Európa- bajnokság döntőjében és újra megkísérli Jugoszlávia megelőzését. Nagymestereink és nemzetközi mestereink számos hagyományos nemzetközi tornán szerepelnek a hollandiai Beverwijk- ban, majd Zágrábban és Havannában. Négy évi szünet után újra nagy nemzetközi verseny színhelye lesz Budapest, ahol február 13 és március 4 között felszabadulási E heti totóHppjeink Népszab. Népszava Népsport D. Napló 1. Atalanta—Torino 1x2 1 X I X X 2. Lazio—Fiorentina x 2 1x2 x 1 2 1 2 3. Mantova—Foggia 2 X 1 2 x 1 1 4. Messina—Internationale 2 2xl 2 2 X 5. Sampdoria—Cagliari 1 1 1 1 6. Varese—Róma 1 X 1 x 1 X 7. Alessandria—Napoli x 2 1 2 X 1 1 8. Monza—Catanzaro 1 2 1 1 X 1 9. Pro Patria—Spal I I X 1 X 10. Trani—Palermo 2 1x2 x 2 1 2 1 X 11. Triestina—Modena 2 x 2 2 x 2 12. Venezia—Lecco x 2 1 x 2 x 1 13. Rennes—Lyon 1x2 1 X 1 X 1 14. Nantes—Bordeaux X 2 I 2 x x 2 versenyt rendezünk nyolc külföldi és nyolc magyar élversenyző részvételével. A vidék sem marad ki a nemzetközi eseményekből: Bács-Kiskun megye és Kecskemét is 16 résztvevős nemzetközi tornát rendez a tavaly elhúnyt Tóth László emlékére. Ez a viadal ősszel lesz. Nyáron pedig, — ezúttal Békés megyében — kerül sor a hagyományos Asztalos Lajos emlékverseny megrendezésére. Szólnunk kell a tömegekről, a vidékről, az utánpótlásról is, amelynek soraiból annak idején az élversenyzők is kiemelkedtek. A megyei, járási, városi sakkszövetségek tavaly nagy figyelmet fordítottak az ifjúsági és úttörő sakkozásra. A zalaegerszegi fiú és a bagaméri leány úttörők szép versenyt nyertek Kalocsán más városbeli társaik előtt. A Békés megyei Murony község csapata, amely a megyei bajnokságon is részt vett, többségében úttörőkből áll. Több megye megrendezi a körzeti, járási úttörőbajnokságokat és néhány évi szünet után ismét sor kerül az országos úttörőbajnokságra. Vidéki csapataink általában Jól megállják helyüket a Maróczy- Kupa csapatversenyein. A kecskeméti Vörös Meteor, a Dunaújvárosi Kohász és más együttes előző években a kiesés ellen küzdött. A jó szervező és oktató munka eredményeképpen csoportjaikban az élen foglalnak helyet: a Debreceni EAC lelkes csapata pedig az I. osztályú országos bajnokságba való bejutásra is esélyes. A Győri MÁV DAC, a Pécsi Ércbányász, a Veszprémi Haladás és a Szegedi Vasutas is jól áll csoportjában. A bajnokság vége még messze van és fordulóról fordulóra változhat a helyzet. Kiemelkedő vidéki sikerrel ért véget a legutóbbi női bajnokság: a bajnoki címet a tatabányai Finta Erzsébet szerezte meg. Figyelemre méltó az a szimultán rekord is, amelyet Sinka Brigitta ért el szülőfalujában, Békésszentandráson, ahol 42 sakkozóval — köztük több n. és m. osztályú versenyzővel — vette fel a küzdelmet és mintegy öt órai küzdelem során 34 játszmát megnyert, hetet vesztett, s egy döntetlenül végződött. A csapatversenyeken tűnnek fel azok a fiatal tehetségek, akiknek a továbbfejlődéséről a helyi vezetőknek, oktatóknak kell gondoskodnak. Rendkívül fontos ezt szem előtt tartani, hiszen nem egy mai élversenyzőnk — Portisch, Barcza, Dely, Haág és mások — vidéken bontogatták szárnyaikat. Flórián Tibor sakknagymester Sporthírek Dr. Török Ferenc után újabb világ- és olimpiai bajnokok látogatnak el Pécsre. Február ló-én az orvosegyetem aulájában az olimpiai bajnokságot nyert magyar párbajtőrvívó csapat tagja közül Kausz dr., Kulcsár, az öttusa olimpiai bajnokcsapatból dr. Nagy Imre és az olimpiai és világbajnokságot nyert női tőrcsapatunkból Juhász Katalin lép pástra. * A PVSK és a P. Dózsa serdülő cselgáncsozói vasárnap Tatabányán országos vidéki selejtező bajnokságon vettek részt, mindannyian jól szerepeltek, mert kiharcolták maguknak a Szegeden megrendezésre kerülő országos vidékbajnokságon való részvételt. * Jól kezdtek a PEAC női röp- labdázói Budapesten a Fedett Kupa-mérkőzéseken. A csapat az első fordulóban két mérkőzést is játszott, s mindkét találkozón győztesként került ki a küzdelemből. PEAC—MOM Szemüvegkeret 3:1, PEAC—Postatávíró 4:0. E fáradjon...! ön helyett is dolgozik a TEMPÓ KSZ ! Építkezési és egyéb i anyagok beszerzése és szállításának megszervezése. PÉCS, Sallai utca 22. sz. Telefon: 60-84. Bicsérd 139. sx. alatt nárom 100—125 kg-os hízó eladó. __________ N yaralótelekért bármilyen bútort készítek. Ajánlatot kérek ..Balaton parton — 95 206” jeligére a Fel- szabadulás téri hirdetőbe. _____________ B alatonfenyvesen kétszoba összkomfortos Oi’P-s, vízvezetékes öröklakás eladó. Rehe Sándor Balatonienyves. Dráva utca 50. szám. ______’_____ K omló, Dávidföldön a Munkácsy M. u. 23. számú ház sürgősen e'adó. Horváth János. A Városi Rendelőintézet. két személyt napi 4 órára fűtőnek kíván alkalmazni azonnali hatállyal, jelentkezni lehet, naponként az Intézet műszaki csoportvezetőjénél. Illetmény kulcsszám szeri ni _ folyósítva;_______ Á gyneműtartós heverő. francia ágy, kétszemélyes rekamié. 4 szék. 2 fotel fizetési könnyítéssel; sezlonok too Ft-tói Zsolnay u. 99, Kárpitosnál i HEVERŐ, epedaru gós ágybetét, modern garnitúra (5 db 3 9 50 Ft-tól) RÉSZLETRE IS! VAJTA kárpitos, Pécs, Déryné utca 11. szám. Telefon: 3 6-7 5. Kertes családi ház beköltözhetően eladó. — Pogány, Rákóczi út 11. Veszek hálószobabú torokat, rékamáékat és ágyakat, csőgamitú- rát, sezlonokat matracokat, szekrényeket, ágybetéteket és vaságyaikat, asztalokat és székeket, hármas szekrényt, kombinál tbú- tort, konyhabútort és konyhaszekrényeket, fehér márványt, ágynemű^’fcq ^tó- kot. Holtai, Rákóczi út 48.________________ V askerítéseket, vasabLakokat, vasajtót, lépcsőkorlátokat most rendelje meg szép kivitelben Gazdag Sándornál, Szentlőrinc. Nagy családi ház beköltözhetően. olcsón eladó. Pécsszabolcs, — S zabó István u. 26. Félig kész ház építési engedéllyel sürgősen eladó. — Érdeklődni: Pécs-Ujhegy. Szirom u. 7., Kovács Istvánnál^ __________________ ^ Jó állapotban lévő kombinált garnitúra és fehér Hohner tangóharmonika eladó. — Petőfi utca 65., II. 10. Csőgamitúra újszerű állapotban, rekamié és egy kétszemélyes heverő, sezlonok, háló- szobabútor, konyha- garnitúrák, szekrények, hármas- és kom binál'tszekrények, sublót. könyvszekrények, kályhák, ágyneműtartók pámásszékek, asztalok, varrógépek és egyéb bútorok olcsón Bárányáéi; Bal tér u Akváriumok, felszerelések és különféle díszhalak eladók. — Kovács-telep, Gyöngyvirág utca 22.________ 1 2 éves leányka irha- bunda eladó. Délután 4-től. Uj-Mecsekalja, 39-es dandár u. 3/a. VI. era. 4. Nagy Tibor._________________ M egegyezéssel elcserélném kifogástalan nagyképernyős tv-met gümőkórmentes, ki3- borjas fiatal tehénért, esetleg növendékekért. Érdeklődni Nyúl utca 24. szám.________ H áromszobás összkom fortos családi házat a belvárosban, beköltözhetően megvételre keresek. Kétszobás belvárosi cserelakás van. Címeket: INKÖZ. Rákóczi út 39.__________ Terehegy, Harkányi úton egy szoba-kony- hás családi ház eladó. Acs Ferenc. __________ K eresünk főbérleti szó bál, konyhát v. üres albérleti szobát, konyhahasználattal 15-re v. 1-re. Sallai utca 9., — Ferencsics. ________ A teljes gépesítésre való tekintettel a Baranya megyei tormási Virágzó Mg Tsz lóállományát értékesíti. Dencsháza, Petőfi u. 26. kétszobás családi ház, istálló. mellék- épületek, 800 négyszögöl területtel beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Pécs, Felső- Balókány u. 73. szám, 16 órától._____________ Az ÉM Betonelem- gyártó Vállalat Pécsi Betonárugyára hirdi üzemébe szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkező villanyszerelőket alkalmaz. Jelentkezés a gyáregység hirdi Özemében, Kitűnő állapotban lévő Skoda Oktávia eladó Öcsárdon. Telefon Ócsárd 2., Szabó. _____ T árogató, márkás, eladó. Wágner, Rákóczi út 73.________________ K őműveseket, kubikosokat, lakatosokat felvételre keres a Pécsi Állami Gazdaság épí- tő csoportj a. Kereset: FM-norma szerint és természetbeni juttatások. Jelentkezés Üszög pusztán de. 8—12 óra között.________________ 6 01-cs Trabantot vagy utalványt vennék. Címeket .Trabant” jeligére a Sallai u, hirdetőbe._______________ K étszobás családi ház kerttel, gazdasági épülettel eladó. Pécs, I. kér., Andrássy u. 18. (A/l laktanya mellett) Háromajtós szekrény, 2 fotel és egy könyvespolc eladó. Uj-Me- osekalja 81. ép. I. em. 3., este 5—6-ig._____ E ladó egy jókarban lévő Terta rádió, asztallal együtt. — Cím: Kovács, Rákóczi út 41.. földszint._____________ K is ház 160 négyszögöl kerttel 62 ezer Ftért. beköltözhetően eladó. Du. 3-tól és vasárnap: Fürj u. 45. Szőkéden a 108. számú 2 szobás, kertes családi ház eladó.__ 1 5—20 mázsa csöves kukoricát keresek meg vételre. Címeket ármegjelöléssel '„Kertváros” jeligére kérek a Sallai utcai hirdetőbb Eladó 1 szoba-konyha, éléskamra, kertes házrész 30 ezerért. „Azonnal beköltözhető” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.____________ V ennék 2—3 szobás, masszív kertes házat. OTP-t átvállalom. — „Igényes” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Vennék Pécs v. Pécs környékén kis családi házat. — Készpénz 20 ezer forint, a többit megegyezés szerint. — Cím: Korpa József, Máriakéménd.________ E lcserélném új-mecsek aljai kétszobás, magasföldszintes távfűtéses, komfortos lakásomat belvárosi kétszobásért. ,,Főbérleti” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe._____________ B eköltözhető 3 szobás, kertes családi ház — légfűtéssel. OTP-köl- csönneil — eladó. Kassa utca 13. Eladó háromszobás, összkomfortos, szute- rénos, kertes családi ház. Az egész beköltözhető. Gáz lent, fent bent van. Érdeklődni Tompa Mihály u. 40., mindennap kivéve vasárnap;_______________ N émet társalgásra német anyanyelvű hölgyet keresek. Nem szükséges magyar nyelvtudás. „Schnell” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe._____________ Egy világos hálóbútor és 870 négyszögöl szán tó eladó vagy bérbeadó. Rácváros, Úttörő utca 8. Február 15-re külön- bejáratú bútorozott szoba konyhahasználattal, szerény, gyermektelen házaspárnak kiadó. I. kér.. Vadász utca 21. _____________ J ókarban lévő 600-^as Trabant Combi 16 000 km-rel eladó. Hunyadi út 17. L. Murányi. 18 órától._____________ E gyetemista lány különbé járatú albérletet keres. „Belváros” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ___________ 2 szoba, konyha előszoba, nyárikonyha, kert, 480 négyszögöl szőlő beköltözhetően eladó. Pécs bányatelep, Istenáldáevölgy 10. L kér.____________ S zőlőforgatást vállalunk bárhol. „Minőségi munkát végzünk” jeligére a Sallai utcai hirdetőibe._____________ B ejárónőt napi négyórás elfoglaltságra felveszek. „Megbízható” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.____________ V ételre keresek ku- koricamorzsolót s egy kistél«^ítményű kalapácsos darálót. Leveleket , Morzsoló’5 jeligére a Sallai utcai hirdetőbe._____________ E gyszoba-konyhás szabad rendelkezésű lakást keresek nyári v. őszi beköltözéssel. — Telefon: 16-97._________ Hármasszekrényt — újszerűt, fehérre festve — vennék. Sánc u. 1. Kazánfűtőt felveszünk. Pécsi Bőrgyár. Jelentkezés a pénzügyöm. HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk azokkal, alak szerették, hogy KUROVSZKY TEKLA elhunyt. Temetése február 5-én 3 órakor lesz. Mélységes fájdalommal értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, WOLF FERENCNÉ Oswald Miéi 83 éves korában meghalt. Temetése 5-én, pénteken 4 órakor lesz Má- riagyűdön. Némedi, Wolf, Balatoni, Karvaly család. Fájdalommal tudatjuk, hogy SZALAI JÓZSEF villanyszerelő, a szerető férj, apa, nagyapa, hosz- szas szenvedés után február 2-4n elhunyt. Temetése 5-én, pénteken fél 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család és a rokonság. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága jó férjem, édesapám, fivérünk és kedves rokonunk, MÁTYÁS PÉTER február 2-án hosszú szenvedés után, 56 éves korában elhunyt. Temetése február 4-én 4 órakor lesz a Vasas I. temető ravatalozóterméből. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönet a jó barátainak, szomszédoknak és ismerősöknek a temetésen való megjelenésükért és_ bánatomban való részvétükért. Külön köszönet a klinika kezelőorvosának és nővéreinek fáradhatatlan odaadásukért. Külön köszönetét mondok a mély tartalmú, megható búcsúztatásért, özv. Klein I Rudofné. Halálozás miatt Tatraplan személygépkocsi, egy 250-es Jawa motor és egy Panni robogó sürgősen eladó. Érdeklődni 3 óra után, Pécs, Zója u. 8. Beköltözhető szobával, kis szőlő, értékes gyümölcsfákkal, alkalmi készpénzáron eladó. — Buszmegálló 3 percnyire. Bővebbet: Pécs Rudas László u. 33.* 8—12 áráig. __________ B elvárdgyulán 2 szoba, 2 konyha, szute- rénos ház 1000 négyszögöl telekkel 45 ezerért fizetési könnyítéssel eladó. Érdeklődni: Gyód 46. Hegyi Antal. Eladó a hegyszent- mártomi szőlőhegy legszebb részén 1200 n-öl termő szőlő, 400 négyszögöl 1 éves lucerna, lakható pinceépülettel. mellékhelyiséggel, teljes pincefelszereléssel vagy anélkül. — Cím: Diósviszslóa Ta- Dácsbásafc Két férfi albérlőt felveszek azonnal. Érdeklődni Jókai téri újsá- gos pavilonnál._______ É letjáradékra v. részletre vennék házat 20 ezer kp-val. „Életjáradék” jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. Másfélszoba konyhás, kertes családi ház beköltözhetően eladó. — Érdeklődni 4—5-ig: — Magyarürögi út 19. Átvennék kétszobás szövetkezeti 1 g v OTP-átvállalással. Lehet OTP-öröklakás is. 28-65 3-as mellék, Tatár. Sürgős csere. Elcserélném Petőfi u. 44.. II. em. 4. lévő 1 szoba komfortos lakásomat nagyobbra. Lehet új-meosekaljai is. Érdeklődni házfelügyelőnél. DUNÁNTÚLI NAPLÖ az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi János út 11. Telefon: 15-32, 15-33, 21-60, 26-22, 60-11. Belpolitikai rovat: 31-68. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat, Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi János út 11. _____Telefon: 15-32, 15-33, 21-60, 26-22 . 60-11. P écsi Szikra Nyomda. Pécs, Munkácsy m7 uTo.~ _________Felelős vezető: Melles Rezső. T erjeszti: a Magyar Postai Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra lí,— Ft, Indexszám; 25 054. 4 »