Dunántúli Napló, 1963. éprilis (20. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-30 / 99. szám

ms. ÁPRILIS so.

3

Jla&ubnun* fHcUúgut&&Uy>

Malagurszky Gyula —

akiről akkor még egyáltalában nem látszott, hogy nem sokkal később holmi virágnevet fogok neki adományozni — a be- tonúttól néhány méternyire a jólesően zöld melegágyak mellett állt gumicsizmában, orrán tudós jelleget sugárzó szemüveggel.

Nem tudom miért jutott eszembe közben a Doronicus Nendtvich. A Doronicus Nendt- vichről egy főorvostól hallottam, aki egyéb pécsi furcsaságok között azt is elmesélte, hogy valamikor, a század első felében Pécs szabad királyi város polgármesteréről így neveztek el egy mecseki virágot. Nem sokat tudok sem a Nendtvich nevű polgármesterről, sem a Doronicusokról — így hát megbocsátható, ha semmi felvilágosítással nem szolgálhattam magamnak a virág és a polgármester ilyeténképpeni összeötvözésérőL Nem is nagyon volt rá idő a bemutatkozás miatt, amely ceremónia nélkül ugyan, de elég hossza- dalmasan bonyolódott az egy- másrarakott melegágy! üvegtakarók mellett. Azért hossza- dalmasan, mert némi származási adalékokat is felsorakoztattunk a nevek mellé. így ismerkedtem össze a dunaszek- csői Egyetértés Tsz kertészeti brigádvezetőjével Béres Bélával meg Miklósa Péterrel és Pirgl Andrással. Utolsónak maradt Malagurszky Gyula.

— ö meg bunyevác — mondta azonnal Miklósa Péter.

— Azt már nem, valami lengyel féle család az enyém, valamelyik ősöm még Bem apóval jött be Magyarországra

— hagzott a helyreigazító megjegyzés. (Ami igaz, igaz: a név tősgyökeres lengyel, azt jelenti magyarul: kishegyi.) No persze, hogy el ne felejtsem, ott volt még Babard Sándor is a MÉK-től viharkabátban, motorra öltözve, az öntözés miatt ugrott be a kertészetbe.

Az ám, az öntözés! Válogatott szidalmak hangzottak el a melegágyak mellett öntözésügyben. Az AGROKER és a megyei tanács mezőgazdasági osztálya ígért a hetven holdas kertészetnek egy MA—120-as szórófejes öntözőberendezést ezelőtt éppen két hónappal Most aztán nagyon nagy szükség lenne rá, „már tegnap is későn lett volna” — ahogy mondani szokás. A berendezés azonban nem jön, pedig már nagyon kellene a víz a borsónak, zöldhagymának, korai káposztának, uborkának, epernek, málnának.

— Pedig nem igaz, hogy nem lehet öntözőberendezést szerezni — mondja Malagurszky Gyula —. Az iskolán is mondta az igazgató, hogy felújítja az öntözőberendezést és a régit eladja. Azt is meg lehetett volna venni.

— Milyen iskolán?

— A Gyula bácsi Kenderesen volt. gépkezelői-öntözési iskolán — mondja a brigádvezető.

— A Horthy kastélyban —

teszi hozzá Gyula bácsi — még „ofomeltosága" szobájában is voltunk

Ötvennyolc éves fejjel vágott ; neki Gyula bácsi a tanulásnak. > Nem volt nehéz, hiszen azelőtt ' is gépekkel foglalkozott.

— Gépész dinasztia vagyunk. Mar talán az a Malagurszky is gépész volt, aki Bem apóval jött az osztrák ellen.

A kertészet egy hosszú, Dunára nyúló völgyben van. Középén egy patak csörgedez. Jó mélyen ki vájta a földet, az emberek meg segítettek is neki, gyűjtőmedencéket mélyítettek, rckesztettek bele.

— Mert öntöztünk ám már régebben is — mondja Malagurszky Gyula, de ezt mar menet közben, megyünk a por- hanyós földön a patakhíd felé.

— De csak két vacak boxer- motorunk van, négyszázasok, az meg szinte a semmivel egyenlő.

Szó kerül útközben a Hőerőműről is. A Hőerőmű patronálja a tez-t, s nem is akárhogyan.

«— Nagyon sokat segítettek. Tavaly a segítségüket leértük, rögtön csináltak nekünk egy kisebbfajta öntözőberendezést.

Hortobágyi Józsefet meg Bors Györgyöt emlegeti különösképpen, óik szorgoskodtak itt legtöbbet.

•— S tudja nagyon bántott engem valami — mondja aztán kis szünet után. — A zárszámadásra meg kellett volna hívni őket, köszönetét mondani. Hiszen ha nem segítenek, tönkrement volna a kertészet így meg másfélmilliót jövedelmezett. A kertészet minden dolgozója hárem forint negyven fillér prémiumot kapott egységenként Az a köszönő szó nagyon kellett volna, esetleg egy kis mulatság is.

A patakon tói asszonyok szórnak valamilyen magot a földbe. Persze fülükbe jutott már, hogy „az öreg Malagursz- kyt beteszik a Naplóba”. Oda is kiált egy vöröshajú, pirosra sült karú menyecske:

— Nem a Naplóba kell tenni az öreget, hanem a Ludasba.

Mosolyog az öreg csóválja a fejét s mindjárt lemondóan tegyint is.

— Ez is kétszer állt sorba, mikor a nyelvet osztogatták.

Kiderül, hogy a nyelvvel oly fölös mértékből megáldott menyecske Gyula bácsi menye. S ez csak amolyan családi heccelödés.

— Meri engem szarét ám az öreg « legjobbra a menyei közül — mondja később a

fiatalasszony, — Megkérdezheti tőle.

A menyecskén kívül még hat asszony dolgozik itt. Schmidt Istvánná, Godór Józsefné, Weinihardt Jánosné, özv. Duba Lajosné, Odor Györgyné és Kiefer Józsefné. Valamennyien régi kertészeti dolgozók s most arról beszélnek, hogy mennyivel jobban megy a munka, hr. kevesebben vannak.

—> Meri amikor sokan vagyunk. nagyobb a beszélgetés, terefere.

Közben Gyula bécsi is előjön a pajtából, tele a karja ráfűzött tömítőgyűrűkkel. — összeszerelik a csöveket. Addig is mig megjön az új öntözőberendezés, minden régit megjavítanak. Kell a víz. Ezt Malagurszky Gyula nagyon pontosan tudja, magyarázga- tás, parancsszavak, utasítás nélkül Kell a víz. A kertészetnek megint jövedelmeznie kelL

Elbúcsúzunk. Elindulok a Duna-part felé. Vidáman zöldellnek a partmenti fák, a gyö kerük még vízben ázik. A patak torkába meg feliúszkálnak az arasznyi nagyságú halak, feljönnek a víz színére — sütkéreznek. Malagurszky Gyula kicsi pontnak látszik — megy a tagúton a tömítőgyűrűkkel, közelebb villognak az asz- szonyok piros kendői, engem meg mély elégedettség fog el. A zöld meglegógyak, a gyökerüket vízbe lógató fák, a sütkérező halak meg persze Malagurszky Gyula miatt, aki éppen most tűnt el egy domb- hajlatban a karján egyszer- kétszer megpörgetve a tömítő- karikákat, mint a zsonglőrök.

Ekkor határoztam el,

hogy ezt a virágot inkább Malagurszky Gyuláról fogom elnevezni Doronicus Malagurszky. Nem is hangzik rosz- szul. Csakhogy nem tudom mi az a Doronicus. Hátha valami tüskés virág. Legyen inkább Laburnum Malagurszky. A növénytan tudósok talán nem fog nak érte megharagudni, hiszem ea csak amolyan újságírói kitalálás. De azért hazafelé egész úton Laburnumot kerestem. Találtam is. Kénsárgán vidáman villogtak az árok szélén meg a kertekben. Látod öregem — mondtam magamnak vidáman — ez itt az aranyeső. Latinul a tudomány legújabb állása szerint: Laburnum Malagurszky.

Lázár Ervin

Megtartjuk a zászlót!

Átvették a Minisztertanács és SZOT vörös vándorzászlaját és a Párt Központi Bizottságának díszoklevelét az uránbányászok

Vasárnap délelőtt adta át dr. Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter a Pécsi Uránércbánya Vállalat dolgozóinak a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját. Az ünnepségen megjelent Rapai Gyula elvtárs, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának első titkára, Papp János elvtárs, a megyei pártbizottság tit kára, Ambrus Jenő elvtárs, a Pécs városi pártbizottság első titkára, Dandó István evtárs, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete központi vezetősége elnökségének tagja.

Dr. Lévárdi Ferenc elvtárs beszédében tolmácsolta a forradalmi munkás-paraszt kormány üdvözletét és elismerését a vállalat dolgozóinak, akik kiváló eredményeik jutalmául a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját és a párt Központi Bizottságának díszoklevelét nyerték eL

Felhívta a dolgozók figyelmét a munka javításának további lehetőségeire, az eddig még kihasználatlan tartalékok | feltárására, amelyek tovább fokozhatják a munka termelékenységét, növelhetik a termelés gazdaságosságát. Kérte, fordítsanak fokozott figyelmet a takarékosságra. Kifejezte meggyőződését, hogy a vállalat dolgozói eredményeikhez méltóan haladnak majd tovább a megkezdett úton.

Dr. Lévárdi Ferenc után Rapai Gyula elvtárs gratulált a vállalat dolgozóinak a kongresszusi versenyben tanúsított példás helytállásért, a Központi Bizottság díszoklevelének, a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlajának elnyeréséért. Rapai elvtárs a hallgatóság nagy tapsa közepette nyújtotta át a Központi Bizottság díszoklevelét, melyet Sziklai József elvtórs, a vállalat igazgatója felmutatott a dolgozóknak.

A taps fokozódott, amikor dr. Lévárdi elvtárs a Minis?SZOKÉK, BAKNAK, fekete és kékszeműek, üdék, csinosak. húsz évesek. Arcukon még frissen pirosak az iménti fürdőzés heve, de az is lehet, hogy az már a hétvégi programnak, a találkának, a táncnak, a mecseki kirándulásoknak szól.

Néhány perccel előbb még ott beszélgettem velük a munka pad mellett. Hagyó Ibivel, Botor Marikával, Légrádi Idával, Pánt) Évivel és a többiekkel. Miről lehet beszélgetni húszéves lányokkal?

A sok mende-monda, hogy a „mai lányok” komolytalanok, könnyelműek, tiszteletlenek, hogy egyetlen gondjuk a gátlástalan szóróakozás, az mind nem egyéb, mint ágáló vénasszony-locsogás.

Persze mások a mai lányok mint a húsz év előttiek. De

manapság az élet is másképp zajlik, mint húsz egynéhány évvel ezelőtt. Más a tempója. Régebben a húszéves lányok nagyjából már túllépték azt a korhatárt, ami ..lányos éveknek” számított, s függetlenül attó, hogy dolgoztak, vagy sem, nem igen kapkodott értük a házasságra gondoló fiatalember.

És emögött kimondatlanul is valamiféle erkölcsi meggondolás bujkált, a maga legtöbbször hamis előítéleteivel. Szóval mondjuk ki úgy, ahogy van, a húszon túli lányt és az. elvált asszonyt egyforma gyanakvással szemlélték, vagy ih- kább mustrálták a „teremtés fanyalgó koronái”.

S ha ma minden tekintetben nem is beszélhetünk még egyenjogúságról, mégis elmond

hatjuk, hogy alapvetően megváltozott a két nem egymás közötti, egymással szembeni viszonya. Hogy mennyire így van ez, ne is próbáljuk okoskodó elvi érveléssel bizonygatni, amikor itt vannak élő példaként a mai dolgozó lányok, a Pécsi Dohánygyár húszévesei.

KEZDJÜK Hagyó Ibivel, aki

még be sem töltötte huszadik évét és már négy esztendeje dolgozik a gyárban. Nem sok, de nem is kevés az 1200 forint, amit itt a szivarkacso- magoló gép mellett keres havonta. Hogyan osztja be.

— Hazaadom anyunak fillérig. Aztán, ha valami kell, gondosan megtanécskozzuk, mert különben elmegy ez a kevéske pénzt

Uj hálószobagarnltűrSt vä*

Dr. Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter átadja a Minis*! r- tanács és SZOT vörös vándor zászlaját Sziküai Józsefnek a vállalat igazgatójának.

tertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját átadta azzal, hogy csak a vállalat dolgozóitól függ, hogy a zászló vándorzászló lesz-e továbrra is, vagy pedig, esetleg örökre a vállalat dolgozóinál marad. Sziklai elvtárs a félig tréfás, félig komoly megjegyzésre válaszolva a vállalat dolgozói nevében ígéretet tett arra, hogy mindent elkövetnek a zászló ván- dorjellegének megszüntetéséért. Köszönetét fejezte ki a vállalat föld alatti és külszíni, fizikai és szellemi dolgozóinak az elmúlt időkben végzett de- rekas munkájukért. Elmondta, hogy a díszoklevél és vándorzászló újult és jobb munkára kötelezi a vállalatot, felhívta a dolgozók figyelmét, hogy erejük, tehetségük és képességük legjavát adva munkálkodjanak a jövőben is. A tennivalókat mindenki látja, a többi az akaraton és odaadáson múlik már.

A jelenlévő bányászok helyeslő tapssal válaszoltak az igazgató szavaira. Ezt kövesárolt magának és bizony a

részletekre félre kell rakni 250 forintot minden fizetésből. De miért nem vásárolt kombinált szobát, ^amikor az modernebb, praktikusabb?

— Nekem így praktikusabb, mert megvan hozzá az ágyneműm. Persze nem mondtam le a kombinált bútorról sem, ráérek még arra.

Tényleg ráér, hiszen nemrég múlt 19 éves, na és az udvarlója is az ősszel vonul be katonának, három esztendőre. Amikor arra célozgatok, hogy az a három év nagyon nagy idő, elérti az aggodalmamat.

— Számoltam ezzel, Láthatja, jegygyűrűm sincs. Persze le velezgetünk és ez egyelőre nekem is elég.

Ibi minden esetre állhatatos, mert szabadidejét, a szórakozásait is a levelezés komolyságához igazítja.

— Hogy hova megyek vasárnap? Négy-öt lánnyal ösz- szeállunk és elmegyünk a bo- gádi erdőbe ibolyázni.

És hétköznap, a munka után?

— Hát amig „pihenek” addig a nagymama házának a cserepezésénél segítek. (Na, ismeretlen katona, engedje meg, hogy gratuláljak a választottjához.)

A csomagoló osztályon Papp Évivel beszélgetek. A . rendkívül csinos kislány életkörülményei homlokegyenest mások, mint Hagyó Ibié. Szülei öt-tíz évvél ellőtt meghaltak és így bizony korán kényszerült önálló életre. Hat éve dolgozik a gyárban és azóta lakik albérletben is. Háromszáz forintot fizet érte havonta. — Olyan szempontból szerencsés, hogy a szüleitől házrész fejében 26 000 forintot örökölt, de ahhoz nem nyúl, sőt meg is tetézte már 2000 forinttal.

— öröklakást szeretnék venni, már rajta is vagyok a lisr tán.

Neki talán még nehezebb a2

tőén bejelentették, hogy a vállalat példás dolgozóit kitüntetésben részesítik. Bogdány Béla és Suha Ferenc üzemvezetőket Kiváló Dolgozó jelvénnyel tüntették ki és pénzjutalmat kaptak, Árki Zoltán városépítési csoportvezető, Bujtor Béla vezető geofizikus, Fenyves József robbanómester, Deák Béla körletvezető helyettes, Pfund István géplakatos csoportvezető és Lőczy Károly fúrótechnikus Kiváló Dolgozó oklevél kitüntetést kaptak és pénzjutalomban részesültek. Kerekes Jenő műszaki titkár, Bácsván János pénzügyi osztályvezető, Skoda József TMK főelőadó, Adóm Lajos vájár, Takács László segédvájár, Orf Mihály vájár, Spitl Elek művezető, Kása Ferenc fúrómester és Markotai Tivadar géplakatos csoportvezető pénzjutalmat kapott. A korábbi napokbán j még a vállalat számos dolgozóját jutalmazták meg.

Az ünnepséget a bányászindulóval zárták be.

1200 forint okos beosztása, mint Ibinek.

— Befizetem a lakbért, a kosztot és marad 500 forintom. Ebből ruházkodom, ebből teszek félre az öröklakásra is.

— De hogyan lehet ebből csinosan öltözködni, ha a lakásra is spórol? Elvégre szórakozni is kell, hiszen fiatal

— Ha nehezen is, de egyiket sem hanyagolom el. Áprilistól októberig a Vidámparkban dolgozom vasárnaponként. Ez 160 forintot hoz a kis kasz- szába.

Évi nagyon szeret táncolni. Különösen a twisztet. Úgy látszik ért is hozzá, mert ahogy mondja, egymástól kapkodják el a táncpartnerek. De miután ő már túl van a ..bűvös” húsz esztendőn, nem mulaszthatom el, hogy meg ne kérdezzem — jól van az ugv, hogy nincs egy állandó partnere?

— Nagyon jól van. — Én akarom így. Máért kössem la magam, amikor még annyi elintézni valóm van. Majd ha meglesz az öröklakás, a bútor, a tévé, meg ami kell. Azután szórakozni is szeretnék héhány évig, ha már együtt lesz minden.

ÉS A TÖBBIEK? Botor Marika? Légrádi Ida? Marika most végzi el magánúton a nyolc általánost, de a fizetéséből már 2300 forintja együtt van a kelengyére. Légrádi Ida 15 000 forintos kombinált - gamitúrájának az utolsó részleteit törleszti és azt mondja, szó sem lehet a férjhezmenés- ről addig, amig legalább egy szobát nem ragaszt a régi lakásukhoz.

így élnek, így gondolkodnak a mai lányok. Lépést tartanak a rohanó idővel, mégis jobban „ráérnék”, mint az elődeik, noha azok saját hibájukon kívül kényszerültek a „sietésre”. És e „ráérés” mögött mé?i= 'ttt él elevenen a szándék: mee‘a- lálni végűd Is az igazit, rle nem akármilyen áron.

P. Gy.

r