Dunántúli Napló, 1964. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-05 / 3. szám
Linz városában emléktáblát állítottak Batsányi Jánosnak Szokrolt a Pécsi Modern képtárból Batsányi János emléktáblája Linzben, a Landstrasse 28 sz. ház falán. SZÉP KIVITELŰ kőmyv fekszik előttem, Felső-Auszt- ria székhelyének, Linz városának 1963. évi művészeti évkönyve. Örömmel lapozgatom a gyönyörű kiállítású füzetet, amelynek legnagyobb értéke számomra, hogy Batsányi János költőnk és felesége Baumberg Gabriella életéről és munkásságáról kitűnő tanulmányt tartalmaz. Remek metszetek, szép rajzok díszítik a szöveget és Linz város tanácsának becsületére válik, hogy évkönyvében ilyen nagy helyet szentelt a falai között élt, száműzött magyar emlékének. Batsányi János születésének 200 éves fordulójáról a múlt évben az egész országban meg emlékeztek. 1816—15 között élt Linzben, Párizsban fogták el, a szent szövetség bevonuló, Napóleont verő hadai. Az osztrák hatóságok Linz.be száműzték és haláléig nem hagyhatta el ezt a várost. Linzet joggal tartják Ausztria egyik legszebb városának. Az a magyar küldöttség, ame'y megjelent ott az emléktábla leleplezésére, ugyanezt állapíthatta meg. A Duna két partján terül él a város, amelynek lakossága meghaladja a kétszázezer főt. Keleti részén hatalmas üzemek kéményei füstölögnek, a Duna kikötőiben uszályok serege állomásozik, raktárai telve árukkal és a városban szépen találkozik a múlt és a jelen. Gyönyörűen karbantartott gótikus, barokk, rokokó épületei, templomai, magánházai, új iskolái, amelyekben egyesül a korszerű iskolakultúra minden változata, hatalmas hétemeletes szociális otthona, amelyben a gondozottak minden kényelmet megtalálnak, egy érdekes és sokrétű várost mutatnak. Főutcája a híres Landstrasse, amelynek kövezetén annyiszor sétált a száműzött költő, ma is a város legforgalmasabb útvonala. Üzlet üzlet nyomában, zajlik az élet az ünnepék előtt, de azért a látogatók többsége fél figyel a Landstrasse 28 sz. házra, amelynek falán hatalmas új hófehér márványtábla büszkélkedik. December 6-án e háznak az udvarán ünnepség zajlott le. Linz város vezetői, polgárai, a bécsi magyar követség mun kartársai és Veszprém megye küldöttsége adott iltt találkozót. Dr. Keresztvry Dezső a hazai küldöttség nevében beszélt, majd Edmund Aigner polgármester leplezte le a gyönyörű emléktáblát és mondott szép beszédet Batsányiról és feleségéről. Hivatkozott arra, hogy Linz városában igen sok száműzött talált otthont, akiket a hatalom birtokosai oda száműztek. s akik számára ez a város, polgárainak szeretetévél és megbecsülésével könnyebbé tette a száműzetés keserűségét. Milyen jó -volt látni az osztrák és magyar zászlókkal körülvett emléktáblát, látni azt, hogy a linziek milyen sze retetted övezik a magyar költő emlékét. Nagyszerű társaságban van a tábla. Szemben az utca túlsó oldalán Beethoven, lejjebb Mozart ottani tartózkodását hirdeti egy-egy emléktábla, aztán Johann Stifter, Anton Bruckner, és az osztrák zenei, művészeti élet más nagy kiválóságainak táblái hirdetik, hogy Linz mindig szívesen látta a szellem nagyságait falai között. Tovább forgatom az évköny vet és felvillannak előttem a linzi látogatás más részletei. Érdekelt az, hogy vajon a mai linziek mit tudnak Batsányiról? A maga idejében igen nagy volt a tekintélye. Látszik az abból a számos festményből, amelyet nagy művészek róla készítettek. A könyvben olvasom a híres litográfus Hafner József levelét, amelyet 1872-ben a Ma- gyar Tudományos Akadémiához írt. Ebben beszámol az ő kedves barátjának Batsányinak linzi életéről. A levél is megmutatja azt a tekintélyt, amelyet Batsányi Linzben élvezett. Idézem az egyik mondatot. „Ha Batsányi megjelent a sétányon, mindig a lakosság itteni elitje vette körül.’’ Hafner arról is beszámol levelében, hogy jelen volt Batsányi végrendeletének megfogalmazásánál. A költő halálának hírét csak néhány órával később közölte a rendőrséggel, mert előbb valamennyi kéziratot, levelet és cédulát kosarakba csomagolt és elszállította magához, nehogy a „kormányellenes iratok” a rendőrség kezébe kerül ion ek. Hafner ezeket később átadta a Magyar Tudományos Akadémiának. így neki köszönhető a költő hagyatékának megmentése. Tudnak erről a mai linziek is és nemcsak a múzeum és a városi kulturális osztály Igazgatója, hanem az egyszerű polgárok is. Mert hiszen Batsányi megismertetéséről gondolkodott a bécsi és főleg a linzi rádió. A leleplezést követő napon szinte valameny- ny! osztrák űiság megemlékezett az ünnepségről. A TARTOMÁNYI főváros Linz. most már egy űi emlék táblával gazdagabb. Ml pedig büszkén olvadtuk a német sző végű emléktábla, magyar sorait. „A jelen lehet irigy és hálátlan, de a jövő igazságos lesz.” A sokat szenvedett költőnek most már nemcsak szülőhazája, hanem az osztrák nép is igazságot szolgáltatott. Zákonyi Ferenc Forgács Hann Erzsébet: Szomorúság (márvány) Forgács Hann Erzsébet: Fél akt (gipsz) A. VOZNYESZENSZKIJ Sztriptíz Reiü ,,i A táncosnő vetkőzik. Bolondító! Mi ez?... Sírok vagy szemembe vág a fényszóró? Rántja a sálat, a bizsut, a stólát, Tépi, mint narancsról bántják a héját. Madár szemében valami furcsa bű, Táncol sztriptízt — és mégis szomorú'1 Rcmítő tánc ez ... Füttyök, tar koponyák. Mámoros szarnék, ront vé’íelt piócák Itt egv rőtfejű bámul — pulykatojás Ez meg reszket — pattogó gőzkabiné Nézd a poloskát! Őrület ez arcon. Apokalipszisként bőg a szaxofon. Atkozom tágult mértéked. Mindenség A hídiáidon villogó neonfényt Atkozott vagy. és mégis oly varázs. Az asszony is, ad zs essz is. ,> v onagi ás . „Ön Amerika? — kérdem, mint bolond. Mellém telepszik. Már cigarettát sodort. „Kisfiam, — búgja — micsoda akcentus! Rendeljen... Jó lesz abszint vagy hűbérin« Ford.: Szelepcsényi Edit LOVÄSZ PÄL: arra Feltör az űrbe le a gyökere, ezüsthangon szól rezgő éneke. Ali a világban, körötte magány, napsugárszalag leng a homlokán őszkor palástjai leteregeti, meztelen lelkét csillag öleli. SÍK MIHÁLY: E rdő-csárda néven szerepelt hivatalosan. — Bár többen nevezték ■ egy másik leírhatatlan nevén. Az erdő szélén állott, széles, oszlopos tornáca. Előtte tágas kerthelyisége dús növényzetű lankára nézett le, mag távolabbi szelíd-hajlású dombsorra. Nemcsak nyaranta, de télen is akadt közönsége környékbeliekből a csárdának, híres, jó konyhája és bora miatt. Amikor az állam vette kezelésbe, sikerült a csárdásnak megmaradnia ott kiszolgálóként. 'A fia lett a főnöke. Ez szakácsnéjának törvényesített gyerelce volt és jól érteti konyhához, italhoz. A vidéknek minden verebe n csárda vendégeinek számított. A vendégek nagy-általában szeretik ezeket a csipo- gó. szemtelen kis madarakat. Hullajtották nekik a morzsát bőven. Tűrték, hoav az asztalok alatt, a lábuk . körül nyüzsögjenek. A csárda személtet étöl nini god tan élhettek a verebek. De hát a veszedelmet a csárdának két vanv macskáin jelentette, minden szárnyas hadra. A macskákat pedig ■nem nélkülözhette a csárda. Nyáron a teméntelen pocok, egér. az erdő körül könvvű- s-r őrrel gondoskodik a megélhetéséről., ám ahogy beköszönt a hideg, akkor a csá-dá nak minden éléstárába kelo- pakodnak a: rágcsálók. Egyedül a maesitAk testőrsége vételem ellenük Mái lehet-e akJtor nyaranta Tersctnszky J. Jenő: A CSARDA CSODÁJA meg nem bocsátani a cicusok- nak, ha itt-ott elkapnak egy- egy verebet? Szabad-e letörni vadászó kedvüket? A macskák alattomosan ott leselkednek a kerthelyiségnek minden zugában és fenyegették a verébhadat. Természetesen csupán a földön. Ezt hangsúlyozni kell itten! Mert a történet savát-borsát ez rejti magában. Ügy a kiszolgálóknak, mint a vendégeknek feltűnt, hogy egy kistermetű verébtojó egy magában tartózkodik ott a kerítés egyik lécének a hegyén. Soha le nem rüpiil a földre! Ha a kerítésről leröpül, akkor csakis olyan asztal tetejére száll le, amelyet a ven- gég otthagyott. De ezt aztán gyorsan hajtja végre és föltétien ésszerűen. Neki esik az asztal morzsáinak, vagy ha van, aklcor az ételmaradékjának is. Alaposan helakmározik és a kővetkező percben már újra a kerítés léce hegyén ül! A kiszolgáló soha ott nem éri őt az asztalon, ha leszedni jön és rendbehozni aztán a terítéket. Amikor legelső ízben vették észre ezt, irtó kacagásra fakadtak! A fiatal vezető azt » mondja: — Halljátok ez a veréb valami előkelő nagysága a többi között. Nem vegyül a többi közé és csak terített asztalról eszik! Földről nem! A vendégek is kacagtak és ezzel rá is ragadt a kis veréb- tojóra a Nagysága név. A vendégek fogadásokat kötöttek rá, hogy megtréfálják a Nagyságát. Tegyük! Néhány tagú társaság kiürítette asztalát. A Nagysága máris röpült oda. De hát a társaságnak egyik tagja készakarva piszmogott még a terítékével a széken. A Nagyságát az nem zavarta. Rögtön táplálkozásnak eredt a visszamaradt ven déggel szemben az asztalon. Akkor a vendég az ételmaradékot feléje tolta az asztalon. , Erre a Nagysága fölröppeni egy szék támlájára. De onnan nem szállott tova! Nem zavarta őt, hogy mindenki mulat rajta és a kísérletező vendég mérgelődik. Mivel egy liter borba fogadott, hogy a Nagysága nem mer az asztalra röpülni, ha ott ül valaki. De hát bátor kis verébtojónk, amikor a vendég föl- Mt ültéből, már tu a«Mai tetején szemerkélt. Sőt a fölajánlott ételmaradékból is pá- kosztoskodott, még nagyobb vihajgást indítva meg a kerthelyiségben. A Nagysága látogatásait egy darabig nélkülözte az Erdőcsárda. Alighanem tojásain ült. Körülbelül ugyanezzel az idővel esett egybe az, hogy a csárda egyik cicája több kis cicuskának adott életet. Dekát ezekből mindössze egyet hagytak meg. Egy nap. kora reggel, még mindössze egy emberpár ült le a kerthelyiségben. Reggelit kértek. A kiszolgáló, mint a csárda különlegességét, valami piskóta remeklést ajánlott nekik. Kihozatták vele. Egy hosszú tálon rakta eléjük az asztal közepére a két adag- nyi csemegét. 