Dunántúli Napló, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-19 / 91. szám

A WINDSOR! VÍG NŐK

Nicolai yígoperájának bemutatója a Nemzeti Színházban

NEM KÖNNYŰ feladat egy fiatal, alig néhány esztendős múltra visszatekintő operaegyüttes számára olyan repertoár megteremtése, ami egyezik a művészi elképzelésekkel, találkozik a nagyközönség tetszésével, ugyanakkor a rendelkezésre álló énekesi gárdával megoldható. Városunk operatársulata, mely nek fejlődését, eredményeit mindenkor büszke örömmel és féltő szeretettel figyeljük, túljutott ezen a munkán és most már a „hogyan, mivel tovább?” kérdésre kéül megnyugtatóan, közmegelégedésre válaszolnia. Az operairodalom rendkívüli gazdagsága Monteverditöl Menottíig dús választékot kínál, melyből — épp a választék roppant bősége miatt — nagyon nehéz a legjobbat, az adott körülmények között legszerencsésebb módon a legalkalmasabbat megtalálni.

Ebben a színházi évadban éppúgy, mint az előzőkben is, csak dicséret illetheti opera- társulatunk változatos, hozzáértő kézzel végzett műsorválasztásait. Az évad harmadik operabemutatója pénteken este ismét az eddigiéktől eltérő színt jelentő területről, a vígopera birodalmából keresett és talált is művet, mélyet végighallgatná őszinte élvezetet, eljátszani pedig hálás feladatot jelentett. Ez a mű Otto Nicolai prózával egybekapcsolt, zárt számokból álló vígoperája: A windsori víg nők.

Nicolai, a romantikus opera olasz iskolázottsága művelője huszonnégy éves korában indult el Itáliába, hogy megtanulja mindazt, amit aa olasz zeneművészet addig meg teremtett. Aztán Béceben, majd Berlinben karmesterkedett. Életrajzírója szerint zsenije 1849-ben lobbant legnagyobbat, s utána rögtön kihunyt. Harminckilenc éves amikor főműve, A windsori víg nők Berlinben átütő sikert arat, 8 alig nyolc hétre rá a komponista örökre lehunyja szemét A shakespearei ihletésű Falstaff-téma. évéken át foglalkoztatta Nicola.it. Bár előtte és utána is többen megzenésítették, köztük Verdi, mégis Nicolai őszinte meleg érzésből fakadó muzsikája, valamint a szellemes, színes hangszerelés a nagy versenytársak mellett is több mint száz éve megérdemelt sikert arat.

Ilyen átütő erejű, ritkán tapasztalható núgy siker fogadta pénteken este a pécsi bemutatót. Elsősorban Horváth Zoltán rendezőnek és Sándor János karmesternek azt a helyes és szinte maradéktalanul megvalósult elképzelését kell értékelnünk, mély nem akart többet kihozni ebből a derűs, könnyed Vígoperából, mint amennyi valódi értéket tartalmaz. Tudomásul vették, hogy' — bár A windsori víg nők ugyanabban az évtizedben keletkezett, amikor Wagner remekművei közül A bolygó hollandi. a Tannhäuser és a Lohengrin, mégsem kíván világokat mozgatni vagy megváltoztatná, csupán gyönyörködtetni. A nemes értelemben vett, értékes szórakoztató zene színvonalán álló muzsikájú mű így is méltó helyet foglal el az opera történetében. De számolni kellett a másik kézenfekvő összehasonlítási lehetőséggel: Verát FalstaffjávtA te. Horváth

a kulturális életből

Ágoston Edit és Botfa Tibor

Umberto Albini, József Attila első olasz fordítója, aki az 1958-as és 1961-es első sikeres kötetek után már Mikszáth, Móricz, Madách, Vörösmarty fordításokat publikált, nemrégiben két Hubay Miklós drámát fordított, melyek közül az egyiket az olasz televízió közvetítette is. Albini profesz- szor, aki egyébként 1960-ig a firenzei, most pedig a genovai egyetemen latin-görög szakos filológus, Sarkadi Imre munkásságáról tartott előadást a római Magyar Akadémián. Az esten irodalomtörténészek és újságírók vettek részt, s az

előadást erős vita követte. A vita szenvedélyességére jellem- ző, hogy a hivatalosan jelenlévő olasz külügyi tisztviselő — akinek különben csak megfigyelői minőségben illett jelen lennie «w hevesen védelmezte Sarkadi aprólékos leíró stílusát, melyet az egyik történész kifogásolt,

Umberto Albini egyébként másfél évvel ezelőtt a Kultur- kapcsolatok Intézete vendégeként több hetet töltött Budapesten, 8 most újbői magyarországi látogatásra készül, valószínűleg májusban indul hazánkba, , .

egész rendeződ koncepciója abból indult M, hogy Nicolai zenéje nem tartalmaz olyan tragikomikus vonásokat, mint amilyenek Verdi hőseit hal- hatalanmá tették. Ezért a komikum, a harsány jókedv, az emberi gyarlóságok jóízű kigúnyolása felől közelítette meg a történetet. Szinte kifogyhatatlannak bizonyult a sziporkázó, mindig telibebalé- tó ötletek kitalálásában: a' szereplők által maradéktalanul megvalósított ezernyi szituáció, mozdulat, fíiptor ízesítette a játékot. A közönség pedig önfeledten végigkacag- \ ta és tapsolta az előadást: ! legalább olyan jól szórakozott, mint egy operetten, azzal a különbséggel, hogy ezút- , tál shake spearei hősök társaságában volt és értékes zenét hallgatott.

Már az önálló koncertszám-; ként is gyakran hallható nyi-! tány után hosszú percekig zúgott a taps. Az első felvonás különösen remekbesike- rült. Az első perctől kezdve S érződött az az őszinte, szív- ) bői fakadó vidám jókedv, | amellyel a szereplők mdndri egyike tudása legjavát nyújt-S va igyekezett a rendező elkép- 5 zeléseit valóraváltani. Ebbéli az összekováceolódott együt- < tesből is kiemelkedett Ágos- ! ion Edit Vígné alakítása. Nem > tudom, hogy ezúttal is bra- í város énekesi teljesítménye f érdemel-e nagyobb dicséretet,) vagy inkább az a hallatlanul] felszabadult, következetesen> végigvitt színészi játék, amití operaszínpadon csak ritkán < tapasztalhatunk. Meglepően \ komoly művészi értékeket el-] áruló alakítást kaptunk Hot-) váth Sáritól, Dúsné elsősor- i ban kulturált énekhangon i megoldott szerepében. Kettő-5 jük duettjei az előadás zened-) leg is legsikerültebb részeit) jelentették. Marczie Demeterj Falstaff-alakítása külön ta- ) nulmányt érdemelne. A pót-) rohos, vén nőcsábász lovagot] ellenállhatatlan, bővérű hu- ! mórral, színészi és énekesi), fegyvertára minden eszközé-) nek bevetésével állította szín-) padra. II. felvonásbeli bor-! dala és duettje Víg lovaggal,) ugyancsak emlékezetes perced) voltak az előadásnak. Bolla> Tibor remekül valósította s meg a rendezői elképzelése-] két. Nagykultúrájú énekhang-< javai az előadás egyik erős-! ségévé vált. Ugyanezt je-> gyezhettük fel Bárdos Anná-l

inmrTBWtrrnnvr i i u

76

Pécsi hazak, utcák, emberek

QJLj- ^pé e s

« a Magaslati útról elnézünk nyugat felé, a Makárhegy szépvonalú sziluett

• je és alatta az új

város olyan, mintha gyerek guggolna egy óriási elefánt előtt. De ha innét, a volt repülőtéren épült házak közül tekintünk szét, inkább azt érezzük, hogy ez a nyugati városrész, mint egy egyre hízó-növekvő óriás áll egy kis földhalom előtt. Az arányok ét viszonylatok egyszerre megváltoznak, ha az, amit eddig csak kívülről és felülről szemléltünk, egyszerre jelen levő, bennünket körülvevő valóság lesz.

Nem voltam ott a városrész keresztelőjén, de most utólag mégis, az inkább fürdőhelyre vagy nyaralótelepre emlékeztető Űj-Mecsek- alja, meg a kevéssé pontos Uránváros helyett (egyszer valakitől, akinek hirtelen nem jutott eszébe a név, így is hallottam: Atomváros) sokkal inkább a valóságot fedő Űj-Pécs nevet javasolnám.

E helyen, a kétezer éves városnak egy egészen új, friss, napról-napra alakuló arca születik.

Aki csak a vonatablakból látja Pestre uiaztában, kipillant rá és gyorsan megjegyzi: „Megint fölhúztak pár házat.” „A vasúti töltés mellett már egész garázssort építettek.” Aztán kényelmesen hátradől az ülésen és továbblapoz az újságban. A látványból talán valami ilyesmi marad meg: „Épül a szocializmus.”

Egyszer le kellene szállni erről a vonatról, autóbuszra ülni és megnézni, mit is jelent ez közelről, hogyan kapott itt tízezer ember lakást, hogyan rendezte be életét, hogyan teremtett otthont a puszta falakból és várost a háztömbökből és utcákból? Hgyan győzte le

az emberi képzelet és akarat a természetet, hogyan adott jelentést és értelmet a kőnek, cementnek és téglának?

Még tíz éve sincs, hogy az első mérnöki botot itt letűzték. De ma már érzelmileg is egyre több közünk van hozzá. Amikor először erre jártam, inkább csak azt nézegettem, melyik házban, melyik lakásban élnék szívesen. Ma már az egyik ablak mögött gyógyuló barátomért aggódom, a másik ház alagsorába müteremlá- togatásra kísérek vendéget, s a harmadik házba lakás- avatásra hívnak. S ha még csak mintegy fele is épült meg a terveknek, ma már látnivalónak, városképi élménynek is érdekes az, ami elkészült. S ha kezdetben csak azért jöttünk ki ide vasárnaponként, mert úgy mondták, hogy az Olimpiában főznek a legízleteseb- ben Pécsett, ma már a Pécsre látogató idegent a látvány szépségéért, a tervezőasztalon született álmok megmutatásáért is elhozzuk ide. A szocialista építőművészet egyik legsikeresebb hazai megvalósulása idegen- forgalmi látnivalónak is van annyira érdekes, mint a Zi- dina környéki sikátorok vagy a Janus Pannonius utca apró barokk palotái. Utcáit jártam már a városnegyed tervezőmérnökévei, aki mint egy kiállítás képei között kalauzolt, de voltam itt Weöres Sándorral a költővel, aki még a megkopott erkélyvasakért is lelkesedett s Németh Lászlóval, az íróval, akinek viszont Fourier utópista álmait juttatta eszébe...

Amióta elkezdték Üj-Pécs építését, a „város” fogalma valami egészen új tartalmai kapott. Itt nincsenek a hagyományos értelemben vett utcák; egymáshoz ragasztótt

házsorok, * * földszinten üzletekkel, itt nem ékelődnek a házak közé üzemek, műhelyek, gyárak, itt csak lakó-, iroda- és üzletházak vannak, aztán iskolák, óvodák, s ami még kell: posta, gyógyszertár, étterem. S a házak között szél jár, de ennek a szélnek már valami egészen más szaga van, mint a Makárhegyen vagy a Daindolokban. S egészen más, mint amikor itt még repülőtér volt és birkák legelték a füvet. Nagy, sima falfelületek adnak neki irányt, gyereknevetés csipkézi, s autóberregés, fékcsikorgás hagy foltokat benne. Nehéz lenne megjelölni a pillanatot, amikor egy lakótelep várossá lesz, nehéz lenne megmondani, hogy mennyi kulcs-zörgés, ajtónyitás, vízvezeték-dugulás kell ahhoz, hogy a frissen húzott falak között otthon éreze magát az ember. De ez a pillanat mintha már raköszöntött volna erre a városrészre.

Azt, hogy a házaknak, lépcsőházaknak nemcsak számuk, hanem egy-egy szép relieffel ábrázolt nevük is van, kitűnő ötletnek tartom. Nemcsak a gyerekek találnak könnyen haza, hanem a felnőtt is — a rideg házszámok mellett — egy-egy finommívű domborításra pillanthat a kapuja fölött. Az egyforma felületekből gyorsan növő bokrok és fák árnyéka vág ki változatos ábrákat. A sok zöld lomb természetközelséget ad a városnegyednek, s fellazítja a függőlegesek és vízszintesek merev egyhangúságát. A látványt egyszerre érzi az ember szokatlannak és szépnek. A vasbetonnak, a panel-elemeknek, a sima felületeknek is megvan a költészete. Persze a nem «

romantika, az archaikus elemek, a homályos boltívek lírája. Technika és artisz- tikum, anyagszerűség és vizuális élmény új harmóniáját kell megteremteni a modern városnak. A tér és az épület új viszonylatai születnek itt napról napra. De a hangulata ennek sem alábbvaló, mint a hagyományos, a régi formáknak. A szépséget it< a kemény, fegyelmezett vonalvezetés, az intellektuális tartás, a szabályokhoz kötött építkezés hordozza.

Nem lenne hiteles rajongásunk, ha az Olimpia kitűnő konstrukciója mellett nem látnánk meg az épület elé biggyesztett üvegsátor esetlenségét, ha Borsos Miklós erőteljes szobra mellett nem éreznénk, hogy a technikum elé állított férfi-szobor üresen kongó, ha az irodaház kitűnő, tért-lezáró elhelyezése mellett nem figyelnénk föl az északi rész egyhangúságára és zsúfoltságára. Mondják, volt idő, amikor két épület egymástól való távolságát nem a tervező, hanem a építkezéshez rendelkezésre álló daru gém-távolsága szabta meg. S talán arra is gondolni kellett volna, hogy ha az épületekből elspórolják a kapualjat, nem lesz hely a kuka- ládák. elhelyezésére. Most aztán törhetik a fejüket az építészek, hogy hová rejtsék egy modern város utcáiról ezeket a szemétgyűjtő urnákat. És azzal is nehezen békái meg a szemlélő, hogy a porolófák, mint ittfelejtett hatalmas fakapcsok, ott éktelenkednek a kapuk előtt ...

e ezek már annak a a gondjai, aki szeret valamit, aki büszke arra. amit. kortársai terveztek és megvalósítottak, s, amit most mások birtokbav esznek és használnak. A legnagyobb elismerés alkotóinak as lehet, ha a szemlélő, aki csak vendégként járhatja útjait, mert még nem nyújtott födelet neki ez a város, arra. gondol: szívesen ellokna itt.

és Tibor

'0

\

\

— A Jelenlcor című irodalmi és művészeti folyóirat az

1964-es évben kétszer jelenik meg tematikus számmal. Júliusban balatoni, szeptemberben pedig bányász számot ad közre a szerkesztőség.

— Czóbel Béla, világhírű magyar festőművész nyolcvanadik születésnapja tiszteletére a párizsi Galerie Zak kiállítást rendezett a művész legújabb műveiből. A kiállítás katalógusának előszavát Waldemar George írta „A csend nagy festője” címmel. Ebben a katalógusban a francia képzőművészeti életnek olyan kitűnőségei méltatták az életét Szentendre és Párizs között megosztó nagy festő művészetét, mint Cassou, Besson, Cogmiat és Claude-Rogei Marx.

— A Pécsi Nemzeti Színház Balett Együttese egy skandináv és egy olasz turnéról kezdett tárgyalásokat. A két vendégszereplésre a tervek szerint még az 1964-es évben sor kerülne.

—- 14 or szág 44 egész estét

betöltő filmjének bemutatását tervezi a MOKÉP az év második negyedévében. A változatos programban 21 dráma^ 14 vígjáték és szatíra, 7 kaland-, illetve ifjúsági film, és 2 hosszú dokumentumfilm szerepel. Húsz fűmet magyarul beszélő változatban láthat a közönség.

— Jean Gabin és Feman- del, a két világhírű színművész. közös filmvállalatot alapított. Az új filmgyártó cég neve a két filmszínész nevének kezdőbetűiből alakult} GAFER.

— Lajta; Lajosnak, a Svédországban élő magyar zeneszerzőnek „Kékkabátosak” című operettjéből színeísfilmet Készítettek Svédországban. A film zenéjét és dalbetéteit Budapesten vették hangszalagra.

idegszála, porcikája, együtt élt, mozgott, muzsikált a színpaddal.

A ZENEKAR és a dr.

Dőry Miklós irányította kórus derekasan helytállt. A nyitány tolmácsolásának színvonalát már értékeltük, de az előadás legsikerültebb részének, az I. felvonás gyors pergésű fináléjának hibátlan, zenét és játékot pontos szinkronban futtató megoldásáért egyaránt dicséret illeti a rendezőt, a karmestert és a pompásan mozgó, minden szituációra reagáló kórust. Kár, hogy ugyanezt a II. felvonás fináléjában már nem sikerült ugyanilyen maradéktalanul megismételni. Kitűnő munkát végzett a betanítással Laky György. A III. felvonásban ismét remek lehetőség nyílott a balett-együttes szerepeltetésére. Eck Imre koreográfiája — Bretus Mária, Tóth Sándor és a balettkar tolmácsolásában — az előadás stílusához és hangulatához tökéletesen igazodott. Vata Emil' az angol kispolgári környezetet kifejező, ötletes és levegős díszleteket, Gombár Judit pedig hangulatteremtő, ugyancsak a szituációkhoz igazodóan harsány színgazdagságú jelmezeket tervezett. Külön említést érdemelnek Léka László pompás jellemábrázoló maszkjai. Örömmel vettük kezünkbe az ízléses műsorfüzetet, annál bosszantóbbnak éreztük a szereposztás közlése körüli hiányosságokat és pontatlanságokat. Ez a munka több figyelmet érdekelne.

JÓLESŐ ÉRZÉS Valameny- nyiünk számára, hogy a színházat megtöltő közönség, valamint a fővárosból érkezett vendégek és kritikusok operatársulatunk megérdemelten nagy sikert arató produkció- iának lehettek tanúi.

Dr. Nádor Tamás

rőt, Tréfás Istvánról, Berczeli Tiborról, Hotter Józsefről, ikiknek kifogástalan alakítása jelentősen járult hozzá a nagy sikerhez. Különösen re- mekbesikerült Csongor József Ványadt lovag-figurája: szinte önmagát múlta felül szerepe minden percében. A kitűnő tempójú, zeneileg is jól kidolgozott bemutatót Sándor János vezényelte. Minden

József Attila olasz fordítója