Dunántúli Napló, 1964. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-13 / 215. szám

NAPLÓ 1964. SZEPTEMBER 13. Az a kicsiny ablakocska így is lehet üzemet építeni Riport a szemklinikáról Három év helyett tíz hónap alatt épült fel a Hidasi Brikettnyár A szemklinikát jáx-juk dr. Boros Béla professzorral és dr. Halda Tamás tanársegéd­del. Különös világ! Bekötött szemű és félvak emberek nyit­nak utat előttünk, s maguk- : baroskadtan vagy egykedvű közönnyel merednek utánunk. — Nincsenek kicsit sokan? — nézek rájuk fejcsóválva. — Soknak elég sokan van­nak — mondja Boros pro­fesszor —. hiszen kétezer be­teg fekszik be évente a kli­nikára. Ezenkívül körülbelül tízszer ennyi járóbeteget ke­zelünk. — Több mint húszezer em­ber! Honnan jön ez a sok szembeteg? — A Dunántúl öt megyéjé­ből. alföldi területekről, Észak- Magyarországról, sőt még Pest röl is, mert jó híre van a kli­nikának. Romániából is gyak­ran átrándulnak hozzánk, a napokban pedig egy szófiai orvost kezeltünk zöldhályog gyanújával. A civilizáció hatása — A civilizációnak, a váro­siasodásnak nincs valami ká­ros hatása a látásra? — Az afrikai pigmeusok ős­erdőben élnek, s több a rossz szemű náluk, mint közöttünk. — És a szemüveg? Miért hord olyan sok ember szem­üveget? — nézek a profesz- szorra, meg a tanársegédre, i mert nekik is szemüvegük van. — A civilizáció jótétemé­nye! Régen szemüveg nélkül járkált a rosszul látó, ma pe­dig igényt tart rá. — S mi legyen az olvasás­sal meg a televízióval? — Régóta vitatott kérdés. A sok olvasás szemfáradásra ve­zethet ugyan, de ez még nem szemromlás. A tévénél csak annyi ártalomról tudunk, hogy a tartós és nagy fénykülönb­ségek esetleg kötőhártyagyul­ladást válthatnak ki. Ezért ajánlják az orvosok, hogy mű­sornézés közben ne sötétítsük el egészen a szobát. Egyéb­ként nem ez a legnagyobb ba­junk a tévével. Sokkal többet ront a kalandos ifjúsági fil­mek vadhajtása. A Robin Hood vetítése idején a gyere­kek kinyilazták egymás sze­mét. amikor pedig a Tenkes kaoitányát közvetítették, os­torcsapásból eredő szemsérü­lések keletkeztek. Sajnos, sok végződött vaksággal. Gyermekágy mellett állunk meg. Lakója talán egy éves le­het. fehér kezeslábasban fek­szik az ágyon. Lustán kalim­pál a lábával, nem törődik sípolós gumibabájával. — Ilonka! — mondja a ta­nársegéd, s megsimogatja a kislány szőke, göndör fejét. — Szürkehályogja van! — fűzi hozzá, s zseblámpát vesz elő. Egyenesen a szemébe világít. A gyerek a szeméhez kan, je­lezve, hogy érzékelte a fényt, aztán a lámpa felé nyúl. Nem törődik a fénnyel, csak kap- dos a lámpa után, mintha ját­szani lenne kedve. Aki érzékeli a fényt, az a S7;’rkehályog ellenére sem re­ménytelen. A műtőbe kerül, az látni fog. Isko’ál' k ~nesal gyermekek számára Tizenhét év körüli lány fek­szik a másik ágyon. A nővér most veszi le fájós szeméről a kötést. Kamillás gőzöléshez készül. A párolgó kamillás tál az éjjeliszekrényen van, ide érződik az illata. — Nemrég műtöttük kan- csa'ság ellen — tájékoztat a tanársegéd. — Eddig olyan sokan csú­foltak! — mondja a lány re­ményteljes hangon, aztán hoz­záteszi: — A jövőben nem fognak. Nem leszek többé bandzsa. A processzor azt mondja, hogy a kancsal egyszeres lá­tásúvá válik. Olyan, mintha elvesztette volna fél szemét. Súlyosabb esetben eltompul a látás, s a beteg csak homá­lyos körvonalakat tud meg­különböztetni. A kancsalság már kétéves korban felis­merhető. Ajánlatos időben ke­zelni. A szemklinika már évekkel ezelőtt ún. orthoptl­kai állomást kapott, amely alkalmas a kancsalság gyó­gyítására. A probléma még­sem egyszerű. Az állomás ugyanis megfelelő létszámú, speciálisan képzett személy­zetet kíván, ilyen pedig még nincs. Másrészt a kancsalság gyógyítása évekig is eltarthat. Mivel a dolog ilyen hossza­dalmas, a kancsal gyerekeket éveken át nap mint nap be kellene kísérni az állomásra, erre viszont csak kevés szülő tud vállalkozni. A többi mun­kahelyi és egyéb elfoglaltság­ra hivatkozva elmarad. Ezért csak az volna megnyugtató megoldás, ha az országban né­hány különleges iskolát épí­tenének a kancsal gyerekek számára. Abban az iskolában ugyanis a tanítást összeköt­hetnénk a gyógykezeléssel. A lengyeleknek már vannak ilyen intézményeik. — Hogy a gyógyítás sikeres lehessen, már óvodás korban szűrővizsgálatot kellene tarta­ni! — folytatja a professzor. — Komoly népgazdasági ér­tékről, egy ország látókincsé­ről van szó. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy a kancsal embert egy sor élet­pályán nem lehet használni. Sok sérülést okoz a favágás A férfiosztály többnyire idősebb és középkorú embe­rekkel van tele. Fiatalabbat csak elvétve látok, a gyerek meg egyenesen ritkaság. Az egyik ágyon tömzsi férfi fekszik, Czine József, a Vil­lány-Siklósi Állami Gazdaság dolgozója. — Mi történt a szemével? — intek a fehér kötés felé. — Fát vágtam és nekire­pült egy nagy darab fa. — Átrepesztette a szaru­hártyát és megsértette a szem­lencsét — tájékoztat a tanár­segéd. — A kétszemes mun­kára alkalmatlan. A másik ágyon megint olyan férfi fekszik, aki favá­gás miatt került ide. A har­madikon is. — Nem is tudtam, hogy ilyen veszedelmes a favágás — fordulok a professzorhoz. — Több a favágós embe­rünk, mint az ipari sérültünk, — válaszolja. — Többnyire a rőzse vagy botfa ugrik a sze­mükhöz. A tuskóval ritkáb­ban szokott baj lenni. — Hogyan védekezhetnénk ez ellen? Szemüvegben vág­juk a fát? — Az még rosszabb, mert szilánkja van. Nincs más, ügyesebbnek kell lenni. A betegek 70 százaléka gyógyultan távozik A következő ágyakon olyan emberek fekszenek, akiknek szemükbe fröccsent a mész. Csúnya, vörös a szemük, szen­vedő arccal fordulnak felénk. A tanársegéd szerint a mész roppant veszedelmes, a leg­többször vakságra vezet. Jobb eredmény csak akkor várha­tó, ha a szemet a sérülés után azonnal kimossák. Erre még a csapi víz is jó. Sajnos, a leg­többen nem gondolnak erre, a mentőre várnak, s mire az megérkezik, már késő. Már csak félszemű embert szállít a klinikára. Látunk embert zöldhályog­gal, majd olyant, akinek ki­ficamodott a szemlencséje. Van itt látóideg sorvadásom beteg is. A professzor szerint a beteganyag a következőkép­pen osztályozható: 10 százalék üzemi sérült, illetve favágós, 30 százalék gyulladásos szem- beteg, 25 százalék szürkehá- lvog, 20 százalék zöldhályog. A többi látóidegbeteg, kancsal és más baja van. A gyógyí­tás szempontjából a szürke­hályog a leghálásabb: itt csak­nem száz százalékos eredmény érhető el. A többinél meg kell elégedniük az alacsonyabb ará­nyokkal is. bár a betegek het­ven százaléka még így is gyó­gyultan távozik a klinikáról. Á szemátültetés utópia Ezek között egyetlenegy sincs, akin teljes szemátülte­tést végeztek. A professzor nem örül annak, hogy olyan sokan hisznek a teljes szem- átültetési- lehetőségben: — Utópia! A fél agyvelőt nem lehet átültetni! — mond­ja, arra célozva, hogy a látás­hoz nemcsak szem kell, ha­nem úgynevezett látásmezó is, amely az agykéreg meghatá­rozott területén található. — Ezenkívül ott van a látóideg illetve látópálya is, amely a szemet, meg a látómezőt ösz- szeköti. Ha a szemet átültet­nénk, a szem és a látópálya között