Dunántúli Napló, 1963. március (20. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-02 / 51. szám
2 MftPlO 1963. MÁRCIUS «. 1 ISIÜ MÁi-MAP'-A-MAI- NAP- •••A* IV?A NA P ••• A * M? .ív A* MAI* □ CSEHSZLOVÁKIA nagy múltú für ''»helyén, Tepliceben Beethoven em lék csarnok o t építenek az Idén. Beethoven két ízben is üdült Teplicem: 1811-ben és 1812-ben. □ A KIEVI pályaudvart automata felvilágosító szolgálattal szerelték Jel. Az információkat tartalmazó üvegtáblák úgy helyezkednek el, mint egy könyv lapjai, s gombnyomással lapozhatok. Az érdeklődő megnyomja az uticélján vonatkozó gombot, mire automatikuson fellapozódik a meg felelő tábla, közölve az indulási és érkezési időpontokat, s a jegy árát. Még ebben az esztendőben 200 hasonló automatát szerelnek fel Moszkvában, Leningrádban, Kievben, Rosztovban és Harkovban. □ A BULGÁRIAI Technoexport olimpiai stadiont épít Tuniszban. A sportlétesítményhez egy 60 000 nézőt befő gadó olimpiai stadion 5000 férő helyes sportcsarnok, úszómedence és más berendezés tartozik. Ez lesz az első olimpiai stadion Észak-Afrikában, amelyet Bulgária két év alatt épít fel □ AZ ANTIFASISZTA ellenállási filmek fesztiválját rendezik e hetekben az olasz- országi Cuneo városában. — Olasz, francia és lengyel filmalkotások kerülnek bemutatásra. □ MEGÉRKEZTEK az Idei év első üdülőd Várnába. 235 turista érkezett vasárnap az Olimpia nevű hajóval Kanadából, Angliából, Amerikából és Görögországból. Alkohol és vízhatlan estélyi öltözék Chicagói férfiszabó le újabban olyan szövetből készítenek szmokingokat, amelyre nyugodtan kiömölhet • koktél, vagy egyéb ital, mert. egyszerűen le lehet törölni zsebkendővel és nem marad semmi nyoma, még osok nem te gyű rödik. A nemrég megrendezett chicagói férfidivat-bemutatón még egy különös szövetújdonság szerepelt: olyan anyag, amely sötétben diszkréten foszforeszkái. □ AZ ÉSZAK-MORVAOR- 6ZÁGI kerületben épül Európa legnagyobb csoportos vízvezetéke. Befejezése után a kerület 355 községét látja eL ivóvízzel. □ A JUGOSZLÁVIÁBAN minden évben megrendezésre kerülő dubrovniki nyári játékokat az idén július 10.—augusztus 24. között rendezik meg. □ A SARKVIDÉK nyugati partjai előtt elterülő szigeteken a pingvin-hölgyek egyre gyakrabban árulnak petrezselymet. Pingvin urak, akik azelőtt a figyelmesség, gyengédség mintaképei voltak, most kimondottan kedvtele- nek, s így a pingvin-utánpótlás nagy veszélybe került. Nemrég kiderítették, hogy ml lehet az oka ennek a valóságos természeti katasztrófának. A partmenti vizeken óriási olajfoltok úsznak, s kellemetlen szaggal itatják át az úszó pingvin-hölgyek tollazatát — JOHN MORGAN újságíró hollandiai látogatása után riportjában a következőket irta a New Statesmen című folyóiratban: Meglepett a dr. Adenauerrel és Ve Gaulle-lal szemben megnyilvánuló ellenséges érzület. Európa két öreg embere ugyanolyan népszerűtlen Hollandiában, akárcsak Angliában. □ AZ OLAJBAN gazdag Burahi oázisban folytatott régészeti kutatásoknál egy angol —dán expedíció letűnt civilizáció nyomára bukkant. Fel- tételezésük szerint e területen időszámításunk előtt 1500-ban • városállamok egész sora léRendelkezés a gimnazisták minősítő vizsgájáról és szakmai befejezd képzésiről A művelődésügyi miniszter, az érdekelt szaktárcákkal egyetértésben, az előző évi