Dunántúli Napló, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-16 / 192. szám

t

Horváth Mihály tnmiUÁiáíúl

A KALOCSAI KISDIÁKNAK nem kisebb tekintélyek, mint Sztára József zenepedagógus és Almássy Miklós zongoraművész, Liszt Ferenc tanítványa „jósolt”, kivételes karriert a zenekomponálás nagy tudományában. Már másodikos gimnazista korában meghívott orgonistája volt a pécsi Székesegyháznak, de szülővárosában, Kalocsán is állandó exponense volt a hangversenyeknek, a nevezetesebb zenei rendezvényeknek. Ebben az időben figyelt fel reá nagy zongoristánk, Dohnányi Ernő és Koeszler János zenetudós, akik érettségije után szinte azonnal pártfogásukba vették a „kivételes képességekkel megáldott” fiatalembert Aztán mire futotta a pártfogásukból? Egyetemre, majd tanári katedrára, ami cseppet sem lebecsülendő dolog, ha tekintetbe vesszük a húszas évek elhelyezkedési, érvényesülési lehetőségeit. Érettségi után tanulmányait Pécsett folytatta, s itt kapott katedrát is a Pius Gimnáziumban. Ezután hosszú éveken át talán egyetlen kollégája sem tanította olyan hallatlan ügyszeretettel, lelkesedéssel a növendékeit, mint ő, pedig a lelke legmélyén el-elvágyakozott a muzsika, a zenei élet szabadabb, kötetlenebb tájaira. E

titkolt ambíciói révén szinte

észrevétlenül olvadt bele városunk szárny bon toga tó zenei életébe. Nem is tudni már pon tosan, hogyan, mivel kezdte. Talán azzal, hogy az iskolájában ő teremtette meg érdemében először a diákénekkart, a diák-zenekart? Vagy azzal talán, hogy szolidan, szerényen bele-beleszólt a zenei rendezvények választékosságába, rendjébe?

Elég az hozzá, hogy egyszeregyszer már ott találták a nyíl vános pódiumokon is. Elsőnek Szternyi Józsefet 'és feleségét Astri Kalseth operaénekesnőt kísérte zongorán, aztán egyre inkább állandósultak a fellépései. Nem mondtam jól. Mert ezek az utóbbiak már nem is fellépések voltak, hanem egymásba fonódó láncai annak a szakadatlan folyamatnak, ami negyven éven át' ölelkezőn for rasztotta össze Horváth Mihály nevét városunk zenei tra dícióivai. Szinte mindegy, hogy mivel bizonyítsunk. A híres pécsi kórusmozgalommal,-e amelyet Agócsi Lászlóval épített fél erős alapokra, vagy a Pécsett meghonosodott operával, amihez apróbb és nagyobb „tételek” összegezésével ő „komponálta” meg a „Nyitányt”.

í>e hogyan „komponálta”. Elégedetlenkedve figyelte a városunkba látogató „Gördülő Opera” produkcióit, amelyek kínosan gyengécskék voltak ahhoz, hogy a kívánt zenei élményt a közönség élményévé tégy éle.

— Ennél mi is többet nyújthatnánk, — gondolta bosszúsan, de ki is mondta hamarosan, amikor egy napon a pécsi színészekkel összefogva minden addiginál nagyobb fába vágták a fejszéjüket.

— Előadjuk Gounod: Faustját Méghozzá saját erőből a

saját publikumunknak.

Nagy csalódásukra olyan hiányos zened anyagot kaptak az opera betanításához, amivel még a próbákat is kár lett volna elkezdeni. Nem is kezdték. Legalább is addig nem, amíg Horváth Mihály éjt nappallá téve „rendbe nem rakta” a foghíjas anyagot. Aztán sor került a próbákra, és egy izgalmakkal telített napon az „első pécsi opera” bemutatására is.

A NEVEZETES BEMUTATÓ értékelését rábízom az akkori pécsi publikumra. Horváth Mihály csak annyit mondott róla: — Ami engem illet, életem legszebb élménye volt Szendrey Ilona alakítása. Olyan döbbenetes életszerűség gél valósította meg Margareta szerepét, hogy a közönség néma csendben várta végig nemcsak a templomjelenet végét, s nemcsak a hosszú zenekari utó játékot, hanem még a következő jelenetet is, hogy a végén szűnni nem akaró, tomboló tapssal bizonyítsa: igényli az operát. Az jó operát.

Később is, amikor Mozart .,Színigazgató” című operáját és Puccini: Toscáját vezényelte a színpadon, már nyilvánvalóvá vált, hogy a pécsi közönség igényt tart az állandó pécsi operára.

Egyszer már elmondtam róla azt is, hogy hány saját szer zeménnyel, ünnepi kantátával, daljátékkal, operával, oratóriummal, és népdal-feldolgozással gazdagította, gyarapította városunk zenei kincsestárát. Azt is elmondtam már, hogy mindezekre akkor tette fel a koronát, amikor a szinte páratlan zenei múlttal rendelkező városunknak újabb hírnevet szerzett. Kultúréletünk- kel foglalkozó sok-sok monográfiánk mellé odakerült az országosan is nagy elismeréssel nyugtázott új műve, a „Muzsikáló Pécs”.

A MUZSIKÁLÓ PÉCS, amelynek valóságos és bonyolult „hangszereléséhez” oly sokat adott és minden bizonnyal adni -fog még az elkövetkező években is.

Pálinkás György

Új könyvek

Jen« BJerre-.

KALAHARI

A Világjárók sorozat legújabb kötetének szerzője írta a nagysikerű Az utolsó kannibálok című könyvet. Űj könyve délnyugat-afrikai élményeit dolgozza fel. A Kalahari-sivatagban tett expedíció szinte a kőkorba vezeti vissza az olvasót.

PÁL JÓZSEF:

Jliintlia emlz m&ndanán

anjyÁmíiai

Fűzlevél hegye hajbókol a vízbe, le, elé s már mászik fel a bogár.

Vissza se néz, hogy mitől szabadult meg, csápját dörzsöli, öleld napsugár,

Friedrich Gerstäcker:

AZ INDIÁN BOSSZÚJA

melengesd meg fényes, te meg csak szundíts, és menj, hamar megszáradsz, kis bolond. — Délelőtt fél tizenegy. Kicsit jobbra, lúdtollúszóm mellett még ring a hold

A Móra Könyvkiadó Delfin Könyvek' sorozata már eddig is nagy népszerűségre tett szert. Az új kötet'ka- landos, izgalmas történet az ifjúság számára.

Mocsár Gábor:

PIROSTÖVÜ nád

és kék nemcsak az ég, a viz, de minden, mintha ott állnék kék ablak mögött s onnan néznék ki és a víz, az ég csak emlék lenne. Az is, hogy itt ülök.

Mintha csak mondanám otthon anyámnak: a nádasban úgy láttam meg magam egy árnyékos kis ablakból, ott ültem a napon s szel borzolta a hajam.

A kötet tizenegy elbeszélése és egy kisregénye szinte kivétel nélkül a Debrecen környéki tanyavilágban játszódik. A szerző gyermekkorától az azóta bekövetkezett változásokon át a máig.

Barcs Sándor:

A MODERN OLIMPIÁK REGÉNYE

A tizenhét olimpia érdekes története komoly sporttörténeti munka is egyben. A szerző 1948-tól kezdve a szemtanú előnyös helyzetéből idézi fél az amiékezetes mérkőzések, rekordok, vidám epizódok sorát.

HELYESÍRÁSI

TANÁCSADÓ SZÓTÁR

Rövidesen nélkülözhetetlen kézikönyvvé válik ez a szótár, amely á régi helyesírási szótároknál bővebb és több gyakorlati segítséget ad. Kb. 80 000 adatot tartalmaz magyar és idegen alapszók, tulajdonnevek, összetételek és szókapcsolatok írására, elválasztására, rövidítésére.

VIHAR BÉLA:

cAkinek s őrs ein

Akinek sorsán ködök ülnek belőle miként menekülhet?

Szívére hajlik, le a mélyre, bánata éjsötét vizére, s kihall belőle olyan hangot, mely zengőbb, mint a harangok, és soha többé nem felejti, elindul titkát megkeresni, szót vált a néma csillagokkal,

3 együtt nő meg a fájdalommal.

DARÁZS ENDRE:

„ /Hé(f csépeli lek

. Még a eséplők brummognak a szérűn, Morgadoznak a kertek alatt. Felébresztik nyárvégi álmából A mélyhangú, őszi bogarat.

Kőröskörül rezengnek a szérűk. Zümmög rajtuk ezer nagy bogár. Háznyi gépek, de mégis besöpri Kötényébe őket is a nyár.

1

1

r íj

\

r

tr

1

r T

Ami a j

J

j

I.

L .

1

1

1

L ä

naplóból kimaradt

z idei könyvnap egyik nagysikerű könyveként jelent meg Karinthy Frigyes naplója, amely ennek a sokszínű, csillogó szellemnek lenyűgözően érdekes önvallomásait és könyvbe még nem gyűjtött, kallódó cikkeit tartalmazza. Alábbiakban viszont egy olyan Karinthy történetet adunk közre, ami még ebből a naplóból is kimaradt. Egyike ez azoknak a históriáknak, melyben Cini fiának, Karinthy Ferencnek, az Ezer év írójának gyerekkori képességeit teregette ki a harmincas években.

— Kínos nyomozást kellett végeznem egy ügyben, melynek szenvedőleges, vagy tevőleges hőse, ez még nem derült ki, no essünk túl rajta, végre is egy közíró fölébe kell hogy helyezze a társadalom érdekét a családi szempontoknak, — tehát az illető, igenis férfiasán és nyíltan bevallom, tulajdon fiam, Ferenc, aki Cini néven ismert, aki most végezte a negyedik osztályt, s akit ez alkalomból magam még nem határozván a nyaralást illetőleg, mindenesetre előreküldtem Siófokra, kedves és jóságos keresztmamájához. Viszont a keresztmama nem tehet semmiről.

— Az eddig befutott és sokfelé ágazó, sőt sok' tekintetben ellentmondó adatokból annyit ugyanis nyilvánvalóan le lehet szögezni, hogy maga az eset hétfőn délelőtt tíz és tizenkettő között zajlott le, — márpedig ebben az időben a jóságos keresztanya tudvalévőén kis penziójának adminisztratív ügyeivel van elfoglalva, felügyel a konyhán, a heti elszámolásokat végzi, nem is ér rá magánügyekkel foglalkozni. Még az is kétséges, hogy Cini esváltalán bejelentette-e, hogy ő elmegy egy kicsit biciklizni. Ahogy Cinit ismerem, inkább hajlok a feltevésre, hogy nem is jelentette be. De ha be is jelentette, Margit asz- szonynak semmi oka nem lehetett tiltakozni, én se tiltakoztam volna, mit mondjon az ember, bánom is én, biciklizz, legalább nem lóssz a nyakamon, nem is mászkálsz a konyhába. amikor legnawobb a rumli, nem kínozod a vendégeket hülye kérdésekkel. Margit asszony nem vonható felelősségre akkor se, ha a végzetes biciklizésbe beleegyezett. Mert a tekintetben aztán itt vágatom a nyakamat, hogv Veruskát nem jelentette be Cini, nem. mondta, hogy viszem Veruskát is, Veruská- nak biztosan az utolsó pillanatban szólt ő maga is. amikor éppen felszállt a biciklire, a ház előtt, közönyösen és foghegvről, oda se nézve, mint akinek igazán nem fontos — na. akarsz felülni, elém? Viszlek egy kicsit b'^iklizni.

És íev indultak ők el, egyelőre az alléban és a jelentésekből nem derül ki, hogy Cini- n°k már akkor szándékában volt Szabadiba átbiciklizni, vagy ez csak utóbb jutott eszébe. Veruska kedvéért, akinek talán éppen azzal akart imponálni, hogy ő egy ilyen vállalkozásra bármely pillanatban rászánja magát. Annyi bizonyos, hogy R. kollégám, a jeles fiatal szerző, aki hétfőn este érkezett Pestre, határozottan állítja, hogy Cinivei az erdei ösvényen találkozott, rákiabált. Szervusz Cini, hová viszed azt a kislányt? és Cini visszakiabált: átlógunk egy kicsit Szabadiba. R. kollégám semmi feltűnőt nem látott a dologban, gondolta, talán meglátogatnak valakit, különben is nagyon meleg volt, szikrázott a por az országúton, s a levegő rezgett, mint a délibáb.

Tizenegy óra felé — ez is hiteles — közvetlenül Szabadi határában, a szanatórium közelében, látta Cinit és Verát egy ügyvéd, illetve közjegyző, akinek ott szerény villája van és akit nincs szerencsém ismerni, de ő megismerte Cinit és később mondta a kiváló orvosnak, akit viszont ismerek és akivel ez ügyben telefonon beszéltem. Eszerint Cini tizenegy felé ért el Szabadiba, az eset első felvonásán tehát túl volt már. Semmi feltűnő nem látszott rajtuk. Veruska elől ült, nem látszottak különösebben izgatottnak, vagy kimerültnek, sőt Cini állítólag röhögött valamin.

Végre pedig, mint utolsó tanú, a panzió háziszolgája vehető komoly számításba, ö félkettő felé fedezte fel a visszatérő utasokat, az országúton, ahová elébük ballagott, nyugtalan lévén, nehogy elkéssék az ebédet. Feltűnően gyorsan közeledtek a jókora megtett úthoz képest: mikor odaért a bicikli. Cini leugrott, és Verát is lekapta. Cini ezúttal gyanúsan lihegett, a haia kócos von 8rrs sőt egyik képe gyanúsan pirosabb volt a másiknál, ért a háziszolga állítja, de Cini, hallom, erélyesen tiltakozik. Tekintettel arra. hogy Vera szepegett és hüppögött, a háziszolga megkérdezte, történt-e valami? De Cini, mielőtt Vera felelhetett volna, gvorsan 0F. éréicl 10DtEHor>^c + rto-m túró fD’oiv’- nyel legyintett s ilyesfélét hadart félvállról: „Ugyan, semmi az egész! Egy kis szemtelenség történt a cigányokkal, de én mindent elintéztem, csak ez olyan gyáva, mingyárt begyullad!” S kézenragadva Veruskát, már húzta is be a házba.

A két tanú összeegyeztethető vallomása szerint mindezek után nyilvánvaló, hogy az eset, a kínos ügy második, tragikusabb felvonása a Szabadiból visszakanyarodó úton zajlott fe

iküszöbölve néhány jelentéktelen s különben is ellentmondó híresztelést mindabból, ami komolyan vehető, bár közvetett úton hozzám került adatokból összeszednem sikerült: addig is, míg nincs módomban személyesen meg ejtett s mindenre kiterjedő, minden tanút személyesén kihallgató vizsgálatot tartanom a helyszínen (csak szombaton megyek le Siófokra), következőképpen vagyok kénytelen rekonstruálni a történteket:

A Szabadiba vezető országúton, rekkenő hőségben, szinte merőlegesen tűző napsugarak dárdái között, úgy tizenegy óra felé találkozott Cini és Vera a muzsikusokkal.

Szeeény cigányok nyilván nem valami csür- döngölősen viharos jó hangulatban ballagtak Siófok felé; igen valószínű, hogy a közlekedésnek ezt a primitív formáját nem a siófoki expresszre szóló elsőosztályú vasúti szabadjegy birtokában választották, puszta sport- szenvedélvhől, mert akkor legalább a nagybőgőt adták volna fel. szeméiypodgvásznak, hogy ne kelljen felváltva cipelni ebben a cudar hőségben. Nem is igen beszélgettek s a szembeiövő bicikli sem válthatott ki belő- lük különösebb érzelmeket: legalábbis semmi nem szól amellett, mintha ők szólították volna meg Cinit. Szó sincs róla, ezt a mentő- körülményt megint csak kénytelen vagyok megtagadni Cinitől. elfojtva az apai részre- hailás ősi ösztönét! Nem, ne is beszéljünk erről. Ugyan mi okuk lehetett volna mesr- szólítani egy ti zennégyéves kamaszt, akitől még egv cigarettát se remélhettek.

Viszont koncedálnom kell, hogy az alapötlet.. bár nem tagadható, hogy Cini agyában született meg. talán soha nem érik benne elhatározássá. ha történetesen egyedül utazik t-'bhez mégiscsak Verus kellett, az ő jelenléte. Az is lehet, hogv Vera tett valami megiegyzést. egész ártatlanul és szándékta- ’anul — nini muzsikuscigánvok, biztosan Os- bomba mennek, az Ernő bácsi majd megint húzatia reggelig Manci nénémnek — vagy effélét.

Erre felelhette Cini, ahogy a dolgokat látom, megint csak foghegyről és odavetően: ,Na és mért, te kis hülőke, azt hiszed én nem húzathatok velük, amikor akarom?” És hogy erre Vera mondott valamit, vagy biztatta volna, erre sajnos semmi adat, sőt mai eszemmel inkább kételkedem benne — húszéves koromban bizonyosan Verát vádoltam

volna, hogy 5 vitte bele, de ne felejtsük e abban az időben Strindberg és Weininger vó tak a kor uralkodó világnézetének irányító

Nem, sajnos, bizonyos vagyok benne, hog egyedül és minden felelősséggel Cini mag csinálta a stiklit — ő fordult meg, ő szó oda a cigányoknak, az excentrikus és extrí vagáns ifjú Arisztid modorában, valószínt leg orrhangon, hogy: no urak, nem muzsiké nák el a hölgy nótáját? igen, igen jól hallói ták, itt helyben, — addig majd leszállunil Nem is érthető másképpen, csakis így esi nálhatta, különben mi lehetett az, ami a ta pasztáit muzsikusokat félrevezetve, arra bírt őket, hogy összenézzenek, biztatva hunyorog ianak egymásra, mintegy jelezve: ne fél pajtás, van ennél... nem látod, milyen ren des ruhája van, meg biciklije?... gyerünl upre... s az országút közepén, harmincöt fc kos hőségben a derék muzsikusok lekapták hegedűt, meg a bőgőt s több kitűnő nótá rögtönöztek az érdekes ifjú pár mulattató sára.

Hogy aztán hogy néztek egymásra és mi lyen megjegyzéseket tettek, mikor a harma dik nóta után Cini, aki a biciklijére támaszkodva, mint a haramia baltája nyelére, merengve hallgatta a zenét, most udvariasat megköszönte a szívességüket, felkapta Verust felugrott és továbbnvargalt: art egyrészt néni tudhatom, másrészt aggódnom kell. bog} amennyiben talán tudnám is, nem volna ~ó- dómban nyomdafesték útján lerögzíteni a megjegyzéseket, még kivonatos tartalmukat is.

A második felvonást is az olvasó képzeletére kell bíznom.

Cini elszámította magát. Nem jutott eszébe, hogy gyalog mennyivel tovább tart az út, mint biciklin. S hogy mikor Szabadihói visszafordul s megindul Siófok felé. a üó- íoki országúton valahol találkoznia kel! —ég a cigányokkal, ezúttal ugyanabban az irányban.

Találkozott is.

s vannak jelek, amik arra engednek következtetni, hogy a reményeik’-er csalódott muzsikusok, feMme'-v* a potyázó szeladont, megállítotok őt, egy kis barátságos eszmecser •». S hogy ráadásul az előbbihez, önszántukból még egy nótát elhúztak neki. De ezúttal nem a Veruskáét, hanem a Ciniét.

Nagyobb vérengzés nem történhetett, «mnit elég ügyesnek tartják az atlétikában. « elvégre Don Quijottenak is erőt adott p 'udat, hogy Dulcinea szemeláttára harcol.

Azt mondják, az a legény, aki állja.

De azért megállj Cini! Kerülj csak a szemem elé szombaton!

<K. D