Dunántúli Napló, 1964. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-08 / 287. szám

A riporter szerencséje 1W int manor a iTl borús, sötét fellegek közül végre kisüt az áldott nap, és saertehmti melen­gető sugarait, ma dél előtt így sütött ki végre a borús, sötét fellegek közül az ál­dott nap, és hintette szét melengető suga­rait. Mazur Ottónak, a Déli Hírharang fia­tal, tehetséges mun­katársának szívét is megpezsdítette a ta­vasz lehellete. Na­gyot nyújtózott, meg­ropogtatta csontjait, aztán bekopogott a felelős szerkesztőhöz. — Kimennéüc. Üze­mi riportra. A főnök előlépett íróasztala mögül, ke­zeit áldóan emelte Ottó feje fölé, és adott neki egy atyai tanácsot. Nevezete­st : nehogy ismét sablonos, sematikus dolgokat hozzon, mint aminőket eddig is fölös mennyiség­ben szállított, hanem emberelje meg ma­ii 5t végre, hatoljon a fői wfn alá. — Ke­resd meg az embere­det — kiáltott utána a Prttvosóra. — Ez a legfontosabb! — Keressem meg az emberemet?! — morfondírozott ma­gában történetünk hőse, míg az autó­busz robogva vitte az úton. — Jó vicc! Hisz’ a gyári fejeseik el«ő dolga, hogy mel- li-s-n adnak egy kísé­rőt, aki színvonala­san megmagyarázza, 1-CSH n ^"1 on *-<'V r>r>­lifonolgezorolból fa­kanalat. ismerteti a legfontosabb terv­mutatókat, asrtán dU visz a legjobban fel­szerelt műhelybe, odakalauzol a legki­válóbb szakszervezeti aktívához, és az fel­mondja nekem a Dé­li Hírharang legutób­bi termelési vezér­cikkét. Persze, más lenne a helyzet, ha interiúm alanyát ma­gam választhatnám ki. és valóban négy- szemközt, bizalma­san, emberközelből beszélgethetnék vele. Elhatározta. ha módja lesz rá, ek­ként jár el. A szerencse mellé­je szegődött. Amint leszáll! a buszról és a gyár ka­puja élé ér, látja, hogy a portás egy befelé tartó teher­autó sofőrjével hú- zózkodik éppen. Kö­zelebb lép, fülel. — Ha nem tudja megmondani, hová rakodjak, be sem hajtok! — kiabál ki dühösen a vezetőfül­kéből a pilóta. — Azt hiszi, lopom én az időmet? — Csivavér — sző! közibe élókor Mazur határozottan. — Az árut a szokott helven pakettja le. Már epedve várták. Nyo­más, szsMkám! A sofőr megvető pillantást, vet a por­tásra, gázt ad és ra­kományával berobog. A kapu éber őre sap­kájához emeli kezét. Ottó otthonosan Ac­cent és bevonul. Szí­ve repes ny örömtől. csmín vette az első ’"’vt. G 'tál az udvaron, cn.idtáliá a mfl- helveket. Most már csak az emberét kéB megtalálnia. Hol keresse? Nicsak, ott, egé­szen hátul, eldugva szomorkodik az a rongyos falú kazán­ház. Az előtér vas­ajtaja félig nyitva. Odasiet, bekukucs­kál. Kék kezeslábasban öreg fűtő ül a lócán. Tempósan szalonná- zik. — Jó étvágyat! — óvakodik beljebb Ot­tó. — Nem zavarok? Az öreg fűtő fel­néz. tagadón rázza a fejét, hélyet mutat maga melllett a pá­don. Az újságíró lete­lepszik, bizalomkeltő mosollyal szemdéli az emberét. — Szaki bácsi rég- ' a dolgozik ebben a gyárban? Az öreg fűtő bó­lint és gusztusos sze­letekre szabdalja a szalonnát. — Mégis mióta?' — Harminchét esz­tendeje. — De hiszsen ak­kor szaki bácsi az üzem élő történelem­könyve! — kiáltja boldogan Ottónk, és lélékben vállon vere­geti önmagát, hogy ily?n kitűnő á ripor­teri szimata s egy­ből megtalálta az emberét. — Nyilván úgy ismer itt min­dent. mint a tulaj­don tenyerét? Az öreg fűtő bó­lint. — Szemtanúja, cse- cselelkvő részese volt sok régi sztrájkharc­nak? — így is mondhat­juk — helyeséi az öreg fűtő. — A Jegestegjob­ban nyilván maga tudja felmérni azt a döntő változást, ami itt a felszabadulás óta bekövetkezett? — Csakis. — Mesél néha er­ről a fiataloknak? A z öreg fűtő *"*■ kényszeredetten legyint. — Sajnos — álla­pítja meg együtt­érzően Mazur. — Sajnos, ez a zord igazság. A mai fiata­lok jelentékeny ré­szét mindez nem ér­dekli. Csak a tánc, a szórakozás, a köny- nyű élet. — Ühüm. — De szaki bácsi, nagyjából elégedett? — Nagyjából. — Mégis, mi a di- ferencia? — Kevés a fizetés. — így van