éppúgy megszakadna az összeköttetés, mintha egy kábelt kettévágnánk, á kettő között különbség is van, még­pedig az, hogy a kettészakadt kábel összeforrasztható, a lá­tóideg viszont nem. A látó­ideg illetve látópálya nem te­lefondrót, amelyet tetszés sze­rint szétvagdoshatunk és ösz- szeköthetünk. Az ember látá­si apparátusa tehát roppant bonyolult, sokkal komplikál­tabb annál, hogy a szemcsere realitásában hihessünk. Erről le kell mondanunk. — Az emberek a teljes szem átültetést összetévesztik a sza­ruhártya átültetésével — mondja Boros professzor. A szaruhártya átültetése eredeti módon megy végbe. Valószínű, mindenki látott már olyan lyukasztót, amely- lyel apró, köralakú lemezké­ket szoktak kivágni. Nos, va­lami hasonló, bár ennél száz­szor finomabb műszert illesz­tenek az ember szemére, s egy kis kerek korongocskát kivágnak az elhomályosodott szaruhártyából. A kivágott részbe ép, átlátszó szaruhár­tya korongocskát illesztenek. Ehhez az elképzelhetetlenül precíz munkához elképzel he- tetlenül finom fonalat és ölté­seket használnak. 790 szemműtét Ebben az évben már hét- százkilencven műtét volt a klinikán, és ezek nagy része szürkehályogos. A szemműtét tehát mindennapos dologgá vált, s az emberek természe­tesnek veszik, hogy a szürke­hályog után is látnak. Magyar László Időjárásjelentés Várható időjárás vasárnap estig: nyugat felől felhőátvo­nulások, néhány helyen átfu­tó eső. Időnként élénk, ma nyugati, holnap északnyugati szél. A nappali felmelegedés kissé csökken. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 11—15, legmagasabb nappali hőmérséklet 22—25 fok között. Mi lesz a réfii üzem sorsa? 6300 kalóriás brikettet nytírlanuk A lignitbányának köszönhe­tő minden. Bár a nagy re­mények lassan szertefoszla­nák: elfogy a lignit A gaz­daságosan kitermelhető mezők kimerülnek, tovább menni nem érdemes. 1500 kalór áról 35C0 kalóriára A gyárat négy évvel ezelőtt a lignitbánya szomszédságá­ban építették fel az összes já­rulékos objektumaival együtt. A hidasi lignit gyenge fűtő­anyag, szinte csurog belőle a víz: nedvességtartalma 45 százalék, kalóriaértéke 1800. Ezért kellett a kötőanyagnél­küli magasnyomású brikett­üzem. A gyártás mechanizmu­sában a lignit nedvességtartal­mát 20 százalékra szorították le és a belőle készített kon­zervdoboz alakú brikett kaló­riaértéke megduplázódott, azaz elérte a 3500-at. Kérdés, hogy mi lesz ez­után. Milyen sors vár a ligni­tet feldolgozó brikettgyárra? A bánya élettartamát úgy si­került néhány évvel meg’hosz- szabbítani, hogy a napi ter­melést 90 vagonról 60 vagonra csökkentették. S mi lesz ez­után? Döntés még nincs. Két dolog látszik ésszerűnek: ta­lán legjobb az lenne, ha a hi­dasi üzemet — annak berende zéseit — áttelepítenék vala­melyik hazai lignitbányához és továbbra is gyártanák a lignit-brikettet, hiszen megéri. A másik megoldás az lehet­ne, hogy a jelenlegi berende­zéseket kicserélnék olyan gé­pekre, présekre, amelyek al­kalmasak kötőanyagos brikett előállítására, s ezzel belekap­csolódhatna az új gyár mun­kájába. Példaképül szolgáló gyorsaság Az új brikettüzemet elő­nyös feltételek mellett aján­lották fel külföldi cégek. A gyár modern, gazdaságos. „Kerülő úton” szereztük be, mivel a' berendezéseket a nyugatnémet Köpern cég gyárt ja, de az eladást az osztrák Brikó cég bonyolította le a NIKEX részére. Persze ez a kereskedelmi út nem is érde­kes, inkább érdekes az a gyorsaság, amellyel az üzemet tető alá hozták Hidason. Hogy miért Hidason? Csu­pán azért, mert így felébe került az egész komplexum. Ugyanis Hidason — éppen