Dunántúli Napló, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-19 / 245. szám

6 NAnff 1963. OKTÓBER 19. 1 A jobb eredmények eléréséért Az elmúlt vasárnapon az Urán SC sakkozói Kecskeméten szere­peltek a Kecskeméti Vörös Me­teor ellen. Bár az eredmény a minimális arányú egypontos ve­reség nem nagy mértékben tér el attól, amit vártak, megállapítható, hogy ezen a mérkőzésen két—há­rompontos győzelem is elérhető lett volna. Vizsgálva az okokat, amelyek miatt a csapat úgyszól­ván soha nem éri el azt az ered­ményt, ami „benne van”, első­sorban tényként fogadható el, hagy nincsenek megfelelő mér­tékben játékban a versenyzők. Szinte vészesnek mondható a ver­senyhiány, a rutinszerzésnek a le­hetősége. Közel hat esztendeje hiányzik egy központi sakkterem, ami a versenyrendezés alapja, s így versenyzőink közül nem is egy legfeljebb csak a csapatbaj­noki mérkőzésen játszik. Ezen kellene sürgősen javítani, és olyan versenyeket rendezni, amely az általában komoly pol­gári foglalkozású versenyzők ré­szére is lehetővé teszi a rész­vételt. Második ok, hogy a csapat, il­letve a szakosztály szervezése Pécséit edzett a S-vá apteti Az NDK utánpótlás váloga­tott ellen készülő magyar B) válogatott szerda este óta Pé­csett tartózkodik. Pénteken dél­előtt 90 perces kiadós, erőnléti és technikai edzést tartottak a válogatottak. Lakat Károly edző, a tizenhe- tes keretből szombaton jelöli ki a pályára lépő játékosokat, s az összeállítást illetően gondjai van­nak. Orbán és Novák sérülése miatt nem játszhat, s bizony­talan Szepesi és Povázsai szerep­lése is. A fedezet posztokra négy iátékos áll rendelkezésre: Palo­tai. Somodi, Perecsi és Menczel. Valószínűnek látszik a Palotai, Somodi pár játéka. A csatársor Nagy György íBp. Honvéd), Du­nai II, Alaxái, Laczkó, Povázsai és Mathesz közül kerül ki. A% DIB II. legjobb góllövői 12 gólos: Győrffy (Pécsi ETC). 10 gólos: Szakács (Budai Spar­tacus). 8 gólos: Bencsics (Pécsi Bányász). 7 gólos: Szabó (Ka­posvári Honvéd), Sebestyén (m. kér. TTVE), Kerék (Székesfehér­vári MÁV). 6 gólos: Kocsis (Hl. kér.), Baranyai (Győri Dózsa), Hegdüs (Esztergomi Vasas). 5 gó­los: Vincze, Gáspár Ó?VSK), Bartalfi (Hl. kér.), Dauda (Főv. Autóbusz), Matulai (EVTK), Mol­nár, Fülöp (Pécsi Bányász), Tóth (Zalaegerszegi TE). A hétvége sportműsora Szombat, október 19: KOSÁRLABDA. A Magyar Nép­köztársasági Kupa középdöntőjé­nek. mérkőzései, PVSK torna- csarnok 9. Baranya Kupa-mérkő­zés: Gépipari-Szigetvári Gimná­zium, női ifjúsági, Nagy Lajos Gimnázium 15.30, Nagy Lajos L— PVSK I., férfi ifjúsági, Nagy La­jos Gimnázium 14.30, Nagy La­jos II.—Gépipari, férfi ifjúsági, Nagy • Lajos Gimnázium 16.10, Szi­getvári Gimnázium—Komlói Gim­názium, férfi ifjúsági, Szigetvár 15. RÖPLABDA. Megyei mérkőzé­sek: Pénzügy—Komlói Dózsa, férfi, Pénzügyőrség-pálya 15, Keszü— PEAC IL, férfi, Keszü 15, Keszü— PEAC I., férfi, Keszü 16, Dózsa H. —Tanárképző, férfi, Tüzér u. 14.30, Dózsa—Komlói HSE, női, Tüzér utca 15.30. ATLÉTIKA. Megyei váltóbajnok­ságok első napi versenyei: Pos­tás-pálya 15.30. KÉZILABDA. Osztályozó mérkő­zések az NB H.