Dunántúli Napló, 1963. szeptember (20. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-24 / 223. szám, Első kiadás
2 1963. SZEPTEMBER 24 Tisztaszoba és a képvásárlás A ten, a nagyapa és nagy- anya, a fiatal házaspár és az unoka szoroskodnak a kicsi szoba-konyhában, és három nagy szobát hagynak üresen. A szoba-konyha berendezése szegényes: rozzant, szúette ágyak, faragott, kukorica- csuhés parasztszékek, agyonhasznált szőnyegek és egyebek. A három tisztaszoba maga a pompa: nehéz szekrényekkel, üdezöld színű fotelekkel, süppedő szőnyegekkel stb.-vel. És mindez csak díszként, mert ismétlem — itt hónapról hónapra nem alszik senki. Az egyik belvárdgyulai tsz- tag házában láttam ezt a lakást, ahová a Képcsarnok Vál lalat embereivel nyitottam be. Képeket akartak eladni, de nem vettek, noha a vadonatúj bútorokkal berendezett lakás falai bántóan csupaszok voltak. Mégsem vásároltak, arra hivatkozva, hogy mégha részletre adják is, nincs pénzük. Ezt mondták a második, harmadik, sőt hetedik tsz-tag- nál is, holott az idén, akárcsak tavaly, negyven forint felett oszt munkaegységenként a szövetkezet, és különben is: gombamódra szaporodnak az új házak a faluban, egyre .másra veszik az autót, és így tovább. Mindenre van tehát péyiz, csak képre és könyvre nem, mert a hét lakás hét kombinált szekrényében egyet len könyvet sem láttunk a felső polcon. Olvasni ugyan olvasnak a kölcsönkönyvtárbái, de odáig, hogy maguk is köny vet vegyenek, még nem jutottak el. Sajnos, nem belvárdgyulai sajátosság, hanem nagyón tipikus eset ez. Voltaképpen nem csodálkozhatunk azon, hogy hiába talpaltunk a faluban prákon át, s hasztalannak bizonyult a Képcsarnok Vállalat embereinek minden ékesszólása, megbuktak a szán dékukkal, mert a megye parasztsága gyakorlatilag nem vásárol művészi képeket. Azaz hogy igen: a megyében eladott „ájftszmennyiség mindössze 'egyetlen egy százalékát! A vjjjájbit az üzemi munkások, il- ''lelve értelmiségiek veszik meg 40:59 százalékos arányban. A felszabadulás kezdete óta újságcikkek, előadások ezreiben, tízezreiben buzdítjuk a falu népét arra, hogy olvasson, tanuljon és művelődjék. Széleskörű könyv tárhálózatot hoztunk létre, guruló könyvesautókkal járjuk a községeket, olcsó falusi sorozatokat bocsátunk ki és így tovább. És mindezzel egyidő- ben a képzőművészeti alkotásokat alig-alig propagáljuk. Azazhogy propagálnánk: a Művészet című folyóiratban, az irodalmi folyóiratokban, vagy éppen az Élet és Tudományban (az utóbbinak Miért szép? címmel állandó rovata van), csakhogy e folyóiratok a falu tömegeihez nem jutnak el. Jellemző ebből a szempontból a giccsellenes kampány helyzete. Évek óta hadakozunk a giccs ellen, és nem is eredménytelenül, mert a falu átlagfiatalja felismeri a giccs legordítóbb megnyilvánulási formáit, legalábbis szorongás támad benne egy zúgfestő „munkája” láttán: vajon nem giccses-e? Mindez óriási eredmény a korábbi évek állapotához képest. Ámde csak féleredmény, hiszen ugyanez a fiatal teljesen tanácstalan a művészi festményeket, szobrokat és más képzőművészeti alkotásokat illetően. Nem véletlenül, mert a giccsellenes kampánnyal egyidőben nem szenteltünk kellő figyelmet és energiát annak a megmagyarázására, hogyha a