Dunántúli Napló, 1963. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-23 / 18. szám

MEGKEZDŐDTEK m szovjet—amerikai—angol megbeszélések nm atomklsérlelek megszüliietéséH?! NEW YORK A New York Timet keddi szarna vezércikkben kommen­tálja Hruscsovnak és Kenne- dynek a nukleáris kísérletek betiltásával kapcsolatos levél­váltását. A cikk megállapítja, hogy ez a levélváltás „jelen­tős lépés előre? a nukleáris kí­sérletek betiltása felé. *Azt « bátorító benyomást nyújtja, hogy a két fél között fenn­álló „szakadék? — « helyszíni felügyeletek előirányzott szá­mának különbözőségére vonat­kozólag — olyan, amelyet a további tárgyalások s az ész­szerű kölcsönös engedmények áthidalhatnak?. Az a helyzet, hagy saembe kell állítanunk a korlátozott felügyeleti egyezmény kocká­zatát egy olyan helyzet kocká­zatával, amelyben határozat- 1 an-.ideig folytatódnak a nuk­leáris kísérletek — fűzi hozzá s lap. PÁRIZS j A Kurier kiesne®: mindkét fél tett egy-egy lépést, Hrus­csov elvben hozzájárult a nem­zetközi ellenőrzés bizonyos mértékű bevezetéséhez, Ken- ; nedy viszont elfogadta az el­lenőrzés eszközéül az emeri- i kaiak által eddig visszautasí­tott szovjet JoontroU-dobozo- ,W., sLcmxm A keddi angol lapok egyön­tetűen megállapítják: * Hrus­csov—Kennedy levélváltás fel­élesztette a reményt, hogy a Washingtonban kedden kezdő­dő, a nukleáris kísérletek el­tiltásával kapcsolatos három- hatalmi tárgyalások döntő lá­pén jelentenék c 'kelet—wms­i gáti egyezmény útján. Az angol lapok úgy véleked­nek, hogy Hruscsov szovjet miniszterelnök, midőn bele­egyezett a nyugati részről kö­vetelt helyszíni ellenőrzésbe, eltávolította a nukleáris kí­sérletek eltiltásához vezető úton az egyik legnagyobb aka­dályt A londoni Times a kedden kezdődő háromhatalmi wa­shingtoni tárgyalásokkal kap­csolatban így ír: „Ezek a tár­gyalások megmutatják, van-e | elég közös politikai akarat az udvarias levélváltás mögött, hogy végül is megálljt paran­csoljanak az atomldsérletek- i 5í«fc* ' ■ • 4 szovjet pártkfildőttség hazautazott Berlinből Hruscsov elviárs látogatása a Németországban tartózkodó szovjet harcosoknál A Német Szocialista Egység- párt VL kongresszusán részt- vett szovjet pártküldöttség vezetője, N. Sz. Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első fcWücáia kedden látogatást tett a németországi szovjet hadseregcsoport harckocsisa i- nál A helyőrség tagjai, a had­A párizsi lapok bőségesen kommentálják Hruscsov és Kennedy üzenetváltását Az Humanité hangsúlyozza, hogy az üzenetváltás nyomán „ko­moly kilátások nyíltak meg arra vonatkozólag, hogy sike­rül megegyezni a nukleáris fegyverkísérletek végleges megszüntetése ügyében”. Mindamellett a megegyezés valójában nagymértékben függ attól a nyomástól, amelyet a világ közvéleménye fejt ki az atomrobbantások végleges be­tiltása érdekében. BECS Az osztrák sajtó nagy je­lentőséget tulajdonít Hruscsov és Kennedy levélváltásának, amelyet vezető helyen ismer­tet A Presse a többi között megállapítja, hogy Hruscso két levele az atomfegyver- kísérletek ellenőrzött beszün­tetése kérdésében, jeletősen elősegítette a nagyhatalmak közeledését Hó lepi az összefüggő jégtáblát, de s mohácsi kikötőben r.ost is vannak hajók. Igaz, furcsa a jelzésük: jégtörő l„ Jégtörő II. . és Jégtörő V.” Ezeket a hajókat még akkor küld­ték Mohácsra, amikor lehetett. Innen indulnak majd harcba i a jéggel ezek a hajók, akkor ,amikor szükség lesz rájuk, 1 A befagyott dunán egyelőre még óvatosan, de már meg i indul a gyalogos közlekedés a szigetről Mohácsra és vissza. Bnllurális ggyüttiBafcődés Irakkal Bagdad (MTI) Kedden az iraki közoktatás- ügyi minisztériumban aláír­ták az 1963—1964. évi magyar —iraki kűíturális munikater- vet. A miunkaiervet iraki részről- Iszmail Ibrahim Arii közoktatásügyi miniszter, ma­gyar részről Ráth Károly, a Magyar Népköztársaság iraki nagykövete írta alá. seregcsoport más egységednek Wünsdorfha érkezett képvise­lői, a szovjet katonák család­tagjai szívélyesen üdvözölték N Sz. Hruscsovot A helyőrségi tiszfáházíban tartott gyűlésen felszólalt V. D. Szergejev alezredes, J. Sz. Nyokra&zov sorkatona, D. M. Makarenko, az egyik légiegy­ség pártszervezetének titkára és T. N. Gajdamaka tanítónő. Mindnyájan biztosították Hruscsovot, az SZKP Közpon­ti Bizottságát, és a szovjet kormányt, hogy a németor­szági szovjet hadsereg-csoport harcosad a hazától távol is bármely pillanatban készek teljesíteni hazafias kötelessé­güket A gyűlésen az SZKP Köz­ponti Bizottsága és a szovjet kormány nevében Hruscsov üdvözölte a szovjet harcoso­kat, sok sikert kívánt nekik a szolgáltaihoz, a kiképzéshez és személyes boldogulásukhoz. Abrasztmov, a Sawjeixmié rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a Német Demok­ratikus Köztársaságban, ked­den estebédet adott a Nyitót* Hruscsov vezetésével a Német Szocialista Egységpárt VT kongresszusán résztvett szov­jet küldöttség tiszteletért. Az SZKP küldöttsége, amely Nyikita Hruscsov vezetésével részt vett a Német Szocialista Egységpárt VI. kongresszusán, kedden hazautazott Berlinből. A küldöttséget Walter Ulb­richt, a Német Szocialista Egy­ségpárt Központi Bizottságá­nak első titkára, az NSZEP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagjai és póttag­jai, valamint a Német Demok­ratikus Köztársaság más ve­zetői búcsúztatták Berlin ke­leti pályaudvarán. A pályaudvaron Hruscsov és Ulbricht mondott beszédet „Kis jégkorszak Angliában Már ax Atlanti-óceán európai parti vizeit is jég borítja Hat gépkocsi alatt beszakadt a fertő tó jege London (MTI) Angliában 32. napja tart & „kis jégkorszak” — állapítja í meg az AP londoni tudósítója. Keddre virradóra a dermesztő hideg Angliában öt emberéle­tet követelt. A heves orkán miatt szünetel az élelmiszer- utánpótlás szállítása helikop­terekkel a külvilágtól elszige­telődött falvaikba. Valamint az erdei vadállomány és a sza­badban tartott juhnyájak ete­tése repülőgépekről. A jelen­tések szerimt a fagy megtize­deli az állatállományt Skandinávia és Észak-Euró- pa között majdnem teljesen a hajóforgalom a Keleti-tengeren sodródó hatal­mas jégtáblák miatt. A Svéd­országi Nortaelje és a finn Turku között közlekedő hajó a hófúvás okozta rossz látási vi­szonyok miatt zátonyra futott Európa Atlanti-óceáni part­jai mentén is megkezdődött a jégképződés. Bretagne-ban Le- gue kikötőjét elzárta egy jég­táblákból képződött sánc, — a feljegyzések szerint ezen a vi­déken utoljára 1939-ben volt hasonló időjárás. Belgiumban a kórházak rendkívüli előkészületéket tet­tek a fagyártalommal tömege­se« jelentkező betegek soron- kívüll felvételére. Az ország j vssútförgalmái korlátozták. S A Svájci Alpok keleti tér­ségében a keddre forduló éj­jelen 19 fokos hideget mérte.:. Jelentések szerint befagyott a Zürichi tó, — erre csak 1328— 1929 telén volt példa. . Görögországban harmadak napja havazik, az ország észa­ki részében dühöngő orkán három méteres hótorlaszokat emelt. A hosszantartó hideg­hullám ellátási és szolgáltatási nehézségeket okoz Ausztriá­ban is. A bécsi városháza a legszigorúbb víztakarékosság, ra hívta fel az osztrák fővá­ros lakosságát, mert Bécset katasztrofális vízhiány fenye­geti, A fagy és a hóviharok által sújtott Felső-Ausztriában ka­tonaságot rendeltek ki az autó- utakon és vasútvonalakon meg szakadt közlekedés helyreállí­tásának biztosítására. A Fertő tó jege beszakadt a könnyelműen ráhajtó hat sze­mélyautó súlya alatt. A men­tési munkálatokat akadályozza a jégkéreg további törése. — Még nem tudják, hogy az uta­sok benn rekedtek-e a jeges vízibe süllyedt autókban. Tokióból érkezett jelentés szerint hétfőn Japán északi ré­szébe is megérkezett a szigorít tél. Az óránként 130 kilométe­res hóvihar megbénította vas­úti- és közúti közlekedést és lehetetlenné tette a helyi hajó- járatok fenntartását az or­szág északi szigetei között. Az orkán masasra korbácsolta a tenger hullámait, ezek sok­helyütt elöntötték a partmenti vasútvonalakat és országuta­kat fTLÁO PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DUMMTriflLI s in mi».«» A WAGYAD SZOCIAtlSTAíMUNKÁSpÁRr BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYE I TANÁCS LAPJA XX. ÉVFOLYAM, ÁRA: 5« FILLÉR IS. SZÁM Washington (MTI). A washingtoni külügyi»iris*téritm»haia kedden dönti* — magyar idd «serlat 81.88 érakor — szovjet—amerikai—angol megbeszélések kezdődtek az atomiegyver kísérletek megszüntetésének kérdéséről. A háromhatalmi taaáeckez&son a Swvjetnnlőt Fedeeenko, a awvjeé EfiSS-lcBldSít- . «ég vezetője, és Carapkin nagykővel, az Egyesült Államokat William C. Foster,'» lesw ' relésl és fegyverzetellenőrzési hivatal vezetője, Nagy-Británaíéí pedig Sir Da»M Onnsby­"Gore washingtoni nagykövet képviseli , GYALOG A SZIGETRŐL Legyőzik a hideget A 26-os Építőipari Vállalat pécsi fóépítésvezetőségének 130 dólgoiója — kubikosok, csőszerelők, betonozok, he­gesztők és ácsok — nap mint nap a hideggel dacolva végr zik munkájukat, hogy a pécs- bányai György-akna és a Kokszművek közötti hat kilo­méteres metánvezetéket mi­nél előbb átadhassák rendel­tetésének. A.z évente 5—6 mil­lió köbméter bányametán hasznosítását megoldó veze­ték elkészítése sürgős, hiszen a korlátozott kapacitású Koksz mű nem tudja a növekvő ipari és háztartási fűtőgázigényeket maradéktalanul kielégíteni. Ezért a 26-os vállalat dolgo­zói minden lehetségest elkö­vetnek a vezeték építésének meggyorsítására. A nagy hi­deg akadályozta például a röbbrétegű bitumenes csószi- gcte'ést. Sárkány György, Czékmány László és Nagy La­jos ezért a csőre nyeregszerű- m felfekvő kokszkosarat szer­kesztett, amelyet a szigetelés feltekercselésével párhuzamo­san mozgatnak előre. Ezzel az újítássál naponta 1200 forintot, az összmunkát figyelembe vé­ve mintegy százezer forintot takarítanak meg. Másik ötlet­tel az utak átereszeinek ké­szítésénél nyertek időt és köny nyebbséget. Mivel az erre a célra szolgáié présgéppel a pécsi építésvezetőség nem ren­delkezik, Riegl Miklós gépke­zelő javaslatára a bányától kértek kölcsön fúrógépet, amelyhez 400 mm átmérőjű fúrófejet szerkesztettek. Ezzel eddig 90 méter hosszúságban készítettek utak alatti átere­szeket a metánvezeték riefe. Megoldatták a ^ fúrógéppel c bélésezóveknek gépesített beépítését «, De meg kell küzdeni a eső- fektetés során nemcsak a hi­deggel, hanem a meleggel is. Négyszáz méteres szakaszon az égő meddőhányó átforrosó- 06 aalak&bm nine m ] útja és ezért költséges beton- i csatornában kell azt elhelyez- I ni. Petkó Zoltán — a metáno- j sok építésvezetője — a csövet • megóvó betoncsatorna készí­tésénél 100 000 forintos megta- , hárítást ért el a munkát gyor- , sitó, anyagot megtakarító újí­tásával. Természetesen nem mindent bíznak az újításokra, az épí­tést magasfokú gépesítéssel — két hemyótalpas vontató, négy agregátor, három homp- ] resszor és egy betonkeverő gőzgép — működtetésével se­gítik. Az áldozatos munkát végző 130 dolgozói a vezeték mentén melegedőkkel, sőt a szabadtári munkahely mellett elhelyezeti kekstkálykákkeX és kétőránként forró teával óvják a hidegtől. Mindennek eredményeként e múlt év au­gusztusa — a munka megkez­dése — óta a hat km hosszú vezeték építésénél elkészültek a földmunkák SS százalékával. I a esöfektetés 90 százalékával I Hátra van még a csővezeték- | hez tartozó különféle szerel- ! vények beépítése. Egészében ! óéve végeztek a munkánál \ majdnem 90 százalékával, a György-akna—Kokszmüvek közötti hat kilométeres veze­ték építésére előirányzott hat­millió forintból eddig töbl mint ötmilliót költöttek el Az időjárás viszontagságai nem teszik lehetővé a munka befejezésének pontos időmeg­határozását, de a vezeték biz­tosan elkészül még az első ne­gyedévben. A Kokszművekben felkészültek a György-aknár6\ áramló metán fogadására ét ideiglenesem akár kézi szabá­lyozással is lehetővé teszik «a eddig levegőbe engedett érté­kes fűtőanyag hasznosításét A metánt fogadó és a felhasz- ! válást automatikusan irányító külföldi műszerek érkezését a i legjobb esetben is csak az év | második félére Ígérték ez Sie- 1 takes szervek, ; .1^,. .................................... . ............................................................................................... A kéthetes iskolai szünidő ál itt külön műsort sugároz a televízió a diákok részére. A me~ gyében és Pécsett is iskolákban, kollégiumokban, kultúrotth mákban megszervezték a ta­nulók számára a televizónézés A pécsi Mátyás király utcai általános iskolában az iskola Budapest televízióján a Ludas Matyi című filmet nézik a di kok. Az iskolában egyébként filmvetítéseket is tartanak és pezsgő élet folyik a különböző úttörő szakkörökben. Foto: Erb

Next

/
Oldalképek
Tartalom