ez — sóhajt a riporter. — Sok helyen még ma sem becsülik meg kellően a veterán harcosokat. De azért, szaki bácsi, ugye mégis a magáénak érzi a gyárat? Akár tíz körömmel is har­colna érte, ha el ak-vnák venni? TV hiszen egyszer már elvették — mondja az öreg fű­tő. és komótosan ösz- szecsom a gol j a az étel­maradékot. — 1948 márciusában. Az ál­lamosításkor. Addig Redő és Topori Vas- plVwitréwiek Gyára voltunk. Ebből én vagyok a Topori. To­pori Dénes, ha meg­engedi. Kürti András Egy új magyar operáról Vérnász. Ezt a címet viseli az az új magyar opera, amely egy hónappal a pre­mier után is gyakori beszéd­téma zened szakemberek és operakedvelők társaságában. Sikere szinte egyedülálló a magyar oparatörténet utolsó 20 évében. Az Operaház ha­talmas nézőterén üres helyet nem látni előadásain. A 33 éves Szokolay Sán­dor neve nem ismeretlen a színházba, hangversenyekre járó közönség előtt. A pécsi közönség a Pécsi Balett­együttesnek és a Mecsek Táncegyüttesnek komponált „Iszonyat balladája” és a „Tetemre hívás” c. táncjá­tékain keresztül is megis­merkedhetett rendkívül ér­zékeny, sajátos feszültséget és áradást teremtő alkotó egyéniségével. Amikor 1957- ben (Farkas Ferenc tanítvá­nya volt) megszerezte a Ze­neművészeti Főiskola» diplo­máját, már az 1955-ös varsói VIT-verseny és az 1956-os Wieniawskd-venseny zene­szerzési díj egyik nyertesé­nek mondhatta magát. Jó hírnevét a „Néger kantáta”, az „Istar pokoljárása” c. oratóriuma, Hegedűversenye, Zongoraversenye, és a „Tűz márciusa” című oratóriuma öregbítette. Ilyen ragyogó „iskola” után jutott el Szokolay Sán­dor ahhoz az összefoglaló „órához”, amely a Vémász- szal fejeződött be. Igen hasz­nos utat járt meg, amelyen sikerrel egyesítette a külön­böző hatásokat és alakította ki alkotó művészetének alap­elveit. „Ügy készültem erre a munkára — mondja Szoko­lay — mint egy katona, aki előbb felfegyverzi magát, és csak úgy megy a harcba.” Ez csupán a kérdés egyik oldala. Olyan szövegkönyvre volt szükség, amely — amint azt a szerző írja — „Első elol­vasásra egész bensőmet szé­dületesen felkavarta”, és ké­sőbb „A szó szoros értelmé­ben végigreszkettem, sírtam, szenvedtem!” Garcia Lorca drámájának hősei boldog­ságra, őszinte szerelemre és meleg családi otthonra vágy­nak, de az eltorzult társada­lom pusztulásba sodorja őket. Szokolayt az örök emberi vonások ragadták meg; fel­ismerte a dráma nagy lehe­tőségeit és híven interpre­tálta mondanivalóját a zene eszközével, megtartva az eredeti szöveget — Illyés Gyula fordítása — kisebb változtatások eszközlésével. Nagyon ügyelt arra, hogy elkerülje a modern operák alapvető hibáit: a szimfo­nikus aláfestő és kísérőzene alkalmazását, és a dráma színpadra alkalmazását. Szá­mot vetett tehát a műfaj követelményeivel, ugyan­akkor nem feledkezett el az érem harmadik oldaláról, a közönségről sem. JÓI tudja, hogy a zenei alkotás a meg­hallgató közönség nélkül nem virágzik, mint az a ta­virózsa sem, amelyet meg- ■ fosztanak éltető elemétől, a víztőL Azt érzem, — fogal­mazza meg ezzel kapcsolatos véleményét — sokan bele­feledkeznek az „intellek­tuális elmélyülésbe” olyan hidegen és olyan vértelenül, hogy akiért olyan „lelkiis- retes” a szerző: a .közön­ség” (még a legszűkebb kör­ben is) — végleg lemarad és megszűnik számára. Törek­véseiről másutt ezt mondja: „ ... azzal a hittel fogtam a Vémász komponálásához, hogy az opera elsődleges hordozója a dallam, — hogy egy operát ma is elsősorban énekelni kell! (nem tagadva ezzel persze az énekbeszéd jogosultságát!) Ugyanakkor nem engedett annak a csá­bításnak, amelyet a dráma kínált a zene anyanyelvinek megválasztásakor. „Tartóz­kodtam az ún. spanyolos ze­nétől, — mindig a dráma belső sodrását és kifejezését kívántam hangsúlyozni.” — nyilatkozta a bemutató előtt. Sikerének egyik titka ebben is rejlik. Aki jelen volt az opera előadásán, csak azt fogal­mazhatja meg, amit az Anya szerepét kitűnően ala­kító Komlóssy Erzsébet így mondott: „A mű hatalmas drámai ereje, kifejező kész­sége, színpadszerűsége mind­annyiunkat megfogott.” VÁRNÁI FERENC ARATÓ KAROLY: JHieLött esténként... Mielőtt esténként előre bukna fáradt fejem, megkezdődik a kéretlen varázslat s ekkor, bármily furcsa, a jegenyesor«* zöld árnyai heverő aligátorok, a házfal meg kigyúl, villámHk vastagon, mert a ragyogást annyira akarom, hogy felejtek érte vetett ágyat, nyugalmat, szeretőt, kinél egy magamfajta megaihat s többé nem izgat, hogy kalandor évek finom karcokat arcomra vésnek, csak e föld, föld gyönyörűn, halványkéken tündököljön ereim szőttesében! A NAGY TETT Űjabb Hemingway-anekdóta került nyilvánosságra. Egy ja­vakorabeli és sok szabadidő­vel rendelkező nőismerőse a következő kérdést intézte az íróhoz: „Mr. Hemingway, sze­retnék valami valóban nagy és tiszta dolgot tenni. Mit tanácsol?” Hemingway így felelt: „Mosson meg egy ele­fántot!” (Az ,,Űtunk”-ból) PETROVICS-MÜ A NIZZAI OPERÁBAN Az 1964—65 évadban a niz- : zai opera bemutatja Petro- vics Emil „C’est la guerre” című egyfelvonásos „lírai drá- x májá”-t, amelynek sok zenei j témája, — a Breves Nouvel- j les szerint — magyar népze- , nei eredetű. A művet francia nyelven mutatják be. A család minden tagjának kellemes szórakozást nyújtanak a DCin eseJ 3Cú ntjoek kö tetei Olvasóinknak jó alkalom KIS CSALÁDI KÖNYVTÁR létesítéséhez. Karácsonyra legnagyobb öröm a KÖNYV­AJANDÉK! Alanti két KINCSES KÖNYVSOROZAT klasszikus, mai magyar és külföldi írók nagysikerű műveit tartalmazza. Kérjük, hogy az alábbi szelvényen rendelje meg a kívánt könyvsorozatot. KINCSES KÖTÖTT SOROZAT (Egyforma félvászon kötésben, színes borítóval) (A „Breves Nouvelles”-ből) Jókai Mőr: Az új földesúr Mikszáth Kálmán: A fekete város Illyés Gyula: Puszták népe Mesterházi Lajos: Pár lépés a határ Szivárvány (fiatal magyar el­beszélők) Tamási Áron: Szirom és Boly Móricz Zslgmond: Forró mezók Anna seghers: A hetedik kereszt Csehov: Dráma a vadászaton Nagy Lajos: A tanítvány Sásdl Sándor: Boldog hajlék Tavaszi napsütés (magyar novellák) Takács Imre: Csillagok árulása A 13 kötet ára kezelési költséggel együtt 192,— forint. Átvételkor 52,— forint, a többi 4 havi 35,— forintos részletben fizethető. KINCSES FŰZÖTT SOROZAT (Egyforma karton fedéllel, színes borítóval) Jókai Mór: A három királyok csillaga Jókai Mór: Szegény gazdagok I—II. Mikszáth Kálmán: Akii Miklós Móricz Zsigmond: Pillangó Móra Ferenc: Aranykoporsó i—n. Gárdonyi Géza: Szunyoghy miatvánkja Diderot: Az apáca Fontane: Effi Briest Hegedűs Géza: Me-kondulnak a harangok I—II. Jan: Batu Khán I—H. Kaffka Margit: Színek és évek Kolozsvári Grandnlerre Emil: A csillagszemű I—II. Kosztolányi Dezső: Pacsirta Krúdy Gyula: A podolini kísértet Németh László: Gyász Oravecz Paula: Kócos I—ff A rátóti csikótolás (népmesék) Rózsán é: A szabás-varrás ABC-je Solohov: DJ barázdát szánt az eke I—H. Szántó György: Armnyágaeska I—IL A 28 kötet (20 mű) ára kezelési költséggel együtt 189,— forint. Átvételkor 49.— forint, a többi 4 havi 35,— fo­rintos részletben fizethető. (Alanti szelvényt levelezőlapra ragasztva kérjük beküldeni!! Itt levágandó! Megrendelem a Dunántúli Napló olvasóinak felajánlott: 1. 13 kötetes kötött KINCSES SOROZATOT 192,— fo­rintért. Tudomásul veszem, hogy átvételkor 52,— fo­rint, a többi négy havi 35 forintos részletben fizetendő, 2. 28 kötetes fűzött KINCSES SOROZATOT 189,— fo­rintért. Tudomásul veszem, hogy átvételkor 49,— fo­rint, a többi négy havi 35 forintos részletben fizetendő. A két sorozat együtt is megrendelhető. Ha egyiket kéri, a másikat húzza át. Kelt: ______________________________________________ M egrendelő neve: ___________________________________ Foglalkozása: -------------------------------------------------------­P ontos címe:____________________ járás:-------------------­A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom