Dunántúli Napló, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-08 / 235. szám

1963. OKTÓBER 8

3

A brigádvezetfi monológja

W árt rám egy kicsit az

" elvtárs? Pedig egye- keztem. Motoron jöttem. Tudja, ilyenkor sok a munka a tsz-ben. Búzavetés, napraforgó csépelése, cukorrépa szedése... és nekem mint brigádvezetőnek minden munkánál ott kell lennem. Nem, nem arról van szó, hogy noszogatni kéne a népet. Nagyon szorgalmas ez a kékesdi tagság.

— Hát mire is lenne kiváncsi? Az én életemre? Elmondhatom, de hol is kezdjem. Keresztes Jánosnak hívnak. 44 éves vagyok. Volt 23 hold földem, meg állatok. — Amikor 1951-ben újra megalakult itt a szövetkezet — hozzám is többen jöttek: lépjek be. Nézze elmondom úgy, ahogy volt. Húzódoztam. Igaz, hogy egyéni koromban dolgoztam sokat, de akkor még nem láttam én távolabb, csak a földem sarkáig. így, ahogy mondom. Reggel 3-kor keltem, 5-ig az állatokat etettem. Aztán gyerünk a földre. — Egész nap. Este 8-tól 10-ig megint etetni az állatokat. S másnap kezdődött az egész elölről. Igaz. szép állataim voltak mindig. Most is van.

— Aláírtam... Ha ón azt tudom akkor, amit most, nem húzódoztam volna. Na persze, az első egy-két év nem vágott be valami jól. Később? Amit itt lát a konyhában ezt a bútort — szép ugye? — nemrég vettem. A szobabútort is. A motort is. Dolgozunk. A feleségem is, tsz tag, édesanyám is — ha néha zsörtölődik is, de kijár a földre, pedig már 61 éves. A lányom bedolgozó a tsz-ben, de munkacsapatvezető a növénytermesztésnél. Ha összeszámolom a családnak tavaly 1000 körül volt a munkaegysége. Egy munkaegység hivatalosan 36 forintot ért. De ha a piaci árakat veszem, akkor jóval többet Mi hivatalos áron adjuk a tagságnak a búzát, kukoricát, meg a többit. A piacon t sokkal drágább az ára. Na. ha jól számolom — hivatalosan — csak a munkaegységre kaptam 36 000 forintot. De eladtam tavaly egy bikát 22 000 forintért, két tinót 19 000 forintért. Most is van két szerződéses hasas üszőm, 1 hízóbikám, 1 tehenem. De sokan vagyunk így a községben. Tudja itt mindig neveltek állatokat is — jó pénz az. Majd el felejtem, tataroztat- tam a házamat — szép ugye? Meg a pincémet is rendbe hozattam. Ezeknek a költségeit is a tsz-ből „vettük ki”. Meg aztán van egy kis spórolt pénzem is a takarékban. A bólyi- ban is, a fazekasbodai bankban is. Mennyi? Nem is tudom pontosan. Úgy 20 000 körül. Itthon nem is tartok pénzt. Ha talán 300 forint van a háznál. Jön a pénz, — visz- szük a bankba. Ha kell — megyünk érte. De így vannak vele itt a községben mások is.

— Hogy egyéni koromban volt-e pénzem a bankban? Soha. Egy fillér' sem. Adósságom? Az volt.

D

e hadd mondjam el, hogyan lettem én a község Hazafias Népfront bizottságának elnöke. 1960-ban választottak meg. A régi elnök egyszer szólt, hogy te János, jó gazda vagy, nem vállalnál-e a népfrontban elnöki tagságot? Mondom nem értek én ahhoz, meg, hogy őszinte legyek, azt sem tudom mi fán terem. Mondtam is. Eh, — legyintett a volt elnök — nem kerül az sok fáradságba, néha kapsz egy-egy levelet a központból, azt beviszed a tanácsra, ezzel kész Hát ha csak ennyibe kerül! Nem bánom. Aztán elnöknek választottak. Alig telt egy hét, már kapom is a levelet, hogy miként szervezzük a munkát, hogyan segítsük a termelőszövetkezetek Na. mondom, már kezdődik. Most mit csináljak? Szóltam a népfront vezetőségi tagjainak — jöjjünk össze, beszéljük meg. Úgy gondoltam, hogy a megbízatást vissza adni — gyávaság lenne. Ha meg elvára’ tam. — ^ckor csináljam* Magam sem hittem, a megbeszélt Időpontban szinte mindegyik megjelent. Láttam, hogy az emberek nem vonakodnak, hanem szívesen jöttek. Beszélgettünk. De hát ez így vagyaik jól van, úgyis nacs JseS