-be jutásért: PEAC—Nagyatád, női, egyetemi tornacsarnok 11, Urán SC—Mar­cali, férfi, Közgazdasági Techni­kum 15. TORNA. Megyebajnokságok ver­senyei; Egyetemi tornacsarnok 15. Vasárnap, október 20: LABDARÚGÁS. Nemzetek kö­zötti mérkőzés: Magyarország— NDK utánpótlás-válogatott, PVSK- pálya 14.30. — NB II. mér­kőzések: Pécsi BTC—Zalaeger­szegi TE, BTC-pálya 10. Pé­csi Bányász—Budai Spartacus, Pécsújhegy 12, K. Lombik—PVSK, Budapest 12.45. NB III. mérkő­zések: PécsszabolcsJ Bányász­Bajai MTE, Pécsszabolcs 14.30, Mohács—Dombóvári Vasutas, Mo­hács 14.30, Kaposvári Kinizsi— PEAC, Kaposvár 11.30. Megyei mérkőzések: Lánycsók—Siklós, Lánycsók 14.30, Pécsi Szikra- Vasas I. Bányász, Kokszmű-pálya 9, Pécsi Előre—Urán SC, Postás­pálya 9, Pécsi Kinizsi—Székely- szabar, Ifjúsági stadion 9.30, Pé­csi Vasas—Boly, BTC-pálya 10,00, Szigetvár—Magyarszék, Szigetvár 14.30, Pécsi Helyiipar—Pécsi Pos­tás, Helyiipar-pálya 10 óra, Pécsi Porcelángyár—Hidas, Porcelán­gyár-pálya 10.30. Megyei II. osz­tályú mérkőzések: Pécsi Bá­nyász H.—PVSK H., Pécsbánya- telep 15, Beremend—Mágocs, Be- remend 14.30, Pécsvárad—Beton- áruépítők, Pécsvárad 14.30, Sásd— Pécsi Dózsa Hl., Sásd 14.30, Szente gát—Versend, Szentegát 14.30, Vajszló—Vasas n. Bányász, Vajsz- ló 14.30. Osztályozó a Szegedi Sza­badtéri Játékok tornáján való részvételért: Debreceni Vasutas— Elomló, Debrecen 11.15. ATLÉTIKA. A megyei váltóbaj­nokságok második napi verse­nyei. Postás-pálya 10. BIRKÓZÁS: A megyei ifjúsági csapatbajnokságok versenye, Dé­ryné u. tornaterem 10. KÉZILABDA: NB I. mérkőkés: Pécsi Bányász—Győri Textiles, női Pécsújhegy 10. NB II. mérkőzé­sek: Építők—Pécsszabolcs! Bá­nyász, női, Építők-pálya 10, Kom­lói Bányász—Híradástechnika, férfi, Komló 11. Osztályozó az NB II.- be jutásért: Nagyatád—PEAC, női, Nagyatád 10, Marcali—Urán SC, férfi, Marcali 10. Osztályozó mérkőzések a megyei II. osz­tályba való jutásért a járási bajnokok részvételével, egyete­mi tornacsarnok 8. RÖPLABDA. NB II. mérkőzéseké Pécsi Dózsa—Szombathelyi Spar­tacus, férfi. Tüzér u. 8.30, PEAC —Testnevelési Főiskola, női, egye térni tornacsarnok 10. Megyei mérkőzések: PEAC—Pénzügy, férfi, egyetemi tornacsarnok 9. PEAC H.—Pénzügy, férfi, egye­temi tornacsarnok 10.00, PEAC— Villány, férfi, egyetemi torna- csarnok 11, PEAC H.—Villány, férfi, egyetemi tornacsarnok 12, Leö>vey—Sumony, női, egyetemi tornacsarnok 11, Janus—Komlói Gimnázium, női, Pénzügyőrség- pálya 9, Komlói Dózsa—Komlói Bányász, férfi, Komló 11, Kom­lói Bányász—Pécsi Bányász, férfi, Komló 9, Dózsa—Janus Panno­nius Gimnáziam, női, Tüzér utca 10. KOSÁRLABDA. Magyar Népköz társasági Kupa középdöntőinek mérkőzései, PVSK tornacsarnok 9. Baranya Kupa-mérkőzések: Szigetvári Gimnázium H.—Szé­chenyi, férfi ifjúsági, Szigetvár 8, Szigetvári Vörös Meteor—Sport­iskola, női, ifjúsági, Szigetvár 9.10, Szigetvári Gimnázium H.