Dunántúli napló, 1963. június (20. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-02 / 127. szám

4

NíA5*f.ö

1963. JÜNIUS í.

Három kitüntetett pedagógus

AZ EGYIKNEK körkemence a neve, a másiknak „mész- mű”, Ott állóinak egymás közelében Pécsbányatelep szamárkúti elágazásánál. Az előbbi 100 év körüli viharvert aggastyán, a másik újszülött Sámson, „aki”, még csak ezután bizonyíthatja be életrevalóságát A születésekor közreműködő „bábák” nagy jövőt jósolnak neki, ami voltaképpen nem is jóslás, hiszen minden érvelésük gyakorlati alapokra épült

Mégis mielőtt „Sámson” dicséretébe fognák kortiszteletből is az az illendőbb, hogy az öregebbel kezdjem, noha nem sok jót jegyeztem fel róla. Ami mégis a javára válik, az legfeljebb csak annyi, hogy erőben egészségben túlélt sok más vele egykorú intézményt Különben mindig zsarnok volt, és az is maradt mind a mai napig. Zsarnoksága elsősorban abban nyilvánult meg, amit Pusztai Lajos üzemvezető és Makk László kemencemunkás mondott el róla, fent a „pokol tornácán”, a körkemence padlásterében. Amikor sorra mutatták a 64 apró „vulkánkürtőt”, amit ők joviálisán kapsz- linak tituláltak, s amikor „megtiszteltek” azzal, hogy belekukkanthattam a kémlelő nyílások foszfor fényű ezerfokos hevébe, magam is láttam a zsarnokot. Néhány percre nekem is megmutatta méregfogait, amikor az apró kráterek alattomos gázai elől fuldokolva kerestem menedéket.

ÉN CSAK percekig bírtam

elviselni, Makk László meg 12 órás műszakokban hosszú évek óta nyeli és köpködi a tüdőt- sorvasztó gázokat. Igaz, úgy kell érteni ezt a 12 órát, hogy utána 36 órás szabadideje van, de erre a 36 órára is fogva tartja a nehéz műszak minden következménye.

— A feleségem éjszakánként ellopakodik mellőlem és kilenc év óta minden reggel bocsánatot kér érte. Azt kérdi, miért hozom haza is magammal a mészkemencét...

Makk László bőre, haja, ler helete és az otthon levetett göncök odahaza is mérgezik a levegőt, otthon sem menekülhet előlük.

— Pedig megkapok ám mindent, ami az ilyen műszakokkal jár. Védőételt, védőitalt, jó fizetést — mondja.

De miért ne lehetne a műszakokat 6—7 órás váltásokra beosztani, amikor amúgyis éjjel-nappal üzemel a mészégető. Makk László azonnal védelmébe veszi a 12 órás műszakot.

Nem lehet azt kérem. Egészen más ez, mint a közönséges kazánfűtés. Itt három- évenként egyszer gyújtjuk meg a tüzet, és annak háromszor háromszázhatvanöt napon át kell egyfolytában égnie.

És amikor szakszerűen is elmagyarázza, hogy a kemence c.ak úgy tarthatja meg egyenletesen 1300 fok körüli hőmérsékletét, ha a közbeeső ezer műveletnél egyetlen egyszer sem változtatja meg a sorrendjét A kapszli-sor valameny- nyiében vakító fehéren kell világolnia a tűz fényénél, és ehhez az egyetlen „műszer” a fűtő gyakorlott szeme. És ha a mészégetés csak annyiból állana, hogy csupán a hőmérsékletet kell tartani, a feje se fájna a fűtőnek. Ott a szén és kéznél van a roppant kaló- riájú sár gyanta is, amiből elég egy-két lapát ahhoz, hogy megserkentse a lustuló tüzet. De ott van még a körkemence 32 rostélya is, amit egy hónapban 64-szer kell „belobbanta- nia” ahhoz, hogy a mészégetés percre sem szüneteljen. Két- két rostély egy égetőkamrát jelent, melyek mindegyike 20 —22 tonna meszet termel 24 óránként

MÉGIS egyre aggasztóbb a mészhiány. Egyes nagyvállalatok kivételével alig vagy egyáltalán nem jutni hozzá a nélkülözhetetlen alapanyaghoz. Nem is beszélve a magánépítkezők százairól, ezreiről, akik kétségbeesve vették tudomásul a mész zárolását. Ezen a problémán kíván segíteni az öreg körkemence közelében épült új aknaltemencés mész- mű, amely ikerkemencéjével naponként 30 tonna kiváló minőségű meszet állít elő. Országosan egyelőre ez az első ilyen típusú üzem, amely a hagyományos körkemencékhez viszonyítva, nemcsak minőségben, de a jobb munkakörülmények biztosításával is mesz- sze felülmúlja minden néven nevezendő elődjét. A hőenergia gazdaságosabb kihasználása mellett minimálisra csökkenti a nehéz fizikai munkát, ami a régi típusú kemencéknél évtizedeken át megoldatlan probléma maradt.

Az új aknakemence építésénél nagyon helyesen haszF úv ószenekarok találkozója

A Baranya megyei Tanács, Pécs város Tanácsa és a Szakszervezetek megyei tanácsa városi és megyei fúvószenekarok kétnapos találkozóját rendezte meg Pécsett. Tegnap este fél nyolckor a Széchenyi téren a városi zenekarok hangversenyeztek, a gyárvárosi iskola, a Széchenyi Gimnázium és az Uránérc Vállalat, a MÁV és a szénbányászati tröszt egyesített fúvószenekara.

Ma délután 6 órakor pedig a megye legjobb fúvószenekarai játszanak, a mohácsi művelődési ház zenekara, a hásságyi fúvósok, a szigetvári munkásőrség, a pécsvára- di tűzoltók, a bólyi művelődési ház fúvósai, a komlói központi zenekar és a KI- SZÖV szimfonikussal.

Térzenét is adnak a zenekarok ma délelőtt 11 és 12 óra között a 48-as téren, a Séta téren, Uj-Mecsekal- ján, az Olimpia étterem előtt, a Hősök terén, és Uj-Meszesen a Szeptember 6 téren.

nálták ki a helyzeti adottságokat is. A kemencék töltőgaratjaiba nem nehéz kaptatókon, hanem kényelmes hídon szállítják a nyersanyagot. A javarészt automatizált üzemben nyoma sem lesz az egészségre ártalmas gázoknak, mert kizárja azt a töltés és a fűtés zártrendszerű megoldása. A kb. négymillió forintos beruházással épült mészmű e hónap tizedikén kezdi meg folyamatos üzemelését, amely ha egycsapásra nem is oldja meg a mészproblémát, de jelentős módon hozzásegít az enyhítéséhez. Az új üzem elsősorban arra hívatott, hogy a nagyvállalatoknak biztosítsa a mészel- látást. Ezzel viszont felszabadítja a körkemencéket, melyek kb. 800 tonna havi teljesítménye feltétlenül hozzájárul a különböző építőipari vállalatok és nem utolsósorban a magánépítkezés eddiginél kedvezőbb mészellátáshoz.

S HA EGYELŐRE nem is

számolja fel a körkemencék mostoha munkakörülményeit, a jó példa erejével minden esetre közelebb hozza azt a nem is annyira távoli jövőt, amikor a primitív kemencék már legfeljebb csak kellemetlen émlékei lesznek Makk Lászlóéknak.

DR. KÖVES SÁNDOR

Lehet-e unszinpatikus egy kamasz, értelmetlen megnyilvánulásaival, egész változó, alakuló mivoltával? Nem. Köves Sándor számára semmiképpen sem. Mélyről jövő pedagógiai optimizmussal szemlél minden alakuló életet körülötte, s ez mondatja vele ezt is: „Aranyosak ezek a gyerekek ...” ötvennyolc kamaszkorú, másodikos gimnazista fiú él mellette az Asztalos János Kollégiumban. Valóban együtt élnek, a napnak olyan óráiban, mikor mindenki a családjával van. Nehéz megtalálni az utat ezekhez a tizenhatévesekhez? Csak a szeretet vezet hozzájuk. Megérzik — és bizalommal viszonozzák.

Alacsony, sovány ember Köves Sándor, szeme sarkában derűt és szeretetet mutatnak a ráncok, ötvennyolc tizenhatéves kamasz bizalma és ragaszkodása tükröződik minden mozdulatán, minden szaván, mert róluk beszél:

— Van egy tudósjelöltem. Ornitológus... Minden gyerekben van valami különös adottság, ezt kell megismerni... Cfr.

ötvennyolc gyerek szüleit helyettesíti, azzal az előnnyel, hogy pedagógus. Bizalmas, őszinte otthont teremt számukra, és cserében nem elismerést vár, hanem egy-egy mozzanatot a gyerekektől, ami azt mondja, hogy értékes munkát végeznek együtt.

Hosszú pedagógiai múlt áll Köves Sándor mögött, s mostani kitüntetése csak egy állomás. A lelkiismeretes, örömmel végzett munka elismerése az Oktatásügy Kiváló Dolgozója cím.

ROMAN ALFRÉDNÉ

ötezer gyermek gondnoka a harmadik kerületben. A pedagógiával, a gyerekekkel nincs közvetlen kapcsolata — mégis munkája tíz éve már elválaszthatatlan tőlük. Az iskolák, óvodák, napköziotthonok gazdasági ügyeit intézi. Mindenről tud: melyik iskola szertárát kell bővíteni, hova kellenek könyvek, melyik napköziotthonba adjjnak társasjátékot? Pontosan tud mindent, és szigorú lelkiismeretességet követel mindenütt. Most is, egy kicsit ellenőriz, fél szemmel a jegyzetet nézi, úgy írom-e, ahogy mondja?

— Tíz éve ezzel foglalkozom, most már nem jelent problémát az iskolák igényének számontartása, ötezer gyerek gondnoksága ...

Szigorú tekintetű asszony. Váratlanul érte, hogy Kiváló Dolgozó címet kapott:

— Mindig csak a munkámat végeztem el, úgy ahogy kell. Ebben nincs semmi különös...

IVASIVKA MÁTYÁS

Hat éve tanít Pécsett. Akkor még missziót kellett betölteni egy zenepedagógusnak: bebizonyítani, hogy nem elég a gyerekeknek a „zenei ponyva”, igenis rá lehet nevelni •őket a muzsika szerzetére. Ma már négyszáz énekes, és ötven zenekari tag munkáját irányítja. Hogy jut idejéből ■arra, hogy tanítson a Nagy Lajos Gimnáziumban, a Janus Pannonus Gimnáziumban, két technikumban, mindezek

énekkarát és zenekarát irányítsa és a pécsbányatelepi Bányász férfikar vezetését is ellássa?

— Okos napirendet készítek ... Ma reggel hét és nyolc óra között már énekkari próbát tartottam a gimnáziumban ... Reggel kicsit rosszabb énekelni, de a délutánok zsúfoltak a gimnazisták számára: edzés, gyűlések, különórák...

Heti negyven órában foglalkozik a zenével, és ez csak a hivatalos óraszám.

— A felkészülés még legalább ugyanennyit igénybe vesz...

Mégsem fárad el soha. Talán azért, mert nem tud „tanár” lenni, hanem idősebb jóbarátja a gimnazistáknak. Együtt muzsikálnak és együtt örülnek a sikereknek. Három kórussal szerepelt a keszthelyi Helikon Ünnepségen, és három aranyérmet hoztak haza. Most már nincs töretlen talaj, a fiatalok szeretnek muzsikálni, és aki megszerettette velük, most a Szocialista Kultúráért érdemérem tulajdonosa lett S. Nagy Gabriella

— sgy —

_ DUN AFALVA

— TAVALY A TIZ ÉVES FÉSZEREK tetejéről etettük a szalmát az állatokkal. Pénzünk nem volt vetőmagra, 60 hold vetetlenül maradt — tájékoztat Sebők József, a dunafalvi tsz elnöke.

Egy tábla lucernás mellé érünk. A lucemaszénát gereblyéző traktoros leállítja a gépet és odajön hozzánk. Az elmúlt évről kérdezem.

— 626 munkaegységem volt és tudja mit kerestem? 4500 forintot és 12 mázsa búzát kaptam.

Hiába faggatom, többet nem beszél.

A Dunafalvi tsz tavaly a megye legrosszabb termelőszövetkezete volt. 120-an kérték kilépésüket, — csaknem minden hetedik ember.

Ha azt a sok rosszat, amit a tsz régi elnö kére még most is mondanak, csak vezér szavakban írnám ide, hasábokat töltene meg. „Fejlesztette az állatállományt — takarmányalap nélkül” ... „120 holdas kertészetet létesített a falutól 6 kilométerre, akkor amikor az idénymunkákra sem volt elég ember...” — és így tovább szinte a végtelenségig.

A régi elnök után egy csőd szélén álló szövetkezet és saját autójának feifert pora maradt...

1962. májusában közel 500 ember szorongott a kultúrház udvarán. Közgyűlésre jöttek új elnököt választani. Komor volt a hangulat, kerülték még egymás tekintetét is. Egy-egy kiáltás hallatszott: „Az ilyen tsz nem köll!” „Feloszolni!” „Elnököt, de közülünk!”

