Dunántúli napló, 1963. június (20. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-17 / 140. szám

IMI JÜNITJS 18. (IIAPS-O 5 9 Uj módszerek a tanácstagi beszámolókon Megkezdődtek Pécsett is a tanácstagi beszámolók, és a február 24-én megválasztott tanácstagok számot adnak a választóknak, mit végeztek ed­dig, mit tettek megbízatásuk teljesítése érdekében. Erről a munkáról, a tanácstagi be­számolók megszervezéséről nyilatkozott dr. Galabár Tibor, a pécsi városi tanács végre­hajtó bizottságának titkára. — A tanácstörvény előír­ja, hogy a tanácstagok éven­te legalább kétszer beszá­moljanak választóiknak a tnács és a saját munkájuk­ról. Ez a tanácstag felelősségét domborítja ki a megtisztelő megbízatásuk végrehajtásában, ti*- egyben kifejezi a választó- polgárok ellenőrző tevékeny­ségét is, mert itt tudja le­mérni, hogy megválasztottja az elmúlt időszakban hogyan szolgálta a köz ügyét. — Gondot okozott számunk­ra az első tanácstagi beszá­molók megszervezése. A ta­nácstagok többsége új, most ismerkedik feladatával és csak március közepe, a tanácsak megalakulása óta tevékenyke­dik. Ezért nem ismeri, nem is ismerheti még teljes egé­szében területét és munkáját így az első tanácstagi beszá­molókat olyan jelleggel szer­veztük meg, hogy az új ta­nácstagok megismerkedjenek az elmúlt évi tervekkel és fel­adatokkal, elsajátítsák, ho­gyan kell megtartani a ta­nácstagi beszámolókat. Ho­gyan adjanak számot saját munkájukról. Ezért nem min­den választókerületben tar­Gyors ütemben fejlesztik a Tanárképző Főiskolát Három év alatt negyven százalékkal növekszik a hallgatók száma sem, noha csaknem két és fél­ezer ember tanul így a főis­kolán. Ez a szám olyan ma­gas, hogy a levelezőoktatás je­lentősebb bővítésére már nincs lehetőség. Ezért 1966 után, az addig elért 40 száza­lékos növekedésen túl, ismét a nappali tagozat további fej­lesztésére lesz szükség. Mint a Művelődésügyi Mi­nisztérium közölte, a harma­dik ötéves terv időszakában i további 1200 hallgatóval nö­vekszik a nappali tagozatos létszám. Eszerint a harmadik ötéves terv vé­gére mintegy két és félszer annyi diák tanul majd a fő­iskolán, mint napjainkban. Természetesen ehhez már ha­talmas, új épülettömbre lesz szükség, legalább annyi férő­hellyel, mint amennyivel a jelenlegi rendelkezik. Szerencsére, érdeklődőkben nincs hiány. Ezidáig például 650-en jelentkeztek az 1963 őszi 350-es férőhelyre. A le­velező hallgatóknál még több embert kell elutasítani a hely­hiány miatt. Néhány év múl­va nem lesznek ilyen gondok, mert a főiskola tanulási le­hetőséget tud biztosítani szin­te valamennyi jelentkező fia­talnak. tünk beszámolókat, hanem a városi tanács végrehajtó bi­zottsága úgy gondolta, hogy helyesebb lesz, ha a Pécsett kialakult nagyobb városrészek szerint — mint amilyen Kert­város, Belváros, Budai I. Gyár j város, Meszes, Pécsbánya, ; Nagyárpád és így tovább — í rendezik meg a tanácstagi be- j számolókat. — így lehetőség nyílik ar- ' ra, hogy általánosabb felada- tokát, az egész lakóterületef ] átfogó problémákat közösen oldjanak meg. A Kertváros- 1 ban például a választási kör­zetben nem tudják eldönteni, hogy melyik utcát fontos és ! érdemes most aszfaltozni, de 1 a városrész lakossága már ér­demben tud nyilatkozni erről. — Ezzel a módszerrel 32 tanácstagi beszámolót tar­tunk június 15 és 30 között. A beszámolókat általában a ! városi és a kerületi taná­csok végrehajtó bizottságai­nak tagjai tartják, illetve azok a tanácstagok, akik az összes problémát jól ismerik. A többi