Dunántúli Napló, 1964. február (21. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-09 / 33. szám

Emlékek Móra Ferencről

— Halálának 30. évfordulójára —

MOST HARMINC éve, bogy

a magyar próza IdasszSous remeklője; Móra Ferenc meghalt Ebből a* áÜEahxnbdl idézem kedves emberi alakját, ahogy megismertem élete utol só öt évében. (Műveit már az első kézbevett inára éta szerettem: emberségéért és finom művészetéért) öt is — mint annyi hírességét a XX« szánad irodalmának — a szombathelyi Kultúrpalota pódiumán láttam és hallottam. Sajnos ez már élete utolsó futama volt, de éppen a napfényesebb időszak, amikor — a nehéz és munkás évtizedek után — a hatalom is kegyeibe fogadta. Szándékosan mondom igy, mert ac olvasóik tömege: a. gyermekek és felnőttek már a 20-as évek óta Írójuknak vallották Móra Ferencet és könyveit rongyosra cévastáfc.

Valamilyen jubileuma hoe- fes.tta, mozgásba a hivatalos fórumokat", és Móra Ferencnek hirtelen elfeledték és megbocsátották „destruktív* írásait, a magukénak próbálták kisajátítani, A szegedi múzeum tudós igazgatóját a aaegedd Ferenc József Tudományegyetem dfezdofctoráivá avatták, Kislcünf élegyháza >-» a szülővárosa — pedig a város díszpolgárává választotta. így a hatalomtól megkapta mindazt, amit író elődei; Jókai, Mikszáth a Monarchia idejében, vagy kortáreaa közűi Herceg Ferenc.

Hogy Mór» Ferenc miképpen reagált erre a ^kéretlen” szerepre: arra szeretnék egy ismeretlen Móra-levélM bizonyítókat szolgáltat«.

De ne vágjunk elébe a dolgoknak. Egyelőre üljünk be a szombathelyi Kultúrpalota nagytermébe és nézzük: mi történik a dobogón. Móra Ferenc írói estjén vagyunk. Móra Ferenc engedőimet kér a ,,mélyen tisztelt közönségtől?, hogy az előadói asztalt a sarokba állíthassa, azután ke- resztbetefct lábbal leöl a székre és — újabb engedélykéréssel — szivarra gyújt. Aztán beszélni kezd, papír nélkül, szivarozgatva.

A többi már olyan bűvölet volt, amelyet nem őriz meg írásai varázsa és kedvessége sem. Soha semmi fel nem idézheti azt a közvetlenséget, amelyet ez a kedves csevegő adott a szó aranyjá- nosi édességével. Pedig alakja nem volt jiranyjánosi”. Igaza van a róla szóló Karin thy-írásnak: *.Ahogy felállt, elémjött — írja Karinthy nekrológjában — meglepetést kellett elfojtanom, máinak képzeltem. Az aranyjánosi hagyományos „magyar költői- típus helyett egy angol diplomata, vagy norvég tudós, finom, intellektuális, fegyelmezett férfiassága kifejezésben, mozdulatokban: lélekarc, aminek minden vonását belső erők formáltak, rajzoltak meg, a sűrű szemöldök s a kifelé figyelő tekintet alatt. S mosoly, mely Voltaire-ére emlékeztetett. Csak a szivarját tartotta úgy, ahogy Jókai, Mikszáth, Bródy Sándor

Ez ar_ ábrázolás hitele«. Bzmókinf. helyett kordbársony kabátot hordott fekévasókörűtján. Az alakja, de még inkább az arca: festői volt. Sely mes fehér haj — amelyről külön tanulmányt írt Móricz Zsigmond — piros arc, szánté az egészség reklámképe. Pedig a halálos kór már megtámadta.

SZIVARJÁNAK füstkarikáinál csak szellemes csevegése szállt édesebben és magasabban a terem csillárfényében, é* a mesétváró közönség kacagott, kacagott, holott a humor kése néha gyilkos volt és a mosolygó arc egy pil lenatra megkeményedett: a társadalom húsába vágott. A népről szólt és a népet elnyomó hatalomról, amelynek nagy és nehéz a palástja.

