Dunántúli Napló, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-01 / 256. szám

é IKAPE.Ö 1963. NOVEMBER L. Fellángoltak az ellentétek az „agy vei ©lopás44 körül London: Fellángoltak az Anglia és az Egyesült Álla­mok között régóta parázsló el­lentétek az amerikaialt által űzött „agyvelőlopás” miatt. Tudniillik amerikai cégek — és állami szervek is — Anglia ban nagy költséggel kiképzett és égetően szükséges tudóso­kat és műszaki szaktekintélye­ket mammutfizetésekkel (gyafc ran az angliai fizetések há­romszorosával) és ragyogó kutatási lehetőségekkel az Egyesült Államokba csábítják. Egy angol hivatalos szervezet — a tudománypolitikai ta­nácsadó bizottság — jelentésé­ben kimutatja, hogy Anglia képtelen versenyezni az ame­rikai „aigyvelőrablók” példát­lan bőkezűségével és bele kell törődnie abba, hogy egyes kutatási ágakban — főként a v"-gűrk utatás és atomfizi ka dolgában — kénytelen az Egye sült Államok mögé szorulni. Ezért tanácsolja a jelentés, hogy Anglia erőforrásait fő­ként a gazdasági haladásit elő­mozdító tudományágakra össz­pontosítsa, például a kohá­szati és elektronikus kutatás­ra, vegyészeire, alkalmazott élettanra és hasonlókra. Eze­ken a területeken a szakér­tőik fizetésének felemelésével, nagyobb ösztöndíjaikkal, új és jól fizetett tanári és kutató állásokkal és javított labora­tóriumi berendezésekkel kel­lene felvenni a harcot az Egyesült Államokkal. Kiéleződtek az ellentétek az ausztráliai légihaderő’ repülő- góprendelése körül is. Auszt­rália az angol TSR—2 min­tájú bombázógép helyett az amerikai gépet választot­ta. Az angol sajtó Sir Robert Menzies ausztráliai miniszter­elnök mosakodó magyarázatát élesen visszautasítja. Konzer­vatív lapok valótlanságnak bélyegzik többek közt azt az állítását, hogy az amerikai gé­pet korábban fogják szállítani, mint az angolt. KORMÁNYÁTALAKÍTÁS JORDÁNIÁBAN Az AFP közlése szarint csü­törtökön este Jordániában ki­rályi rendeletben adták tud- tul a kormány átszervezését. A kormányátalakítás négy mi­niszteri tárcát érint. A mi­niszterelnöki poszton megma­rad Serif Husszein Ben Nasz- szer. Az új miniszterek: An- tun Atallah (külügy), Abdul Rahim Sarif (nemzetgazdasági) Abdul Madzsid Murtada (köz­lekedésügy) és Basiir Szabbagh (közoktatásügy). Az új szenátus elnökévé Szaid El Muftit nevezték ki. Qobi István távirata Ben Bellához Dobi István, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üdvö­zölte Ahmed Ben Bellát, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság elnökét az Algériai Nemzeti Felszabadító Háború kezdetének 9. évfor­dulója alkalmából. Munbástün tét esek Dél-Khodésiában ü kolumbiai Kommunista Párt plénuma Bogota (TASZSZ). Bogo­tában megtartotta 29. plénu- tr.i.t a Kolumbiai Kommunis­ta Párt Központi Bizottsága. Az ülés résztvevői a követke- :■ ' erdősekkel foglalkoztak: a r nzetközi kommunista moz­imban mutatkozó nézetei­nek, a kolumbiai politikai 1 ilyzet — ezen belül a demok­ratikus és forradalmi mozga­lom lehetőségei — és a párt- ég kérdései. " A plénumon határozatot hoz tp’t a párttagok ideológiai kép­zéséről és a párt sorainak meg­erősítéséről. Heves munkástünteiések, sztrájkok