4 Nagysága ugyanakkor szállott a kerítésre. A férfi előzőleg így szólt a nőhöz: — Látom, fiacskám, neked ízlik ez a gezemíce. Edd meg az én részemet is. Én inkább egy kupica kisüstit iszom és egy sós kifit fogyasztok hozzá! — Én sem tudok megenni két adagot! — válaszolta a nő: — De már látom, van aki segítsen bennünket. Megjelent « Nagysága. Fölkelünk is odébb ülünk egy asztallal innen! — Jó! Lássuk! Alig keltek föl, a Nagysága máris az elhagyott asztalon termett. Egyikük a széket oda támasztotta az asztalhoz, a támlájával. Nevetve figyelték a közelből a Nagysága viselkedéséi. Neki aztán ízlett a csemege. Hanem egyszerre újabb esemény figyeltette őket magára. Az odatámasztott székre keserves kínnal fölkapaszkodott egy kis cica-kölyök. Onnan még keservesebb erőlködéssel, már az asztal szélén kapaszkodott az abroszba. Akkor észrevette a Nagyságát. Meglepetten meredt rá! A Nagysága félelmetlen szemlélte a kismacskát. Majd. akárcsak meghívná őt is lakomára, átröppent a hosszú tálnak a másik végébe és ott falatozott tovább. Erre a kis cica is megmozdult. Odament a fáihoz. — Macskaszokás szerint előbb beleszagolt, aztán mohón za- bilni kezdte a tésztát, a Nagy Sárával kettesben. Ez valami szívet-bűvölő látványt nyújtott. A halálos ellenség kicsinye a vendége a madárnak! A szomszéd asztalnál hangosan vigadtak a jelenetem De. kijött a szolgáló. A Nagysága tüstént tovarön pent őrhelyére a kerítésre: — Héjj te kis disznó! - vette észre a kis cicát a kiszolgáló: — Már n- asztalon akares étkezni te it7 Ueffrooaätm a las-maetke nyakbőrét és gyöngéden « földre rakta őt. Két-három hónap múlva, még tartott a szép idő. A Nagysága változatlanul folytatta előző életét. Néha töb- bed-magával szállott a kerítésre. Alighanem családjával. De ezek közül egy sem hallgatott anyjára. Mihelyt észrevették, hogy a földön is lehet élelmet szerezni maguknak, mohón lecsaptak rá... A kismacskából jól fejlett nagy macska lett már. 0 is vadászott verebekre és akármilyen hozzáférhető madárra. Egy nap a Nagysága leszállóit őrhelyéről egyik kiürülő asztalra. De óvatosságból előbb egy ott hagyott szék karfájára röppent. Onnan aztán az asztalra. Egyidejűleg a macska a föld ről egy szökkenéssel ugyanannak a széknek az ülőkéjére ugrott. Nyílván a szék karján látott madár miatt. A Nagysága már lakmáro- zott az asztal másik végén. A macska támadásra készen az asztalra szökkent a székről. Ha rögtön a kis verébre ugrik, vége annak! De a macska hirtelen meggondolta, Kicsit tétovázva szagolgatni kezdte a asztalon ma radt hulladékot és majszolni kezdte, épp úgy, mint az asztal ellenkező végén a Nagymr'M, ez ivott az, amit a ▼ dárda megcsodált 4 rmacskából lati n,ítpi macska nem feledte el a Nagysága vendéglátását. Más mi magyarázata lett volna / 'DéLi freskó itt a pusztán a földek asztalát a Tél fagy-kendővel terítette meg. Rá morzsát szór a fény hűvös varázsa Fölötte mint füst pár felhő lebeg. Az ágakon dérré kövül a pára. Megcsikord.ul a rideg táj felett a szürke ég forró üvegbúrája. Magukba zárják itt az emberek létük kincsét, mint hőtakart barázda. Némán őrzik, akár titkát a tárna, a Tél halott csendjén az életet. Komolyan ülnek. Zord füstöt pipázva S a suhanó Nyár fényes hattyúszárny* álmaikban feléjük integet.