A tsz életében előszpr hangzott el falubeli ember neve — Sebők Józsefé. Mindenki ismerte, 23 éve lakik Duna- falván. A tejcsarnok vezetője.

Egyszerre lendültek a karok a magasba.

Keresik Sebőköt, nem találják. Valaki elszalad érte. Éppen a kannákat szortírozza, fogalma sincsen, hogy öt perce már egy 5000 holdas gazdaság elnöke.

— Na jöjjön már! — sürgetik.

Nem mozdul. Gróf Jankovics volt cselédje még most is kételkedik, őt elnökké? Ezernyi gondot vállalni? Embereket vezetni?

Aztán lassú mozdulattal leporolja kezével a ruháját, ujjaival beletúr hajába, meghúzza a nagrágszíját és elindul a kultúrház felé.

Amikor az ajtón belép, az emberek

széthúzódnak, utat engednek neki. Csak néhány szót szól. „Ha a puszta vizen kell elkezdenünk, akkor is kilábalunk”.

A 19 TAGÚ VEZETŐSÉGBŐL mindössze ketten vannak, akik régen is vezetőségi tagok voltak. Uj főagronómus is érkezett.

Aratás előtt álltak. Pénzük egy vas sem.

— Ha nem fizetnek, visszük a gépeket — mondta a gépállomás.

—• Innen senki egy gépet sem! — mondta a párt.

A kombájnok megindultak, 500 holdat kézzel kellett aratni, de sikerült a termést betakarítani. A kukorica is a gó- rékba került. Aztán a tsz vezetősége, a pártszervezet munkához látott. Megszüntették a 120 holdas ráfizetéses kertészetet, igyekeztek minden olyan csatornát eltömni, ahol korábban elfolyt a pénz.

— Aratáskor 12 ellenőrt állítottunk szolgálatba — mondja Haraszti Károly, a tsz párttitkára. — Kaptunk is érte a tagságtól! Azt mondták, hogy minek ez flanc, fizetni embereket — semmiért. De elértük vele, hogy amint a kocsikra felraktak, az el is jutott a magtárba. — Régebben senki sem törődött azzal, hogy mennyi érkezik a begyűjtőhelyre.

— Harmadosba dolgozunk továbbra is — mondták sokan még az év elején. Az állattenyésztők, fogatosok ellenezték.

— A 10 forintos munkaegységért nem dolgozunk, mi nem érünk rá harmadosba járni, nincs külön keresetünk.

A VEZETŐSÉG AZT JAVASOLTA «

tagságnak: szüntessék meg a harmadost.

A közgyűlés ez év elején volt. Amikor a harmados megszüntetéséhez értek, mint a méhkas zsongani kezdett a terem.

— Ha megszüntetik, nem dolgozunk.

— Ezért választottunk elnöknek? — hangzott egy-egy felkiáltás.

— Még az izzadság is kivert — emlékezik vissza az elnök. — Sokszor reggeli meg ebéd nélkül is kinn a földeket jártam, csak azért, hogy végképpen ne ragadjunk be a mocsárba, nem kíméltem magam a tagság érdekében. És most? Hát nem! Most kell az emberekkel szemtől szembe nézni — gondoltam. Ha most az ütközet elől meghátrálunk, akkor a csatát is elveszítettük.

És az elnök szót kért.

— Emberek. Itt kérdem mindnyájukat: kire akarnak hallgatni, ránk-e, akik javukat szolgálják, vagy azokra, aiknek legkisebb gondjuk is nagyobb, mint a tsz-szel törődni.

Aztán neveket kezdett sorolni.

Amikor az első nevet kimondta, egyszerre csend lett...

— Ktíc itt a hangadók? Majd én megmondom, hisz itt ülnek velem szemben. Kire akarnak hallgatni? Menyhei Fe- rencre, Csányi Jánosra? Azokra, akik még a kötelező munkaegységet sem dolgozták meg? Válaszoljanak!

A tagság meghökkent, aztán egyik is, másik is odahajolt a szomszédjához. Halk duruzsőlás töltötte meg a termet. A szünetben folytatódott a beszélgetés. Harminc—negyven csoport verődött össze és cserélődlek a gondolatok, érvek és ellenérvek csaptak össze. Amikor ismét helyet foglaltak, már világosabban láttak az emberek.

Megszavazták a harmados eltörlését. Úgy határoztak, hogy ebben az évben végzett munka értékének felét kész-