— Leőwey, női ifjúsági, Szigetvár 10.20. ÖKÖLVÍVÁS. NB II. mérkő­zés: Győri Vasas ETO—PVSK, Győr 10.. Területi felnőtt CSB- mérkőzés: Nagykanizsa—Komlói Bányász, Nagykanizsa 10. ASZTALITENISZ: NB II. mér­kőzés: PEAC—KÜLKER, férfi, egyetemi tornacsarnok 9.30. Vi­déki tizek bajnokságai: Kecs­kemét 9. TEKE: NB II. mérkőzés: Pécsi Szikra—Pécsi Építők, Kokszmű- vek-pálya 8. TERMÉS ZET J AR A S: Osztályozó verseny az OB I-be való jutá­sért a PEAC és a Pécsi Vörös Meteor csapatainak részvételé­vel, Budapest. nem halad kielégítően. Ebben ugyan szerepet játszott az is, hogy az elmúlt közgyűlés nem adott arra választ, hogy a továb­biakban milyen irányban fejlődik a szakosztály, elhárulhak-e azok a túlzottan bürokratikus akadá­lyok, amelyek az önálló szerve­zés, erősítés, fejlesztés útjában állnak, kap-e megfelelő önállósá­got a szakosztály, vagy esetleg tovább egyhelyben topogás kö­vetkezik. Félreértés ne essék, rendnek kell lennie, sőt teljes rendnek kell lennie, de olyat kí­vánni, hogy egy hatvanfilléres levélre a belvárosból először menjen ki valaki a központba és ott iktassák vagy ha egy tele­fonra van szükség, hasonlóképpen járjon el, — egy kicsit túlzásnak látszik. Ezek és hasonló nehézsé­gek elhárítására a közgyűlés után Bódi Attila elnökhelyettes szavai szerint minden remény megvan És végül, de nem utoljára, a csa­pat fegyelmezettségéről, taktiká­járól és küzdeni tudásáról. Itt is sok a javítani való. Természetes, hogy egy játékos sem nyerhet meg minden mérkőzést, nem is kívánja senki. De a taktikai uta­sítások betartását, a minden erő­vel való küzdést, meg lehet kí­vánói és adni. Bizonyos, hogy a bevezetőben említett versenyhiány is közrejátszik abban, hogy a já­tékosoknak játszma közben kevés az önbizalmuk, s ez az oka rész­ben a sorozatos döntetleneknek, de ez nem minden. Több játékos hajlamos az ellenfél lebecsülésé­re, a győzelem előre való elköny­velésére és ha nehézségek mutat­koznak, nem tud megfelelő erő­vel küzdeni. Követendő példakép­pen kell megemlíteni azt a két játékost, akik ugyan vesztettek most vasárnap, de hősiesen küz­döttek, Havas Bélát és Szilárd Miklóst. Az eredmény egyébként 6.5:5.5. Győztek: Kádár, Tóth Gyula és Vertényi, döntetlenül játszottak: Kocsis, Prugberger, dr. Sándor, Ivánfi és Krisztián. Ezzel az ered­ménnyel jelenleg a táblázaton, a Kecskemértei együtt a 4—5. he­lyen áll Pécs 12.5 ponttal. Vezet a Szállítók 16.5 ponttal. A VASÁRNAP Pécsett sorra­kerülő Magyarország—NDK után­pótlás-válogatott labdarúgó-mér­kőzésre a megyei TST és a Lab­darúgó Szövetség által kibocsá­tott igazolványok nem szolgálnak belépésül. A kézilabdázók is befejezik A kézilabdázóknál is befejeződ­nek a bajnokság küzdelmei, va­sárnap az NB I-ben, az NB II-ben az utolsó forduló mérkőzéseit játsszák. Az érdeklődés vasárnap délelőtt Pécsett lejátszásra kerülő Pécsi Bányász—Győri Textiles ta­lálkozó felé fordul. Nem keve­sebbről van itt szó, mint az NB I. harmadik helyéről. A tavaszi fordulóban a pécsiek Győrből hozták haza a két pontot, a két hasonló stílusú, gyors, korszerű játékra törekvő együttes mostani találkozója is érdekes