Dunántúli Napló, 1962. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-11 / 238. szám
! OKTOBER IX NAPLÓ 3 I \ { * i ) / 1 A sok bába között... £aa ncr nem len amié fai tojáshéj Mohácson? Ej most o kérdés s Tárosban. Kelleni nagyon kellene, mert kérés a telek. Nincs arra mód és lehetőség, hogy mindenki családi házat építsen magának. Nem is lenne célszerű, hiszen Mohács a lakossághoz mérten így is szét- terűit, s farostlemezgyára, selyemgyára meg öntödéje ellenére is eléggé mezővárosias jellegű. Érthető tehát, hogy a városi tanács a többemeletes, korszerű épületek pártján áH. a arra tartogatja legértékesebb telkeit és foghíjait. A városi tanács még a tavasszal kiválasztott egy nyolclakásos, tetszetős külsejű, több szintes társasházat a típusterv kollekcióból, ■ a tervet átadta a Mohácsi Általános Építőipari KTSZ-nek. Az volt a kívánsága, hogy a ktsz kétszítsen pontos árkaik«! ár ciót az építési költségekről. Ma már októbert írunk, de a pontos számításokból még ma sincs semmi. Lakatos elvtárs, a ktsz elnöke arra hivatkozik, hogy hevenyészett számításaik arra utaltak, hogy a kérdéses társasházban 150 ezer forintba kerülne egy lakás- Ez nagyon sok, hiszen ők — mármint a ktsz — mindössze 93 ever forintos árban felépítenek egy k étszoba összkomfortos családi házat. Igaz, hogy ebben a 93 ezer Ft-s összkomfortban nincs -vízvezeték vagy közművesítés, míg abban a társasházban mind a kettő megvan, de akkor hl nagyon sok a csaknem ötvenezer forintos éttéré*. Annyin sok, hogy a társasház nem is lehet versenyképes a családi házzal. Ilymó- don nem is fáradoztak azzal, hogy pontos adatokat dolgozzanak ki az építési költségekről, megelégedtek a megközelítően pontos eredmények kel is. Hogy teljes legyen a ballada! félhomály, közöljük: a városi tanácson mást mondtak nekünk. Azt mondták, hogy ők májas óta többszőr sürgették a pontos számításokat, de a ktsz csak ígérgetett ahely ett, hogy tett is volna. Nehéz lenne eldönteni, hogy melyik „félnek!’ van igazai. Egy biztos: a sok bába közöt elveszett a gyerek. Eltelt majdnem öt hónap anélkül, hogy a társasházért valami komolyat tettek volna. A városi tanács a ktsz-re vár, a ktsz nem törődik az üggyel és a magas árra hárít mindent- Arra már nem gondol, hogy ha az ár magas, újabb típustervet is lehetne nézni, vagy a jelenlegit kellene valami úton-módon korrigálni, tehát ha törik, ha szakad, te-' tő alá kellene hozni az első társasházat. A történtek után nem meglepő, hogy Mohácson még az átlagosnál is alacsonyabb fokú az érdeklődés a társasház iránt. Hogy is lenne magasabb, hiszen a tanács nem tadja propagálni pontos kalkuláció nőikül, s nincs még olyan társasház a városban, amely magamagát propagálná? m. r. Szedik a jonatán almát A Pécsi államul OiulMLÍg Danié pusztai üzemegységében megkezdték a jonatán alma szedését A valamivel korábbi aranyparmenből és a jonatánból eddig 200 mázsát szedtek le, s kb. 170 mázsát értékesítenek exportra. A közeli napokban a pécsi boltokban is megjelenik a jonatán, a gazdaság 50 mázsával szerződött le belőle a MÉK-keL Az idei almatermés igen jó, a danici üzemegységben a tervezett 5 vagonnál lényegesen nagyobb hozamra számítanak. Társadalmi ismeretek Új tantárgy az általános gimnáziumok IV. osztályában Az új gimnáziumi tanterv életbelépésével egyidejűleg ve zetik be majd a 4. évfolyamban a társadalmi ismeretek oktatását — A tárgy tanításának alapvető feladata, hogy elősegítse a fiatalok helyes tájékozódását korunk fő problémáiban. A tantárgy alapvető tartalmát a társadalom fejlődésének legáltalánosabb törvényei alkotják. Helyet kapnak a tananyagban a marxista-filozófia legfontosabb kategóriái, s a legáltalánosabb világnézeti kérdések. A társadalmi ismeretek tananyaga lényegében olyan témákat tartalmaz, amelyek részben rendszerezik és mélyebben elemzik a különböző órákon elsajátított világnézeti* politikai ismereteket, részben kiegészítik azokat. m IMIIT TUD? 3£ KTSZ Központi Bizottsága és a Magyar Televízió a VIII. VTT előtt; nagy sikerrel rendez te meg a „Ki mit tud?” tehetségkutatást A legjobban szerepelt fiatalok azután eljutottak Helsinkibe, ahol ugyancsak be mutatták tudásukat nem kis sikerrel (egyiknek, másiknak még külföldi szerződést is aján lottafc fel). Ezekután a KISZ Központi Bizottsága és a TV elhatározta, hogy továbbra is fenntartják a „Ki mit tud?” műsorát és kiterjesztik az egész ország területére. Egyaránt bevonják a falusi, városi fiatalokat, akik így közelebb kerülnek az ifjúsági szervezet irányelvedhez is, egységesebbé válik a ifjúság. A „Ki mit tud?’5 résztvevői az Ifjúság a szocializmusért mozgalom egy-egy követel ményét teljesítik, A verseny szervezését a KISZ megyei bizottságok, w hnrifnit azok alsóbb szerved vég zik. A Baranya megyei KISZ Bizottság a jelentkezési lapokat már kiadta a járási bizottságoknak, ahol kellő mennyiségben igényelhetők. A „Ki mit tud” három műsortípusban bonyolódik le. Az első továbbra is az előadóművészetet pártfogolja, zene, ének, tánc- és mozgásművészetet foglal magába. Minden 26 évét be nem töltött fiatal jelentkezhet 1963. február 1-dg. A második típus „Ki miben tudós” címmel szerepel. A történelem, földrajz, biológia, fizika ismerői jelentkezhetnek 1962. november 15-ig. A benevezett fiataloknak a választott területhez szorosan kapcsolódó rokonágban is jártasnak kell lenniük bizonyos mértékig. Itt a korhatár 21 év. A harmadik műsortípus a „Ki minek mestere” inkább pályázat jellegű. A népművészettel foglalkozó fiatalok, szak munkások, feltaláló mérnökök nevezhetnek be, illetve nyújthatják be pályázatukat. Ennek a műsortípusnak a beiktatása népgazdasági célt is szolgál, ugyanis sok hasznos újítás, mű szaki pályázat, találmány kerülhet napvilágra. Előkerülhetnek az asztalfiókban tartogatott művek, sőt olyanokkal is benevezhetnek, amelyeket már valamilyen bíráló bizottság látott és nem találta eléggé kiforrottak. A fiatalok felkészültségét, tudását, alkotókészségét később megállapított időpontban szakemberekből álló zsűri bírálja él Pécsett. A megyei bemutatón válogatja ki ezután a Televízió a legtehetségesebb fiatalokat ,akdk majd a kamerán keresztül a nagy nyilvános ság előtt is bemutatkozhatnak. Egy járási küldött 1961 március elsején egy zömök, erősen kopaszodó, középkorú férfi kopogtatott be a sásdi járótsi pártbizottság épületének ajtaján. Szekeres László elvtársat, a titkárt kereste. Bevezették. — Mi járatban jött az elvtárs? ■— kérdezte tőle a titkár. — Termelőszövetkezetbe szeretnék menni. Hogy melyikbe?... Hát a legnehezebbe. A legrosszabba. Ahol nem megy a munka... — Rendben van. Teljesítjük a kérést. Németh Sándor elvtárs, « mágocsi gépállomás párttitkára így került másfél évvel ezelőtt Gerényesbe, termelőszövetkezeti elnöknek. * 1962 szeptember 15-én, szom baton az esti órákban a geré- nyesi kommunisták taggyűlésén a tagság felkérte a jelölő bizottságot: tegyen javaslatot a járási pártértekezlet küldötteire. — Olyan embereket javasoljatok, akiket szeret, becsül a nép, akiket harcos, a közösségért fáradó elvtársaknak ismertetek meg, akik méltóan képviselik az egész járás előtt a gerényesieket. Konrád Béla iskolaigazgató. Perzsa Ferenc tanácsi dolgozó és ifj. Varga Antal, a termelő- szövetkezettől, a jelölő bizottság tagjai visszatértek a terembe. — Elsősorban javasoljuk küldöttnek Németh Sándor elvtársat, termelőszövetkezetünk elnökét. A jelenlévő párttagok minden szabályt félretéve kiáltottak igent. Németh Sándor így lett egyik szószólója a geré- nyesiek ügyének, így vesz részt október 13-án a járási pártértekezleten. * Tarts egy ember munkája elé tükröt, megmondom kicsoda. — Zalából jött Baranya megyébe — mondja Szabó elvtárs, a járási pártbizottság mezőgazdasági osztályának vezetője. öt évig állami gazdaságnál dolgozott, aztán párttitkár lett. Gerényes egyike volt a legrosszabb termelőszövetkezeteinknek. Nagy mérleghiány volt, a tagság nem dolgozott. Németh Sándor elv társ a legnehezebb időben ment ki oda elnöknek. Abban az időben az egy tsz-tagra eső munkaegység 150 volt, 1962-ben már 310. Ehhez pedig nemcsak jól szervezett gazdasági munka kellett, hanem nagyon jó pártmunka is. Az emberek megváltoztatása. * — Azt mondta nekem, amikor idejött, hogy sajnálja az embereket, amiért nincs osztalék, és ezt a helyzetet nem tűrhetjük tovább — emlékszik iHssza Schmidt Mjírton párt- titkár «st Segítsük, hogy megnyerje az emberek bizalmát. Sáska Lajos volt középparaszt például egyike volt a legnagyobb kerékkötőknek. Az új elnök szinte naponta vitatkozott vele. Ma egyike a legszorgalmasabb tagoknak. Vagy például Rinenbach Imre. Egyik évben még kezet emelt az elnökre, másikban 140 mun kaegységet teljesített, idén már eddig 420-at. Az emberek megváltoztak. Látják, hogy amit a vezetőség igér, azt teljesíti, ha becsületesen dolgozik mindenki. A pártszervezet harminchárom tagja segíti az elnököt. * ... „Nincs ember, akiben ue lehetne megfogni az „embert”, akit ki ne lehetne forgatni sarkaiból”... — Még ebben az évben harminchat forintot ér a munkaegység, és tartalékban is van pénzünk. A vetések is szépen kikeltek, olyan szép az őszi árpa. Higgye el, én azt mondom, „még az Isten is segíti” a szövetkezetei «= közli Kovács József. * szerénység a kommunista legfőbb jellemvonása” . . — Amikor kimentem a szövetkezetbe és láttam a szomorú helyzetet, azt mondtam magamban: „... hát Németh Sándor, neked elment az Mi a titka a jó kukoricatermésnek? 6200 holdon 27 mázsás átlagtermés Már ősszel „hungazinoznak” a bólyi gazdaságban. A Sátorhely—Bólyi Állami Gazdaság nem kevesebb, mint 6200 holdon termel kukoricát. Tavaly 5000 holdon termeltek és átlagosan 23,5 mázsa szemes termést értek el holdanként. Pedig jégkár is volt és nem sikerült úgy a kukorica, mint várták, idén a 6200 holdon átlagosan 26—27 mázsás májusi morzsolt termést várnak- Ez pedig országosan is kiemelkedő eredmény. Hogyan érték el a nagyszerű termést? Mit tettek annak érdekében hogy ilyen gazdagon teremjen a főid? Betartják az agrotechnikai fegyelmet A Bólyi Állami Gazdaság a 6200 holdból 2600 holdon hib- ridvetőmagelőélLítással foglalkozik. A többi területen takarmánykukoricát termelnek. Mind a hibridvetőmag, mind a takarmánykukorica egyformán jól fizet a gazdaságnak. Elsőrendű fontosságot tulajdonítanak az őszi mélyszántásnak. Általában kukorica után kukoricát vetnek. A kukoricaszárat a táblán rendszerint „Orkán” silózógéopel összevágják, felaprítják, majd holdanként 2—2,5 mázsa foszforműtrágyát szórnak rá és aztán alászántják. Legtöbbször még ősszel (!) elvégzik a vegyszeres gyomirtást Mit tesznek tavasszal? Az őszi mélyszántást gyűrűshengerrel végigjárják, tehát tavasszal már nem kell nagy göröngyöket elsimítani a táblákon. Mégis célszerű tavasz- szal alapos talajelőkészítést végezni, ami tárcsázásból, fogasolásból, simítózásból áll, a talaj minőségiének megfelelően. Ha kell, akkor diszktillert alkalmaznak, de a talajt teljesen porhanyóssá teszik, tökéletesen elmunkálják. A tökéletes talajelőkészítést követi a vetés, mely április 9—10-étől kezdődik. A hibrid- vetőmagnál két gép 12 sorosan az anyavetőmagot, egy gép 4 sorosan az apavetőmagot helyezi 10 centi mélyen a földbe. A takarmánykukoricánál egyformán történik a vetés, de a szemenként vető TVD—6-os géppel. Vetés után újból simí- tóhengerezés következik. Mi« kell vetés után tenni? A hibridkukoricánál júniusban tőszámbeállítás, fattyazás, júliusban címerezés következik, a takarmányozási célokra vetettnél csak tőszámbeállítás, azaz egyelés jelent munkát. — Ezután fejtrágyát adnak a növénynek, mégpedig 1—2 mázsa nitrogénműtrágyát holdanként. Ezt kombinált ve tógéppel viszik a talajba. Természetesen a kapálás nem okoz gondot a gazdaságnak, mert a vegyszer minden gyamot „elintéz”. A gyomirtó vetésére nagyon kell ügyelni, esetleges hézagoknál már meglátszik hatástalansága. A gazdaság a betakarítást kézzel, csőtörőgéppel és kombájnnal végzi. Az idén először kísérleteznek azzal, hogy a gabonakombájt kellő átalakítással olyan berendezéssel egészítik ki, mely nemcsak letöri, hanem el is morzsolja a kukoricát. Ennek munkábaál- lításával a betakarítás tökéletesen gépesítve lesz. Milyen termés várható ? Bólyban holdanként 26—27 mázsás (májusi morzsolt) termést várnak, de van olyan része a 6200 holdas területnek, ahol elérik holdanként a 32 mázsát is. Különösen szépen fizet az MV 1-es fajtájú kukorica. A gazdaság egyébként vetőmagnak MV 40-est, KC S'-ast, MV 5 és 1-est termel, takarmánykukoricának ugyanezeket a fajtákat. Tavaly kb- 320 vagon vetőmagot bocsátottak a népgazda ság rendelkezésére, idén több mint 400 vagonnal. Ez annyit jelent, hogy a bólyi gazdaságban termelt vetőmaggal 330 ezer holdat lehet jövőre bevetni nagyhozamú, kitűnő minőségű kukoricafajtával. A k'- tenyésztett vetőmag ha csak holdanként 2 mázsával fokozza a várható terméseredményt, akkor is 6600 vagon kukoricával többet termelnek majd a bólyi vetőmagot használó gazdaságok. Hogyan alakul« a* önköltség? A hihridvetőmag céljaira tér melt kukorica előállítási költsége éppen úgy, mint a másik, a tervezett alatt maradt. Tavaly erősen befolyásolta a jégkár az egy mázsára eső önköltséget és a számok nem mutatnak reális képet. Idén már más a helyzet, az egy mázsára eső költség 151 forint körül lesz a gazdaságban. Ez annyit jelent, hogy minden mázsa kukoricán az állami gazdaság körülbelül 30 forint nyereséget hoz a népgazdaságnak. A tervezettnél nagyobb termés lényegesen csökkenti a ráfordítás költ ségeit is. A Bólyi Állami Gazdaság dolgozói igyekeznek a kukorica termés hozamát öntözéssel is növelni. Jelenleg mintegy 700 holdat esőztető öntözéssel művelnek, ami holdanként kb- 4 mázsával növeli a terméseredményeket. Mindenesetre megállapítható, hogy a jó termés titka a helyes agrotechnika betartása a korszerű művelési és növányápolási módszerek alkalmazása. Ha meeyfrk minden gazdaságában hasonlóan végeznék a kukorica- termesztést. akkor biztosan -nagyobb termést adnának eb^ó1 a hasznos növényből a földek. ■----------------■»«*►•* ___ A magyar történelem képeskönyve Rembrandt, Masolino és Ráma — Szönyi István- album — Új művészettörténet) kiadványok eszed, hogy idejöttél?”... Aztán lassan beletörődtem a magam választotta sorsba. Nem lehet tovább menni, amíg a szekeret ki nem segítem húzni a kátyúból. Mert végeredményben ők csinálták, a tagság. Én a sok éves tapasztalatomat adtam. Mindenkit a megfelelő helyre. — Megismertem az embereket, döntöttem Újhelyi Gyulá- né az elletőkhöz, Szijjártó Józsefet brigádvezetőnek. Nagy bizalmat előlegeztem még annak is, aki tegnáp a tsz-t szidta. Gazdasági intézkedéseket kellett tenni.... dimbes-dom- bos vidék, rosszul művelhető. Állattenyésztést fejleszteni. Van is 580 szarvasmarhánk, 800 sertésünk. Termésátlagaink messze fölötte vannak a volt egyéni gazdákénak. Most már el sem tudnék innen menni... Hogy ajánlottunk-e fel valamit a pártértekezlet- letre? ... Noteszt kapar elő zsebéből, apró számokat spekulál rajta. — Kétszázötven... várjon csak, az sok... csak amit tudunk is teljesíteni. Kétszáz hold búzavetést. Jó?... Később még arról beszél, hogy majd a járási pártértekezleten elmondja, hogyan lehet „felhozni” a gyenge tizeket. * íme a sok közül egy küldött portréja. SZŰTS ISTVÁN Az év utolsó negyedében | számos értékes művészettörté- > neti kiadvány kerül az olvasók kezébe. Ezek között is nagy érdeklődésre tarthat számot „A magyar történelem képeskönyve”. Több éves tudományos munka előzte meg a könyv szerkesztését, amely a magyar történelem nagyjait, kimagasló személyeit és a magyar nép történelmi eseményeit illusztrálja képzőművészeti alkotásokkal. Masolino és Róma címmel könyvalakban lát napvilágot Vayer Lajos egyetemi tanárnak, a művészettörténeti tudományok doktorának disszertációja. Több száz kép egészíti ki a 15. századbeli firenzei mos tér életművéről szóló tanulmányt. A Művészet Kincsei sorozat Szőnyi István-albummal egészül ki. A Népszerű Művészet Kiskönyvtára sorozat Lyka Károly művészettörténész tanulmányával jelenik meg a Remb- randt-füzet, Delmacher Anna pedig Fényes Adolfról írt. kis könyvet. Második kiadásban kerül a könyvesboltokba a Ti- ziano. A Művészet Forrásai sorozatban előkészületben van „Székely Bertalan művészet; írásai” és Burov szovjet esztéta „A művészet esztétikai lényege” című könyv. A salakhegyi robbanás okozta kár ellenére elkészítik a tervezett két panelház elemeit A salakhegyi robbanás követ keztében komoly mértékben megrongálódott a Baranya megyei Építőipari Vállalat panelgyártó üzemének kísérleti csarnoka, és a berendezés is tönkrement. Az említett körülmények mellett a munkát azért sem folytathatják, mert a környéket veszélyesnek nyilvánították és lezárták az illetékes hatóságok. Mivel a tervezett két panel- j házban lévő lakásokra rendkívül nagy szükség van, a vállalat vezetősége határozatot hozott arra, hogy az előregyártott elemek készítését a szabadban kell folytatni. Az egyik panelház építőelemeit az építkezés színhelyén, Uj-Me- csekalján, a volt Kinizsi spor: pálya területén gyártják. A másik ház építéséhez szükséges elemeket a salakhegytől távolabb eső csarnokban és a környező területen gyártják. A munkához szükséges gyártómezőt már elkészítették, s bolgárkerti részen épülő két új panelházat még az idén szeretnék összeszerelni.