Dunántúli Napló, 1963. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-22 / 17. szám

\ ivaplA 1963. JA NU ÄR Ä ®e Ötvennégy óra a jég hátán Síérencsésen partra értek a balatoni jégmesőt hosszában átgyalogoló turisták Tibb érdekes mérkőzés a Pécsi Esti Napló teremkézilabda Kupéban A Balaton-part néhány szaka­szán vasárnap izgatott csoportok követték azokat a turistákat, ak.k péntek reggel nekivágtak a több mint hetven kilométeres jégmező­nek és partra szállás nélkül hosz- szában gyalogolták át a téli Bala­tont. A kilenctagú expedíció — hét pétfürdői és két budapesti turista — ötvennégy órát töuott nagyrészt 75—20 fokos hidegben a balatoni jég hátán. A turisták ezt a kirán­dulást alpesi túrájuk előkészületé­nek szánták. A meleg turistaöltö­zetben, hegymászó bakancsban útrakelt sportolók 70 méteres kö­téllel és teherszállító szánkókkal felszerelve tették meg a rendkívül nehéz utat. Arató (Urán SC) nyerte a megyei felnőtt egyéni asztalitenisz-bajnokságot Szombaton és vasárnap Ismét az asztaliténiszezőké volt az egyetemi tornacsarnok. A városi egyéni baj­nokságok után a hét végén a me­gyei egyéni bajnokságokat bonyo­lították le. A versenyeken közel 250 induló volt. különösen az ifjú­ságiaknál és a serdülőknél álltak sokan asztalhoz. Szép számmal in­dultak a vidéki versenyzők is. Az időjárás viszontagsága nem gátol­ta a komlói, szigetvári, sásdi. mo­hácsi, beremendi, siklósi, bólyi, bogádi és szentlőrinci versenyző­ket. Részletes eredmények: Ifjúsági leányok: 1. Ágasvári Sásd. 2. Abai Bóly, 3. Stréb Boly ás Szalai Sásd. Ifjúsági fiúk: L Szederkényi. Gépipari Techn.. 2. Pálmai, Pécs- szabolcsi B., a. Fritz Postás, 4. Tóth Postás. Ifjúsági leány páros: i. Ágasvári —Szalai Sásd. 2. Boór—Somfai Sásd, 3. Abai—Stréb Bóly és Csi- csó—Gaái Komló. Ifjúsági fiú páros: 1. Fritz—Pos­tás — Pálmai Féesszabolcsi Bá­nyász 2. Hoics—Kovács les Pos­tás, 3. Tóth—Bánovics Postás és Cserfai—Szabó Urán SC. Női egyes: 1. Szegletiné, 2. dr. Nyék iné. 3. Tillmanné és dr. Cson- káné (valamennyi a BTC verseny­zője.) Férfi egyes« L Arató Urán SC. 2. dr. Kőhalmi PEAC. 3. Rágoncsa Urán SC és Hrabovszky PEAC. Női páros: 1. Szegletiné—dr. Nyé­kiné BTC. 2. Tillmanné—dr. Cson­kéné BTC, 3. Mataricsné—Rippert Meteor és Somo gyvári—Trapp Be- remend.. Férfi páros: 1. dr. Kőhalmi— Hrabovszky PEAC. 2. Arató- Szék él vhidi Urán SC. 3. Fritz- Pos­tás— Döme Urán SC és Ragoncsa —Horváth Urán SC. Vasárnap reggeltől ismét folyta­tódtak a Pécsi Esti Napló terem- kézilabda kupa küzdelmei a PV- SK tornacsarnokban. A második forduló második napján is több jó iramú, élvezetes küzdelmet szurkolhatott végig a közönség. Részletes eredmények: Pécsi Bányász—Tanárképző 17:2 (7:0), női I. osztályú mérkőzés. Az NB I-es csapat tagjai látszik, hogy már jó formában vannak, meg­erőltetés nélkül, könnyed játék­kal fektették kétvállra a tanár- képzős lányokat. Góldobók: Bor 7, Csőtölyi 5, Szmolkáné 4, Holub, illetve Farkas, Krecskay. Mohácsi Vörös Lobogó—Sziget­vár 13:6 (6:5), női I. osztályú mér­kőzés. Az első félidőben a sziget­vári lányok