a lignitre épült brikettüzem miatt — minden járulékos lé­tesítmény adva volt: iparvá­gányok, energia, munkásállo­mány stb. így 50 millió fo­rintba került. Részletesen: a| németek által szállított gépi J berendezések értéke 17,8 mii. j lió. az építési munka 12 mii-1 lió és a magyar gyárak által szállított berendezések értéke körülbelül 17 millió forint. Az érvényben lévő beruhá­zási kódex időnormaíívája egy 50 milliós nagyságrendű komp­lexum kivitelezési idejére 33 hónapot engedélyez. Ezt a hi­dasi beruházást azonban 1963 októberében kezdték el, s 1964 augusztusában már próba- üzemelést végeztek, tehát ép­pen tíz hónapig tartott az egész. Kérdezhetnék: hogyan sikerült? A kölcsönös összefo­gás eredményeképpen. A ki­vitelezők és a beruházó, vala­mint a tervező együttes jó munkája járult hozzá a si­kerhez. Példák: a beruházó saját tervező gárdája is dol­gozott, az építőknek a lignit­bánya „kölcsön” adott munká­sokat, a kivitelezési munkát még a tél sem szakította meg. Miiyen az új üzem, mit gyártanak? Modern és szemre is szép. A régi mellett áll, szinte szerves része annak, s önkén­telenül is arra kell gondolni, hogy a régi esetleg alkalmas­nak kínálkozik a későbbi bő­vítésre. Az automatákról né­hány szót. A szén a Szovjet­unióból vásárolt toscsij-féle fekete szén és a keverésre használt tatabánya* az ipar­vágány rakodójától szinte ön­maga indul útjára, hogy bri­kett formájában visszatérjen a vagonokba. A vagonokból ugyanis serleges vagonürítő berendezés rakja a szállító- szalagra és aztán elindul a körforgás — közben a 10 000 tonnás tárolótér jelent ki­térőt. Érdekes és újszerű az új üzem épülete, aho! a préselés .örténik A prés épülete acél­vázas szerkezet amelyet üveg­fal vesz körül. Az egész te­herbíró pódium a falakor be­lül helyezkedik el. Az üve.-íal megoldás sokoldalúan elő­nyös: jó megvilágítást bizto­sít a belső résznek és a kül­ső képe eszté: ikailag igazán dicséretre méltó. Ugyancsak elismeréssel kell szólni az úgynevezett körpályáról, ame­lyet a salgótarjáni Bányagép­gyártó Vállalat készített. A termék újszerű lesz ha­zánkban, márcsak azért is hi­szen a nyersanyag külföldi és a vásárlók is külföldiek Az alapanyag a szovjet szén, a vásárlók az osztrákok és az olaszok. A kötőanyaggal gyár­tott brikett a hagyománvos formát kapja: tojásalakú. Ka- lóriaértéke viszont szenzáció­sán magas: 6300. Bár külföldi nyersanyag és külföldi vevő­kör az út, mégis remélhető, hogy a jövő esztendőben a ha­zai piacon is találkozhatunk majd vele. Néhány nap múlva teljes kapacitással A német szerelő szakembe­rek még ott-tartózkodnak Hi­dason. folytatják a próba- üzemelést. Néhány nap és me­gyénk új ipari létesítménye teljes kapacitással üzemel. 110 ember dolgozik a gyárban, fizikai erőkifejtést alig kell tenniük, s három műszak alatt 50—60 vagon brikettet állítanak elő. A látogatás be­nyomásait egyetlen mondat­ban össze lehetne foglalni: így is lehet üzemet építeni. Gazdagh István KÁDÁROK A műhely egy rozzant épület, a Budai Nagy An­tal utca 10. alatt. Elég szel- lős, kopott, a falak füstösek. Az udvaron hordók, farön­kök, fűrészelt deszkák, ez utóbbiak prizmába rakva, Kádárok. Ritka, és talán ki­csit kihaló mesterség. Géza bácsi — Szabó Géza kádár­mester — kicsit nagyot hall, számról olvassa le a kér­déseket s Ö nagyon kézsé- gesen magyaráz. Alacsony, zömök ember, ötvenen túl van már, de izmos, erős al­kat. — Kihal-e a szakma? Meghökken a kérdésen, pedig a gondolat már rég­óta foglalkoztatja, csak talán önmaga előtt is tagad­ja. Ez az élete. Dongák, for­gácsok, lágyvas-abroncsok között futottak el évei. Mi­kor is? Tizenkét esztendős volt és az apjától kapott egy szép zöld kötényt, nyakába akasztotta és figyelte, ho­gyan alakulnak a szép, göm­bölyű ,hasas hordók, apja és két bátyja keze alatt. — Nincs jövője. Már csak javítunk. — Hordó mindig kell. Bornak, ecetnek, vegyi­anyagnak. Mindig kell a hor­dó ... — mondom neki. — Nincs akinek átadjuk a szerszámot. — Miért nincs? — Most van egy kis ta­nulófiunk, most kezdte szeptemberben. A kistótfalu­si Nagy Sanyi. De közben valami négyen nyugdíjba mentek. Jó mesterek voltak. Enyes Pali, Fritz Józsi, Szi­lágyi Jóska, meg a Faule Fülöp ... Három év alatt. S jött helyettük egy. Rossz az arány ... — Pedig szép munka ez. — Szép hát. ‘ De nehéz. Nézze ezt a kalapácsot — fölvesz egy tíz kilós szerszá­mot —. Ezzel verjük rá az abroncsot, de volt már hogy az ötven kilós üllővel ver­tük rá, mert nem ment. A mai gyerekek inkább szere­lőnek mennek. — Azok is. A családban én vagyok az utolsó kádár. A nagyobbik fiam lakatos, a kisebbik ugyan még isko­lás, de azt mondja, ő nem szagolja a büdös hordókat, inkább televízió-szerelő lesz. Hát így vagyunk ... — Melyik fa jó hordónak? — A fák királya a tölgy. Kemény, tömött, mint az acél. A tölgyfa hordó — ha vigyáznak rá — elél nyolc­van-száz évig is. Akkor né­hány- dongát kicserél az em­ber, még megél vagy har­minc évet. — Nem vigyáznak rá? — A maszek vigyáz ra. Drága dolog a hordó, vigyáz rá. De én látom, mindjárt meglátom a hordón, hogy honnét való. Borforgalmi, Állami Gazdaság, vendéglá­tó vállalat... akik szállítják, a rakodómunkások, csak le­dobálják, leszórják. Szóval megsínyli még a tölgy is. — Hogyan hajlítják a dongát? — Tüzet rakunk fémko­sárba középre állítjuk, kö­réje abroncsba az egyenes dongát. Aztán össze oe drótkötéllel és húzatjuk fönt össze. A melegben szé­pen hajlik, úgy ahogy aka­rom. Elneveti magát. — Csípi ám a füst a sze­münket, de hát ez már ez­zel jár... Cigarettát sodor. Mire eló- kotrom a gyufámat, már kész vele. — Más fa nem jó a hor­dónak? — Nem. A cserfa is ke­mény, mondjuk, de a bor ihatatlan a cser-hordóból. Az akácfahordó jó sörnek, mert belülről szurkolva van, hogy a szénsav el ne illan­jon ... —■ Mennyit keres Géza bá­csi? Fizetik-e a szakmát? — Tíz éve a borforgalmi- nál dolgoztam, ott kevés volt a pénz akkor. Havi kilencszáz forint nem több. Itt most ezerkilencszázat ke > resek, de a munka nehéz S ám. Szüret jön, sok a ( munkánk. Körülnézek a műhelyben. > Forgács, a falon kampós > szögeken szerszámok. Ott a > görbe kés is. Két nyele van, ' megfogja az ember és maga- \ felé húzva faragja a donga peremét. A kés szépen rá- > fekszik a hajlított tölgyre. \ A megjavított hordókról le- * faragták, legyalulták a hite- > lesítési bejegyzést. Újra kell > hitelesíteni, még ha akár > csak egy abroncs«^ cseréltek. ] ki, akkor is, mert a térfo- > gat változik Valamikor a > fenék-dongákon dombormű- > vek díszelegtek. Láttam ! ilyen hordót már az Állami Pincegazdaságban, vagy a ; Villányi ÁG. pincéjében, v Ez már faszobrászat. Az ab- roncsokat pirosra festették, a dongák sötétbarnán, olajo san, pácolva csillogtak. Ez a remekmű. Géza bácsi tud-e ilyet? — Persze. De ma már csak javítunk. — Ez minek? Gyékénv- ) kötegre mutatok. Egy szála: ketté hasít, apró rekeszek, közötte spongyaszerű rost. < — A dongák közé helyez- ! zük. Tomit. Azért kell, hogy < a hordó ne könnyezzen ... l Mert ha átereszti a folvadé- 5 kot, akkor könnyezik a tölgy. S Az meg nem jó. A tölgy ne í könnyezzen... Rab Ferenc <

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom