Dunántúli Napló, 1964. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-13 / 215. szám

Régi pécsi művészek Bakos László TÁJÉKOZÓDÁS színművész Életrajza így kezdődik: Szüleim négyholdas szegény- parasztok voltak Csaprende­ken. Apámat 10 éves korom­ban vesztettem el és alig töl­töttem be a 13 évet, amikor anyám is meghalt... Innen kell hát elkezdeni Bakos László különös körül­mények között induló életút­ját. Attól a naptól, amikor már egyedül járogatott ki a soványka kukoricaföldre és a száraz barázdákban nem jár­hatott már mögötte „hajtó-ka- pásnak” az édesanyja. Volt ideje hát bőven arra, hogy meghányja-vesse: hogyan to­vább. Sokszor megbámulta már azelőtt is a földjük végén el-elfüstölgő vicinálist, de so­hasem környékezte meg eny- nyire a vágyakozás, hogy utá­nanézzem: hova fut, hova tor­kollik a sínpár vége. Tizenegy éves korában már egy pesti élelmiszerkereskedés kifutója volt. Méghozzá olyan élelmiszerbolté, amelyik tő- szomszédságban volt a Víg­színházzal. Ez idő tájt egyszer­re kétfelé ágazó ambíció is fü­tötte, nyugtalanította. Az egyik: magánúton elvégezni a -«özépiskolát. a másik .. . Ez a másik ha nem is költ­ségesebb, de nagyobb rizikó­vá! járt, mint a „kis-diploma” megszerzése. Pedig ott volt el­érhetőbb közelségben, csak ki kellett nyújtania a kezét érte. De njás egyéb is kellett hozzá. Nagy-nagy óvatosság és némi színészi produkció. Szorgal­mas „próbák” után végre ez is sikerült. Csak ki kellett les­ni a vígszínháza első felvoná­sok végét, és a másodikra már blazírt képpel bevonulni a kö­zönséggel. Mert sohasem volt Olyan telt ház, ahol ne talált volna egy-két üres széket. Nagyon szerette a színházat, á színpadot. Olyannyira, hogy mindig magával vitte a kis kockás irkáját, hogy az elő­adás alatt belejegyezhesse a legszebb mondatokat. Otthon aztán még egyszer megszűrte, megválogatta a szépek közül is a legszebbeket, és betanul­ta. Igen, eleinte csak betanul­ta, később már átélte, játszot­ta. alakította is. Persze pub­likum híján csak a nagy tü­körnek dehát egyszer el kel­lett valahol kezdenie. Különö­sen amikor már túljutott a legnehezebbiken is, a polgári, sőt középfokú technológia vég­bizonyítványain, és végre tisz­ta lelkiismerettel. tépetlen jeggyel ő is odaállhatott az el­ső felvonásra csengető jegy­szedőnő elé. MÉGISCSAK évekkel ké­sőbb, az első világháború vé­gén érkezett el odáig, hogy be­iratkozhatott a Fővárosi Szín- művészeti Iskolába. Az első szerződést 1923 őszének szín­házi évadján adták a kezébe, és ettől a naptól kezdve, ha nem is felfelé ívelő, de egy­némely töréstől eltekintve szinte szakadatlan volt színé­szi pályafutása. A „töréseket” a szezonok vége szolgáltatta. Amikor újra és újra Pestre kellett utaznia, hogy pálya­társaival a „tűz” közelébe, az Országos Színész Egyesület ..szerződésosztó” kezeügyébe kerülhessen. Ez úgy ment, hogy délelőttönként odasereg- lettek a New York Kávéház bejárata elé és alázatosan meg várták, amíg odabentről vég­re kikényelmeskedett valame­lyik színigazgató. így mentek annak idején a szerződéskötések. Az állandó­ság esztendei igazában 1942- től a háború derekától kezdőd­tek, amikor Hlatky László