giccs nem jó, akkor mi a jó, és miért jó az a más? A hiba már az általános iskolai oktatásunkban elkezdődik. Megtanítjuk Petőfi, Arany, Mikszáth, Ady és a többiek nevét, ismertetjük munkásságukat és alig beszélünk hazai vagy külföldi festészetünk nagyságairól. Munkácsy, Székely Bertalan, Benczúr, Der- kovits és mások történelmi tárgyú kép~i még a szemléltetésben sem kapnak kellő teret, holott igen alkalmasak a történelmi, illetve irodalmi oktatás anyagának elmélyítésére, sőt a didaktika szerint egyes történelemórákat egy adott festményből kiindulva is le lehetne vezetni. Még rosszabb lesz a helyzet később, amikor a falusi fiatal kikerül az általános iskolából. Ha nem tanul tovább, és nincs bent valamelyes érdeklődés a képzőművészet iránt, aligha számíthatunk arra, hogy az később feltámad. Hogyan számíthatnánk? Falusi könyvtárainkban a reprodukciós gyűjtemények száma elenyészően cse kély, gyakorlatilag nem is számbavehető. Alkalom arra tehát, hogy egy ilyen gyűjteményt a falusi fiatal kikérjen a könyvtárból, s a helyszínen átlapozgassa, megnézegesse — nincs. Az ismeretterjesztő előadások nagy tömegében igen l^evés a képzőművészeti tárgyú előadások száma. Előadunk az űrhajózásról, a helyes táplálkozásról, a műtrágyázásról és minden másról, de a műélvezés titkaiba nem avatjuk be az embereket. Ilyen körülmények között nem meglepő, amit a Képcsarnok Vállalat embere mondott: az átlagos falusi tsz-paraszt tud Petőfiről és Aranyiról, Jókairól és esetleg Mikszáthról, a felvilágosultabb Veres Péter és Szabó Pál nevét is ismeri, de ha festészetről esik szó, minden befejeződik Mun- kácsynál. Arról még hallott valamit, hogy Munkácsy élt és nagy festő volt, de hogy kik voltak a többiek és kik a maiak, az már talány. U e csodálkozzunk hát az ' ’ egy százalékon. És ha azt akarjuk, hogy ne giccses falvédők, nippek és silány má- zolmányok uralkodjanak a tsz paraszt lakásában, akkor meg kell javítani propagandánkat. Több képzőművészeti tárgyú, szemléltetéssel egybekötött ismeretterjesztő előadásra, falusi kiállításra van szükség. Reprodukciós gyűjteményeket kell szerezni a községi könyvtárakba, és ha már nem kölcsönzik ki, alkalmat kell adni arra, hogy az érdeklődők ezt az olvasószobában, klubban, vagy művelődési ház olvasásra alkalmas helyiségében átiapozgassák. A legtöbbet azonban nem is ettől, hanem a falusi pedagógusoktól, elsősorban a rajzszakos tanároktól és azoktól várjuk, akik sze rétik a képzőművészetet, és megismerkedtek annyira a műélvezés titkaival, hogy előadást tudnak tartani a témáról. Nélkülük nem számíthatunk olyan frontáttörésre, ami a képvásárlást illetően az ipari munkásoknál évekkel ezelőtt lejátszódott. Voltaképpen a falusi pedagógusok kezében van a képzőművészeti felvilágosítás és nevelés ügye. Magyar László Képes kiadvány Pécs mikori emléke röl Pécs város Idegenforgalmi Hivatala már a harmadik képes kiadványt jelentette meg a közelmúltban városunkról. A Pécsi Kalauz és a Pécsi török kori emlékek című képes ismertető után az elmúlt napokban került forgalomba a Pécs római kori emlékeit ismertető könyvecske. A kiadvány tetszetős színes borítólapján az ó-keresztény sírkamra festett mennyezetképe látható.Ä könyvben á gazdag képillusztráció mellett német, angol és orosz nyelvű összefoglaló is található. A határőrség barátja Valamikor a Majláth-pusz- tához vezetett bekötőúton keresztben álltak a cementgúlák. Néptelen volt a környék, sűrűn követték egymást a fegyveres járőrök. Igazoltatások, gyanakvó tekintetek fogadták az erre járókat. Tréfásan, vagy talán komolyan is azt mondották: ez itt a béke- tábor széle! — s a Drávánál már kilógathatja az ember a lábát a szocialista táborból. Érthető volt tehát, hogy errefelé a pusztán szinte megállt a fejlődés, minden egy kicsit a mozdulatlanságba mereve- det. Mennyire más most ez a táj, amikor az enyhülés, a józan ész politikája feloldotta a gyanakvás- a mesterségesen emelt ellenségeskedés jéggé merevedett légkörét. Ahogyan a bekötőúton befordulunk a puszta felé, szemünk elé tárul egy új istálló építkezése, mely körül szorgalmasan dolgoznak az emberek. A pataknál víz- kiemelő-szivattyút szerelnek, s az út mentén már lefektet-: ték szép sorjában az öntözéshez szükséges csöveket. A híd alatt, a patak partján békésen horgászik néhány gyerek. A házak előtt új járda épül. Ez a kép fogad mindenkit, aki Majláth-pusztára érkezik. Tanító a határvidéken Az út mentén az első épület, amely kiemelkedik a zöld fák lombjai közül, az iskola. Egy tantermes, tanítói lakással épült, kerttel és egy kis gazdasági udvarral. Itt él, itt tanít Vass Zoltán pedagógus. A határőrség KlSZ-bizottsá- ga hívta fel rá a figyelmemet. — Nagy barátja ő a határőrségnek — mondották. — Az egész határvidéken talán három olyan tanítót lehet találni, aki oly sok segítséget ad a mi munkánkhoz, mint ő. | Persze ne gondoljon nagyszerű’ kalandos történetekre. Nem fogott el ő egyetlen ha- társértőt sem. Másként barátunk nekünk, másban segít minket! Meg a tanítás megkezdése előtt, úgy augusztus végén kerestem fel először. Nem volt szerencsém. Jutalomüdülésen volt Csehszlovákiában. A második próbálkozásom sikeresebb volt. Ekkor már megkezdődött az új iskolaév, benépesült gyerekekkel a tanterem. De a környéken is meglátszott a változás. Eltűntek a kertben az, augusztus végén még oly sűrűn burjánzó gazok, kibontakozott előttem egy gondosan beosztott mintákért, ahol a nyárvégi Tegnap este az Éva eszpreszszóban két különös hölggyel találkoztam. Nevetgéltek és sustorogtak... Az ügyben persze nem a nevetgélés és sustorgás az érdekes, hanem a hölgyek minősége... Hát hogy is mdnd jam... Szóval.., Azt hiszem azt mindenki elismeri, hogy a hölgyeknek sokféle minősége lehet, s ilyen téren egészen kvalifikált embereket is érhetnek meglepetések. Valójában nem is itt kellene kezdenem ezt a történetet, hanem Istvón királynál, akit az elemi népiskolában még úgy tanítottak, hogy Szent István. No de lássuk István király és a nevetgélő' hölgyek összefüggéseit. István király bőségesen építtetett templomokat hazánkban, s a letelepített szent embereket bőségesen ellátta földi javakkal, így a lélekmdntés úgy felvirágzóit hazánkban, mint Lyonban a selyemipar. A magyarok mindig tele voltak bűnökkel, így rengeteg szent emberre volt szükség a megmentésükhöz. így aztán nem csoda, ha én mir gyermekkoromban megismertem öt-hat papot, öt-hat apácát, s egyszer szem- től-szembe láttam egy püspököt is. Az öt-hat apáca közül kettőt különösen jól ■ ismertem, mert nagyanyám lelki társai voltak. Minden évben megjelentek nála egypárszor. és érdekes s^entképeket és pikáns süteményrecepteket hoztak, no és a titokzatosságot. Ez nálunk családi vonás volt, Valamennyien nagyon szerettük a titokzatos dolgokat... KÜLÖNÖS HÖLGYEK (Tárca) Erről majd egyszer máskor mesélek, mert rém zűrös dolog. Szóval ott hagytuk abba, hogy öreganyám és az apácák ... Az idő a joviális magyar ég alatt is múlott, s a nagy történelmi fordulópontok idején megszüntették azt az apácarendet, melyben két apácaismerősünk buzgólko- dott. Ekkor a szent asszonyok végleg öreganyámhoz költöztek, s megjósolták, hogy szörnyű vége lesz annak az országnak, amelyik már istent és kapcsolt részeit sem tartja tiszteletben. Telt múlt az idő, s az apácák a lélekmasszásról áttértek a pulóver kötésre. Vettek egy Buksi-típusú gépet és egyikük kötött, a másik pedig összeállított. Jól kerestek. Egy év múlva, ümikor nagyanyámnál jártam, meglepetten tapasztaltam, hogy az apácák kiondoláltatták a hajukat. A következő évben Linlca nővér már cigarettázott. Nagyanyám pedig ingatta a fejét, mert a nők cigar ettázásával kapcsolatban egészen furcsa véleményei voltak. Ebből komoly vita keletkezett köztünk, mert én azt állítottam, hogy egy apácát valójában nem lehet csak úgy ukmukfukk a nők közé sorolni. Nagyanyám viszont azzal érvelt, hogy ha nem lehet őket a nők közé sorolni, akkor miért bodoríitat- ták ki a hajukat? Nagyanyám gyanalcodott és megbízott, hogy kérdezzek meg egy rangosabb papot, hogy mit lehet, és mit nem lehet egy apácának? Amikor visszaérkeztem a városba, felhívtam a plébánia hivatalt: — Kedves esperes úr, érdeklődni szeretnék, hogy egy apáca cigarettázhat-e, és rakathat-e dauert a hajába? Az esperes meghökkent, és türelmi időt kért, mert nem tudott azonnal válaszolni. Másnap közölte, hogy megbeszélte egy papi bizottsággal, s úgy vétik a cigarettázó apácák nem tetszhetnek túlzottan az Úrnak. Nem akartam az apácákat megfúrni öreganyámnál, igy nem írtam meg az igazat, elkentem az ügyet Soror Emmának máig sincs tudomása róla. hogy a hazugság vétkét vállaltam magamra földi üdvösségük érdekében. A lejtőn azonban még a szent hölgyek sem tudnak megállni, igy, amikor a következő évben meglátogattam nagyanyámat, az apácákat nem találtam otthon. — Hol vannak? — néztem csodálközTxi. — Hévizén nyaralnak. A hévízi turné uián, aztán a Buksi kötőgépjükkel beléptek egy ipari szövetkezetbe, s rendes szervezett munkássá váltak. Néha találkoztam velük reggel, amikor munkába siettek, s illedelmes „Kezét- csókolomokat” köszöntem. Nagyanyám megnyugodott, mert a levelekből értesült, hogy a hajnali misére járnak, s munka után segédkeznek az egyik plébánián. Én is így tudtam, s egyúttal rendjén valónak is találtam a dolgot, hiszen teljesen nem bújhatnak ki a bőrükből. Tegnap este aztán beültem az Évába egy feketére. Szürcsölgetem a nedűt, s közben azon tűnődöm, hogy az ősz vajon mindenkit szomorúsággal tölt el, vagy csak engem? Tűnődésemből azonban felzaklatnak a szomszéd asztalnál hangoskodó hölgyek. Szófoszlányok, félmondatok zuhannak a nyakamba: — Neilon garnitúra... Miért ne lenne szép, nyolcvan schilling volt... Na és ha lila. azt mondják Taylor is ezt a színt kedveli... Erre már oda kell nézni. Egy, kettő, három, négy, öt hölgy, és közöttük a két apáca. Soror Emma a főelőadó. Konyakoznak. Bájosak ... Hiába, nem tudom legyőzni megambdn az apró gonoszságokat. Amikor találkozik a pillantásunk, odaköszönök nekik: Dicsértessék a Jézus Krisztus ... Megdöbbennek, nagy csönd lesz. Vajon níiért...? Bertha Bulcsu zöldségféléktől. a színesen pompázó virágokig, mindent meg lehetett találni. Az iskola kapujához egy befejezetlen, betonlapokból épített út vezetett. Ez is új, mint később megtudom, a határőrök építik társadalmi munkában. Rend és tisztaság fogad. A folyosó falán képek, melyek a nyári táborozás emlékeit i idézik fel, egy asztalkán agyon | nyűit társasjátékok, gondosan ] elrendezgetve, egy állványon őrsi zászlók. Csengetnek. Kezdődik a nagyszünet. Az elhagyott, üres padokba ülünk le. Vass Zoltán leveszi a szemüvegét, megtörik nem sokat kérdezgeti, hogy mire vagyok kíváncsi, -ő maga kezd el beszélgetni, mesélni. — Hát igen, megkezdődött a tanítás, vége a vakációzásnak! Már nagyon vártam a gyerekeket. Készült is számukra egy kis meglepetés! A tanterem végéhez megyünk. Egy egész kis fizikai szertár van itt asztalokra kirakva, falra felfüggesztve. Villanydrótok indulnak ki innen, melyek behálózzák . az egész iskolát, kis hangszórókat kötnek rádióhoz, mikrofonhoz. Egy, valamikor lemezjátszós rádió szerepét betöltő alkotmányra hívja fel a figyelmemet. Drótok kandikálnak ki belőle, a lemezjátszó helyét egy fényesgombos tábla foglalja el, lámpák és elől egy sok számból összeállított lap látható. — A nyáron találtam ki — mondja. — Az első és máso- sodikosok részére készült számológép. ötvenig összead és szoroz. A feladatok elvégzése a gyerekekre hárul, a gép villanykörte felgyulladásával jelzi majd, ha jó az eredmény. Még van rajta egy kis munka. most már gyorsabban haladunk, mert a nagyobb diákok is segítenek. Mindent egyedül Az iskoláról a pusztai életre terelődik a szó. — Sajnos, nem működik a KISZ-szcrvezet. Másfél évvel ezelőtt adtam át a titkári teendőket, mert az úttörőcsapatban sok a munka, hiszen egyedül vagyok. Meg aztán én tartom össze a fiatalokat, ha valamilyen műsorra készülnek. Persze a határőrséggel együtt. Egymás után idézi fel azokat a sikereket, melyeket az őnsökön. a megyei és országos határőr kulturális szemléken értek el. Készítettek egy krónikát, mely irodalmi összeállítás, versek és jelenetek formájában idézi fel a határőrség életét. — Szeretnek ide járni a határőrök. A közös kultúrmun- kán túl is, sok mindenben segítenek. Most például az egyik határőr lesz az úttörőcsapat ijivezetője. De itt vannak min den avatáson, velünk jönnek a kirándulásokra, harci játékokra. Nemcsak az iskolával élnek együtt, hanem az itteni fiatalokkal is. Persze ez nem megy zökkenő nélkül. Legutóbb a pusztai fiúk megsértődtek, hogy a határörök udvarolnak a lányoknak. Mondtam is nekik, hogy ez érthető, hiszen a lányok szívesen fogadják, mert sokkal udvac -- sabbak a határőrök, mini „r. Legyenek ők is olyanok, es akkor nem maradnak hoppon! A napokban gyűltél; össze a fiatalok- a határőrök az iskolában, megbeszélték mire készülnek ezen az őszön. Mert a kultúrmunka nem áll meg. Vass Zoltán új terveket készített. Kisebb színé: rabokat akarnak betanulni, kiég szó esett a továbbtanulásról is. Ezen az őszön már határőr is jár a dolgozók általános iskolájába, hogy befejezze félbe*, maradt tanulmányait. Útépítés, kultúrmunka, úttörőszervezet, tanulás, közös kirándulások — így összegezem magamban a határőrség és a puszta fiataljainak kapcsolatait. De ez még r.em r-.ín- den. Kiderül, hogy Vass Zolién fényképész-szakkört is szervezett, előadásokat is tart az őrsön, politikai és kulturális kérdésekről egyaránt. Ezek után nem csodálkozom, hogy szeretik, becsülik, a határőrség barátjának tartják. Fiatal ember még- bár az idén már a kislánya is elfoglalta a helyét az elsőosztályosok padsoraiban. Egyedüli pedagógus a pusztán, de tényleg szívvel, pontosan, rendesen végzi, amit vállalt, amit megtervezett magának. Arra gondolok, hogy vajon mindez kielégíti őt, nem vágyik el innen? ö maga ad választ, a fel nem tett kérdésre: Vizsga szabadság nélkül — Szeretnék továbbtanulni a tanárképzőn. A járásnál azt mondták, hogy egyetértenek vele, de akkor el kell innen mennem egy másik iskolába, mert itt nem tudják kiadni a tanulmányi szabadságomat, hiszen egyedül vagyok. Mondtam nekik* a fene bánja azt a harminc napot, én nem oltárok innen elmenni, a vizsgáimat meg anélkül is leteszem! Vass Zoltán szereti ezt a határvidéket, az iskolát, mely az ő kezenyomán szépült, fejlődött, a gyerekeit és határőr barátait. Nem akarja elhagyni őket. Továbbra is ott akar tanítani a határmenti kis iskolájában. Mitzki Ervin Irodalmi estek a KPVDSZ-napok műsorában Az október 1-től 20-ig tartó KPVDSZ kulturális napok keretében író-olvasó találkozókat rendeznek a József utcai Művelődési Házban. Sor kerül egy irodalmi est megtartására is, melyen helyi költők és írók szerepelnek majd. A rész letes tervekről dr. Aczél Lászlóval, a KPVDSZ Kulturális Bizottságának tagjával beszélgettünk. — A tervek szerint, a helyi írókat és költőket kérjük majd fel író-olvasó találkozók tartására. Szeretnénk életükről, munkáikról bővebbéit megtudni, úgy gondoltuk, hogy ezúton közvetlenebb, kötetlenebb kapcsolat alakulhat majd ki szakszervezetünk irodalombarát olvasói, és az alkotók között. Irodalmi estet is szeretnénk rendezni a József utcai „Petőfi Sándor” Művelődési Házban, ahol Bertha Bulcsú, Kende Sándor, Thiery I Árpád írók, ét Bárdosi Németh János, Csorba Győző. Pákolitz István költők olvasnának fel műveikből. A mii- tort könyvkiállítással kői ink egybe, ahol elsősorban a ze- replö helyi írók és költők niZ* veit állítanánk ki. Ezeket a helysz'nen meg lehet mai l vá sárolni, s az olvasóknak j indjárt dedikálhatnák is a ,üen- lévö szerzők. „Pécs és iara- nya az új ásatások tükrében” ' címmel kiállítási is rendezünk a művelődési házban a kulturális napok keretében. Már most érintkezésbe léptünk a Dunántúli Tudományos Intézet munkatársaival, akik a feltárt, kiállított anyag illusztrálására és magyarázására, ! színes, vetítettképes előadása- | kát tartanak majd. Így a helybeliek és a meghívott vendé- I gek is teljes képet kaphaina1' j majd városunk, s meg '' | kulturális életéről, — fejezte I be a tervek ismertetését Aczél ' László. t 1