tapasztalatok alapján szabályozta a gimnáziumi tanulók minősítő vizsgájának rendjét. A most4 megjelent rendelkezés a korábbinál előnyösebb. A minősítő vizsga a diákoknak nem jelent túlterhelést, mivel a lebonyolítás időpontját — a kívánságoknak megfelelően — előbbre hozták, az írásbeli és a szóbeli érettségi közé iktatták be. A rendelkezés kimondja, hogy a diáitok minősítő vizsgára bocsátásukat az érettségire jelentkezéssel egyidejűleg kérhetik. Minősítő vizsgára bocsátható az a tanuló, aki legalább három tanéven ót ugyanabban a szakmában elméleti és gyakorlati előképzésben részesült, s a gimnázium negyedik osztályát sikeresen elvégezte. A minősítő vizsga a szakelméleti és gyakorlati felkészültség elbírálására alkalmas munkafeladat, vagy részfeladat elvégzéséből áll. A vizsgakérdéseket és a munkafeladatokat — a tan- tervek alapján — a gimná zium az együttműködő üzemmel közösen állítja össze. A rendelkezés értelmében a minősítő vizsgát az írásbeli éiettségi befejezését követő második munkanapon kell megtartani. A tanuló érdemjegyét a gimnázium gyakorlati oktatást ellátó tanára és az együttműködő üzem képviselője közösen állapítja meg. Sikertelenség esetén a minősítő vizsga egy alkalommal, ugyanazon év szeptember első felében megismételhető. A munkaügyi miniszter renFelvételi vizsgák a Művészeti Gimnáziumban Két napig tartanak a felvételi vizsgák a Művészeti Gimnázium képzőművészeti tagozatán. Nyolcvan jelentkező képességeiről kell meggyőződni ezalatt a szakembereknek, de az országban összesen 6— 700 általános iskolát végzett fiú és lány adta be jelentkezését. Pécsre keramikusok, ötvösök, szövők és díszítő-festők kerülhetnek, a más szakra jelentkezőket Budapestre irányítják. A huszonöt kiválasztott fiatal ősszel beiratkozhat az első osztályba, a többiek viszont még beadhatják jelentkezésüket más középiskolákba. Egy-két hét múlva kerül sor a zenei tagozatra jelentkezettek felvételi vizsgáira. delkezése értelmében azok a gimnazisták, akik az 1962—63- as tanévben érettségiznek és sikeres szakmai minősítő vizsgát tesznek, a bizonyítványukban megjelölt szakmában befejező képzésben részesülhetnek. Befejező képzésre a szakmai minősítő vizsga letételétől számított egy éven belül lehet jelentkezni. A szakmai befejező képzés időtartama három hónaptól másfél tanévig terjedhet Erre vonatkozólag a rendelkezés szakmád szerint intézkedik. A szakmai befejező képzés után a fiatalok szakmunkásvizsgára bocsáthatók. A miniszteri rendelkezés szerint a szakmai oefejező képzésre jelentkezéstől függetlenül, az érdekelt fiatalok felsőoktatási intézményekbe is kérhetik felvételüket. A jelentkezési laphoz csatolniok kell a szakmai minősítő vizsgáról szóló bizonyítványt Pécsi szakemberek is részt Tesznek a Bányászati Biztonsági és Egészségvédő Szabályzat átdolgozásában 1951-ben adták ki utoljára a Bányászati Biztonsági és Egészségvédő Szabályzatot, melyet azóta több alkalommal módosítottak. Azóta jelentek meg például a szellőztetésre, valamint a porvédelemre vonatkozó utasítások. Ebben az esztendőben átdolgozzák a Bányászati BizOrvosi ügyelet Pécs mj. város biztosított dolgozói részére ügyetes orvosi szolgálatot tartanak 1963. március 2-án (szombaton) du. 14 órától 4-én (héttőn) reggel 7 óráig a következő helyeken: I. kerület részére: Az újmeszesi körzeti orvosi rendelőben. Telefon: 51-81. Járó betegek részére rendelés 9—10 és du. 15—16 óráig. (Szombat du. Is.) II. kerület részére: A Városi Rendelőintézetben (ügyeletes orvosi szoba). Telefon: 30-00. Járó betegek részére rendelés de. 10—11 és du. 16—17 óráig. (Szombat du. is.) III. kerület részére: A Petőfi u. körzeti orvosi rendelőben. Teléfon: 25-88. Járó betegek részére rendelés de. 8—6 és du. 14—15 óráig. (Szombat du. is.) Ha a megadott szám nem jelentkezik, a hivást a 68-nak (posta) kell bejelenteni. tansági és Egészségvédő Szar bályzatot. Ebben a munkában pécsi műszaki szakemberek is részt vesznek. Dr. Koncsag Károlyt, a Bányaműszaki Felügyelőség vezetőjét két fejezet átdolgozására létrehozott bizottság munkájában való részvételre kérték fel. Egyik fejezet a „Bányaművelés és biztosítás", a másik pedig a „Gázkitöréses ée szénporveszélyes bányák biztonsági elö- írósai”-val foglakozik. Ebben e bizottságban kapott helyet Tamássy István, a Nehézipari Minisztérium szénbányászati főosztályának helyettes vezetője, a Pécsi Szénbányászati Tröszt volt főmérnöke, valamint dr. Szirtes Lajos, a Pécsi Szénbányászati Tröszt kutatási osztályának vezetője is. A Pécsi Bányaműszaki Felügyelőség munkatársai közül Guth László és Ruppert Endre gépészfelügyelők vesznek részt a szabályzat átdolgozásában. Guth László témája a „Bányaüzemek külszíni létesítményei, segédüzemeid’, Ruppert Endre feladata az „Akna- szállítás” kérdéseinek kidolgozása lesz. Wü»»-! Kálmán Kálmán, a Csongrád megye! Bordány kSzsé? kéményseprője, lóháton járja a nagy kiterjedésű tanyavilágot. 1200 tanya kéményeinek orvosa, csak így tud közlekedni a sáros dűlőutakon. Naponta mintegy félszáz házat keres fel, s legalább 20 kilométeres távolságot jár be. ö a bordányi „fekete lovas”. Megkezdték a hidegkonyhai termékek árusítását a csemegeboltban Nagy sikere volt Komlón a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat hidegkonyhai és süteménybemutatójának. Már az első órákban elfogytak a bemutató napjára szánt ételek és sütemények, s néhány óra múlva a pótlásként érkezett ételekből sem volt már semmi. A vállalat komlói szakácsai és cukrászai szünet nélkül dolgoztak, sőt este fél 11 után ismét munkához láttak, hogy másnap reggel friss készítményeik te eljuthassanak a kökönyösi csemegeboltba. A bemutató óta egyes salátaféléket kivéve mindenféle hidegkonyhai készítményekből sok fogy a boltban. A kökönyösi 15. sz. csemegebolt vezetőin kívül több boltvezető érdeklődött a beszerzési lehe- ségek felől, s amint sikerül megfelelő hűtővitrineket kapniuk a vállalattól, ők is megkezdik a hidegkonyhai és cukrászkészítmények árusítását. GyümBIcsbár létesül a Kossuth Lajos utcában A közeljövőben megkezdik Pécsett s Kossuth Lajos utca 43. szám alatt létesülő új, korszerű gyümölcsbár kialakítását A reprezentatív üzletben friss gyümölcsből készült, úgynevezett vitamin-salátákat, gyümölcs koktélt és friss gyümölcsből sajtolt Italokat, és a salátákhoz, italokhoz megfelelő cukrásztermékeket árusítanak majd. A gyümölcsbárt a Mecsekvidéki Üzemi Vendéglátó Vállalat üzemelteti majd. Nyugdíjba yonul a Bánya- műszaki Felügyelőség legidősebb dolgozója Bensőséges ünnepségen búcsúztatják ma Vadon Győző körzeti bányaműszaki felügyelőt Vadon Győző negyven éven kersztül állt a pécsi