egyenrangú ellenfelek voltak, de a második félidőben el­készültek erejükkel és nem bírtak a jobb fizikumú selyemgyáriak­kal. Góldobók: Becker 8, Fran- csics, Csobánczi 2—2, Kovács, illet­ve Molnár 3, Schmerl 2, Fenyvesi. Mohácsi Farost—Tanárképző 17:7 (8:5). férfi I. osztályú mérkő­zés. A Tanárképző csapata öt já­tékossal állt ki és a második fél­időben a jó formában lévő mohá­csiak támadásainak nem tudott ellenállni. Góldobók: Brassói 10s Reiner 4, Orosz % Pfeifer, illetve Péter, Ákos 2, Gáspár. Pécsi Dózsa—Urán SC 17:6 (8:3), férfi I. osztályú mérkőzés. Végig a Dózsa irányította a játékot és tartalékos összeállításban is biz­tosan győzött. Góldobók: Móró 5. Mihalovics, Szakács 4—4, Nyéki 3, Gál, illetve Szabó Dl, 3, Szabó Gy. 2, Boskovics, I Női II. osztályú mérkőzések: Pécsi Bányász n.—Építők II. 13:3 (5:1), Márok—Pécsszabolcs n. 7:5 (4:2), V. Meteor II.—Pécsi Dózsa 6:4 (4:1). — III. osztály: Pécsvárad —Pécsi Bányász HL 11:6 (6:5). Leöwe- Gimn.—Bóly 1j:6 (4:3). — TV. osztály: Bogád—Pécsi Dózsa n. 9:3 (3:1), Szentlőrinc—Porcelán­gyár 12:1 (8:1), Közgazdasági Tech­nikum—V. Meteor III. 5:3 (4:1). Férfi II. osztályú mérkőzések: Építőipari Techn.—Sz„jhenyi Gim­názium 14:13 (8:8), Szigetvár— Sellye 15:12 (6:6). — III. osztály: Márok—Mecseknádasd 15:15 (9:8), ! 506. ITSK—Vasas II. Bányász 18:9 . (10:4). — IV. osztály: 508. ITSK— j Nagv Lajos Gimn. 11 23:16 (14:3), Pécsszabolcs II.—Királyé*“ za 17:10 (11:5), Közgazdasági Techn.— j Széchenyi Gimn. II. 30:8 (12:1) ! 506. ITSK n.—Szentlőrinc 26:5 (10:2). — Tartalék csapatok: Tanár- j képző n.—Pécsi Bányász II. 12:8 , (6:4), Pécsi Dózsa H — Komlói Bá- í nyász H. 20:7 (11:2) Magyar iavas'al készül a vízilabda Európa Kupa bevezetésére Egyre több sportágban megren­dezik a népszerű Európa Kupa küzdelmeket, A bajnokcsapatok találkozói nagy érdeklődés mellett zajlanak le, s a nemzetközi sport­élet kiemelkedő eseményei közé tartoznak. Ezért is érdekes a Magyar Úszó- szövetségben most készülő terve­zet, amely a vízilabda bajnokcsa­patok Európa Kupa küzdelmeinek kiírásával, illetve lebonyolítási rendszerével foglalkozik. A szö­vetség javaslatát az Európai Úszó Liga (LEN) elé terjeszti. Két pécsi olimpikon útja A PÉCSI ESTI NAPLÓ TEREM- KÉZILABDA kupa Állasa Vegyes páros: L Szegletiné BTC —Arató Urán SC. 2. dr. Nyékiné BTC—dr. Kőhalmi PEAC, 3; dr. Csonkáné—Centgráf BTC és Till­manné—Hartaá BTC. Férfi I. osztály; 1. Pécsi Dózsa 2 2------­­M Ű» 4 2. Komlói Bány. 2 2------­3 1:19 4 3. Pécsszab. B. 2 111 31:25 3 4. Pécsi Bányász 2 1—1 31:25 2 5. Moh. Farost 2 1—1 29:27 2 6. PEAC 2—11 23:33 1 7. Tanárképző 2-------2 20 :33 0 8, Urán 2 — — 2 16:33 0 Női 1. osztály: L. Pécsi Bányász 2 2------­1 73 4 2. Pécszab. B. 2 2------­18:5 4 3. Építők 2 2------­14 :5 2 4. Moh, Selyem 2 1—1 15:15 2 5. V, Meteor 2 1—1 8:8 2 6. PEAC 2-------2 5:1 9 0 7. Tanárképző 2 — — 2 5:21 0 8. Szig. ZMSE 2-------7 2:1 7 0 Jól sikerült síverseny a Mecseken Mike Troy, amerikai úszó, ami­kor 200 méteres pillangó világre­kordját elérte és megkérdezték tőle, mi a hihetetlen 2.12-es ered­ményének titka, így szólt: — „Pain” (Kín). E felírás — mint elmondotta — ott lógott kollégiu­mi ágya felett, és állandóan em­lékeztette arra a meg nem alkud­ható gyakorlásra, ami a sport­siker első alapja, Solymosi Egon 54-szeres és Líppai Antal 32-szeres magyar atléta válogatottak, a PVSK volt híres sportolói — amikor megkérdeztük őket, hogy miben látják a magyar és a megyei at­létika hanyatlását — ha más sza­vakkal is, de lényegében egyik okként, a Mike féle meg nem al­kuvó kitartás hiányát rótták fel a mai atléta-nemzedéknél. Pedig élsportolónak lenni — a sok le­mondással, a fáradságot soha nem ismerhető végtelen gyakorlással együtt — csodálatosan szép. Hadd álljon itt bizonyságul erre a két olimpikon visszaemlékezése. ÉRDEKES SPORTKARRIEREK . . . .17 éves lusta kamasz vol­tam. Sportnak még a gondolata is távol állott tőlem. Édesapám ha­tározott parancsára indulnom kel­lett egy sportünnepélyen. — kezd­te sport-élettörténetét Lippai. — És mindjárt (edzés nélkül!) 160- nal nyertem a magasat, 5,60-nal a távolt. A Pécsi AC helyben le­igazolt. Kismartoni Károly, a TF későbbi neves tanára azonnal gát­ra fogott. És jött a kemény edzés, jöttek az élmények. Az 1947. évi milánói első válogatottságom. Két évvel később a szinte rámerősza­kolt bukaresti első nemzetközi győzelmem. Ez ideig ugyanis és e versenyen is csak 110 gáton in­dultam és itt ötödik lettem; Hir­telen betegség miatt, — akaratom A városi Sí Szoveség és a PVSK jól sikerült síversenyt rendezett szombaton és vasárnap. Az első napon a nagy szél zavarta a. ver­senyzőket, de vasárnapra már ideá lis sí időben folytathatták küzdel­meiket a pécsi sízők. A versenye­ken elindultak a Pécsi Honvéd Helyőrség sízői is. de ott voltak a részvtevők között a lengyelor­szági Zakopanéból hazatért vas­utas versenyzők is. Részletes ered­mények: Férfi felnőtt futólécesek t (Három kör 7200 méter. 150 méteres szint- különbség) 1. Topelczer PVSK 37:13, 2. Maletics PVSK 37:25. 3. íjjász Tanárképző 47:07. Férfi felnőtt túralécesek: (Ugyan azon a pályán) 1. Kovács Honvéd Helyőrség 51:34, 2. Kántor Honvéd Helyőrség 55:06, 3. Herédi Hon­véd Helyőrség 55:39, Férfi ifjúsági futólécesek s (egy kör 2400 méter, 60 méteres szint-, különbség) 1. Leskovács PVSK 17.10. Férfi ifjúsági turaléeesek: — (Ugyanazon pályán) 1. Vönöczki Nagy Lajos Gimn. 16:13, 2. Bossá­Lakosság, közületek I gépkocsltakaró-» napellenző-. kazaltakaró- sátor, vala­mint mindennemű más ponyva készítéséi és javítását, lószerszámok, gépkocsi hűtőtakarók, gépkocsi és motor kerékpár üléshuzatok készítését és javítási* rövid halár- időre kifogástalan minőségben vállal a Pécsi Vegyesipari Vállalat sí' jgyárté részleg#» Pécs, irányi Dániel tér 9 se ' ' ' -------------------------­------s.-.-a-n-rnrnr-- , , n yi Leöwey Gimn. n* s. Wdber Nagy Lajos Gimn. 17:43. Női felnőtt futólécesek: (Ugyan­azon pályán) L Hódmezei Tanár­képző 17 :». Nőt ifjúsági túralécesek (Ugyan­azon a pályán) 1. Hódmezei Tanár­képző 16:21. í. Hegedűs Janus Pa- nonius Gimn. 21:19. 3. Pásztor Ja­nus Pannonius Gimn. 23:35. Férfi felnőtt óriás műlesiklás 22 indulóval két futamban bonyolítot­ták le a 660 méteres pályán 16 kapuval. 140 méteres szintkülönb­séggel. Férfi felnőtték: 1. Jfflek Szabolcs PVSK 1:34,02. 2. Horváth PVSK 125,06, 3. Sohvtoaer PVSK 1:34,0. Férfi ifjúságiak: L Kovács PVSK 1:40,0, 2. Gertner PVSK 1:45,03, 3. Hegedűs PVSK 1:54.0. A női ifjúságiak részére műle- sikló versenyt rendeztek 300 mé­ter hosszú 100 méter szintkülönb­ségű pályán: 1. Kereszti Leöwey Gimn. 26,06, 2. Komlóéi Janus Pannonius Gimn. 28,00. A férfi és ifjúsági felnőttek dél­után a lesiklásban is versenyeztek 660 méter hosszú 140 méter szint- különbségű pályán, amelyen 11 kaput állítottak fel. Férfi felnőttek: 1. Jillek PVF 1:05.8, 2. Schvinger PVSK 1:06,4. 3. Katies PVSK 1:11.6, Ifjúsági férfi lesiklás: 1. Gert­ner PVSK 37,0, 2. Hegedűs PVSK 39,0, 3. Széchenyi PVSK 43,0. Válogatottak Komlón Szombaton este Havas László, az MTST munkatársa vezetésével 30 tagú válogatott csoport látogatott el Komlóra, a Zrínyi Művelődési Ház mozitermébe. A válogatottak az olimpiai nap keretében ízelítőt adtak néhány sportág igazi szép­ségéről. A küldöttségben részt vett a háromszoros Európa-bajnok Bérezik Zoltán, a tavalyi asztali- tenisz tizek bajnokságának győz­tese Faházi János, a háromszoros Európa-bajnok Földiné Kóczián Éva és Máté Sári asztaliteniszező, a súlyemelő világbajnokság har­madik helyezettje Ecseri Károly, a fővárosi I. kerületi Művészi Tomaképző Intézet háromszoros magyar bajnokcsapata, és a Bu­dapesti Epitők kétszeres országos bajnok akrobatikus íérfitomász együttese. A sportolók nagyszerű, élvezetes bemutatókat rendeztek, majd a kétórás műsort Kárpáti Rudolf olimpiai és világbajnok kardvlvó élménybeszámolója egészítette ki. Pécsi Orvosi Műszeriteres- kedelmá szauküzlet vezetésé­re keresikelekni gyakorlat­tal, egészségügyi áruismeret tel és műszereik körében tájékozottsággal rendelkező üzletvezetőt keres Orvosi Műszer és Fogászati Cilcle Kereskedelm í Vállalat Jelentkezéseket kérjük sür­gősén, január 26-ig, önélet­rajzzal együtt. Budapest, V- kér. Bajcsy-Zilinszky út 24 számra beküldeni. SPORTHÍREK Papp László elutazott Bécsbe Papp László, hivatásos közép­súlyú ökölvívó Európa-bajnok, ed­zőjének, Adler Zsigmondnak kísé­retében hétfőn délelőtt eltazott Bécsbe. a február 6-án, a Stadt- halleban sorrakerülő angol Ald­ridge elleni Európa-bajnoki döntő mérkőzésre. Tizenöt ország a műkorcsolyázó EB-n Hétfőn délelőtt megérkezett a Magyar Jégsport Szövetségbe a belgák nevezése is a február 5— 10-ig Budapesten sorrakerülő mű- korcsolyázó bajnokságra, összesen 15 ország legjobbjai állnak rajt­hoz az Európa-bajnoki versenyen. A Sellyéi Műszaki KTSZ azonnali belépésire keres építőip. technikummal vagy kőművesmester! vizsgával, valamint gyakorlattal ren- <4o.ifire»-7i5 egyént VCS*AFf VEZETŐI állasra. Cím: SeQlye, Ságvári E. u. 8. ellenére — 400-as gátra is nevez­tek. 54.4-el én nyertem a versenyt. 56 volt addigi legjobb időm. Et­től kezdve e táv lett mindenem. — A helsinki olimpia sportpá­lyafutásom csúcsa. A felejthetet­len berni Európa Bajnokság, ahoi hatodik lettem olyan idővel, amellyel két évvel előtte olimpiai negyedik helyezettként szerezhet­tem volna hazámnak pontokat. Az egyik svéd—magyar, amelynek küzdelme örökre belém vésődött. A „lokálpatriotizmus” csodálatos érzése volt minden esetben, ami­kor Solymosival ketten is képvi­seltük Pécsről a 4x400-as váltóban a magyar színeket. És 1960-ban, 37 éves koromban a befejezés, — még mindig válogatottként. Ami­kor Csehszlovákiában e koromban a tucat évnél fiatalabb magyar és cseh ellenfeleim előtt elsőként szakította el mellem a célszalagot. Soha nem felejthetem fáradságai­mat, lemondásaimat, de ennek el­lenére újból kezdeném. 52.2-es magyar rekordom még ma Is él. — Nekem nemcsak az olimpiai Európa Bajnokság, vagy Európa minden országát bejárt külföldi útaim, hanem élmény volt min­den versenyem, — fűzte tovább a szót Solymosi. — Attól a pillanat­tól kezdve, hogy Diósgyőrben, jó 20 évvel ezelőtt Verbőczi József — a PVSK mai titkára — a labda­rúgó-pályáról az atlétikához csá­bított. Hogy 100—400 méterig sok­szor évekig kellett egy tized má­sodpercekért verejtéke >. Hány szór írtam a naplómbs hogy ezt nem bírom már tovább! És másnap ismét újult erővel, még nagyobb lelkesedéssel kezdtem újra és új­ra. Mindent megért ott lenni Eu­rópa legjobbjai között, vagy olim­pikonként a világ legjobbjai kö­zött versenyezni. őszintén A MAI PROBLÉMÁKBÓL Kétségbeejtőnek tartom, hogy ennyi szépért, ennyi örömérti nem hajlandók a mai tehetségek — mert akadnak Pécsett is ko­moly tehetségek — pillanatnyi örömökről, táncról, szórakozásról lemondani. Kampányszerű, utolsó pillanatban éjt-nappallá tévő ta­nulásukkal az egyetemisták nem tudnak és nem is akarnak időt szakítani a folyamatos atlétikai munkára. Nyíltan beszélni kell erről, ha azt akarjuk, hogy a magyar és a pécsi atlétikának ismét kiemel­kedő alakjai legyenek — mondot­ták egyszerre a volt pécsi atléta­válogatottak. De meg kellene szűnni az edzői elhelyezkedésért, anyagi előnyökért folyó, vagy kizárólag csak középiskolákban folytatható atlétizálási problémáknak is, mert szívből szeretnénk, hogy az atlé­tika ismét régi fényében, sok nagy egyéniséggel ragyogjon. ' Dr. Pazar Perese A Nagy Lajos Gimnázinm L csapata nyerte a városi középiskolás vívó-csapatbajnokságot Pénteken este tartották meg a Pécsi Sportiskola rendezésében, a Leöwey Gimnázium tornatermé­ben a városi középiskolás vivő- csapatbajnokságot. A versenyre 4 csapat nevezett, köztük a Nagy Lajos Gimnázium, három és a Széchenyi Gimnázium csapata. Meglepetésben nem volt hiány. A Széchenyi Gimnázium jó erőkből álló csapatát 9:7 arányben győzte le a fiatalokból álló Nagy Lajos Gimnázium második csapata. A Nagy Lajos Gimnázium első csa­pata pedig az igen jó képességű Keresztest nélkülözve is győzni tudott. A versenyt immár másod­szor a kiegyensúlyozott erőkből álló Nagy Lajos Gimnázium első csapata nyerte. Részletes eredmények: Nagy La­jos n.—Széchenyi Gimnázium 9:7. Győztesek Fónai 3, Novák I., No- vák n., Németh 2—2,. Nagy Lajos Gimnázium I.—Nagy Lajos Gim­názium ni. 9:0. Győztesek: Kasza 3, Szelenczy, Marosvári, Vági 2—2. A döntőt két győztes vívta egy­mással: Nagy Lajos Gimnázium L —Nagy Lajos Gimnázium n. 9:6- Győztesek: Szelenczy, Kasza, Ma­rosvári 3—3, Vági. A verseny végeredménye: 1. Nagy Lajos Gimn. I. (Szelenczy, Kasza, Marosvári, Vági). 2. Nagy Lajos Gimnázium n. (Novák I, Fónai, Németh, Novák H.). 3. Nagy Lajos Gimn. m. 4. Széche­nyi Gimnázium. MSOS A PÉCSI RADIO 1963, január 22-i, keddi műsora a 223,8 m középhullámom 17.00: Szerb—-horvát nyelvű műson: Fiatalok félórája... — össze­állítás. 17.30: Német nyelvű műsor: Az 1962. évi terv teljesítéséről. — Kommentár. Ácsok a parkettem — Tollrajz. Fúvószene. 18.00: Hírek. 18.10: Zenélő levelezőlap. 18.40: A KGST megalakulásának 14. évfordulójához. — Kommen­tár, 18.45: Filmzene. 19.00: Dél-dunántúli híradó. 19.15: Színes népi muzsika Bara­nyából. \ 19.35: Egy élet muzsikája. Zenés beszélgetés Tarr Imre mohácsi zenetanárral. 19.55: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Balett-est 1963. (este 7 órakor, Erkel-bérlet). Tájszínház: Bekopog a szerelem (este 7 órakor). Szilágypusztán. — Csacsifogat (este 7 órakor) Bonv- hádon. MOZI: Park: Kertes házak utcája (fé) 5, fél 7 és fél 9 órakor, széles­vásznú). Petőfi: Keserű szerelem (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvász­nú). Csak 18 éven felülieknek! Kossuth: Nevessünk (fél 5, fé! ' és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, l. sz. világhíradó. Leonar­do da Vinci, Irány Bamakó. A bá­tor szarvas (Előadások 11 órától 3 óráig folytatólagosan). Fekete Gyémánt (Gyárváros): A fehér csat (6 órakor). Építők kultúrotthona: Ki tud Júliáról? (5 éi 7 órakor). AAOZ-l Jószerencsét (Pécsszabolcs): A Milady bosszúja (5 és 7 órakors szélesvásznú). Rákóczi (Mecsekalja): Feltáma­dás I., H. (7 órakor). Május 1. (Vasas H.): A nagyra­vágyó asszony (7 órakor). Csak .18 éven felüleknek! Kossuth (Mohács): A harmadik > fiú (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár.): Mi ketten egyedül (fél 8 órakor). Táncsics (Siklós): A három test­őr (fél 8 órakor, szélesvásznú). MOSTAN KEDVEM KEREKEDIK... címmel január 28-án, hétfőn este 7 órakor kerül sor Pécs város Művelődési Háza ül. irodalmi est­jére. melynek keretében a finn­ugor rokonnépek költészetét ismer teti dr. Gulya János kandidátus. Közreműködnek: Dávid Kiss Fe­renc, Győry Franciska, Karikás Péter, Pécsi Ildikó, Végvári Ta­más. a színház művészei. Jegyek a Magyar írók Könyvesboltjában és a Művelődési Házban váltha­tók. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspár« Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs. Rét u. 1 Telefon: 15-32. 15-33. 31-81. 17 óra után 17-00. Kiadja a Dunántúli Napló' Lapkiadóvállalat. Felelős kiadó: Braun Károly, Kiadóhivatal: Pécs Rét u. 4, Telefon: 15-32. 15-33. 50-00. PÉCSI S^'KF a NYOMDA Pécs. Munkár-v M-'bóiv u ’0 ^ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helvi dosi a hivatalosa» nál és kézbesítőknél. Előfizetési dii i hónapra ti.— yfe, Indexszám: 25.054

Next

/
Oldalképek
Tartalom