Dunántúli Napló, 1963. március (20. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-19 / 65. szám
NAPLÓ 1963. MARCUM FRANCIA VASUTAS SZTRÁJK Csaknem 700 hold erdősávot, facsoiorlot és füsor! lelenilenek az idén Baranyában Ez a hér is jól kezdődik Teljesen néptelen a párizsi Saint Lazare-i pályaudvar. A mostoha időjárás miatt kissé megkésve, a napokban kezdődik meg a facsemeték kiszedése és elszállítása a megye falvaiban. Ebben az évben Baranyában csaknem 500 hold erdősávot, facsoportot és fasort telepítenek és mintegy 200 holdon pótolják az eddigi fásítások hiányait. A babarci termelősszövetke- zetben akácot és nyárfát ültetnek a mezőgazdasági művelésre alkalmatlan területeken Gerdén, a lapos vizenyős réteken nyár és égerfát telepítenek, a major körül pedig majorvédő sávot alakítanak ki. Ugyancsak majorvédő érti A. REAL MADRID spanyol labdarúgó egyesület újszerű ;refcordpt állított fel a láb darúgó sportban: nem kevesebb mint 1150 alkalmazottat fog’ r • Voztat. P EURÓPA egyik legnagyobb és legrégibb könyvtárának, a prágai Egyetemi Könyvtárnak. könyvállománya a napokban elérte a kétmillió kötetet. A kétmilliomodik példány az 1963-ban Stuttgartban kiadott ,.Makromolekulare Stoffe” kiadvány. □ A JOHANNESBURGTÓL nem messze fekvő lőszergyárban március 9-én nagy robbanás történt. Az előzetes hírek szerint 35—45 munkás életét vesztette és 27 személyt súlyos sérüléssel kórházba szállítottak. □ ANETTE NIGEN. 32 éves háztartási alkalmazott öngyilkossági szándékból leugrott az Eiffel-torony 58 méter magasban lévő első emeletéről. A szél azonban a pillérekhez sodorta is a fiatalasszony lába beleakadt a rácsokba. Húsz percig tartott, amíg a tűzoltók leemelték. Az orvosok bíznak felépülésében. □ AZ EGÉSZSÉGRE ártalmatlan cigarettafajtát kísérleteztek ki Bulgáriában Az Atra- tobak nevű cigaretta teljesen nikotinmentes, csekély atropin tartalma folytán viszont jó hatással van az asztma, a nyom- bélfekély és a magas vérnyomás gyógyítására. Középiskolások művészeti versengése a Steinmetz Miklós Kulturális Seregszemlén Vasárnap délután a késő esd órákig tartott Pécs város és Baranya megye középiskolás tanulóinak Steinmetz Miklós Kulturális Seregszemléje. Ez egyúttal selejtezője is volt a Keszthelyi Helikoni Ünnepségekre küldendő szólistáknak Több mint 100 versmondó, énekes és hangszer-szólista mutatta be tudása legjavát a Nagy Lajos Gimnázium dísztermében. A bíráló bizottság: Dr. Németh Antal, a Pécsi Nemzeti Színház rendezője, Jandó Jenő ének- és zenetanár, valamint Vágyi Karola, a KISZ megyei Bizottsága munkatársa, nagy türelemmel és hozzáértéssel hallgatta végig a több mint 6 órán át tartott bemutatót. A kulturális seregszemle jó alkalom volt arra, hogy Pécs és Baranya középiskolás fiataljai művészeti téren összemérjék erejüket. Az egészen kimagasló teljesítményektől a gyengébb produkciókig igen erős nívókülönbségek mutatkoztál: a szereplők egyes számaiban. Némelyik iskola a sok nevezéssel nemcsak megterhelte a zsűri munkáját, hanem kevesebb műsorszámmal szebb eredményt ért volna el. A versmondók egy része a versválasztásnál nem lépett fel magas irodalmi igénnyel. Nem gondoltak arra, hogy egy-egy vers tudása