Dunántúli Napló, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-08 / 235. szám, Első kiadás

«APIÖ

3

I brigádvezeti monológja

Jól bevált

a „kavicsaszfaitbeton“

Wärt rám egy kicsit az ▼ elvtárs? Pedig egye- keztem. Motoron jöttem. Tudja, ilyenkor sok a munka a tsz-ben. Búzavetés, napraforgó csépelése, cukorrépa szedése... és nekem mint brigádvezetőnek minden munkánál ott kell lennem. Nem, nem arról van szó, hogy noszogatni kéne a népet. Nagyon szorgalmas ez a kékesdi tagság.

— Hát mire is lenne kíváncsi? Az én életemre? Elmondhatom, de hol is kezdjem. Keresztes Jánosnak hívnak, 44 éves vagyok. Volt 23 hold földem, meg állatok. — Amikor 1951-ben újra megalakult itt a szövetkezet — hozzám is többen jöttek: lépjek be. Nézze elmondom úgy, ahogy volt. Húzódoztam. Igaz, hogy egyéni koromban dolgoztam sokat, de akkor még nem láttam én távolabb, csak a földem sarkáig. így, ahogy mondom. Reggel 3-kor keltem, 5-ig az állatokat etettem. Aztán gyerünk a földre. — Egész nap. Este 8-tól 10-ig megint etetni az állatokat. S másnap kezdődött az egész elölről. Igaz. szép állataim voltak mindig. Most is van.

— Aláírtam..; Ha én azt 'tudom akkor, amit most, nem húzódoztam volna. Na persze, az első egy-két óv nem vágott be valami jól. Később? Amit itt lát a konyhában ezt a bútort — szép ugye? — nemrég vettem. A szobabútort is. A motort is. Dolgozunk. A feleségem is, tsz tag, édesanyám is — ha néha zsörtölődik is, de kijár a földre, pedig már 61 éves. A lányom bedolgozó a tsz-ben, de munkacsapatvezető a növénytermesztésnél. Ha összeszámolom a családnak tavaly 1000 körül volt a munkaegysége. Egy munkaegység hivatalosain 36 forintot ért. De ha a piaci árakat veszem, akkor jóval többet Mi hivatalos áron adjuk a tagságnak a búzát, kukoricát, meg a többit. A piacon sokkal drágább az ára. Na, ha jól számolom — hivatalosan — csak a munkaegységre kaptam 36 000 forintot. De eladtam tavaly egy bikát 22 000 forintért, két tinót 19 000 forintért. Most is van két szerződéses hasas üszőm,

1 hízóbikám, 1 tehenem. De sokan vagyunk így a községben. Tudja itt mindig neveltek állatokat is — jó pénz az. Majd el felejtem, tataroztat- tam a házamat — szép ugye? Meg a pincémet is rendbe hozattam. Ezeknek a költségeit is a tsz-ből „vettük ki”. Meg aztán van egy kis spórolt pénzem is a takarókban. A bólyi- ban is, a fazekasbodai bankban is. Mennyi? Nem is tudom pontosan. Úgy 20 000 körül. Itthon nem is tartok pénzt. Ha talán 300 forint van a háznál. Jön a pénz, — visz- szük a bankba. Ha kell — megyünk érte. De így vannak vele itt a községben mások is.

— Hogy egyéni koromban volt-e pénzem a bankban? Soha. Egy fillér sem. Adósságom? Az volt.

D

e hadd mondjam eh hogyan lettem én a község Hazafias Népfront bizottságának elnöke. 1960-ban választottak meg. A régi elnök egyszer szólt, hogy te János, jó gazda vagy, nem vállalnál-e a népfrontban elnöki tagságot? Mondom nem értek én ahhoz, meg, hogy őszinte legyek, azt sem tudom mi fán terem. Mondtam is. Eh, — legyintett a volt elnök — nem kerül az sok fáradságba, néha kapsz egy-egy levelet a központból, azt beviszed a tanácsra, ezzel kész. Hát ha csak ennyibe kerül! Nem bánom. Aztán elnöknek választottak. Alig telt egy hét, már kapom is a levelet, hogy miként szervezzük a munkát, hogyan segítsük a termelőszövetkezetet. Na, mondom, már kezdődik. Most mit csináljak? Szóltam a népfront vezetőségi tagjainak — jöjjünk össze, beszéljük meg. Ügy gondoltam, hogy a megbízatást vissza adni — gyávaság lenne. Ha meg elvállaltam. — akkor csináljam- Magam sem hittem, a megbeszélt időpontban szinte mindegyik megjelent. Láttam, hogy az emberek nem vonakodnak, hanem szívesen jöttek. Beszélgettünk. De hát ez így na- jól van, úgyis n^eg teái

beszélni a munkát. Aztán jött a másik levél. Hogy segítsük a tanácsot a muínkában. Milyen munkában? — mondom magamban. Megyek a tanácsra. Ott azt mondják, jó lenne, ha én mint a népfront elnöke beszélnék a tagokkal

— a járda ügyében. Uj betonlapokat fektetünk le, — társadalmi munkában kéne a régi járdát, a mohás. törött téglákat a házak előtt felszedni. Tudja én azt nem is hittem, hogy mennyire tetszik ez á munka a lakosságnak. Nem volt itt hiba egy se. Felszedték. Volt a társadalmi munka értéke vagy 10 000 forint. Lehet, hogy most azt hiszi, csak beszélek... de jó érzés volt a faluért, a közösségért dolgozni. Egyéni koromban nem sokat törődtem én a „másikkal”. De így voltak a többiek is. „Szúrós szemmel” méregettük régen egymást. Ha valamelyik vett egy kis földet a meglévőhöz, már irigyeltük. A falu, a közösségért való munka — nem ismertük mi ezt. Most meg? Közös a munka, közös az öröm is, a gond is. A falu többsége szorgalmasan dolgozik a szövetkezetben. A múltkor a cséplésnél nem is tudtunk mindenkinek minden napra munkát adni. Jöttek ám! „Mit csináltok ti itt, ha munkát sem tudtok adni?? — mondták. Előfordult, hogy csak a .kertek alatt” mertem néha-napján járni, mert az utcán ha végig mentém, itt is ott is megszólítottak: „na, hova menjek holnap dolgozni?” Ha nem tudtam rá válaszolni, munkához küldeni az illetőt, hát bizony nem szívesen vette. Jó pénzt ér itt a munkaegység

— dolgozni akarnák. Meg'aztán a munkaegységre kapják a terményt is — azon nevelik a háztájiba az állatokat. Ha van munkaegység, van takarmány, lehet nevelni az állatokat — eladjuk;., ez a körforgás.

_ Tudja én sem vagyok

” 1 már az a jajde fiatal ember, de nekem a közösség sokat segített na hogy is

mondják — a szemléletem megváltozásában. Én csak azt tudom mondani, hogy — említettem, 23 holdon gazdálkodtam — nem tartoztam a szegény emberek közé. De ilyen jól még soha nem éltem. Igaz, most is felkelek négy, fél öt körül, — mert hatkor már jön a tagság munkára. Mit mondtam? Hatkor? Na itt még van temnivaiónk. Inkább hét óra az a hat... Tudja, forr még ez a bor... de már tisztul ;..

— Valahol azt hallottam, hogy régen a paraszt rabja volt a földnek, meg az állatjainak. Ha most ezzel a fejjel visszagondolok, így volt az..; én is az voltam.

— El ne felejtsem. Ebből a faluból régen alig járt ki a nép. A szövetkezetnek most van szociális alapja is. A fiatalokat elküldtük tavaly a Balatonra, az idősebbeket pedig Harkányba. Azt mondta néhány öreg: „ha nincs szövetkezet, talán sohase jutottam volna el ide.” Az idén nem mentünk — mert összetorlódott a munka. De jövőre megyünk majd. Pestre. Ezt akarja a tagság;

*— Hát így élünk. De megkérdezhet mást is — ők sem mondanak egyebet. Tetszik a szövetkezeti

KJ a nem utasítja vissza “ * — megkínálom egy pohár borral.