bányák szolgálatában, tíz évvel ezelőtt lett Pécsbányán bánya- műszaki felügyelő. Az idős bányász búcsúztatására Pécsre érkezett Havrán István, az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség elnöke, aki személyesen részt vesz az ünnepségen és jutalmait ad át Vadon Győzőnek, szorgalmas munkája elismeréseképpen. A lattá nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 9. játékhéten Csongrá- don, a Kossuth Lajos Művelődési Házban megtartott lottó- sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 7, 14, 15, 45, 82 M óré tanár büszke volt a maganevelte fácská- ra. Most már kezdett a kis jelleme is lombot hajtani. Móré tanárnak kedvére való lombocskát. A kislány egyáltalán nem hasonlított a mai ifjoncokra, kis kortársaira, az apró huligánokra. Nemhiába, Móré tanár hermetikusan elzárta őt a korszellemtől, melytől mint kétségbe- ejtőtől, valósággal reszketett. Be nem engedett házába semmi olyat, amin csak a szaga is érzett a mai hóbortoknak. Félt tőle, mint ördög a szenteltvíztől. Ártatlan, semmiségnek látszó dolgok nyomában — akár egy divatos száj- biggyesztés, nem is szólva holmi köszöntés-formákról — a romlás egész felhői tódulhatnak be a ház résein és lyukain. Halásznadrág és bugi 1 rizura — huh! Ezek még csak az ész ágába se tehették be a lábukat. A kis Emőke, a hatodik általános színjeles és példás magaviseletű tanulója, rakott szoknyácskát és tisztességes, nyakig érő hajat hordott, csattal. Lám — mondta magában Móri tanár elégedetten —, most mutatkozik meg peda- asódszsrtm helyessége, Szeberényi Lehel: OLAJ Itt van ez a lány. Példás jellem. kötelességtudó, szorgalmas, jó magaviseletű, csendes gyerek. S az erkölcseivel se lesz baj, rá se néz a fiúkra. Mindez pedig — folytatta a gondotatot — annak az eredménye, hogy a holmi „ártatlan apróságokban” sem engedtem a hetvennyolcból! Hogy az én házamban se szia, se csau nem megy, de még hula- hula se. Való igaz, Emőke még barátnőkhöz se járt. Ha leckéjét elvégezte, kézimunkázott, komoly könyveket olvasott, vagy édesanyja körül sürgőit: eltörölgette a konyhaedényeket, a szobában letörölte a port, zongorázott. A tanárnő, ki tanította, házhoz járt. A kis Emőkének csak két útja vezetett a házon kívül: egyik az iskolába, másik a templomba, hol a kórusnak tagja volt. De egyik útja után se maradt el soha. A fiúkat szinte hideglelősen zavarta el magától, s csak a felnőtték társaságát kedvelt*, így nevelték Emőkét négy tömör fal között, légmentesen elzárva a külvilágtól, mint ama egyszeri szülők, kiket i példabeszédből ismerünk, és akik a jóslattól rettegvén, hogy leányukat virágjában magához veszi az Ur, vasajtó mögött, vasházban őrizték, melynek még ablaka se volt. Emőkének se nyílott ablaka a külvilágra, annyira nem nyílott, hogy már maga se igényelte, és eszébe se jutott a vaspán- tos ajtót feszegetni, de az is lehet, hogy egyszerűen csak apja természetét örökölte. T örtént azonban, hogy az iskolában, hová Emőke járt, és ahol apja is tanított, farsangi bált rendeztek. Ez alól pedig nem volt kibúvó. Móré tanár kézenfog- ta hát Emőke lányát, « kivezette a négy fal közül —• a bálba: Hanem még ilyen lányt ki látott? Ez bizony nem táncolt az égadta világon senkivel Csak ült apja nadrágja mel- • fakóit szoknydeskában, és csattal a nyakig érő hajában. Igaz, a fiúk se igen mertek odajönni, hogy felkérjék. Már maga a tanárpapa is riasztóan hatott, mintha madárijesztőnek szúrták volna a féltett kukoricacsó mellé, mely aranysárgán virít rá a szemtelen madarakra. Egy csőnadrágos emberke mégis kísérletet tett. Amolyan rockisan odacsellengett, s a lány felé hajította a kezét. — Csaul — vihogott; az egészséges fogazatát, melynek sűrű bokrában úgylehet még tejfogak is kerültek, mind kiterítette a leányra. S Emőke — apja nagy rőkönyödiére — amolyan bugi-vugis közönnyel végigmérte a legénykét, mutatóújjával blúzocská- )a anyagát vakargatva a vállx táján, mint ki azt a portól tisztogatja, ekként szólt cseresznye szájának csücskéből: — Kopj le. Majd, hogy a legényke még tétovázott a vigyori fogazatával, tett egy elbocsátó legyintést ie e szó kíséretében: — Olaj. A fiú távozott, s az apa ott ült, mint egy összeszaladt harmonika. — HOLNAPI SZAMUNKBAN kezdjük új, folytatásos regényünk közlését. A regény a Nagy Honvédő Háború idején játszódik és az ellenség hátországában dolgozó szovjet felderítők hősies, kalandokban gazdag életét mutatja be az ölve.jónak. A Rejtekhely az Elbán című regényünk szerzője: Alexandr Nasziiov, fordította: Szathmári Gábor. — A PANNÓNIA SZÁLLÓ dísztermében tartják meg a Pécsi Fodrász KTSZ 1962. évi záróközgyűlését, március 3-án délután fél 2 órai kezdettel. — A CEMENTÁRUIPARI Vállalat KlSZ-szérvézfetének zászlót adományoz a párt- szervezet A zászlóavató ünnepséget szombatim este 7 órakor tartják, — TÁRSADALMI munkában új öltözőt és tíz zuhar nyos fürdőt építenek maguknak a pécsváradi gépállomás szerelői és traktorosai. — MODERN hidrotherá- piával egészítik ki a községfejlesztési alapból létesített 11 kádas mohácsi városi tisztasági fürdőt, amelyet az elmúlt év nyarán helyeztek üzembe. — A PÉCSI Orvostudomány! Egyetem és Orvos-Egészség, vl Dolgozók Szakszervezete Pécs- Baranyat Területi Bizottságának tudományos szakosztálya március 4-én, hétfőn délután 6 órakor az anatómiai Intézet tantermében X. tudományos ülését tartja. Kótt Béla: Késszúrás okozta agyalapi sérülés (bemutatás). Kincses József, Bors Győző, Götz Frigyes: Adatok a veslco-renalls reflex okozta veseműködés megvi to- zásáról. Halász Béla, Pupp Lajos: A hypothalamusba trans- plantált hypophysis structurája és functlója. — MA ESTE 7 órakor Pécsett a nemzetközi nőnap tiszteletére a Fegyveres Erők Klubjában asszony-bált rendeznek. Közreműködik a klub 6 tagú kisegyüttese ás a szólisták. — MA DÉLELŐTT II órakor ülést tart a III. kerületi tanács végrehajtó bizottsága. — HATODIKAN délután 5 órai kezdettel nyitják meg a képzőművésznők kiállítását a Hazafias Népfront nagytermében. A kiállítást dr. Ortutay Gyuláné nyitja meg. Délután 6 órakor kerül sor az ünnepi nagygyűlésre a Ság vári Endre Művelődési Házban. Ünnepi beszédet mond: dr. Ortutay Gyuláné, műsort a Pécsi Nemzeti Színház művészei adnak. Idői árás jel en tés Várható Időjárás szombat 4<*: továbbra Is száraz, napos. Igen hideg Idő. Ma mérsékelt keleti szél, holnap “yenge légáramlás. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a délkeleti megyékben mínusz 13, minusz 16. Az ország többi részein általában minusz 18, mínusz 22 fok köz egyes helyeken mínusz 25 fok alatt. Legmagasabb nappali hőmérséklet colnap mOuf4S k ah ■US* | «ok között. ..