beszélni a munkát. Aztán jött a másik levél. Hogy 'segítsük a tanácsot a munkában. Milyen munkában? — mondom magamban. Megyek a tanácsra. Ott azt mondják, jó lenne, ha én mint a népfront elnöke beszélnék a tagokkal

— a járda ügyében. Uj betonlapokat fektetünk le, — társadalmi munkában kéne a régi járdát, a mohás, törött téglákat a házak előtt felszedni. Tudja én azt nem is hittem, hogy mennyire tetszik ez a munka a lakosságnak. Nem volt itt hiba egy se. Felszedték. Volt a társadalmi munka értéke vagy 10 000 forint. Lehet, hogy most azt hiszi, csak beszélek... de jó érzés volt a faluért, a közösségért dolgozni. Egyéni koromban nem sokat törődtem én a „másikkal”. De így voltak a többiek is. „Szúrós szemmel” méregettük régen egymást. Ha valamelyik vett egy kis földet a meglévőhöz, már irigyeltük. A falu, a közösségért való munka — nem ismertük mi ezt. Most meg? Közös a munka, közös az öröm is, a gond is. A falu többsége szorgalmasan dolgozik a szövetkezetben. A múltkor a cséplésnél nem is tudtunk mindenkinek minden napra munkát adni. Jöttek ám! „Mit csináltok ti itt, ha munkát sem tudtok adni?” — mondták. Előfordult, hogy csak a „kertek alatt” mertem néha-napján járni, mert az utcán ha végig mentem, itt is ott is megszólítottak: „na, hova menjek holnap dolgozni?” Ha nem tudtam rá válaszolni, munkához küldeni az illetőt, hát bizony nem szívesen vette. Jó pénzt ér itt a munkaegység

— dolgozni akarnak. Meg aztán a munkaegységre kapják a terményt is — azon nevelik a háztájiba az állatokat. Ha van munkaegység, van takarmány, lehet nevelni az állatokat — eladjuk,., ez a körforgás.

_ Tudja én sem vagyok

”* * már az a jaj de fiatal ember, de nekem a közösség sokat segített na hogy is

mondják — a szemléletem megváltozásában. Én csak azt tudom mondani, hogy — említettem, 23 holdon gazdálkodtam — nem tartoztam a szegény emberek közé. De ilyen jól még soha nem éltem. Igaz, most is felkelek négy, fél öt körül, — mét hatkor már jön a tagság munkára. Mit mondtam? Hatkor? Na itt még van tennivalónk. Inkább hét óra az a hat... Tudja, forr még ez a bor... de már tisztul...

— Valahol azt hallottam, hogy régen a paraszt rabja volt a földnek, meg az állatjainak. Ha most ezzel a fejjel visszagondolok, így volt az..; én is az voltam.

— El ne felejtsem. Ebből a faluból régen alig járt ki a nép. A szövetkezetnek most van szociális alapja is. A fiatalokat elküldtük tavaly a Balatonra, az idősebbeket pedig Harkányba. Azt mondta néhány öreg: „ha nincs szövetkezet, talán sohase jutottam volna el ide.” Az idén nem mentünk — mert összetorlódott a munka. De jövőre megyünk majd. Pestre. Ezt akarja a tagság;

— Hát így élünk. De megkérdezhet mást is — ők sem mondanak egyebet. Tetszik a szövetkezet.

L| a nem utasítja vissza * * — megkínálom egy pohár borral.

Egészségére. . Mert aztán mennem kéül. tudja a munka..; Hát ha mondtam valami érdemlegeset csak ír ja meg. Meg azt ne felejtse el, hogy nincs a falunak bekötőútja. írja meg azt is —«. nagyon kellene... Ha erre jár, jöjjön be máskor is.;. Hát akkor: viszontlátásra.

Feljegyezte:

Garay Ferenc

Jól bevált

a „kavicsaszfaMon“

Vidéken, elsőízben Pécsett j építettek utat betonalap he- | lyett úgynevezett „kavicsasz- faltbeton”-ra. Három évvel ezelőtt, kísérleti jelleggel elő- | szőr a József Attila utcában I próbálták ki, a Sallai és Bem j utcákban teljes egészében erre j épült az út. A behajlásmé- i

rési próbák a betonalappal j

megegyező értéket mutatnak. A Rákóczi út most épülő utolsó szakaszát is kavicsaszfaltbetonra építik. A betonalappal szemben óriási előnye, hogy alkalmazása esetén nem kell kivárni a huszonnyolc

napos kötési időt. Lehűlése

viszont a legmelegebb nyári napon is huszonnégy órán belül bekövetkezik.

Csakis ennek köszönhető, hogy a Rákóczi utat a december 31-i hivatalos határidő helyett december 15-ig befejezik.

Román vendégeket várnak a Pécsi Egyetemen

Román vendégeket várnak a hét közepére a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jog- tudományi Karán. A román íasi Alexandru Ion Cuza Tudományegyetem és a Pécsi Jogtudományi Egyetem között létrejött kölcsönös barátsági és kulturális együttműködési szerződés értelmében a román testvéragyetem oktatói közül ketten ellátogatnak magyar- országi tartózkodásuk idején a pécsi egyetemre. A vendégeket dr. Bihari O^tó dékán fogadja és pécsi látogatásuk idején beszélgetést folytatnak a iasi oktatók a Pécsi Jogtu- mányi Egyetem vezetőivel, professzoraival és oktatóival.

TÍZ PEEC

bérczi pÁllal, a pécsi bőrgyár

IGAZGATÓJÁVAL

— Teljesíteni tudják-e terveiket és előreláthatólag mikor fejezik be az éves tervet?

— Valószínűleg december 31-re teljesítem fogjuk éves tervünket. Ennek örülünk, — mert féléves szinten a múlt év aaoinos időszakához képest lemaradtunk, mintegy 11 millióval. Ez a gyártásösszetétel változás miattt. a minőségjavító többletmunka, valamint a boxcélokra történő» válogatási arányszámok felemeléséből és a kemény tél okoz ta többletköltségekből fakadt. Gazdasági eredményeink nem lesznek olyan jók. mint az előző esztendőkben, mert sok olyan cikk gyártását, — amit azelőtt jól, gyorsan és olcsón termeltünk, leállítottak s helyettük emelték a marhabox és egyéb „rosszul fizető” cikk gyártási tervét.

— Önköltség és termelékenység terén, mit sikerült elérniük ebben az év ben?

— 1963 első félévében a naturális termelékenységi tervet 104,5 százalékra teljesítettük, vagyis termelékenységiünket 4,5 százalékkal emeltüli a múlt évihez képest. Reméljük, hogy éves szinten is tartani tudjuk ezt az eredményt, amelyet átszervezésekkel, új gépek beállításával és technikai változtatásokkal sikerült elérni. A nyersbőr önköltsége emelkedett, éppen azért, hogy az utóbbi időben a sajtóban sókat kifogásolt cipőfelsőrészbőrök minőségét javítsuk. A technikai változtatások eredménye különösem a IV-ik negyedévben érélődik majd meg.

— Milyen fontos műszaki fejlesztési feladatokat oldottak meg?

A mwtMtoox gyáméseleg

volna be is fejezni, de sajnos a karbantartók fokozott terhelése, valamint a betervezett, de meg nem érkezett gépek lemaradása miatt nem tudtunk. Egy sor olyan technológiai változást hajtottunk végre és megalapoztunk olyan jellegű műszaki fejlesztést, — hogy az úgynevezett sima marhabox minőségének a javítását vonja maga után- A bőripar, és a fogyasztók részére jobb minőségű felsőbőrt tudunk előállítani. Egykét igen jó, modern géphez is hozzájutottunk, úgyszintén a tüskésréti vízzel, valamint a Duna vizének a gyár ba való bevezetésével, régi vízellátási problémánkat oldottuk meg.