Egészségére;:. Mert aztán mennem ke®, tudja a munka; < Hát ha mondtam valami érdemlegeset csak ír ja meg. Meg azt ne felejtse el, hogy nincs a falunak bekötőútja. írja meg azt is — nagyon kellene..; Ha erre jár, jöjjön be máskor is;;; Hát akkor: viszontlátásrai

Féljegyezte:

Garay Ferenc

Vidéken, elsőízben Pécsett építettek utat betonalap helyett úgynevezett „kavicsasz- faltbeton”-ra. Három évvel ezelőtt, kísérleti jelleggel először a József Attila utcában próbálták ki, a Sallai és Bem utcákban teljes egészében erre épült az út. A behajlásmérési próbák a betonalappal megegyező értéket mutatnak. A Rákóczi út most épülő utolsó szakaszát is kavicsaszfaltbetonra építik. A betonalappal szemben óriási előnye, hogy alkalmazása esetén nem kell kivárni a huszonnyolc napos kötési időt. Lehűlése viszont a legmelegebb nyári napon is huszonnégy órán belül bekövetkezik.

Csakis ennek köszönhető, hogy a Rákóczi utat a december 31-i hivatalos határidő helyett december 15-ig befejezik.

Román vendégeket várnak a Pécsi Egyetemen

Román vendégeket várnak a hét közepére a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jog- tudományi Karán. A román Iasi Alexandru Ion Cuza Tudományegyetem és a Pécsi Jogtudományi Egyetem között létrejött kölcsönös barátsági és kulturális együttműködési szerződés értelmében a román testvéregyetem oktatói közül ketten ellátogatnak magyar- országi tartózkodásuk idején a pécsi egyetemre. A vendégeket dr. Bihari Ottó dékán fogadja és pécsi látogatásuk idején beszélgetést folytatnak a iasi oktatók a Pécsi Jogtu- mányi Egyetem vezetőivel, professzoraival és oktatóival.

TÍZ PERC

BÉRCZI PÄLLAL,

a pécsi bőrgyár

IGAZGATÓJÁVAL

— Teljesíteni tudják-e terveiket és előreláthatólag mikor fejezik be az éves tervet?

— Valószínűleg december 31-re teljesíteni fogjuk éves tervünket. Ennek örülünk, — mert féléves szinten a múlt év azoinos időszakához képest lemaradtunk, mintegy 11 millióval. Ez a gyártásösszetétel változás miattt, a minőségjavító többletmunka, valamint a boxcélotora történő válogatási arányszámok felemeléséből és a kemény tél okoz ta többletköltségekből fakadt. Gazdasági eredményeink nem lesznek olyan jók, mint az előző esztendőkben, mert sok ólyan cikk gyártását, — amit azéLőtt jól, gyorsan és olcsón termeltünk, leállítottak s helyettük emelték a marhabox és egyéb „rosszul fizető” cikk gyártási tervét.

— önköltség és termelékenység terén, mit sikerült elérniük ebben az év ben?

— 1963 első félévében a naturális termelékenységi tervei 104,5 százalékra _ teljesítettük, vagyis termelékenysé- gilnket 4,5 százalékkal emeltük a múlt évihez képest. Reméljük, hogy éves szinten is tartani tudjuk ezt az eredményt, amelyet átszervezésekkel. új gépek beállításával és technikai változtatásokkal sikerült elérni. A nyersbőr önköltsége emelkedett, éppen azért, hogy az utóbbi időben a sajtóban sókat kifogásolt cipőfelsőrészbőrök minőségét javítsuk. A technikai változtatások eredménye különösen a IV-ik negyedévben éréi ódik majd meg.

— Milyen fontos műszaki fejlesztési feladatokat oldottak meg?

— A marbabox gyárrészleg íúizerveaifét, Jenát sgprettönk

volna be is fejezni, de sajnos a karbantartók fokozott terhelése, valamint a betervezett, de meg nem érkezett gépek lemaradása miatt nem tudtunk. Egy sor olyan technológiai változást hajtottunk végre és megalapoztunk olyan jellegű műszaki fejlesztést, — hogy az úgynevezett sima marhabox minőségének a javítását vonja maga után- A bőripar, és a fogyasztók részére jobb minőségű felsőbőrt tudunk előállítani. Egykét igen jó, modern géphez is hozzá jutottunk, úgyszintén a tüskésréti vízzel, valamint a Duna vizének a gyár ba való bevezetésével, régá vízellátási problémánkat oldottuk meg.

— Melyik volt az év legnehezebb hónapja?

— A tél egész időszaka. A gyárunknak nagy a területe. A belső szállításra használatos útjainkat hó és jég borította. Termelő munka helyett sokszor ennek eltakarítására kellett az erőket összpontosítani. Visszavetett bennünket a félév végén egy transzformátorunk leégése, ami miatt szinte az egész gyár négy napra leállt. Három műszakban dolgozunk, elképzelhető, hogy ez mit jelentett. Csakis jó szervezessél és a dolgozók nagyon

lelkes munkájával sikerült be hozni a lemaradásokéit.

— Mit vár a jövő esztendőtől igazgató elvtárs?

—Köztudomású, hogy a bőr ipart július elsejével átszervezték. A Bőripari Vállalat, mint országos profilgazda meg alakult. A régi minisztériumi igazgatóság megszűnt és a gyárak önállósága is bizonyos fokig. Az átszervezés eredményei csak egy év után jelentkeznék. 1964- jahuárjá- tól már bizonyos profilírozás alakul ki a gyárak között. Mi belföldi nehéz és úgynevezett vadbőröket dolgozunk ki. — Specializálódik a gyártás, vastagságra, színre, egyes gyártmányokra. Remélem, hogy az eddig 500 féle cikket gyártó vállalatunk cikklistája lecsökken és így mód nyilik az egyes fajták jobb, tökéletesebb kidolgozására, ami együtt jár majd a minőség javulásával is. Várom a jövő esztendőtől azt is, hogy a technikai, technológiai, műszaki fejlesztési intézkedéseink a termelékeny ség komoly méretű növelését eredményezik s tovább öreg- bedik gyárunk jó híre — mondta befejezésül Bérezi Pál, az Országos Bőripari Vállalat pécsi gyáregységének igazgatója.

— Szüts -rí

Ötszáz hektoliter többlettej

A pécsi járás öt termelő- szövetkezete, Áta, Görcsöny, Kiskassa, Siklósbodony és Vó- kány szeptemberben teljesítette éves tejtermelési, illetve felvásárlási tervét. Az öt tsz között a vókányi vezet, amely szeptember elején mán 171 százaléknál tartott éves felvásárlást tervének teljesítésével.

A fenti termelőszövetkezetek szeptember végéig csaknem 2 ezer hektoliter tejet adtak el a népgazdaságnak, s az év végéig előreláthatóan újabb 500 hektoliter terven felüli mennyiséggel járulnak hozzá a tejellátás megjavításához.

A zalátai határőrsön

Aki régen volt katona, annak bizony furcsa képet nyújt a zalátai határőrs. Olyan minden, mint egy hajdani kastélyban, csak az épület nem cirádás, hanem lapos tetejű és modern. A virágokkal teli, gondozott udvar elüt a régi laktanya udvaroktól. Itt valóban otthont teremtettek maguknak határőreink.

— Megjöttek az új fiúk, — kiáltja a hírt Varga őrvezető Az új „fiúk” teljes felszereléssel, katonaládákkal lépkednek. Sziráczky István tizedes és Gémes János tizedes. Öt hónapot töltöttek iskolán, onnan érkeztek a zalátai őrsre. Gémest ismerősként köszöntik a többiek, hiszen ö előtte is itt szolgált Talátán.

_ Akkor is így figyeltem, -r mondja Simon János határőr __ amikor két fiatalember lopakodott a határ felé.

A járőr lovai okos, szép álla tok, úgy fülelnek, figyelnek, mintha „parancsot” kaptak volna rája. Egyébként a két ifjú ,»nagy kalandra’’ indult, állítólag a tengerben akartak megfürödni. Persze ilyen ártatlan szórakozásra sem lehet engedély nélkül átlépni a határt.

A fák közöl magasra emeúsedik az Sftas'My. A szolgálatos határőr éberen fi li a környéket, a szép drávamentfl tájat. Minden rendben van. csend uralkodik és jól esik <41 ő-7\ napfény.