tanácstag természetesen részt vesz a be­számolón és mintegy korrefe­rense lesz annak. Elmondja, hogy a tanácsüléseken miről volt szó, mihez és hogyan szólt hozzá, milyen javasla­tokkal segítette elő, hogy to­vább fejlődjön a kerület vagy a város. — Szólni kell ezeken a be­számolókon a tavalyi eredmé­nyekről és az idén, a válasz­tások előkészítésének idősza­kában elhangzott javaslatok megvalósításáról. Az is cél, hogy kikérjük a választók vé­leményét az 1964-es tervekhez, hogy képet kapjunk, miire van szüksége az egyes területek­nek. — Ezúton is kérjük a Ha­zafias Népfront körzeti bizott­ságainak és a lakóbizottságok­nak aktív segítségét, hogy a tanácstagokkal együtt mozgó­sítsák a lakosságot és minél nagyobb létszámban vegyenek részt az első fél­éves tanácstagi beszámoló­kon, mondják el véleményű két a tanács és a tanács­tagok munkájáról, de mondják el azt is, miben tudnak segíteni a tanácsnak, hogy a reá háruló feladatokat gyorsabban, jobban megvaló­síthassa, elsősorban a válasz­tók érdekében — fejezte be tájékoztatóját dr. Galabár Ti­bor. Stier József, a tröszt pártbizottságának titkára A Pécsi Szénbányászati Tröszt és a Komlói Szénbá­nyászati Tröszt megszűnése, valamint a Mecseki Szénbá­nyászati Tröszt megalakulása bányászatunk jelentős esemé­nye. Megyénkben sok-sok ezer ember várja kíváncsian az új tröszt megalakulásáról szóló híreket. Ezért kerestük fel a Mecseki Szénbányászati Tröszt vezetőit, igazgatóját és párt- s'k titkárát, hogy tájékoztatást kérjünk az egye­sülés, az újjáalakulás problé­máiról, a jövő útjáról. Elő­ször Pataki Mihály elvtársat kértük válaszadásra. — Népgazdaságilag mi tet­te szükségessé az egyesülést? — A bányaüzemek, vállala­tok egyesítése komoly népgaz­dasági érdek. A bányászat ugyanis nagy beruházásokat igénylő iparág. A kisüzem be­ruházási igénye fajlagosan ná- gyobb, mint egy nagyüzemé. A koncentrált nagyüzem gaz­daságosabban dolgozik, még ha termelése nem is nagyobb, mint a sok apró üzemé külön- külön. Az egyesítés végső cél­ja tehát: a koncentráció. — Mit jelent a mecseki szénbányászatnak az egységes Jl tizenkét apű stol szobor Tizenkét apostolszobor átl a Gyógy­pedagógiai Nevelőintézet udvarán. Ti­zenkét kőkolosszus, a négyszögben zá­ró falak börtönében, a kíváncsiskodók szeme elől elrejtetten. A fiatal pécsiek közül nagyon kevesen tudnak a szob­rokról, a városba jövő turistákat pros­pektusok figyelmeztetik erre. Azok még mégnézik a négyméteres monstru­mokat, bár nem tűi sokan látogatnak az intézetbe. Százkilenc éves hóemberek. Petrovics Ede, a püspöki levéltár vezetője sze­rint még 1854-ben születtek meg, Bar- talits Mihály pécsi szobrászmester vé­sője nyomán. Neves ember volt Barta- lits Mihály, sok szép szobra díszítette a bálokányi temetőt. Ma már csak a kápolna áll, a temetőt meg a szobro­kat megette az enyészet. Néhány fény­kép azért maradt róluk, egyébként csak az apostolszobrok tanúskodnak Barta- Iits mesterről. Bartalits apostolszobrai voltaik az el­sők, amelyek a székesegyház déli hom­lokzatát díszítették. 