Dunántúli Napló, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-01 / 101. szám

I IMi MA JDS I. ivapiA 3 Az SZMT vezető titkára válaszol Május elsejei számvetés megyénk szakszervezeti mozgalmáról A dolgozók 92,3 százaléka szervezett - Több mint félmilliárd forint segélyezésekre és jóléti célokra — Még nem kielégítő az érdekvédelem HAVIHEGY A MECSEKRŐL Május elseje, a dolgozók nemzetközi szolidaritásának ünnepe szakszervezeti ünnep is egyben, hiszen a szakszer­vezet meg a munkásmozga­lom elválaszthatatlan egy­mástól. A nagy évforduló számvetésre ösztönöz, ezért felkerestük Bogár József elvtársat, az SZMT vezető tit­kárát, és kérdéseket tettünk fel megyénk szakszervezeti mozgalmával kapcsolatban. Az alábbiakban közöljük a kérdéseket és Bogár József elvtárs válaszait. DUNANTÜLI NAPLÓ: Milyen Tokot ért el a szervezettség me­gyénk szakszervezeti mozgalmá­ban? Fokozódott-e a szakszer­vezeti tagság politikai aktivi­tása az utóbbi időkben? Ha Igen, milyen tényezók bizonyítják ezt? BOGÁR JÓZSEF: Megyénk­ben a bérből és fizetésből élő dolgozók 92,3 százaléka szak- szervezeti tag. Azt hiszem ez mindent megmond a szerve­zettség fokáról. A 92,3 száza­lék 118 ezer 240 dolgozóval egyenlő, ami a megye lakos­ságának körülbelül egynegye­dét jelenti. A 118 ezer em­berből 34 ezer nő, s több mint 42 ezer 30 évnél fiatalabb ko­rú. Úgy vélem, ezek igen kedvező arányok. Megyénk szakszervezeti tagságából csak 14 ezren tartoznak a ME- DOSZ-hoz, a többiek az ipar és egyéb népgazdasági terü­letek 17 szakmájában dolgoz­nak. Ami a dolgozók öntudatát és politikai aktivitását illeti, arról csak a legdicsérőbb han­gén szólhatok. Nemrég tün­tették ki a Mecseki Szénbá­nyászati Trösztöt és a Sátor­hely—Boly! Állami Gazdasá­got a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlajá­val; 27 üzemünk, illetve in­tézményünk élüzem címet nyert, illetve kiváló vállalat lett az 1963-as év eredményei alapján. Az 1964 első negyed­évében megtartott termelési tanácskozásokon csaknem 3 ezer fő kapott kiváló dolgozó kitüntetést, több mint 1 mil­lió 132 ezer forint jutalom­mal. Csupán 1964 első ne­gyedévében 1300 brigád 19 ezer dolgozója tett vállalást a szocialista cím elnyerésére, számos helyen pedig a szo­cialista üzemegység, illetve szocialista műhely cím meg­szerzését tűzték ki célul. Vé­gül, azt hiszem a dolgozók aktivitására utal az a tény is, hogy 1963 második felében 4364 újítást nyújtottak be. DUNANTÜLI NAPLÓ: A szo­cialista brigádok a szocialista módon dolgozni, élni és tanulni Jelszó Jegyében tevékenykednek. Nézzük most magát a tanulást! Hánv üzemi dolgozó vesz részt a különböző állami oktatási fo­kozatokon, s milyen oktatási formákat szervezett még a szak- szervezet? BOGÁR JÓZSEF: Az 1963— 64-es tanév kezdetén csak­nem 5 ezer vállalati dolgozó iratkozott be az általános is­kola felső osztályaiba. Négy és fél ezren középiskolába, 1800-an pedig egyetemre és főiskolára jelentkeztek, össze­sen tehát több mint 11 ezer dolgozó vesz részt a kötött ál­lami oktatásban. Ez azt hi- sze*- nem rossz eredmény. Ugyancsak az 1963—64-es tanévben 56 vállalatunk 4864 dolgozója 111 tagozattal vesz részt a munkásakadémia elő­adásain. 143 vállalatunknál 820 ismeretterjesztő előadást szerveztünk az elmúlt évben 30 ezer résztvevővel. És ha már a kultúránál tartunk: 146 vállalatunknál 214 letéti könyv tár működik, 77 vállalatnál pedig 87 önálló könyvtár van. Az összes könyvállomány megközelíti a 220 ezret, mely­ből az elmúlt év 28 ezer ol­vasója mintegy 300 ezer kö­tetet kölcsönzött ki. A szakszervezetek feladata áz üzemi kultúrotthonok irá­nyítása és működtetése is. Megyénkben 24 önálló költ- tégvetéssel működő ilyen kul­túrotthon van, amelyek hat­millió forint évi keretből gaz­dálkodnak. DUNANTÜLI NAPLÓ: Közis- mert, hogy a vállalat és a vál­lalaton belüli kollektívák érde­kei nem mindig esnek egybe. Vajon, mit tesz a szakszervezet az ilyen súrlódások megszünte­téséért? Milyen a munkás­érdekvédelem az üzemekben? BOGÁR JÓZSEF: A legfőbb célunk az, hogy a Munka Tör­vénykönyvét mind a vállalati vezetők, mind a dolgozók be­tartsák. A több mint 120 ezer vállalati dolgozó közül negyed évenként körülbelül 1000 sze­mélynek van olyan panasza, amellyel a szakszervezet va­lamilyen formában foglalko­zik. Ebből mintegy 500-at a szakszervezet közvetlenül el­intéz, a másik 500 azonban már vállalati egyeztető bizott­ság elé kerüL Az 500-ból kö­rülbelül 4C0 esetben mindkét fél elfogadja a bizottság dön­tését, vagy 80—130 ügyben azonban a területi egyeztető bizottsághoz fellebbeznek. 1964 első negyedévében 128 ügyet tárgyalt a területi egyez tető bizottság. Ebből 110 eset­ben a dolgozó fellebbezett, a bizottság azonban csak 34 eset ben adott nekik igazat. 76 esetben a vállalat mellett szól­tak a tények és törvények. Azt hiszem, érdeklődésre tart­hat számot az is, hogy miért kerül sor nézeteltérésekre a dolgozók és vezetők között. Ismét a 128 panaszos ügyre térek vissza: ebből 30 esetben a munkaviszony megszűnésé­vel kapcsolatban keletkeztek viták. 26 esetben a vállalaton belüli áthelyezést kifogásolták a dolgozók, 14 esetben a mun­kabér, illetve besorolás miatt jöttek létre súrlódások. 12 esetben kártérítési problémák vetődtek fel, a selejtgyártás, leltárhiány és egyéb okok miatt. Ezek csak a főbb pa­naszcsoportok. Ennyi panasz negyedéven- két nem is lenne sok. Számí­tásba kell azonban vennünk, hogy elég sokan keresik fel negyedévenként a megyei szakmai központokat (a bá­nyász, a vasutas és egyéb szakszervezeteket), és arány­lag népies számban fordulnak a párt Közp>onti Bizottságához és különböző lapokhoz is. Ré­gi tapasztalatunk, hogy ez utóbbi panaszok többségét az üzemekben is elintézhették volna. Mindez arra mutat, hogy az üzemi munkás-érdek­védelem színvonalával még nem lehetünk megelégedve. DUNANTÜLI NAPLÓ: Köz­tudomású az is, hogy a szak- szervezet széleskörű szociális­jóléti tevékenységet folytat. Kaphatnánk néhány jellemző számadatot erről a tevékenység­ről? BOGÁR JÓZSEF: Termé­szetesen. Számítottam a kér­désre, t. i. mi az érdekvédel­met és a szociális-jóléti mun­kát nem választjuk el egymás­tól. Szerintünk a kettő volta­képpen egy, hiszen a dolgozók életkörülményeinek védelme a szakszervezet régi, klasszi­kus feladatai közé tartozik. Sok számot tudok ezzel kap­csolatban mondani. Azzal kez­dem. hogy 94 vállalatunk 281 munkásszállásán több mint 6600 fő lakik. Az üzemi ét­keztetést 225 vállalatnál és in­tézménynél több mint 33 ezer dolgozó veszi igénybe. Üzemi óvodáinkban, napközijeinkben több mint 700, üzemi bölcső­déinkben piedig 230 gyermek van elhelyezve. Ez ugyan nem sok, de — mint ismert — a bölcsődék és óvodák többsége a lakóterületeken található. Az érdekvédelemhez sorol­juk azt a tényt is, hogy me­gyénkben a tsz-tagokkal együt tesen 197 ezer 947 fő részese a társadalombiztosítási szol­gáltatásoknak, s ebből mint­egy 120 ezer dolgozó minden szolgáltatásra jogosult. Me­gyénk lakosságának 96 száza­léka ingyen orvosi kezelésben és kedvezményes gyógyszerel­látásiban részesül: az SZTK 1963-ban csaknem 45 millió forintot fizetett ki kedvezmé­nyes gyógyszerellátás címén. Hűen tükrözi a borítékon kívüli juttatások nagyságát az is, hogy 1963-ban táppénzre 94 millió forintot, terhességi és gyermekágyi segélyre 8 és fél millió forintot, anyasági segélyre több mint 2 és fél millió forintot, családi pótlék­ra 55 millió forintot utalt ki az SZTK. Gyógyászati segéd­eszközökre, gyógyfürdőre, a tbc-s betegek támogatására, stb-re további 7 milliót fordí­tottunk. Ehhez jön még 139 millió forint kórházi költség és csaknem 170 millió forint nyugdíj, mely ugyancsak az elmúlt évben került kifizetés­re. Ha mindent összeadunk, több mint félmilliárd forint szociális-jóléti alapot kapunk. Lehetne magasabb is? Ha a nyugdíjra vagy családi pót­lékra gondolunk, kétségtelen. De szégyenkeznünk sem kell vele, mert igen szép összeg ez. DUNANTÜLI NAPLÓ: Most már csak az üdülés van hátra. Valószínű érdekesek az ezzel kapcsolatos számok Is? BOGÁR JÓZSEF: Feltétle­nül! Mondom a számokat. Eb­ben az évben 6120 kedvezmé­nyes felnőtt üdülőjegyet adunk ki. 472 szanatóriumi be­utalót és 339 családos üdülő­jegyet kapott megyénk, 339 gyermek-férőhellyel. Egyhetes budapesti, hajón történő üdü­lést biztosítunk 385 dolgozó­nak, egyhetes külföldi hajó- utat (Bécs, Bratislava, Al- Duna) 318 fő külföldi csere­üdültetést (NDK. Csehszlová­kia, Lengyelország) 52 sze­mély, turistajegyet (Szovjet­unió, NDK, Csehszlovákia, Ausztria) 79 dolgozó részére. Ezen túlmenően a SZOT szer­vezésében 836 gyermeket üdül tétünk a nyári és több .miM 300 gyermeket az őszi-téli idő­szakban. M. L. Az új István-aknai fürdő­épület* modern és szép. Ott sétálgatok az első emeleten, várom a bányából kiszálló embereket, Garai József Kossuth-díjas vájárt és tár­sait. Jönnek csoportosan az akna felől, az egyik fárad­tabban, a másik frissebben igyekszik a fürdő felé. A márkástól érdeklődöm, Ga­rai József kiszállt-e már? Megcsörgeti a kis pléh- darabokat és egy arra jövő embernek szól. — Nézd meg a 283-ast, itt van-e. Az ember eltűnik az üve­ges ajtó mögött. — Az aknán több ezer ember dolgozik. így ismer mindenkit? — Csak a nevesebbeket... Megérkeznek Garaiék is. Ö ismer meg engem, s ha nem szól, nyugodtan elme­hetett volna mellettem, olyan kitűnő az álarc, amely finom fekete szénporból ra­kódott rájuk. Fürdés után hatan üljük körül az asz­talt: Garai József Kossuth- díjas csapatvezető vájár, Sznopek János vájár, Lantos János vájár, Guth Dezső vájár, Szigeti János vájár és Kovács József csillés. Figyelem az arcukat. Itt, az asztal mellett ki- fürödve sincs különbség Guth, Kovács vagy Garai között. Nézhetném Ková­csot is vájárnak. Alig egy éve került a bányába, Ka­posvárról jött, a bátyja csa­logatta ide. Guth dicséri a fiút, hogy már az első na­pokban látszott rajta, nem „fogtak mellé”, amikor a csapathoz kérték. Garai egykedvűen ciga­rettázik, láthatóan kivár, nem 6 akarja elkezdeni ri­portomat. Elnyűtt a nad­Elüxemavatás A SZENTLÖRINCI MEZŐGAZDASÁGI TECH­NIKUM TANGAZDASÁGA Tegnap délelőtt ünnepélye­sen avatták hatodszor is élü­zemmé a Szentlőrinci Mező- gazdasági Technikum tangaz­daságát. A tangazdaság 1963- ban I millió 80 ezer forint nye­reséget ért el. A kedvezőtlen időjárás ellenére jó termés- eredményekkel dicsekedhet­nek. őszi búzából 18,5 mázsa átlagot 168 forint önköltséggel, kukoricából pedig 34,33 mázsa májusi morzsoltban számított átlagot értek el. Kukoricából 1 hektáron megtermett a 60 má­zsa, s ez már a világszínvona­lon is megállja helyét. Az élüzemre jogosító oklevél átadása után a technikum és a tangazdaság KISZ szervezete kultúrműsorral szórakoztatta az ünnepség résztvevőit. A BARANYA—TOLNA MEGYEI MÉH-VÁLLALAT Az országban működő 10 MÉH-vállalat közül a Baranya —Tolna megyei érte el az első helyezést az 1963. évi eredmé­rr nyék alapján is, így a könnyű­ipar kiváló vállalata lett. Az ezzel kapcsolatos ünnepséget tegnap délelőtt tartották meg a Fegyveres Erők Klubjában. Dr. Széli Gyula igazgató rámu­tatott arra. hogy amíg a válla­lat 1959-ben csak 34 millió fo­rintot forgalmazott, addig az elmúlt évben már 52 millió fo­rint volt a forgalma Az ünnep­ségen a vállalat 3 vezető állás­ban lévő dolgozójának átnyúj­tották a könnyűipar kiváló dolgozója kitüntetést. Tizenhét dolgozó pedig a vállalat kiváló dolgozója kitüntetést kanta. Az ünnepségen mintegy 120 dol­gozó között 40 ezer forint pénz­jutalmat osztottak ki. PÉCSI VEGYESIPARI , VÁLLALAT Tízéves fennállásának évfor­dulóját nem is ünnepelhette volna szebben a Vegyesipari Vállalat, minthogy ez alkalom­mal első ízben nyerték el az élüzem címet. Az élüzemavató ünnepségüket 29-én este ren­dezték meg, amelyen résztvet- tek a városi pártbizottság és a tanács képviselői. Az élüzem Vegyesipari Vállalat dolgozói között az igazgató 52 200 fo­rint pénzjutalmat osztott ki: 12 dolgozó kapott kiváló do'go- zó jelvényt és 16 dolgozó t - váló dolgozó oklevelet. A mi­nisztérium képviselője öt dol­gozónak nyújtotta át a Köny- nyűipar kiváló dolgozója ki­tüntetést. KOZMETIKAI ÉS HÁZTARTÁSVEGYIPARI VÁLLALAT Ugyancsak élüzemavató ün­nepséget rendeztek április 30- án. Ez alkalommal a Kozmeti­kai és Háztartásvegyipari Vál­lalat pécsi üzeme nyerte el a megtisztelő címet (régi nevén Albertfalvi Vegyigyár pécsi te­lepe). A vegyüzem kiváló múlt évi munkájának elismerésekép­pen elnyerte az Élelmezésügyi Miniszter és az ÉDOSZ Köz­ponti Vezetőségének a vörös vándorzászlaját is. A PÉCSI fodrászipari vállalat kiváló címet nyert és az avató ünnepségre május elsején ke­rül sor a Fegyveres Erők pécsi klubjában. MŰSZAK VÉGÉN rágja, olcsó kardigánja alatt flanel inge nyitva, fején fekete svájcisapka. A többi ember sincs különösképpen kiöltözve. Szigeti fényes kerékpárpumpával játszado­zik. A keresettel kezdem. Ré­gi tapasztalatom, ezzel min­dig ki lehet ugratni a nyu- lat a bokorból. — Jobb is lehetne, — mondják egyszere. — Nem éri el az ötezret? — közömbösködöm. — Két hónapra értette? — néz rám Sznopek. — Mert még úgyse igen. Guth a bányabeli gépesí­tést okolja. — Mindent egy lapra tet­tek fel. Ha a kaparó megy, megy a termelés is. De ha megáll, áll minden. Hosszan, aprólékosan bo- gozgatják a fejtés munká­ját. A kaparószalag bajait. Előző napon nem tudtak rendesen dolgozni, rossz volt a gép. Mérgelődtek. Másnap a bányamester el­végezte a beosztást. Megkér­dezték: — Mennyit adjunk? — Ennyit és ennyit. — Akadály nem lesz? — Ma nem. Pótolhatják a tegnapi elmaradást is. — Tudja mennyit termel­tünk? — néz rám Garai —. Tízkor kezdtünk dolgozni. Megintcsak bedöglött a ka­paró. A többiek mesélik, hogy sürögtek-forogtak a mester­emberek. Üresen ment is a szalag, de a terhelés alatt megállt. — Józsi bácsi találta meg a hibát. Valami merevítő­vas a teher alatt felvágó­dott. De ki fizeti meg azt a három órát? Erre mindenki bólogat. Igazuk is van, ha nem az ő hibájuk az állás, akkor azt el kell számolni valami­képpen. Újra rágyújtanak. Látszó­lag megnyugodtak, hogy így kiöntötték szívük keserűsé­gét. Bár Garai védelmezi az új technikát, csak ott kel­lene lenni állandóan egy szerelőnek, ha baj adódik, azonnal intézkedni tudjon. — A munkaverseny? — Mostanában tettünk vállalást. Tíz pontban, — mondja Sznopek. — Azt meg is nyerjük — biztosít Garai. Elgondolkodom ezen a két emberen. Garain és Sznopeken! Hosszú éveket dolgoztak együtt állandóan éjjel. S ketten álltak az élre, amikor azt a négy fiatal bányászt ki kellett menteni az omlás alól. Ga­rai egy éve került a jelen­legi helyére, fejtési csapatot alakított. Sznopeket „hozta” magával. Jól megvannak? — Lenn, — int Garai le­felé — néha kitör az em­berből a „bányászkultúra”, de fürdés után minden a régi. Jó kis kollektíva ez. Aztán nagyon egyszerű emberi dolgokról esik szó. Garai azt kérdi, hogyan le­hetne egy kocsit vásárolni, amin Sznopek mosolyog. — Nem akar kocsit? — kérdem SznopektóL — Amíg bort mérnek, ad­dig nem, — humorizál, de elmondja, hogy házra gyűj­tögetnek. — És a lányának a sta- férungot, — mondják a töb­biek. Kiderül, hogy a leányka még igen fiatal, hatéves mindössze. — Az egészség? — Jól vannak. Lantos és Garai panaszkodik csak a harmincegynéhány száza­lékra. S Sznopek, az ala­csony termetű, kékszemű vájár? — Egészségesebb vagyok, mint az orvos. Jól táplált — mondta a röntgenes —, pe­dig ő kétszer ilyen deltas, volt mint én. Persze, nem hiányolom... — De a liftet rendbehoz- ) hatnák, — panaszkodik Szí- ( geti, mert műszak után so- < kát kell lépcsőzni. — Százharminc lépcső, ) pontosan annj^i. Megszámol- ; tam — mondja Guth — a ( falépcsőkkel együtt. Később a politikával foly- ! tatjuk, majd a jutalmakra ; kerül sor. Ketten vagy hárman kap­tak jutalmat, amikor a tröszt elnyerte a vörös ván­dorzászlót. A „zászlópénzt” kollektíván megitták a kocs­mában, a Kossuth-díjas ült az asztalfőn. Garai zsebé­ben maradt öt forint, állító­lag akkor este nem találta. Most, hogy jöttünk befelé a városba István-aknáról. Ga­rai kiszállt a kocsiból a szabolcsi kocsma előtt. — Megtaláltam az ötöst. — mondja és egy fröccsöt kért a csapostól. A műszak vége egyforma a legtöbb bányásznál, akár Kossuth-díjas, akár nem. S ez a jó. Gazdajh István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom