Dunántúli Napló, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-01 / 256. szám
r NOVEMBER L MUPló 5 Biztos kézbe a volánt! A fűm, a sajtó és a rádió rendszeresen foglalkozik a baleseti helyzet alakulásával, szakemberek ankétokon, gyűléseken vitatják, mit lehetne még tenni a balesetek megelőzése érdekében. A megelőzés egyik legfontosabb feltétele, hogy a gépjármű vezetők alaposan ismerjék és alkalmazzák a közlekedési szabályokat. Megkértük lAtványi Tibort, a KPM Pécsi Autóközlekedési Tanintézetének vezetőjét, mondja el. mit tesznek annak érdekében, hogy a volán biztos kézbe kerüljön? — Az oktatás színvonalának Javítása érdekében a KRESZ előadókat és gyakorlati oktatókat magas szintű KRESZ- vizsgára köteleztük. Tízzel emeltük a KRESZ-órák számát, s így van idő, hogy konzultációkon, ismétlés során mindent tisztázzunk, ne hagyjunk bizonytalanságot a hallgatókban. Szemléltetőbbé tettük az elméleti oktatást. Vastáblát szereztünk be, amelynek bármely pontjára könnyen f«illeszthetők a mágnesezett kisautók. Ezek segítségével mutatjuk be a kritikus közlekedési eseteket. Rendszeressé tettük a műszaki és közlekedésrendészeti kisfitmek vetítését. — Tanfolyamaikon hány Gépkocsivezetőt képeznek évente? — Négyszáz hivatásos és háromszáz nem hivatásos gépkocsivezető kap nálunk évente jogosítványt. Az új módszerek, a felemelt óraszám stb. eredményeként a tanfolyamot végzettek között minimális a bukási százalék. Akik nem végeztek tanfolyamot, sokan sajnos élég könnyelműen, készületlenül jönnek vizsgázni. A tan folyamot nem végzett minden 100 motoros közül átlagosan 42 nem felel meg valamilyen tantárgyból a vizsgákon. Személygépkocsi vezetők közül 100-ból 22-en buktak meg az első vizsgán. Az idén 25-en voltak, akik a harmadszori pótvizsgán sem feleltek meg és ezért csak egy év eltelte után jelentkezhetnek ismét a vizsgabizottság előtt. Bizonytalan tudásra nem adhatunk jogosítványt a leendő vezető saját érdekében, hiszen ebben az évben már 40 halálos. 250 súlyos és 100 könnyebb sérülést okozó közúti baleset történt megyénkben. A balesetek által okozott kár megközelíti a kétmillió forintot. •— Milyen eredménnyel iárt az oktatás és a vizsgáztatás megszigorításaf — Az általunk képzett gép- járművezetők az elmúlt két évben lényeges balesetet nem akoztak. Természetesen a vizsgáztatás módszerének megváltoztatásával tovább szeretnénk javítani a leendő gépjárművezetők felkészültségét. Mivel a legtöbb balesetet a motorkerékpárosok okozzák, nagyobb figyelmet kell rájuk fordítanunk. Eddig a motorosok egy lezárt útszakaszon, optimális forgalommentes területen vizsgáztak. Szeretnénk a jövőben minden vizsgáztatót startszámmal ellátni, és a vizsgabiztosok végigkísérve a városon döntik el, hogy tud-e az illető motorozni, szabályosan közlekedett-e a közúti forgalomban. Jobban lemérhető az igazi tudás, ha a vizsgázó a szemléltető kisautók segítségével maga mutatja be a tanult közlekedésrendészeti szabályokat. 1964-ben szeretnénk előtérbe helyezni a középfokú tanfolyamokat, mert végső soron ezzel nyernek szakmunkás képesítést a gépjárművezetők. Jelenleg Komlón és a 12-es AKÖV-nél nyolcvan hallgatóval működik középfokú tanfolyam. “ Az új gépjárművezetők megfelelő képzése mellett. milyen sürgős intézkedéseket kell tenni a balesetek megelőzése érdekében? — Akik 6—10 éve vagy annál régebbi időpontban szerezték jogosítványukat, feltűnően sok balesetet okoznak. A régi gépjárművezetők egy része elfelejtette a tanultakat, és az új KRESZ ismeretét sem követelik meg kellő szigorral a vállalatoknál. A középfokú tanfolyamok elvégeztetése sok segítséget jelent majd. Még nem megoldott azonban a magánautósok és a lakosság KRESZ oktatása, amit megfelelő propaganda anyaggal is segíteni kell. Az iskolákban bevezetett közlekedési foglalkozás és az úttörő rendőrségek szervezésének eredményeként remélhetőleg csökken a gyermek balesetek száma. A baleseti statisztika javulásának elengedhetetlen feltétele, hogy a közlekedéshez megfelelő körülményeket biztosítsanak, hogy a jelzőtáblák elhelyezéséről. karbantartásáról, kivilágításról stb. állandóan és megfelelően gondoskodjanak az illetékesek. Wesztl Márta Munkásakadémia a Pécsi Bőrgyárban Kit előadássorozat indult a Pécsi Bőrgyár Művelődési Otthonában. Az egyik csoport tagjai közgazdasági előadásokat hallgatnak kéthetenként ismétlődő órák keretében, a másik csoport pedig a társadalomtudomány ismérveit sajátítja el ugyancsak hasonló időközökben. Az elméit évben mintegy 150 hallgatója volt a Munkás- akadémia előadásainak, most, az 1963—1964-es évadban ez a szám kétszázhetvenre emelkedett. A TIT-tel kötött szerződés alapján neves szakelőadók ismertetik a hallgatókkal a KGST jelentőségét, egy másik előadás keretében a műszaki fejlesztés, továbbá a bérrendszer és az árpolitika alapelveit. A társadalomtudományi előadássorozat révén a hallgatók megismerik szocialista társadalmunk eddigi történetét, majd egy másik előadássorozat lehetőséget nyújt arra, j hogy a hallgatók bizonyos tájékozottságra tegyenek szert az irodalom-, zene-, film- és színházművésze* jelenlegi problémáiról. Az előadásokat úgy szervezték meg, hogy a három műszálon. osztott hallgatók — a megismételt órákon — résztve- hessenek. Érdemes megjegyezni, hogy a Munkásakadémia tagságának kilencven százaléka fizikai dolgozó. Tinódi Anna kérése NEHÉZ a hivatásos hely- történeti kutatók dolga, de még nehezebb az „alkalmi” kutatóé. Hiszen a hivatásos történész nem egyszer éveken, sőt évtizedeken át ügyködhet egy-egy történeti részletkérdés felderítésén, amíg a magamfajta' „kutatónak” ugyancsak szerény időtöredék alatt kell eredményt produkálnia. Summa summárum, három egész nanot kaptam annak felderítésére, hogy a pécsi Ürögi úton lakó Farkas Jó- zsefné. született Tinódi Anna vindikálhat-e jogot arra, hogy egyenes leszármazottja vagy sem hazánk utolsó, de annál hírnevesebb „Igricinek”, Tinódi Lantos Sebestvénnek. A „nagy” kérdéshez méltóan már a nyomravezetés sem volt mindennapos. Egy idős férfi hívta fel a figyelmemet egy még idősebb gesztenyesütő nénikére és egy Kossuth Lajos utcai házszámra. Először a nénikét kerestem fel. aki igen „értékes” útbaigazítást adott: — Kossuth Lajos utca 72. Az udvarban balkézfelől a második ajtón találja a névtábláját az öregemnek. Tinódi István. Ha nem találja ott-, hon, akkor valamelyik kocsmában kersse. Ezt csak azért mondom, mert tegnap kapta meg a nyugdíját. — És legyintett is, sóhajtott is rá egyet, jelezve a helyzet vigasztalanságát. Ám régi dolog az, hogy nincs olyan bánat, amelyben ne leledzene némi vigasz is, mert én a magam részéről biztató jelnek véltem a néniké lemondó gesztusát. S amikor hálálkodva elköszönA taxiállomáson (Szokolai felv.) Piroska miatt. Vem néni is eljött, a személyzetis, akit nagyon szerettünk, meg a lányok is szétszóródtak egy év alatt. A férjem idegei is a Nagy Piroska miatt... — És?-— Azután jött az árvíz.8. — És? — Egyáltalában nem szeretek tanulni, pedig tudom, hogy kellett volna. Inkább három napig a határban dolgozom, mint egy nap tanulok ... L assan és tervszerűtlenül húzódott vissza, mint ár után a víz, de nem a régi mederbe. A holtágba. Először a gazdaságtól vált meg, azután ezzel együtt a magasabb- rendű, a szervezett munkától, legkésőbb a közélettől. 1958-ig volt országgyűlési képviselő, addig rendszeresen résztvett, egy kicsit kötelességtudóan az országgyűléseken, de sohase kért szót. Miért? Azt mondja: volt aki beszélt helyette. Bizonytalan volt. Mindig érezte a nagy hátrányokat, mint egy nagyon távoli rokon. A párt és a tanács helyi vezetői háromszor is felkészítették, megszövegezték a felszólalását, ő nagyjából meg is tanulta, vagy csak azt hitte, hogy megtanulta, de amikor ott fenn szót kellett volna kérni az elnöktől: cserbenhagy ta a bátorsága. Az 1958-as választások előtt már nem vetnék fel » képviselőjelöltek Mse tájára. Megértette, és azt MGzern — ekkor értette meg a feszes, vagy inkább feszítő bizonytalanságokat .is A visszahúzódása azóta teljes. Itt ól Mohács-szigeten, Felső-Kan- dán, és ami jön, közömbösen, egykedvűen tudomásul veszi. — A termelőszövetkezet? Egy kicsit megrebben, bizonytalanul vállat von. — Néha bejárok hozzájuk dolgozni, de nem vágyóik tag. — Miért? — Amikor jöttek a szervezők, csak beszóltak: van földjük? Nincs. Köszöntek és elmentek. Én ugyan nem megyek utánuk. A férjem mindenesetre pártoló tag. Én meg többnyire kertészkedem otthon, meg piacolok... Piacol. Teheneket őriz a hideg fák között — A tsz vezetői nem voltak * még magánál, hogy járjon rendszeresen dolgozni a közösbe? — Nem. — Tudják, hogy maga tíz éve az ország első gyapotmun- kásnője volt? — Gondolom. — És ha hívják a tsz-be? A tehenek után néz, vár, időnként megrántja a vállát. — Én szeretek dolgozni, csak tanulni nem. — Azt mondják, jövőre itt lesz a közelben a tsz kerté- ssssto. Hosszú idő után először rebben meg valami a szemében, gyors, ideges rebbenés. — Itt lesz?... — kérdezi csendesen, kevés nosztalgiával. — Az jó. Szedetek kertészkedni, csak értelme legyen, igaz?.., — Persze. — Ott a gazdaságban kijött a brigádvezető és azt mondta: lányok, ezt megcsináljátok, akkor ennyit meg ennyit kaptok érte. Gyapotszedés idején egy dekádban ezerötszáz forintot is megkerestem. Meg szervezettség volt. Talán, ha a kertészet itt megalakul, akkor lehet, hogy megint ... Vannak, akik azt hiszik talán, hogy azokat a kitüntetéseket nem egész pontosan érdemeltem meg, pedig mondom magának ... mondom, hogy négyezer kiló gyapot.?. E léggé bonyolult ügy ez, tudom. Belső ügy. A gyapotkorszakban a munkájával méltán megérdemelt kitüntetéseket a szekrényben őrzi. Lehet, hogy tényleg csak akkor nézi meg, amikor a szekrényben rámol? Lehet. Mindenesetre az idézett okiratokat a felsőkandad előszobában láttam. A falon, bekeretezve. Egy vállalkozó szellemű ember regényt írt róla. Persze, hogy elhamarkodta. Több mint öt évig országgyűlési képviselő voit, est sen ő hamarkodja el. A látványszempontok eléggé meggondolatlanul és pillanatok alatt a magasba emelték. Többek között neki sem volt ejtőernyője. Húsz-huszonkét éves volt, amikor megismerte a gazdaságilag magaisabbrendűt, a szervezett munkát. A pontosságot, amiben mindennek meghatározott helye és értelme van. Bizalmatlanul nézte és nézi a tsz kezdeti bizonytalanságait, nem vállalta ezeket a bizonytalanságokat, inkább még messzebb távolodott, de valami maradt benne a gyapotföldek akkori munkaromantikájából. Lehet, hogy ez most már csak a nosztalgia és ez a hidegség. Pavkovlcs Katalin nem aktív egyéniségű ember, szüksége van a keretekre és egy fontos, szervezett közegre. Mert az a négyezer kiló gyapot... A külső tényeket eléggé könnyű összegezni, ismerjük a gyapotkorszak látványosságait, pontatlanságait, de a belső összefüggések sokkal bonyolultabbak. Az újságíró könnyen ráfizethet a jóslásokra. S én csak azt látom, hogy leereszkedik a fehér parti köd meg a sötétség, és ő elindul, lassan maga előtt tereli a teheneket. És nagyon hidegek a fák. Lehet, hogy egy emberben mínusz százötven Celsiusnál is hidegebb van ... Thlcfy Árpád tem tőle, egyre izgatottabban konstatáltam hirtelen támadt kutatóösztönöm tárulkozásait. Így okoskodtam: Ha Tinódi Sebestyén azért kapta ráadásnak a „Lantos” nevet, mert neki tulajdonítják a magyar műzene megteremtését, akkor jó nyomon vagyok. Jó nyomon, mert azt is biztos forrásból tudom, hogy e kései Tinódi is sűrűn járja a mai „históriás énekek” végvárait. Talán el is hagyhattam volna a mai „végvárak” idézőjeles körülsáncolását, hiszen valóban végvárak. Azok, mert ki ne tudná, hogy írásos rendelet tiltja a mai „végvári vitézek” hangos dalnokosko- dását, *s aki mégis megszegi a rendet, előbb-utóbb a pincérrel vagy a rendőrséggel gyűlik meg a baja. Nos, ahogy hírlik, az én Tinódim a mai nap is híven őrzi a dalnoki hagyományokat, ami következésképp arra vall, hogy a vér nem válik vízzé. Tehát ő az én emberem. Ilyen következtetések birtokában kopogtam be hozzá egy „szünnapos” reggelen. Nem lepődött meg, valahonnan megtudta, hogy utána kutatok. Pokrócokba göngyöl- getve feküdt az ágyán, és kissé morózusan, de nem udvariatlanul eligazgatott. — Jó helyen jár, de én éppen gyengélkedem, — bizonygatta hideglelősen. — De ha felkeresi Annuskát, a nővéremet, az elmond mindent. A Lajkó csárdánál kell le- szállni a buszról, onnan talán száz lépésre lakik a Csurgó dűlőben. MIÉRT szaporítsam a szót, az első busszal hanyat-hom- lok meg sem álltam a Lajkó csárdáig. Annuska nénit a szőlejében találtam. Mintha törököt kaszabolt volna, úgy vágta, hányta kapájával az agyagos földet. Szüret után lévén alighanem fináncnak nézhetett, mert a bemutatkozás után is gondosan ügyelt arra, hogy ne kerüljek bévül a présházajtón. Azt mondta: — Szépen süt a nap, minek ilyenkor árnyékba ülni, — és már porolta is lefele a sütkérező • padkát. Hanem amikor felfogta a szándékomat, azt sem tudta, hova le» gyen örömében. Különben pontosan úgy kezdte ő is, mint a testvéröccse, csak emelkedettebb hangsúllyal. — Jó helyen jár fiam, de mennyire jó helyen. És nem is maga az első kutató ebben az ügyben. A „kutató” jólesett, de annál jobban megijesztett a másik szó. Azt akarja mondani, hogy megelőztek? — Meg ám fiam, de mikor? — Ezelőtt hetven éve, és nem is itt, hanem még Kisasz- szonyfán. Én még kislány voltam, amikor a tanítónk, a drága jó Miltényi egyszer felkeresett bennünket, és sokféle füzetet, írást mutogatott az öregjeimnek. Mintha most is hallanám, amikor azt mondta: — Meglátják, bebizonyítom én még, hogy maguk vérrokonok a Lantos Tinódival. Dehát nyolcvankilenc éves volt szegény, nem sokáig bizonyíthatta. Az örvendetes újabb nyomot mégis hamar betakarta a csalódásom, amikor elkértem Annus néni személyazonosságiját. Háromszor is elolvastam, de ott csak az volt: Farkas J.-né, született Tinór- di Anna. Tinórdi?! Hát akkor ... — Jaj, arra ne adjon semmit fiam. Aztán amikor tovább is látta rajtam a kételkedést, előállt a legmeghökkentőbb bizonyítékkal: — Mondja, látta már maga Pesten a Tinódi szobrát? — Láttam, láttam, de mit segít ez rajtunk. Erre Annus néni lekapta fejéről a kendőt és egy indulatos mozdulattal hátrasimította a haját:. — Hátha látta Tinódit, akkor jól nézzen meg engem is. Ez a homlok az övé. Ezt már többen is mondták. Csak néztem egy darabig a homlokát, a homlokába visz- szahulló szép ezüstsziporkás haját és minek is tagadjam, kistáján majdnem megcsókoltam a képét ezért az elszánt bizonyigatásért. Menjen e] Kisasszonyiára, — kérlelt. — Tudakolja meg a plébániáin is a származásunkat. Nem szeretnék meghalni addig, amíg nem tudok bizonyosat... KEDVES Annus néni. Ezúton közlöm magával, hogy hűségesen eljártam az ügy érdekében. Nemcsak a kisasz- szonyfai, hanem a pécsi Ágoston téri plébániák matricutóiban is nyomra találtam. Mind a kettőben ott szerepeit a Tinódi név. Az egyikben Tinódi András, a másikban Tinódi István és azt is közölhetem, hogy a szabadságharcig visszaiapozva Annus néni egyenes leszármazottja az anyakönyvekben található Ti- nódiaknak. Aztán a Pécsi Levéltárban is utánanéztem a do lógnak. Perszie, amit ott találtam, az már kevésbé az én érdemem. Egykori helytörténeti kutatónk Németh Béla kézirataiból böngésztem ki a következőket: Igaz, hogy Bihar megyében is, Fejér megyében is magukénak vallják a kutatók Tinódit, de a bizonyítókok mind arra vallanak, hogy Lantos Se. bestyén baranyai illetőségű, Mindenek közül a leghitelesebb bizonyítékunk az, hogy az utolsó magyar lantos Szigetváréit Török Bálint udvarában élt. Tudomás szerint annak íródeákja, vagy gyermekeinek nevelője volt. Annyi bizonyos, hogy Tinódii Török Bálint fogságba eséséig Szigetváron tartózkodott. Aztán az is bizonyos, — írja Németh Béla, — hogy Tinódi sohasem említi verseiben, sem Fejér megyét, sem Bihart, de annál színesebben, dalosabban a baranyai tájakat, amelyeket a versek tanúsága szerint jól ismert. Azt is megemlíti a kutató, hogy Szigetvár vidékén, Mozs- gó környékén egy Tinód nevű helységre XIV. századbeli okiratok utalnak, s a Monument ta Vaticana már 1332—35-ben feljegyzett itt egy Simód, vagy Tinód nevű községet. Az Országos Levéltárban is őriznek egy 1542-es összeírást, ami szerint Mozsgón a lakosság bírója egy Tinódi Péter, nevű férfiú volt. Hát eddig jutottam el kedves Annus néni, és meg kell mondanom, hogy Kisasszonyfán akadtam el a Tinódi családfával. Pedig a helyi plébános igazán mindent elkövetett, hogy újabb nyomokra leljünk. Sajnos egyelőre azon akadt el a további nyomkeresés, hogy Annus néni nagyapjának Tinódi Andrásnak 'csak a születési esketési évét jegyezte fel az egykori plébános. Ha a kisasszonyfái matri- culába annak idején bejegyezték volna Tinódi András születési helyét, akikor ez a riport is másként alakult volna. MÉGIS azt mondom, nincs veszve minden Annus néni. Élnek a megyénkben ma is helytörténeti kutatók, akik , mindenképpen hozzáértőbbek a magamfajta „maszek” kutatónál. Mit lehessen tudni, hátha felfigyelnek e .szerény kis riportra. S ha így lesz, ígérem, . hogy én vezetem el őket abba a Csurgó dűlői kicsiny szőlőskertbe, ahol Annus néni télire takargatja a tőkéket., s ahol olyan nagyon szeretne vVi'7! kapni erre az igen nehéz kérdésre. Pálinkás György
