Dunántúli Napló, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-29 / 99. szám
2 WAHtO 1964. Április ä-no é% r WJl .-te í Szociográfiai, egészségügyi és pedagógiai vizsgálat Bolyban Hétszáz iskolásgyermek adatait dolgozzák fel ÓCSKAVAS Kiselejtezték a régi pécsi erőmű három porszéntüzelé- sű kazánját. A 11-es, a 12-es és 13-as számú kazánt a M£H még ebben az évben lebontja és elszállítja. Kórushangverseny Komlón Az Országos Közegészség- ügyi Intézet, valamint a megyei KÖJÄLL május 3 és 9 között komplex vizsgálatot végez mintegy 700 bólyi 6—16 éves iskolásgyermek körében. A vizsgálaton az OKI 9, a megyed KÖJÁLL 15—20 munkatársa vesz részt. A vizsgálatot dr. Róna Borbála, az OKI tudományos munkatársa vezeti. A tudományos kutatók rendkívül alapos munkát végeznek a 700 általános iskolásnál és szakközépiskolásnál. Megvizsgálják táplálkozásukat, lakáskörülményeiket, a családban előforduló megbetegedéseket, visszamenőleg egészen a nagyszülői ágig. Feldolgozzák, hogy milyen Hétfőn, az esti órákban riasztották a tűzoltókat Komlóra. A járókelők nagy füstöt észleltek a bezárt 114-es húsboltban. A redőnyt kivágták és a tűz elterjedését megakadályozták. A vizsgálat megállapította, hogy a bekapcsolt rezsó okozta a tüzet Tetején vízzel telt edény volt, benne rongy. A víz elpárolgott és a rongy meggyulladt. A kár jelentéktelen, de az eset tanulságos, megköveteli a felelősségre vonást. Gázvezeték-felújítások — nehézségekkel Az elmúlt hetekben a Rad- nics utca és Rókus domb közötti útszakaszon állandóan dübörögtök a Pécsi Gázmű kompresszorának fejtőkalapácsai. Ennyire nehéz, sziklás terepen az utóbbi időben még nem fektettek gázvezetéket. A hétszázméteres korszerű vezeték azonban az ütemtervnek megfelelően a földbe került és rövidesen, bőven ellátja gázzal azt a környéket, melynek eddig csak világítás céljára szolgáló gázvezetéke volt. A kővetkező szakasz felújítása a Jurisits Miklós utcában lenne, de a gyártómű a megfelelő méretű azbesztcement nyomócsövet és kötését képtelen a második negyedév első harmadára biztosítani. így a vezetékfelújítást az Aradi vértanúk útján folytatják, mely I az északi körvezeték egyik szakasza lesz. A vezetéképítéshez szükséges azbesztcement nyomócsöveket az ÉM. Cement- és Mészipari Országos Vállalat Eternitgyára 1 készíti. A korszerű gépekkel I felszerelt gyár az ugrásszerűen emelkedő cső- és idomigényeket majdnem száz százalékban ki tudná elégíteni, azonban a vasöntödék, a megnövekedett Igényekkel képtelenek lépést tartani. így állandó a hiány ún. Gibault-kötések- bőL Baj van a vasúti szállításokkal Is. Az Etemltgyár kocsiigénylésével szemben a MAV-nak mintegy ezer vago- nos lemaradása van. Ez az / áru legyártva az Etemltgyár i télepén foglalja a helyet. A Gibault-kötések hiánya közel egy éve, úgyszólván az \ ország valamennyi komolyabb ( építőipari vállalatánál és gáz- i müvénél nagy munkakiesést j okoz. Az Eternitgyárat a kötbérigények tömegével halmozzák el, holott a kötések gyártása nem az 6 profilja. Ennek a lehetetlen állapotnak a megszüntetése érdekében ajánlatos lenne, ha országos szinten felméretnék a vállalatok gázvezeték építésére szolgáló azbesztcement nyomócső készletét és csak az ennek megfelelő mennyiségű liötésanyagra fogadnának el megrendelést. Jelenleg a kötés- megrendelések mintegy 30 százalékát Igazolják vissza, így sokan követik azt a gyakorlatot, hogy a valóságban fennálló igény háromszorosát adják meg. Ilyen körülmények között nem lehet hű képet kanni a valóban fennálló országos igényekről. s ugyanakkor hátrányba kerül az a vállalat, mely a valóságnak meefele’ően állította össze megrendelését. Mivel az Etemltgyáraak nem profilja az öntöttvas-idom és kötés-termelés, feltétlenül előnyős volna, ha a Kohó- és Génipari Minisztérium venné ’ erébe a Gibault-kötések ren- Oelésének és legyártásának nevét, s ar értékesítéssel valamelyik készleteié vállalatot bíznák meg. összefüggések tapasztalhatók a testi fejlettség szintje és a tanulmányi eredmények között. A vizsgálatok kiterjednek a tanteremre is, amelynek során nemcsak a mikroklímára kíváncsiak (hőmérséklet, páratartalom;, hanem arra is, hogy a tábla színe, az iskolapad milyensége hogyan befolyásolja a tanulást, illetve kifáradást. A leírtakból természetszerűen következik, hogy a vizsgálat pedagógiai ágában a Művelődésügyi Minisztérium megbízottai is részt vesznek. Az egészségügyi vizsgálatok alaposságára fényt vet az a körülmény, hogy még a szem, illetve látás rendellenességei sem kerülik el a kutatók fiTegnap délután öt óraikor Uj-Mecsekaljára hívták a mentőket. Dorottya Sándor 20 éves, motorkerékpáron közlekedett az Ybl Miklós utcában és egy személyautó nem adta meg az elsőbbséget, nem tartotta be a jobbkézszabályt és összeütköztek. A személykocsi maga alá gyűrte a motorkerékpárt, a motorosnak — szerencsére — nem történt komolyabb baja. — VAsAR lesz május hónapban: 2-án Pécsett, 1-én Dunaszekcsőn, 5-én Sellyén, 7-én Sásdon, 8-án Szigetváron, 11-én Siklóson, 15-én Bolyban és 22-én Véménden. A TIT jogi szakosztálya megtartotta plenáris ülését. Az ülésen a szakosztály vezetősége beszámolt az elmúlt három év munkájáról. Dr. Somogyi Árpád szakosztályi titkár elmondotta, hogy a szakosztály 538 előadást tartott, a hallgatók száma 25 485. Jelentős kezdeményezése a szakosztálynak a népi ülnökök akadémiája, | amelyet minden évben megtartanak. Az elmúlt évben hallgatóinak száma 181 volt gyeimét. A kutatás során olyan sok adatot gyűjtenek össze, hogy azok kézi feldolgozása — az előzetes számítások szerint — mintegy fél évig tart. Az Országos Közegészség- ügyi Intézet az elmúlt évben a Tiszántúl egyik Bolyhoz hasonló nagyságú községében végzett hasonló jellegű kutatásokat. A bólyi vizsgálat tehát összehasonlító jellegű lesz. Ha a mukával, illetve adatok feldolgozásával végeznek, a kutatók az érdekelt országos szervek bevonásával ankétot tartanak a tapasztalatokról, illetve szakfolyóiratokban publikálják vizsgálati eredményeiket. ERKEL-EST A megújtiodó Erkel- kultusz nevében hangzik él városunkban immár harmadszor Veress Endre hang versennyel egybekötött előadása Erkel Ferencről, ezúttal ma, szerdán este 7 órai kezdettel, az Építődpari- tanulók Intézetében (Építők útja). Rendezi az intézet KISZ -szervezete Kubinka György otthonvezetővel. Műsoron: szemelvények Erkel dalműveiből és Himnusz, a „Dózsa György” operából Zápolya áriája most hangzik el Pécsett először. Közreműködik az Erkel- Kaimarakórus és szólistái: Balatinecz Márta, Takács Klára, Bízó József, Kanizsai László, valamint az új-me- csekaljai gimnázium vens- momdói. Kísér: Kovács Jenő. Vendégeket szívesen lát a rendezőség. Ez az akadémia a bíróságok mellett működő népi ülnökök szakmai továbbképzését segíti elő. A beszámoló elhangzása után élénk vitára került sor, majd megválasztották az űj vezetőséget. A szakosztály elnöke dr. Rudolf Lóránd egyetemi tanár. A plenáris ülésen részt vett dr. Bihari Ottó egyetemi tanár, a Jogtudományi Egyetem dékánja, a TIT megyei szervezetének alelnöke. i Hétfőn este a komlói Május 1. Művelődési Ház kis-hang- versenytermében került sor a komlói városi munkáskórus és a Pécsi Mecsek Együttes vegyeskarának, valamint szólis- I táinak közös hangversenyére Palestrinától Kodályig címmel. A kétórás, színvonalas műsorban fellépett még a kenderföldi általános iskola A 12. sz. AKÖV étesltl az utazó- közönséget, hogy a május 1-1 ünnepséggel kapcsolatban 9-től 12 óráig történd útvonal-lezárások miatt az autóbuszforgalmat az alábbiak szerint módosítják: A mecseki Járatok az Aranyos- kút térről, illetve térig, a Pécs- bánya, Borbála-telep és Szabolcs falui járatok az Ágoston térről, illetve térig, a kertvárosi járatok a Siklósi úti vasúti átjárótól, Illetve átjáróig, a Szigeti út felől közlekedő járatok a Petőfi utcai gyógyszertárig, illetve onnan, a 10-es jelzésű autóbuszok Uj-Me- csekalja, József Attila utca, Kolozsvár utca, Lenin tér, Vasút utca, Vásártér, Légszeszgyár u„ Dohány u., Kilián Gy. u., Zsol- nay utcán át közlekednek, a 20- as, 31, 32 és 40-es Járatok a felvonulás ideje alatt nem közlekednek. További értesíti az utazóközönmeg, négytagú zsűri is helyet foglalt, mely a hangversenyen nyújtott produkciója és egy évi munkája alapján arany fokozatú oklevelet adott a komlói városi munkásikórus- nak. A fokozat elnyerése egyben azt is jelenti, hogy az országos minősítését kérő komlói munkás'kórus részt vehet a séget, hogy május 1-től kezdődően a helyi forgalomban az alábbi változásokat eszközli: A 36-os bálicsi és 37-es doná- tusi járatok induló állomását a Széchenyi térről a Kossuth térre helyezik át. A járatok a Kossuth térről, Hal tér, Rákóczi út vonalon közlekedve térnek át eredeti útvonalukra és először a Körház téren, a jelenlegi 27-es megállónál állnak meg. A 40-es sz. autóbuszvonalon a járatok az Alkony és Megyeri útra való betörés nélkül közlekednek. Az új útvonalon Uj- Mecsckalja, Kossuth tér viszonylatban L— forintos szakaszjegyet szolgáltatnak. A 33-as sz. autóbuszvonalon a Janus Pannonius utcában a 30-as jelenlegi megállónál új megállóhelyet létesítenek. Ezzel egyidejűleg a 20-as vonal Kossuth téri megállóhelyét megszüntetik. A televízió műsora április 29-én, szerdán: 8.05—8.25: Iskola-tv. Orosz nyelv (ált. isk. VI. oszt.). Az I eddig tanult anyag ismétlése I Előadó: dr. Virágh Sándorné ! és Hlavács József. 9.05—9.25: I Környezetismeret (ált. Isk. II. i oszt.). „Mi leszek, ha nagy leszek?” (Munkahelyekről.) Előadó: Lőrincz Istvánné. 10.00: I Tv-híradó (ism.). 10.15: Sze- J réti ön a látványosságot? Nyugatnémet revüfilm (ism.). — 11.15: Néma romok. Magyar ; kisfüm. 11.45: Vádak — kö- ; zelről. Riportfilm (ism.), — 113.35: Környezetismeret. 14.35: | Orosz nyelv. 15.30: Nyikolaj űrhajós alezredes sajtókonferenciája. Közv. a Magyar Sajtó Házából. 17.10: Fizika. — 17.53: Hírek. 18.00: Kicsinyek műsora. 18.30: Régi újdonság — mai szemmel. Közvetítés az Anrilis 4. Gépgyárból. — 19.00: Esti mese. 19.10: Tv- híradó. 19.25: MTK—Celtic (Glasgow). Kunagyőztesek Európa Kunáia elődöntő, labdarúgó-mérkőzés közvetítése a Népstadionból. Riporter: Regős Sándor. A közvetítés szünetében: Mai vendégünk... Keserű János földműv. min. hetvenes. 21.9.0: Parabola Kill- politikai műsor. 21.40: Tahi T .ászló. Kmberek vagyunk. Tv- jeleect. 21.55: Tv-híradó — 2. kiadás. hírek — MA ESTE 5 érakor a Pécsi Tanárképző Főiskola könyvtára irodalmi estet rendez, melyen két fiatal író, Bertha Bnlcsn és Lázár Ervin találkozik a közönséggel. Az irodalmi esten Pál József költő tart bevezető előadást. — Ebben az évben felújítják a mohácsi Bartók Béla Művelődési Ház szabadtéri színpadát, nézőterét és kert- helviségét. A program végrehajtását a mohácsi lakosság 500 óra társadalmi munkában segíti. — A megyei tanács Sikonda és Mánfa között, a kőlyuki barlang körzetében öt úttörőtábor-helyet jelölt ki. Az öt táborhelyen 650 gyermek elhelyezésére van lehetőség. A táborokat még az idén létrehozzák. — PÉCS város Művelődési Házának bábszínháza ma este mutatja be Ránki—Romhány 1: „A két bors ökröcske” e. bábpantomimet, melyet máins végén a Karlovy Vary-1 báb- fesztiválon is bemntatnak. A bábszínház új produkcióját április 29-én és 30-án. valamint máins 2, 3, 4 és 6-án játssza Pécsett. — A szigetvári járás tsz-eíben csaknem 300 bizonyítvánnyal rendelkező mezőgazdasági szakmunkás dolgozik. A jelenlegi mezőgazdasági szakmunkásképző tanfolyamokon 132-en tanulnak. — Levegőszennyeződésl vizsgálatokat végez a megyei KÖJÁLL az idén Komlón, Nagy harsányban és Bere- menden. A komlói vizsgálatok már az év elején megkezdődtek. — Sztárok és slágerek címmel április 27-én, hétfőn este a Pécsi Nemzeti Színházban nagysikerű előadást tartottak a Filharmónia rendezésében bemutatkozó híres külföldi énekesek: Niky Davis, Nico Ventura és I. De Paulo. Közreműködött az Elektron tánczenekar. — A Pécsi Víz- és Csatornaművek értesíti alakosságot, hogy a tisztasági fürdő május 1-én és 2-án zárva lesz. Nyit- vatartás 3-án, vasárnap. Idojárásjelentés Várható Időjárás szerda estig: ma derült idő, szerdán nyugaton és északon kisebb felhőátvonulások, valószínűleg eső nélkül. Mérsékelt, időnként kissé élénkülő déli, délnyugati szél. A hőmérséklet kissé emelkedik. A nappali talajmenti fagyok is javarészt megszűnnek. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3—7, legmagasabb nappali hőmérséklet szerda* 17—21 fok között. bben a hosszűranyúlt télben már nagyon elunták magukat a kicsik. Hol fagyos, hol lucskos az időjárás, beszorultak hát a lakásba, és hónapok óta nem tombolhatták ki magukat amúgy istenigazában. Amiből az következik, hogy kisebb méretekben ugyan, de folyamatosan bent a szobában próbálják kielégíteni mozgásigényüket és lármázási vágyukat. Ennek viszont az a következménye, hogy feleségemmel közösen lassan új csúcsot érünk el a Karil-fogyasztásban. Nem baj, az a fő, hogy egyik gyerek sem beteg, eddig megúsztuk, és szavahihető öregek szerint nincs olyan hosszú tél, aminek egyszer vége ne lenne. Legalábbis eddig még nem volt. Különben hozzászoktunk már az állandó gyerekzsivajhoz. Szerencsére a lakószobánk, ahol napjaink telnek, elég tágas. Fagyosszent lévén, íróasztalomat a kályha közelébe állítottam, amögé behúzódom, s kivéve az antagonisztiku összecsapásokat, megadással tűröm a ricsajt. Bízisten, szinte furcsa, ha nem hallom. A napokban is arra merültem fel a munkámból, hogy szokatlan csönd van a szobában. Először nem tudtam mire vélni a dolgot. Figyelni kezdtem. Egy, kettő, három, négy ... Minden kicsi megvan. Hát akkor? Mi történt itt? Ilyen csönd? Ez lehetetlent Nem létezik, hogy elhallgassanak egy fél percre, ha egészségesek. Erre még nem volt példa. Agyamban vad kombinációk variálódnak. — Űristen, ezek betegek! Járvány tört ki, megkapták! Orvost, orvost, gyorsan, megmenteni őket! És látom magam már: a karomban viszem az áléit gyerekeket, mint már gimnazista Lacus fiammal rohantam Pécsre a gyermekklinikára egy borzasztó emlékezetű, aggodalmáé reggelen négyéves korában... ÖRÖKSÉG Szerencsére megszólal az én rózsaszálam, Zsuzsikám. Magamhoz térek az ijedelemből. A fiúk szokás szerint azonnal megnyitják a vitát. Felsóhajtok megkönnyebbülten: nincs semmi baj! Hallgatom őket, hallgatom a négy drága hangot. Mindig Zsuzsi kezdi, ö az agytröszt, no és hát nő is ezenfelül. Simogatni való kiscica és ravasz kígyó egysze- mélyben. Azt mondja: — A felső három sor az enyém lesz. — Kategorikusan szögezi le. ö már ilyen, de azonnyomban „kézből kontráz" a fiúk kórusa. — Hogyne! A legszebbek! Pont mind a tied! Hogyne! Először nem értem, miről beszélnek. Aztán világos lesz előttem, mert a Virágom visszafelesel: — Van a többi sorban is szép kötet. Hm, szóval a könyveim. De mit akarnak velük? Nem hagynak kétségben sokáig. Többszöri heves szóváltás és véleménycsere után Cicám odaszalad hozzám. — Apu, nem zavarlak? — Nem, kislányom. — Akkor légy szíves, mondd meg a fiúknak, hogy a felső három sor igenis az enyém lesz! Most megint homályos előttem a dolog. — Hogyhogy, Rózsám? Hát ezek apu könyvei itt a polcon mind. Majd ha minden betűt megtanultok, nektek is veszünk. Copfos szerelmem úgy néz rám, mint aki nem érti, hogy egy apu miképp lehet ilyen értetlen? Aztán fölvilágosit: — Nem most. Majd ha meghalsz. Mintha gongot hallanék megktmdvlni. — Mit, mit csinálok? — kérdem rekedten vártatnyi csönd után. — Nem érted? — toppant türelmet- I lenül a lányom. — Hót ha meghalsz! Ezen a drága szájon ez a szó: meghalsz ... Egy pillanatra tisztán hallom a kötelek súrlódását a gödör falán és a deszkán, amint koporsómat leengedik a sírba. Hideget érzek a gerincemben. Megborzongok. „Ha meghalsz.. Viharosan vágtáznak keresztül idegeimen a gondolatok. — Meghalok... Meghalok... És AZ mondja szemembe, akit a világon mindenkinél jobban szeretek. Aki napjaim hajnalcsillaga, legszebb öröme. Fájdalom szúr a rossz szívemig. Megsemmisülök. De hiszen én nem akarok megsemmisülni! Nem akarok már meghalni! Nem akarok! Indulat kavar végig bennem, kezem ökölbe préselődik. A kicsik ijedten bámulnak rám, nem értik, mi történt velem. ztán lecsendesedem. Kislányom csillagozó szép szeméből is eltűnik a rémület, de szólani azért még nem mer. Nagyon fáradt kézzel megsimogatom szelíd haját. Megértettem, hogy ennek így kell lennie. Nem az a fájdalom, hogy ők szemünkbe mondják, hanem, hogy nincs menekvés, nincs irgalom, meg kell halnunk és át kell adnunk a helyünket. Abban élünk még egy kicsit tovább, ami örökség marad utánunk: könyvek és gondolatok, alkotások, szeretet és munka, s egyre halkuló emlékezet... Már nyugodtan, inkább szomorúan mondom Iá a megkésett választ: — A tied lesz, kislányom. Susanna szeme fölragyog. Ujjongva, diadalmasan kiáltja a fiúknak: — Na ugye, mit mondtam?! — V. L. — Mentők, tűzoltók jelenti kt Rezsótűz — közúti baleset Félezer előadás jogi kérdésekről gyermekkara is. A hangverse- Székesfehérváron megrende- nyen, melyet a kulturális i zésre kerülő országos színvo. szemle keretében rendeztek I nal-versenyen. V. Forgalmi korlátozások május 1-én