igazgató „felfedezte” a vidéki színjátszás leghálásabb publi­kumát és aprócska, de annál lelkesebb színtársulatával be­fészkelte magát a Pécsi Nem­zeti Színházba. Itt és így ala­pozta meg állandó státuszát Bakos László is, akit az első naptól, az első bemutatkozás­tól kezdve szívébe zárt a pé­csi közönség. PEDIG úgyszólván alig, csak elvétve kapott „nagy” szerepeket, de amit kapott, amit elvállalt, az húsz év táv­latából is élmény maradt a pécsi közönség számára. Bakos László rangot adott az epizód- szerepeknek, amelyeket na­gyon sokszor nyíltszíni taps­sal jutalmazott meg az igé­nyes pécsi közönség. De nem­csak a pécsiek, hanem a mo- zilátogatők is, amikor a „Föl­támadott a tenger” öreg pa­rasztjában a Simon Menyhért születése című film erdészé­ben, de más magyar filmekben is a legjavát adta annak, amit epizódszínész adhat a közön­ségének. Amikor megkérdeztem, ho­va rangsorolja ő maga a kis szerepeket, csak annyit mon­dott: — Elhiheti, nem sokkal ki­sebb gond ez sem, mint a nagy szerepek betanulása ... De úgy látszik, maga se volt megelégedve a kurta válasz- szál, mert kiegészítésképp még hozzátette: — Nem is a betanuláson múlik, sem az egyik, sem a másik, hanem olyasvalamin, amit el sem tudnék magya­rázni. Valahogy úgy van ez, hogy benne vagyok-e vagy inkább bennem van-e az a parázshoz hasonló valami, amit a rendező csak élesztget­het, de lángra nem lobbant- hat nélkülem. Ügy hiszem, ez szabja meg a „kis” szerep, a „nagy” szerep értékét, sikerét is. Milyen jó, hogy tanú erre a legfőbb kritikus, a színház, a mozi közönsége, amely egyre kevésbé adja olcsón tapsát, elismerését a „kisszerep”, a „nagyszerep” értékmérésében. Bakos Lászlónak húsz éve ítélte oda drágán mért bizal­mát a pécsi közönség, s ezt ma is őszinte tapssal, elisme­réssel jutalmazza egy-egy ala­kítása, szereplése alkalmából. És kell-e annál meggyőzőbb, nagyobb elismerés, amelyben Bakos László részesült egy esztendővel ezelőtt. Kormány­kitüntetése után elnyerte a színművésznek kijáró legszebb kitüntetést is, amikor a szín­ház igazgatósága, a Pécsi Nem­zeti Színház örökös tagjává nyilvánította. HETVENEGY ESZTENDŐ­VEL s több mint negyven éves színpadi szerepléssel a háta mögött, mégsem hagyta el a színpadot. Az őszi évad­ra két szerepet is elvállalt. Délelőttönként a III. Richárd, délután a Mária főhadnagy próbáira jár, és reméld, hogy az évad folyamán több da­rabban is szerepet kap. Reméli, mert nem betű sze­rint, hanem szószerint értel­mezte, hog- így dukál ez már az „örökös tagság” mellé. P. Gy. A mai japán filmművészet A világméretű filmkrizis hullámai elérték Japánt is. Az utóbbi években csökkent az újonnan készült filmek szá­ma (I960 — 547, 1963 — 374) fogyatkoznak a mozik, csök­ken a nézők száma, növekszik a munkanélküli színészek, tech nikusok tábora, emelkedik a filmek előállítási költsége. A Hollywood mintájára megszervezett hat nagy tröszt­ből álló japán filmipar kitű­nően dolgozó közönségszolgá­lata már két évvel ezelőtt je­lezte a válság közeledtét. A hat vállalat akkor új műsor­politikához folyamodott. Az átállás egyszerre alapult nem­zetközi és nemzeti tapaszta­ltokon. Egyrészt rendkívül gyorsan átvették a hasonló válságot már átvészelt ameri­kai filmipar bevált módsze­reit: új filmtípusokat vezet­tek be, és megkezdték soro­zatgyártásukat, másrészt fel­hagytak a nemzeti múlt sza­muráj témáival, és a mai Ja­pán életének problémáit állí­tották filmjeik középpontjába, így jelentősen megnőtt a mai tárgyú és mai élettel foglal­kozó filmek száma. Azt is mondhatni, hogy a japán film krízis részben egyfajta realiz­mushoz vezetett. A majd fél­százados Nifckatsu-cég például 1962-ben elkészítette Kiriko Urayama, Kupola, ahol a ke­mencék izzanak című filmjét, amely egy nyomornegyed la­kóiról adott megrázó beszá­molót, nem sokkal később pe­dig 1963 elején a Daei-cég befejezte Kozahuro Joshimura Hiroshima, szívfájdalom cí­mű nagysikerű filmjét. Hőse egy újságíró, aki tizenhét év­vel az atombomba robbanása után találkozik egy lánnyal Hiroshimában, szerelmük azonban tragikus, mert a lány sugárfertőzött. Kíméletlen élességgel veti fel a problémákat a Toed- gyárban készült Fuss, Gente fuss! című film is, amelynek rendezője: Tomotaka Tasaka. A film egy asszonyról szól, akinek a férje a háború utol­só napjaiban esett el, amikor fia megszületett. A hasonló témájú filmek száma egyre nő. De a szocio­gráfiai realizmus előretörése csak a krízis egyik hajtása. A válság leküzdésére a film­ipar kipróbált arzenáljának számos más eszközét vonul­tatták fel, növekszik a revü- cs gengszter-, illetve általá­ban a kalandfilmek száma. A revüfilmek aránya a korábbi évi négy-öt százalékról tizen­két százalékra, a gengszterfil­meké pedig — amely még két év előtt is csak tíz száza­lék volt —, tavaly már hu­szonhárom százalékra emel­kedett. A filmekben alvilági bandák harcolnak egymás vagy a nagy trösztök ellen, többnyire egy másik tröszt megbízásából: jelenetekben az ököljog, és a dzsungeltörvé­nyek uralkodnak. A kaland­filmek sorában erősen lecsök­kent a szamuráj és kabubi történetek száma, amelyek pe­dig félszázadon keresztül a japán filmtermés igen jelen­tős hányadát képezték. Tavaly májusban a japán kormány bejelentette, hogy megváltoztatja a külföldi fil­mek behozatali arányát. Ez év júniusáig, az új filmtörvény életbelépésének napjáig, ugyan is minden forgalomban levő hét japát film után három külföldit volt szabad behozni. E határidő után minden for­galmazás alatt álló japán film mellett egy külföldi film hoz­ható és mutatható be. Akira Kurosawa, a világhírű film­rendező véleménye szerint „az új filmtörvény valóságos me­rénylet a japán nemzeti film­gyártás ellen”. Ez a cseppet sem biztató jö­vő arra késztette a hat film- trösztöt, hogy szuperfilmek gyártásába kezdjen. Ez a prog­ram tette lehetővé tavaly, hogy elkezdjék Kenji Misvni szu­perprodukciójának a Buddha életé-nek forgatását színes hetven milliméteres filmsza­lagra, sztereo fonetikus hang­gal és fantasztikus költséggel. Ugyanekkor rátértek a ki­mondottan erotikus és szex­filmek előállítására is. Az „új” műfaj egyik legkorábbi jelentkezése a Shochiku-cég Test című filmje (rendező: Musashige Narusawa, 1962) egy ginzai prostituált és egy tragikus szerelmes története. A Test kirobbanó sikere soro­zatgyártásra ösztökélte a