1854 és 1882 kö­zött álltak sorfalat a magasban, majd Kiss György szászvári születésű pécsi szobrász munkái kerültek a helyükbe. Azok is csak hatvan egynéhány évig dacoltak az idő vasfogával, 1958-ra tel­jesen tönkrementek, s ma Antal Ká­roly budapesti szobrászművész faragja a harmadik sorozatot. Az első hat mar elkészült, a székesegyház mellett áll­nak, felszállításukra várakozva. Vas- kosabbak, tömörebebk, jobban illenek a székesegyház kevésbé tagolt romános stílusához, és valószínű hosszabb éle­tűek lesznek, mint finomredőzetű, túl részletesen kimunkált Kiss György fa­ragta elődjeik. Bartalits mester hóembereit a szé­kesegyház restaurálása után a mai Gyógypedagógiai Nevelőintézetbe szál­lították. Akkor még papi főiskola volt az intézet helyén. Renerendás fiatalem­berek sétálgattak a kőfalakkal körül­kerített kertben, bibliával a kezükben. Valószínű, sokszor felnéztek a szobrok­ra, s mivel papok voltak, akár behunyt szemmel is el tudták mondani a fölöt­tük álló apostolok nevét. Ma már kevesen tudják. A két fe­hérköpenyes nevelőnő, aki az udvaron játszadozó gyerekekre vigyáz, csak hümmögéssel válaszol, amikor a kőem­berek kiléte felől érdeklődöm. Rövid tanakodás után kisütik, hogy a közép­ső, a nőies külsejű csak János apostol lehet, mert nincs szakálla. A többit nem tudják, mert mindegyiknek sza­kálla van. Különben is, elfelejtették már az apostolok nevét. Az intézet igazgatója is Jánoshoz ve­zet, amikor a segítségét kérem. Aztán a másik előtt áll meg, akinek X alakú kereszt van a kezében. Szerinte az csak András lehet. Péter? Hm, hm. Annak kulcs volt a kezében, de hát a kulcsot az ötvenes évek elején leszedték a szak érettségisek, az egyik fémgyűjtés ide­jén. Mivel nincs kulcs, nem lehet meg­állapítani, hogy melyik a Péter. Külön­ben is, elfelejtette már az apostolok nevét. Én is elfelejtettem, noha illene tud­nom, mint ahogy jó, ha a régi egyip­tomi, babiloni, assziriai. görög és ró­mai meg a többi isten és txillásos alak nevét ismeri az ember. Ez is meg amaz is az emberiség kultúrtörténetének egyik darabkája... Persze, mentsé­günkre szolgáljon, az apostolok kilétét még a nevek birtokában sem lehet megállapítani (mert a végén megsze­reztük a tizenkét nevet), méghozzá azért nem, mert a nevek nem adnak semmiféle útmutatást. A Bartalits-féle ógörögösen göndörödő szakállak és ha­jak, az egyformának tetsző kőhomlo­kok és tunikák íigy hasonlítanak egy­másra, mint c. tojás a tojásra. Az egyé­nesítést szolgáló szimbólumok nélkül (Péter kezében a kulcs, Andrásnál az X-kereszt stb.) tehát semmire sem megy az ember. Bartalits homokkőszobrai jobban bír­ják az éveket, mint Kiss György mun­kái (Kiss György Bertalan szobrának már 1958-ban lehullott a feje, alig hat­van egynéhány esztendő után!), de az idő itt is csak idő. János kőszobrának málladozik a lába, omladozik a redője, a másiknak megrepedezett a válla és így tovább. Voltaképpen nagyon kevés, ami a százkilenc év alatt elpusztult, mégis eszembe jutott, amit Madách mondott Az ember tragédiájában. Ami­kor hazaértem, fellapoztam az egyip­tomi színt, ahol Adám — mint fáraó — hatalmas piramist építtet magának, hogy időtlen időkig fennmaradhasson a neve. Lucifer kikacagja és így vá­laszol: „Nem érzed-é a lanyha szelle­tet, / Mely arcodat legyinti s elröpül? Vékonyka porréteg marad, hol elszáll, / Egy évben csak nehány vonalnyi, Egy századévben már nehány könyök, Pár ezredév múltán gúláidat elássa, / Homoktorlaszba temeti a neved / Kéj­kertjeidben sakál üvölt, A pusztán koldus, szolganép tanyáz / S mind ezt nem a mennyrázó fergeteg, Nem böm­böl ő földindulás cselekszi, / Csak a gyönge szellő, mely körülenyelg”. Ez az idézet még ma is az eszemben jár. És felvillan az apostolok utolsó ké­pe, meg a mögötte zsivajgó és focizó gyereksereg, akik a szobrok háta mö­gött rúgták a labdát. Nagyon beleme­rültek a játékba, nem vettek észre bennünket, akik a kőemberek előtt áll­tunk. Az igazgdtó szerint még soha, egyetlen gyerek sem kérdezte meg tőle, hogy kiket ábrázolnak a szobrok, ho­gyan kerültek oda, pedig azok a gye­rekek vannak vagy háromszázan. A Mecseki Szénbányászati Tröszt megalakulásáról nyilatkozik Pataki Mihály trösztigazgató és Stier József, a tröszt pártbizott­ságának titkára rányitás, s milyen gazdasági onyök var haton ebből? — A pécsi és Komloi szén­.oóu/u ucLxiy Ciliin vkíl £ä üze­mei a nabzkoru ^eremén helyezkednek el c „aecsek déli labaiol az észas. .ej tóig. Az azonos korúimé ijek Közölt uzemeió Danya művelése gyakorlatilag telje ,en, vagy megközelítőleg azo aos műszaki és technológia leikészültséget kíván meg amihez hozzátartozik a mű szaki vezetés egysége, a sajá­tosságoknak legjobban meg lelelő művelési módok kiaiu kítása, a korszerű technoló giák egységesebb fejlesztése a gépesítés irányvonalának megszabása. A két tröszt ki­váló szakembereiből összevont és kialakított műszaki-gazda­sági vezetés egységesebb és erősebb lesz, mint a két tröszt különállása idején, és alkal­masabb a megnövekedett fel­adatok megoldására. Kutatá­sainkat is együttesen és nem elszakítva végezzük, azokat a közös cél szolgálatába állítjuk. Együttesen alkalmazzuk az el­ért eredményeket, s minden üzemben bevezetjük. Megho­nosítjuk a bevált módszereket s együttes tapasztalattal fej­lesztjük tovább. — Milyen feladatok várnak az új tröszt vezetőire? — Gondot okoz a távoleső üzemek közötti kapcsolat megteremtése. Ezért a hírszol­gálat fejelsztésén fáradozunk. Ez jelenleg csak részben van megoldva. További tökéletesí­tése a jó vezetés érdekében igen fontos feladat. A prob­léma azonban nem megold­hatatlan. Az osztályok közötti kooperáció kiépítését megva­lósítjuk. A vezetés transzmisz- szióinak tökéletesen kell mű- ködniök. A kapcsolat nem la­zul meg a dolgozók és a veze­tők között, hiszen a komlóiak­nak be sem kell jönniük Pécs­re, a heti igazgatói fogadó­napot Komlón fogom megtar­tani. Mindig nagy figyelmet szenteltem a bányászok véle­ményének, s ők ismernek en­gem. Ami az osztályok és az alsóbb „parancsnokság” kö­zötti kapcsolatot illeti, Kom­lón is maradnak ieszlegek, amelyek távlati fejlesztéssel, a dolgozók ügyeivel, anyagel­látással s egyéb dolgokkal fog­lalkoznak. — Az egyesítés hogyan se­gíti a mecseki szénbányászat távolabbi tervfeladatainak megvalósítását? — Ismeretes, hogy a mecse­ki liasz-szénbányászat az or­szág egyetlen feketeszén terü­lete, amely gázszénnel és kok­szolható szénnel látja el az országot. Ezért a jövőben is nagy szerep vár ránk. Az ipar fejlődése nagyobb feladatok elé is állíthat bennünket. Mi a gazdaságos termelésre törek­szünk. Ezért a gazdaságtalan kisüzemekből koncentrált nagyüzemeket kell létrehoz­nunk. A 8—10 kisüzemből a távlati fejlesztés során 2—3 nagyüzem lesz, koncentrált mélyműveléssel és koncentrált külszínnel. Ugyanezt hajtjuk végre a kiszolgáló üzemek, anyag-, gép-, építési üzemek­nél^ is. Közösen a feladatok megoldása könnyebb lesz — mondta végezetül Pataki Mi­hály elvtárs. További kérdéseinkre Stier József elvtárstól, a Széntröszt pártbizottságának titkárától kaptunk választ. — Milyen feladatok hárul­nak a tröszti pártbizottságra az egyesítés után? — Elsőrendű feladatunknak tartjuk, segíteni a gazdasági vezetést nagy népgazdasági céljainak megvalósításában. Közismert, hogy év végéig egymillió tonnával több szenet kér az ország a bányászoktól s ez megszabja a mecseki bányászok feladatait is. Úgy érzem, hogy a biztonságos termelés mellett, helyes mű­szaki fejlesztéssel a ránk eső részt biztosítani tudjuk. A feladatokra mi