— Melyik volt az év

legnehezebb hónapja?

— A tél egész időszaka. A

gyárunknak nagy a területe. A belső szállításra használatos útjainkat hó és jég borította. Termelő munka helyett sokszor erűnek eltakarítására kellett az erőket összpontosítani. Visszavetett bennünket a félév végén egy transzformátorunk leégése, ami miatt szinte az egész gyár négy napra leállt. Három műszakban dolgozunk, elképzelhető, hogy ez mit jelentett. Csakis jó szervezéssel és a dolgozók nagyon

lelkes munkájával sikerült be hozni a lemaradásokat.

— Mit vár a jövő esztendőtől igazgató elvtárs?

— Köztudomású, hogy a bőr ipart július elsejével átszervezték. A Bőripari Vállalat, mint országos profilgazda meg alakult A régi minisztériumi igazgatóság megszűnt és a gyárak önállósága is bizonyos fokig. Az; átszervezés eredményei csak egy év után jelentkeznek. 1964- jaguárjától már bizonyos profilírozás alakul ki a gyárak tközött. Mi belföldi nehéz és úgynevezett vadbőröket dolgozunk ki. — Specializálódik a gyártás, vastagságra, színre, egyes gyártmányokra. Remélem, hogy az eddig 500 féle cikket gyártó vállalatunk cikklistája lecsökken és így mód nyílik az egyes fajták jobb, tökéletesebb kidolgozására, ami együtt jár majd a minőség javulásával is. Várom a jövő esztendőtől azt is, hogy a technikai, technológiai, műszaki fejlesztési intézkedéseink a termelékeny ség komoly méretű növelését eredményezik s tovább öreg- bedik gyárunk jó híre — mondta befejezésül Bérczi Pál, az Országos Bőripari Vállalat pécsi gyáregységiének igazgató;®.

— Ssfits »

ötszáz hektoliter tobbíettej

A pécsi járás öt termelőszövetkezete, Áta, Görcsöny, Kiskassa, Siklósbodony és Vó- liány szeptemberben teljesítette éves tejtermelési, illetve felvásárlási tervét. Áz öt tsz között a vókányi vezet, amely szeptember elején mán 171 százaléknál tartott éves felvásárlási tervének tel jesítésével.

A fenti termelőszövetkezetek szeptember végéig csaknem 2 ezer hektoliter tejet adtak el a népgazdaságnak, s az év végéig előreláthatóan újabb 500 hektoliter terven felüli i mennyiséggel járulnak hozzá a tejellátás megjavításához.

Á zalátos határőrsön

Aki jégen volt katona, annak bizony furcsa képet nyújt a zalátai határőrs. Olyan minden, mint egy hajdani kastélyban, csak az épület nem cirádás, hanem lapos tetejű és modern. A virágokkal teli, gondozott udvar elüt a régi laktanya udvaroktól. Itt valóban otthont teremtettek maguknak határőreink.

— Megjöttek az új fiúk, — kiáltja a hírt Varga őrvezető Az új „fiúk” teljes felszereléssel, katonaládákkal lépkednek. Sziráczky István tizedes és Gémes János tizedes. Öt hónapot töltöttek iskolán, onnan érkeztek a zalátai őrsre. Gémest ismerősként köszöntik a többiek, hiszen ő előtte is itt szolgált "alátán.

— Akkor is így figyeltem, — mondja Simon János határőr _ amikor két fiatalember lopakodott a határ felé.

A járőr lovai okos, szép állatok, úgy fülelnek, figyelnek, mintha „parancsot” kaptak volna rája. Egyébként a két ifjú ,«nagy kalandra” indult, állítólag a tengerben akartak megfürödni. Persze ilyen ártatlan szórakozásra sem lehet engedély nélkül átlépni a határt.

A fák közül magasra emelkedik az őrtorony. A szolgála

tos határőr éberen flgyrii a környéket, a szép drávamenfi tájat. Minden rendben van, csend uralkodik és jól esik í* őszi napfény.