Dunántúli napló, 1963. május (20. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-01 / 100. szám
fMAPtö* 1963. MÁJUS L A mi ünnepink Amikor két sínpár összeér... — BESZÉD ELŐTT jót tesz nyolcvan csepp sör, mert megoldja a nyelvet, erősíti a lelket — szellemeskedik vitéz Horváth István főispán. Az urak dr. Nendtvich Andor polgármesterre néznek, de látva mosolyát, ők is belegurítják nevetésüket a resti fehér- abroszos asztalán álló aranyruhás poharakba, kifújva belőlük a fehérgalléros habot. 1936. május 30-án a pécsi vasútállomás peronján izgatott tömeg várja az országos dalostalálkozó részvevőit. A nap rásüt a sínekre, meleg van és az enyhe szél a Bőrgyár szagát hozza dél felől, de ez most nem számít. Rendőröknek kell kordont vonniok a tömeg előtt, oly sokan vannak. Az asszonyok kíváncsiak, a kordon mozgó kígyó. A polgármester úr jött üdvözölni a dalárdistákat. Befut a vonat és leszállnak a munkáskórusok Az érces bariton zeng a sárga kőkockák felett. „Pirospünkösd napja közeleg— mondja Nendtvich Andor. — Ezen a napon közel kétezer esztendeje Jézus maroknyi hívének, az apostoloknak tüzes nyelvek alakjában jelent meg a szentlélek. Most, Pécsett ugyancsak tüzes nyelvek fogják a szférák zenéit hallatni, melytől esendő emberi mivoltunk új erőt kap. A boldogságot fogjátok hirdetni, minden ember jutalmát”... Az érkező bányászok karnagyát lökdösik, válaszoljon már a méltóságos úrnak. Bólint. összerendezi az énekkart. Int. A dal felszáll a mozdonyok füstjével a tetők fölé. „Ütemre cseng a csákány, bazaltok omlanak A bányamécs világnál ezernyi zord alak. És óriási zajjal, hull-hull a rög A munka zeng a mélyben lent, sikoltva mennydörög Bozontos embererdők vagyunk a föld alatt Felettünk úri fertők, óriás pióca had.. Csend. „Was haben sie gesagt?” — kérdi Visnyá királyi tanácsos úr, de meg sem hallják, sietnek kifelé a felsőházi tagok, a polgármester úr, a főispán. * — HÄT ilyen is volt — mondja az öreg és elhelyezi szépen a Kossuthot szájában. Markvart Károly negyven- nyolc évig szolgált a pécsi bányánál. Szép idő. Arca is olyan, mint a megroppant ácsolat — kis szálkák élesednek rajta. ,A cigarettát ínyével fogja — naponta harminc is elfogy, valamikor még do- hányrudat szopogatott a bányában. — ö a bányászzenekar egyik alapító tagja, én az énekkaré — teszi hozzá a galambősz hajú Pettkó József — s bizony sok mindent megértünk. ötven éves a zenekar és az énekkar is. Ebben az évben jubilálunk. Sokan azt hiszik, hogy mi régen csak a muzsikáért, vagy éneklésért kapaszkodtunk egybe, pedig nem igaz. Amikor szétverték a pártot, a szakszervezetet, minket azért egyben hagytak. Stikében sok mindent lehetett csinálni... összekacsintanak. Markvart seszinű képre mutat. — 1913-ból való. Ez itt Kacsurek karnagy, ő szervezte meg a fúvósokat. A többiek: Rauch, Krász. Öbert, Harka János, Vencez Vendel, aztán én ... Az első világháború kitörésekor feloszlottunk, de tizenhatban újból összeálltunk. Tizenkilencben az egész zenekar átszökött a vörösökhöz. Árpád-tetőn volt a demarkációs vonal, mert itt szerbek szállták meg Pécsett. Sásdig gyalogoltunk, onnan vonattal Kapósba. Ott alakult az ötödik vörös zászlóalj. Akkor játszottuk először az internacio- nálét. Meg azt a dalt: „A proletár áldozata vér, rúgják, ha enni kér” ... Szegény Purt, a századparancsnokunk, ha már sokat meneteltünk, csak hátrafordult és azt mondta: „Gyerekek, a proletárnótát”! Es mi fújtuk. A cseh fronton vetettek be bennünket először. A zenekar tagjai önként kérték magukat. Egész Érsekújvárig mentünk. — Mi az énekkarral Komlóra mentünk tizenkilencben — — mondja Pettkó — a határvédő vörös bányászzászlóaljhoz vonultunk be. — Ki is szanáltak a bányától később az első alkalommal — veszi át a szót Markvart Károly. — Csak harmincháromba kerülhettem vissza. A nagy sztrájkok idején nem engedtek semmiféle csoportosulást, a zeneszerszámokat, mindenki otthon tartotta. Május elseje? — Hohó! Még mit nem?! Huszonháromban — még nem voltunk hajlandók játszani —, emlékszem akkor vitték el a csendőrök Taksonyit, de harminchatban már kivezényeltek bennünket kis- misét játszani. „Boldog asz- szony anyánk” ... meg ilyeneket. Képzelheti. Otthon meg: „A nap leszáll, az éjj beáll, a bányász sorban áll...” — Három pengő húsz fillért kerestem naponta — magyarázza Markvart — öt gyermekkel, mégis a zenekarért mindent megtettem. Ha ez nem lesz, mondtuk, akkor már semmi sem lesz. Szerettük, tudunk éré áldozatot hozni. Mesélnek. Miijt mécs világát a sötétben, úgy hordozzák körül emlékeik kis lámpáit az elmúlt évtizedek egy-egy komor sarkába világítva. 1945. MÁJUS ELSEJE. Fényesen ragyognak a kürtök. Markvart hátán a sok éven át féltve. őrzött mély- szárnykürt. Harmincán készülődnek a szabolcsi dombtetőn. Megindul a menet, élén a zenekarral. Előbukkannak a régi emlékek. Sásd, Dorog, Dombóvár. Akkor is május volt, üdén zöldelltek a fák és orgonaillat úszott a levegőben. Csak egy árva kotta maradt meg az internacionáléról, az is zongorára írva De ki felejtheti el a régi dallamot? Mennek. Markvart hátraszól és azt mondja, mint valamikor Purt: — Gyerekek, a proletárnótát! Pettkó Józseffel együtt kikísérnek a szabolcsi buszmegállóig. Csípős szél fújdogál, kergeti a felhőket. Azt mondják, május elsején ők is eljönnek, igaz, már csak „félhivatalosan”, de ott lesznek a városi tanács előtt, mert onnan szembe lehet látni, amikor vonul és játszik a bányászzenekar. SzSts István BÁRDOSI NÉMETH JÁNOS: Kitüntetések Május 1-e alkalmából kitüntették és megjutalmaztak több élenjáró dolgozot. A „Könnyűipar kiváló dolgozója” jelvénnyel és oklevéllel tüntette ki a könnyűipari miniszter Kelemen Györgynét és dr. Pálvölgyi Imrét, a pécsi városi tanács ipari osztályának főelőadóját, továbbá Spárer Ödön művezetőt és Losonci János gépmestert, a Pécsi Szikla Nyomda dolgozóit. A Pécsi Építőanyagipari Egyesüléstől:. Szondi Norbert égető szakmunkást, a Pécsi Vegyesipari Vállalattól: Müíil István órás szakmunkást A Baranya megyei Tanács ipari osztálya és a HVDSZ „Kiváló dolgozó’ jelvénnyel tüntette ki: Ács Gyulát, a Mohácsi Bútorgyár igazgatóját és Takács Gyula megbízott műszaki vezetőt. Gáldonyi Bélinét. a Patyolat Vállalat igazgatóját, dr. Solt Antal műszaki vezetőt és Dénes Sándor főkönyvelőt, valamint Zseni Pált, a Komlói ne- lyiipari Vállalat főkönyvelőjét Példamutató mozgalmi munkájuk elismeréseképpen a „Szakszervezeti munkáért” kitüntető jelvény arany fokozatát kapta: Temesiványi Lajos, az SZMT munkavédelmi csoportvezetője és dr. Kertész Ferenc jogász. Ezüstfokozatot kapott: Ocztka Gyula, a Kéményseprő Vállalat dolgozója, Vük Teréz, az Uránércbánya Vállalat dolgozója és Gyein Károly újságíró. QlyúLáizás — Emlék és példa — A nyári vasárnap reggelt úgy köszöntötte ránk, hogy útrakelt nyúlászó bottal a kezében, mintha csak sétálni menne szépen fütyörészett és nevetett, harmatot sírtak az egek. Legény nagybátyám kék köténye most is lebeg, lobogva, félve, ahogy ment-ment az árokháton nyárfa-termetét messze látom, a pipacsos gabona-földek lopva gyanúsan ráköszöntek. Tudták az ilyen útak titkát, melyet hiába tiltják törvények, úri érdekek, ment, ahogy mások mentek bért-emelni a maga-módján, a grófi táblát megvámolván. Egyszer egy kötés lucernát csak, ahol előző nap kaszáltak, de igazán az volt a vasárnapi napszám, ha nyálat fogott jó kövéret s mire a nagy határ fölébredt, megtette dolgát a bot. S a vasárnapi jobb ebéd így adódott, ez volt a jobb, de sokszor az is megesett, megugrott nyúl és nyúlászó vagy ispán fokon volt a zárszó Mert csendőr szurony őrizte ám határaidat szép hazám, amelyben munkát, verejtéket a nép testéből tépett, apáink vére, könnye, álma így hullt annyiszor hiáoa. A rettegés, a rettenet, ahogy a vészjel megjelent ma is bennem van meglapulva gondolok a leütött nyúlra, vagy egy kis tilos őrzésre, riadt szavam szálljon az égre Múljon el minden emlékével, csak ahogy az ember érvel, tegye rendünk a munlca végül, ahogy az izom belekékül s amit kicsal a gondolat legyen a mérték és alap. Ezt a reggelt, amely pirkad meghozva teljes álmainkat, egész szívemmel szólítgatom, éljen az ember szabadon, magának, másnak egyaránt s jogos asztalnak tartva a nagy, szabad világhatárt! MESZELI