robbantak ki a dél- rhodesiai Bulawayóban, miu­tán megújították a bírósági eljáráson emelt vádat Joshua Nkomo, a Dél-Rhodesiai Füg­getlenségi Mozgalom vezetője ellen. Nkomot annak érdeké­ben, hogy kikapcsolják a poli­tikai életből, a hatóságok „rendzavarás” vádjával bíró­ság elé állítottak. Üjabb eljá­rást indítottak ellene, ezúttal azon az alapon, hogy „felfor­gató nyilatkozatot” tett közzé. A „felforgató nyilatkozat” nem volt más, mint levél az igaz­ságügyminiszterhez, amelyben a fajüldöző kormányt Nkomo „náci, fasiszta típusú rendszer” fenntartásával vádolta. A dél-rhodesiai nacionalista vezető ellen indított eljárás, amikor Nkomot újabb kihall­gatásra kísérték, igen heves tö- megíelháborodásit váltott ki. A bíróság épülete előtt több mint ezer főnyi tüntető’tömeg gyűlt össze. A rendőrség könnygáz- ’gránáto.kkal, gumibottal tá­madt az afrikaiakra, több em­bert súlyosan megsebesített, s egyes jelentések szerint két tüntető meg is halt. Huszonöt embert a rendőrség letartózta­tott. Eközben Bulawayo ipar­negyedében tiltakozó sztrájkok kezdődtek. LEGENDE: Október 24 én este a kis nyugatnémet bá­nyászfaluban átszakadt az ércmosásra használt víztároló gátja és mintegy ötszázezer köbméter víz zúdult a tár­nába. Az elöntött tárnából mindössze hét bányászt sike­rült élve kimenieni, 43 bá­nyász megmentésére nincs remény. Október 25-én hét bányászt mentettek ki az el­öntött bányából. A képen: az egyik megmentett bányász a hordágyon. Film Film Film otz űvd'éq és a tízparancsolat I Minisztertanács ülése Megtalálták a Töp!itzi-tó áldozatának holttestét | előtt a tóba, hogy az ott el- ; rejtett SS-dokumentumok és értékek után kutasson. Ö volt egyébként a hírhedtté vált tó­ban 1945 óta folytatott „ma­gánkutatások” tizennyolcadik halálos áldozata. Osztrák saj- tóvélemónyek szerint ez a nagy feltűnést keltett szeren­csétlenség indította az osztrák ; hatóságokat végre is arra, : j hogy megfelelő technikai be- | rendezések segítségével, ál­lami felügyelet alatt kísérel- | jék megoldani a „Töplitzi-tó i rejtélyét”. A kormány tájékoztatási hi­vatala közli: A Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyet­tese beszámolt a KGST Vég­rehajtó Bizottságának Moszk­vában tartott üléséről. A kor­mány a beszámolót jóváha­gyólag tudomásul vette. A Minisztertanács megtár­gyalta és elfogadta a földmű­velésügyi miniszter tájékozta­tóját az őszi mezőgazdasági munkák menetéről. A kenyér­gabona vetését október végé­re a tervnek megfelelően or­szágosan befejezték a korábbi esztendőkhöz képest jobb mi­nőségben. A kormány szorgos és ered­ményes munkájukért elisme­rését fejezte ki a mezőgazda- sági üzemek, valamint a me­zőgazdasági munkát segítő vál­lalatok és irányító szervek dolgozóinak. A kormány meg­állapította: a mezőgazdaság­ban további nagyon fontos és sürgető feladatok vannak. Fel­hívja a mezőgazdaság dolgo­zóit, hogy a kedvező időjárás kihasználásával is gyorsítsák meg és gondos munkával mi­UJ, IDÉNYRE JÜRUMT EGÉSZ ÉVBEN KÉSZRUMI Pályizaü felhívás A Belügyminisztérium Or­szágos Rendőrfőkapitánysága pályázatot hirdet felvételre a rendőrség közrendvédelmi és közlekedésrendészeti szakterü­leteinek személyi állományá­ba. Jelentkezhetnek: magyar állampolgárságú 23. életévüket betöltött, de 35 évnél nem idősebb olyan férfiak, akik katonai szolgálati idejüket le­töltölték és élethivatásul vá­lasztják a rendőri szolgálatot. A jelentkezőknek érettségi, de legalább 8 általános isko­lai végzettséggel kell rendel- kczniök. Előnyben részesülnek azok, akiknek gépjárműveze­tői igazolványuk van, autó- közlekedési technikumot vé­geztek, vagy a közlekedéssel összefüggő munkaterületen hosszabb gyakorlatot szerez­tek. A felvételt kérelmezni kell és csatolni az iskolai vég­zettséget, a szakképzettséget, illetve a szakmai gyakorlatot igazoló okmányokat és az ön­életrajzot. Jelentkezni lehet a megyei (budapesti) rendőfőkapitány- ságok személyzeti osztályán, valamint a városi, járási (ke­rületi) rendőrfőkapitányságo- km. előbb fejezzék be a betakarí­tást, az istállótrágya kihordá­sát és az őszi mélyszántást. Az Országos Tervhivatal el­nökének előterjesztése alap- ján a kormány megvitatta, a mezőgazdaság második öt­éves terve végrehajtásának eddigi eredményeit és tapasz­talatait, s a további tenniva­lókra határozatokat hozott. A pénzügyminiszternek, az Országos Tervhivatal elnöké­nek és a Minisztertanács Ta­nácsszervek osztálya vezetőjé­nek előterjesztése alapján a kormány határozatot hozott a tanácsok községfejlesztési te­vékenységének továbbfejlesz­tésére. A tudományos és felsőokta­tási tanács elnöke jelentést tett a szakemberek külföldi képzéséről és továbbképzésé- rőL A kormány a jelentést megvitatta és tudomásul vet­te. „Sok gondolat van a film­ben. A forgatókönyvírók te­hetsége gondoskodott arról, hogy egyetlen epizód se éb­resszen közönyt vagy unal­mat. A néző élvezi a humo­ros részeket, az ötletek gaz­dagságát, a nívós szellemes­séget” — írta a Le Figaro a Julien Duvimer film francia- országi bemutatója után. Du- vivier, aki idáig mintegy het­ven filmet rendezett, közöt­tük olyan világsikereket is, mint a Tisztes úriház, ez al­kalommal is remekelt. A filmezés most nem is az alkotási folyamattal kezdő­dött, hanem a forgatóköny- írók jó megválasztásával. Csupa nagy név, híres tehet­ség gyürkőzött neki, hogy szellemes történeteket, s alapvetően franciás hangzású párbeszédeket bocsásson a nagy filmtekintély rendelke­zésére. S a nagy filmtekin- tély aztán a jó történetek­hez felvonultatta a legtehetsé­gesebb színészeket is. Fran- coise Arnoul, Michel Simon, Fernándel, hogy csak né­hány, nálunk is ismert nevet említsek. A forgatókönyvírók remeklése után a színészek is megtették a magukét... Mi kell még egy jó filmhez? — Egy különleges képességű rendező, aki hat egészen laza A Baraeiya-Tolma megyei MÉH Vállalat nagyszabású tárgynyeremény húzással egybekötött rQon q ij-tj tj u jfő heteket tettdez 1063. november 1-től 30>ig A nyereményhúzáson részt vesz minden eladó, aki a MÉH Vállalat telepein, vagy átvevöhelyein 3 kg„ vagy azt meghaladó mennyiségű háztartási rongyot lead. Az eladók annyi vételjeggyel vesznek részt a sorsolá­son, ahányszor 3 kg háztartási rongyot leadnak. A sorsolás két részből áll: I. rész 1963. december 2-án hivatalos személyek jelen­létében kihúzásra kerül az a nap, amelyen a le­adott háztartási rongy minden 3 kg-os vételje­gye nyer. ÍI. rész 1963. december 12-én kerül kihúzásra az, melyik vételjegy milyen tárgyat nyert. hogy Nyercménytárgyak: 1 db táskarádió 1 db zsebrádió 2 db fényképezőgép 11 db futball labda 10 db úttörő zsebkés 10 db különböző társasjáték 2 db asztalitenisz felszerelés diafilmek és többszáz más kisebb nyere­ménytárgy összesen 9000,— Ft értékben. szálakkal kapcsolódó törté­netből egységes, hatásában egyöntetű, színvonalas filmet készít. Duvivier feladata nem nevezhető egyszerűnek, bár a Le Canard Enchainé azt írta, hogy „leginkább a szkeccsfilmekben van elemé­ben”. Szkeccs, nem szkeccs, nehéz elérni, hogy a zseniális bankrablás története együtt hangozzék a hűtlenség, vagy a hittérítés történetével... Az ördög és a tízparancso­lat az emberek állhatatlansá- gát, rosszra való hajlandósá­gát, ugyanakkor emberségü­ket kíséri nyomon, kedvesen, elnézően, mosolyogva, meg- bocsátóan. A témából eredően meglehetősen vegyes társaság verődik össze a hat történet­ben, hogy megjelenítse az em­beri természet rosszra való hajlandóságát. Apácák, pa­pok, betörők, nyomozók, szí­nésznők, kéjnők, s mi több még a jó isten is képviselteti magát Fernándel jóvoltából. A történetek megjelenítése szellemes, éles kontúrokkal körülhatárolt, mint a legjobb novellákban, ugyanakkor ha­tásában nem kioktató, hanem szórakoztató. A hat részes film legsike­rültebb jelenete talán az apá­ca klastrombán játszódik, ahol az öreg Chambard „csúnyá­kat” beszél az apácák előtt, majd belekiabál a misébe, mert felfedezi, hogy a püspök gyermekkori pajtása. A hat részes film végül a püspök rezidenciájában végződik, ahol Chambard felfedezi, hogy a püspök nem tudja a tízparan­csolatot. Az új francia film értékes alkotás, érdemes megnézni. ~ Bertha Bulcsu IVyngatnémet kémekét ítélt el a bíróság A budapesti katonai bíróság 1963. október 28-án tárgyalta Csorna Sándor és Csorna Sándomé pécsi lakosok kém­ügyét. A bírósági tárgyalás során bizonyítást nyert, hogy Csorna Sándor és felesége a nyugatnémet hírszerző szer­vek részére folyamatosan kül­dött katonai vonatkozású ada­tokat tartalmazó, titkos írásos jelentéseket. Ezért a buda­pesti katonai bíróság Csorna Sándort nyolc évi, Csorna Sándornét három évi szabad­ságvesztésre és teljes vagyo­nának elkobzására ítélte. A vádlottak enyhítésért fel­lebbeztek. Az ítélet nem jog­erős. ÖZDON SORSOLJAK A LOTTÖT A hónap első lottó húzását, a 44. játékhét nyerőszámai­nak sorsolását november 1-én, pénteken délelőtt tíz órai kez­dettel Ózdon tartja a Sport- fogadási és Lottó Igazgató­ság Bányaszerencsétlenség NyugatNémetorszégban Bécs. Az osztrák hatóságok szigo­rú felügyelete alatt a Töplitzi- íónál folyó kutatások szerdán délután hozták az első ered­ményt. A csaknem 70 méteres mélységbe lebocsátotit tv-ka- mera segítségével megtalálták egy 19 éves müncheni köny- nyűbúvár holttestét. A sze­rencsétlen fiatalembert két Nyugat-Nérnetországban élő egykori náci tisztségviselő bé­relte fel. az ő megbízásukból merült le néhány héttel ez-

Next

/
Oldalképek
Tartalom