Dunántúli Napló, 1964. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-13 / 292. szám

Galambom Lászlót

Jlauan Lehullik

Imm lehaJHk újra már az év,

csók mossák az ősz réz-küszöbét, aa ég ablakán fecskék szállnak át, a« erdő bevonja zöld zászlaját.

A fuvolák a beteg ág ölén kettépattannak, puha-könnyedén árnyakat bont a háztetők fölött kendőjéből a naracssárga köd.

Lassan lehajlik tijra már az év, avarral szórom szívem küszöbét. Lehunyják pillájuk a dáliák, telik a csönd, az óriási zsák.

A fény kaszája összetörve lóg, verdesve sir tollát-vesztett bozót Sorsom küllőit hamvazza a dér, a tekintet száz szakadékba ér.

Parány a csillag, ml növeszti meg?

Fáradt-ujjú a küzdő szeretet kibontani rózsás láng-fényeit, a társtalan remény sosem segft. Kévékben hervad, oldatlan a csók, indák alatt az éles buktatók. Lassan lehailik útra már az év, esők mossák a világ küszöbét.

Bárdos! Németh János: Káldi János:

Somogyi cÁz ihúhj a

izináziuíng ideái húz

«— Rippl-Rónai emlékének —

Piktor-szét számod: eeset, kréta, toll, ennyi elég, hogy új világ legyen, melyben bezárva ott a végtelen, ricsajt csinált a magyar Ugaron.

S I vtenldon nagy-piros meleg lángok lobognak: iepke-sárga-szia ragyogásban a tündér T azarin. szép szín-karnevál: mályva-fellegek.

Nagy fák közt, szél-verten itten áll,

hnll rá a harangszó. félhomály.

Rnü rá az aranypor, őszi ég,

alkonyból, napfényből törmelék.

Kéménye, cserepe fekete,

nép lassan eljár au ideje.

Somogyba Párizs így szökött be, te ezt az új mintát úgy szőtted ide Piatsek bácsi fogta ecseted.

Ablaka ragyog még! habfehér,

tájképet fest rá az esti dér.

Ady, Babits Is börzéd csengetett pokol-színekbe mártva arcukat, amely mégis egy szebb mennyet mutat.

Lányi Sarolta:

DCioáii ediú g

Ötveu-hatvan,

vagy akár hetven év: mi az?

Semmi. Az idők végtelenében egy pillanatnál Is kevesebb.

De milyen sok annak, aki tudja: mimindent mulaszt a végtelen Időnek ama nltlsnatóbau amit legfeljebb a klsunohája ér meg.

Sokáig élni maga nem szeretne.

De kíváncsisága határtalan, hogy vájjon mii rejt e bűvös szelence,

mondjuk: a kétezerötvenedik év?

■s a ház régi háa,

•ok éves,

mosolya — az is van! — beszédes.

Itt élek. itt Írok napra-nap,

verseim — levélkék — hullanak.

Port fáj az őszi nd

odakint.

a kapuk résein besuhlnt,

Pűjin az őszi szfl nevemet,

a szivem — gyermekszív! — de remeg.

Ibolya útra ez,

Itt e lak.

előtte szederfák ingának.

Kiesi ház, világom, drágakő. —

ragvoei rá s aranyozd, őszidő!

Gerecze Péter emlékezete

November 2-án volt 50 éve, hogy meghalt..

Bár nem Pécsett, még csak nem is Baranyában születeti és nem is itt halt meg, a lehető legszorosabb kapcsolata veit városunkkal. Azok Közé az idegenek közé tartozott, akik idekerülve, ideig-óráig itt élve a helyre nézve is lényegest alkottak, fontt* munkát végeztek.

Gerecze Péter 1856. május 23-án született Désen, Erdélyben, ahová családja Nagykőrösről telepedett. Désen és Kolozsvárott tanult, a kolozsvári egyetemen szerzett magyar német szakos tanári oklevelet és bölcsészeti doktorátust. Már mint egyetemi hallgató is széleskörű tudományos érdeklődésről tett tanúbizonyságot. A szünidőkban bejárta egész Erdélyt, gyűjtötte a régi hímzéseket, tanulmányozta a népéletet, megismerte a régi építményeket. A későbbiekben érdeklődése egyre inkább a művészettörténet, közelebbről a műemlékek, illetőleg a középkori szobrászat felé fordult.

Tanári működését a Pécsi

Főreáliskolánál kezdte meg. Fiatalos lendülettel vetette ma gát a város közéletébe. Első renden természetszerűleg Pécs kulturális élete érdekelte. — Féloivasásokat tartott, részt vett a korabeli népművelési munkában, újságcikkeket írt és különböző népművelési alkalmakat rendezett. A szünidőkben pedig tanulmány- utakra ment, sorra látogatta Itália, Párizs gyűjteményeit, műemlékeit.

Pécsre kerülve kezdettől fog va érdeklődött a székesegyház művészettörténeti kérdései iránt s több más, jelentőségében kisebb pécsi művészet- történeti kérdés mellett, főleg a székesegyházzal foglalkozott. Ide vonatkozóan kiterjedt kutatást végzett és számos adatközlésben, cikkben, tanulmányban és könyvben foglalkozott a pécsi székesegyházzal. A kérdés elsőrendű szakértőjévé vált, a székes- egyház restaurálásánál aktívan közreműködött. A székes- egyház restaurálásakor 1885— 86-ban az előkerült régészeti, elsőrendben kőanyagot gondos lajstromba foglalta (a kés”b- biák során Szőnyi Ottó adta ki) s ezzel a pécsi román-kori kőtár alapjait vetette meg. Fő művének, a Budapesten kiadott, 1893-ban megjelent A pécsi székesegyház című munkája tekinthető.

Széleskörű és mélyreható művészettörténeti kutató és feldogozó munkája kapcsán a figyelem feléje fordult és 1893-ban Pulszky Ferenc ajánlatára Budapestre helyezték. Munkásságát Budapesten még erőteljesebben folytatta. A Pécsett gyűjtött anyag nagy része itt került már feldolgozásra. Cikkei, tanulmányai egymás után jelentek meg Érdemei elismeréseként Pest megye régészeti bizottságának előadójává, az Országos Régészeti és Embertani Társulat igazgató választmányának tagjává, a Műemlékek Országos Bizottságának rendes tagjává választották.

Élete nemcsak napos oida« Lakból állott Haladó gondolkodása miatt inkább mellőzésben, mint elismerésben volt része. Két ízben is folyamodott magántanári habilitáció- ért a Pesti Egyetemhez, de mindkétszer visszautasították. Ásatásait, kutatásait nem igen támogatták anyagilag, azok kiadásait leginkább ő maga fedezte. 58 éves korában a ná- borús tífuszjárvány éppen ak* kor végzett vele, amikor nyugalomba készülve hatalmas anyagának feldolgozásához készülődött.

Nekünk, Pécsieknek ki kelj emelnünk életrajzából azokat a mozzanatokat, amelyek hozzánk kötik s ametyek egyé niségét rokonszenvessé, számunkra megbecsülhetővé teszik. A fiatal tanár nagy lelkesedéssel adott eü5 a pécsi Kereskedő Ifjak Egyletében, Petőfi őrültjéről cjlvasott fel a pécsi „Első IdodaLmi és Művészeti ESten”, .amelyet ő maga szervezett, g kutatásainak középpontjában mindig a pécsi székesegyház^ és a sok hozzá kapcsolódó művészettörténeti tárgy maradt. Halálának 50. évfordulóján ráemlékezve az Archeológiái Értesítőben róla nekrológot írt Éber László szavaival elmondhatjuk, hogy: „Művei mellett ott fog emlékűnkben élni egyéniségének képei a lelkes, fáradhatatlan férfiúé, ki életét végtelen igénytelenséggel szén telte a tudomány szolgálatának, ld a maga számára sohasem kívánt munkánál egye- bet.’’

Bankó Imre

ÚJ KÖNYVEK

JOHANN

GRIMMELSHAUSEN:

Simplicius SitnpHcissimtts

A német irodalomnak legnagyobb s a világirodalomnak 1• egyik legjelentősebb pika- reszk regénye, a XVIII. század legvéresebb korszakának krónikája ez a regény. Hogyan látta az egyszerű jobbágy, a közkatona a harmincéves háborút? A könyv tartalmazza Grimmelshausen regényének első, teljes magyar fordítását s ezenkívül az író többi kisebb nagyobb „simpli- ciános” Írását.

JOHN HEARNlft Ősz a Karib (engeren

Két fiatalember érkezik egy varázslatos szépségű kis szigetre. Fontos munka vár rájuk,

• egyikőjükre nagy szerelem

is. Súlyos konfliktusokon átkerülve, de emberségükben gazdagodva jutnak el a regény végére a hősök. A fiatal nyugat-indiai író világsikerű könyvét bizonyára a magyar közönség is szívesen olvassa majd.

ILLÉS BÉLA:

Anekdoták, találkozások,

történetek ,

Illés Béla anekdotáinak ez a legteljesebb gyűjteménye az író életmű-sorozatában jelent meg. Az író a munkásmozgalom és az Irodalom szolgálaté ban eltöltött, eseményekben, találkozásokban gazdag életének színes, érdekes epizódjait, emlékeit meséli el ebben a kötetben.

