Dunántúli Napló, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-06 / 104. szám

iNrmo 1964. MÁJUS «. Titkos nagydíjesélyesek Egy tehéntől 8500 liter tej, egy iuhról 14 kiló gyapjú, egy tyúktól 300 tojás Baranya megyében, az or­szág egyik legjelentősebb ál­lattenyésztő körzetében, nagy reményekkel készülnek a gaz­daságok az idei Országos Mező- gazdasági Kiállításra. Remé­nyeik azért is indokoltak, hi­szen a legutóbbi — 1962-es — kiállításról tíznél több díjat hoztak el kitűnő állataikkal: köztük két nagydíjat és öt első díjat. Azóta az állattenyész tés színvonala tovább emelke­dett, amit a kiállítási felülvizs­gáló bizottság közelmúltban le­zajlott szemléje is megerősített. A szakemberek a helyszínen vizsgálták meg, hogy az Orszá­gos Mezőgazdasági Kiállításra bejelentett lovak, szarvasmar­hák, sertések, juhok és barom­fiak megfelelnek-e a követel­ményeknek. Mint kiderült: a termelőszövetkezetek és az ál­lami gazdaságok több olyah állatot neveztek be a kiállítás­ra, amelyek „titkos” nagydíj- vagy legalábbis első díj-esélye­seknek számítanak. A gerdei Béke Termelőszövetkezet Csöpi nevű tehene például az elmúlt évben 8 500 liter tejet adott, és most negyven literes napi ter­meléssel kezdte meg a laktá- ciót. A Szentegáti Állami Gazda­ságban Gaál Mihály tudomá­nyos kutató irányításával új juhfajtát nemesítenek ki. A magyar fésűs merinó és a szov­jet kaukázusi juhok keresztezé­séből nagy nyírósúlyú, kiváló minőségű gyapjút adó fajta vám születőben. A múlt évben át­Új játék: Mikrolin vasút lag hét kilogram gyapjút adtak a birkák. A kiállításra négy kost nevezték be, köztük olyat, amely 14 kilós „bundá”-val rendelkezik. A Bólyi Állami Gazdaság — többek kzött — Kanadából importált, és itt továbbtenyésztett Shaver-ba- romfiakkal készül a kiállításra. Ezek a tyúkok évente átlag 230—240 tojást tojnak, a leg­jobb egyedek évi termelése pe­dig eléri a háromszázat. Kétmillió-hétszázezer naposcsibét Pécsi üzemeket látogatlak meg a külföldi szakszervezeti vezetők Az SZMT vendégei, a kül- ! tett látogatást. Angelo Gennaro földi szakszervezeti .vezetők i olasz szákszervezeti vezető az , _ ... ,, , . ..»__. , I SZMT-ben és az SZTK. me­t egnap delelőtt pecs.^uzemeket gyei alközpontjában a társada­“ " TI lombiztosítás baranyai tapasz­talatait tanulmányozta. A legnépesebb küldöttség a Pécsi Porcelángyárat kereste fel, Satish Chatterjee, a Szállí­tási Dolgozók Nemzetközi Szakszervezetének főtitkára, SZVSZ-küldött vezetésével. A látogatáson részt vett a két al­gériai, valamint guineai szak- szervezeti vezető is. A vendé­gek elégedetten nyilatkoztak a látottakról. látogattak meg. A Pécsi Hő­erőművet a 3 szovjet és 2 ku­bai szakszervezeti vezető te­kintette meg. Filiol René, a Szakszervezeti Világszövetség európai szekciójának helyettes vezetője a Pécsi Fűtőházban Már hajnali négy órakor szállítják a naposcsibét a BARNEVÁL teherautói. Na­ponta 30 ez-r, sőt néha 40— 60 ezer csirke' kerül szállító­ládákba. Az évi terv 3 millió 452 ezer naposcsibe, valamint százezer kacsa és 15 ezer rájnai liba. Az áprilisi telje­sítmény meghaladja előrelát­hatólag a tervezett 700 ezret. A keltető 64 tízezer tojást befogadó géppel dolgozik, ez azonban gyakorlatilag nem 640 ezer csirkét jelent, ha­nem 768 ezret. Felül és alul ugyanis dupla tálcákat he- , lyeznek el, így minden gép­ben 12 ezer tojást tudnak ké­nyelmesen elhelyezni. A pécsi keltető teljes kapa­citással dolgozik, mégsem tudja kielégíteni a baranyai igényeket. Innen is, onnan is érkezik panasz, nem jut csir­ke mindenkinek, későn érke­zik, fél napokat ácsorognak az asszonyok az osztályozó helyeken. Mi az oka? A keltető a maximálist nyújtja, s ez a 64 gép ele­gendő is lenne Baranyának, ha nem kampányszerűen vá­sárolnák a csirkét, majdnem teljes egészében tél végén és tavasszal. Ha megoszlanának az igénylések, nyárra, őszre több jutna, zavartalanul foly­hatna az ellátás. Augusztus­ban például már csak 300 ezer, szeptemberben 80 ezer, októ­berben pedig 50 ezer, majd később 80 ezer naposcsibe a havi igénylés. Ezt a munkát a boldogasszonyfai és a sely- lyei gépek elvégzik, a pécsi keltetőállomás kihasználatla­nul várakozik. A szállítás a BARNEVÄL- on, valamint a fmsz-en ke­resztül történik. Elsősorban a termelőszövetkezeteket, az­után a ternyésztojást szállító mintaközségeket és a szerző­déses tenyésztőket elégítik ki, s csak utoljára a magán­tenyésztőket. Az igények minden évben nagyobbak, a háztájiban megüresedett gaz­dasági épületeket baromfite­nyésztésre használják, s a termelőszövetkezetekben is növekszik az állomány. 1962- ben a háztáji gazdaságoknak egymillió százezer, 63-ban 2 millió, az idén pedig 2,7 millió csirkét szállítanak, a termelőszövetkezeteknek pe­dig csaknem 1 milliót, holott kapnak a háztáji gazdaságok maguk is keltetnek. Az igény­lés márciusban 1 millió 400 ezer csirke volt, s csak 600 ezret tudtak szállítani, így a márciusról áthúzódó igény­léssel együtt áprilisban ugyan­csak másfél millió csirkét kellett adni. A szállításokkal is baj van, egy-egy meghibá­sodott gépkocsi félnapos elto­lódásokat jelent, nem zavar­talan a szállítás sem. A következő években nem várható csirkeigényléscsökke- nés, sőt feltétlen növekednie kell, mert a termelőszövetke­zetek baromfiállományukat fejlesztik, s a magántenyész­tők is teljesen áttérnek a sa­ját keltetésről a gazdaságo­sabb kész csirke megvásárlá­sára. A zavartalan ellátás csak úgy bonyolítható le, ha fokozatosan megszűnik az idényszerűség, egész évben folyamatosan vásárolnak csir­két. A nagy gazdaságokban úgy sem számító tényező az évszak, az időjárás, a nappal és az éjszaka, a jól megépí­tett, berendezett ólak úgyis megteremtik az állat fejlő­désére legkedvezőbben ható környezetet. A -Mikrolin Mechanikai Játék Ktsz legújabb terméke a Mik­rolin játékvasút. Eddig már 6000 készletet adott át a Játék KTSZ a kereskedelemnek. A készlet 1 mozdonyból, színes, műanyag­tehervagonokból, távirányító kapcsolóberendczésekből, kb. 2.5 m sínfelületből áll. Még ez évben 12 ezer hasonló játékvasutat bocsá­tanak a kereskedelem rendelkezésére. JSvóre rátérnek a modelles szerelvények gyártására. Ezek jellemzője, hogy a játékkocslk az eredeti szerelvények pontos kicsinyített másai. Nagy Szilveszter MEO-s kipróbálja a játélcvasút mozdonyait. A televízió műsora • május 6-án, szerdán: 8.05—8.25: Iskola-tv (ált. Isk, VI. oszt.). A napirend. Elő­adó: dr. Virágh Sándornc és Hlavács József. 9.05—9.25: Környezetismeret (ált. isk. L oszt.). A tavaszi időjárás és az ember. Előadó: Pirisi Já- nosné. 10.00: Tv-híradó (ism.). 10.15: A szélhámosnő. Magyar fllmvígjáték (ism.). (Csak 16 éven felülieknek!) 11.35: Mi­ért álmodunk? Román kis- film. 15.30—15.50: Környezete ismeret (ism.). 16.20: Orosz nyelv (ism.). 16.53: Magyar- ország—Spanyolország olim­piai selejtező labdarúgó-mér­kőzés közvetítése a Népsta­dionból. Riporter: Szőnyi Já­nos. A közvetítés szünetében kb.: 18.45: „Csak egy kicsivel jobban.. .* Közvetítés a Tech­nika Házából. Riporter: Me­gyeri Károly. 19.05: Lányok, asszonyok. 19.25: Esti mese.— 19.30: Tv-híradó. 19.45: Napi jegyzetünk... 19.55: Magyar mesterek. Nagy Balogh János művészete. 20.25: Jugoszláv könnyűzenei fesztivál. Közve­títés Belgrádból. 22.00: Tv- híradó — 2. kiadás. hírek Negyvenhétezer holdon elvetették a kukoricát A legfrissebb jelentések sze­rint Baranya megyében a ko­ra tavasziak nagy részét el­vetették. A szántatlan maradt 29 277 holdból 27 927-et készí­tettek elő, 7452 hold borsó he­lyett 7477-et elvetettek, az ár­pát 204, a zabot 84 holddal túlteljesítették. Vörösheréből 10 711, lucernából 8443, cukor­répából 6794, napraforgóból 7604, burgonyából 7843 holdat vetettek. A tervezett 89 300 hold kukoricából 47 712, a 7870 hold silókukoricából pe­dig 2397 holdon került földbe a mag. Az idén 13 500 hold kukoricában Hungasinnal irt­ják a gyomot. Ebből részben az ősszel 8713 holdon el is vé­gezték. Megkezdődött a gabonák vegyszerezése is, a 40 800 holdból eddig 12 842 holdon gyomtalanítottak. A pillangó­sokban kis területen, 199 hol­don ugyancsak vegyszereztek már. De különösen a gabonák gyomirtása válik sürgőssé, mert a napsugaras, meleg idő gyors növekedésre serken­ti a növényeket A tavaszi munkák elvégzé­sével legelső helyen a mo­hácsi járás áll, majd a pécs- váradi, a pécsi, a siklósi, a szigetvári és végül a sásdi következik. Idő j árás j elen tés Várható időjárás szerda es­tig: felhős idő, sokfelé újabb eső, zivatar. Időnként élénk nyugati, északnyugati szél. — Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 10 fok kö­rül. Legmagasabb nappali hő­mérséklet nyugaton 12—15, — máshol 16—19 fok között — A Pécsi Nemzeti Színház ma, szerdán este technikai okokból nem a „Hamlet”-et, hanem az „Osztrigás Mici” cí­mű darabot mutatja be. Megnyílt a tolólollö-ktrendeitség Aj pavilonja a piactéren Uj színfolttal gazdagodott Pécsett a Felső-Malom utcai piactér. Itt megkezdte műkö­dését a 103-as számú Totó- Lottó Kirendeltség szelvényt árusító pavilonja. Ez a pa­vilon egyelőre csak kedden, szerdán és szombaton tart nyitva reggel fél 7-től dél­előtt 11 óráig. A nyitvatartá­si napokat az ügyfelek kéré­sére szükség esetén bővítik majd. A most megnyílt 103-as számú Totó-Lottó Kirendelt­ség pavilonjában nemcsak szelvényeket árusítanak, ha­nem lottó-nyereményeket is kifizetnek. B. m. Építőipari Váll. panel üzemébe felvesz FŰTÉSSZERELŐKET gőztranszformátor keze­léséhez és karbantartá­sához. O Jelentkezni lehet a vál­lalat munkaügyi osztá­lyán: PÉCS, RÁKÓCZI ÜT 58. Az első pécsi gépkocsivezető hordták ki a leveleket a pos- szállították Pécsre. Akkor Ba- tások. Pécsett pedig szenzáció lassa, pécsi postatitkár jött volt az első két postagépkocsi, hozzám: — Mester úr — mondotta — el kellene menni Dolni-Mihol- jácra. Tele rakta a dobozt Por- torico szivarral, és a postagép­kocsival elindultunk. Harká­nyon keresztül mentünk, és Dolni-Miholjácon a postán le­Itt akkor még egyáltalán nem volt semmiféle autó, csak két- három év múlva vett egyet a Grosz uraság. Akkoriban a konflis volt a divat. A csoma­gokat lovaskocsival kézbesí­tette a posta, — Milyen volt az első pécsi adtuk a levelet, mintha mi sem postagépkocsi? történt volna. Én öt koronát — Olyan, mint egy régi Ford- kaptam érte. Hogy a postatit- autó. Nyitott, kiálló nagy du- kár mit kapott érte. azt nem dával. A tetején csomagtartó- tudom, de megmentettük a val, oldalán pótkerék. Amikor posta becsületét, pótoltuk a le- a iv_ben régi típusú autót vél késését. látnak gyermekeim, mindig Béla bácsinak három gyer- Menyasszonyi ruhába öltöz- Én Budapesten voltam a posta kacagva mondják: meke van. Közülük keltő szin­tek a gyümölcsfák. Alattuk alkalmazásában. Akkor kine- — Nézd csak, papa, nem ez tén a posta szolgálatában áll. a szemerkélő esőben idős em- veztek Pécsre garázsmesternek, volt a te „vén skatulyád”? A legidősebb: Joósa Béla, Pé- ber hajlong. Gyomot irt a sző- A Műegyetem készített két Abban az időben a két gép- esett, a MÁV Igazgatóságon lőben. Csonka-féle postagépkocsit, azt kocsival mi csak a vasútállo- főfelügyelő, a Géza főellenőr — Hahó Béla bácsi' —kiál- én hoztam le Budapestről Pécs- másra és vissza szállítottuk a a pécsi telefonközpontban, Je- tok neki s a heevoldaí vissza- re egy Nagy József nevű bará- csomagokat, valamint a "zárla- nő pedig a pécsi postán ellenőr, veri a hangomat.7Meghallotta. lommal. tokát. . — A levélhordókat ellenőrzi Abbahagyja a pöszmötölést, és — Eredj Bécikém Pécsre — a Kel pecsi — mondja, ö még motorkerék­párral jár, nem gépkocsival, — A békés egymás mellett élés politikájának elvi és gya­korlati problémáiról ankétot rendeznek május 8-án, pénte­ken délután 6 órakor a Ha­zafias Népfront városi titkár­ságán. Vitavezető: dr. Tóth József, a Marxizmus—Leni- nizmus Esti Egyetem igazga­tója lesz. Az ankétot a váro­si tanács művelődési osztálya és a Hazafias Népfront váro­si bizottsága rendezi a tör­ténelem szakos tanárok ré­szére. — Tegnap és ma négy gép­állomáson Kozármislenyben, Pécsváradon, Mágocson és Szigetváron indult gépkezelői tanfolyam. A megyében ösz- szesen hét indul. Bolyban már áDr. 20-án megkezdődött, Vil­lányban pedig e hónap ÍO-én. A jelentkezők száma 144, s ebből 138 tsz-tag. — A dunaszekcsől termelő- szövetkezet kertészete eddig 33 mázsa spenótot és 11710 csomó zöldhagymát küldött a MÉK-en keresztül a pécsi piacra, — Jégkárt szenvedett a baksai, a görcsönyi, a villá­nyi, a kisdéri, a sellyei, a bog- dásai és teklafalui termelő- szövetkezet. A kalászosokban, saláta-, zöldhagyma- és borsó­vetésekben okozott károk fel­mérését az Állami Biztosító kárszakértői megkezdték. — Egészségügyi kisfilmeket mutatnak be május 7-én, csü­törtökön délután 6 órakor a II. számú Sebészeti Klinika tantermében a TIT és a KÖ­JÁLÉ rendezésében. — A termelési tanácskozá­sokról szóló SZOT- és kor­mányhatározat végrehajtásá­ról készült vizsgálati anyagot tárgyalja meg május 13-i ülé­sén délelőtt 9 órakor a Ba­ranya megyei Népi Ellenőr­ző Bizottság. Ijfliüleniények Séta Győr műemlékei között címmel Czigány Jenő, a Győri Műemlékvédelmi Bizottság elnöke tart vetítettképes előadást az IBUSZ, a TIT és a Városi Műve­lődési Ház Ország-Világjárók Ba­ráti Körének rendezésében ma, szerdán este 7 órakor a művelő­dési ház nagytermében (Déryné u. 18.). A belépés díjtalan. (:<; * Tánciskola kezdők részére má­jus 6-án 7 órakor kezdődik a j KPVDS>Z-ben (József u. 15.). Ve- I zeti: Hermann. (::) korát meghazudtoló gyorsaság- mondották nekem Pesten — postagépkocsinak? gal ereszkedik le a völgybe, tudjuk, hogy a gépkocsi jó ke- -V,3 a ?°*eß' 1ftosarl Fején sofőrsapka, zsebében zekben lesz nálad. Érdekelt bekent a postamúzeumba. ^ metszőolló. Rászól a nagy far- engem Pécs, mert volt itt egy , Béía bacsl kaskutyára, azután betessékel Schönwald nevű híres órás ev!j? u t a pac's' o°S~?vP. _. a_ «=0 .. UCUI V Ul t, UCICg, a Székely Bertalan út 35 szám és ékszerész, aki mindig úgy Yv**^3 me,!: ' A. , ma is jó egészségnek és kedély­alatti kis családi ház kony- hirdette magát, hogy: „Német- jforaezem u> . t .í’ nek örvend, hájába. nek Bécs, magyarnak Pécs!” érdekesebb élményé, egy Pilla­A kilencven éves Joósa Bé- Nó. mondom, akkor elmegyek Iánál vagyok. Arról nevezetes, Pécsre. Mindjárt vettem is _ j914_ben Ferenc Ferdi. ban lévő szőlőbe — mondja —, hogy ő volt Pécs első posta- *éla egy nagy dupla óralancot. nánd aW Dolni_Miho]jácon imitt-amott kiszedem a gazt, gépkocsivezetője. Béla bácsi nagy fényképet dászaton volt, kapott egy sflr- és gyönyörködöm a tavaszi — A naptár 1910 március vesz elő. ggs levelet pompában lévő, virágzó fák­25-ét mutatott — mondja, mi- — Látja, abban az időben A levelét Szentlőrincen kel- ban*., kezűén megpödri bajuszát. — még Budapesten is triciklivel lett volna leadni, de tovább Pusztai József mint én annakidején. A 90 éves Joósa Béla bácsi immár 27 éve nyugdíjban van, és azóta még nem volt beteg, Mivel tölti most napjait? — Felmegyek a hegyoldal­B. m. Építőipari Váll. pécsi és vidéki munka­helyeire felvesz KŐMŰVEST, KUBIKOST és SEGÉDMUNKÁSOKAT állandó téli-nyári fog­lalkoztatásra. o Szállás, étkezés biztosít­va. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osz­tályán: PÉCS, RÁKÓCZI ÜT 36. * í

Next

/
Oldalképek
Tartalom