Antit elmondott, az nem volt összefüggő előadás: több apró M óra-írás sorozata volt, de az ő csevegő modorában páratlanul hatott. Egy csepp líra, — prózában senki sem tudott győmgyözőbben Mrikus lenni — egy kevés irónia, de csípős, mint a szegedi paprika. A „hivatal packázásaiit”, amely a népet bántja és sanyargatja: különösen szerette megcsípd esni. Példákban beszélt és mindenre kifogyhatatlan „anyaga” volt Adotná- jsott 6 is, mtet Mikszáth, de nála más volt as anekdóta is, a sokrétű tudás és műveltség szálaival átszőve. A humorban nem a humort szolgálta: aa embert és a emberütdtaő éveiben «zürnte <Hvatbajött. Nem volt magyar vámos, ahol meg ne fordult volna és ügy ünnepelték, ahogy a hegedű, vagy zongora híres művésziéit szokás.

így JOttifbdc össze vélte mi is: vasi toflifangatók. Szombat- helyi szereplése után kapcsolatunk: nem szűnt meg, és a barátság jogán a szombathelyi irodalmi társaság részéről köszöntöttük iról jubileuma alkalmából. Móra Ferenc válasza dokumentálja, hogy nem kereste ezeket a „kitüntetéseket“, sőt teher volt számára. Amit pedig azokról az időkről fat vád az akkori állapotok ellen. Levelét, csodálatosan eredeti írásával, őrzöm egy dedikál« képével, és — sajnos — gyászjelentésével együtt, melyet a család küldött meg, 1934-ben. Az idézett levél 1933. február 8-án érkezett a szombathelyi K ultiír egyesülethez — pontosan a halála előtt egy éweL

A LEVELEI a ^Somogyi könyvtár és a városi múzeum. Szeged? levélpapírján írta, négy oüdalctK

Szeged. 1933. február 8.

Ff agytekintetű Elnökségi

Kétegyházán ősök jelentkeztek, akiknek ezekben az időkben jutott eszükbe napvilágra kívánkozni, amikor ideföntazt hisszük, jobb azoknak, akik már odalent vannak. Ungvári, Munkácson, Beregszászon kötelességet teljesíteni jártam, mint Julián barát Hungária Magna-ban: egy kicsit nyavalyogtam is, ami a téli peregri- nálással mindig velejár. Mindezeket mentségül bocsátom előre, hálám késésének magyarázatául De azon se mél- tóztassék csodálkozni, ha a hála most már végképp elmarad. Hónapok óta jóformán mást se teszek, mint hogy szégyenkezem azok miatt a díszek miatt, amelyeket kéretlen rámaggatnak és lesütöm a fejem a mindenfelől áradó szeretetnek azok elöl a túlzásai előtt, amelyek a pusztai pocsolyaháttal el akarják hitetni, hogy ő tengerszem. S nagyon őszintén mondom, hogy semmilyen köszöntés nem hozott akkora zavarba, mint az önöké, amely szebben muzsikált, mint a többi, t talán azért 4* különösen jól esett, mert arról a tájról jött, amely életem meséskönyvében úgy szerepei, misst fekete hajam korszaka, s annál drágább emlék, minél fehérebb lesz a hajam. A véletlen kedves játéka volt, hogy amikor az Önök kedves levele visszaültetett a lövői kis katedrára, Sopronban egy deresedő hajú tanár úgy köszöntött, mint egykori természetrajz tanárát. Mind a két köszöntéstől egyszerre szaladt tele a szívem könnyel és mosolygással.

Ezt az őszinte vallomást szíveskedjék tőlem hálanyilat- kozat gyanánt addig is elfogadni, míg valamelyik dunántúli csavargásomban módom nem lesz Szombathelyre is elcsellengeni egy kicsit, hogy megszoríthassam Elnök uram és Főtitkár uram gyöngyfűző kezét.

Mélységes hálával és sziv- beU köszöntéssel vagyok az egyesületnek öreg szolgája:

Móra Ferenc.

A tevéi sokféle vonatkozásban doikuraanituim: a 30-as éveik magyar világáról, a maga szerepéről, betegeskedő állapotáról és lírai érzékenységéről, amely a külszín alatt az igazi valóságot mutatja. Az ember és a szerep azonos volt a művel, amely utána maradt kis és nagy írásaiban: a gyermekmeséktől a „Georgikon”, a „Nádihegedü”, az „Aranyko- porsó” lapjáig, a Szegedi Napló névtelen cikkedtől a Magyar Hírlap vasárnapi tárcáiig, «melyet az egész ország várt hetenként és szívében ün nepeüfe: az írót, a botanikust, a régészt, a csillagászt, az irodalom és a tudomány mindenesét „Nemzeti szolgálómes- ter”-nék nevezte magát és ez a titulus találóan kifejezi Móra Ferenc írói szándékát és teljesítményét

A Móra-emlékek közűi még szólni kell az utolsóról, meír gyalog járó szóé f i 1 szeretnék mort- v B ß doni a szabadság lényegéről, amelyet talán nem mindenki lát tisztán azoktól a bíborpalástoktól, amiket a hódolat és mámoros rajongás az első hetekben eléje aggatott. A katekizmus a hitet valahogy úgy határozza meg, hogv hinni annyit tesz, mint igaznak tartani, amit más mond, még pedig azért, mert 6 mondja. Ebben a stílusban szabadnak lennem annyit jelentene, mint azt tenni, amit én akarok, azért, mert nekem úgy tetszik. S valóban mindeddig ennyit jelentett a hit a tömegek és a szabadság a királyok számára és azért kellett Európa felének elpusztulni és elrothadni, mert a németek elhitték Vilmos császárnak — és pedig azért, mert 6 mond ta —, hogy meg fogják hódítani a világot és mert a királyoknak szabad volt azt tenni, amit ők akartak, kizárólag azért, mert nekik úgy tetszett

A hitről most nem beszéI

lek — hiszen az angyalok hetébe értünk és boldogok a tiszta szivűek, akik még ma is el tudnak andalod- ni a betlehemi mezők énekén — ám Világos úgy-e, hogy a mi szabadságunk, a háború förtelmes boszorkányának aranyhajú gyermeke nem lehet azonos a királyok szabadságával? Szabadnak lenni többé nem jelenthet annyit, mint azt tenni, amit akarok, azért, mert nekem úgu tetszik. Ez a szabadság a kő kornak szabadsága, amikor az ősember ott ütötte le a kőfejszéjével a másikat, ahol érte. Ez a szabadság. amely mindnyájunkat királyokká, vagy vademberekké tenne — nincs különbség a kettő közt, a királyok az őskor kegyetlen és ravasz törzsfőnökei, azok személyes bátorsága és olykor értelmessége nélkül, — ez a szabadság az emberiség atomizdlását jelentené, a társadalomnak a legapróbb darabokra hullását, mindenki háborúját mindenki ellen, a kultúr- világnak vadonná válását, ahol üvöltő farkasok marcangolják egymást. A forralyet tőle kaptam, halála előtt

két hónappal. 1933 őszén megoperálták: ő és tisztelői azt hitték, sikeres volt a műtét Üdvözlő soraimra képeslapot küldött ótthonórói, melyben Nagy Endrével van lefényképezve. Humora még itt sem hagyta el, bölcs rezignációva] lekicsinyli betegségét és magáit Nagy Endrével azonosítja:

Szeged, 1933. október 10.

Jaj, lelkem, de komolyan vettétek a dolgot, egész zavarba hoztatok a leveletekkel. Azért veszem segítőtársul a köszönetmondásban Nagy End rét. Félreértés ne legyen belőle, az a Nagy Endre az ábrán, aki ül. Háláé szívvel ölel öreg barátod:

Móra Ferenc

Azután már csalk a gyászjelentés jött a családtól: 1934. február 8-án. A korabeli kegyelet felsorolta címeit és kitüntetéseit pedig csak egyetlen dísze és méltósága volt: a maga írói rangja. A nagy szegedi pályatárs: Juhász Gyula így siratta efc

Jlfbit, akit a ton itt felejtett, úgy járom én a furcsa kertet amely életnek hivatik.

Keresek benne valakit, aki szemének bársonyával, és hangja meleg aranyával, mint rég, megint elandaUl",

EZ AZ EGYETLEN tisztsége és hatalma Immár egy nemzedék távolságából még

teljesebb és pompáróbb: művének és igaz emberségének csalhatatlan bizonyságául.

Bárdost Németh János

^őuttk

a kulturális életből

MIN DOLGOZIK?

Pál József költő válaszol:

Verseket írok. .. Többet nehezen tudok mondani, hiszen az ember annyi kétséggel küzd, ha tollat vesz a kezébe... Talán annyit, hogy új Icöte- temen dolgozom, melynek végső arculata még nem alakult H.

A Pécsi Nemzeti Színház következő bemutatójára február 21-én kerül sor. Leo Delibes „Lakrné” című operáját mutatják be, rendezi Huszár Klára vendégművész.

1954. első negyedévében a tervek szerint 11 műsort veszünk át az Intervízió országaiból. Előreláthatólag Moszkvából 4-et, Prágából 4-et, az NDK-ból 2-t, Varsóból 1-et. A Magyar Televízió 4 műsort ad át a baráti országoknak.

A képzőművészek Pécsi Csoportja eikészítette 1964-es programját. A tervek szerint a múzeum Káptalan utcai helyiségében Bizse János, Fürtös György, Redő Ferenc, Simon Béla és Soltra Elemér egyéni kiállítására kerül sor. A Képcsarnok Vállalat Kossuth utcai üzletében tavasszal egy csoportos kiállítást rendeznek, majd Lantos Ferenc grafikát, Kelle Sándor pedig legújabb képeit állítja kL

— A Pécsi Nemzeti Színházban hamarosan megkezdődnek az „Osztrigás Mid” és az „Amerikai Elektra" próbái.

*

— Vittorio de Sica új fiiiVi forgatását kezdte meg Párizsban, amelynek nem végleges címe „Párizsi világkiállítás, 1900”. A filmben SOphiá Loren, Janne Moreult és Brigitte Bardot is játszik.

r

— A Városi Művelődési Ház Bábegyüttese május 23 és 31 között résztvesz a Karlovy Variban megrendezésre kerülő bábfesztiválon. A vécéi bábosok a „Két bors Ök- röcske” című pantomimmel lépnek fel

— Február 2ö-án a Magyar Televízió helyszíni közvetítést ad a Pécsi Nemzeti Színházból. A színház a „Médium” és a „Könyörtelenek bálja” című operákat játssza.

Kandinsky képek árverése

Az amerikai Guggenheim- alapítvány elnöke Londonban bejelentette, hogy június hó folyamán a Sotheby árverést csarnokban áruba bocsátana k SO Kandinsky festményt. Az árverés iránt feltehetően igen nagy nemzetközi érdeklődés fog megnyilvánulni, már csak azért is, mert az orosz származású festőművész müvei közül alig egy-kettő van ma. g&nkézen. Müveinek zöme szovjet múzeumokban. a müncheni Városi Galériában és a New York-i Gugoen- heim múzeumban taláth'-tó. A New Yorkban lévő 170 Kandinsky kép közül most ötvenet bocsátanak áruba.

n

Móra Ferenc

Hiszek az emberben”

dalomból született szabadságnak csak egy tartalma lehet, amely azt megszenteli: szabad megtenni mindent, ami nem keveseknek jó, hanem sokaknak; szabad megtenni mindent, ami nem kiváltság, hanem megváltás; szabad megtenni mindent, ami fogyasztja a boldogtalanságot és tncg- sokasítja az örömet e világon1

Én tudom, hogy nem ülik fütyürészni, mikor a lélek- válság harangját húzzák és nem való bokrétáé kalappal menni a házba, ahol haldoklót virrasztónak. Én tudom azt, hogy nagyon sok szivet szorongat most a félelem amiatt, ami van. és a forradalom sok őszinte hive mögött itt-otí ül a gond sötét lovagja amiatt, ami lesz. Én tudom azt, hogy a kálváriának sok stációja van még előttünk és azt mind végig kell járni ennek a fájdalmas generációnak, amelynek vezekelnie kell, mert vétkes a háborúban, amelynek útjába egy szalmaszálat se gördített ötöd- fél esztendőn keresztül. Én tudom azt, hogy itt még lesznek földrengések és lávaömlések és hogy sok minden, ami szívünknek kedves, elpusztulhat még és a saját életünk is füstté válhat a nagy tűzvészben, amelynek csóvavetői voltunk — és én mégis hívő hittel kiáltom, hogy füstön, ködön, gyászon, szenvedésen túl látom az ígéret földjét, amelyen nálunk boldogabb nemzedék éli a miénknél emberibb életét. Hiszek abban az állandó szociális erőben, amely az emberiség történelmének zűrzavarában állandóan azon dolgozott, hogy a céltalanságból rendet, a zavarból szépséget, a kegyetlenségből emberséget, az erőszakból szeretetet hozzon ki. Hiszek abban a cselekvő emberi jó akaratban, amely a fejlődésnek csak olyan hajtóereje, mint « szerelem, vagy az éhség s amely ha néha elbújt is.

ha néha megbénultnak látszott is, mégis csak évszá- zadról-évszázadra javított az életen s ha sánti- kálva, ha botorkálva, ha visszacsúszva is, mégis csak előbbre vitte az emberiséget. Még sokan vannak, akik rabszolgamunkát végeznek, de a nyílt rabszolgaság már megszűnt. Még vannak királyok, akik azzal mulatják magukat, hogy halomra Sietik egymással az embereket, de a legyőzött ellenség koponyájából már nem csinálnak ivóserleget. Még megbírságolják a parasztot, aki lelövi a nyvlat, amit az Isten kizárólag az úri rUmródok számára teremtett, de már nincs meg a törvény, amely pár száz évvel ezelőtt jogot adott a földesúmak, hogy köszvé- nyes lábát az elfogott vadorzó párolgó vérével gyógyítsa.

ég vannak szeng

iB/i nyes és bűzös /## börtönök, de ™— már eltűntek az akasztófák, amelyek hajdan minden község határát díszítették. Még akadnak, akik azt hiszik, van közük hozzá, ki hogyan szokott érintkezni az istenével, de már nincs sárga folt és rég nem ropognak az inkvizíció máglyái. A nemi erkölcsöt még sok barbár törvény teszi immorálissá, de tok tiszta szelíd öröme van a meghitt családi otthonnak, amelyeket az elmúlt idők nem ismertek. Mindennapi életünkben még sok a rút, a fonák, a fölösleges szenvedés, az élet mégis mélyebb, emberibb és élni érdemesebb, mint volt az elomlott századokban és főképpen sokkal messzebb horizontokra nyújt kilátást. Minél magasabbra kapaszkodik az emberiség, annál határtalanabb lehetőségei nyílnak meg számára a boldogulásnak és ha egyelőre a szocializmus a legmagasabb pont, amely felé most az út vezet, egészen bizonyos, hogy azon túl is

Jönni fognak még áj ormok

új perspektívákkal. Tagadom, hogy igaz volna a bibliai példázat, amely a leomlott babiloni toronyról szól: a torony áll, a torony épül, évezredek óta minden nemzedék tovább ralcja egy eme lettel az emberiség házát, amely egyszer talán hídul fog szolgálni a kihűlő földről a testvércsillagzatokra.

Aki a jövendő opélos álmaival a mai helyzet rémképeit állítja szembe, annak én egy újsághírrel felelek. A napokban olvastam, hogy a természet ereje, amelyre nézve az emberek szenvedései csak oly közömbösek, mint a földi bolhákéi, valahol a Behring-szo- ros körül új kontinenst készül kiemelni az óceán vízsivatagaiból. Egyelőre még a körvonalak se látszanak, csak a jégárak örvénylése, a vizek remegése, a föl- csapó füst és a kavargó pára, a mélységek morgása és harsogása mutatja, hogy a kozmosz rettentő görcsökben vajúdik. Abból a kontinensből, amivel most az emberiség és benne a magyarság vajúdik, egyelőre szintén csak a füstöket és lángokat látjuk, a morgást és harsogást halljuk, a recsegést és reszketést érezzük. Mindez elkerülhetetlen és mindezt el fogják bírni azok, akik a háborút elbírták, amelynek a rémségei nagyobbak voltak és tovább tartottak.

/M komor hegytorla- /M szók, amelyek f / M köztünk és a végleges kialakulás közt állnak, valóban komorak és valóban ijesztők, de egy-egy repedésükön keresztül átkék- lik az ég és átzöldellik a jövendő napsütött vetése. És a hegytorlaszokról ki fog derülni, hogy málló káprá- zatok voltak, mint a felhők, — az igazság, valóság és maradandóság az, ami mögöttük van: az ég kékje és a mező zöldje. Erre szegezzük a szemünket minden förgetegben, ezt hozzuk közelebb szuggesztív vággyal és azt vágjuk az arcába minden ijesztő rémnek: hiszek az emberben.