egész életre szóló élményt jelent számukra. Általában kevés volt a haladó, modern vers. A dunántúli költők versei közül is csak kettőt választottak. Viszont jelentősen javult a tanulók versmon- dási technikája. A zsűri megállapítása szerint nem voltak nagyobb kilengések. Több erősen kiforrott, ígéretes tehetséggel találkoztak. Vastapsot aratott Sellei Sarolta, a Janus Pannonius Gimnázium tanulója, aki délszláv népviseletbe öltözött két tamburás kíséretében délszláv népdalokat adott élő. Osztatlan elismerést aratott a Művészeti Gimnázium öttagú vonósegyüttese és j Sántha Ferenc bravúros hege-] dűjátéka. A kulturális seregszemle bírálatát a megyei KISZ-szervezetek segítségére megküldi a középiskoláknak. Időjárásjelentés Várható időjárás kedd estig: aí hőmérséklet emelkedik. Felhős idő. Többfelé, főleg a Dunántúlon eső,'keleten helyenként havaseső., Megélénkülő déli, délnyugati szél. S Várható legalacsonyabb éjszakai1 hőmérséklet keleten nulla—mínusz . három, nyugaton nulla—plusz' hä-: rom. Legmagasabb nappali hőmér-' séklet holnap hét—tíz fok között dősáv létesül többek között a szederkényi, mároki, kozár- mislenyi, baksai, pécsudvárdi és szalántai termelőszövetkezetekben is. Számos községben, köztük Berkesden is Mária- kéménden akácfaültetéssel kötik meg a meredek, eróziónak kitett partoldalakat. Pécsett az üszögi víztelep körül létesítenek erdősávot, Káposztásvölgy, Lámpásvölgy, Feketehegy és Égervölgy meredek vagy bányahányós területeit fenyő- és akácültetéssel kötik meg. Tovább folytatják az idén a hatos út mentén a fasortelepítést. Szentlőrinctől Szigetvárig több mint 20 ezer nyár suhángot ültetnek majd el. Mivel az ősz folyamán a korán beköszöntött tél megakadályozta a csemeték kiemelését és az időjárás miatt most is későn kezdhetik csak a munkát, a fásítási terv megvalósításához az úttörőcsapatok, KISZ-szervezetek segítésére is feltétlenül számít az erdő- gazdaság. Az Országos Rendező Irjda az elmúlt hónapokban több sikeresnek mondható kísérletet tett a színvonalas, szórakoztató esztrádműsorok megteremtésére. A hétfőn látott p előadást teljes egészében nem i sorolhatjuk ezek közé, meri közönségsikere ellenére is egyenetlen színvonalú, kissé túlzottan harsány humorú volt. Az igényességet a maga műfajában Rodolfo képviselte maradéktalanul. Világklasszist képviselő bűvészünk ezúttal is elkápráztatott, és ami külön dicséretet érdemel: min- dig tud újat, még nem látott mutatványt produkálni. A humort Fónay Márta szereplése jelentette. Már sokszor meggyőződhettünk arról, hogy kitűnő színésznő; kár, hogy megelégszik az olcsóbb humorú szövegekkel. Igazán szellemes szerepben jóval többet tudna nyújtani. Ugyanezt mondhatjuk el az ugyancsak j I jó humorú Erdődi Kálmánról. ! Á Vidám Fiúk pergő, több- | nyíre ötletes és kidolgozott | műsorában nem csalódtunk, i Zilahy Hédy és Tycho Marianne énekszámai a közepes átlag színvonalán mozogtak. Elsősorban az előadott, és természetesen ebből a műsorból sem hiányozható, twist- számokkal értek el tapsot. Szuhay Balázs konferansza néhol erőltetettelek hatott, és csak részleteiben volt ötletes. A Hajdú Júliát nélkülöző zenei együttes nem állt hivatása magaslatán. örülnénk, ha az Országos Rendező Iroda folytatná a korábban megkezdett igényesebb esztrádműsorok bemutatását. mtUocolótyia Sándort József, Benedek, zsákban hozzák a meleget, tartja a közmondás, mert a tapasztalatok szerint március közepe után a hivatalos tavasz beköszöntése körüli napokban, általában melegre fordult az idő. Megkérdeztük Kaszás Lajost, a Misinatetői Meteorológiai Állomás meteorológusát, vajon tényleg várható-e felmelegedés. — Tavaly Sándor napon mínusz 1 fok volt Pécsett a legmagasabb nappalt hőmérséklet és József napon is csak nulla fokig emelkedett a hőmérő, higanyszála. Idén a tavalyinál lényegesen jobb a helyzet, hiszen Sándor napján 9,4 Celsius fok volt az átlagos hőmérséklet, ami jó közepes átlagnak felel meg. József valamivel több meleget hoz a zsákjában, mert 10—12 fok melegre számíthatunk a mai napon. Természetesen a felmelegedés lassú, Északon és keleten a hideg légtömegek, nyugaton meleg légtömegek uralkodnak. Hatszáz éves a krakkói Jagelló Egyetem Jövőre ■ünnepli fennállásá- j nak 600. évfordulóját Lcngyel> ország legrégibb egyeteme, a í krakkói Jagelló Egyetem. A i nevezetes évfordulóra korsze- j rűsítik és kibővítik az egyete> met, amely többek között 14 í tudományos intézettel gyarap- j szik, A jubileumi ünnepségek- | re a világ minden tájáról 130 {egyetem képviselőit hívták meg. A televízió műsora 17.40: Hírek. — 17.45: Iskolások műsora: 1. Kedves Ismerősünk: Rodolfó, 2. Kukkantó. — 18.55: Falujáró kamera. — 19.15: Hogyan lehetek 100 éves7 A fejlődő élet kezdetén... — la.30: Tv-híradó. — 19.50: Szép dallamok. Neményi Dili ének ü. 20.20: A lelkiismeret lázadása III. Magyarul beszélő NDK tv- film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. — 22.20: Hírek, tv-hi- radó. J (űhézauA U0‘'SZATmARt GÁBOR. 13 Azizov pillantást váltott Szeminnel. Az őrnagy vagy tíz férfi arcképét vette elő az aktatáskájából, s kirakta sorban egy ágy előtt egymás mellé tolt két éjjeliszekrényre. Aztán az ajtóhoz lépett. — Vezesse be Szuhanova polgártársnőt. A kórterembe Scsuko háziasszonya lápéit be. — lemeri ön ezt az asszonyt? — kérdezte Azizov. — Igen. — Önála bérelt szobát? — Igen. — No és önnek, Szuhanova polgártársnő, ismerős ez a férfi? Szuhanova megerősítette: ez ugyanaz az ember, aki nála ideiglenesen albérletben lakik. " — Mondja, Szuhanova polgártársnő, azon a napon, amikor utqljára látta albérlőjét, . járt-e magánál valaki? — Hozzám személyesen nem jött senki. — Hát kihez? — őhozzá. — Szuhanova Scsukóra mutatott. — Ki volt az a látogató? — Egy öreg ember. — Mikor volt ott? — Délelőtt. Tizenegy óra tájban. — Jól figyeljen, Scsuko! — Azizov egy kis szünetet tartott. — Tizenegy óra körül járt ott, vagyis közvetlenül azután, hogy magát bekísérték a rendőrségre. — Az ezredes most ismét az asszonyhoz fordult: — Es mii történt ezen a látogatáson? — Az öreg kérte, engedjem be az albérlőm szobájába. Azt mondta, egy néhány sort kell írnia a barátjának. Én erre beengedtem ... — Hová engedte be? Mondja meg pontosabban. — Scsuko polgártárs szobájába engedtem be a látogatót. — Tisztázzuk: az öreg maga kérte, hogy engedje be Scsuko . szobájába? — ö maga... Aztán, amikor bement, leült az