PA8SUTH LÁSELÖ-: Aranyködben fásnak as istenek

Az új Passuth-könyv a Lagúnák folytatása, «ínhelye Róma, főhőse Raffaello. A nagy művén alakja körül megelevenedik az olasz reneszánsz, a születő új kor. A rendkívül népszerű író regényét a Szépirodalmi Könyvkiadó adja as olvasó kezébe

SZABÓ PÄU ószí vetés — Sutádéi

A kötet Szabó Pál két regényét tartalmazza, mindkettőt a harmincas évek végén írta. A Szakadék hőse. Hódi Pista keserűen ébred rá az őt látszólag befogadó úri világ romlottságára és tudatosan vállalja a paraszti életsorsot. Az Őszi vetés egy házasság átmeneti megszakadásáról szól. A kötet az fró életmű-sorozatában jelent meg.

r.tVVVVVVV»VVV?TVWVVVVfVVV»ffVtVTVfVVVVVVtVTVVfWVV»rVVVVV»WVVVVTWVVVWrrwVWWTVTVTVVVTVVVVWVVTWmVfWWWfW

HERCEG JÁNOS:

VIHAROS ESTE

IM” ;kor Gailovlcs kilépett a

kocsmáa.ttón. arcába vége' a hirtelen támadt, hűvös est szél. Máskor fsak körülci- cá?ták az ilyen esti szellők fodrai a fejét, most úgy rontott rá erőszakosan a vihar, mintha ősz fürtjeit akarta volna mescibálni és messzire fújni fejéről a kopott kalapot

— Nono. — dűnnyőgte magában az öreg kötél verő. — bolond vagy’ Nem ismersz talán'’ Úgyis hazamegyek, mit o)"'rqz velem?

Némi bűntudatot érzett m'nt mindig ilyenkor de most csakugyan hazafelé tartott. F - ! k kezével kalapja karimáiét szorongatta másikkal görcsösen fogta össze mellén a vásott felöltőt.

Autók cikáztak az úttesten, a sarki rendőr fehér könyökvédővel végezte tornamutatván vált. s az égről eltűntek a csillagok csak egy széles, vérvörös mezőt lehetett látni, s alatta gurullak súlvosan a fokoio felhők míg a hold fe- hé- sarlóia kitartóan strá- r~' • fölöttük.

Odébb a lámpa vibráló fénvkörében egv iólöltözött fiatalember alkudozott a részeg utcalánnyal, akinek ez volt a működési területe egyik saroktól a másikig. Gallovics régen ismerte, minthogy ő is

itt. kődorgott fájrant után a

két sarok és a két kocsma

között.

— Csak nem megy már haza, mester úr? — szólította meg a lány, s ő akkor vette észre, hogy a fiatalember már eltűnt. És mivel a szél is megcsendesedett egy kicsit. Gallovics megállt a lámpa alatt.

— Nézze kisasszony, — engedte el a kalapiát és mutatóul jáüal oktntóan megfenyegette a lánvt. — én öreg ember vagyok engem már nem érdekelnek a nők. Megiszom azt a kis borocskát este. elbeszélgetek a kollégákkal aztán elmegyek csendesen haza. Vannak itt fiatal palik, majd csak elkíséri magát most is valaki.

— Engem már csak a halál

kísér el — mondta a lány és zsebkendőjével a szemét töröl gette. — Én nem várom

meg a reggelt.

— Ó, ne beszéljen Így! — szólt rá gyengéden és egyben tréfásan is a köteles, s a rendőr felé nézett, aki oly mereven forgott a tér közepén, mintha dróton rángatták volna. És az égre emelte tekintetét. ahol most sápadtan meg jelentek a csillagok, és ami vörös volt eddig az is meghalványodott méx.

— Nem. nem — zokogta a lány. fejét Gallovics vállára hajtva hirtelen. Elég vollt! Én az éjjel végzek magammal.

S bár Gallovicsban is volt némi szesz, azért erősen érezte a lány leheletén a pálinkaszagot. s talán éppen ezért fogta e! még erősebben a bűntudat, úgyhogy bele kellett karolnia a lányba és azt mondani neki:

— Maga most szépen ellőn velem, és kialussza a halált.

És az nem ellenkezett. Megszokta, hogy vagy őt hívják, vagy 6 hív masával valakit. Most az öreg kötélverőbe kapaszkodva még a könnyei Is felszáradtak bizonyosan. Csak mentek hát. kicsit tántorogva ugyan, de azért úgy menteik, mint akik most egymáshoz tartoznak.

Mikor a rendőr kinyújtotta előttük a karját. Gallovics még kalapot is emelt neki.

Amikor hazaértek a kötélverő városszéli házába, s az öreg kutya már a kapuban farkcsóváíva köszöntötte gazdáját a lány megtorpant nem akart bemenni a házba. Gallovics úgy biztatta, mint egy gvereket.

— Ne félj, na! Nem harap ez. Jó kutya.

— Jézus nevében kérem — csuklót! fed a lány hangja, — engedjen el! Ne piszkftsa be velem az otthonát! Én egy utolsó némber vagyok, és nem akarok már élni, érti? Nem akarok!

— Már megint kezded? —

intette te szigorúan s kötélverő, s a kutya előre ment

mintha vezetné őket. — Szót fogadj nekem, hallod, mert baj lesz! Csak gyere szépen, és re félj.

jp1 Ikezével kinyitotta az

ajtót, lámpát gyújtott s leültette a lányt a kályha mellé amelyben még meghúzódott egy kis meleg Az udvaron a kutya felugatott az égre, s benn az ágyban megmozdult a kötélverő felesége.

— Ne ijedj meg, mama — mondta az asszonynak. — Nehéz jónak lenni, de néha muszáj. Majd ha megvirrad, elmegy ez a lány és mindent el felejt

— Gutaülött. szegénykém' — fordult magvarázólag a lány felé. Hall ő mindent, csak beszélni nem tud. Magával tehetetlen hat. éve már. Én főzök rá. mosom a ruháját, mert nincsen senkink. — Hát csak aludj, mama!

A lány bambán, magába ros kadva ült a vaskálvha mellett, s csak néha nézett fel hülye arccal, amikor nyüszítő, nyöszörgő hangokat hallott az ágy vagy az ajtó felől, s nem tudott ráiönni, a kutva sír-« az éjszakában magányosan, vagv az ágyban a beteg asz- szony.

— Aludj te is! — mondta Gallovics, és megsfmogatta a lány haját Aztán eloltotta a lámpát, befeküdt a felesége mellé a másik ágvba, s csakhamar hangos hortyogás- ba fogott.

Amikor kukorékolni kezdtek a kakasoik, Gallovics kialudta est? mámorát, és már

csak valamilyen halvány derengés motozott fejében a lányról, akit odaültetett a kályha mellé.

— Alszol még, mama’ — szólt az asszonyhoz, pedig tudta jól, hogy az úgyse válaszol, hiszen néma, hat éve már De így szokta meg, hogy beszélt hozzá és kérdezgette is, mintha éppoly egészséges és hibátlan asszony volna, mint régen. Csak néha nézett a szemébe hosszan, hogy választ kapjon.

— Ügylátszik, kialudta a halált és elment, — mosolygott maga elé. — Azt mondta, nem várja meg a reggelt. Hát mondom neki: Kisasszony, érdemes meghalni egy rongy ala kért, aki elhagyja az embert? De, azt mondja, neki nincsen most már senkije. Erre föl szántam meg Először gondoltam, szólok a rendőrnek, mert ez még képes és tényleg valami bolondságot csinál magával. És olyan csúnya éjszaka veit, ha azt láttad volna, mama! Mintha megvadult volna az ég, és a szél el akarta vol na fújni az embert erről a világról.

Egy Ms ideig hallgatott. Tudta, hogy az asszony mindén szavát figyelj és várja. Elmosolyodott újra. és megfogta felesége kezét.

— Akkor mondom magamban, — folytatta derűsen, hogy még a hangján is hallani lehetett, milyen jókedvű, — istenem, milyen rossz is lehet,

ha valaMnek nincsen senkije, ha az embert elhagyják.

Várt egy darabig, mintha ezen sokáig kéne eltűnődni.

— Nem is csodálkozok, hogy meg akart halni. Én se bírnám ki, legyünk őszinték, na egyszer — isten ne adja — te már nem lennél. Azért mondtam neki: Csak te gyere, fiacskám, énvelem. Maid elmegy neked a kedved a haláltól, tudom istenem! Hát szót fogadott

Felült az ágyban, felesége arca fölé hajolt, és két könnycseppet pillantott meg a két szemében. Elsimította az asz- szony homlokáról hamnc-oVke kóchaját, s azt mondta nevetve:

— Elment, szegényke. Csak arra vagyok kíváncsi most már ott látom-e még a két kocsma között a sarkon9 Mér máma este megnézem. De így teszek, mintha sose láuam volna. Egy pissz nem ok, annyit se mondok neki De nem hiszem, hogy ott esz. Mikor magához tért, mégiscsak látnia kellett, tnilyer szé pen megvagyunk mi ketíen egymással. És ez most — g- látod mama olvasva1*' ! keres magának, aki sose hagyja el,

IJölcs derűvel, »’égedet- ten mosolygott ahogy szétnézett a szobában M*rt akkor már besütött r *p az ablakon, s a kutya rangosán megugatta a kerítésnél a reggeli járókelőke*.

f

I