Dunántúli Napló, 1964. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-21 / 144. szám
Simon Béla jubileumi kiállítása Simon Béla festőművész egyéni kiállítása művészi mur kássagánaik negyedszázados évfordulója jegyében nyű* meg a Janus Pannonius Múzeumban. Egy töretlen és egy re ívelő művészpályának legújabb eredményei tárulnak élénk, egy sajátos fesitői világ Simon Béla évtizedek cél tudatos és kitartó művész; munkájával egyéni piktúrát alakított ki. Művészete mély emberi mondanivalót sugároz. képeit robbanó színvilág és biztos komponálás jellemzi. A valóságot szinte az elvontságig fokozott színélményben újraformálja. A vörösek, kéletekig fokozza, a harsogó színeket harmonikus rendbe szorítja. Talán a századeleji francia „Fauves”-ok tiszta színharmónián alapuló festészetével rokoníthatjuk az övét, 6 maga Rippl-Eónait tartja festői eszményképének, a képzőművészeti főiskolán pedig Szőnyi István növendéke volt. A hegy völgyes székelyföld szülötte, itt szívta magába a táj szerété tét, az erdélyi népművészet gazdag színvilága ejtette rar bul képzeletét Hosszabb kolozsvári és pesti tartózkodás « —■> ■ - -----f-~ • t- r-------f l«. tfODKCx arosraev«, Dam. tával együttérző, együttélő művész az életről, az emberről és önmagáról vall képein. 1960 óta él Pécsett, újból városi ember lett. új lehetőségek nyűtek előtte, nyugodt, gondtalan alkotómunka és művész- ifjak nevelése. A Művészeti Gimnáziumban tanít idősebb társa, megértő barátja tanítványainak. Pedagógiai célkitűzése az, hogy a Dél-Dunán- túl nemes hagyományaira épülő a mai élet szociális tartalmával telített művészet-szemléletet alakítson ki, önállóságra neveljen. Korszerűen látná és láttatni. Ez egyébként megegyezik saját festői programjával is, a ma emberének érzelmi- és gondolatvilágát kifejezni, festőd nyelven összegezni, a szán, a tónus és a forma kifejező erejével szépülő életünket tükrözni. A városi élet újabb témákat kínált a művésznek, a munkásélet, az ipari táj bővítette festői skáláját. Az Ist- ván-akna föld mélyét vallató tornyai, a város kedvelt szórakozóhelye, a Mecsek presz- kzó, a műterem ablakából elé. táruló épülő új városrész, egyik oldalról a Kolozsvár utca modem, lapostetejű kockaházad, a másikon pedig a hegyre kapaszkodó öreg Pécs piros cseréprengetege. És az örök téma. a természet, mely megif- jítja az embert A Siklós melletti G ön tér, Csuknia, Szár- somlyó és Tenkes-hegy jó bortermő mediterrán lankái, a szőlőmívelők dolgos hétköznapja és vidám poharazgatá- sok emléke, a munka örömteljes, ősi egyszerűsége. A művész munkásságából kiemelkedik a három pásztor monumentális együttese. Szánben és formában mind kevesebb eszközzel tömöríti mondanivalóját, a kék és a vörös együttes erejével, a két szán disszonanciájával ezintézist ötvöz. Rajzai, akvaréűjei, vázlatai bizonyítják talán leginkább alkotófolyamatának, festői látásának frisseségét. ban. És egyben feleletet kapunk arra is, hogy mit lát fontosnak a művész a világból. Az élet apró morzsáiból gyúrt önnön világát vetíti elénk. Simon Béla művészetét nemcsak Pécs—Baranyában ismerik. Művészbarátai, az igaz művészet kedvelői magasra értékelik, a múzeumok pedig számon tartják tevékenységét. A Magyar Nemzeti Galéria és a Janus Pannonius Múzeum műveinek egész sorát szerezte meg, Íréped az elmúlt héten Siklóson a Vármúzeumban megnyílt Pécs-Bara- nyai Képtár rangját emelik. Külföldön is megbecsülik művészetét, Kolozsvár, Bukarest, Berlin, Varsó és Stockholm állami és magángyűjteményei őrzik munkásságának kiemelkedő darabjait A következő 25 év alkotómunkájához fiatalos lendületet és művészetének beteljesedését kívánjuk a jubiláló művésznek. (Romváry Ferenc) Szabadtéri kőtár a Széchenyi téren A Pécsi Janus Pannonius Múzeum több évtizedes munkával összegyűjtött római kori anyag — sírkövek, császári fogadalmi kövek, táblák — összeállításával szabadtéri múzeumot alakított ki a múzeum kertjében, a Széchenyi térem A* ötven követ magábafoglaló gyűjteményt Pécsről és Baranya római kori településeiről — Dunaszekcsőről, Szilágypusztáról — szállították a szabadtéri kőtárba; A kőtárat, melynek anyagát most mutatják be először, a későbbiekben reflektorokkal, esti bemutatásra is megvilágítják. után talált vegleges otthonra Baranyában. Alsószentmárl on Őszinte emberi lénye, derűs szülőföldjét idéző tarka világa életszemlélete tárulkozik élénk kék és sárgák ellentétét a vég gazdagította festő iségét, a fa- a szinte odavetett vázlatokPécsi házak, utcák, emberek Köztársaság tér Elég sokat váratott magára, amíg a kétes emlékű Apponyi Albertról, a konzervatív és legitimista érzelmű államférfiről, a trianoni béketárgyalások magyar főmegbízottjáról elkeresztelt tér végre nevet változtatott, s megkapta a mai, Köztársaság tér nevet. Hamás nem, már az is indokolta volna ezt a változást, ami ezzel a térrel a legutóbbi években történt. Megváltozott a tér képe, olyannyira, hogy az is kérdéses: egyáltalán tér maradt-e? A szabad hely keskeny zöld sávvá szűkölt ösz- sze. pár kócos fával, virágágyakkal, padokkal g egy szép szökőkúttal; a tér nagyobbik részét épületek foglalták el A közelmúlt építkezések emlékét a tér északi sarkán egy ma is készülő emeletes ház őrzi. Ez a még vakolatlan ház beton-csontvázát mutatja, az épület környékén a friss mész szaga, az összedobált lécek és gerendák, a fekete salak- és sárga homokkupacok arról az időről mesélnek, amikor még az egész tér az emelőóaruk búgásától volt hangos, amikor keskeny pallókon kőművesek egyensúlyoztak, s a szélvédett helyeken hatalmas kondérokban szurok Totyogott. Szűkre húzott szemű mérnökök jártak a falak alatt, ceruzával a tervrajzokra és a levegőbe böködtek, s ha az égre néztek, pontosain látták már azt, amit a járókelő csak most. a zöldlombú fák közül lát elővillanni. A régi rómaiak szerettek úgy építkezni, ahogy most ezek az épületek a téren állnak. Kvadrumnak nevezték azt a formát, amikor az épületek és a falak zárt négyszöget alkottak. A föltárt romokból kiolvashatóan például az Erzsébet híd pesti hídfőjénél állt egy ilyen építmény. Most a pécsi Köztársaság teret is az újonnan fölhúzott épületeknek ilyen zárt négyszöge fcvglalja el. Az északi frontot a két irodaház és az általános iskola alkotja; az utóbbi egyik szárnya átnyúlik a keleti frontra is; délről a közgazdasági technikum szürke falai látszanak; nyugatról pedig a Semmelweis utca lakóházai zárják le a teret A kvadrum belsejében hullámpalával födött, apró földszintes házak, tenyérnyi zöld udvarok húzódnak meg: a bölcsőde és az óvoda. így együtt olyan ez az épülettömb, mint egy gyerekkombinát, egy iskolaváros. A nagy amerikai felhőkarcolókról, ezekről a negyven-ötven emeletes házakról, amelyekben talán négy-ötezer ember is ellakik, képzeltem sokáig, hogy ha valaki egy ilyen ház valamelyik felső emeletének egyik lakásába teleszületik, haláláig tán ki sem kell mozdulnia a falak közül, Mert — olvastam a leírásokban —van abban mozi, étkezde, iskola, könyvtár, uszoda, tán még házi krematórium is. Persze a valóság nem így fest. S azt is csak az én képzeletem rajzolta ide a pécsi Köztársaság térre, hogy ha valakit születése után behoznak ide a bölcsődébe. az a téren megtalálható óvodán, általános iskolán, technikumon át egészen tizennyolc éves koráig eltölt- heti itt az időt, s hogy él ne szakadjon a tértől, a vízügyi vagy a közúti igazgatóság valamelyik irodájába dolgozni is elmehet. Az egy típusú épületeknek ez a csoportos elhelyezése mindenesetre szuggerál valami efféle hangulatot De amíg a felhőkarcolókra mindig valami szorongással gondolok, ezek között az épületek között járva jól érzem magam. Az egymáshoz tapadó falak szinte összefüggő négyszöget alkotnak, kizárják az utca zaját, a járművek fölverte port s a gyerekekre leső balesetveszélyt A belső teret vörös sa. lakkal födött és füvesített ud— gyerekváros varok tagolják, a gyalogosan közlekedők lába alá pedig az átlósan futó betonozott járdák simulnak. Az egész épület- rendszer kialakítása, ennek a gyerekmegyednek a fölépítése szerencsés, jó elgondolásnak látszik. Praktikusságuk mellett szépnek is hatnak ezek a házak. Ha rajtem állna, az iskolák tervezésénél külön is figyeltetnék arra, hogy szépek legyenek. Az ember életének legérzékenyebb, legfogékonyabb korszakát tölti el az iskolában. S talán egyvégté- ben (nyolc évet!) sehol sem többet, mint az általános iskolában. Nem mindegy hát, hogy milyen falakat lát maga körül. Elsősorban persze a maga egészében, falfelületeivel, folyosóival, belső térképezéséi vei hasson egy ilyen épület. A nagy ablakok engedjenek te minél több fényt és levegőt, a bútorok, a padok legyenek kényelmesek, az osztálytermek és az előadók a tanujók szá- száméhoz méretezettek, a mellékhelyiségek tiszták és köiny- nyen tisztíthatok, a ruhák áthelyezése higiénikus stb. Ha pedig még külön díszítőelemeket. mondjuk freskót, mozaikot vagy szobrot helyeznek el az épületen, legyenek azok igazán művésziek. Megcsodáltam a Köztársaság téri általános iskola modem, korszerű berendezését, a konstrukció világos vonalvezetését, a különféle rendeltetésű helyiségek áttekinthető elhelyezését, a szép és célszerű formaalakítást, de elkedvetlenedtem, amikor a földszinti folyosó több négyzetméternyi falfelületére kent igénytelen festményt, vagy amikor az udvaron a szökőkúttal kombinált, sutamozdulatú, kifejezés nélküli szobrot láttam. Inkább semmit, mint ilyen olcsó megoldásokat — gondoltam szigorúan, s azzal az igényességgel, amit az itt megforduló gyerekek joggal elvárnak. Ismétlem, az elgondolás, amit a tervezöasztalon megrajzoltak, amit ezen a térem betonból és téglából megvalósítottak, föltétien szerencsés és sikerült. Fejcsóválásra és* apró bosszankodásra valót csak ott talál az ember, ahol a tervet a technikai megvalósításhoz, a kivitelezéshez méri. Nem lehetett volna mind-1 járt egy emelettel magasabbra húzni ezt az iskolát, ugyan azzal az állványzattal, ugyanazokkal a darukkal, ha mái most kicsinek, szűknek lát* szik? Nem lehetett volna a kaput akkorára szabni, hogy egy teherautó beférjen rajta, s ne kelljen ősziorvostól kerítésestül a földre dönteni? Nem akadtak volna szebb, világo- sabb mintás cementlapok a folyosók fedésére, s zöld függönyök (a piros helyett) az ablakokra? Egy éve kapta meg a Köztársaság tér a mai formáját. Egy éve nőtt tele ez az épülettömb a város testébe. Egy éve vették birtokukba használói, a gyerekek, nevelők, hivatalnokok. A szökőkút a téren (ha vize nem is lövell oly magasra, mint a szegedi vagy a debreceni) a város legszebb s egyetlen igazán működő szökőkút ja. A szomszédos épületekből ebédidőben sápadt arcú tisztviselők ülnek ki a térre napozni, táskarádióból zenét hallgatni. A szökőkút körül, akárhányszor erre jártam, mindig gyerekek játszadoztak. S annak bizonyságára hogy nemcsak a kritikus felnőtteknek tetszhetek ez a városnegyed, hanem a gyerekek, nek is, akikért tulajdonképp az egész készült, az iskola piros téglafalán, a kapu mellett megtaláltam a napfényes Júniusban ezt a krétával írt árom-bákom üzenetet: „Belé- | pés a korcsolyapályára csak jr ! úszóknak!” 'ükés Tibor Zenei Napló Lapozgatom jegyzeteimet. Az országos jelentőségé Kamara kórus Fesztiválon feljegyzett govdolatok most ismét időszerűekké váltak: a budapesti rádió sugározta a Liszt- teremben készített felvételeket, valamint a „Muzsika” e havi számában is olvashatunk róla. És itt a feljegyzéseimben •két nagy, utólag odabiggyesztett felkiáltójelet találok. Ez már a .Muzsika” cikkírójának, J. J.-nek szól, aki meglehetősen kurta-furcsán intézte el a Fesztivált és különösen önkényesnek tűnik az egyes kórusok felsorolása, megemlítése. Nem lokálpatriotizmus háborog bennünk, amikor szóvá- . tesszük, hogy az egész fesztivál megrendezésében oly jelentős munkát végző, emellett valóban magas színvonalon szereplő Nevelők Háza Kamarakórusát mégsem lett volna szabad „a megemlíthetjük még..címszó alatt felsorolt kórusok közé utalni. Nem beszélve arról, hogy a Pécsi Építők Madrigálkórusát még csak meg sem említi a cikkíró. És ha már a „Muzsiká”-nál tartunk, akkor ismét szóvá kell tennünk, hogy a folyóiratban közölt hangversenynaptárból következetesen kimaradnak a pécsi rendezvények. Az ország más táján élők, vagy az utókor hangversenyéletünket felmérő kutatói arról pontos értesülést kapnak, hogy pl. Győrben Dino Ciani zongorázik, Miskolcon előadták Honegger Dávid király című oratóriumát, de a folyóirat jóvoltából azt hihetik, hogy Pécsett semmiféle hangverseny nem volt. Ez pedig nagy tévedés, hiszen épp júniusban Pécsett is bemutatták Honegger művét, méghozzá helyi erőkkel és igen nagy sikert aratva, az olasz vendég-zongoraművészt, Dino Cianit Pécsre is várjuk (koncertje június 22-én lesz a Nemzeti Színházban), ezenkívül még volt néhány zenei esemény — többek között Bánky József koncertje. Szeretnénk, ha a .Muzsika" # jövőben nagyobb gondot tanúsítana a hangversenyműsor közlésénél, jóllehet mi, pécsiek nyilván nem a folyóiratból tájékozódunk városunk zenei eseményeiről. Nekünk Pécsett van egy Műsornaptárunk, amely hónapról hónapra megjelenik. Ott olvasható az utcai felragaszok között. Nagyon jó, hasznos dolog ez, de ha már nagy fáradsággal elkészül, akkor érdemes volna még egy kicsit több gonddal igazán jól csinálni. Mert például hiába kerestük az e havi naptáron Bánky József zongoraestjét vagy a Bolgár Néphadsereg Ének-, Zene- és Tánckarának műsorát. De annakidején az 1. Országos Kamarakórus Fesztivál vagy az Éneklő Ifjúság hangversenyei sem szerepeltek ezen a műsornaptáron, mely pedig nyilván azzal a céllal készül, hogy áttekinthető tájékoztatást nyújtson! A hiba ott van, hogy a műsornaptár csupán a színház, a mozik, az Országos Filharmónia és néhány művelődési' ház programját közli. Ez pedig nem elegendő, nem ad teljes képet a város művészeti életének eseményeiről. Az őszi évad megindulásakor érdemes volna elgondolkozni azon, hogy a zenei események, hangversenyek külön, egy helyen és áttekinthetően legyenek feltüntetve, függetlenül attól, hogy azt ki és hol rendezi. Így a jövőben nem maradnak ki olyan, a Filharmóniától független rendezvények sem, mint pl. Bánky József előbb említett jubileumi koncertje volt, melyen szép számú, lelkes közönség hallgatta végig városunk fiatal művésztanárának igényes gonddal összeállított műsorát A változatos és gazdag program módot nyújtott Bánky Józsefnek arra, hogy művészetét a handelt muzsikától kezdve Beethoven Esz-dur (Les adtuex) szonátájának, Schumann nagylélegzetű, sokszínű Karneváljának, Liszt két Legendájának egymástól eltérő stílusú, hangulatú tolmácsolásán mutassa be. Tíz bagatelljével a művész alkotómunkájából is ízelítőt kaphattunk, míg a nagysikerű koncertet egy — ismét más hangulatot teremtő — Strauss ke- ringöparafrázis ét a meleg ünneplést viszonzó ráadások zárták le. Bánky József is azon művészeink közé tartozik, aki min. den szereplésével valami többletet, az átlagoson túli művészi élményt kíván nyújtani hallgatóságának. Új vagy ritkán hallható müvek bemutatására gondolunk, és örömmel állapíthatjuk meg, hogy ezen a téren jelentős az előrehaladás. Korunk zenéje egyre inkább tért hódit, jóllehet még nagyon solcan vannak — egyébként lelkes zenekedvelők —, akik számára nehezebben megközelíthető, érthető és igy megkedvelhető századunk muzsikája. Elfelejtik, hogy a ma zeneszerzője a mozarti, schuberti alkotómódszerekkel nem. fejezheti ki korunk bonyolult, meggyorsult tempójú életérzéseit. „Korunk egész élete, az emberről alkotott nézetünk is roppant bonyolult — olvashatjuk Zdenek Nejedly cseh zenetudós könyvében, majd igy folytatja: — Emberszemleletünk nem maradhat többé olyan egyszerű, mint nagyapáink és nagyanyáink idejében volt.” A Kamarakórus Fesztivál tanulsága volt az is, hogy a fővárosiak olyan kezdeményezésnek tartották, ami hatásaiban felnőhet a pécsi balett már külföldön is ismert hírneve, jelentősége mellé. Ugyanakkor olyan érzésünk támadt, hogy kevéssé értékeljük azt, amink van. Sokkal többet érdemel például a színház operatársulata modem operabemataió- sorozatáért egy fölényes kézlegyintésnél. Mintha nem lennénk eléggé büszkék balettünkre, vagy arra, amit a Liszt Kórus, a Filharmonikus Zenekar produkál. Pedig milyen gazdagok vagyunk: erre szombaton délután döbbentem rá a televízió előtt, amikor a pécsi zenekedvelők, gyerekek muzsikáltak, énekeltek, beszéltek. Agócsy László igen okos és tartalmas tájékoztatójából pedig sok érdekes zenei eseményről szerezhettek tudomást országszerte a tv-nézőit. Megtanulhattuk, hogy a kislétszámú kórusokat is értékelnünk kell. „Nem sokaság, hanem lélek!' — idézte a költőt egyik beszédében Gábriel József, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője, — és ez a verssor nemcsak a kamarakórusokra vonatkozik, amelyekben nem az énekesek száma, hanem magas művészi képzettsége, együtt dobogó szive va. rúzsolt elénk „csuda dolgokat”, de vonatkozik városunk zenei életének minden munkására: operaénekesre, a nagy és kis kórusok tagjaira, szólistákra, hangszeres művészekre egyaránt. Milyen szép lenne, ha mindannyiunkra kihatna a fesztiválon látott szolnoki kislányok példája, akik egymás kezét fogva, megszépült arccal, tiszta tekintettel énekeltek, így, egymás kezét fogva kellene munkálkodnunk a „muzsikáló Pécs” érdekében. Hiszen csak ez az összefogás teremtheti meg Pécs számára — Szegedhez, Debrecenhez hasonlóan — azt az évente visszatérő, a későbbiek során a külföldet is bekapcsoló, hagyományossá váló művészi eseménysorozatot (legyen az akár kamara-, akár oratóriumkórus fesztivál, balett-találkozó, a siklósi várfesztiválhoz hasonló fúvószenekari találkozó vagy valami egészen más), melyet mi magunk is igénylünk és amit tőlünk joggal elvárnak. —nt— * 4