gyár­tókat és ma már a sexy, sőt nudista filmek a japán film­gyártás elég jelentős, és egy­re növekvő hányadát képezik. Közben a hat nagy vállalat egyre fokozza a külföldiekkel való együttműködést. A Toho nemrégiben egy mexikói pro­ducerrel dolgozott, a Shochiku amerikaiakkal, hong-kongiak- kal, a Nikkatsi franciákkal, és Fülöp-szigetiekkel, a Daié és Német Szövetségi Köztársaság filmkörei felé orientálódik. Annak ellenére, hogy az el­múlt időben is számos kitűnő, művészi japán film született, nem alakult ki semmi új a jövő művészi útját illetően. A japán rendezők már 1961-ben leszámoltak az új hullámmal, számukra az amerikai filmis­kola is csak technikai szem­pontból jelentett újat, tema­tikailag már a húszas évek közepén túljutottak problé­máin. Éppen ez a japán film mai megtorpanásának egyik fő oka. Mivel a nyugati filmvi­lágban pillanatnyilag egyet­len általánosan uralkodó min­denki számára érthető és von­zó irányzat sem jelentkezik, a japán művészek is az útkere­sés szakaszába jutottak. A ko­rábban jól működő rutinos ipari gépezet lelassult — a kí­sérletezésekhez idő kell. Más problémák is felmerülnek, a televízió versengése és az új filmtörvény. A japán szakem­berek véleménye szerint az idén, az évi filmtermés csak szerencsés esetben érheti el majd a háromszáz filmet. Persze számbelileg Japán még ezzel a válságosán kevés filmmel is a világ legnagyobb filmgyártója lesz... Ernest Hemingway hagyatéka New York állam adóügvt hatósága a napokban közölte, hogy Ernest Hemingway 1961. július 2-án bekövetkezett ha­lálakor 1 200 000 dollár értékű hagyatékot hagyott hátra. A jelentésből kiderül, hogy amerikai jogdíjakból a világ­hírű író özvegyének 400 ezer dollár, külföldi jogdíjakból kö­rülbelül 300 ezer dollár járan­dósága van. Ezen felül He- mingwaynak több mint 400 ezer dollár értékű részvényei is voltak. Az adóügyi jelentés érdekes megállapítása, hogy Heming­way hosszú írói pályáján anya­gilag a legnagyobb sikert „Az öreg halász a tenger”, vala­mint a „Búcsú a fegyverektől” című művei aratták. UŰívek a kulturális életből — A Mecsek Művészegyüt­tes az 1964—65-ös kulturális szezonban gazdag repertoárját Bartók „Szabadban”, Tillai „Évszakok”, Kincses „Kádár Kata”. „Szőlőőrzés” és a „Sum- mások” című darabjaival akar­ja kiegészíteni.- O ­— 168 903 látogatója volt Péc-s város „Dr. Doktor Sán­dor” Művelődési Házának az 1963—64-es népművelési évad­ban,- O — — A Magyar Eszperantó Szövetség gondozásában a kö­zel jövőben megjelenik Ma­dách Imre ..Az ember tragé­diája” című műve eszperantó nyelven.- O ­— Árva Eszter és Hetényi János, a Pécsi Nemzeti Szín­ház Balettegyüttesének szóló­táncosai, kedden három hóna­pos tanulmányútra a Szovjet­unióba utaznak.- O ­— A Versbarátok Köre Iro­dalmi Színpada közös Jékelv Zoltán—Fodor András estre Wszüb Műsaru Itat a tervek f:;erint öt különböző helyen mutatják be. A városi Műve­lődési Házban megrendezésre kerülő ötödik előadáson a két költő is megjelenik. — O — — Területi kiállításra készül a Magyar Képzőművészeti Szö­vetség Déldunántúli Szerve­zete. A kiállítást először Pécsett rendezik meg, majd bemutatják Szekszárdon és Kaposváron is. A kiállítási anyag zsűrizése szeptember végén kezdődik. — O ­— Az elmúlt évben a Me­cseki Foto klub 31 tagja vett részt országos és nemzetközi fotókiállításon. A kiállításo­kon összesen 42 képpel szere­peltek a klub tagjai. — O ­— A Pécsi Nemzeti Színház szeptember 24-én tartja az évad első bemutatóját. Bemu­tatásra kerül G. B. Shaw „Az ördög cimborája”. Az évad második bemutatóját másnap, szeptember 25-én tartják. Az operett társulat Huszka—Szilágyi „Mária fő­hadnagy" című darabjával lép színpadra. JttaiyitSuZÍg,elL emlék A MARGITSZIGETEN, Arany János tölgyfái alatt, ahol az Öszikék lírai remekei és annyi szép Arany-ballada született — 1934 nyarán — egy Helikonra való költő és író gyűlt össze az I. G. E. (Írók Gazdasági Egyesülete) vendégeként. Kodolámyi János főtitkár meghívásával a Du­nántúlról én utaztam fel az írói találkozóra. Az emlék még most is szí­ven üt, ahogy a Palatínus szálló halijában összeakadtam Szabó Pállal, akit pár éve in­dított útra Móricz Zsigmond lelkendező cikke az Emberek c. regényével. Különös találkozás volt ez a nagy, nemzetközi hotelben. A portás nem akarta beenged, ni a pantallós embert, aki ön­érzetes hangon magyarázta, hogy ő Szabó Pál és az írók ülésére jött fel Biharugráról. Valami egyéb tévedés is lehe­tett a dologban, mert őrzöm Kodolányi János írását, mely- lyel helyhez akarta juttatni Szabó Pált. Az elszállásolás végül is úgy oldódott meg, hogy Szabó Pál hozzám köl­tözött abba az emeleti lak­részbe, amely két szobából állt, erkélyes ablaka a parkra nézett, a gyönyörű rózsaluga­sokra. Szabó Pállal hamar össze­barátkoztam és kitudódott, hogy ő a jártasabb a pesti életben. A hotelben egy óra alatt minden használható em­bert ismert. A pincérrel tisz­tázta, hogy a francia étlapról a legjobb menüt hozzák. Ava­tott helyről megtudta, hogy a napi ellátásunk 50 pengőbe kerül a fővárosnak. Ez a pénz a „havi kétszáz fixhez” mérvé nagy összeg volt, ahol valóban diplomaták, mágnások, maha­radzsák üdültek. Elegáns gép­kocsijuk finoman siklott a sű­rűn öntözött vörös homokon, de Szabó Pált ez nem zavar­ta. — Líra kérdése barátom, mondta hetykén. A „líra” per­sze nem verset jelentett nála, hanem valutát. Engem, városi embert — bevallom — jobban zavart ez a szokatlan luxus. De máso­kat is. Gulyás Pál már az el­ső nap hazaszökött Debrecen­be, hiába próbálta sógora Ju­hász Géza marasztalni. Ö csön­desebb világban akart írókkal barátkozni, versekről vitázni. A KÖZEL KÉTHETES TA­LÁLKOZÓRA harminc írót és költőt hívtak meg. Szeged­ről Buday Györgyre emlék­szem. Az Alföldről Juhász Géza, Szabó Pál voltak ott, északról Egry Viktor, de a zöme erdélyi volt: az Erdélyi Helikon és az Erdélyi Szópmi- ves Céh írói. Talán hadd em­lítsem előbb Hunyady Sán­dort, aki Kolozsvárt született, de akkor már Pesten élt és a két háború közti időben rend­kívül népszerű író volt. A diadalmas katona c. elbeszé­lés-kötetét és a Feketeszárú cseresznye c. nagysikerű szín­darabját éppen az Erdélyi Szépmíves Céh adta ki. Egyé­niségének varázsa épp olyan volt, mint írásaié. Több estén együtt voltunk, nagy igyeke­zettel próbált a pesti élettel megismertetni. Egy ilyen ki­ruccanás után is együtt regge­liztünk a Margit-híd budai ol­dalán lévő kávéházban Mó­ricz Zsigmonddal, Bajcsy-.Zsi- linszky Endrével, az erdélyi írókkal, Szabó Pállal és má­sokkal. (Még most is át forrói sít az emlék, ha Budapesten arra visz az utam!) A másik — később Pestre költözött író — Szántó György- volt, aki feleségével jött fel Aradról. Szántó György — mint ismeretes — festőinek in­dult, de az első világháború­ban elveszítette szemevilágát. S utána író lett, több nagysi­kerű regény írója. Szántó György tragikus sorsa ellené­re is derűs ember volt. Írá­sát az írókongresszuson fele­sége olvasta fel. A feketeszem­üveges, hatalmas termetű fér­fi mellett érdekes jelenség volt a szép szőke feleség. Ber- da Józsefein kívül Szántó György tudott csak olyan na­gyokat enni és inni. Hogy Szerb Antal velünk lakott-e, nem tudom. De az erdélyiek közt többször talál­koztunk. Szerb Antal ezekben az években írta magyar iro­dalomtörténetét. mely az 1932- es marosvécsi írótalálkozón, a Kemény János által kitűzött pályázat első díját nyerte. (A bírálóbizottság tagjai között ott volt Babits Mihály is.) írói és tudósi pályáját — saj­nos — fiatalon törte meg a fasiszta téboly, melynek viha­ros áramütéseit elsőnek József Attila érezte meg 1934-ben, éppen a Sziget fái alatt: „Margitszigeten, hol joghurtot söröztem, hol csókolóztam állva, séta közben — mily drága vagy, lágy röptű lombjaiddal, polgári áron enyhült gondjaiddal! . . . Mint egeret a macska, a melegben csak lestem, egy levélke hátha lebben. ügy ízlett már a levegő is régen, mint áldott sör, habja se volt az égen. Kiléptem hát, hogy enyhülésre leljek, — de „Hoch”-ok zúgtak és rekedtebb „Heil”-ek. Csámpás Wotánok téglavörös , arccal több mecklenburgi kisiparos dalkar rajongta, hogy csak fi van a világon és megvalósul a keleti álom! Barna szmokingban húzták a zenészek, de kiknek húzták? melyik nép a részeg? Ezt fik döntsék el, a felsőbb hatalmak, akik nem adtak egy pici nyugalmat. Mert én azon tűnődtem meglepetve. mért mentem éppen a Margitszigetre” A Szigeten c. vére — b - zony — riasztó jel volt * ké­sőbbi kataklizmából. Mi akkor még „befelé” sírtunk és a né­pi írókkal a „nyasszai elma­radottságot” próbáltuk fel­számolni a magyar ugaron. Az I. G. E. előadásait a Margit szigeti Astoria pavi­lonban tartották. A hallgató­ság soraiban ismerkedtem meg Reménvik Sándorral, a szerem- modorú, filozofikus mélységű költővel Az Erdélyi Helikon vezetői közül Kemény János, m mar rosvécsi írótalálkozók házigaz­dája. prózaíró és Kovács Lász­ló, a folyóirat szerkesztői vol­tak ott a találkozón. Emlék­szem Ligeti Émő markáns alakjára. A kedves, ízes be­szédű Kacsó Sándor brassói emlékeit idézte sétáink alkal­mával. Kádár Imre, a kolozs­vári magyar színház igazga­tója, költő, regényíró szintén hangadó volt az erdélyiek közt. A szigeti napok egyik ked­vence volt Buday György, a kitűnő szegedi grafikus, aki­nek Boldogasszony búcsúja c. remek grafikai kötetét kap­tam emlékül. Nagy sikere volt előadásának a Szegedi Fiatalok mozgalmáról: nép­rajzi, irodalmi kiadványaik (miniatűr naptáraik) ismer te­I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom