Dunántúli Napló, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-19 / 42. szám

2 naplő 1965. FERRTTÄR 19. „Családi66 perpatvar Egészséges elképzelések­éi. nagyobb íejlesztési le- etőségek hangoztatásával házasodtak” össze az utób- i két év során a külön- ";ző iparágak hasonló pro- ilú üzemei. Ezeknek az -se vonásoknak hasznossá­giéban mindenki el- wi. Néhány jó példát rak idején lapunkban is ■sírtunk Sajnos, néhány '«szásság is jelentkezik, melyek nem nagy hord- "ejűek ugyan, de kellemet- ■nek és ezért meg kell "■’'intetni őket. A Pécsi Kenderfonógyár 'olgozói évek óta jó ered­ményeket értek el. Munká- 'ik mellett népgazdasági­ig olyan hasznos kísérle­tt oldottak meg, melynek 'redményei napjainkban nár kézzelfoghatóan jelent­keznek. Nem „kötött rossz vázasságot” velük a szegedi izem, de a pécsiek sem unaszkodtak Örömmel vet­ek például a szövőüzem létrehozását és mindent el­ővettek, hogy hetek alatt üzemképes állapotba keriil- "ón. Ehhez megfelelő segít- éget adott a vállalat köz­ontja is. A házasság tehát sikerült, sí kár ezt a harmóniát egy néltánytalansággal meg­bolygatni. Két évvel ezelőtt nég mint önálló üzém nye­reséggel zárták az évet a ;écsiek. Ennek alapján a dolgozókat négy és fél napi nyereségrészesedés illette volna meg. De közbejött az evesülés és a nagy válla­it intéző bizottsága úgy ha­rn rozott, hogy ne kapjanak pécsiek nyereségrészese­dést, hiszen a szegediek sejn kapnak. A pécsi üzem vezetői ebbe nem nyugod­tak bele és a Textilipari Dolgozók Szakszervezetéhez fordultak. A panaszt kivizs­gálás végett a Szakszerveze­tek Megyei Tanácsa kapta meg Szegeden. Mondani sem kell, hogy jóváhagyta az intéző bizottság határo­zatát. Űjabb levelet írtak a pécsiek, s ennek alapján már Budapestről utazott le egy bizottság megvizsgálni a pécsiek panaszát. Meg­született az újabb határo­zat: igazuk van a pécsiek­nek ezért tűzzék inra napi­rendre kérésüket. Ezzel el­telt a tavalyi esztendő, s í ahogy mondani szokták, í csak a jó ég tudja, hogy j aprópénzre vólthatják-e a pécsi üzem dolgozói azt a bizonyos négy és fél napi nyereségrészesedést. Majdnem minden válla­latnak van — sokszor nem is egy ösztöndíjas főisko­lása, illetve egyetemistája. Az ösztöndíjjal megterhel­ték a gyáregységet. — pa­naszolták egy ' másik válla­latnál — holott ők nem is­merik a szóbanforgó ösztön­díjast és nem is kerül hoz­zájuk az egyetem vagy a főiskola elvégzése után. > Egy másik gyárunknál három napi összeggel csök­kentették a dolgozók nye­reségrészesedését azon a cí­men. hogy ebből a pénzből a vállalat budapesti fut­ballcsapatát támogatják. A gyáregység dolgozói joggal kérdezik: mi közük a buda­pesti futballcsapathoz és különben is, nincs-e más pénzforrás annak támogatá­sára? Megtörtént az is, hogy vidéki gyáregységben gyűj­tést rendeztek az ugyancsak budapesti vállalati futball­csapat részére, amikor a gyáregység olyan kevés igaz- 1 gatói alappal rendelkezik, hogy a saját dolgozói ré­szére sportfejlesztésre egy fitvingje sincs. Ezek a problémák agyár- -gvségek dolgozóit közvetle­nül, anyagilag kellemetlenül érintik, viszályt szülnek és ezért jogos a kívánság — kerüljék él őket Kialakult az ország első fehér pulicsaládja Érdekes ötletet valósított meg egy neves pécsá kutyate- nyésztő, Schmidt József üzemi dolgozó, aki harminc éve ne­vel már kutyákat. Több éves céltudatos munkával sikerült kialakítani az ország első fehér pulicsaládját. Eddig hat törzs­könyvezett fehérszőrű puli lá­tott napvilágot ebben a tenyé­szetben, amelynek „ősanyja” az aranyhegyi Cuni nevet vi­selő fekete puli volt. A hato­dik fehér puli nemrég szüle­tett és a Fillér nevet kapta. Ennék már az anyja is fehér volt és a kicsi Fillér, amellett, hogy szép, hibátlan fehér sző­re van, valóságos mintapéldá­nya a pulinak. Ez arra vall, hogy a tenyésztés során sike­rült a fajtajelleget teljes mér­tékben megőrizni. Schmidt József kísérleteire felfigyelt a magyar kutyate­nyésztés egyik legnagyobb szak tekintélye, dr. Ócsag Imre pro­fesszor, „A puli” című híres szakkönyv szerzője és taná­csaival segíti a pécsi tenyész­tőt. Véleménye szerint órök- léstanllag is fontos, érdekes munka a fehér puli kitenyész­tése, s Schmidt József olyan előrehaladott szakaszába ért a kísérleteinek, hogy — a jelek szerint — most már egymaga is be tudja fejezni a tenyész­tés munkáját. A rendelkezé­sére álló tenyészanyag ugyanis lehetővé teszi, hogy ezentúl már fehér pulit fehérrel páro­sítson, amire eddig még nem kerülhetett sor. Természetesein nemcsak bio­lógiailag érdekes ez a munka, hanem jelentős anyagi haszon­nal is kecsegtet, úgy a te­nyésztőre, mint a népgazdaság ra egyaránt. Külföldön ugyan­is már az első hírek nyomán nagy érdeklődés támadt a kü­lönleges háziállatnak, sőt szin. te egzotikumnak számító fehér puli iránt. Ennek megfelelően az exportot lebonyolító MA­VAD is bejelentette igényét a születendő fehérszőrű pulikra. A televízió műsora február 19-én, pénteken: 8.05: Iskola-tv. Kémia a dol­gozók gimnáziuma I. oszt. szá­mára, Az oxigén és a kén (ism.). 9.40: Ébredjetek és énekeljetek! Magyarul beszélő nyugatnémet film (ism.). 14 éven felülieknek! 11.05: Tele­sport. 11.20: A jövő hét mű­sora. 18.30: Téli falusi esték. Szakfilmek a növénytermesz­tésről. Időjárág:elenté9 Várható időjárás péntek estig: erősen felhős idő, több felé további havazással. Élénk, időnként erős északi, észak­keleti szél. Hófúvások. A hő­mérséklet alakulásában lénye­ges változás nem lesz. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet mínusz 2—mínusz 5 fok között, legmagasabb nap­pali hőmérséklet 0 fok körül. Előadássorozat — cigányok részére Már második éve nagy si­kerrel folyik a szigetvári mű­velődési ház rendezésében az az előadás-sorozat, amelyet * »»jkt tsz 18 holdas tábláján az őszi keveréket fejtrágyázzák. kizárólag cigányok részére tar tanak. Szigetváron s a kör­nyéken nagy számban élnek — közülük sokan nem tudnak írni-olvasni, nincsenek tisztá­ban az alapvető ismeretekkel, ez tette szükségessé az előadá­sok indítását. A hetente rend­szeresen megtartott előadások iránt nagy az érdeklődés, volt úgy, hogy 80-an ültek a terem ben, az még egyszer sem for­dult elő, hogy résztvevők hiá­nyában elmaradt volna vala­milyen előadás. Az általános iskola tanárai foglalkoznak a cigányokkal, de tartott már előadást az orvos is egészség- ügyi problémákról, elhangzott munkajogi előadás, és szó volt a cigányok eredetéről is. Az előadásokat minden esetben filmvetítés követi. Ebben az évben a földrajz és a számtan alapjaival ismerkednek meg a részvevők, a művelődési ház füzeteket és ceruzákat vásá­rolt, amelyeknek a segítségé­vel otthon is gyakorolhatják a számtant Február 22 én alakul meg a Pécsi Fiatal Utazók Klubja Külföld: társasufezés sorsolása Vetítettképes e'őadások — Ismerkedési klubestek A KISZ Pécs városi Bizott­sága mellett működő Ifjúsági Utazási Osztály és Pécs város Doktor Sándor Művelődési Háza létrehozza a Pécsi Fia­tal Utazók Klubját A klub célja sokoldalú. Egy­részt szeretnék megismertetni az utazni kívánó fiatalokat az EXPRESS Ifjúsági és Diák Utazási Iroda társasutazási le­hetőségeivel. Azok részére, akik kiutaznak valamely or­szágba, vetítettképes előadá­sok, filmvetítések, kiállítások keretében ismertetést adnak előre a látnivalókról. Táncos ismerkedési klubesteket szer­veznek minden csoport részé­re, hogy már a kiutazás előli megismerkedhessenek egymás­sal. így a vonaton, autóbu­szon vagy repülőgépen má. ismerősökként találkozna, majd, és az első napok han gulatát nem rontja el a részt vevők ismeretlenség miatti te szélyezettsége. Másrészt a klu lehetőséget kíván biztosítani külföldi útról hazaérkea,, fiataloknak, akik kinti tapasz­talataikat, élményeiket akar ják megbeszélni, kint szerzet, emlékeiket (képeslapok, fény képek, prospektusok, címké stb.) cserélni. (Kellő mennyé ségű anyag összegyűjtése ese­tén kiállítást rendeznek az EX- PRESS-utak fényképeiből, al­bumaiból.) A klub tagjai külön belépő­díj nélkül vehetnek részt a klubrendezvényeken. Megkap­ják az EXPRESS 1965. évi ké­pes tájékoztatóját, a Pécsi If­júsági Utazási Osztály tájé­koztatóját, a Világ Ifjúsága „Ki akar velük levelezni?” ,c, mellékletét, amely elősegíti külföldi levelező kapcsolatok kialakulását és a nyelvtanulá­si vágy felkeltését. A klub tagjai, ha kiutaznak, színes prospektusokat kapnak, ame­lyek idegen nyelven ismerte­tik városunk és megyénk ne­vezetességeit. Benevezhetnek az EXPRESS, a Magyar Tele­vízió és a Magyar If júság uta­zási tárgyú vetélkedőjébe. És végül, talán a legizgalmasabb program minden klubtag szá­mára: tagsági igazolványuk sorszáma szerint részt vehet­nek a negyedévenkénti juta­lomsorsoláson, amelyen kül­földi társasutazást sorsolnak ki. A klubnak tagja lehet bár­mely 14 éven felüli fiatal, függetlenül attól, hogv jelent- kezetí-e külföldi társasutazásra vagy nem. A klubba minden kedden, csütörtökön és vasár­nap délután 4 órától 6 óráig lehet belépni az Ifjúsági Uta­zási Osztály ügyeletén (Doktor Sándor Művelődési Ház Ifjú­sági Klubjában, Déryné u. 18.). A klub első rendezvényét február 22-én, hétfőn este fél 7 órakor tartják a Doktor Sándor Művelődési Házban. Ezen Balázs Károly, az EX­PRESS szervezési csoportjá­nak vezetője tájékoztatja a klub tagjait az Utazási Iroda munkájáról. Majd a tagok ja­vaslatainak meghallgatása és a klubvezetöség megválasztá­sa után Várnagy Elemér ta­nár „Morzsák külföldi élmé­nyeimből ...” c. vetítettképes élménybeszámolójában néhány érdekességet mond el lengyel- országi, jugoszláviai és szov­jetunióbeli útjáról, az ott megismert Tárosokról, embe­rekről, Beután kerül sor a klub első jutalomsorsolására, amelyen eldől, ki lesz a gaz­dája egy júliusi társasutazás részvételi jegyének. A klubes­tet játékokkal, tánccal feje­zik be. ÍREK FEBRUAR Zsuzsanna napja. 1» A Nap kel: 6.44, nyugszik: 17.13 órakor. A Hold kél: 21.32, PÉNTEK nyugszik: 8.41 órakor. fzáz éve, 1865. február 19-én született Sven Hédin svéd tudós, a legnevesebb ázsiai kutató-utazók egyike. Fiatalon a Kaukázusba került házilanítónak. Akkor határozta el, hogy beutazza Ázsia nehezen megközelíthető vidékeit. A viszontagságokkal és nélkülözésekkel teli iráni útja vezette be félszázadot meghaladó tu­dományos felfedező tevékenységét. Több Ízben bejárta, térképezte Belső-Ázsia addig lövészben ismeretlen területeit: útirajzai nevét világszerte ismertté tették. Számos felfedezése korszakos jelentőségű a földrajz számára. Felfedezte Tibet belső hegy láncolatát, a Transzhimaláját, megállapította Tibet hegy rendszer ét. a közép­kínai kereskedelmi útvonalat, az úgynevezett „selyem-utat”, továbbá egy sor ázsiai folyó eredetét; felfedte a helyzetét változtató Lop-nor tó titkát; eltemetett romvárosok nyomaira bukkant. Kutatásai nyomán Közép- és Belső-Azsia ismerete rengeteg új részlettel bővült. Eredményes és hasznos életmű­vére árnyékot vet, hogy irodalmi munkásságában az impe­rialista terjeszkedés igazolására törekedett. — Tegnap délután 4 órakor nyílt meg a Városi Könyvtár Vasas I-en lévő átalakított fiókkönyvtára. A megszépült modem könyvtár felújított könyvállománnyal várja olva­sóit. — Tizenkét napos Moszkva— Leningrád—Moszkva útvonalú társasutazást szervezett a Dok­tor Sándor Művelődési Ház a közelmúltban. A kiránduló csoport tagjai Moszkvában né­zik végig a május elsejei dísz­szemlét és felvonulást. A tár­sasutazásra harminc éven alu­liak jelentkezését még elfo­gadják. — önkéntes váradé napot szervez a Vöröskereszt feb­ruár 21-én Bicsérden. — A siklósi járásban tizen­nyolc községben működik fel­nőtt szakmunkásképző tanfo­lyam. Az oktatás keretén be­lül növénytermelő, növényvé­dő, magtáros, sertés- és szarvasmarha-tenyésztő tago­zat működik. A résztvevők többsége termelőszövetkezeti tag. — A Pécsi Gyermekklinikán (József Attila u. II.) a beteg­látogatás az Influenza-járvány miatt bizonytalan ideig szü­netel. — Boriidon az elmúlt héten 102 önkéntes véradó adott vért — Traktoros továbbképző tanfolyam kezdődött tsz-bri- gádvezetók részére Kökényben az AGROKER géptelepén. Az előadásokat a pécsi Tanár­képző Főiskola mezőgazdasági tanszékének tanárai tartják. — A ti. ötéves terv helyi fel­adata!, helyi eredményei címmel Gócz Béla elnökhelyettes vezetésé­vel, ma este 6 órakor ankétot tar­tunk Pécs város Művelődési Házá­ban (Déryné u. 18.) a művelődési ház és a Hazafias Népfront városi titkársága rendezésében. Minden érdeklődőt szívesen látunk. (x) — A Pécs városi Tanáé» kórházában (Pécsbányatetep) a beteglátogatás átmenetileg szünetel. — A Mohács városi Tanács határozata értelmében a ta­nácstagok is részt vesznek a nevelőszülőkhöz kihelyezett állami gondozott gyermekek életkörülményei ellenőrzésé­ben. A városban jelenleg 109 állami gondozott gyermek €1 nevelőszülőknél. — A Ki mit tud? selejtezőt befejeződtek, az üzemek és is­kolák szavaiéi, zenészei, éne­kesei. pantomim- és bábjáté­kosai közül előzetes szakmai bemutatókon válogatták ki a legjobbakat. Február 20-án a meszes! kultúrházbán kerül sor a városi döntőre, amely­nek 12 gvőztese már a tv-bers rendezendő elődöntőbe jut. — Február 22-én az Orszá­gos Rendező Iroda „Sláger­parádé” címmel ad műsort este fél 8 órakor Mohácson a Bartók Béla Művelődési Házban. Fellépnek: Polonyi Gvöngyi. Váry Éva, Pécsi Il­dikó, továbbá a Cavalcad Dombo tánczenekar Kovács Árpád vezetésével Fellép még Krizsik Ali parodista is. Kon­ferál: Baranyi László. — Ezt a műsort ugyanezekkel a sze­replőkkel március 1-én este fél 8 órakor megismétlik a közép-meszesi művelődési ház­ban. — Áramszünet les* február 15— 20-lg 7—is éráig hálézatátérv'tés miatt a Tettye u., Hegyalla u.j Bück J. u., Otemetö u.. Nan u.. Virág u„ Zölrlfa u., Ignác u., Menyhért u.. Boldizsár u.. Bs-á- tur ti.. Karmelita kéz. Gáspár u., valamint Málom községben. (x) — A Szí vet vári Konzerv­gyár távlati felVsztési tervé­nek első lépéseként némi* új mélyfúrású kutat létesítenek a gyár területén. EMBERI NYÍLTSAQQAL Taggyűlés volt — Nincs itt mit titkolni, kérem — mondta az egyik felszólaló —, valljuk csak be egymásnak őszintén, hogy becsuktuk a szemünket. Szé­gyellni való, de ne tagad­juk, hogy kilopták a népes kocsikból az ablaküveget. Azért van most bádog az ab­lak helyén. — Csilleszám hever a sze­nes körletnél az elhullott, az eldobált vasanyag. Bilincs, talpszög, csavar, TH-vas, mi egymás. A nádpallót a sárba tapossák — folytatja a kö­vetkező felszólaló. — Persze. Mert a felügye­let nem lehet ott mindig, mindenütt — vélte a har­madik —, nem lehet mindig minden ember sarkában. Nem is kell mindig a sar­kában lenni mindenkinek. De az sem szép, elvtársak, hogy most meg hallom, hogy hur- katöltöt fabrikáltak maguk­nak üzemi anyagból munka­idő alatt egyesek. S szépen haza is vitték. A munkabért mégis felveszik, odajönnek, amikor fizetés van, mintha mi sem történt volna. Meg azok is, akik kútállványt eszkábáltak ugyancsak benn a bányaüzemben, . i. Taggyűlés volt Kom­munisták tanácskoztak arról, hogy a Központi Bizottság múlt év december 10-i hatá­rozatából milyen tennivalók hárulnak rájuk, a bányá­szokra. Az üzemvezető-helyettes is felszólalt: — Egymillió 288 ezer ton­na szenet kell termelnünk az idén. Meg tudjuk csinálni’ Meg hát — mondta a 107 fő­nyi hallgatóság előtt. — Min­dig kihoztuk, amit a terv el­várt mitőlünk. De Így’ így nehezebb lesz a dolgunk, ha nem ütünk a kezére annak, aki lop, ha nem segítünk an­nak, aki szól emiatt, ha nem mondjuk meg világosan: menjen innen, aki tisztesség­telen. — Van ám itt munkás­szolidaritás is — mondta egy negyedik-ötödik-hatodik fel­szólaló a Kossuth-bányai sze­nes körlet pártgyűlésén. — Van itt minálunk olyan is, hogy védjük egymást, ha baj van. Csakhogy rosszul véd­jük. Volt, hogy amikor bal­eseti jegyzőkönyvet vettek fel, hamisan tanúskodott X. Y. meg Z. Munkásöntudat ez, elvtársak? Bia>ny nem! Rossz módszerrel védjük egymást, az igazi védelem az lenne, ha lelepleznénk és megtorolnánk a hanyagságot, pláne, ha bal­esetet is okoz. — Csizmákat lopnak el a fürdőből — mondta a hete­dik-nyolcadik felszólaló. — Elvágják a 2,40-es fá­kat, hazaviszik. Uj csavart vételeznek a raktárból, be­dobják a felújított, öreg csa­varok közé, hogy több ‘e* gyen. így szólott a kilence­dik, sokadik. Mind olyan, aki eddig is úgy 'dolgozott, hogy ere;it megfeszítette, ha kellett, szor­galmas volt mindig, tudta mi a kötelessége. De megelégedett ennyivel. Nemigen szólt, ha hanyagsá­got látott, pedig jól tudta hogy az őt is károsítja, nem­csak az országot. A titkár elmondta a beszámolóban, hogyan kell támaszkodni, a szocialista brigádokra, az if­júsági szövetségre, a szak- szervezetre. Sikerült feléb­reszteni a lelkiismeretit em­beri nyíltsággal megmonaa- ni: kellett ez a párthatáro­zat. GyevI Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom