Dunántúli Napló, 1963. szeptember (20. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-08 / 210. szám
r 1993. SZEPTEMBER 8. mapiA 3 Érdemes volt-e? Me&ie&vzések. gondolatok az énítok vnstárnani miistzn.kin.irni Júliusban összehívták a baranyai építőket. Nemeském László, a Baranya megyei Építőipari Vállalat igazgatója, a műszaki dolgozók, a szocialista brigádvezetők, valamint a munkahelyek szakszervezeti bizalmijai elptt ismertette az éves terv feladatait, a kemény tél okozta lemaradást és javasolta a vasárnapi műszakok megszervezését. Az első vasárnap százhatvanan, a másodikon kettőszázhuszan je- . lentek meg a kőművesek, ácsok, betonozok, segédmunkások, szerelők és ellepték a falakat. Három vasárnapi műszak zajlott le azóta, s mérlegét megvonni kerestem fel a Baranya megyei Építőipari Vállalatot, ahol a számvitel, a tervosztály és a műszak segítségével hamarosan kiszámították: a három vasárnap — amelyből egy, a 160-as megjelenésű, még csak a szervezés kezdetét jelentette, — nem kevesebb, mint 2 millió 365 ezer forint érték megtermelését jelenítette. Ha az első vasárnapot leszámítom — márpedig jogosan le lehet számítani — akkor augusztus 4-én és 25-én, csupán ennél az egy vállalatnál annyi érték termelődött meg, amiből 16 lakást lehetne elkészítem. Persze, a vasárnapi munka nemcsak a lakásokban fekszik benne, hanem a 400 ágyas klinikában, a Tejüzemben, a különböző ipari beruházásokban is, de ha a munkát csak lakásépítésre fordították volna, akkor 16-ot tudtak volna csupán vasárnapi munkával megépíteni. A félév folyamán még öt vasárnapi műszakra számítanak, természetesen hasonló létszámmal és akkor a 16 lakás már ötvenre emelkedik. Előreláthatóan a vasárnapi műszakok 7 millió forint termelési értéktöbbletet hoznak a vállalatnak. Mindjárt azt is kiszámítottuk. hogy mibe kerül ez a vállalatnak, s kiderült, nem olcsó mulatság, a vasárnapi műszakokért kétszeres bér jár. Többletköltséget okoz a vasárnapi munkásszállítás is, de a gépek kihasználtságában és az efektív munkában mégis megtérül a lpadott pénz, nem is szólva az idő felett aratott győzelemről. A vasárnapi műszakoknak is köszönhetjük, ha a vállalat a lakásépítési tervét „tartani tudja”, ha az ipari objektumok udvarát előbb ellephetik az átvevők. Nem felesleges megjegyezni, hogy a vasárnapi műszakok kedvező éredményén felbuzdulva, teljesen felelesleges volna most már úgy „berendezkedni”, hogy ezeket a túlmunkákat a jövőben is alkalmazhatja az építői par. A vasárnapi műszak szervezése kényszerintézkedés, a műszak miaga átmeneti jellegű, s nyilvánvaló megszűnése. Szükséges volt, és szükséges ma is, hogy építőiparunk lemaradása ne húzza maga után a többi iparág termelését, hanem fel tudjon zárkózni a második ötéves terv célkitűzéseit „tartó” vállalatokhoz. • A mérleg tehát — csupán egy vállalatot nézve, — kedvező, ahogy mondani szokás: pozitív! Az egész megye építőiparát tekintve is hasonló eredményt kapunk. Ennyi a gazdasági haszon, ezt le tudjuk mérni forintokban, vagy ha tetszik, megépített falakban, betonban, üvegben, padlóban. Ami ezen feliül jelentkezik,, az az úgynevezett erkölcsi haszon. Mert ez is kísérte és kíséri a vasárnapi .műszakokat. Mindenki előtt ismeretes, hogy az építőipar már szerkezeténél fogva merőben különbözik az egy helyre telepített üzemtől. Az építőknek hol itt, hol ott kell felverniük sátrukat, a megyének ebben, vagy abban a részében kell dolgozniuk. Sem az oktatásra, sem a kollektív összefogásra, szakmai-politikai nevelésre nincs olyan lehetőség, mint egy adott helyhez kötött gyárban. Az építőmunkások többsége is vidéki, kis eldugott falvakból utazgatnak az építkezés színhelyére. Nyilvánvaló, hogy a munkásöntudat nem töltik el úgy az építőket, mint mondjuk a vavasokat, vagy a bányászokat. A vasárnapi műszakok teljességgel rácáfoltak erre a pontosan kiszámított érvelésre. A vasárnapi műszakok újból megmutatták — s ebben van óriási erkölcsi-politikai hasznuk, — hogy az építők „szíve” éppen úgy terveink Korszerűsítik a vendéglátó egységeket Kisvendéglő épül Szentlőrincen megvalósulásáért dobog, mint j a szocializmus építésiének bár- j melyik területén dolgozóké. Milyen jó le is lehet mérni, i például a Sárosi István kő-1 művesbrigád tagjainak „hoz- i záállását” abból az egyetlen j tényből, hogy mindhárom vasárnapon hiánytalanul felhúzták munkaruhájukat, s ellep- | ték a reptéri lakások falait. Petrik Károly betanelem-elő- j regyártó brigádjának sem jelenthetett könnyebbséget va-1 sámap is „bejönni”, s Heng | János szocialista brigádvezető; nek is úgy intézni a dolgokat,: hogy vasárnap mind a harminchat embere felvegye a! kőműveskanalat. Ha erősen meg is fogyatko- I zott az építők tábora és sokan i más munkaterületen helyez- j kedtek el, a megmaradottak ; Ünnepélyes tanévnyitó a Pécsi Orvostudományi Egyetemen Hétfőn délelőtt 11 órakor ünnepélyes tanévnyitót tartanak a Pécsi Orvostudományi Egyetem aulájában. Az ünnepségen résztvesznek: Kovacsics János, az Egészségügyi Minisztérium egyetemi főosztályvezetője, az egyetem hallgatói, közöttük 210 elsőéves és számos afrikai Miák, akik Pécsett foly tátják egyetemi tanulmányaikat. Dr. Cholnoky László, az egyetem rektora mond megnyitó beszédet. A tényleges oktatás szeptember 10-én reggel 8 órákor kezdődik meg. kétszeres erőfeszítéssel dolgoznak. Persze, azt sem szabad elhallgatni, hogy a vasárnapi műszakért kétszeres bér jár, de „valameny- nyien a piacról élünk”, s ki sajnálná az építőktől a jobb kereseti lehetőséget, ha vasárnapjaikat is feláldozzák. Az első három vasárnapi műszak mérlege tehát szép eredmény, bár még öt, semmivel sem könnyebb műszak kéri az önkéntes jelentkezőket. A menetközbeni értékeléshez hozzákívánkozik: ahhoz, hogy valóban beváltsa a vasárnapi munka a hozzá fűzött reményeket, még hosszú hónapokig és nemcsak vasárnap „többet kell tenni a lapátra”! Szüts István Szedik a cukorrépát a szentlőrinci tsz-ben. Újabb földomlás a Jókai téren Biztonságba helyezték a lakókat —* Harminc méter mélységig feltárják a környék pincerendszerét üzemanyagért ment. rogy másik táblában lováb't bly- tassa a munkát. — A takarmánykeveréket már elvetettük — mondja az agronómus —. Az őszi árpából is elvetettünk már 45 holdat. Amit az eső előtt vetettünk az már zöldül is. — És a búzavetéssel mikor lesznek készen? — Arra nem merek válaszolni. Azért nem, mert elég rosszul állunk a silózással. A gépállomás kiküldött ugyan egy szovjet silókombájnt, de rosszul javították meg. A vezető egy napig kísérletezett vele, aztán bevitte vissza a gépállomásra. Mára ígérték, reggelre, most meg már dél van és a kombájn még mindig nincs itt. Ha a gépállomás jól dolgozik, mirajtunk nem múlik a vetés. Mi befejezzük időre. JÖL FIZET AZ APROMAG A tábla széléről jól látni Szigetvárt, de látni Hobolt is. A két község közötti lucernáson szaladgál a szigetvári gépállomás két kombájnja. Mind a kettő SZK 3-as. Ezek a gépek jól dolgoztak aratáskor és jól dolgoznak most is. — Mekkora ez a terület? — Harminchét hold — állítja le gépét Bálizs György kombájnos. — És hogy fizet a lucerna? — Mázsára nem tudom megmondani, de jól telik a tartály az biztos. Nem számítottak rosszul a hoboliak, amikor meghagyták ezt a területet magfogásra. Még a szombat délelőtti órákban sem múlt el az első ijedelem a Jókai tér 11-es számú házban, pedig a ház előtti téren lévő hatalmas földomlás és a csaknem kétszáz éves ház vastag falain levő sok repedés még a hajnali órákban keletkezett. — Már este figyeltem az eget és nagyon megijedtem a nagy fekete felhőtől — mondta az emeleten lakó, Szilágyi Ferenené. — Nagyon féltem, hogy egy nagyobb eső kimossa a házunk alól a talajt. — Nyugtalanul feküdtem le, rósz szül is aludtam, és hajnali öt óra tájban valami különös moccanásra ébredtem, mintha a ház megmozdult volna. — Jaj nekem, süllyedünk, — kiáltottam, és ekkor „felmordult a fal”, hullani kezdett a vakolat. Azonnal fellármáztuk az egész házat, nehogy baja essék valakinek. Amiint kinéztem az ablakon, láttam mekkora tömegben hömpölygőit a víz. Úgy kavargóit, bugyborékolt. akár egy forrás lett volna előttünk. A tűzoltók nyomban kijöttek és percek alatt ott voltak a rendőrségtől, a tanácstól, vizsCserbenhagyta áldozatát Ez év júniusában — bár vezetői jogosítvánnyal nem rendelkezett — egy szigetvári. borpincéhez szállította ismerőseit Horváth Gyula szigetvári, Kossuth tér 1 szám alatti !akos. A pincében nagyobb mennyiségű bort fogyasztott. majd ittasan ismét gépkocsiba ült. és egy nyugotszenterzsébeti borpin- cébe hajtott. Itt tovább italozott társaival, majd délután 3 óra körül Szigetvárra indultak vissza. Ittassága miatt gyorsan és bizonytalanul közlekedett, és nagy sebességgel nekihajtott egy földhányásnak. Az autó több helyen megrongálódott, de Horváth feyula így is folytatta útját. A 6-os úton haladva, előzni akart két tehergépkocsit, s mivel nem győződött meg a lsembe jövő forgalomról, ad út szélére szorította a vele szemben közlékedő motorkerékpárt. Az út szélére húzódó motorost még így is elérte, és fellökte a személyautó. A baleset közelében tartózkodó másik személygépkocsi vezetője a terhelt kocsijának ablakába kapaszkodott, és figyelmeztette álljon meg, mert a' motoros és pótutasa megsérült. Horváth Gyula azonban elhajtott. A helyszínen levők elsősegélyben részesítették a motorosokat, majd üldözőbe vették a szabálytalankodó személyautót; A pécsi járásbíróság a napokban hozott ítéletet Horváth Gyula bűnügyében. Bűnösnek mondotta ki foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és segítség-nyújtás elmulasztása miatt, és ezért két és fél évi szabadságvesztésre ítélte. gálták, nézték, mit tegyenek, hol lehetne segíteni. Szilágyiék nem igen értek rá beszélgetlni, nyomban pa- kolmiok kellett, mert a veszélyeztetett lakások kiürítését azonnal elrendelték. A lakóknak az új-mecsekaljai panelházak most átadott lakásaiban biztosítottak helyet. Mintha mi sem. történt volna, szokásos forgalmat bonyolított le a Tejbisztro, bár a falak megrepedése miatt itt is lezárták az egyik helyiséget. A lakók gyertyával zseblámpával nézegették a bisztró alá is benyúló többszintes pincerendszert, s bár csak az elejére merészkedtek, meglátták, hogy a kapu alatti betonkockák azért repedtek meg, mert éppen alatta mintegy 4 méter mélységben beomlott a pince, betört a víz, az alját most is vastag iszap fedi. — Erre, arra, meg a SaJlai utca felé is halad pince, ki tudná milyen hosszú. hova vezet, — mondta a házban lakó egyik férfi. — Soha egyetlen lakó sem merészkedett még végigmenni rajtuk... — Valóban a pincék sok bonyodalmat okoztak — mond ta a helyszíni munkákat irár nyitó Mammel Imre PIK-dol- gozó. Az esetleges süllyedést nem tudjuk megakadályozni, éppen a pincék miatt, de az erős aládúcoÍLás segíti a súlyeloszlást, nem kell tartani hirtelen beomlástól. Mammel Imre szerint az Elefántos háztól indult ki a baj, ott omlott be a pince először, ott kellett volna megakadályozni a baj továbbterjedését. — Végképp rendbe akartuk tenni ezt a teret, s egy ilyen aszfaltbontás eső esetén mindig veszélyt jelent, — mondta az ugyancsak a helyszínen tartózkodó Bodó Imre, a városi tanács építési osztályának főmérnöke. Márki László építési osztályvezető elmondotta, hogy már két évvel ezelőtt észrevételezték, jelentették az illetékes minisztériumi szervek nek. hogy a környék alápim- cézettsége következtébeti számolni kell a lebontásával. Elvileg meg is állapodtak ebben, de az időpontot nem jelölték meg, mert a már ismert hibák nem jelentkeztek ilyen sürgetően. A Légiszeszgyár utcától a séta térig a fél városon keresztül húzódó többszintes, részben feltárt pincerendszer 500 lakást érint. A pincék egy része beomlá- sok, elfalazások, stb. miatt még ismeretlen, s így számolni kell meglepetésekkel. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a pincék altalaja többnyire futóhomok, amelyet a föld belsejében levő mozgásban levő víz kimos, eltömít, s a felszíniről érkező víz nélkül is okozhat problémákat. A beomlás környékén mintegy 30 méter mélységig különleges bányaműszerrel mérik és tárják fel a teljes pincerendszert, s a vizsgálat ered menye, az akkori helyzetkép alapján dönthető el, melyik épületet lehet biztonságosan és gazdaságosan megerősíteni, s melyiket kell okvetlenül lebontani. Az Elefántos házra költeni nem érdemes, a hosszú évekig tartó vita során ezt eldöntötték már, s a műemlékvédelmi szakemberek véleménye szerint az 1801-ben épült Jókai tér 11 számú ház se rendkívüli műemlék, hasonló jellegű- alkad még a városban. Megfeszített erővel dolgoznak a munkások, a téren, de felmerül a kérdés, nem dolgozhattak volna-e ennyien az elmúlt héten is, hogy az első kicsi omlást ne érte volna újabb és újabb eső. Most betonozott gát védi a lefutó víztömegtől az omlást, és nem lett volna túlzott óvatosság, ha eddig is ilyennel védték volna a kimosástól a felszedett aszfalt helyét. A vizsgálatok, a szakemberek eldöntik majd le kell-e bontani, vagy mennyi idő alatt és milyen költséggel hoz ható helyre a tér és a ház. Addig is első feladatként a tér alatt levő pincét feltöltik, betömik, lebetonozzák, hogy ne okozhasson több galibáit. Az időjárás általi váratlan, sajnos elég súlyos beavatkozás előrelátásra, óvatosságra int, s talán meggyorsítja majd a tér és a környék megnyugtató rendezését is. Wesztl Márta Hat ár járáson Fehér, nagy cukorrépák hemperegnek a földön. Pedig még csak szeptember első napjait mutatja a naptár. — Ilyen korán még soha sem szedtünk ki cukorrépát — mondja Fehérváry Nándor, a szentlőrinci tsz elnöke. — Először az emberek idegenkedtek is. Azt mondták: kicsi lesz a termés, nem érdemes még kiszedni. De amikor megtudták, hogy szeptember 5-ig a cukorgyár mázsánként négy forint felárat fizet, amiért ilyen korán kiszedjük, akkor már senki nem ellenkezett. — És milyen a termés? —■ Mindjárt szólok a bri- gád\jezetőnck. Ö már pontos adatokat tud mondani. Kiabál és egy középkorú ember jön a tábla közepe tájáról. Előveszi a papírokat, számol, amint írja a számokat, közben mondja is, hogy: Krenovlcs József ötödször takarítja be ebben az évben a Vlllány- y Siklósi Állami Gazdaság lucernaföldjéről a szénatermést. „Handl Ferencné már idősebb asszony. Neki csak 320 négyszögölet mértünk ki, mert a többinek 850 négyszögöl jutott ám. Handlnéét már elszállítottuk. Az ő átlaga, ha holdra átszámítjuk 244 mázsa.” — Jó eredmény. — Százhatvan volt a terv. A terven felül termett mennyiség ötven százaléka a tagé prémiumként — jegyzi meg az elnök —. Szépen kap mindenki, hisz kétszáz mázsa körül lesz az átlagunk... AHOL MÁR ZÖLDELL az Őszi Árpa Patapoklosiban éppen befejezték a 45 holdas őszi árpa tábla . vetését, a traktoros Felbúg a motor és Bálizs György kollégája, Vesztinger Antal után indul. Ma végezni akarnak ezzel a táblával. ÖTÖDSZÖR KASZÁLTÁK Hatalmas tábla. 116 hold és mintha beszorult volna a nagytótfalusi és a kisharsányi út közé. Traktorok szaladgálnak kaszálva rakodó szedi fel a rendről a lucernaszénát. — Hányadszor kaszálták? — Most ötödször — válaszol Krenovics József, a Vilány— Siklósi Állami Gazdaság traktorosa. — Ilyen is ritkán fordul elő. És, ha minden jól meg}’, még egy termést betakaríthat* nak, természetesei zöldem A földművesszövetkezeti J vendéglátóipari egységeket i még az idén újabb építéssel j és átalakítással korszerűsítik. Szentlőrincen például -egy új \ kisvendéglőt hoznak létre tőépítkezéssel. Az új egység 20 000 forint híján egymillió forintba kerül. A másik nagy : értékű munka a görcsöny; falatozó építése, melynek költsége háromszázezer formt. Majd 200 000 forintért bőví- j , tik és korszerűsítik a sellyei kisvendéglőt, a' bánfai italból- í tot pedig százezer forintos költségen teljesen felújítják. Kibővítik és korszerűsítik az újpetrei falatozót, a sora- bereki italboltot, a -szederkényi presszó-falatozót. az oldi italboltot, a gödre keresz-t- úri italboltot pedig új épületbe helyezik és korszerűsítik. Ezenkívül kis beruházásból és tatarozássá’ számtalan vendéglátó egységet korszerűsítenek, illetnie” felújítanak, egyenként, mintegy 20 000 forintos költséggel.