asztal mellé, s írni kezdett. De később meggondolta, és abbahagyta... — Bocsásson meg, hogy közbevágok, ön egész idő alatt benn volt a szobában, amíg az öreg ott tartózkodott? Vagy esetleg közben magára hagyta egy ideig? — A kásám majdnem odaégett. Egy percre kiszaladtam, hogy elzárjam a gázt. — Tehát az öreg körülbelül egy percig egyedül tartózkodott Scsuko, polgártárs szobájában. — Igen, körülbelül egy percig. — Hallja ezt, Scsuko? Az öreg teljes egy percig egyedül volt a maga szobájában. — Aztán elment — folytatta Szuhanova. — Azt mondta, hogy később majd visszajön. — És nem ment? — Nem. — Miféle ember volt ez az öreg? — Hát miféle! Mint a többi öreg ember. Barna báránybőr kucsma volt a fején, az öltönye... — Megismerné, ha találkozna vele? — Már hogyne ismerném meg! Szemin, aki eddig a két éjjeli szekrény előtt állt, arréb lépett. Az éjjeli szekrényeken kiterített fényképsorra mutatva ezt kérdezte Szuhanovátől: — Nézze meg, nincs-e ezek között annak az öregnek a fényképe. — Ez az. — Szuhanova az egyik fényképre mutatott. — Vegye kezébe ezt a képet és mutassa meg albérlőjének. Az asszony felvette az éjjeli szekrényről az öreg fényképét. — Köszönjük —■ mondta Azizov. — Elmehet, Szuhanova polgártársnő. Szemin kikísérte az asszonyt, aztán visz- szajött, s leült az ágy mellé. Azizov folytatta a kihallgatást. — Ezek után, Scsuko, azt hiszem érti, miért nem jelentkezett ez az ember a rendőrségen. Vagy még mindig nem világos minden? Akkor megmagyarázom. Azért igyekezett bejutni a lakására, hogy legyen még ideje az ön bőröndjébe csempészni ezt az újságot, amelyen a rejtjeles írás áll. —: Miért? — kiáltott fel hirtelen Scsuko, miközben könyökére támaszkodott. Egészen belevörösödött az erőlködésbe. — Miért?! Azizov vállat vont. — Mert ugyanolyan külföldi kém, mint maga. S lebuktatta magát. Először megrendezte a villamosban a zsebmetszést, zajt provokált, s elérte, hogy magát letartóztatták. Aztán elment a maga lakására, s belopta a bőröndjébe az újságot. Nagyon egyszerű volt a számítása. Ha egyszer letartóztatták magát, gondolta, akkor házkutatás is lesz. Akkor pedig megtalálják a rejtjeles újságot. A rejtjeles szöveget megfejtik, « a szovjet kémelhárító szervek rájönnek, kivel van dolguk. Es megsemmisítik az ügynököt. Vagyis magát. Scsuko mesterkélten erőltetve elnevette magát. — Durva módszerekkel dolgoznak, nyomozó polgártárs. Megvásárolták az öregasszonyt. Meg azt a szakállas öreget is. Az újságot pedig maguk tették a bőrön dombé. Maszlag az egész, főnököcskéim. Meg akarnak etetni vele, ezredes. De én nem vagyok veréb, én nem veszem be ezt a maszlagot. — Azt mondja, maszlag? — Azizov felállt. — Szemin őrnagy! Hívjon kocsit. — Aztán Scsukóhoz fordult. — Készüljön, azonnal indulunk. Scsuko hunyorogni kezdett. — Idegeskedik a kedves főnök... Éppenséggel nem az öreghez akar tűnni? — Fejével az öreg fényképére intett. — őhozzá, magához. Csak aligha telik benne majd nagy öröme. * Azizov ezredes kocsija a nap folyamán már másodszor tette meg az utat Bakutó', a kis tengerparti faluig. A sofőr meg a kísérő felemelte Scsukót, bevitte a lakásba. A szobában minden változatlan volt. Csak a padlón heverő hullát fedték le egy lepedővel. Scsukót leültették, a sebesült lába alá pedig egy kis széket tettek. Azizov jeladására felemelték a lepedőt, s a halottat arccal felfelé fordították, Scsuko felszisszent. — Úgy látszik, megismerte — mondta Szemin. “ __(Faiytatása kövefketOtj — A MAGYAR Elektrotechnikai Egyesület pécsi csoportja rendezésében március 21-én, csütörötökön délután 2 órakor a DÉDÁSZ kultúrtermében (Légszeszgyár u. 13.) Taky Ferenc részvételével az „Érintés- védelmi kérdések a legújabb ‘ kutatások tükrében” címmel előadást rendeznek. Az elő- , adásban szó lesz a baleseti segélynyújtás módszereinek és eszközeinek továbbfejlesztéséről, az Érintésvédelmi Szabvány korszerű átdolgozásának eredményeiről, a ve szélyesség határának újabb értékeléséről és az érintés- védelmi módok kiválasztásának és alkalmazásának reális irányelveiről. — A KI mit tud versenyek kedvelőinek újabb színfoltot jelent az a vetélkedő, amelyet a Fegyveres Erők Klubja rendez március 20-án este 8 órakor. A műsorban a néphadsereg dunántúli területi bemutatóján legjobb eredményt nyújtott és a tv-szercplésre jogot nyert szólistái és együttesel vesznek részt. A szereplők között mutatkozik be a pécsi Petőfi laktanya táncegyüttese, és a döntőn nagy sikert aratott Turczel Géza honvéd énekszámaival, akit a pécsi közönség a Kazinczy étteremből jól Ismer. A KI mit tud bemutatóra Pécs város dolgozóit szeretettel meghívja a klubparancsnokság. A bemutató után a fiatalok részére táncestet rendeznek. A belépődíj 2 Ft. — AZ ORSZÁGOS Filhass mónia közli, hogy a pécsi művészek „B” 3. kamarabérleti hangversenyét március 20-án, szerdán este fél 8 órakor a Liszit-teremben tartják meg. Közreműködnek: Barth István (fuvola), Kiss Vilmos Péter (hegedű), özörónyi Olga (ének) és Laky György (zongora). — NAGY SIKERREL mutatkozott be szombaton este a szolnoki színjátszó bemutatón a szentlőrinci földművesszövetkezet színjátszó csoportja Bevitte: Az asz- szony-ördög című darabjával. — TEGNAP DÉLELŐTT értékelték a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok tavalyi mumkaversenyét a bólyi és a palotabozsoki gépállomásom. Az egy műszakban dolgozó traktorosok versenyében Juhász József, a bólyi gépállomás dolgozója lett al első. A palotabozsoki Gubik Endre a második, a bólyi Mirkó Ferenc pedig a harmadik helyre került — CSILLAGASZATI szakkör kezdi meg munkáját <i TIT szervezésében március 21-én este 6 órakor. A szakkörnek tagja lehet minden csillagászat iránt érdeklődő fiatal és felnőtt. — A MAGYARHONI Földtani Társulat mecseki csoportja március 21-én csütörtökön délután fél 5 órakor a 39-es Dandár út 19. szám alatti műszaki klubban szak- ülést tart, melyen Kovács Endre a hidasi terület bar- * nakőszén telepeinek vastagsági és minőségi változékonyságáról, Hámor Géza és Jámbor Áron a keleti és nyugati Mecsek miocénjénél: párhuzamosítási lehetőségeiről tart előadást. — AZ ELMÚLT ÉVBEN is nagy veszteségeket okozott a megye sertésállományában a brucellózis. Ezen a tavaszon a megye valamennyi járásában megkezdik a zárt tenyészetek kialakítását, megszüntetik az idegenből történd ser tésvásárlásókat s ezzel elejét veszik a brucellózis okozta tertételhullásoknak,