küzdelmet ígér. Az NB H-ben játszó pécsi csa­patok ismét rangadót játszának, az Építők a Pécsszabolcsi Bá­nyászt fogadja. A Vörös Meteor női gárdája Pápára látogat. Az NB H-ben szereplő csapatok kö­zül a Komlói Bányász a Híradás- technika együttesét fogadja. A lila-fehérek a fővárosba utaznak és ott a KISTEXT ellen lépnek pályára. A hét végén megkezdőd­nek az NB H-be jutásért kiírt osztályozók küzdelmei is. A PEAC női és az Urán SC férfi­csapatai jó csoportbeosztást kap­tak. Az első fordulóban mindkét csapat otthonában játszik. Az egyetemisták Nagyatád, a bányá­szok Marcali együttesével játsza­nak. Még egy esemény lesz a kézilabda sportban, vasárnap dél­előtt első ízben rendezik meg a megyei II. osztályba jutásért ki­írt osztályozó-mérkőzéseket. ahol a járási bajnokok vesznek részt, a nőknél négy (Falotabozsok, Csi- kóstöttös. Vasas H. Bányász és Nagyharsány), a férfiaknál hét (Villány, Babarc, Siklós, Szent- lőrinc, Vajszló, Baranyai enő és Pécsvárad) együttesei találkoznak egymással. SPORTHÍREK A Pécsi Dózsa labdarúgói a hét­végi bajnoki szünetben ma dél­előtt egymásközt játszanak két- kapus edzőmérkőzést. * Budapesten az országos nü I. osztályú tornász-csapatbajnoksá­gon a PVSK együttese a negye­dik helyet szerezte meg. * A magyar utánpótlás labdarúgó­válogatott vasárnap Dorogon Ját­szik előkészületi mérkőzést. A csapatban szerepel a komlói Ró­nai Is. Teljesítménybér­ben dolgozó asztalos segéd­munkásokat felveszünk. Jelentke­zés Vegyesipari V. Pécs, Irányi D. tér 9.. munkaügy. Sürgősen eladó Siófo­kon 13 helyiségből ál­ló nagyon szép villa, parkírozott 300 négy­szögöles telekkel be­költözhetően, üdülő­nek átalakítás nélkül alkalmas. Cím: Mé­száros Sarolta, Siófok, Kossuth Lajos u. 69. R-71-es BMV oldalko­csis motorkerékpár, olcsón, sürgősen el­adó. Kismotort beve­szek. Zsolnay V. u. 37. V örösék. _____________ V izsgázott motorveze­tőt áruszállító tricikli­re felveszünk. Pécsi Kiskereskedelmi Vál­lalat, Rét u. 49. Faredőny készítését garanciával, rövid ha­táridőre vállalom. At­léta u. 20. (Tüzér ut- cai futballpályánál.) Babits Mihály utcában épülő társasházba je­lentkezés és érdeklő­dés Hunyadi út 51. sz. alatt este 5—7-ig. Eladó ház, kétszer szoba, konyha, szute- rin, szoba, konyha azonnal beköltözhető, Ötvenötezerért. Pécs, Zerge u. 9.____________ S zabadszentkirály 104. sz. két szoba, konyha, éléskamrás gazdasági épületből álló ház 740 négyszögöl telekkel el­adó. Berta.____________ G épíró iroda Doktor Sándor u. 35.. leírás, másolás, diktálás. — Telefon: 54-22.________ P écsi belvárosi 3 szo­bás. összkomfortos, kertes, családi hazam beköltözhetően. igé­nyesnek eladó. „Pécs” jeligére Sallai u. hir- detöbe. Családi házat, na- gyob méretű kettőszo­ba. hallos vagy há­romszobás személyze­tis. szuterinos, garázs lehetőséggel megvétel­re keresek. Kettőszo­bás. parkettás, gázos, belvárosi cserelakás van. Címet: Páncél, Rákóczi út 37. T, 43-36, Virág «; 20. sz. ház eladó, mely áll 2 szo­ba, összkomfortból. — Érdeklődni Zsinkó Ist­ván u. 9. ______________ S zabadság úton 3Va szobás összkomfortos ház, 2 szobás komfor­tos cserével beköltöz­hetően eladó. Lehet budapestiért is. J<ri- zantin” jeligére Sallai u. hirdetőbe.__________ G yermekeim tanításá­ra keresek magyar, angol, latin szakkép­zett tanárokat. Címe­ket Sallai u. hirdető­be „Tanulni vágyom” jeligére. ,______________ F ő- vagy albérleti szo­ba, konyhát vagy nagy szobát keresünk kony­hahasználattal. *,Jó alkalom” jeligére Sal­lai u. hirdetőbe.______ P atkányirtó drótszőrű kutyakölyök eladó. — Tompa Mihály u. 26. Kéziszövésű, összekötő perzsaszőnyeget ven­nék kifogástalan álla- pótban. Telefon: 50-31. Eladó 1000 négyszögöl príma szőlő, barackos, lakóházzal. Középdain- dol. hegyhát 11. sz. — Érdeklődni György u. 19. ________________ H arisnya körfcötőgép el adó. Érdeklődni: Pa- lásthyné Uj-Mecsékal- ja, Kőröst Cs. gándor u. 16/a I. em. 2. a., délután 5—7-ig._______ L enkeiné, Hamar var­roda új címe: Kossuth Lajos u. 54. sz. Tel.: lS-5Ó., 328 mellék. Eladó 2x2 szobás csa­ládi ház beköltözhető­en. Gazdálkodásra al­kalmas. Hegyalja u. 23. sz. alatt. Ugyanott egy nagyméretű TV- antonna is eladó. Hálószobabútorok, szekrények, ágyak, éj­jeliszekrények, kombi­nál (szekrények aszta­lok, székek, modem konyhabútorok. elő­szobafal, ágybetétek, fonott garnitúra, an­tik szekrények olcsón eladók. Doktor Sándor u. 57. Üzlet.__________ R övid bécsi zongora eladó. Barakonyi, Már tírok 42. Értesítés ? ­Dr. TELKES JÓZSEF tudőszakorvos ma­gánrendelését októ­ber 15-ével meg­kezdte. Pécs. József Attila utca 7. alatti rendelőjében. A DÉDASZ pécsi üzemvezetősége vil­lamos hálózat épí­tési munkára pécsi munkahelyre felvesz villanyszerelő szak­munkásokat Munkaruhát; napi egyszeri kedvezmé­nyes étkezést és 6 hónapi munkavi­szony után áramdíj kedvezményt bizto­sítunk. Jelentkezés: Pécs, Rákóczi út 34. Kertes családi ház el­adó. Kettőszobás + személyzeti, előszoba, konyha, fürdőszoba, mellékhelyiségek. Gaz dálkodásra alkalmas. Nem külvárosi lakás­cserével beköltözhető. Bővebbet helyszínen, hétköznapokon dél­után, egész vasárnap. Rodostó u. 18. _________ K ettőszoba, konyhás családi ház, 200 négy­szögöl kerttel 55 000- ért eladó. Pécs, Tol- buhln út 182._________ M arhabőr klub garni­túra, príma karban, egy vadonatúj szőr­mebéléses .mikádó té­likabát és összecsuk­ható kártyaasztal el­adó igényesnek. Zsol­nay 14. 18., középső csengő. __________ E ladó ház beköltöz­hetően 2 szoba, össz­komfort. Somogyi Bé­la u. 9._______'_________ R émfát veszek, fekete gyapjú női télikabát, szürke kosztüm, ma­gas termetre jutányos áron eladó. Doktor Sándor u. 24. Herte­lendi.____________ x A zonnalra vállalok családi ház, villany- tűzhely, villanyszere­lését. Szabó Imre, Pécs. Székely Bertalan u. 16/a. Tel.; 59-55. Kabát, kosztüm, kis­kosztüm. nadrág leg- új abb divat szerint (angol, francia, olasz) lapokból készít, alakí­tást, fordítást vállal Könczöl női divatsza- lon. Rákóczi út_ 40/1. Emyőjavítást, áthúzást sürgősen is vállal. Er­nyőüzem. Zrínyi a. 10. Franciabarackos el­fogadható áron eladó. Érdeklődni Muskátli u. 9. Kapásék.___________ H árom részes akvári­um-állványok, komp­lett felszereléssel igé­nyesnek eladó. Pécs, Uj-Mecsekalja 63. ép. H. lépcsőház, fszt. 1. Zeleni Imre. 278 négyszögöl szőlő elad ó. Makragy ö pon. Érdeklődni Rácváros 17. sz. Marcsik. i ------­V asas I. Bányatelep 29. sz. alatt egy ház­rész eladó, mely áll 1 szoba, konyha, élés­kamra, veranda, szu- terin, pince, gazdasá­gi épülettel eladó. — Érdeklődni lehet a helyszínen Németh Jó­zsefnél. Olajkályha eladó. — Vadnarancs élősövény- csemetét százanként 25 Ft-ért szállít: . Ko- pár, Kulich u. 21. Eladó 14 éve épült ház, egy kétszobás, éléskamrás, egy be­költözhető 2 szoba, hallos, komfortos, dé­lifekvésű, kertes ház. Érdeklődni lehet Aisó- balokány u. 51. sz. alatt, reggel 10—15 óráig.__________________ E ladó francia rézágy, epeda matraccal, két réz éjjeliszekrény, két kárpitozott szék, toa- . lett-tükör, vitrin es, 2 fiókkal, üveglappal. —■ Érdeklődni Doktor Sándor u. 3., trafik­ban.____________________ Nagy gyakorlatú gé­pészmérnök állást változtatna. Telefon: 35-18.___________________ U j, modem, kisipari konyhabútor diópoli­túros háromajtÓ6 szék rény, kettőszemélyes rekamié eladó. Doktor Sándor u. 34., aszta­losműhely._____ V eszek szép. modem, festett és politúrozott hálószobabútort, szép szekrényeket, páros ágyakat, ágybetétet, matracot. heverőket. Bárány, Hal tér 1. Kalorkályha, modern konyhaberendezés, há­lóbútor, ágybetétek, matracok, sezlon, re­kamié, bútorfélék el­adók. Felső vámház u. 2, Bútorüzlet* KŐMŰVES, VÍZVEZETÉK- SZERELŐ, TETŐFEDŐ, SZAKMUNKÁSO­KAT, KUBIKOSO­KAT (brigádot is) RAKODÓKAT ÉS SEGÉD­MUNKÁSOKAT alkalmaz a Bm. Ta­nácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat, Pécs, Zsolnay u. 4— 6. sz. Vidékieknek szállást biztosítunk. Fél ház, 2 szoba kony ha, gyümölcsössel kü­lön utcai bejárattal, azonnal beköltözhető­en eladó. Érdeklődni Szabadság u. 26. Till. Jó állapotban lévő zöld rejtett cső garni­túra, hármasszekrény, TV-szekrény, alkalmi áron sürgősen eladó. Cím: Reptér 50. sz. épület n. em. 21. Kétvitrines nagymére­tű konyha garnitúra, kétaj tós szekrény, Su ptaphon lemez j át­sző, gyermekágy mat­raccal, gyermekfürdő­kád eladó. Uj-Mecsek­alja, Ybl Miklós u. 6. I. 13. Postamegállónál. Női kalapját újjáala­kítom. Sárdi Gézáné, Rákóczi út 39/d. I. em. 1. ajtó.___________ P écs vidékén, gazda­sági épületek, 470 n.- szögöl telekkel,’ rész­letre is eladó. „Meg­éri” jeligére Sallai u. hirdetőbe. Elcserélném Szekszárd kertvárosában lévő szoba, konyhás, kertes lakásomat hasonló pé­csiért. „Csere” jeligé­re szekszárdi hirdető­be. Grafikus kirakatren­dező elhelyezkedne vi­dékre. Cím: Bácsal- más, Dugonics n. 25. 350-es, príma, zöld Izs motorkerékDár eladó. 7—8 ezerrel átvehető, többi megegyezés sze­rint. Vöröskereszt 9., tíu, f trtáxw Fafűrészelőgép mellé segédmunkásokat fel­veszünk. Jelentkezés Pécsi Vegyesipari Vál lalat Pécs. Irányi Dá- niei tér 9.; munkaügy. Figyelem! Szőlőolt­vány szükségletét őszi szállításra megrendel­heti Gyöngyös pf: 168. Elsőrendű, darabon­ként 4,50. fajtakülönb­ség nélkül. Másodren­dű féláron értendő. Belvárosi kettőszoba, komfortos házrész el­adó. Lakáscserével be­költözhető. Telefon: 46-68. Gazdálkodsra alkal­mas telek eladó. Ér­deklődni Alkotmány u. 50. Baloghné. ______ G yönyörű, színes, min­tás márvány mozaik­lapok, fehér cement­ből is készítve kapha­tó Strausz Gyula kis­iparosnál Budapest. — Kovászna u. 2. (Tété­nyi út sarok), telefon: 268-261 — vidékre is szállítok, kérjen in- gyen mintakártyát. Sásdon, Kaposvári u. 37. számú családi ház, 3 szoba, konyha, pin­ce, melléképülettel, gyümölcsössel, 1200 n.- szögöl területen eladó. Komolyszándékú nyug díjas nőnek otthont adna egy dolgozó há­zaspár. Cím: A kom- lói hirdetőbe. Komló, Dávidföld, Munkácsy út 42. szá­mú, egyedülálló ház, lakáscserével eladó. Pécsett a Zsolt utcai társasházban még 8 darab másfél szobás lakásra fogad el je­lentkezést az OTP me­gyei fiókja (Pécs, Kos suth L. u. 11.) Kedvez­ményes fizetési felté­telek. Előlegtörlesztés: 33—36 000 Ft. Eladó hálóbútorok, kombináltszekrények, cső garnitúrák, sezlo- nok, konyhaszekrény, asztalok, konyhagami- túrák, párnásszékek, varrógépék, kályhák, tűzhelyek, könyvszek­rény, könyvállvány, íróasztalok, hármas­szekrény, és egyéb szép, modem bútorok dús választékban. Bá­ránynál, Hal tér U HALÁLOZÁS Mélységes fájdalommal tudat­juk, hogy drága jó feleség, édes­anya, nagyanya, testvér, rokon, ZARACSI IMRÉNÉ Laki Mária 1963. október 17-én, 59 éves korá­ban, rövid szenvedés után el­hunyt. Temetése 21-én, hétfőn fél 2 órakor lesz a központi temető­ben« A gyászoló család. A Sopiana Gépgyár dolgozói fájdalommal tudatják, hogy mun­katársuk, HAUCK KAROLY mű­vezető, 1963. október 17-én, 56 éves korában elhunyt. Temetése 23-án, szerdán 4 órakor lesz a központi temetőben. A vállalat saját halott­jának tekinti. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Fájdalmas szívvel tudatjuk, hogy szeretett kisfiúnk, testvér­kém, unokám, keresztiünk, RACK JÁNOSKA október 17-én, 5 éves korában elhunyt. Temetése 21-én, hétfőn 2 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalmas szívvel tudatjuk* hogy szeretett jó férj, édesapa, após, a legdrágább nagyapa és kedves rokon, HORVATH JÓZSEF asztalosmester, Losonc u. 5. sz. alatti lakos, 1963. október 14-én* rövid szenvedés után 66 éves ko­rában elhunyt. Temetése 21-én, hétfőn fél 4 órakor lesz a köz­ponti temetőben. A gyászoló Hor­váth-család. köszönetnyilvánítás Férjem, SZABÓ GYÖRGY teme­tésén való megjelenésükért, ko­szorúk és virágok küldéséért kö­szönetét mondok, özvegy Szabó Györgyné. Hálás köszönetét mondok mind­azoknak, akik drága jó feleségem* VAD JENÖNÉ temetésén megje­lenésükkel, koszorú és virágaik­kal fájdalmamat enyhíteni igye­keztek. Külön köszönöm az együttérzés szép megnyilvánulá­sát a Téglagyári ES munkatársai­nak. A gyászoló özvegy. TV-szekrénynek alkal­mas fiókos szekrény és falikönyvespolc el­adó, Rákóczi 49/1. H. 4. 5 után. Gyakorlott villanysze­relőt felveszünk. Bá­nyászati Építő Vállalat Komló—Zobák aknai építkezés. Eladó 3 szoba, kony­hás ház, kerttel és 850 n.-szögöl jóbermő szőlő vei. Ugyanott Trabant 500-as mindkettő meg­egyezés szerint. Fize­tési kedvezménnyel. — Érdeklődni mindennap 3-tól, vasárnap egész nap. Pécs, Uj-Mecsek- alja Türr István u. 1/a. Pankász. Vaságy 150 Ft, príma panofix férfi bunda­bélés. építéshez beton- idomkő (téglapótló) 3 rekeszés festett lisz­tesláda, disznóbőr pus ka tok olcsón eladó. — Visy László út 8. Pécs legszeob helyén ötszáz négyszögöl sző­lő személygépkocsiért elcserélhető (csak es­ti órákban). Szavai, Ungvár u. 21. Lakásába kandallót, légfűtőberendezést, ké­szít, javít Friedrich, Rákóczi út 37. Tele­fon: 23-87. Világos, háromajtós szekrény, konyhabú­tor, rekamié. hálószo­babútor, kanapé, asz­talok, székek, sodro­nyok, matracok, fél­háló olcsón, részletre eladók. Megyeri út 6. Bútorüzlet, Vasútépítő Vállalat Kaposvár környéki és XII. hónapban beindu­ló pécsi munkahelye­inkre felépítményes, kubikos és segédmun­kásokat azonnali ha­tállyal felveszünk, ha­tározatlan vagy szer­ződéses munkaviszony ra. Jelentkezés Vas­útépítő Vállalat Ka- posvár, Textilmúvek. Dunántúli 120 kV-os alállomásaink helyi karbantartásához és üzemeltetéséhez azon­nal felveszünk segéd­munkásokat, lakatoso­kat, villanyszerelőket és elektrikusokat. Ér­deklődők személyesen vagy írásban az Or­szágos Villamostáwe- zeték Vállalat Tatabá­nyai Üzemvezetőségén jelentkezhetnek. Tata­bánya, H., Kömyei út 34. Belvárosi házrész el­adó, 3 szoba, összkom­fort beköltözhető. Eset leg 2 szoba, összkom­fortossal elcserélhető, megegyezés szerint. — Telefon: 46-68. Szép, nyolccsöves, pi- roszománcú Zephir- kályha eladó. Dárda u. 4.­Hálóbútorok, konyha­bútorok, ágyak, ágy­betétek, kombináltgar- nitűra, rekamié, aszta­lok, kályhák, sezlonok Soóky bútorüzletében olcsóbb áron vásárol­ható. Zsolnay u. 1. 50 50 mázsa takarmány- répa eladó. Pécs, Tán­csics Mihály utca 42. Veszek kályhákat, sez lont, hármasszekrényt, rekamiét, konyhabú­tort, ágybetéteket, ágyakat, bútorféléket. Molnár, Felsővámház u. 2. Bokorrózsákkal — összes színárnyalatban és piros futórózsával, legalkalmasabb fajták, virágok kertekbe és parkokba, egységes 12 Ft-os áron — állunk a tisztelt érdeklődők rendelkezésére! Szállí­tás postán, utánvéttel; Mathiász Jánosz Tsz., Szentendre. Eladó hálószobabúto­rok, konyhabútor* szekrények, ágyak, sezlonok, afrik matra­cok, toalett-tükrök, éj- j eliszekrény ek, reka- miék, hármasszék- rény, kályhák Holtai­nál, Rákóczi út 48. Veszek jó és rossz ál­lapotban sezlonolmt; ágybetéteket, rekamié- kat, matracokat, dí­ványokat, heverőket, ajtókat, ablakokat Kol tai, Rákóczi út 48. Takarmányrépa eladó. Pécs, Kisboldogasz- szony u. 11. Világos, külföldi, 2 aj­tós szekrény, vitrin* asztal, 4 székkel, 12 személyes Rosenthál étkészlet igényesnek eladó. Rákóczi út 53.« emelet 16—17 óra ’ kö­zött. r . Eladó 3x2x6-os, vaj­színű cserépkályha. — Jantal, Ko zármislényji Kossuth u, "

Next

/
Oldalképek
Tartalom