Dunántúli Napló, 1964. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-05 / 3. szám
HUSZONHAT barna Us ssatesz. A vásznuk engem megkopott már, gerincükről itfc-ott iepaltogzott a szecessziós aranyozás, egyik-másik szakadozott. A lila tintával írt apró betűk azonban még jól olvashatók. s tiszták a ceruzasorok is a kockás lapokon. A Jókai-noteszok története is érdekes.: az irodalomtudó- sok tudtak a létezésükről, egyik-másikat ismerték xs; közülük több magántulajdonban, néhány az Akadémia tulajdonában s a Széchényi Könyvtár kézirattárában volt csaknem száz esztendeig- Most, hogy Jókai összes műveit kritikai kiadásban adja közzé az Akadémiai Kiadd, nagyszabású „nyomozás” indult a még ismeretlen helyeken kallódó noteszok után, huszonhatot — fáradhatatlan kutatással — sikerült is előkeríteni- Az irodalomtudósoK: az összes Művek megjelenésével párhuzamosan most' dolgozzák fel anyagukat. (A -noteszokat egyébként a Ráday Könyvtárban őrzi jelenleg Péter Zoltán irodalomtörténész.) Irodalmi kincsek, becses ereklyék, egy nagy költő ke- zevonását, gondolatainak első szárnycsapását őrzik. Jókai minden témáját, ötletét, villanását először kedvelt kis noteszaiba jegyezte fel Regényeinek színhelyét — gyakran vázlatos rajzát egy-egy épületnek —, hőseinek nevét, a történet egyes fordulatait. Megületödöttesn lapozgatunk a noteszokban. Az első notesz 1853-ból való. így következnek egymás után a feljegyzések: „Klastromba befalazott pár — Lófejű kürt az Andrássyáknál — A prédikátort a szélső bástyáról dobták le — Nagy terem, roppant kandalló, faragott küszöbök, rejtett folyosók ...” A feljegyzések között parányi, még jól látható ceruzarajz: kétajtós kriptabejárai, dombormű vekkeL Hol járt, merre csapongóit, milyen meséket szőtt a fantáziája? Az irodalomtörténészek szerint ezek a sorok a Sárga rózsa című regényének első vázlatai- Péter Zoltán megjegyzi, hogy A barátfalvi lévita egy-egy eleme is kiolvasható ezekből a jegyzetekből. Az alkotás folyamata megfoghatatlan, tettenérni nem igen lehet az ihletett perceket; Jókai időnként elővette, javította, újabb párbeszédekkel egészítette ki az első vázlatokat, átdolgozta a cselekményt. fordított rajta, átkeresztelte a hősöket, más környezetbe helyezte az epizódokat... De nem is a filológiai pontosság számít itt — legalábbis bennünket, alkalmi vendégeket, most nem az érdekel, — hanem e kis noteszoknak a hangulatai, ízei, a nagy alkotóról elmondott bensőséges vallomásai. A római számmal jelzett tizenhatos noteszban — az 1800-as évek dereka táján írhatta, pontos dátum egyikben sincs — a prágai vár, a Hrad- zsin rajza. Láthatólag nagy gonddal, aprólékos türelemmel készítette a vázlatot Alatta ez áll: Bebek rossz pénzt wret — Prága fából kifaragva — Hotelek a sivatagban — A szolgát eltemették a halott ifjú úrral együtt...” Ebben az időben írta Jókai Az élet komédiásait, az Egy az Istent s az Egész az északi pólusig című regényt. Érdekes megfigyelni, a fenti képek, helyzetek — egy-egy cselekmény, emlékező moiidat, hasonlat formájában — mindhárom könyvben előfordulnak. Lapozunk néhány oldalt- Kitűnően olvasható iüatintás írásával a következő áll a noteszban: „Milyen lesz ennek a regénynek a hőse? Hát ha azt előre megmondani lehetne, mi mindentől függ az még ... ohó... De talán mégis amennyit már én körülbelül tudok róla — olyan ember, aki mindentől fél, még a felhőtől is...” S az olvasó, ha kíváncsi a folytatására, ne saj nálja a fáradságot egy pillanatra, vegye elő A lőcsei fehér asszony című regényt, lapozza fel az első oldalát, ott olvasható ez a mondat: „Olyan ember, aki mindentől fél, még a felhőtől is...” (Lám néha, szerencsével, mégis tettenérhető az alkotás folyamata.) S itt van a feljegyzés mellett a Bálványos-vár rajza is, magányos dombon omladék-várrom, elhagyott sasfészek. A következő noteszlapon női név: „Hermin”. Jókai noteszai Mellette ismét rajz, ovális keretben kedves lányarc, kicsit távolabb egy sor írás: „Ankerschmidt gróf... nem, inkább lovag, Ankerschmidt lovag...” Ez nem is rejtvény, könnyű azonosítani a neveket — Az uj földesúr a legismertebb Jólcai-regények közé tartozik, annak egyik alakja Ankerschmidt lovag s az 6 lánya Hermin. Nemcsak regényekről, regényalakokról, alkotások vázlatairól s a később köréjük épült művekről tájékoztatnak ezek a feljegyzések, hanem Jókairól, az emberről is vallanak, hétköznapi gondjairól, munkájáról, életéről. A „hivatalos”, tehát az írással kapcsolatos jegyzeteket a legtöbb noteszlapon erélyes ceruzavonal zárja le, s alatta „napi” dolgok olvashatók. Nézzük meg például a 19-es notesz ilyen jellegű bejegyzéseit. Körülbelül a könyvecske félénél nyitjuk fel. így következnek egymás után a sorok: „A Róza szobájába szappanokat venni. — Virágot vin ni Trefortnak — Drótot venni attól a rabló Komáromytól! — Adót befizetni...” E fel-1 jegyzések megfejtése, össze- 1 függése világos. Jókai, amikor j már svábhegyi villájában lakott, naponta bekocsizott a I városba, rendszerint a képvi- ! selőházba, a kiadókhoz, a klub- j ba s apróbb háztartási ügye- i két elintézni. Nyilván ilyen j megbízatása volt egy alkalom- j mai szappanokat venni fele- 1 ségének, Laborfalvy Rózának, aki — főleg életének utolsó ; esztendeiben — ritkábban j mozdult ki otthonukból-, A i virág-ügy megfejtése: T re fort Ágostonról, az akkori kultusz- : miniszterről van szó. aki jó I barátja volt az írónak, s aki j — nem is egy bejegyzés tanús- | koddk erről — több alkalommal | kapott szegfűt, orgonát Jókai [ kertjéből. Komáromy pedig — 1 ezt Mikszáthnak egyik enúé- | kezeséből tudjuk — Jókai minden hájjal megkent svábhegyi szomszédja volt, kereskedőember s az író, ha tőle vásárolt, rendszerint alaposan . becsapódott. „JAJ, JAJ RÓZA mit tét- j tél?"... ez a sor olvasható a 22-es notesz első oldalán. S így folytatódik: „Hogyan élek én már örökös háborúban a csirkék miatt?” E sorok megfejtését is egy Mikszáth-irás adja. Svábhegyi szomszédasz- szonyuk levágta tévedésből — Jókainé kedvenc gyöngytyúkját. Az eset másnap derült ki, Laborfalvy Róza rettenetesen összeveszett a szomszédasszonnyal, Jókai pedig, aki szerette a békét és nyugalmat, kétségbeesett a házi perpatvar hallatán. Ugyancsak Mikszáthtól tudjuk, hogy a „gyöngytyúk-perben” végül minden elintéződött, a haragvó háziasszonyok egy hét múlva megbékítitek. E bejegyzés alatt halvány ceruzasorok: „Révai megveszi mégegyszer mind regényeim, mind novelláim kiadói jogát, ötven évre. No, sokat keres rajta majd a gazfickó, de nem baj• Engem meg ismét becsap, ahogy szokott.” Ehhez felesleges a kommentár. „Nagy Miklós megint nálam járt kéziratáért. Oh, hogy nem kopik le a lába, szegény fiúnak. De most jön eszembe, hogy ez a Nagy Miklós nem is az eszével, hanem a lábával szerkeszti a lapot.” Ezt a mondást, amely a noteszlapokon született, később maga is terjesztette, s a pesti irodalmi világ kedvenc anekdotája lett. Nagy Miklós a Vasárnapi Újság szerkesztője volt s állandóan járta a híres írók lakásait, kéziratokat kért a lapja számára. Ezért írta Jókai, hogy nem az eszével, hanem a lábával szerkeszti az újságot. (Egyébként a! Vasárnapi Ujsó,g sok Jókai- műnek volt első közlési helye s az író is nagyon szeret- j te ezt a „lábbal szerkesztett’ I lapot.) ' „A Messiást olvasom, Klop- stocktól... jaj, minő unalom, j nem is olvasom tovább...” Ez a bejegyzés a 14. sorszám- mai ellátott kis noteszban ta- J látható. Igen helytálló kriti- J ka, a Messiás a világ egyik j legunalmasabb műve, érthetetlen, hogyan tett szert hírnévre a múlt században. „Ke- nessey és a veszprémiek meghívása Anna-bálra, azt írják, vár az egész orszáa Araamosak, megyek, hogyne mennék, Füredre mindig megyek... •” Az irodalomtudósok hosz- szadalmas, aprólékos munkával megkísérlik kideríteni, hogy a most begyűjtött noteszok bejegyzései pontosan mikor keletkeztek, mire vonatkoznak, milyen regényeket írt akkortájt Jókai. Nehéz munka, az író ugyanis, különösen élete vége felé, újabb feljegyzéseket írt a régi noteszokba, szeszélyesen, oda, ahol éppen üres helyekét talált, így például előfordul, hogy az 1850 táján megkezdett fü- zetecskében századvégi írók, politikusok, szerkesztők, könyv kiadók nevét látjuk. Jókai nagyon szerette ezeket a kis könyvecskéket, nem szívesen vett újat, sajnálta a múló időt — s minden megtelt notesz elmúlt éveket jelentett. CSUKJUK BE a noteszokat, tisztelettel, illedelmesen, hadd pihenjenek tovább féltve őrzött kéziratok között; azok a halhatatlan művek, amelyek a röpke feljegyzések alapján keletkeztek, ma már milliók olvasmányai. Tamás István Bálványdöntés Uj életregény Goethéről A MÜVET Nyugat-Németország egyik vezető napilapja, a Hamburgban megjelenő Die Welt közölte először folytatásokban. „Merénylet Goethe ellen". „Gyalázatos karikatúra a nagy íróról”, „Porba rántották nemzetünk legnagyobb alakját” — írták a lap olvasói és a szerkesztőség naponta százával kapta a tiltakozó leveleket. A felháborodás hullámverése azonban nem ártott, ellenkezőleg, használt a műnek, mert mihelyt lefutott a lapban, könyvalakban is megjelent, és habár ára még ottani viszonylatban is meglehetősen magas (28 márka), mégis hetek óta a bestseller listán vanA Goethe elleni merénylet címe Goethe — Sein Leben und seine Zeit (Goethe — Élete és kora), a merénylő pedig Richard Friedenthal, 1938-ban Münchenből Londonba emigrált német író. Négy évvel ezelőtt George Weindenfeld londoni könyvkiadó megbízta Friedenthatt, hogy bestseller recept szerint írjon népszerű életrajzot a nagy német költőről. Friedenthatt nem riasztotta vissza a szinte beláthatatlan Goethe-iroddlom (a német költői-fejedelemről meg jelenz művek címe hat kötetet tölt meg). .Felismerte, hogy habár a weimari poéta-miniszterről már megírtak mindent — azt is, hogyan alkotta meg nagy műveit, és azt is, milyen széljegyzetekkel látta el a mosónők számláit és milyen elbocsátó levelet adott egyik szakácsnőjének —, Emil Ludwig 1920- ban Geschi chteeines Menschen című kissé patétikus életrajz regénye óta nem jelent meg népszerű életrajz róla. Munkája közben a lehetőség szerint főhősének irodalmi munkásságát is mellőzte, és arra törekedett, hogy minél gondosabban Vinczc Győző: Korcsolyázók különválassza a költészetet a valóságtól. Munkájának eredménye érdekfeszítő riport-regény. Viszont a Goethe-hívók, az ortodox gimnáziumi tanárok és polgári matrónák szentségtörésnek tekintik az arisztokrata nemzeti nagyság életének „demokratizálását’. Mert Friedenthal például .még Goethe előkelő patriciusi származását is kétségbevonja. Megírja, hogy ct költő-fejedelem nagyapja egyszerű szabómester és kocsmáros volt, és apja nem hervadhatatlan érdemeiért, szolgálati elismeréséért Icap- ta a■ tanácsosi címet a császártól, hanem 313 aranyforintért vásárolta. Goethe egyáltalán nem volt csodagyerek — írja Friedenthal és azzal is felháborította a Goethe-imádókat, hogy a nagy loöltő nem volt olyan tökéletes férfiszépség, mini ahogyan hiszik róla, és szerelmi loalandjaiban, hódításaiban is több a költészet, mint a valóság. Holtan, a ravatalon sem volt „istenig szépség”, ahogyan a hűséges Eckermann állította, hanem töpörödött, aszott, ráncos holttest, mint minden agastyán. Röviden összefoglalva Friedenthal életrajz-regénye — a német olvasók többsége szerint — bálványdörZcs a javából. Nem is csoda, hogy a Die Welt több mint száz napig kénytelen volt ugyanannyi teret szentelni az olvasók tiltakozó leveleinek, mint a mű folytatásos Itözlésének• Az igazság kedvéért, azt: is meg kell írni, hogy nagyon sokan üdvözölték az életrajz közlését és a tiltakozó levelekre ci- lentütakozással válaszoltak. A NAGY vihar csak hasznára vált a kiadóvállalatnak.. A könyv első tízezer példánya néhány nap alatt elfogyott, rövidesen, megjelent a második kiadás és az eladott példányok szánta ma már meghaladja ez ötvenezret. Előkészületek Tarasz Sevcsenko jubileumára 1964 tavaszán a Szovjetunió minden köztársaságában megemlékeznek Tarasz Sevcsenko, a nagy ukrán költő születésének 150. évfordulójáról. Különösen nagyszabású ünnepségek lesznek Ukrajnában, ahol Sevcsenko rendkívül népszerű, s ahol a költő emlékét mindenki kegyelettel őrzi. Márciusban a költő születésnapján Kievben az Ukrán Tudományos Akadémia ünnepi ülést tart' Májusban az ÜNESCO égisze álatt ugyanr csak Kievben nemzetközi kong resszus lesz, amelynek részvevői eülátogatnaik Sevcsenko sírjához, amely Kanev város közelében van. Moszkvában és Kievben em lékművet állítanak Sevcsen- kónak. A jubileumi bizottság, amelynek élén Nyikolaj Tyi- honov, a legidősebb szovjet költő áll, kellő segítséget nyújt a jubileum lebonyolításához mindazon városnak, ahol a nagy ukrán költő élt. A kiadók nagy példányszám- ban jelentetik meg Tarasz Sevcsenko műveit és a róla szóló könyveket.' Párhuzamos Elisabeth Taylor nem játssza Ojéliát Elisabeth Taylor megkérdezte John Gielgudtól, a nagy Shakespeare színésztől, aki Hamlet-iilm rendezéséire készül, hogy kora miatt vajon eljátszhatná-e Ofélia szerepét. Az udvarias Gielgud így válaszolt: „A korától feltétlenül. Sajnos azonban, úgy gondolom, hogy fellépése megbontaná a készülő film egyensúlyát!” Elisabeth Taylor tehát nem játszhatja majd a női főszerepet abban a Ham- Zet-filmben, amelyben a dán királyfit Richard Burton fogja alafcita»! E ste van. Puha csöndben, hóbundába takarózva alszanak a házak. Ülök a fotelban. Egy történet motosz kál bennem. Érdekes lenne megírni. Régi a történet, de mégis érdekes. Egy öreg borbély mesélte el egyszer hajvágás közben. Rozzant, öreg ember volt. Ősz bajusza kajlán fityegett, a haja bozontos volt. Borbély. A suszter cipője is lyukas. A keze remegett. Ahogy a fejemhez érintette a nyírógépet apró ütéseket éreztem. A tükörben láttam, mint fogja le bal kezével a remegő, agynak már nem engedelmeskedő jobbot. A háborúról mesélt. Furcsa történet volt. A tiszt hátulról i rohamra vezényelte a közlegé- ! nyékét. Elől is halál, hátul is halál. Elől nem biztos. így hát I ordítottak: I — Hurrá! Szúrták, ütötték az ellensé- ! get. Mindenről elfeledkeztek. I Csak egy volt az eszükben: aki I velem szembe jön azt le kell I szúrni, ütni, mert különben, ő I szúr le engem. A konyhából kiabálás hal- I látszott. A feleségem magyarázta a kislányomnak, hogyan I kell helyesen írni azt, hogy I mackó. A c-t kifelejtette. Makó lett belőle. — ö szúr le ngem ... — próbáltam visszazökkeni a történetbe. — Hurrá! Villogtak a szuronyok. Ordított mindkét lövészárok. Érthetetlenül és borzalmasan. És ebbe a borzasztó, halálthozó, keselyű, hiéna ordításba egy parányi hang keveredett. — Kegyelmezz! Benyitott a feleségem. Azt kérdezte: mi lesz a televízióban, érdemes lesz-e megnézni? — Kegyelmezz! A szurony megállt. De csak egy pillanatra. Oly feszesen nyugodott a Icnraaóbeo. mint a hegedűhúr a hegedűn. Minden pillanatban megszaladhat. Két katona állt egymással szemben. Az egyiknek a kezében ölésre kész fegyver, a másik védtelen. És könyörög. Kegyelemért esdeklik. Jó vacsora lesz Krumpli- leves füstölt kolbásszal. Az orvos tiltja- De lehet, etientátiiná az orrfacsaró illatnak? És utána diós palacsinta. Nagyon finom. Már a gondolatra is úszott a nyálam. Mit érezhetett a két katona? Az egyik védtelen. Tudja, hogy nincs menekülés, de megkísérli a lehetetlent. Neki is így tanították: „A közelharcban nincs fogoly. Itt csak élő van, vagy holt Ez a kettő lehetséges. Az erősebb győz” Az erősebb kezében fegyver van. Az övében nincs. A nagy dulakodásban elejtette. Félvén ni már nincs idő. A két keze a magasban. — Kegyelmezz! Családom van! Gyermekem! — Apu szépen írtam? Ha szép, írd alá! Aláírtam. A szurony tétován megremegett. Talán aki fogta, az is a családjára, a gyerekére gondolt. Az egyik szemben kétségbeesés, a másikban viaskodó fájdalom. A kétségbeesett a szuranyos lába elé huppant. A lábát akarta megcsókolni. — Föl! A szorítástól szinte megroppant a puska. Még elránthatta volna a szilárdan állót az esdeklő! A tárca kicsúszott a zsebből. Kinyílott és kiesett belőle egy fénykép. — Mindjárt hozom a vacsorát! — Jó. De forró legyen a leves. Tudod, hogy úgy szeretem. — A feleségem, meg a gyerekem! A szuronyba félszemmei a képet nézte, félszemmel a- feltartott kezűt. — Holnap elmegyünk ród- lizni? — Ha nem olvad el a ho ... A szemek beszéltek. — Ha futni engedem, megöl engem. — Ha győznek talán még a gyermekemet is megölik. A tisztek ezt mondták. — Vár a feleségem, á gyermekem. — Engem is. — Jóságos az arcod. Te jú ember vagy. Nem ölhetsz meg! — A háború az háború. Törvényei vannak. Vagy t» vagy én! — Kati moss kezet! Vacsora zunk. — Megyek. — De ne sokáig pancsolj, mert megfázol. Holnap ródlizni megyünk. A- gyerekkeL Nevet majd. Fehér arcát pirosra csípi a hideg. Jaj, isteni illata van a levesnek.. — Nem ölhetsz meg! — Előre! Hurrá! — Hallod? Menni kell. Hátulról is lőhetnek. — Remeg a puskád. Nem ölhetsz meg. Ne! Neee! Letörölte a szuronyt, de az arcot, a könyörgő, kétségbeesett arcot nem tudta kitörölni az emlékezetéből soha. Néhány perc alatt megőszült és remegő jobb kezében tétován mozog a borotva. Félni kell, hogy elvágja az ember torkát. — Gyere, segíts teríteni! A konyhából bevittem a tányért, a kanalat és e rövid úton arra gondoltam: inibennünk egyszerre jelenik már meg a háború és a béke. Mint két párhuzamos vonal fut egymás mellett. Szatai János