mozgósítani akarjuk a tröszt mintegy 2400 Pataki Mihály trösztigazgató párttagját, kommunistáját s rajtuk keresztül az összes bá­nyászt. — Az egyesítés folytán ho­gyan segítik a más munka­körbe kerülő embereket, hogy alkotó kedvük törést ne szen­vedjen? — Egy ilyen összevonás mindig személyi mozgással, változásokkal jár. Vannak, akik alacsonyabb beosztásba kerülnek, vannak akik maga­sabba. Az átszervezés foly­tán azonban senki kenyerét el nem vesztette. Mindenkiről a leghumánusabban, legembe­ribben gondoskodtunk. Külön- külön beszélgettünk, el min­den emberrel, s a döntés meghozatalánál szociális, em­beri szempontokat is figye­lembe vettünk. Előtérbe állítot­tuk a jó szakmai felkészült­séget, a rátermettséget s azt hogy ne kelljen sok embernek keresztbe utazgatnia. Merem állítani, hogy „sértett” ember nincs az egyesülés után s ez a gazdasági vezetőknek is nagy érdeme. — ön, mint a pártbizottság titkára, személy szerint mi­lyen konkrét feladatokat sze­retne megvalósítani a párt­munkában? — Pártbizottságunk a járá­si bizottságokkal egyenrangú s megalakulása a kommunista bányászok tetszésével találko­zott. Én személy szerint 1945- ben egyike voltam az első bá­nyász párttitkároknak, még Pécsbányán. Ismernek az em­berek. Vájár voltam. A párt- bizottság többi tagja is bá­nyász. Szót tudunk érteni mindegyik bányásszal. A párt- bizottság megalakulása nem jelent elzárkózást. A taná­csokban, tömegszervezetekbenj egyéb városi intézményekben ugyanúgy végeznek majd párt­munkát az elvtársak, mint eddig. A bizalom máris lát­szik, mert az üzemek dolgo­zói amíg a nagy átszervezés folyt, azt mondták: Ti csak dolgozzatok ott fennt, mi ad­dig termelünk, legyetek nyu­godtak, nem lesz semmi baj.’? Olyan termelési eredmények születtek éppen az átszerve­zés idején, amire kevés példa volt. Ez a bányászok magas politikai felkészültségét is bizonyítja. — Milyen kapcsolatokat épít ki a pártbizottság az alapszervezetekkel ? — Igyekszünk szorosabb kapcsolatot teremteni. Termé­szetesen ez nem jelentheti az alapszervezetek jogainak csorbítását Úgy tervezzük, hogy az alapszervezeti veze­tőségi üléseken személyesen is részt veszünk. Jövő héten egyébként már kidolgozzuk a munkaterveket és aszerint haladunk tovább. Szeretnénk a „Mecseki Bányász” című lapot is útjára indítani, amely nagy segítséget nyújthat munkánkban. A bányászok bíznak bennünk, s mi szeret­nénk rászolgálni erre a biza­lomra — hangoztatta végeze­tül Stier József elvtárs. rzü*s István k ^ f Az általános iskoláknál mu­tatkozó rendkívül nagy tanár­hiányra való tekintettel a Mű­velődésügyi Minisztérium gjors ütemben fejleszti az or­szág négy tanárképző főisko­láját. A legnagyobb fejlődés a Pécsi Tanárképző Főiskolánál várható. Mint Márk Bertalan, a Pécsi Tanárképző Főiskola igazgatója közölte, három év alatt negyven szá­zalékkal, mintegy 450—500 diákkal növekszik a nappali tagozaton tanuló hallgatók létszáma. Ebből az emelkedésből az 196364-es oktatási évben 140 íó realizálódik, a szeptemberi tanévnyitót ugyanis 350 diák­kal kezdik, a korábbi évek­ben szokásos 210-es létszám­mal szemben. Az elkövetkező tanévben főként a magyar— orosz szakon lesz a legnagyobb az emelkedés, mert jelenleg ezen a területen a legnagyobb a hiány. A főiskola még a gyorsnak mondható 40 százalékom nö­vekedéssel sem lesz képes kielégíteni a rohamosan nö­vekvő igényeket. A nagy ta­nárhiányt nem tudja meg­szüntetni a példátlan méretű­re duzzadt levelező oktatás 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom